Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-29 / 254. szám

1975. október 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAi' T Asztalitenisz Tisza Kupa Szolnokon A teljes magyar női és férfi válogatott kerettel Szögre kerülnek a szöges cipők Együtt a legsikeresebbek: guggolnak balról jobbra Juhász Erzsébet, Fazekas Beáta, álló sor balról jobbra Paróczai András, Gyöngy Ibolya, Egri Gyula, Molnár Judit, Tar­soly Imre 1A pálya széléről '■ ■ ■» • >>• * OOkOA szabadrúgásból — f utásza,agon Egyetlen mérkőzésen há­rom gólt kapni szabad­rúgásból — ritkaság. Nos, az MTE vasárnap ilyen ritkasággal térhetett haza. Három gólt kapott egymás után — csak a távolság és a góllövők személye változott. Az elsőt Zentai rúgta. Lab­dája a sorfal szélén álló Kovács combját érintve ju­tott a kapu balsarkába. Mi­előtt azonban még a védőt érte volna a labda, Fekete már a szentendrei légtérben „repült” — sajnos ellenkező irányba. A másodiknál is­mét Zentai készülődött a rúgáshoz, három társa köz­reműködésével. A szolnokiak csak őt figyelték, s miköz­ben még a sorfalat rendez­ték, Pogány lágyan a kapu­ba helyezte a „lasztit”. A harmadik esetben, — mond­ván minek ez a nagy készü­lődés — csak hárman (!) álltak a sorfalba. Lipták labdája persze megtalálta közöttük az utat a hálóba. A szolnoki szurkolók nagy megkönnyebbülésére ttpm si­került a hazaiaknak több szabadrúgást kicsikarniuk az MTE kapuja előtt. Ügy tűnt ezen a délutá­non, hogy amit szabadrú­gásból lehetett lőni — az mind a hálóban kötött ki. Mindez a szolnoki védők és Fekete hibáin kívül termé­szetesen a hazai játékosok leleményességét és lövőere­jét dicséri. — sz — Áz edző csalódott A kék-fehérek vasárnapi játéka újabb csalódást oko­zott. A hetek óta tartó gyen­gébb formát most sem sike­rült áthidalni. A mérkőzés­ről Himer István edző a kö­vetkezőket mondotta: — Nagy csalódás volt szánkóm­ra a mérkőzés, mert a csa­pattól többet vártam, annak ellenére, 'hogy“ az ismert okok miatt — sérülések, el­tiltás — több helyen változ­tatnom kellett az összeállí­táson. Ez azonban nem csak a játékra vonatkozik, hanem a hozzáállásra is. Főleg a második félidei teljesítmény volt nagyon gyenge, mivel még egy gólhelyzetet sem si­kerűt összehozni. A lelkesen küzdő gyulaiak akár több gólt is rúghattak volna. Ezt mi csak az első félidőben tehettük volna meg, hiszen három ziccert is kihagytunk. Feltétlen le kell vonni a ta­nulságokat ebből a mérkő­zésből, és a jövőben sokkal jobban oda kell figyelni a gólhelyzetek kihasználására. Az elkövetkezendő időszak­ban azt tartom fontos fela­datnak, hogy olyan játéko­sokat tudjak pályára külde­ni, akik akaratilag és takti­kailag is céltudatosan képvi­selik a kék-fehér színeket. Kosárlabda NB II Újabb MTE-siker Női: Szolnoki MTE—Debreceni ASE 85:39 (41:6). Szolnok, tisza- ligeti sportcsarnok. 200 néző, v.: dr. Nemessányi. MTE: Echbauer (13), Szekeres (21), Czitán (26), Tőrös (13), Herceg (8). csere: ökrös* (2), Szántó (2). Kiss, Ma- jercsik. Edző: Balogh Gyulai. Az első félidőben á DASE a várt­nál lényegesen gyengébb telje­sítményt nyújtott a kiemelkedő­en jól védekező szolnokiak el­len. A vendégek csak a második félidőben voltak egyenrangú el­lenfeleivé a hazaiaknak, akik pe­dig csak közepes formájukat hozták ezen a találkozón. A szép számú, lelkes közön­ség a mérkőzés végén nagy el­ismeréssel jutalmazta az MTE- lányok újabb győzelmét. Férfi: Miskolci EAFC—Szolnoki Olajbányász 70:63 (34:27). Mis­kolc, 100 néző. V.: Velkei—Vi- rik. Szolnok: Szabó (10), Kása (15). Pál Szabó (10), Acsay (11), Csató ,(13). Csere: Mészáros (4), Zádori, Béres, Kékesi, Palla. Edző: Acsay Attila. A bajnok­ságra törő egyetemisták ottho­nában megállta helyét a Bá- nvász. Nagyobb önbizalommal meglepetés is születhetett volna. A szolnoki fiúk azonban túlsá­gosan tisztelték a második he­lyen álló M^AFC-ot, és bátorta­lanul iátszottalc. A találkozó vé­gig élvezetes játékot hozott, de a szolnokiak rém jutot+ak ve­zetéshez a mérkőzésen. A jövőt illetően nebéz helvzetbe kerül­tek a bányászok, ugvanis két erősségük, Maizik Mibálv és ^á) Szabó Sándor katonai szolgálat­ra vonult be. — A — Az utóbbi időben szinte már az volna feltűnő, ha a megyeszékhelyen nem lenne valamilyen rangosabb sport- esemény. Az elkövetkezendő napokban az asztliteniszezők folytatják a sort. Október 31-től november 2-ig a tisza- ligeti sportcsarnokban bo­nyolítja le a megyei asztali- tenisz szakszövetség — a vá­ros 900 éves jubileuma tisz­teletére — a „Tisza Kupa” I. osztályú felnőtt és ifjúsági női-férfi ranglista versenyét. A nevezési határidő már lezárult: nem kevesebb, mint 34 egyesület 110 felnőtt és 127 ifjúsági versenyzője áll majd asztalhoz. Különösen nagy erőket vonultat fel a Bp. Spartacus, a Bp. Statisz­tika, a Bp. Postás SE, a Ganz MÁVAG és a BSE. Üdvözöl­hetjük majd a teljes női és férfi válogatott keretet, így Klampár Tibor világbajno­kot is. Jónyer sajnálatos porcsérülése, Gergely pedig KÉZILABDA Sajószentpéter, 200 n., v.: Osz- lánszki—Tóth. Tisza SE: Csató, Keliger (1), Borsos (2), Szabó (4), Kazinczy, Csordás, Miklósy, Beke, Gulyás, edző: Ruják Endre. Ünnepélyes keretek között kez­dődött a mérkőzés: a martfűiek virággal és apró ajándékokkal köszöntötték a már bajnok ven­déglátókat, akik azt egyesületi zászlóval és az első percben lotfev két góljukkal viszonozták. A Bányász-lányok továbbra is óriá­si lendülettel játszottak, és betö­rési kísérleteiket a cipőgyáriak többnyire csak szabálytalanul tudták szerelni. Bár lényegesen több időt töltöttek az ellenfél kapuja előtt, ám fölényüket nem tudták gólokra váltani. A máso­dik félidőre alaposan megválto­zott a játék képe. A bajnokcsa­pat ugyan még büntetőből nö­velte előnyét, de utána a cipő­gyáriak percei következtek. Ha­tározottan és zártan védekeztek, távolról is vállalkoztak lövések­re, és így két perccel a befeje­zés előtt 8:7-re felzárkóztak. Le­vegőben lógott az egyenlítés, de a befejezés a kétségbeesetten küzdő hazaiaknak sikerült job­ban. — rk —• NB H, férfi. Tiszaföldvár— Szentes 21:17 (8:6). Tiszaföldvár, 300 n., v.: Ajkavölgyi—Szenczi. Tiszaföldvár: Kugyela, Nyeső (3), Fekecs, Kovács (1), Danku 1. (1), Szabó (1), Szabados, Nemes (8), Bíró (2), Danku II. (5), Szé­kács, Papp. Danku II. búcsúztatásával kez­dődött a mérkőzés, aki két évre elhagyja a csapatot. A hazaiak vezető gólját is ő szerezte, s az első félidőben mindkét együttes kemény védekezéssel, de igen sok hibával, kapkodva játszott. A második félidőben a vendég­moz: Szolnok Vörös Csillag: Egy tiszt nem adja meg magát (fel­emelt helyáron), Tallinn: Tize­des meg a többiek, Tisza: Fur­csaságok tava, Szandaszöllős Terv: szünnap, Jászberény Le­hel : Archív filmelőadás III., Kisújszállás Ady: szünnap. Kun­hegyes Szabadság: szünnap, Kunszentmárton Körös: Üj haza (filmbarátok műsora), Mezőtúr Dózsa: A törvénysértő seriff (16), Szabadság: Nászéjszaka a börtönben (16), Béke: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap, Tö- rökszentmiklós Dózsa: Monsieur Verdoux, Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő, a stúdió zenés ifjúsági maga­zinja. Szerkesztő: Forró Tamás. — Helytelen bérintézkedés Túr- kevén — Kósa Judit riportja. — Népzenei szőttes. A túrkevei népdalkor énekel. — 18.00: Al­földi krónika. — 18.15: Könnyű hangszerszólók. — Válaszol a jogász. — Az özvegyi nyugdíj­ról. — Lapelőzetes, műsorzárás. KOSSUTH: 8.27: Könnyűzene. — 8.55: Szo- kolay Sándor: A fonóban. — 9.10: Bizet: Gyöngyhalászok. — Háromfelvonásos opera. — Köz­ben: 10.05: ..Nyitnikék”. — Kis­iskolások műsora. — 10.40: Az operaközvetítés folytatása. — Közben: 11.14: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 11.30: Az opera- közvetítés folytatása. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Czine Mihály könyvszemléje, — 13.30: katonai szolgálatra való be­vonulása miatt nem vehet részt a versenyen. A női mezőny kiemelkedő résztvevői között találjuk a páros Európa-bajnok Lotal- lert, de az esélyesekhez so­rolhatjuk Szabó Gabriellát, és Oláh Zsuzsát is. Jelzi a verseny jelentőségét, hogy az országos ranglistán szerep­lők nyolcvan százaléka neve­zett a Tisza Kupára. Az első napon, október 31- én 16 órától az I. osztályú páros, november 1-én 9.30- tól az 1. osztályú egyéni, no­vember 2-án az ifjúsági szá­mokat bonyolítják le. Az I. osztályú számok döntőit no­vember 1-én 18.30 órától lát­hatják majd a sportág hívei. A Tisza Kupa nagyszerű sportcsemegét igér, a részt­vevőknek pedig jó erőpróbá­ra ad lehetőséget a Szegeden november 14—16-án sorra kerülő magyar nemzetközi bajnokság előtt. látó földváriak felgyorsították a játékot, gyors támadásokat ve­zetve elhúztak a játékot lassí­tani igyekvő Szentestől. Az utol­só tíz percben az eredmény tar­tása mellett tudtak csak felsza­badult, ötletes játékot produkál­ni a hazaiak. A Tiszaföldvár megérdemelten győzött, s az őszi szezonban nyújtott jó tel­jesítménnyel hazai veretlenségét megőrizve el tudták kerülni a kieső zónát, így jövőre új re­ményekkel indulhatnak az NB II középcsoportjában. Kiss József (Olajbányász) kapura lő Madarász Katalin és Csapó Ká­roly népdalokat énekel, Bige József furulyázik. — 14.00: Ezer- egy délután. — 14.3Ó: Purcell- művek. — 15.10: A költőtől az olvasóig. Az Iskolarádió sorozata érettségire készülőknek. A lírá­ról. — 15.50: Fúvószene Hollós Lajos feldolgozásaiból. — 16.10: Vörösmarty Mihály -élete és köl­tészete. — II. rész. — 16.31: Nép­dalgyűjtő úton Bartók Béla nyo­mában. Ifj. Bartók Béla: Apám emlékezete (ism.). — 16.52: Mary Poppins. — Részletek Sherman musicaljéből. — 17.05: Egj^re drá­gább. II. rész. A lakáspiac. — 17.30: Maria Callas énekel. — 18.15: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. 18.25: Üj könyvek (ism.). — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: örökzöld dallamok. — 20.54: Kis magyar néprajz. — 21.04: Si­mándy József operettdalokat énekel. — 21.27: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­karának új felvételeiből. — 22.20: Tíz perc külpolitika'. — 22.30: Verbunkos muzsika. — 22.45: Ol­vasólámpa. — 23.00: Kamarazene. — 0.10: Knisch Gábor táncda­laiból. PETŐFI: 8.05: Szimfonikus könnyűzene. — 8.33: Alekszandr Vegyernyi- kov olasz szerzők dalaiból éne­kel. — 8.55: Sárosi Katalin és Horváth Attila énekel. — 9.33: Népdalok. — 10.00: A zene hul­lámhosszán. — 11.33: A Szabó család. — 12.00: Zenés játékok­ból. — 12.33: Két Liszt rapszódia. — 13.00: Rafael Arié énekel. — Nemzetközi sakkverseny­Élesedő harc, meglepetésekkel A 12. forduló bővelkedett az izgalmakban: a Fletsch— Mednis találkozón mindkét játékos hatalmas időzavar­ba került. A magyar jfítékos jobban bonyolított, és, függő után érvényesítette előnyét. A Westerinen—Zajcev játsz­mában a szovjet mester bás­tyájával behatolt ellenfele állásába, térelőnyt harcolt ki, s a folytatásnál, értékes pontot szerzett. A :forduló harmadik győzelmét Lukács spanyol játszmában,, ugyan­csak sötéttel aratta. 12. forduló: Rajna—Dely 0,5:0,5 Liebert—Faragó 0,5:0,5 Westerinen—Zajcev 0:1, Benkő—Bilek 0,5:0,5, Bár- czay—Szmiszlov 0,5:0,5, Flesch—Mednis 1 :Q, Pintér —Lukács 0:1. A 13. forduló eredményei: Hernandez—Rajna 1^0, Med­nis—Pintér 0,5:0,5, Szmisz­lov—Flesch 0,5:0,5, Bilek— Bárczay 0,5:0,5 Zajcev—Ben­kő 0:1, Faragó—Westerinen 0,5:0,5 Dely—Liebert 0,5:0,5. Olajbányász—Váci Foijó 28:20 (14:7). Szolnok, 300 n., v.: Varga A.—Varga J. Olajbányász: Lud- vigh, Vass N. (9), dr. Szász, Rat- kai (3), Kiss (2), dr. Szűcs (4), Szöllősi (6), Vass G. (3), Varga (1), Kocsis, Matuz, Danyi P. Edző: Kátai Ferenc. A már bajnok szolnoki csapa­tot a mérkőzés előtt a vendégek virágcsokorral köszöntötték. Bár • a bajnokság utolsó mérkőzésé-' nek első gólját a vendégek sze­rezték, ezután azonban megin­dult a hazai „henger”. Negyed­órán keresztül az Olajbányász csapata olyan játékot mutatott be, amely mindenkit meggyőzött — méltán került magasabb osz­tályba. A hazaiak gyors, szelle­mes támadásszövéseit legtöbb esetben csak szabálytalanság árán tudták megállítani. A má­sodik félidőben sem csökkent a játék lendülete, de a színvonal elmaradt a várakozástól. Ekkor a vendégek teljesen egyenrangú ellenfelei voltak az Olajbányász­nak. — szili —* Női: Szolnoki MTE—Váci PE­NOMAK 16:8 (8:5). Szolnok, Ti- szaliget. V.: Ambrus—Kondor. MTE: Ficsúr, dr. Besenyei, Fa­zekas A. (7), Fazekas A. (3), Knerczer (3), Magyarné (1), Far­kas E. (1). Králik (1). Jandá- csik. Edző: Domonkos Lászlóné. A két kieső jelölt találkozója nagy küzdelmet hozott. Az első félidőben szoros, fej-fej melletti küzdelem alakult ki. Fordulás után mindinkább feljött az MTE és sokmozgásos, lelkes játék­kal megérdemelten győzött. Fi­csúr több 7 méterest is kivédett és a jók között is a mezőny leg­jobbja volt. Ezzel az MTE el­kerülte a kiesést. — VI. — 13.20: Polkák. — 13.33: ,.A gyer­mekeknek írta Bartók Béla” IV. — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Az Alekszandrov-együttes műsorából. — 14.11: Sárdy Já­nos énekel: — 14.25: Orvosi ta­nácsok. — 14.30: Hírek. — 14.33: Slágermúzeum. 15.13: Andor Éva énekel. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: A Fáy-együttes játszik. — 15.50: Az élő népdal. — 16.00: Dzsessz- f elvételekből. — 16.15: Szimfo­nikus táncok. — 16.30: Hírek. — 16.33: Millöcker: A szegény Jo- nathán — nyitány. — 16.40: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. — 16.55: Reklám. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: A magyar muzsika múltjából. — 18.33: Üj lemezeinkből. — 19.20: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. Kárpáti István nótákat énekel. — 19.50: Elemezni és tenni. Jegyzet. — 20.00: Szolgá­lat egyenruhában. — A főkapi­tány. — 20.33: Hogy volt? Ne­mes György műsora — műso­rokról. — 21.33: Magnósok figye­lem! — 22.33: Bartók kórusok. — 22.50: Bob herceg. Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc— Innocent Vincze Ernő operett­jéből. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 9.20: Iskolatévé. Kémia. (Kö- zépisk. I. oszt.) Elektrolizis. — 9.55: Német nyelv. (Középisk. I—n—m—IV. oszt.) Az első lá­togatás. — 10.20: Tévétorna Lassan elcsendesednek az atlétikai versenypályák, a sportágban az év utolsó ver­senyeit rendezik. Közeleg a mérlegkészítés ideje, s a Szolnoki MÁV szakosztályá­ban jóleső elégedettséggel veszik számba eredményei­ket. A kék—fehérek atlétái a szezon végére is hagytak né­hány szenzációs eredményt, így az országos ifjúsági vál­tóbajnokságon valamennyi női vágta számban Szolnok­ra került a bajnoki cím! Méghozzá nem is akármilyen eredménnyel: a 4X400-as staféta 3:59.8 perces ideje új megvei ifjúsági és felnőtt csúcs. Barna István edző ért­hetően elégedett volt a lá­nyok teljesítményével. Csak azt* sajnálta, hogy nem sike­rült az országos csúcsot is megjavítani. De ami késik, nem múlik... Tanítványai fiatalok, s va­lamennyien nagyon tehetsé­gesek. Ä 17 éves Molnár Ju­dit például alig két éve atlé- tizál, s a váltó első tagjaként végig lépést tudott tartani a legjobbakkal. Ugyancsak 17 éves az ipari tanuló Juhász Erzsébet, aki már az úttörő olimpia versenyein is felhív­ta magára a figyelmet. Egyébként ő aratta az idén a legtöbb győzelmet — szám szerint ötöt. Már az úttörő versenyeken is egyik legna­gyobb ellenfele volt a mos­tani váltótársa, Fazekas Beá­ta. aki valamennyi versenye előtt alapos lámpalázzal küszködik. Az országoson is hallatlanul ideges volt, s csak (ism.). — 10.25: Delta. Tudomá­nyos híradó (ism.) (színes). — 11.05: ö. ő, ő (színes). Magya­rul beszélő NDK film (ism.). — 12.35: Játék a betűkkel (ism.). — 13.05: Osztályfőnöki óra. (Kö­zépisk. I—II—III—IV. oszt.) Hon­védelmi ismeretek. A haza vé­delme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent köte­lessége. — 16.43: Hírek. — 16.50: Csehszlovákia—Anglia (szinesL EB-selejtező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Pozsonyból. A szü­netben : Reklámmüsor (színes). — 18.50: Török fürdők Budán (színes). Képzőművészeti rövid­film (ism.). — 19.05: Reklám­műsor. — 19.10: A Közönség­szolgálat tájékoztatója. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: A párduc. Magyarul be­szélő olasz film. II. rész. — 21.20: Nyitott könyv. Hegedűs Géza: Európa közepén. — 22.05: Tv-híradó. 3. — 22.15: Torna vi­lágkupa (színes). Női-férfi sze­renként döntő. Közvetítés Lon­donból. 2. MŰSOR: 20.00: Palotai Boris: Szigorú szerelmesek. Színmű két rész­ben. A Nemzeti Színház előadá­sa, felvételről. (14 éven felüliek­nek.) — 21.00: Közben: Tv-hír­adó. 2. — 21.50: Séta Bécs körül. Osztrák film. BUKAREST: 14.00: Labdarúgó-mérkőzés Sportul Studentesc—Olimpia Sa­tu Maré. — 15.50: A román nyelvről. — 16.15: Könnyűzene. — 16.30: A szabad időről. — 16.45: A volánnál. Autóvezetők­nek. — 17.30: Könnyűzene. — 17.55: Tv-fórum. — 18.20: A leg­kisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Gazdasági, tv-újság. — 19.25: A nagy filmművészek so­rozatában Michel Simon „A na­pok vége”. akkor nyugodott meg, ami­kor a negyedik befutó, Gyöngy Ibolya elsőként sza­kította át a célszalagot. A 18 éves „finalista”, Gyöngy Ibo­lya meglehetősen balszeren­csés esztendőt tudhat maga mögött. Betegség miatt sok edzést mulasztott, ám a sze­zon végére sikerült össze­szednie magát. A leányváltó mellett egyébként számos más „ba­bért” is begyűjtötték a MÁV atléták. Az élre természete­sen Paróczai András, 800 méteres síkfutásban szerzett felnőtt országos bajnoki cí­me kívánkozik. Ugyancsak országos bajnok lett az ifjú­ságiak között Egri Gyula, aki. 57,34 méterre hajította a diszkoszt. Edzője Kocsis Ist­ván, jó szemmel fedezte fel a fiú tehetségét, s csiszol­hatta technikáját, i aminek meg is volt az eredménye. A 16 éves Tarsoly Imre neve is ismerősen cseng az atlétikai berkekben. Nem ke­vesebb, mint négy országos serdülő bajnoki aranyérmet szerzett. Kezdetben alig 7 métert hajított súllyal — most az ötkilós golyót 4 cen­ti híján 17 méterre lökte. Ám amint mondta, ez még csgk a kezdet, a későbbi if­júsági és felnőtt sikerek­hez. .. Balassi Péter — az országos bajnok Paróczai András edzője, — a számos szép eredmény mellett lege­lőbb is annak örül, houv a díszes társaság legidősebbje, Paróczai is — csak 20 éves. — constantin — Röplabda NB II Férfi: Szolnoki TITASZ—Deb­receni EAC 3:2 (14, 10, —13, —6, 9). Szolnok, Verseghy úti TITÁSZ- pálya, v.: Csernák. TITÁSZ: Su- rányi M., Surányi L., Kiss, Ba­lázs, Takács, Pénzes. Csere: Vígh. Edző: Jáger István. Ki- lencvenhét, perces küzdelmes mérkőzést vívott^ a két csapat. Az első, második játszmát szo­ros küzdelemben nyerték a ha­zaiak. A harmadik és negyedik szett a feljavult debreceniek győzelmét hozta. Az ötödik játszmára a TITÁSZ rendezte sorait, és a lelkes közönség biz­tatása mellett a szettet és ezzel a mérkőzést is megnyerték. A TITÁSZ ezen a mérkőzésen idei legjobb játékát nyújtotta. Az élmezőnyhöz tartozó DEAC le- gvőzése szép fegyvertény. Az egész csapat dicséretet érdemel, de közülük is kiemelkedett Ba­lázs, Surányi M. és Takács. Szolnoki TITASZ—Debreceni ASE 3 :l (—13, 9, 6, 11). Szolnok, TITÁSZ-pálya. V.: Ürvári. TI­TÁSZ: Surányi M., Surányi L., Kiss, Balázs, Takács, Pénzes. Csere: Vígh. Edző: Jáger István. Az első játszmában szoros küz­delem alakúit ki, a második já­tékrészt végig a TITÁSZ irányí­totta, és biztosan szerezne meg 3:l-es győzelmét. Valamennyi já­tékos jól játszott, de külön is dicséretet érdemel Surányi M. és Takács. Női: Dunaújváros—Szolnoki MTE 3:0 (2. 8, 10). Szolnok, Má- tvás kir. úti pálva, v.: Vedei. MTE: Kenveres, Fekete, Tálas, Balázs, Füleki, Kovács. Csere: Lévai, Szudi, Gál, Baranyó. Ed­ző: Vaiések János. A kiesés szempontjából rendkívül fontos mérkőzésen mélyen fo^áia alatt játszott az MTE. Vereség a bajnoktól Borsodi Bányász—Tisza Cipő 9.7 (6:1)

Next

/
Oldalképek
Tartalom