Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-31 / 256. szám

1975. október 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ígéretek balettestje A Pécsi Balett szolnoki kamaramüsoráról A Szovremennyik Színház rendezője, Galina Volcsek (jobbra) és Oleg Tabakov igaz­gató-színész (balra a második) olasz színházi szakemberek társaságában (Fotó: APN) Szerdán este a Ságvári Endre Művelődési Központ­ban lépett fel a Pécsi Balett kamaraegyüttese. Mezítláb, — a megfiatalodott együttes ezt a címet adta műsorának, és ez nemcsak a tanácsok puritán öltözékére utal, mű­vészi hitvallásukat is kifeje­zi: egyszerűség, természetes­ség. A Tegeződve című kompo­zíciót láttuk először Szer- vánszky Endre zenéjére. Könnyed életkép, amely az első szerelem kibontakozá­sát, apró csetepatéit, a fiata­lok egymásra találását me­séli el hitelesen, derűsen. A következő mű az Egy­magám, súlyosabb mondani­valót hordott. Sólymos Pál és Kuli Ferenc személyesítette meg a felnőttkor küszöbén álló ifjú belső ellentmondá­sokkal teli világát, az ön­megvalósításra való törek­vést, a társkeresést. A ka­maszkorban elvesztett lelki egyensúlyt a társ, a nő meg­jelenése teremti meg újra, elszakítva a pszichikai rab- sá - kötelékét. A nő szerepé­ben Horváth Irén bontakozó drámai tehetség ígéretét nyújtotta. A Csend és a Falak című kompozíciót viszont — úgy érezzük — ezekkel a fiatal táncosokkal korai volt mű­sorra tűzni. A Csend elég bonyolultan fogalmazza meg a férfi visszapillantását múltjába, szerelmi kapcsola­taira, majd a sivár önmagá­ra maradást. A Falak hősei a társas magány, egy kény­szerkapcsolat falait feszege­tik, de innen csak a társ megsemmisítése árán nyílik út az áhított egyedülléthez, a továbbkeresés és az újrakez­dés lehetőségéhez. A súlyos, pesszimista mondanivaló fö­lött azonban a mű mélységét bontó derűvel árad a fiatal táncosok természetes, egész­séges életszeretete, és ez az ellentmondás nem a várt ha­tást kelti. Maradéktalanul jól megoldott viszont a Tó­tágas, ahol már szabadon áradhat a vidámság, fi fiata­los lendület Paronai Mag­dolna kamaszos bája. humo­ra, kedves, derűs "’ceket szerzett a közönségnc... A lí­rai hangvételű Vallomás cí­mű kompozíció harmóniát teremtő kettőse zárta az est műsorát. A koreográfus-rendező Tóth Sándor, a Pécsi Balett legjobb hagyományait foly­tatja ebben az összeállítás­ban. A modern balett eré­nyeit, eszköztelenségét, a mozgás klasszikus szépségét, harmóniáját hangsúlyozza táncképeiben és így tud a te­hetséges fiatal táncosokkal nemcsak hatásos, de érthető művészi élményt nyújtani. És ez utóbbi nem kevés. Sajnálatos viszont, hogy a vendéglátó művelődési ház nem készítette elő kellőkép­pen a színpadot a balettest fogadására. A piszkos, szál­kás színpad ugyanis felse­bezte a táncosokat. Ez a színpadtér gimnasztikái ele­meket is tartalmazó modern balett bemutatására — je­lenlegi minőségében —, al­kalmatlan. Vagy borítsák le az egész színpadteret a né­hol már alkalmazott — egyébként méregdrága — ba­lettszőnyeggel, avagy pedig sürgősen fel kell újítani, mégpedig mestermunkával a padlózatot. Vagy, — ez lenne a legrosszabb megoldás, le kell arról mondani, hogy táncosok lépjenek a Ságvári „porondjára”. — ti — HŰTLEN REPÜLÖK Modellezők klubja Kunhegyesen November 5—8-án Szolno­kon vendégszerepei a moszk­vai Szovremennyik Színház. A Szovremennyik egyet je­lent a mai, modem szovjet színházzal. Hazájukban nagy népszerűségnek örvendenek a társulat tagjai, de nemcsak a Szovjetunióban, a világ szá­mos országában ismerik _ és figyelemmel követik művé­szi tevékenységüket. A Szovremennyik szó ma­gyarul kortársat jelent, s tu­lajdonképpen már önmagá­ban kifejezi, megfogalmazza a színház művészi törekvé­sét: a mához, a ma emberé­hez szólni, a mai élet ellent­mondásait értelmezve a ma igazságát megfogalmazni. Ki­mondva vagy kimondatlanul ezt a célt tűzték maguk elé a színház életrekeltői, fiatal művészei, szellemi irányítói. Már az első előadásuk is bizonyos mértékig rendhagyó volt. Moszkvában, a Művész Színház színészképző stúdió­jának színpadán debütáltak. Műsorukat szokatlan idő­pontban, éjszaka 12 órakor kezdték, s a darabválasztás is kuriózumnak számított — Viktor Rozov Űrökké élők című művét mutatták be. (Ebből az alkotásból készült korábban a Szállnak a dar- vak forgatókönyve.) A né­zők és a színházi közvéle­mény első értékelése elisme­rő volt. Bár akadtak akik látványos formabontást vár­tak ettől az új vállalkozástól, a Szovremennyik azonban tűzijáték nélkül vonult be a szovjet színháztörténelembe. Az első siker méltatásakor okvetlenül meg kell említeni Oleg Jefremov nevét. Oleg Jefremov színész és rendező 1958-ban gyűjtötte maga kö­ré" végzős tanítványait és ala­kította meg az Ifjú Művé­szek Stúdióját, amelyből még ebben az évben létrejött a Szovremennyik Színház. Jef­remov öt évig a Művész Színház főrendezője, de to­vábbra is a Szovremennyik művészei maradtak azok, akik vele együtt bábáskod­tak a színház születésénél: Galina Volcsek főrendező, Oleg Tabakov színész-igaz­gató és a többiek. Az együt­tes ma is ugyanolyan nép­szerű, mint korábban. Válto­zatlan sikerükről Oleg Taba­kov így nyilatkozott: „A Szovremennyik fennállása óta sohasem igyekezett kom­mersz darabok bemutatására, divatos témákat színre vinni. A színház a harcos közéleti- séget tekinti legfontosabb feladatának. Ha a színház és a közönség kölcsönösen tisz­teli egymást, ha mindketten egyenlő félnek tekintik a másikat, akkor a néző min­dig nagy figyelemmel fogja kísérni a színház munkáját”. Oleg Tabakov rokonszen­ves gondolataihoz hozzá kell tenni, hogy a Szovremennyik előadásait ma is magas mű­vészi színvonal jellemzi. Ga­lina Volcsek a legjobb ha­gyományok méltó folytatója. Első jelentős rendezői mun­kája — az orosz klasszikus Iván Goncsarov „Hétköznapi történetek” színrevitele (1966) — nevezetes esemény volt az egész ország színházi életé­ben. Ezért a magasfokú mű­vészi munkáért tüntették ki a Szovjetunió állami díjával. A színház műsorán az orosz-szovjet és a világ drá­mairodalmának klasszikus és modem darabjai egyaránt szerepelnek, bár igaz, műsor­politikájukban még mindig megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szovjet írók if­júsághoz szóló színpadi mű­veinek. Az idei évad műsor­tervét is változatosan, de a hagyományokhoz kötődve alakították ki, Peter James angol rendező például nem­rég Shakespeare „Vízke­„A vadász ül, hosszú, méla lesben” — Vörösmarty vers­sorának ez a része ma is igaz, még akkor is, ha ma­napság már a vadászok kö­zül sem mindenki tudja, mi­lyen az a felajzott íj, amelyre a gyors vadat kellene vár­nia, hiszen helyette távcsö­ves gólyóspuskájára gémbe- redik a keze. A vadász a hosszú méla (magas) lesben kénytelen órákat, s nemegy­szer félnapokat sülni-, főni-, fagyni-, vacogni, míg végre méltóztatik Vad őfelsége lő- távolba táncolni magát. Ha­nem akkor aztán dördül a fegyver, összerogy a zsák­mány, s nemsokára fejedel­mi lakomát csaphat a va­dász a mestermódra sütött- főzött húsokból, megtöltheti koplalástól lapos gyomrát spékelt őzgerinccel, tejfeles vadassal, stb., vagy éppen mint Nagygyörgy Sándor az egésznapos özles után — sajttal, sós ropival, hideg vízzeL ízek a Galériában Szó ami szó, különös va­dászmenü, de ezen nem cso­dálkozhatunk, — a vadász reszt”-jét vitte színre a Szov­remennyik művészgárdájá­val. Andrzej Wajda, a híres lengyel rendező pedig Rabe „Testvér a testvérnek” cí­mű amerikai tragikomédiáját állította színpadra. Rozov darabját, az „Örökké élők”-et már harmadszor viszik szín­re. A magyarországi vendég- szereplésre három, nagy si­kerrel játszott darabot hoz­nak. A magyar közönség a Szovremennyik előadásában ismerkedhet meg a szovjet emberek lelki-szellemi kö­zösségét bemutató két hábo­rús témájú művel, a már említettt „Örökké élők”-kel, valamint Mihail Roscsin, fia­tal drámaíró „Szerelvény” című alkotásával, továbbá Gorkij legismertebb munká­jával, az „Éjjeli menedék­hellyel”. Ez utóbbit mutatják majd be Szolnokon is... Az Éjjeli menedékhely be­mutatása egyébként külön fejezet a Szovremennyik tör­ténetében. 1969-ben fogtak hozzá a darab próbájához, s azóta immár hatodik éve játsszák megszakítás nélkül. is különös. Nagygyörgy Sán­dor sorozatos találatai után sem rogynak össze a meg­célzott vadak, s nem mered­nek üveges szemmel a tá­volba. A fényképezőgép nem gyilkol... A zsákmány végül mégis falra kerül, csak éppen nem kitömött bőrként, koponya- csont-agancstrófeaként, ha­nem „úgy, ahogy van”, élőn, természetes környezetében, otthon, megmutatva magát az avatatlannak: ilyen va­gyok, amikor te nem látsz, így viselkedem a békés hét­köznapokban, így heverészek a hosszúszálú fűben, s (jól nézd meg) így tartom büsz­kén agancskoronás koponyá­mat, amelyet egyesek ketté­fűrészelnek, falra akasztanak és dicsekszenek vele — amihez pedig semmi közük, hiszen az enyém. Legalábbis most — amikor (még) élek. Valahogy ezt sugallták a hatalmasra nagyított művé­szi vadfotók, kecses őzbak­jai, amelyeket nemrég lát­tunk a Szolnoki Galéria va­dászati kiállításán, s ame­— Ez itt a hangár, s a csó­nakház, — mutat kísérőm, Rendek Sándor, a kunhegye- si művelődési központ igaz­gatója, az egyik folyosóvégi szoba felé. Hangár? Csónakház? Néz­zük csak... Az ajtón felirat: „Foglal­kozások”: hétfő, kedd, csü­törtök, péntek 17—20-óráig.” — Ma szerda van... tehát zárva... — Dehogyis. Itt minden es­te dolgozik valaki. Csodál­koznék ha most nem így len­ne — s valóban: az ajtó nyitva van. Bent hosszúkás asztalon aprócska repülők és hajók sorakoznak... — Modellezők vagyunk — mutatkozik be társai nevé­ben is egy hosszúköpenyes fiatalember, Kovács Tibor, az Alföldi Szilikátipari Vál­lalat főmolnára. — Mióta jár a művelődési központ klubjába? — Egy éve, mióta leszerel­tem. Ez az A 2-es már a nvolcadik modellem. A „Só­haj” nevet adom neki remé­lem úgy is száll majd... lyek a látogatók őszinte el­ismerését váltották ki. Ecset helyett kamera A különös vadász, a negy­venkét éves budapesti Nagy­györgy Sándor, diplomája szerint festőművész, aki a főiskolán 1959-ig Kmetty János tanítványa volt. Ké­sőbb azonban lassan-lassan átpártolt a számára gazda­gabb kifejezési lehetőséget nyújtó fotózáshoz, s a hat­vanas évek elején az ecsetet végleg felcserélte a kame­rával, hogy felfedezze a ter­mészetet — számunkra. Felfedezőútján legtöbbször