Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-21 / 247. szám

I 1975. október 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Múlt és jelen Ifjú és „öreg” kollégisták találkozója Szolnokon — Emlékszel még arra, amikor Varga az első rande­vújára készült? — Hát persze. Az egész szoba összeadta neki a hol­miját. En a cipőmet kölcsö­nöztem... — Én meg a nyakkendő­met... Egy kék nyakkendőt... — S a falujárásainkra, a gyapotszedésre? A hajdani, szolnoki Mészá­ros Lőrinc Népi Kollégium diákjai, kikből azóta vezér- igazgatók, főmérnökök lettek, bizony már őszülő halánték­kal léptek be volt otthonuk kapuján. A vendéglátók, a Szamuely Tibor Szakközépis­kolai Kollégium jelenlegi di­ákjai az odevetett félmonda­tokból vajmi keveset értve, de annál nagyobb érdeklő­déssel figyelték elődeiket. Nem akartak közbeszólni, megzavarni az emlékezést. Lesz még idő kifaggatni őket az akkori kollégista életről, s beszélni a sajátjukról. A kollégium társalgójában elhelyezkedtek a két nemze­dék képviselői, s hamarosan kinyíltak az albumok, meg­indult a beszélgetés. — Csaknem eltévedtem a városban —■ mondta Nánási Imre, a Ganz MÁVAG műve­zetője. — Ügy kiépült, úgy megszépült, hogy alig ismer­tem rá. Igaz, már több mint húsz éve mentem el innen. — A mi kezünk munkája is benne van — jegyezte meg szerényen a negyedikes Ba­logh László, a kollégium di­áktanács elnöke. — Szabad időnkben társadalmi munká­ban dolgoztunk. Ezek a ké­pek a tiszaligeti KlSZ-tábor- ban készültek, — mutatott rá az egyik album fotóira. — Ugyanis mi vállaltuk el a tá­bor karbantartását. — Ez meg Karcag, a szülő­városom — mosolyodott el egy másik albumot lapozgat­Hatékonyabb, sokoldalúbb kapcsolat az amatőr színját­szó mozgalommal — ezt tar­talmazza többek között a Színházművészeti Szövetség új munkaterve. Mint az ille­tékesek elmondták az MTI tudósítójának, továbbra is el­sősorban a színház és a kö­zönség kapcsolatának erősíté­sén munkálkodnak, támogat­ják a színházaknak a közmű­velődésben betöltött és egyre fokozódó népművelő felada­tát. A szövetség tevékenyen kiveszi részét például a szov­jet kultúra napjainak előké­va Kovács Sándor, a Danuvia Il-es számú gyáregységének csoportvezetője. — Hogy ke­rült ez ide? Az első éves jászkiséri Ne­mes Mihály, aki alig két hó­napja lakik a kollégiumban adott felvilágosítást: — A felszabadulás 30. év­fordulójának tiszteletére a kollégisták feldolgozták lakó­helyük történetét. Egy másik asztalnál Sza- lay József, a kollégium igaz­gatója beszélgetett növendé­keivel, a régiekkel, s az újak­kal. Az évente ismétlődő ba­ráti találkozók megszervezé­sét ő kezdeményezte: — Öt évvel ezelőtt határoz­tam el, hogy felkutatom a regi diákjaimat. Kevés kivé­tellel mindenkit sikerült megtalálnom, s meghívtam őket a volt otthonukba. A mai az ötödik ilyen találko­zó, tapasztalatcsere, ahol a fi­atalok, s az idősebbek beszá­molhatnak egymásnak mun­kájukról, életükről. A talál­kozó programjában városné­zés, filmvetítés is szerepelt, s vendégeink részt vettek az ünnepi kollégiumi közgyűlé­sünkön. • • » Szombat délután a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ színháztermében Szívós Antal, a KISZ megyei bizottságának első titkára át­adta a KISZ Központi Bizott­ságának arany oklevelét a Szamuely Tibor Szakközépis­kolai Kollégium diákjainak jó munkájuk elismeréseként. A kollégisták kiemelkedő ta­nulmányi és társadalmi mun­kájukért a városi tanács em­lékplakettjét kapták, amelyet Bíró Boldizsár, a városi ta­nács elnökhelyettese nyújtott át. T. G. születeiből, megrendezéséből. Szorosabb kapcsolat alakult ki a szövetség és az amatőr színjátszó mozgalom között is. A Színházművészeti Szö­vetség tagozatainak rendez­vényeire, vitáira többször meghívják majd a műkedve­lő mozgalomban dolgozó ren­dezők, dramaturgokat. Ugyanakkor a legjelentősebb amatőr rendezők, együttes­vezetők meghívást kapnak egy-egy budapesti színház főpróbájára, a látott előadás megvitatására. Kérdőjelek Tiszafüreden nagyon el­kelne egy új művelődési ház. S a közeljövőben, ami­kor a Tisza II. vízlépcső körül kiépül az üdülőkörzet, aminek éppen Tiszafüred lesz a központja, akkor múlhatatlanul nagy szükség lesz rá. Nem vitatható tehát a nagyközség vezetőinek jó­szándékú előrelátása, ami­kor egy — a jövő igényeit is kielégítő — közművelődési centrum megteremtésén fá­radoznak. A felújítás előtt álló múzeum mellé szeretné­nek művelődési házat, mo­zit, a járási könyvtárt és egy több célra igénybe ve­hető nagytermet magába fog­laló tömböt építeni. A ta­nulmánytervet már el is ké­szíttették egy budapesti ter­vezővel! Ez a munka körül­belül 130 ezer forintjába ke­rült a nagyközségnak. A jó szándék azonban kevés. Pénzügyi fedezet hiányában szép álomnak tűnik az egész vállalkozási A tanulmányterv szerinti 35 milliós építési költségnek egy részét helyi erőforrásból szeretnék biztosítani azzal az érvvel, hogy „a helyi üzemek, termelőszövetkeze­tek másra is adtak már pénzt, miért ne adnának a művelődési centrumra”. Az építési költség zömét vala­miféle központi alapból re­mélik. Egyszóval a tanul­mányterv szerinti 35 millió forint előteremtésének egye­lőre úgyszólván semmi rea­litása nincs. A pénz pedig sok min-* denre kellene Tiszafüreden is. — például a piac korsze­rűsítésére. Minden arra int tehát, hogy az ottani vezetők kellő körültekintéssel mér­legeljék a művelődési cent­rum építésének előkészítését. Bár vannak típustervek, a tiszafürediek az egyedi ter­vezés mellett döntöttek, mondván, hogy a környezet­be csak így illik az új mű­velődési centrum. Jogos a kérdés: miért egy régi. ko­rántsem különleges kúriában Ínfő múzeumhoz kell igazod-i ni* egy korszerű művelődési centrum építésekor? S miért választják a költségesebb egyedi tervezést amikor minden fillérnek megvan a helye? A közművelődési pártha­tározat szerint típusterveket kell készíteni a közművelő­dési intézmények építéséhez. Ha a mostaniak nem is fe­lelnek meg a tiszafürediek igényeinek (amit mellesleg szólva nem igazítanak a le­hetőségekhez) az új típus­tervek között bizonyára lesz rhajd kedvükre való. Hogy azok elkészültére vár­ni kell? Nos, a füredi mű­velődési centrum sem a kö­zeljövő létesítménye. S. B. Közvetlenebb kapcsolat az amatör színjátszókkal Visszanyerte régi fényét a Nemzeti Jöri Arrak az ntolső simításokat végzi a Tallinn-terem festményén A szolnoki Nemzeti Szál­ló átépítésének, restaurálásá­nak eredményeként a kibon­tott eredeti szecessziós hom­lokzat mögött a már működő Expressz büfé mellett ma nyílik meg a Nemzeti—Tal­linn étterem. A hazánkban létező testvérvárosi egyez­mények között eddig is je­lentős helyen állt az fezt SzSzK fővárosa és Szolnok megye kapcsolata. Az eddi­gi barátság és testvériség jegyében született létesít­mények (észt állandó kiállí­tás a Damjanich Múzeum­ban, Tallinn körzet, Tallinn filmszínház) mellett most az Észtország és egész me­gyénkre kiterjesztett testvéri kapcsolatok jegyében nyílik meg a Nemzeti épület-egysé­gének Tallinn-terme. Az íz­léses berendezést, összecsen­gő, harmonikus színeket, in­tim fényeket kiegészíti, ér­telmes tartalommal tölti meg az észt népművészetet, öt­vösséget és bőrdíszművessé­get érzékeltető kis kiállítás. A diszkrét, süllyesztett vit­rinekben eredeti, és a régiek alapján- reprodukált textí­liák, fa tárgyak, miniatűr jevények, bőr dobozok, al­bumok, ékszerek adnak íze­lítőt testvémépünk remek kézműiparáról. A Tallinn ét­terem különleges csemegéje azonban nemcsak ebben rej­lik. Magyarországon egye­dülállóan a testvérvárosok történetében, de városunk­ban is: a Tallinn terem szárnyas ajtaja körüli, meg­közelítően 18 négyzetméteres felületen észt festő eredeti munkája látható. Jüri Arrak festő és grafi­kus művész Tallinnban él. Az elmúlt esztendőben egy hónapot töltött hazánkban, főként Szolnokon. A baráti fogadtatás, az észtek és magyarok közötti valóban testvéri kapcsolatok tény­szerű és érzelmi megnyilvá­nulásai, az Itt tapasztaltak eredményeként a nálunk töltött hónap eltéltével egy kiállításra való grafikai és festmény anyagot ajándéko­zott városunknak. Az eredeti elképzelés szerint a Damja­nich Múzeum észt gyűjtemé­nyébe leltározott munkákból került volna a Tallinn étte­rem falára néhány kép, Jüri Arrak alkotásai közül. A mű­vész azonban megérkezve vá­rosunkba elhatározta, hogy az ajtó körüli kihasználatlan falfelületre önálló művet fest a városnak. Megkezdődött a fáradságos munka, az ala­pozás, állványozás s a mű­vész részéről az alkotás. Az a tény, hogy az ünnepélyes megnyitáson a vendégekre egy vidáman iszogató, fala- tozgató észt kompánia tekint vissza a falakról, nemcsak a művész fáradhatatlan, lelkes tevékenységének, de minden munkáját támogató barát­nak, ismerősnek, a vendég­látóipari vállalat segítőkész dolgozóinak is köszönhető. A Tallinn terem nagymé­retű festménye az Észt szov­jet-köztársaság és Szolnok megye testvéri kapcsolatai­nak újabb ékes bizonysága. Egri Mária Amatőrfilmesek fesztiválján Magyarország Bcapta a nemzetek nagydíjöt Magyar sikerekkel ért vé­get a díjnyertes amatőrfil­mek második nemzetközi fesztiválja vasárnap Győrött. 18 ország 81 filmjét vetítették le a háromnapos versenyen. A fesztivál díjainak ünnepé­lyes átadására a fertődi kas­télyban került sor. A nem­zetek nagydíját az össztelje­sítmény alapján Magyaror­szágnak ítélte a zsűri. A fesz­tivál fődíját a Távol című magyar film, Varga Csaba al­kotása kapta. Az operatőri díjat Dobos Gábor nyerte el A gang árnyéka című film­ért. Hangyersenyiskola Hangversenyiskola indult Szombathelyen a fizikai dol­gozók, a szocialista brigádta­gok, és a szakmunkástanulók részére. A helyi szimfonikus zenekar tematikus sorrend­ben négy koncertet ad ré­szükre belépőjegy nélkül a Bartók teremben. Fokozato­san vezeti be a hallgatóságot a zene szép világába. A KÖZÉLET SODRÁBAN Diploma, élettapasztalaiü felnyitott cigarettás do- ” boz belsejébe vésett sorok fogják meg a tekinte­tem: „Beöthy Lajosnak, az államigazgatásban kifejtett ereményes”... ®tb. 1975. au­gusztus 31. Elismerés és bú­csúzás. ötvenöt évesen — korengedménnyeL — Miért? — Idegösszeroppanás, őt évvel ezelőtt. Alkati dolog ez. Míg dolgoztam, bármit tettem, szíwel-lélekkel csi­náltam. Az egyetemista fiam ma úgy mondaná, apa mindig bezsongott, ha dol­gozott Harminc esztendőn át állandóan zsongani — pattanásig feszült az ideg­rendszerem. Markáns, keményvágású arcára mély barázdákat szántottak az évek, csak mé­lyen ülő kék szemével bánt kíméletesen az idő. Anyjá­nak, a varrógép fölött gör­nyedő, négy gyermeket ne­velő kárpát-ukrajnai asz- szonynak az öröksége. A szekrénysor polcain könyvek katonás rendben. Az egyiknek fekete borító­ján fehér betűk: A második világháború képekben. A la­pokon fotók, ráncos hom­loka mögött szintén emlé­kek. Annak a tépett keki- ruhás szökött kiskatonának az emléke, aki szénaboglyá­ból csűrbe bujkálva mene­kült Léváról Szolnokra. Miért épp ide? — Akkoriban nagyon so­kan nem tudták, hogyan érik meg a béke első napját. A hat polgáriban szerzett gyors- és gépírói tudása ak­kortájt elég volt, hogy mun­kát ka ríj on a régi elöljárósá­gok nevét viselő hivatalban. — Az alispáni hivatal má­sodosztályú segédtisztje, — ez volt a titulusom. Nem afféle könyökvédős hivatal- nokoskodásra gondoljon. Le­het, hogy a mai fiataloknak már semmit sem jelent, hi­szik is meg nem is, hogy a koalíciós időkben egy volt a fontos: a kommunisták min­denütt ott legyenek. Nem voltunk diplomások. De el­szántak, akik nem ismertek lehetetlent. Földet osztani, államosítani, életet lehelni a romos országba, ezt akartuk, meg is tettük. Az eszközök, a módszerek? Igen, ma már megkérdőjelezzük, a begyűj- téses, padlássöpréses kor­szak, a békekölcsön-jegyzé­sek, a kötelező közmunka igazságát. Igen. Negyvenhat­ban kihágási büntetőbírő voltam Tiszaföldváron. Meg­bírságoltam, aki a közmun­kát megtagadta. Ez már tör­ténelem. A zárkózott arc mintha felengedne. — Emlék? — Házasság. Fiatal lányok is végeztek közmunkát a ti- szaföldvári járási főjegyző­ségen. Közülük az egyik ma a feleségem. Aki három esz­tendő után velem jött Szol­nokra, 1950-ben követett Jászapátiba. — Akkor már mint a ve­zető jegyző felesége. — Igen. A vezető jegyzőé, — ismétli ironikusan — aki csak reggel látta az urát, mert mire hazaérkeztem, már aludt a család. Munka­idő? Emlékszem egy vasár­nap éjjel 11 órakor a főis­pánasszony ellátogatott a tanácsházára. Dühös volt. Értem küldött. Iszonyúan lekapott: Hogy képzeli Beö­thy elvtárs? Majd belefúlunk a munkába, és maga meg otthon? — Nem voltak pesszimis­ta pillanatai, amikor úgy érezte, nem csinálja tovább? — Nem. Ha egy utasítás­sal nem értettem egyet, dü­höngtem, cigarettáról ciga­rettára gyújtottam, vitatkoz­ni akkoriban nemigen lehe­tett, meg hát nem is voltunk mindig biztosak a dolgunk­ban. Szakképzettség, hozzáér­tés? Úristen, de keveset tudtunk még. Megfizettük a tanulópénzt. Diplomát csak élettapasztalatból kaptunk. Kudarc, siker, így osztályo­zott bennünket az élet. — Ön jól vizsgázott, ma­gasabb osztályba lépett. Szolnokra hívták. Előbb a megyéhez, majd a járáshoz. Itt horgonyoztam le. Ma­gam is csináltam, így hát járási vezetőként könnyeb­ben szót értettem a közsé­giekkel. Nem hivatali, in­kább emberi kapcsolatok ki­alakítására törekedtem. Ak­kor sem utasítotttam, ami­kor lehetett volnak. Kértem, ajánlottam, javasoltam. Azt mondtam, gondolkodjatok rajta... — Mégis szigorú ember hírében állt. A minősítésemben volt egy mondat: „Nagyobb önural­mat...” Jogos volt a kritika. Ha valami nem sikerült, szinte belebetegedtem. Volt egy esztendő, amikor a járás községei a sor végén kullog­tak a fejlesztési versenyben. Valahogy nem ment. Ügy éreztem, én is hibás vagyok. Tipródtam. Hát már nem tudok hatni az emberekre, nem tudom már meggyőzni őket? — Nem vállalt túl sokat? Tudom, járási munkásőrpa­rancsnok volt tizenhárom évig. Sőt nemcsak a tanácsi munka, a sport megszállott­jaként is emlegették. — Régen rúgtam a bőr- labdát én is. És amit egy­szer megszeretek, akkor sem tudok tőle elszakadni, ha kiöregszem, ha fiatalabbak állnak a csapatba helyettem. A pálya szélén, drukkolok, és ha kérik segítek. — Égy keservesen meg- küzdött, és számtalan ma­gasrangú kitüntetéssel el­ismert életút áll Ön mögött. Ahogy mondani szokták, a jól megérdemelt pihenés következik. Útjára bocsájtot- ta lányát, fiát, élvezheti ked­venc hobbyját. Komótosan pipázgatva horgászhat a Ti- sza-partján. — Nono. Azért szó sincs arról, hogy a ház körül ka- pálgató, piacra járó, hor- gászgató nyugdíjas öregem­ber leszek... — A végszóra csengetnek. A postás kezében két levél. Meghívó, az újszászi és a nagykörűi ünnepi tanácsülés­re szól. A borítékot a nyug­díjas Beöthy Lajosnak és nem a járási hivatal elnök­helyettesének címezték. Kovács Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom