Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-25 / 251. szám

1975. október 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Túl az élet delén... Ülést tartott az Elnöki Tanács 4. — En már 70-ben készül­tem, hogy nyugdíjba me­gyek, de a tsz-ben azt mond­ták: maradjak még. Így az­után csak 1973-ban vettem búcsút munkatársaimtól. Az első nyugdíjas napomon el­gondolkodtam : most aztán várom majd, hogy mikor jön értem a halál? Ez így nem lesz jó! Munka kell. munka nélkül nincs élet. Ezért én mindig csinálok valamit. A szakmám ács. fúrok-faragok, sokat olvasok, rejtvényt fej­tek. hogy ne rozsdásodjon be az agyam. — De én úgy hallottam, hogy Mátyus Imre ma is na­gyon tevékeny pártmunkás. — Voltam én hivatásos pártmunkás, tanácsi ember, legutóbb 11 évig a pártszer­vezet csűcstitkára, a Dimit­rov Tsz-ben. A pártmunkát nem lehet abbahagyni, nem lehet úgy letenni, mint egy szerszámot. 1950 óta propa­gandista vagyok: szemináriu­mokat vezetek rendszeresen. Meg az I. számú területi alapszervezet titkára vagyok. Bevallom, hogy az egy kicsit rosszul esett, amikor azt mondták, menjek át a kör­zetbe. Mint tsz-tag, marad­hattam volna a szövetkezet pártszervezetében, de igazuk lett az elvtársaknak, akik azt mondták: Imre bácsi meglátod, sok a tennivaló a körzetben. — Mi az a sok, Imre bácsi? — Nyolcvanan vagyunk. Van itt névadó ünnepség szervezésétől esküvőig min­den. Sajnos, legtöbb a te­metés. Látogatni a pártta­gokat, búcsúztatni azt. aki elment közülünk. Űgyszólván elölről kellett kezdenünk mindent. Most már van in­formációs hálózatunk, sajtó­felelősünk. a tagság 40 szá­zalékának konkrét pártmeg- bizatása. Azt mondják, so­kat tettünk, de én nem va­gyok megelégedve. Például jobb, hatékonyabb politikai munkát kell végeznünk a la­kosság, a pártonkívüliek kö­rében. Nem szabad azt vár­ni, hogy „felülről” mondják, mit kell csinálni. Az em­bernek azért van feje, hogy használja. És tudja, milyen gyorsan telik az idő. ha az embernek van célja, fel­adata? 5. Az a baj kedvesem, hogy 61 éves vagyok. Most lenne jó harmincnak lenni. Aztán motorhibásak vagyunk, én is, a férjem is. Ha egészséges volnék, bizony nem elégítene ki az a pártmunka, amit most, nyugdíjasán végzek. — Miért, most mit csinál Silye Imréné? — Mint vezetőségi tag, nő­felelős vagyok az alapszer­vezetben. meg dolgozom a Hazafias Népfront nőbizott­ságában is. Törődni kell az asszonyokkal. Meg rendsze­resek a taggyűlések, a veze­tőségi ülések... — És ez kevés? — Furcsának tartja? Ta­lán azért, mert nem ismeri az életemet. Én takarítónő voltam a Nehézipari Minisz­tériumban, onnét emeltek ki. Voltam a MÜÁRT-nál szb-titkár, ahol 450 ember dolgozott. Üzletvezetőként mentem nyugdíjba. Mostaná­ban sokat elgondolkodom: öregszem, kisebbségi érzé­seim vannak. Pedig én min­denhová szeretnék elmenni. Talán a betegség is teszi. — És itt a körzeti alap­szervezetben? — Jól érzem magam. Olyan családias nálunk. Én ha csak nincs valami nagy baj, elmegyek minden tag­gyűlésre, minden vezetőségi ülésre. Nem hagyna a lelki­ismeretem nyugodni, ha nem így tennék ... 6. Karcagon az öt területi pártszervezetnek kétszázöt­venhárom tagja van, 74 szá­zalékuk nyugdíjas. Király Ernőné, a városi pártbizottság párt- és tömeg­szervezetekkel foglalkozó előadója mondja: — Pártbizottságunk 1973- ban megvizsgálta a területi pártszervezetek, a nyugdíjas elvtársaink helyzetét. Akkor megállapította, hogy a terü­letek nincsenek pontosan el­határolva egymástól, és mun­kájuk színvonalán is javíta­ni kell. Tavaly a tanácsi választási körzeteknek meg­felelően alakította ki párt- bizottságunk a területi párt- szervezetek működési terüle­tét, és akkor hoztuk létre az ötödik alapszervezetet. Het­ven elvtársat kellett meg­győzni arról, hogy mint nyugdíjasoknak, át kell je­lentkezniük a körzeti párt- szervezetekbe. A párt vb ta­valy kétszer tárgyalt a hely­zetükről és most úgy érez­zük, kialakulóban van az egészséges szervezeti élet a körzetekben. Az idei vezetőségválasztá­sok alkalmával olyan embe­rek kerültek a körzetekben a titkári funkciókba, akik­nek a pártmunkában nagy gyakorlatuk van, elméleti tudással, helyismerettel — és mivel korábban gazdasági vagy pártvezetők voltak — vezetői tapasztalattal rendel­keznek. Mindezt jól gyümöl- csöztetik a területi pártszer­vezetben. És a városi pártbi­zottság is sokat törődik ve­lük. — A csoportos titkári érte­kezleteken kívül, amelyeken természetesen a területi párt- szervezetek titkárai is részt vesznek, a város párt. állami vezetői rendszeres tájékozta­tót tartanak számukra a mindig soron levő várospo­litikai vagy más feladatok­ról. Igyekszünk azt is előse­gíteni. hogy a nyugdíjba menő párttagok átjelentke­zését körültekintően intéz­zék az üzemi pártszervek, hogy segítsék őket a nehéz napokban. 7. Egyetlen szám: Karcagon évről évre mintegy száz em­ber mond búcsút régi mun­kahelyének. Nyugdíjas lesz. Közöttük több párttag, olyan hatvanéves, aki 1945-ben, felszabadulásunk idején élet­ereje teljében volt. Akiknek oroszlánrészük van abban, hogy ma azt mondhatjuk: feladatunk a fejlett szocia­lista társadalom építése. Ök az alapok lerakásánál kezd­ték: miénk a gyár... arccal a vasút felé... a szövetke­zeteké a jövő... harc a munkás-paraszt hatalomért... munkás-paraszt gyerekeket az egyetemekre ... Furcsa, de így van: egy új veterán generáció van kialakulóban, a mai hatvanéveseké, az egy­kori falu járóké, az éhesen gyárat építőké, a szövetke­zetek mellett agitálóké. az ellenforradalom idején a munkáshatalom mellett fegy­vert fogóké. Olyanoké, mint e cikk szereplői is. És ezek az emberek azt vallják: a kommunista soha nem megy nyugdíjba. A karcagi városi pártbi­zottság példamutatóan sokat törődik a területi pártszer­vezetekkel, olyan feladatokat bíz rájuk, amelyeket hatvan­évesen, vagy még idősebben is becsülettel el tudnak vé­gezni. Ezért érzik jól ma­gukat a „körzetben”, meg tudják: bíznak bennük, hogy szükség van munkájukra. Tanácskozik az ÉDOSZ kongresszusa Javult a termékek minősége A 200 000 tagot számláló Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének 44. kong­resszusa tegnap a szakszer­vezet Gorkij fasori székhá­zában megkezdte kétnapos munkáját. A tanácskozáson 250 megválasztott küldött a minisztériumok és más fő­hatóságok meghívott vezetői­vel együtt értékeli a leg­utóbbi kongresszus óta vég­zett munkát, és meghatároz­za az újabb feladatokat. Dr. Tamás László, az ÉDOSZ fő­titkára egészítette ki szóbeli beszámolójával a központi vezetőség írásos jelentését, és a kongresszus elé terjesz­tett más dokumentumokat. Elmondotta: az élelmiszer- ipar eredményesen járult hozzá a párt életszínvonal­politikájának megvalósításá­hoz. Nőtt a tej-, a baromfi-, hús- és a hűtőipar termelése, javult a termékek minősé­ge és gazdagodott az áru- választék. Több iparág dol­gozói sikerrel teljesítették, illetve túlteljesítették export­kötelezettségeiket. Az ipar gyorsabb ütemű fejlesztésé­hez a népgazdaság megfelelő ennek eredményeként több anyagi alapot biztosított, új nagy kapacitású üzem lé­tesült. s ez tovább javította a lakossági ellátást. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Gór Nagy Sándor nehéz­ipari minisztériumi állam­titkárt — saját kérésére, egészségi állapota miatt, ér­demei elismerésével — az Elnöki Tanács felmentette tisztségéből és dr. Juhász Ádámot nehézipari miniszté­riumi államtitkárrá kinevez­te. Az Elnöki Tanács törvény­erejű rendelettel szabályozta az egészségügyi miniszter irányítása alá tartozó egész­ségügyi és szociális intézmé­nyek orvosvezetői kinevezé­sének időtartamát. A tör­vényerejű rendelet 1976. ja­nuár 1-vel lép hatályba. Végül az Elnöki Tanács bírákat mentett fel és vá­lasztott meg. (MTI) /arga Viktória Munkatársunk jelenti Dumi városáé! Folytatta munkáját az úttörővezetők konferenciája Ha: vezetőségválasztás A jubileumi tanácsülés elnöksége, ünnepi beszédet mond Szekeres László, a megyei pártbizottság titkára Tegnap két szekcióban folytatták munkájukat a VI. országos úttörővezetők kon­ferenciájának küldöttei. Ez­úttal a város büszkesége, a gyönyörű Munkás Művelő­dési Központ adott helyet a tanácskozó úttörővezetőknek. Megjelent a konferencián dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára. Az első számú csoportban a kisdobosok és úttörők vi­lágnézeti nevelésének mód­szereit vitatták meg. A vita­indító beszéd után elsőként Jani Lászlóné, az országos módszertani szakbizottság tagja, a szolnoki Kassai úti Általános Iskola tanára tar­totta meg korreferátumát. — A most érvényben levő próbarendszer nevelésben betötött szerepét, jelentősé­gét emeltem ki. A korábbi­val ellentétben ez nagyobb önállóságot biztosít a gyer­mekeknek. Előnye, hogy az önálló vállalások és megbí­zatások nagyon hasonlítanak a KISZ-szervezetre érvényes követelményrendszerre. Ez egyenletesebbé teszi az úttö­rők felkészülését a KISZ­életre. Ugyanakkor rokon vo­násokat mutat a szocialista brigádok életével is, amelyet szintén nagyon helyesnek tartok. Nagy vita alakult ki. Az úttörő elnökség és az úttörővezetői tanács munka- kapcsolatáról is szó esett. Megyénkből dr. Földi Dá- nielné vett részt ennek a té- , mának a vitájában. — Az úttörővezetői tanács mint vezetőtestület két éve működik — mondta. — Munkája azonban mind ez- idáig nem konkretizálódott, Most több felszólaló megerő­sítette a javaslatot, hogy az úttörővezetői tanács döntsön a nagyobb kérdésekben, ja­vasoljon. véleményezzen, az elnökség pedig végezze az operatív munkát, tervezzen, irányítson. — Játékos, érdekes, ro­mantikus legyen az úttörő- élet. Az évi terveket a paj­tások véleménye, javaslatai alapján kell összeállítani — fogalmazták meg a harma­dik csoportban, ahol Szita Miklósné, a szolnoki úttörő- ház vezetője volt a szekció­titkár. Egy jelentős döntés is szü­letett, segítse a kisdobos életre való felkészülést egy színes, érdekes „kisdobos szeretnék lenni” című képes kiadvány. A szolnoki küldöttek ja­vaslatai közül több általános helyeslésre talált, például, hogy a különböző akciók két évre szóljanak, s hogy az út­törővezetők konferenciáját ezentúl három évenként rendezzék. Az MSZMP Fejér megyei Bizottsága és a Fejér megyei Tanács tegnap este a Dunai Vasmű klubjában fogadást adott a konferencia résztve­vőinek tiszteletére. Megjelent dr. Maróthy László. Szűcs Istvánné. az MSZMP KB tagja, az úttörőszövetség fő­titkára, Fejér megye és Du­naújváros párt-, tanácsi és társadalmi vezetői. Ma délelőtt a szekció- elnökök plenáris ülésen szá­molnak be a tegnapi mun­káról. délután pedig a Ma­gyar Úttörők Szövetsége or­szágos vezető szerveinek megválasztására kerül sor. T. Katona László (Folytatás az 1. oldalról) önállóságukról, felelősségük­ről. — A negyedszázados év. forduló ünnepélyes pillana­taiban örömmel szólok arról, hogy megyénkben is tartal­mi és szervezeti szempontból egyaránt eredményesen for­málódik, fejlődik napjaink­ban is a tanácsi munka. — A múltnál, amelyet soha nem felejtünk, és amelynek eredményeit elismerjük, min­dig nagyobb hangsúlyt kap­nak a jelen, a jövő kérdései. Tennivalónk ma sem keve­sebb, mint tegnap, és nem is egyszerűbb a korábbiaknál. Valamennyi területen leküz­deni a hibákat, ugyanakkor elvégezni megyénkben is a gazdasági, társadalmi, kultu­rális életünk továbbfejlesz­tésére irányuló feladatokat. A továbbiakban utalt a ko- vetkező ötéves terv kiemelt feladataira. — Korszerűbb iparra, me­zőgazdaságra, elviselhetőbb közlekedésre, fejlettebb gver- mekintézménv- és üzletháló­zatva van szükség. A korábbi­nál is többet kell tenni a mű­velődési és nevelési intézmé­nyek feltételeinek javításá­ért, tartalmi munkájuk fej­lesztéséért. Mindez azt igény­li, hogv a tanácsok betöltsék küldetésüket a testületi mun­kában, a szakigazgatási tevé­kenységben, s tömegkapcso­latai fejlesztésében egyaránt. Azt kérjük, igényeljük a tanácsaink apparátusaiban dolgozóktól, hogy a jövőben Is a politika iránti elkötele­zettséggel, törvényeink szel­lemében dolgozzanak és tu­dásuk legjavával szolgálják a tanácsokban népünk ügyét, — mondta befejezésül Szeke­res László. Köszöntők és kitüntetések Az ünnepi beszéd után a Hazafias Népfront nevében, dr. Bene 7.o_j_'n köszöntötte a testületet, a szakszerveze­tek jókívánságait Árvái Ist­ván, a KISZ-ét pedig Szívós Antal tolmácsolta. A megyei tanács aoparátusának dolgo­zói nevében Vankó Attilán é mondott üdvözlő szavakat. A köszöntőket követően az ál­dozat rkész és eredményes munka elismeréseként az El­nöki Tanács megbízásából dr. j-T°"?dűs Lajos kitüntetéseket adott át. A Munka Érdem­rend arany fokozatával is­merték el dr. Kuti György­nek. a megyei tanács yb-tit.- kárának, D. Molnár Mihály­nak, a cjbakházi nagyközségi tanács elnökének és Sándor Valériának az alattyáni köz­ségi tanács főelőadójának munkáját. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát Beöthy Lajos, az MTVB szolnoki járási hiva­talának nyugdíjas elnökhe­lyettese, Kukri Béla, a szol­noki városi tanács elnöke és Vincze Károly, a megyei ta­nács vb pénzügyi osztályának csoportvezetője kapta. A Munka Érdemrend bronz fokozatát hatan vették át. A Minisztertanács „Hu­szonötéves tanácsi munkáért” kitüntető jelvényét és elis­merő oklevelét 18-an aktpák. A testület jubileumi ülé­sének munkanrogramjaként a megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának tevékenységé­ről szóló jelentést vitatta meg. Dr. Hegedűs Lajos be­vezetője után öten kértek szót a vitában: Barta László, a megyei pártbizottság titká­ra, Mándi Sándor, a tiszafü­redi járási pártbizottság első titkára, az ügyrendi bizottság elnöke, dr. Iglói József me­gyei főügvész, Bal’a Illésné. a megyei tanács tagfa, Borics László, országgyűlési képvi­selő, a megyei tanács tagja. A tanács a jelentést elfogad­ta és a határozatot megsza­vazta. Szolnok megye tanácsának jubileumi ülése az Interna- cionáléval ért véget. A Begyei tanács iÉileeÉ ülése Felmentések, kinevezések A Minisztertanács dr. Ma­daras András mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettest — érdemei elisme­résével, — Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszter- helyettest — egészségi álla­pota miatt, érdemei elisme­résével — miniszterhelyette­si tisztségéből felmentette és nyugállományba helyezte. A Minisztertanács dr. Ka- zareczki Kálmán mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettest, dr. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyet­test, Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettest miniszterhelyettesi tisztségé­ből felmentette, egyidejűleg Hammer Józsefet mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettessé, dr. Hor­váth Lászlót nehézipari mi­niszterhelyettessé, dr. Ko­vács Imrét mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettessé, Kovács Sándort mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettessé, Littvai Istvánt kohó- és gép­ipari miniszterhelyettessé, Rabi Bélát kohó- és gépipa­ri miniszterhelyettessé, Zsen- gellér Istvánt nehézipari mi­niszterhelyettessé kinevezte. ☆ A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Asztalos La­jos kohó- és gépipari minisz­terhelyettesnek több évtize­des eredményes munkássága elismeréséül, nyugállomány­ba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló érdem­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ad­ta át. Jelen volt a kitünte­tés átadásánál Németh Ká­roly, az MSZMP Központi Bizottsága titkára és Nemes­laki Tivadar kohó- és gép­ipari miniszter. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom