Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-19 / 246. szám
975. október 19. % SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Újra sikereim városában Zsolnai Hédi holnapi műsora elé Hideg széllel üzen a Mátra. A Kékestetőn mínusz 3 fok van. De mindezt alig érzem, rámragad az ott üdülő Zsolnai Hédi tüze, lelkesedése, ahogy a szolnoki emlékeiről beszél. — Az ember önző. Szolnok nekem a legszebb sikereim városa. Talán 1962-ben, vagy 1963-ban én nyitottam meg az Árkád Irodalmi Kávéházat, ahol olyan kedves, fogékony és hálás közönségre találtam, — soha jobbat. Nem hiszem, hogy csak a nosztalgia beszélne belőlem. Mindig is büszke leszek az Árkád pódiumára, amelyen a magyar előadóművészet szí- re-virága lépett fel... — Latinovíts, Mért- sáros, Mádi Szabó Gábor, Básti Lajos, Neményi Lili, Keres Emil... sorolhatnám. Valóban nagy évadjai voltak az Árkádnak. — És miért szűnt meg? — Miért?... Nem is j tudom, ne haragud- I jék... Talán majd most reneszánszát éli ! a Pelikánban. — Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy újra én nyithatok. Azt hiszem, nincs annál nagyobb öröm, amikor visszahívják, visszavárják az embert. — Igaz, hogy a sanzon válságban van? Sokat beszélnek erről... — Sosem volt válságban, most sincs. Az egyszerű és a szép — a kettő csaknem ugyanaz — mindig közel áll az emberek szívéhez. Különben is, ha a sanzon válságban lenne, hogy énekelhetnék én még mindig. Alig tudok eleget tenni a meghívásoknak. — A műsor címé- | bői szimbolista ízt ér- 1 zek: „Töretlenül’’. — Egy gyönyörű szép sanzon címe, amelyet nyilvánosan még mindig nem merek elénekelni. Érlelem, finomítom, és csak akkor lépek vele a közönség elé, amikor biztosan tudom: megéreztetem a dal gyönyörű gondolatait. Ami a szimbólumot illeti: azt akarom mondani, hogy töretlen alázattal és lelkesedéssel kell leélnünk az életünket, úgy, hogy adjunk valamit az embereknek, s szépet hagyjunk magunk után, léleknemesítőt. || — A televízióban || régen láttuk. — Másfél—két éve léptem ;el utoljára. Mostanában valahogy elkerüljük egymást. Van ilyen ... Ennek ellenére megbecsüléssel és tisztelettel szólok a televízióról, mert nagyon sokat' tesz a műfajért. | — Az október 20-i | szolnoki műsorában | mit hallunk. — „Elviszem” Szolnokra légi számaimat is, de — természetesen — nagyon sok olyan dalt is, amelyet még nem énekeltem ... — ti — „Gyere Sári, megbeszéljük” Az irodában pásztorféle ember magyaráz. — Azt mondják, olyan oltást kap, amitől szép csendesen elszenderedik... — Igen. — Csakhogy én nem hagyom! Inkább fizetek 500 forintot, de ezt a jó hajtókutyát nem engedem... — Beszélje meg a doktor úrral, Kálmán! De máskor időben... Az ügyfél mindent megígér, boldogan elsiet, és én is elégedett vagyok, mert ellestem egy csipetnyi hétköznapot. — Tudja, sajnálom ha elpusztítják az állatokat, nagyon szeretem őket... — És az embereket? — őket is, ez természetes.^ De miért kérdezi? Mondom ki vagyok, miért jöttem. — Kérem, nem lehetne valaki másról írni? Igazán, itt az alattyáni tanácsnál is olyan sok arra érdemes... _ — Én most Sándor Valériáról, a költségvetési és gazdálkodási főelőadóról szeretnék írni. Szabódás. Ez azonban nem a szokásos röpke színjáték: ezúttal komoly az ellenállás. „Ajaj” — sóhajtok. — „Nehéz dolgom lesz”. — Beszéljünk a munkájáról! — indítanám a beszélgetést. — Szeretem a munkámat, betartom a határidőket, pontos adatokat szolgáltatok... — Bocsásson meg, de én nem ilyen „előregyártott” mondatokért utaztam Alaty- tyánba!... Elkedvetlenedem reménytelen helyzetben vagyok, harapófogóval kell kiszedni minden szót... Elnézést kérek erőszakosságom miatt. Sándor Valéria mentegetőzik Debrecen után Szolnokon A napokban került sor a Friss Antal országos gordonkaverseny területi döntőire. Szolnok megye zeneiskoláinak legjobb gordonkaszakos növendékei Debrecenben, a Kodály Zoltán Zenei Szak- középiskolában a Hajdú-Bi- har megyeiekkel együtt mutatkoztak be. A területi döntő négy korcsoportjában megyénket kilencen képviselték, s közülük öten — a szolnoki Kardos Adrienne, a jászberényi Szentirmay Katalin, Fekete Katalin és Katona Gábor, valamint a kisújszállási Tóth Adrienne — jutottak tovább a december elején Szolnokon rendezendő országos döntőre. „inkább dolryzom, mint beszélek” — mondja. Csendes szavaival, aranykeretes szemüvege mögül kimerészkedő tekintetével egyre csak bocsánatot kér, amiért ilyen — de jottányit sem ad föl önmagából. Még az újságcikk kedvéért sem. Tetszik nekem ez az alapállás, ez a konok keménység. Szóra szó: közgazdasági technikumot, marxista—leninista esti egyetemet végzett, szakmai vizsgákat tett, így hozzáértően végezheti feladatait, a község, a bölcsőde, művelődési ház, stb. pénzügyeit, a bőven sorakozó akták sorsát, a lakosság gondját-baját.. Hm, ügyintézés. .. — Mindenki megérzi, hogy szívlelik vagy sem. Ha várakoztatom az embereket, nem szeretnek, tehát igyekszem mielőbb végére járni ügyeiknek. Itt születtem, mindenkit ismerek, rám még akkor sem haragudtak, amikor a begyűjtést csináltam az ötvenes években. Pedig az emberek nem örültek a beszolgáltatásnak. Mégiscsak lesz a beszélgetésből valami, s örömmel nyugtázom az újabb adalékokat: Sándor Valéria tavaly politikai szemináriumot vezetett, 1947 óta párttag, kétszer volt a községi alapszervezet titkára, sokáig vezetőségi tag, jelenleg népi ellenőr. .. Nehezen válik meg a szavaktól. — .. .bérrendezés volt, itt Í6 bevezették a szabad szombatot. — Amikor is? — Amikor, nagymosást csinálok, nagytakarítást, házi munkákat. Édesapámmal élek, aki 87 esztendős. Vasárnap olvasok... Nem, tárjavában tart a karcagi Déryné Művelődési Központ épületének felújítása, de ez az intézmény tevékenységét csupán annyiban befolyásolja, hogy rendezvényeiket nem ott, hanem üzemekben, klubokban bonyolítják le. Elkészült a Szovjet kultúra hete rendezvénysorozat _ forgatókönyve. A legjelentősebb események: ,,.A Szovjetunió ma” című fotókiállítás, az „Orosz-szovjet zeneirodalom gyöngyszemei” címmel a zeneiskola tanáraiból álló zenekar üzemekbén tartott hangversenyei, a SZIM üzemegységében az „Ermisaságba nem járok ... Tévét is nagyon ritkán... — Én úgy látom, maga a munkában „él” igazán. Nem érte még kudarc? Melegszik a légkör, ez már beszélgetés. „Nem, nem emlékszem” — mosolyog félszegen. „És siker?” „Kiváló pénzügyi dolgozó vagyok, ez annak számít?” „Annak”. „Akkor mondok még egyet: hamarosan megkapom a 25 év után járó törzsgárdajel- vényt”. És már szinte bocsánatot' kér, amiért „dicsekedett”. — Tanácstagokkal milyen a kapcsolata? — Bármikor jöhetnek, s jönnek is: erre meg , erre lenne szükség, adjak tanácsot! Például a belvíz elvezetése a községből, azután a járdásítás... — Járdásítás? — Szóval járdaépítés. Hivatali nyelv. Értem az arckifejezését : közérthetőbben kellene. A János bácsik, Erzsiké nénik nyelvén, akik itt Alattyánban rendes, dolgos emberek mind 2348-an. Szép kis község ez, kulturáltak az életkörülmények. Én a felszabadulás előtt Budapesten éltem, s amikor hazajöttem, azt hittem, sohasem fogom megszokni a falut. Már nem cserélnék. És azóta milyen 6okat változott a község! Ezért talán én is tettem valamit. .. Nem, ez utóbbi mondatot sem kell megmagyarázni, mert igaz. Elbúcsúzom, helyemre egy cigányasszony ül. „Valikám, a kutya végett jöttem” — mondja. Sándor Valéria fellélegzik, „gyere Sári, megbeszéljük!” Végre dolgozhat. Körmendi Lajos tázs kincsei” címmel megrendezendő diavetítéses előadás lesz. Más rangos művészeti eseményre is sor kerül a városban a közeli hetekben. Többek között Jancsó Adrienne előadóm,űvész Illyés Gyula és Sántha Ferenc műveiből összeállított műsorát mutatja be, az ifjúsági házban pedig a KISZ Központi Művész- együttes vendégszerepei. Az amatőr képzőművészeti kör szokásos őszi kiállítására készül, amelyet a művelődési központ dísztermében rendeznek az idén. A szovjet kultúra hete Karcagon Könyvek közön, vásárlóként Á kunszentmártoni könyvesboltban Apró zászlócska leng hívo- gatóan a kunszentmártoni könyvesbolt ajtaja előtt. Felirata ugyanaz, mint a könyvekkel zsúfolt kirakaté: őszi megyei könyvhetek, október 5—26... Ha jól számolom, éppen háromhetes ez a könyvvásár. Kettő már eltelt, vajon milyen az érdeklődés, a forgalom? 1 — