Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-15 / 242. szám

iX SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. október 15. A szerkesztőség postájából Ónként vállalták Szolgálatban karszalaggal Készül a lejáró a töltésen A 4-es műút korszerűsítést kapcsán szélesítették a töl­tést, ahol arra szükség volt. Ezt követően felújították az Árnyas út végén lévő busz­megállót is. Azóta — kb. 6 hete — keressük, kinek a feladata, hogy a lejárót is­mét megcsinálja. Idős emberek, anyák — karjukon — kisgyermekkél, terhes nők szinte csúszva- mászva tudnak most lejutni a töltésről. Mi lesz itt esős időben ? F. J. Szolnok Olvasónk panaszát „elvit­tük’’ a Magyar Rádió szol­noki stúdiójának október 13-i nyilvános fórumára. Itt a közlekedés „gazdái” adtak választ a hozzánk, levélben, illetve a stúdióban telefonon érkező kérdésekre. A fóru­mon mondta el Juhász Jenő, a KPM Közúti Igazgatóság főmérnöke, hogy a lejárót természetesen újból elkészí­tik, legkésőbb november 30-ig. Nem járunk moziba. . i A Béke mozi, kicsi, de szép, új. barátságos. Elég lenne az Üjváros lakóinak, ha bízni lehetne a műsorban. Sajnos, már többször előfordult, hogy az utolsó percben más fil­met küldtek. A közönséget a változásról már nem lehet értesíteni. A mozi dolgozói a legnagyobb zavarban pró­bálnak magyarázkodni. Ne­kik is kényelmetlen, mert a bosszús nézők nem válogat­nak a kifejezésekben. Mi szükség van erre? Egy- szer-kétszer tudomásul vesz- szük a műsorváltozást (ezt a jogát a Moziüzemi Vállalat fenntartja), de szeretnénk, ha nem szoknának rá. Mert ezzel egy dolgot lehet elérni: nem járunk moziba. Szabó Jánosné Mezőtúr Megkérdeztük Papp Lász­lót, a Moziüzemi Vállalat igazgatóját; mit írhatunk a mezőtúriaknak. A Béke III. osztályii mozi. Az oda kerü­lő filmek jelentős részét már sokszor, sokhelyütt vetítet­ték. Egy idő után használha­tatlanná válnak. A MOKÉP selejtezi azokat. Ilyenkor kényszerülnek a müsorvál- toztatásra; tartalékfilmet küldenek. A Béke mozi ese­tében az idén négyszer ke­rült erre sor: márciusban, áprilisban, szeptemberben és októberben. A vállalat ille­tékesei sem örülnek a kény­szerű változásnak, mert pro­paganda tevékenységüket kedvezőtlenül befolyásolja. Sebességkorlátozó tábla Egy jászberényi olvasónk leveléből: „.. .Magam és sok lakótár­sam nevében ragadtam tol­lat. A Nádor utcában megta­lálható a sebességkorlátozó tábla, amely szerint itt a gépjárművek 30 km-es se­bességgel közlekedhetnek. Csakhogy az autók, motor- kerékpárok túlnyomó több­sége hatvanassal száguld. S ez a felháborító. Minden lakóházban leg­alább 30—40 gyermek van. Nem tudunk mindig mel­lettük lenni, kiszaladhatnak az utcára. Márpedig 30 km- es sebességnél könnyebb megállni, fékezni, mint a duplájánál. Fokozottabb el­lenőrzésre leime szükség,. Annál is inkább, mert a ki- világítatlan lovaskocsikban, kerékpárokban sem szűköl­ködünk. . Segített a brigád A Néplap hasábjain kö­szönöm meg az óvoda dol­gozói, a szülői munkakö­zösség, valamint a kisgyer­mekek nevében is a szolnoki EPSZER Vállalat Lenin szo­cialista brigádjának a se­gítségét. Társadalmi munká­ban egy nap alatt elvégezték a Rózsa utcai óvoda egyik szobájában a 1,20 m magas műanyag lemezborítást. Így sokkal tetszetősebb, szebb a szoba, a kicsinyek jól érzik benne magukat. Szöllősi Kálmánnc vezető óvónő Szolnok Követendő kezdeményezés A jászberényi szakmaközi bizottság nyugdíjas csoport­ja mintegy 600 órát dolgo­zott a Jászsági Állami Gaz­daság szőlőjében. A munká­ért kapott pénzt azoknak a nyugdíjas társaknak a meg­ajándékozására fordítják, akiknek szociális helyzete ezt indokolttá teszi. A városi szakmaközi bi­zottság kezdeményezése kö­vetendő, szép példája annak a közösségi szellemnek, ami a munkában megfáradt, idős emberekkel való törődést je­lenti. Rendszeresen látogat­ják a betegeket, elbeszélget­nek velük az érdeklődési körükbe tartozó témákról és ajándékcsomaggal kedves­kednek nekik. Oláh János Jászberény Zsúfolt autóbuszok Abonyból 6 órakor és 7.ló­kor indul autóbusz Szolnok­ra. Hiába tudjuk, hogy a Volánnak kevés az autóbusza, ez nem vígasztal bennünket. Bérlettel a zsebünkben min­den nap izgulunk, idejében érünk-e munkahelyünkre, a diákok az iskolába. Abony- tól 5, Szolnoktól 8 km-re la­kunk, ezért csak busszal tu­dunk utazni. De mire a ko­csi a mi megállónkhoz ér, már zsúfolt. A Ságvári Tsz bejáratánál következik az újabb tortúra — az ott vára­kozóknak. Sokaknak a „stop- polás”' marad. Panaszunkat már közölték február 12-én „Közelharc minden nap” címmel. Kap­tunk is kisegítő járatot, ame­lyek egyre ritkultak, végül elmaradtak. Kalauzunk és buszvezetőnk türelemmel táplálták reményünket: mo­dern, tágas autóbuszt ka­punk. Az utazásaink azon­ban változatlanul gyötrelme- sek — írták abonyi olvasó­ink. * * * Nos, ez a panasz is „sze­repelt” a már említett fó­rum-adásban. Kerekes Fe­renc, a Volán 7. sz. Vállalat igazgatója ígérte: néhány na­pon belül minden panaszra választ kapunk, azokra is, amelyekre a fórumon idő­hiány miatt nem jutott idő, Szemétgyűjtők ürítése Egyik szolnoki olvasónk személyesen keresett meg A kiskertekben is permetezni kell Október 8-án közöltük Bartha Istvánná szolnoki ol­vasónk panaszát „Hernyók között” címmel. Kifogásolta, hogy az Ígért permetezés el­maradt, ezért náluk már a szobában is hernyók vannak. Lischka Zoltán városi nö­vényvédelmi főfelügyelő az­óta kétszer is járt az Ibolya utcában — mint írta. Megál­lapította, hogy az utca azon részén, ahol levélírónk. , la- kik, a mintegy 90 fából 8 erősen károsított szövőlepke bénnünket, s mondta el ész­revételeit. Helytelenítette, hogy az úttisztító munkások­nak — akik a járdaszéleken elhelyezett szeméttárolókat is ürítik — nincs védőkesztyű­jük. Kénytelenek kézzel is megmarkolni a szemetet. Szemtanúja volt — mondotta olvasónk többek között —, amikor egyik dolgozó csu­pasz kézzel markolászta a szemetet. Sérülés lett a vége... Csényi Lászlóhoz (a Vá­rosi Tanács V. B. városgaz­dálkodási intézményvezetője) továbbítottuk olvasónk ész­revételét. Tőle tudjuk, hogy az említett hulladékgyűjtő tartályokat a szemétqyűitö kézikocsi peremére lehet bil­lenteni. A dolgozók kétféle kaparó, kihúzó lapátkát, il­letve villát kaptak. Kézzel a tartályba belenyúlni sem kesztyűvel, sem anélkül nem helyes és nem is szükséges. Egyébként gyakorlatban mu­tatják be dolgozóiknak a célszerű, helyes ürítési mó­dot. Hozzászólás cikkeinkhez rágása miatt. A 6 fából 3 éppen olvasónk tarrágott or­gonasövénye mellett van... Kertjében 6 gyümölcsfa ugyancsak tarrágott, erősen károsított... A megyei Növényvédő Ál­lomás permetező brigádjai a város közterületeit (utcák, parkok stb.) kétszer perme­tezték. Az elhanyagolt há­zikertekből azonban újabb átfertőzés történhet az utcai sorfákra. Bartha Isvánné esetében is így lehetett. Fon­tos tudnivaló, hogy a tér-: nnjlő kpteles a,,károkozók megjelenését figyelni és azok ellen védekezni. Ezt rende­let. írja elő. Lehet, hogy van megyénk­ben, aki még nevét sem hal­lotta Jásziványnak, ennek az egy főutcás, alig 900 lelket számláló falunak. De van egy hely, a rendőrség, ahol nemcsak hivatalból jegyzik Jászivány nevét. Korántsem azért, mintha, nem törvénytisztelő emberek laknák. Sőt. Olyannyira azok, hogy majd 20 éve nincs rend­őre a községnek. A rendnek azért vannak őrei, akik ön­ként társadalmi munkában vállalták, hogy vigyázzák a község nyugalmát. Meglepett, mikor a jászapáti rendőrőrs vezetője beszélt a szokatlan­nak tűnő egyedinek hitt hely­zetről. Tudom, ma már a fa­lu közigazgatási határa egybemosódott a jászapátié­val. Jászapátiban székel a tsz irodája, elnéptelenedett a jásziványi tanácsháza, s egy jászapáti körzeti megbí­zott patronálja az önkéntes rendőri csoportot, amely 1959 óta „tartja a frontot”. Jani bácsi — így ismerik faluszerte Nagy Jánost, a tsz üzemanyag-raktárosát, a cso­port vezetőjét. Két társát sebtében előteremtette a rögtönzött beszélgetésre. — Itt az újságíró gyertek, meg akarja tudni, hogyan rendőr­ködünk itt tizenhat eszten­deje, — invitálta őket. Svájci sapkáját a fejebúbjára tolva köszönt be a gépműhely kis irodájába Farkai István ter­ményraktáros, a mezőőrök zöld egyenruhájában, vállán puskával kopogtatott be Nagy László, aki 1959-ben az ön­kéntes rendőri csoport alapí­tó tagja volt. HßRMAN Ä ’ . Tizenheten kezdtük, — me­sélte komótosan — a többiek kiöregedtek, elhagyták a fa­lut" Még hát volt akit kizár­tunk. Hirtelen természet volt, gyorsan eljárt a keze. Ilyen embernek nincs , tekintélye. Emlékszem, jelentkezett he­lyette egy fiatalember. Jó­zannak, megfontoltnak is­mertük, a munkahelye, a pártalapszervezet is javasol­ta, de egyszer felöntött a ga­ratra és belekeveredett egy verekedésbe. Nem vettük fel. Ügy vagyunk az ilyesmivel, hogy az önkéntes rendőr ma­kulátlan életet éljen. Ne vág­hassák a fejéhez, ha intéz­kednie kell: mit akar, maga is így, meg úgy. Hát tizen­hármán maradtunk. Van egy postás és egy iparos köz­tünk, a -többi szövetkezeti tag. — Csak szólnak és me­gyünk, — gombolyította to­vább Jani bácsi a beszélgetés fonalát. — Őrizni kell éjjel a kasszát. No, komáim ki vállalja? Igencsak mindenki. Váltjuk egymást. Jó lenne, ha körbejárnánk a határt. Megnéznénk a betakarított termést. — Megyünk. Gya­nús idegen ólálkodik a kör­nyéken — utánajárunk. Nem igen tudnánk a kezünkön megszámlálni, hány kuko­ricatolvajt csíptünk el, hány hevesi suhancot értünk tet­ten, mikor el akart karikázni az idegen biciklivel., . hány kötekedő, verekedő részeg embert fékeztünk meg. Nem­rég történt. Vasárnapra vir­radóra bicikliket, kerítéseket találtunk a háztetőkön. Je­lentettük a jászapáti őrsnek. Mire a rendőrök kiértek, el­fogtuk a tetteseket. Lead­tam a drótot, hajnalban tal­pon voltunk mindannyian. Faggattuk az embereket, mit láttak, mit hallottak. Isme­rünk minden falubélit. A személyleírások alapján gyor­san rájöttünk, hol keressük a garázdákat. TEKINTÉLY CIVILBEN — Mindössze egy karsza­lagjuk és egy önkéntes rend­őri igazolványuk van. Sem­mi több, ami nyomatékot adna intézkedésüknek. — Nincs is szükség másra — szólalt meg Farkas István. — Mi tagadás az egyenruhá­nak nagyobb a tekintélye, de már megszokták az iványiak, hogy a községben mi képvi­seljük a rendőrséget, — ci­vilben. . Mondd csak el Jani bácsi, milyen leveleket ka­punk! — Küldtek már levelet, amelyet a jásziványi rend­őrkapitányságnak, vagy a pa­rancsnoknak címeztek. Van­nak, akik viccesen seriffnek hívnak. Mi tagadás, jólesik, hogy bíznak bennünk, hogy munkánkról az önkéntes rendőri tanácskozáson elis­meréssel szóltak, hogy a községi pártalapszervezetben pártmunkásként tartják és kérik számon tevékenysé­günket, hogy eddig a tanács testületé előtt is beszámol­tunk intézkedéseinkről. — A szövetkezetei se hagy­juk ki, — szólt közbe a me­zőőr. — Minden évben négy­ezer forintot kapunk. Ebből jutalmazunk és közös ban­kettet rendezünk. Mert ne higgye, hogy -csak a munka­helyen, a szolgálatban, a to­vábbképző tanfolyamokon vagyunk mi együtt. Mióta nincs önálló tanácsunk, öre­gek klubja lett a tanácsel­nök szobája. Ott tévézünk, rádiózunk, billiárdozunk, be­szélgetünk. Tudják már a faluban, hogy ha szükség van ránk, hova kopogtassa­nak. összekapjuk magunkat és megyünk mindannyian. Végtére’ is a rend őre nem lehet rest.Az nem baj, ha nekünk nincs nyugalmunk, csali az emberek érezzék, hogy vannak akik az ő nyu­galmukat vigyázzák. K. K. Jofl^zqlanliir S2E©^irat H miinkáslakás-építésröl A Minisztertanács 1973. januárjában megjelent rendele­tében módosította a magánlakásépítés pénzügyi és hitelfelté­teleit. A módosítások egyik alapeleme a szociális meggondo­lások messzemenő érvényesítése, amellyel a dolgozók számá­ra hozzáférhetőbbé és anyagilag reálisabbá vált a saját ott­hon megszerzése. Több olvasónk kérésére a munkásoknak nyújtható köl­csönről, s egyéb kedvezmé­nyekről kértünk tájékozta­tást Szűcs Ferenctől, az OTP megyei igazgatóságának igaz­gatójától. — A legkedvezőbb pénz­ügyi és hitelfeltételeket azok a munkások vehetik igénybe, akik a kijelölt településeken építenek, illetve vásárolnak lakást. Az ország ötvenhét városa, illetve községe szere­pel ezen a listán, köztük Szolnok, Jászberény. Tisza- földvár és Martfű. — Kik tartoznak a mun­kás kategóriába? — A fizikai dolgozók (erre a statisztikai szabályok a mérvadók), valamint a ter­melés közvetlen irányi tói kö­zül a főművezető, művezető és segédmüvezető. — Hová fordulhatnak la­kásépítési, illetve vásárlá­si igényükkel? — Elsősorban vállalatuk szakszervezeti bizottságához. A vállalat illetékes vezetői­nek, illetve szerveinek (szak- szervezeti bizottság, KISZ- szervezet) feladata annak el­bírálása, hogy a támogatást igénylő, a vállalat lakásépí­tési alap iából megkapja-e a .meghatározott minimum húsz százalékos vállalati támoga­tást. Hogy az igénylő a mun- káskategóriába tartozik-e, a vállalat igazgatója igazolja, és az erre vonatkozó nyilat­kozatot a kölcsönt nyújtó ta­karékpénztári fióknál kell benyújtania. ;— Milyen formában tör­ténhet a munkáslakások építése? — Az OTP saját beruházá­saiból épülő lakásaiból vá­sárolhatnak a tanács kijelö­lése alapján, vagy a lakás­építő szövetkezet tagjaiként juthatnak kedvezményes áron új otthonhoz, a har­madik megoldás, amikor a vállalat által épített lakások­ból elégítik ki- igényeiket, (Jó példa erre a jászberényi Hűtőgépgyár és a martfűi cipőgyár gyakorlata.) — A vállalati támogatás minimuma tehát húsz száza­lék, amely hosszú lejáratú kamatmentes kölcsön. Ez azonban csak egy része a kedvezménynek. A lakást vásárló munkások anyagi terheit elsősorban az állam által nyújtott támogatás csökkenti, és ezt az összeget nem kell visszafizetni. —- Az állatn, a lakás nagy­ságától függően 40-től 80 ezer forintig terjedő állami támogatást nyújt. Ezentúl a meglévő, illetve a tervezett gyermekek számától függő szociálpolitikai kedvézmény- nyel csökken a lakás ára. A maradék összegnek tíz száza­lékát kell előtörlesztésként kifizetni a munkásnak. — Érzékeltetné egy példával? mindezt — A szolnoki József Attila úti lakótelepen egy plusz két fél szobás lakás ára 450 ezer forint. Ebből két gyermek esetén lejön 60 ezer forint szociális kedvezmény és az állami támogatás, amely egy ekkora lakásnál 60 ezer fo­rint. A maradék 330 ezer fo­rintnak minimum húsz szá­zaléka. tehát 66 ezer forint a vállalati támogatás és a 330 ezer forint tíz százalékát, tehát 33 ezer forintot kell a munkásnak előtörlesztésként kifizetni. Ha az állami támo­gatás, a szociálpolitikai ked­vezmény, a vállalati hitel és az előtörlesztés összegét a lakás árából levonjuk, marad 231 ezer forint. Ennyi az OTP tartozása a munkásnak, amelyet 35 év alatt egy szá­zalékos kamattal kell visz- szafizetni. A vállalati támo­gatás (az említett húsz szá­zalék) általában az OTP- kölcsönnel azonos idő tar­tamra szól. Csakhogy ennek a kamata a vállalatot terheli. — Egyéb kedvezmény is lehetséges? — Hogyne. Az előtörlesz­tést (az említett tíz százalé­kot) három, vagy annál több eltartott gyermek esetében — kérelemre, egyedi elbírá- ’ás alapján — részben, vagy egészben a lakásügyi ható­ság, a vállalat javaslatára az állami költségvetés terhére elengedheti, vagy a vállalat a lakásépítési alapja terhére a munkás helyett vissza nem térítendő támogatásként megfizetheti. Sőt, a havi törlesztőrészlet az első há­rom évben átlag 150 forint­tal mérsékelhető. De a mér­sékelt törlesztőrészlet nem lehet kevesebb, mint a hason­ló tanácsi értékesitésű lakás­ra megállapított havi rész­let lllllflif IÉI»lil§i ÉSUPPffi KUNMADARASON a Modell Női Szabó Ksz patronálja az óvodát: legutóbb babaruhákat, dadaköíőket, paplan- és párnahuzatokat varrtak társadalmi munkában. Az elegáns Kati babát Parragh Lászlóné, a ksz dolgozója mutatja be P i

Next

/
Oldalképek
Tartalom