a vadászok csapását járja, Mártélvtól Szolnokig, Ge- menctől a Pilisig, ártértől a szikes pusztáig és rácsodál­kozik mindenre, amit a ter­mészet alkotott, s amit mi rendszerint „tudunk, hogy van”, de észrevenni már nincs időnk, nincs türel­münk és uram bocsá’. nincs elég fantáziánk. A Tisza- parti tocsogó számunkra un­dok latyak, amelytől sáros lesz a cipőnk és büdös az iszapba korhadt avartól. — S hol van a többi hét? — Az elsőt otthon őrzöm, a többi elrepült. — Hová? — Azt nem tudom. Ami­kor elkészül egy-egy modell kivisszük a község határába, a „csordagyepre” próbarepü­lésre. Az egészben az a leg­szebb, amikor felemelkedik, s repülni kezd a kis gép. Szélcsendes időben 6—8 ki­lométert is megtesz, ezer — ezerkétszáz méter magasság­ban, S, hogy hol landol? Nem mindig tudjuk követni, hiába megyünk utána mo­torral. — Nem sajnálja? — De igen. Reménykedem, hogy egyszer megtalálom, vagy visszahozzák. Addig is építem az újakat. — Előfordul, hogy a meg­találó visszahozza „eltévedt” modellünket — szól közbe Apavári György klubvezető, a vízgépészeti vállalat esz­tergályosa. — Ugyanis a gé­pen található betűkből és számokból kideríthető, hogy ki, hol készítette. — Mióta modellezik? Nagygyörgy Sándornak drá­mai színpad, fény-árnyék játékkal érzékletessé váló elmúlás-tabló: a hullott fa­levél, a víz szélén szárazra került vízicsiga már több önmagánál. A megcsodált vadfotók nem csupán a lencsevégre kapott természeti pillanatok állat-hétköznapok intimitá­sával ragadják meg a nézőt. Nyugalmat is árasztanak: a természet nyugalmát — amelyet pedig egyre keve­sebben érzünk és értünk meg. Könyv a Tiszáról Az egykori festőművész, a fotóművész szövetség mai tagja a Tisza közelében nőtt fel Hódmezővásárhelyen, s nem véletlenül épp a Tiszá­ról készül fotóalbumot, val­— Gyerekkoromban kezd­tem. Persze akkor nem vol­tak ilyen lehetőségeink Hí­rét sem hallottam például a balsafának, amiből most készítjük a modelljeinket. 1961-ben alakult meg a szak­kör. Huszonöt-harmincan voltunk, munkatársak, bará­tok Országos versenyeken is részt vettünk Nem egv kol­légánkból azóta repülőgép­szerelő, repülőtiszt lett. — Hogyan járnak most a klubba? — Rendszeresen húszán, de akadnak szép számmal „pártoló tagok” is, akik csak időnként néznek be hozzánk A tagság kilencven százaléka munkás, a helyi üzemekben dolgozik. — Mire készül most a klub? — Modellező szakkört szervezünk az általános is­kolásoknak. S természetesen készülünk a jövő évi verse­nyekre. Március 21-én me­gyünk Tatabányára a Ta­nácsköztársaság emlékére rendezendő kupaversenyre. T. G. lomás-könyvet összeállítani. Szépen gyarapodó anyagá­ban már feltűnt a nagykö­rűi Tisza-gát, a kőtelki öreg fűzfa is, akárcsak a szolnoki evezősök A számtalanszor „hosszú méla lesben” ülő különös vadász vadfotós, de nemcsak az. Tavalyi Műcsarnokbeli kiállítása bizonyítja, hogy szuggesztív erejű képsorai új összefüggésekben világít­ják meg az ember és ter­mészet, az ember és alkotá­sainak kapcsolatát. Gyakran meghökkentő látvánnyal le­pi meg a nézőt, mint például a különös Szélmolnár című sorozata, amely... De jobb volna megnézni. Budapest, Hódmezővásárhely Bonn és Bukarest után Szol­nokon is bizonyára sikert aratnának a különös vadász képei... a L ZS. Szőke György Á különös vadász \ szovjet kultúra napjai I ma emberéhez szólni Bemutatjuk a Szolnokon szereplő Szovremennvik Színházat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom