Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-03 / 232. szám
1Ä75. október 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Érdekvédelem, béke, egység 30 éves a Szakszervezeti Világszövetség Munkásküldöttek tanácskozása Hz üzemi demokrácia új, közvetlen fóruma Ü Tisza Clpsgyáriian 183 képviselő! választoltak „Az üzemi demokrácia érvényesüléséhez olyan belső irányítási, elszámolási és információs rendszer kialakítása szükséges, amely a dolgozók számára pontosabb áttekintést nyújt a termelés egészéről és részleteiről, világossá teszi a teljesítmények szerinti részesedés mértékét” — jelölte meg pártunk XI. kongresszusa a szakszervezeti munka fejlesztésére hozott határozatában a feladatot. Amikor harminc évvel ezelőtt, 1945. október 3-án Párizsban a II. szakszervezeti világkonferencián megalakult a Szakszervezeti Világ- szövetség (SZVSZ), első ízben jött létre a dolgozóknak olyan nemzetközi szervezete, amely nemzetiségre, fajra, politikai és vallási különbségre való tekintet nélkül egységbe fogta öt kontinens szakszervezeti mozgalmait. A haladó szakszervezeti világ- mozgalomnak ez a szövetsége kezdettől a legtágabban értelmezte érdekvédelmi feladatait, a dolgozók legkisebb gondjaitól a világbéke minden népet, nemzetet egyformán érintő kérdéséig. A háborúellenesség kezdettől fogva hozzátartozik az SZVSZ munkájának jellegéhez, mint ahogy része az igen széles körű érdekvédelmi tevékenység is: mindig, minden helyzetben a haladó nemzeti és nemzetközi törekvések mellé állni, segíteni a szabadságukért küzdő nepek harcát, támogatni a gyarmatosítás elleni törekvéseket Vietnam, Ciprus, Görögország és Chile csak néhány ország azok közül, amelyekért az SZVSZ felhívására cselekvőén bontakozott ki százmilliók szolidaritási mozgalma. A harminc évvel ezelőtti megvalósított szakszervezeti egységet a hidegháború megbontotta, a szakadár nyugati szakszervezetek 1949-ben kiváltak az SZVSZ-ből és megalakították a Szabad Szak- szervezetek Nemzetközi Szövetségét. Az SZVSZ mégis a legnagyobb létszámú és legbefolyásosabb szakszervezeti szövetség maradt, s különösen megerősödött a harmadik világ számos szakszervezeti központjának csatlakozásával A fejlődő országok időben felismerték, hogy a multinacionális vállalatokkal a nemzetközi monopóliumokkal szemben valóságos érdekeiket a Szsakszervezeti Világszövetség képviseli. Az SZVSZ két legutóbbi kongresszusán már feltűnő volt, hogy a tagszervezeteken A jászszentandrási Haladás Termelőszövetkezetben ezen a nyáron 280 hektár földet borított „piros szőnyeg”. Ennyi területen termesztettek paradicsomot. A gyönyörű paradicsomtermésnek azonban nem örülhettek gondtalanul a gazdaság dolgozói, mert a betakarítógépek késtek. Nemcsak az okozott fejfájást a vezetőknek, hogy az SPR rendszer technológiája szerint vetett 100 hektár paradicsom begyűjtését géppel tervezték, hanem az is, hogy a hektáronként 420—600 mázsás termést ki fogja leszedni. Augusztus közepén már dolgozni kellett volna a gépeknek, de azok csak szeptember 1-én érkeztek meg. Az érett paradicsomot közben le kellett szüretelni valakinek, s mivel a gazdaságban egyébként is kevés a kétkezi dolgozó, a vezetők az országot bejárva kerestek idénymunkásokat. A kombájn névleges teljesítménye idényenként 50 hektár, tehát 100 hektár le- szüretelésére kettő is elegendő. A biztonság kedvéért a termelőszövetkezet három gépet vásárolt, de ezek együttesen is csak 17 hektárral birkóztak meg az idén. Teljesítményük részben a késés miatt volt ilyen alacsony, másrészt gyakran kellett hiba miatt megállniuk. A gazdaságnak a diákok is segítettek, volt amikor 7— 800 ember szedte a paradicsomot de a veszteség így. kívül számos más szakszervezeti kózpontnoz tartozó szervezet képviselői is meg- jeienteiK a tanácskozáson. uegutoob Várnaoan 1/0 szakszervezet delegátusai ülésezték, köztük Hu szakszervezet nem tagja az bz/VSZ-nek. Az SZVSZ arra törekszik, hogy a szakszervezeti mozgalomban újra járhatóvá tegye az egység megteremtéséhez vezető utat. Ezzel a szándékkal hívták Geonfbe egymás utáni két évben találkozóra a legkülönbözőbb európai szakszervezetek vezetőit. S bár ezek a találkozók nem hoztak azonnal mutatkozó eredményt, bizonyították a régi tétel érvényességét: a tőke nemzetköziségével szemben hatásosan csak a dolgozók nemzetközisége, szervezettsége képes fellépni. Nem kicsi az SZVSZ jelentősége a tekintetben sem, hogy a szocialista országok eredményeinek megmutatásával különösen a fejlődő országok dolgozóinak ad ösztönzést, bátorítást, vonzó példát. Amikor harminc évvel ezelőtt az első szakszervezeti világkongresszuson a magyar delegáció vezetője, Kossá István felszólalt, elsősorban bizalmat kért a magyar szak- szervezeti mozgalom számára, amely akkor tette meg az első szabad lépéseket. Harminc év múltán tapasztalható, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomnak nagy nemzetközi tekintélye van, amelyet nem utolsósorban azzal vívott ki, hogy egyik kezdeményezője volt az egység megteremtését szolgáló párbeszédnek, s hogy kétoldalú kapcsolataiban keresi és kiaknázza a kölcsönösen hasznos együttműködés lehetőségeit Ma 65 országban 150 millió tagja van a Szakszervezeti Világszövetségnek. De lényegesen nagyobb azoknak a száma, akikre hatása — az öt világrész minden irányába — kisugárzik. D. L. is minimum 100 vagonra tehető, hiszen a gépi betakarítás miatt a földbe egyszerre érő fajták magját vetették, s ennek egy részét már nem tudták idejében leszedni. Ha a segítség is annyit késett volna, mint a kombájnok, akkor a gazdaság ezer vago- nos tervétől nemcsak 30—40 vagonnal maradna el. S ezen mindenképpen el kell gondolkodniuk a kombájnokat szállító budapesti Mezőgazdasági Gépgyár vezetőinek, hiszen a gazdaságot ért anyagi káron túl sok az elpusztult paradicsom is. Rákosi Sándor, a jászszentandrási Haladás Termelőszövetkezet főmezőgazdásza azt is elmondta, hogy mindezek ellenére sem ment el a kedvük a paradicsomtermesztéstől. A technológia bevált, ezt a rekordtermés is bizonyítja, hiszen Jászszentandráson hosz- szú évek óta nagy területről szüretelnek paradicsomot, de eddig még egyetlen évben sem szedtek le hektáronként 350—400 mázsánál több termést. A szövetkezet a Hatvani Konzervgyár egyik legnagyobb szállítója és jövőre is jelentős területen termeli ezt a növényt. A gazdaság vezetői abban is reménykednek, hogy az elkövetkezendő években az alkatrészellátás sem akadozik majd és akkor nyugodtan teremhet a paradicsom hektáronként ezer mázsát is, lesz mivel betakarítani. B. A. Szárító rekordidő alatt A túrkevei Táncsics Tsz- ben, ezen az őszön mintegy ötszáz vagon kukoricát kell betakarítani. A múlt évi esős ősz tapasztalatai után a gazdaság vezetősége úgy döntött, hogy a fontos takarmány begyűjtését szárító építésével teszi biztonságosabbá. A 8 millió forint értékű berendezést a tsz-tagok rekordidő alatt éoítették fel. Augusztus 1-én kezdtek hozzá a munkához, és a próba után tegnao már az új, teljes kapacitással dolgozó üzemhez érkeztek a kukoricával megrakott pótkocsik. Őszi lehalászás A szolnoki Felszabadulás Halászati Szövetkezet Szolnokon, Fegyverneken és Sza- jolban levő tógazdasági hal- tenyészetében megkezdődött az őszi nagy lehalászás. A szövetkezet vezetői az előzetes becslések alapján a három üzemegységben 21 vagon halra számítanak. Szolnokon a Milléri csatornából 800, Fegyvemekről 720, Szajolból pedig 560 mázsa halat várnak. Ennek mintegy hetven százaléka ponty lesz, a többi amur és busa. A lehalászás november 10-ig tart Négy vagonnal exportálnak, a többi a telelőtavakba kerül, ahonnan az üzletekbe szállítják. Megkezdődött a halfeldolgozás is. Fóliás tálcába csomagolják a konyhakész halat, és folyamatosan szállítják azokba a boltokba, amelyek a szövetkezettől halat rendeltek. A lengyel fogyasztásicikk- ipar többszáz termékét, jó- néhány újdonságot, nyolc külkereskedelmi vállalat mutatja be az őszi BNV-n, több mint ezer négyzetméter fedett és szabad területen — jelentette be tegnapi sajtó- tájékoztatóján a lengyel kultúrában Janusz Sobieraj kereskedelmi attasé. Az universal háztartási elektromos gépeket és berendezéseket, sokféle sportcikket, az Unitra képmagnóé és egyéb könnyűhíradástechnikai készülékeket állít ki. A POL—MOT külkereskedelmi vállalat a magyar—lengyel Az üzemi demokrácia mint a szocialista demokrácia alapvető része, fontos biztosítéka a társadalmi érdek érvényesítésének, lehetőséget ad arra, hogy a dolgozók beleszóljanak a vállalat gazdálkodásába, a helyi és a közügyekbe. Mindez egyben növeli felelősségtudatukat, fokozza aktivitásukat. Az üzemi demokrácia továbbfejlesztése mindenekelőtt a párt és szakszervezeti demokrácia erősítését, a meglévő szervezetek és fórumok jobb kihasználását, a gazdásági vezetés színvonalának emelését, a vállalati belső mechanizmus korszerűsítését követeli meg. A továbbhaladás alapja pedig az, hogy minden szinten közvetlenebbé kell tenni a dolgozók és a vezetők, a dolgozók és szervezeteik kapcsolatát a meglévő keretekben, és új módok kialakításával, több lehetőséget kell teremteni véleményük elmondására. Központi döntés alapján 50 kijelölt vállalatnál kísérletképpen a már meglévő és bevált fórumokat újakkal egészítik ki, beillesztve ezeket az üzemi demokrácia vállalaton belüli intézményrendszerébe. Munkásküldöttek tanácskozását tervezik kooperációban készült, Polski 126 p kiskocsin kívül személyautókhoz kapcsolható szállító utánfutó, s a Polski Fiat újabb változatait mutatja be. Az attasé elmondotta azt is, hogy a IV. ötéves terv időszakában mintegy 100 millió rubellel növekedett a két ország közötti fogyasztá- sicikk-forgalom. Hangsúlyozta, hogy a lengyel érdeklődés a magyar piac iránt változatlanul nagy, így a mostani nagyszabású árubemutató is jó alkalmat teremt a kölcsönös igények kielégítéséhez. 25 nagyvállalatnál és ugyancsak ennyi üzemben szervezik, választják ezekben a hetakben a bizalmiak tanácskozásának résztvevőit is. A kísérleti időszak egy év, az esztendő tapasztalatait 1976. októberében értékelik. A martfűi Tisza Cipőgyár egyike a munkásküldött választásra kijelölt 25 vállalatnak. Többhetes szervező, előkészítő munka után megválasztották azt a 183 küldöttet, akik a nagyüzem minden egységét, műhelyét és osztályát képviselik. Megbízatásuk október 1-én kezdődött. A helyi képviselők 95 százaléka fizikai munkás, 5 százaléka közvetlen termelésirányító, 60 százaléika nő, s 40 százaléka 30 éven aluli. A képviselők között sok a szocialista brigádtag és a vezető, de szép számmal vannak törzsgárdisták, s kitüntetett dolgozók is. A tanácskozás akkor éri el célját, — határozták meg — ha betölti a munkásellenőr- zás funkcióját, amely kiterjed a vállalat alapvető gazdasági folyamataira, a legátfogóbb gazdasági kérdésekre, a dolgozók kötelességeire, de az élet- és munkakörülmények alakulását érintő alapvető változásokra is. Vázolták azokat a témákat is, A cukorrépa egyik legfontosabb ipari növényünk. Ha termesztéséről, rohamosain fejlődő, iparszerű műveléséről, vagy akár betakarításáról ejtünk szót, szinte mindig származékára, alapvető élelmiszerünkre a cukorra gondolunk. Természetesem az a fő célja termesztésének, azonban jelentős mennyiségű — és értékű — melléktermék is keletkezik a feldolgozás során. A Szolnoki Cukorgyárban a kampány idején naponta 300 vagon répaszelet keletkezük. Ennék mindössze hét százaléka száraz anyag. A nehéz, nedves szeleteket kétszer préselik, majd szárító- dobon engedik át, ami után a répaszeletekben mindössze 10 százaléknyi nedvesség marad. Felhasználás előtt vízzel dúsítva a szelet visz- szanyeri eredeti, tehát 7 százalékos formáját. A répaszelet rendkívül jó szarvasmarha-takarmány már magában is, de nélkülözhetetlen eleme a tápkészítményeknek. Fremixekkel keverve jó szarvasmarha- hizlaló szer, de a nyálaknak is adják. Érdekes módon a magyar gazdaságok igen csekély mértékben érdeklődnek a száraz szeletek iránt. — nem ismerik eléggé, nem próbálják. Annál nagyobb a külföldi vevők — főleg a nyugatnémetek igénye, korlátlan mennyiséget átvennének. Még az idén beindul a most épülő — ötven gazdaság társulásával — urebetin üzem, ahol a répa melléktermékeit dolgozzák feL A középkorúaiknak rossz emlékű melléktermék (még ma is emlegetik a cukor nélküli, melaszo6 nappkat) a amikkel az esztendő folyamán foglalkoznak a tanácskozásokon. A Tisza Cipőgyár középtávú és éves tervének — a terv kialakításának és teljesítésének — fő kérdései, a munka- és üzemszervezés fejlesztésére kidolgozott program elémzése; a középtávra szóló kollektív szerződés fő vonásainak, valamint az évenkéti beszámoló és a szükséges módosítás, javaslatok, kiegészítések megvitatása; a nyereség felosztási arányának részletezése; a bérpolitika elveinek, fő formáinak és módszereinek ismertetése; a szociális, kulturális és sportcélokat szolgáló alapok, és a felhasználás meghatározása; valamint a gazdasági vezetők munkájáról szóló vélemények és javaslatok összegyűjtése, ezek értékelése, a 12 hónap tanácskozásainak témái. Kísérleti jelleggel, új út keresésével, a meglévő formák gazdagításával bővült tehát az üzemi demokrácia fejlődését, közvetlenebbé tételét szolgáló fórumok sora a Tisza Cipőgyárban, s a 49 kijelölt vállalatnál, üzemnél. Gondos szervező, előkészítő munka, s választás után most már a munkásküldöt- teiken a sor: okosan, a képviseltek hasznára éljenek jogaikkal, nyitott szemmel, aktív munkával segítsék a jogok és kötelességek összhangjának kialakítását. Hisz’ a maguk, a nagyüzem fejlődéséről van szó. melasz, aminek fele cukor. A tekintélyes cukortartalom megóvása, hasznosítása — mióta a cukorgyártás folyik, — gondja a gyártóknak. Egy mázsa répából a feldolgozás során öt kiló melasz keletkezik. Felhasználása minimális, a mezőgazdasági üzemek tört részét veszik át a keletkezett mennyiségnek. Az említett urebetin üzem termelésével a cukorgyárnak „melaszgondja” is enyhül, ugyanis a készítményekhez tekintélyes mennyiségű melaszt is felhasználnak. (Az állati takarmányok részeként az emésztést segíti elő.) A letisztítás során keletkező „csapadék” — a mész- iszap — a talajjavításnál hasznosítható. A lúgos ta- lajszerkezetet — közömbösítő hatásával — termővé változtatja. A korona sorsáról érdeklődve kiderült, hogy szinte mind marad a földön, s beszántják. Zöldtrágya. Elenyésző részét gyűjtik össze Bilózáara, téli takarmányozásra. A szakemberek elismerik, hogy takarmányként hasznosabb, de két ok is gátolja az összegyűjtést: munkaerő és szállítógépek hiánya — lévén ős2i betakarítás — másrészt a gépesített felszedés után nagyon földes, szennyezett a levél, sártól, földtől ragadós, — így felhasználni silóként — nem igen lehet. Kevés olyan „sokhasznú" Ipari növényünk van, mint a cukorrépa. A cukorgyári urebetin üzem terve, építése is azt példázza, hogy nyers- és alapanyagként egyéb területen százezreket pótol egyenrangú helyettesítőként. T. Sz. K A Gellért-hegyi víztároló építése új szakaszba érkezett. Megkezdték az egyik 40 ezer köbméteres medence oldalfalainak építését és a másik ugyancsak 40 ezer köbméteres medence fenéklemezeinek elhelyezését. Az Építőipari Tudományos Egyesület szakmai látogatást szervezett a Népstadion nagyságú építkezés megtekintésére _ , ___ G ép helyett kézzel liisjébsEi érkezell a segítség Paradicsomtermesztés Jászszentandráson — gondokkal T. Sz. E. Több mint ezer négyzetméteren Lengyel fogyasztási cikkek a BNV-n Értékes melléktermékok Száraz szelet, melasz, mésziszap