Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-25 / 251. szám

Lázár György hazaérkezett a Szovjetunióból Jt kormányelnök sajtőnyiSatkozata Közlemény a tárgyalásokról Sikeres lätogpeatäs ufmn L ázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének szov­jetunióbeli látogatása eredményes és sikeres volt, tovább erősítette a magyar és a szovjet nép hagyo­mányos, testvéri barátságát. Lázár Györgyöt fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára is: baráti beszélgetésen tárgyaltak a két párt és a két ország együttműködésének to­vábbfejlesztéséről, a szovjet és a magyar nép baráti kapcso­latainak erősítéséről, tájékoztatták egymást arról, milyen ered­ményeket értek el országuk dolgozói a népgazdasági tervek teljesítésében, az SZKP, illetve az MSZMP legutóbbi kong­resszusi határozatainak végrehajtásában. A mostani látogatás sikere, meghitt, baráti hangulata is kifejezi, hogy a Szovjetunióval kialakult kapcsolatunk tartós, hosszú távú és megmásíthatatlan politika, amely nemzeti ér­dekeink számba vételén, szocialista céljainkon alapul: ezért nincs és nem is lehet kitéve semmiféle konjukturális inga­dozásnak. Bebizonyosodott: immár lehetséges olyan viszony egy kis ország — mint Magyarország — és egy óriási hatalom között, amelyre nem vet árnyékot a nagyságrendek külön­bözősége. Lehetséges ilyen viszony, ha ez a nagyhatalom a kommunizmust építő Szovjetunió. S a népek barátságát, az országok együttműködését elősegíti — mint a most befejező­dött kormányfői látogatás, s az ott lezajlott magas szintű ta­lálkozók is tükrözték — az a felhőtlen, szoros kapcsolat, amely a két párt, a két Központi Bizottság közt kialakult. Pártjaink együttműködésének tartalmát így jellemezte Kádár János: „Pártunk megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a szovjet testvérpárthoz fűződő kapcsolatainak. A Szovjetunió Kommu­nista Pártja halmozta fel a legnagyobb tapasztalatokat a szo­cializmus építésében, az osztályellenséggel vívott harcban, a legtöbbet teszi a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődé­séért, forradalmi elméletünk lenini örökségének megvédésé­ért. Pártjaink kapcsolatai szilárdak, a marxizmus-leninizmus alapján fejlődnek, teljes közöttünk az egység és az egyetértés minden fontos elvi és politikai kérdésben”. A Minisztertanács elnöke olyan fontos időpontban járt a Szovjetunióban, amikor különös súllyal vetődik fel, hogy mind teljesebben állítsuk a szocialista közösség államai nem­zeti és nemzetközi érdekeinek szolgálatába azokat a lehető­ségeket, amelyeket a szoros, önkéntes kooperáció nyit meg. Szocialista építőmunkánk jelentős állomásához, a negyedik ötéves terv végéhez értünk, s befejeződik az ötödik ötéves terv előkészítése. Nem felejtjük: a létező szocializmus épp a két rendszer történelmi, versenyében elért eredményeivel, példájának erejével, fejlődési ütemével és országaink kapcso­latrendszerével hat a nemzetközi fejlődésre. A szocialista országok összefogása már eddig is meghat- váhyozta erőforrásainkat. Azoknak a tartalékoknak még tel­jesebb kihasználása, amelyek ebben — s kiváltképp a Szov­jetunióval való együttműködésben — rejlenek, a kor paran­csa, előrehaladásunk elengedhetetlen biztosítéka. Minisztertanács elnökének sikeres útja is tükrözi: tovább gazdagodik érzelmileg és tartalmilag is a két nép, a két szocialista ország testvéri kapcsolata, barátsága. Valamennyien mély megelégedéssel vehetjük tu­domásul: helyzetértékelésünk, a fejlődés tendenciáinak meg­ítélése és politikánk minden kérdésben azonos. Összefogásunk is megalapozottá teszi optimizmusunkat: hatalmas erők mun­kálkodnak a béke, a biztonság, a társadalmi haladás, az igaz­ság érdekében, és mi abba a szocialista közösségbe tartozunk, amely mindinkább meghatározó szerepet tölt be a világese­mények formálásában. A Szovjetunióban tett hivatalos baráti látogatásról hazaér­kezett Lázár György, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és kísérete. A képen: Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese üdvözli a Ferihe­gyi repülőtéren a hazaérkező kormányfőt ga tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének meghívására hivatalos, bará­ti látogatást tett a Szovjet­unióban. Vele együtt haza­érkezett dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Marjai József külügy- minisztériumi államtitkár és dr. Hetényi István tervhiva­tali államtitkár, és Káplár József a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese. Fogadásukra a : Ferihegyi repülőtéren megjelent Hala­si Ferenc, a Minisztertanács MA: Túl az élet delén.;; Nyugdíjas pártmunká­sok közéleti tevékeny­ségéről 3. oldal XX, századi grafika és Medgyessy művészete A debreceni Déri Múze­um és a szolnoki Dam­janich Múzeum közös kiállítási anyagának be­mutatása Bejárók között Khibnézöben, Tószegen Heti jegyzeteink Egy papírgyári kezde­ményezésről; a munkás­művész találkozókról; a jubileum fényének el­halványulásáról 5. oldal (Folytatás a 2. oldalon) Losonczi Fái Szomáliába és Déi-Jemenbe utazik Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke Mohammed Sziad Barrénak, a Szomáli Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Forradalmi Ta­nácsa elnökének és Szelim Ali Rübiának, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos, baráti látogatásra Szomáliába és Dél-Jemenbe utazik. (MTI) A 25. évfordulón A melyei lasses iiäleiai ülése Szolnok megye Tanácsa ' tegnap jubileumi ülést tartott, amelyen a tanácsrendszer fennállásának negyedszázados év­fordulójára emlékeztek. Zsúfolásig megtelt a virágokkal díszített nagyterem és a karzat is, amikor felcsendült a Himnusz. Dr. Hegedűs La­jos, a megyei tanács elnöke köszöntötte a jubileumi ülés vendégeit, köztük dr. Gergely Istvánt, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, államtitkárt, az Országos Vízügyi Hiva­tal elnökét, Szekeres Lászlót, a megyei pártbizottság titkárát, Oláh György belügyminiszter-helyettest, Barta Lászlót és dr. Majoros Károlyt, a megyei pártbizottság titkárait, dr. Nyíri Bélát, a TOT titkárát, dr. Kiss Györgyöt, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezetőjét, Árvái Istvánt, az SZMT vezető titkárát, Szívós Antalt, a megyei KISZ bizott­ság első titkárát, a megye társadalmi és tömegszervezeteinek vezetőit, és a „régieket”, az egykori kollégákat, akik a fel- szabadulás utáni években az első választott tisztségviselők voltak a megyében. Részt vett az ülésen a megyei párt-végrehajtóbizottság több tagja is. Ott voltak a megyei tanács bizottságaiban dol­gozó szakemberek, a városok és járások tanácsi tisztségviselői, a megye nagyobb vállalatainak és intézményeinek vezetői, sokan azok közül, akik 25 éve tagjai már a helyi tanácsoknak, és ott ültek a teremben a megye több városából, községéből meghívott szocialista brigádvezetők. Az üdvözlő szavak és a megyei tanács elnökének ünne­pélyes megnyitója után Szekeres László lépett a szónoki emel­vényre. , Véget ért a vízügy! tanácskozás Tegnap délelőtt Gerencsér Árpádnak, az OVH osztály- vezetőjének zárszavával ért véget a kedden kezdődött országos vízügyi műszaki­gazdasági, tervezési és mű­szaki fejlesztési tanácskozás Szolnokon. Csütörtökön a vízügyi műszaki szakembe­rek egésznapos túra kereté­ben megismerkedtek a szol­noki társigazgatóság, a KÖTIVIZIG munkájával. A szolnoki bemutató után az országos tanácskozás részvevői a kiskörei vízlép­cső duzzasztóművét és a ví­zierőművet tekintették meg, tegnap pedig a tapasztalatok összegzésével fejezték be a négynapos rendelvényt. Elsők lettek A vízügyiek országos tűz­védelmi versenye, melyet Szolnokon rendeztek meg a tegnap délutáni órákban be­fejeződött. A 22 csapat közül legjobbnak a TRVVV ver­senyzői bizonyultak. A maxi­málisan 221 elérhető pont­ból 180 ponttal jutottak a csapat tagjai: Négyest Zol­tán, Csőke József és Deák Ferenc a dobogó legmaga­sabb fokára. A második he­lyet a KEVIÉP. a harmadi­kat pedig a KÖTIVIZIG csa­pata szerezte meg. vA^aP híreiből Szoboravatás Karcagon Győrffy István emlékün­nepséget rendeztek tegnap este a karcagi Gábor Áron Gimnázium kollégiumában, ahol előadás hangzott el az Alföld nagy etnográfusának életéről, munkásságáról. Az ünnepségen felavatták So­mogyi Árpád Győrffy szob­rát. A rendezvényen jelen volt a szobrászművész is. Teljesítették a tervet A hazai szénhidrogénter- melés nagy részét biztosító Nagyalföldi Kőolaj és Föld­gáztermelő Vállalat a kong­resszusi munkaverseny sike­reként a negyedik ötéves terv kőolaj termelési tervét október 22-én, földgázterme­lési előirányzatát október 24-én teljesítette. A vállalat dolgozói az 1975. évi terme­lési terv időarányos részét is teljesítették, és a taka­rékosság terén is kiemelkedő eredményt értek el. Mind­ezek együttesen jó alapot szolgáltatnak arra. hogy az ötödik ötéves tervet is siker­rel kezdjék. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke szovjetunió­beli látogatásának utolsó napján, pénteken a délelőtti órákban folytatta az ismer­kedést Leningrád történelmi és idegenforgalmi nevezetes­ségeivel. A magyar kormány elnö­ke és a kíséretében levő sze­mélyiségek látogatást tettek a Szmolnij palotában, amely a Nagy Októberi Szocialista forradalom első napjainak számos emlékét őrzi. A ma­gyar vendégek megtekintet­ték a proletárforradalom ve­zérének, Vlagyimir Iljics Le­ninnek a Szmolnij palotában levő dolgozószobáját is. „A Szmolnij történelmi falai kö­zött meghatott tisztelettel emlékezünk a Nagy Október hősére, Vlagyimir Iljics Le­nin elvtársra, a proletáriátus halhatatlan vezérére”. — Ezeket a szavakat jegyezte be Lázár György a Szmolnij vendégkönyvébe. Ugyancsak délelőtt a ma­gyar miniszterelnök és kísé­rete mintegy kétórás látoga­tást tett az Ermitázsban, ahol a világ egyik legna­gyobb és legértékesebb mű­kincsgyűjteményét Borisz Piotrovszkij akadémikus, a múzeum igazgatója mutatta be a vendégeknek. Megte­kintette a kormányfő a le- ningrádi új sportpalotát is. Délben a leningrádi terü­leti és a Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága ebédet adott Lázár György és a kí­séretében levő személyiségek tiszteletére. Miniszterelnökünk a dél­utáni órákban hazaindult Leningrádból. A repülőtéren a város párt- és állami ve­zetői búcsúztatták vendé­güket. Tegnap délután hazaérke­zett Budapestre Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke, aki Alekszej Kosziginnak, az SZKP KB Politikai Bizottsá­Bélcemozgalmi tanácskozás az ifjúságról Az ifjúság és a béke kér­déseiről, a fiatalok életének és a béke gondolatának, gyakorlatának összefüggé­seiről tárgyalnak politikai munkások, tudósok, pedagó­gusok, ifjúsági vezetők, szü­lők, tömegszervezetek és mozgalmak tisztségviselői, aktivistái azon a konferen­cián, amely az Országos Béketanács Tudományos Bi­zottságának szervezésében tegnap délelőtt kezdődött meg Budapesten, a fővárosi pedagógusok művelődési központjában, a Csengery utcai „Fáklya” klubban. A napirend fő témái az ifjúság békeépítésre és békére neve­lése. KGST-tanácskozás Október 21—24-ig Buda­pesten tartotta 47. ülését a KGST Vegyipari állandó bizottsága, a magyar delegá­ciót dr. Simon Pál nehéz­ipari miniszter vezette. A bizottság megvitatta a kom­plex program, valamint a KGST XXIX. ülésszakán el­fogadott határozatok további realizálásának kérdéseit. Tudomásul vették a Kubri Köztársaság delegációjának tájékoztatóját a cukornád- bagassz (melléktermék) ipari felbaszr.í'ása területén le­hetséges együttműködésről. Az indulás napjai A megyei pártbizottság ne­vében köszöntötte a jubiláló tanácsokat, tagjaikat, tiszt­ségviselőiket, dolgozóikat. — Október 22-e jegyzett nap, mert szocialista állam­építő munkánk egyik nagy eseményére, a tanácsok meg­alakulására emlékeztet. Idézi azt a napot, amikor a felsza­badulás előtt évszázadokon át kizsákmá ■.(, o't tógáiktól megfosztott dolgozó milliók alkotmányos joggal vették kézbe a hatalom megyei, já­rási és helyi posztjait, köz- igazgatási pozícióit, — mond­ta bevezető szavaiban, és utalt arra, hogy ekkor már a történelemben is számon tartott öt esztendő állt mögöt­tünk. Nemcsak megvédtük a re­akciótól az első vívmányokat, hanem az iskolák, gyárak, bankok államosításával to­vább gyarapítottuk azokat. Nemcsak ígértük az új isko­lát, az új tanítót, az űj köny­vet, a művészetet, a tudo­mányt, hanem adtuk is. Felidézte az indulás nehéz napjait, amikor a tanácsok tagjai, tisztségviselői, az ap­parátus dolgozói még nem voltak az irányítás, a terve­zés, a szervezés, az ellenőr­zés művészetének birtoká­ban. — Meg kellett tanulniuk. Tanfolyamokra jártak a ta­nácstagok. főiskolán, egyete­men tanultak a tisztségvise­lők, ügyintézők, hogy pótol­ják, amit korábban mulasz­tani kényszerültek. Jóllehet, a munka során hibák is ke­letkeztek, a tanácsok is ma­gukon hordozták az ötvenes évek első felének politikai torzulásait. A fő jellemző azonban, hogy munkájuk nyomán fejlődésnek indult, formálódott az ország, benne Szolnok megye. Önállóbban, nagyobb felelősséggel A továbbiakban a társada­lom fejlődésének irányát meghatározó 1957-es pártha­tározatról szólt, s azokról a döntésekről, amelyek na­gyobb önállóságot és több fel­adatot adtak a tanácsoknak. Beszédében utalt a X. párt- kongresszus határozata alap­ján 1971-ben elfogadott új tanácstörvényre, amely mi­nőségi változást hozott a ta­nácsok életében. Elmondta, hogv a párt XI. kongresszu­sa is elismerően szólt a ta­nácsok népképviseleti, önkor­mányzati és államigazgatási szerepéről, megnövekedett (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom