Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-07 / 235. szám

© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. október 7. KöszönefnvHvánifások Ezúton mondunk köszönetét a testvéreknek, rokonoknak, jó- ibarátoknak, munkatársaknak, is­merősöknek, utcabelieknek, szomszédoknak, hogy felejthetet­len feleségem, édesanyánk, nagymamánk Fehér Béláné temetésén részt vettek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Sírjára koszorút és virágot he­lyeztek. A gyászoló Fehér csa­lád. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett férjem, Munkácsi László teme­tésén részt vettek, sírjára virá­got, koszorút helyeztek, és fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok, Ct- törő út 29. Köszönetét mondok mindazon rokonoknak, testvéreimnek, munkatársaimnak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem — aki tragikus körülmények között el­hunyt — Ecseki Antalné temetésén részt vettek, és a ke­gyelet virágaival, koszorúival enyhítették mély fájdalmaimat. Ecseki Antal, Szolnok, Ságvári krt. 51. II. em. 12. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő-* söknek, szomszédoknak, a Pa­pírgyár dolgozóinak, akik sze­retett férjem, édesapánk, nagy­apánk, dédnagyapánk, C s á s z i Ferenc temetésén részt vet­tek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, utolsó útjára elkísér­ték. A gyászoló család, Szolnok, Csokonai u. 69. fApröMrcfletisselc INGATLAN TARSASHAZ építé­séhez még lehet je­lentkezni. Szolnok, Kun Béla krt. 7. fszt. 3. 16 órától. SZOLNOK, Petőfi S. út 20. sz. alatti csa­ládi, kertes ház el­adó. FÉLHAZ eladó. — Szolnok, Balassa B. út 12/a. Érdeklődni 16 óra után. ELADÓ Szolnok, Ugar 49/1. sz. alatt két és fél szobás la­kás, gazdasági épü­lettel, garázzsal. — Közművesítve, gaz­dálkodásra alkalmas. Érdeklődni egész nap Horváth Lis'Jó­nál. Jó buszközle­kedés. HÁROMSZOBAS la­kás sürgősen eladó. Jászberény, Tanács körút 27. L emelet 3. sz. alatt. SÜRGŐSEN eladó Mezőtúr, XVTT. út 33. sz. alatt családi ház üzlethelyiséggel, azonnal beköltözhe­tően. 241 négyszögöl telek Tiszaföldváron. Ár­vái János u. 47. szám alatt eladó. Érdek­lődni Székely István, Szeged, Hajnóczi u. 13 sz. alatt. 267 négyszögöl be­építhető telek (Iűs- új szállás, Győri út 13.) műúthoz közel kedvezményesen el­adó. Érdeklődni: Kisújszállás, Felsza­badulás 10. sz. Oros. GÉPJÁRMŰ CT Wartburg de Luxe eladó. Szolnok, Vörös Hadsereg út 29. sz. SZÖVETKEZE­TÜNK értékesíteni kíván 30 forgalomból kivont, Simson mo­toros triciklit. Ár megegyezés szerint. Megtekinthető TEM­PO Ksz Szolnok, II. sz. Irodaház, raktár. Rékasi út. Ügyinté­ző : Rolkó, telefon: 12-648. WARTBURG de Luxe 353-as kifogás­talan állapotban el­adó. Szolnok, Dobó István u. 5. Érdek­lődni 13 órától. OPEL Olimpia sür­gősen eladó. Sztoja- nov Miklós, Szolnok, Pólya T. u. 16. Ér­deklődni 17 órától. MOST vizsgázott Renault 4 eladó vagy nagyobbra elcserél­hető. Cibakháza, Üj- szőlő 218. 1500-as Polski Fi U eladó. Jászberény, Tanács krt. 27. L emelet 3. 500-as Trabant Combi eladó. Szandaszőlős, Gorkij 58. B/2. ADÁSVÉTEL TIZENEGY választá­si malac eladó. — Szolnok, Mártírok útja 33/d. Kerekes. M 24-es sérült Volga karosszéria alkatré­szenként is eladó. Szolnok, Hunyadi út 3. sz. Jö állapotban levő varrógépet vennék. Váriné. Szolnok, Vosztok u. 7. I. 5. RAJZOS német ju­hász kölykök eladók. Szolnok, Thököly u. 1. sz. ________________ Z SIGULI motoral­katrészek eladók. — Jászberény, Hunyadi u. 20. Horti. TESLA B 5 típusú magnetofon szala­gokkal eladó. Ken­deres, Zrínyi út 25. Bohács. _______________ N ÉMET, mély gyer­mekkocsi olcsón el­adó. Szolnok, Kas- sai u. 50. IV. 15.___ E LADÓ egy 7 éves szürke ló. Illés Sán­dor, Mezőtúr, Vágó­hídi kert 4.5. sz. EGYED 1975. IX. 28-án este 7—b óra között el­vesztettem az Abo- nyi úti magánúton egy piros jersey kosztüm kabátot. — Kérem a becsületes megtalálót, adja le címemre, jutalom el­lenében. Ecseki Ta- másné, Szolnok, Sás u, 13. ________________ G ARÁZS kiadón Ér­deklődni: Szolnok, József A. u. Í3. Jus- tinné, reggeli órák­ban. HÁZASSÁG 23 éves, szemüveges leány, korban hozzá­illő, művelt, intel­ligens férfi ismeret­ségét keresi házas­ság céljából. Fény­képes leveleket „Harmónia 178010’" jeligére a mezőtúri hirdetőbe. DaBÜefSBSŐkcaQ alkalmazunk Lapunk Kiadó Vállalata nyugdí­jas lakatos szakmunkást — aki több szakmában jártas — kar­bantartó munkára azonnali be­lépéssel felvesz. Munkaidő kö­tetlen, fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet Szolnok, Kossuth tér I. sz. Irodaház, a gondnoknál. Az Aprítógépgyár — Jászberény — felvételre keres élköszörűst központi esztergakés-élező mű­helybe. Jelentkezni lehet a vál­lalat üzemgazdasági osztályán. Felveszünk budapesti és vidéki munkahelyeinkre ács, lakatos, kőfaragó, kovács, mázoló szak­munkásokat. Takarítónőket, éj­jeliőröket, betanított és segéd­munkásokat. Bérezés teljesít­mény után vagy időbérben. Je­lentkezés: személyesen vagy le­vél útján: MÁV Hídépítési Fő­nökség, 1378 Budapest, XIV. Me­xikói út 7L A Szolnoki Állam! Gazdaság vízvezeték-szerelőt, gépszerelőt, villanyszerelőt, autó-motor vil­lamossági szerelőt, rakodó mun­kást vesz fel. Bérezés kollektív szerződés szerint. Munkásszál- l'st, üzemi étkezést biztosítunk. Jelentkezés a központi üzemegy­ség vezetőjénél, Piroskán. rápkocsirakodókat és portást keres azonnali belépéssel a Dél­alföldi Pincegazdaság szolnoki pincészete, Szolnok, Ostor u. 1. Fiatal mechanikai műszerészt gépkezelőnek, jó kereseti lehető­séggel, üzemi segédmunkásokat, ^épkocsikísérőket, portást alkal­mazunk. Jelentkezni lehet: Szol­noki Tejüzem, Szolnok, Mártí­rok útja 13. sz., az üzem veze­tőjénél. A KIOSZ Adóközösség (Szolnok, S ígvári krt. 24.) felvesz kezéo- ? kólái végzettségű dolgozót elő- r lói munkakör ellátására. Je­lentkezők személyes megjelené­sét kérjük. Fizetés megegyezés szerint. Kertész szakmunkást alkalma­zunk. Dísznövény- és zöldségter­mesztő előnyben. Fizetés meg­egyezés szerint, szolgálati lakást biztosítunk. Mezőgazdasági Szak- középiskola, 5301 Karcag, pf. 53. A Szolnok megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat kar­cagi körzeti üzeme azonnali be­lépéssel felvesz lakatos és vil­lanyszerelő szakmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Hántolómalom, Karcag, Vasút u. 99. Általános iskolát végzett fiúi vagy leányt hentes- és húsáru­tanulónak felveszünk. Ugyan­csak felveszünk kirakatrendezőt és pénztárost. Jelentkezni lehet a Csemege Kereskedelmi Válla­lat — Szolnok — áruforgalmi Iro­dájában. Szolnok, Kossuth L. út 12. sz. Kovács szakmunkást, aki a me­zőgazdasági munkagépek esetleg erőgépek javításában is jártas, azonnal felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint, szükség esetén szolgálati lakást biztosítunk. — Középtiszai Állami Gazdaság, II. számú kerülete, Tíszaszentimre. A TITASZ Vállalat karcagi üzemigazgatósága felvesz gépírót, autószerelőket, kőművest, olaj­kályhához fűtőt. Jelentkezés: Karcag, Villamos u. 109. Azonnali belépéssel felveszünk éMtéstechnikust, építész üzem­mérnököt, építészmérnököt, to­vábbá szakmunkásokat és se­gédmunkásokat, az alábbi szak­mákban: kőműves, ács-állványo­zó, víz- és köznontifűtés-szerelő, tetőfedő, hidegburkoló; jó kere­seti lehetőség. Jelentkezni lehet: Alföldi Építő Szak- és Szerelő- ipari Szövetkezet személyzeti előadójánál. Törökszentmiklós, November 7. út 8. Telefon: 139. Konyhai beszerzőt, konyhalányt, takarítónőt felvételre keres a Tallinn körzeti Általános Iskola gondnoksága. A Jászberényi Clnőlnari és Há­ziinari Vállalat felvesz férfi és női cioőipari szakmunkásokat, fiatal női segédmunkásokat be­tanított munkás munkakörbe, valamint anyagmozgatót. Jelent­kezni lehet: Jászberény, Lehel vezér tér 15. sz. alatt. A szolnoki mentőállomásra érettségizett gépírni tudó női dolgozót alkalmazunk adminiszt­ratív munkakörben. Jelentkezés: Szolnok, mentőállomáson. A Mezőgép Vállalat, Szolnok, Vörös Hadsereg út 33. felvételre keres közgazdasági szakközépis­kolai és gimnáziumi végzettség­gel rendelkezőket, valamint la­katos, hegesztő, motorszerelő, targoncavezető, festő szakmun­kásokat és betanított segédmun­kásokat, segédmunkásokat, férfit és nőt. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, fizetés megegyezés szerint. Robur típusú tehergépkocsikra CD kategóriás gépkocsivezetőket, október l-től felveszünk. Min­den héten szabad szombat. Fize­tés megegyezés szerint. Cím: Be­tonútépítő Vállalat, Szolnok, Landler Jenő u. 18. Azonnali belépéssel alkalmazunk férfi munkavállalókat kocsikí­sérői munkakörbe, valamint tar­goncavezetőket emelővillás tar­goncára és nyugdíjas udvari se­gédmunkásokat. Felvétel esetén egészségügyi könyv és erkölcsi bizonyítvány beszerzése kötelező. Jelentkezni lehet a személyzeti előadónál, FÜSZÉRT-fiók, Szol­nok, Csaba u. 26. sz. Vetőmagtisztítási munkakörbe férfi, női dolgozókat keresünk felvételre. Munkaidő 6—14-ig, 14—22-ig. Vidékiek részére szál­lást biztosítunk. Jelentkezés: Ve­tőmag Üzem, Szolnok, Véső u. 1. sz. A Szolnoki Állami Gazdaság kő­műveseket és segédmunkásokat keres. Jelentkezni lehet a köz­ponti üzemegység vezetőjénél, Piroskán. Azpnnan belépéssel felveszünk gyors- és gépírót. Ajánlatokat „Kiemelt illetménnyel” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérjük. Hűtőgépszerelőket a karcagi ki- rendeltségen alkalmaz a Debre­ceni Finommechanikai Vállalat, Szabadság u. 92. A Kunhegyes! ÁFÉSZ pályázatot hirdet házilagos brigádjaihoz építésvezetői munkakörbe. Je­lentkezni lehet építésztechnikusi képesítéssel az ÁFÉSZ központi irodájában* a szállítási alapegy­ségvezetőnél. Fizetés a kollektív szerződés előírásai szerint. A Szolnoki Háziipari Szövetkezet azonnali belépéssel nyugdíjas belsőellenőrt vesz fel. Jelentkez­ni: Szolnok, Magyar út 14. sz. alatti irodahelyiségben lehet. A Rákóczifalva és vidéke ÁFÉSZ a rákócziújfalusi kétszemélyes 9. sz. vegyesboltjába szakképzett boltvezetőt és helyettest keres. Családi alapon jelentkezők előnyben részesülnek. Erkölcsi és működési bizonyítvány leadá­sa kötelező. Jelentkezni az ÁFÉSZ központi irodájában le­het. (5085 Rikóczifalva, Rákóczi út 53., telefon: Rákóczifalva 6.) A Középtiszavidéki Vízügyi Igazga­tóság szolnoki főépítésvezetősége felvesz kőműves, bádogos, víz­vezeték-szerelő, ács szakmunká­sokat, valamint segédmunkáso­kat és kubikosokat. Jó kereseti lehetőség! Minden héten szabad szombat. Jelentkezés: Szolnok, Tiszaligct, munkaügyi csoport. Mezőőri munkakör betöltésére olyan dolgozót keresünk, aki ezen feladatok ellátásához szük­séges feltételekkel rendelkezik. Jelentkezés a Palotási Állami Gazdaság köznontjában. Címünk Besenyszög-Palotás, rendészeti előadónál. A Tiszavidék Szövetkezeti Közős Vállalat, Szolnok, Vörös Hadse­reg u. 4. felvételre keres köz­ponti fűtésszerelő szakmunká­sokat, irodagépműszerészt, gép­kocsivezetőt, anyagkönyvelőt és gépírni tudó adminisztrátort. Nyomda részlegünk azonnali be­lépéssel felvesz könyvkötő szak­munkásokat, kötészeti vágót és Romayor gépkezelőt. Fizetés megegyezés szerint. Minden szombat szabad. Jelentkezés Tempó Ksz, Szolnok, II. sz. Iro­daház, Rékasi út. A VOLÁN 21. sz. Vállalat szol­noki kirendeltsége gépkocsi- szerelőket, üzemanyag-kezelőt keres azonnali felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Vidékieknek átalányt biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Abonyi út (tég­lagyár után). Pest környéki, egész évben mű­ködő üdülőnkbe telenfelügvelő- sznkársnő házaspárt keresünk. A telepfelügyelő állás betöltéséhez vízvezeték- vagy villanyszerelő szakmunkás képesítés és gyakor­lat szükséges. Kétszobás, össz­komfortos szeparált szolgálati el­helyezést, kedvezményes étke­zést biztosítunk. Bármilyen bu­dapesti cserelakással rendelke­zők előnyben. Jelentkezés rész­letes önéletrajzzal „Végleges megoldás 1960” Jeligére a Buda­pest, Felszabadulás téri hirde­tőbe. A Kisújszállási Építőipari Szövetkezet felvételre keres KÖMtJVES BRIGÁDOKAT KŐMŰVESEKET és melléjük segédmunkásokat. Bérezés: teljesítmény alapján történik. Jelentkezni lehet: Kisújszállás, Kossuth L. n. 10. sz. alatt a munkaügyi előadónál. Ikil helyen eLf|r, 1Ulfj TEUESiTMfNYU.* ' | VjíJtaoLfsó mgja olcsó eeatnroga. az IMPORTÁLT lÄRA:1150ft OTP-hitel |CÍAK o KSRflVHinfil fcophold. [KERAVILL VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍT: 11Q53 Bp. V-, Kossuth Lajos u.2. a Szolnoki HnEZOGÉP tőszegi gyáregysége felvételre keres HEGESZTŐT, ESZTERGÁLYOST, LAKATOST, SZERSZÁMKÉSZÍTŐ LAKATOST, SZAKMUNKÁSOKAT, BETANÍTOTT munkásnak férfi, női dolgozókat, TECHNIKUSOKAT SEGÉDMUNKÁSOKAT AZONNALI BELÉPÉSSEL. Üzemi konyhán kedvezményes étkezés. Minden második szombat szabad. Közlekedés: Jászkarajenő—Tiszajenő útvonalon saját autóbusszal. Jelentkezni lehet minden nap fél 8-tól 15.45-ig a gyáregység igazgatójánál. / Felvétel esetén útiköltséget térítünk. MAGÉV debreceni kirendeltsége 4025 Debrecen Bajcsy Zs. u. 11. Telefon: 11-834, telex: 72-401. műszaki becslést tart 1975. OKTOBER 8-ÁN Törökszentmiklóson. írásbeli bejelentésüket fenti címre kérjük. Foglalkozunk használt gépek, műszerek, szerszámok, eladásával, közvetítésével. >A CEGLÉDI ÉPÍTŐIPARI VÄLLALAT (Cegléd, Damjanich u. 5. szám) HIDEGBURKOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT VESZ FEL jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet szombat kivételével minden nap 8—I6.30-ig, a vállalat munkaügyi osztályán. BETON- ÉS VASBETONIPARI MÜVEK Szolnoki Gyára AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ gyakorlattal és képesítéssel rendelkező beruházási csoportvezetőt valamint egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel MEO csoportvezetőt továbbá gyakorlott beruházási előadókat és gépírókat Jelentkezni lehet — részletes önéletrajzzal — a gyár személyzeti vezetőjénél. Cím: Szolnok, Panel út, megközelíthető 1-es, 19-es busszal. Tisztelt gázfogyasztóink! üzemegységünk a gázszolgáltatással kapcsolatos min­den tevékenység elvégzésére készséggel áll az ön szolgálatára. Elvégezzük az Igényelt szerelési, új bekötési, garanci­ális javítási és hibaelhárítási munkákat. GAZBERENDEZÉS ÜZEMBE HELYEZÉSÉT, JAVlTÄSÄT CSAK VÁLLALATUNK SZAKEMBERE VÉGEZHETI EL; Gázkészüléke meghibásodása esetén zárja el a készü­lék kezelőcsapját, a hibát jelentse a tájékoztatónkon felsorolt hibafelvevőnknéL A szabálytalan, nem rendeltetésszerű gázhasználat ÉLETVESZÉLYES ÉS SZIGORÚAN TILOS! A munkák torlódása és az ön Igényelnek messzemenő kielégítése érdekében kérjük, hogy esetleges panaszát, hibabejelentését még most a hideg idő tartós beállta előtt szíveskedjen megtenni. Kérjük, hogy saját és mások biztonsága érdekében amennyiben épületben, utcán, közterületen gázszagot észlel, úgy azonnal értesítse hibafelvevő helyünket vagy a legközelebbi rendőrőrszemet. HIBAFELVEVŐ SZOLGÁLATAINK: Szolnok, éjjel-nappal Thököly út 79. Tel.: 11-360 Törökszentmiklós 7.00—16.00 Piactér TIGAZ szolnoki üzemegysége

Next

/
Oldalképek
Tartalom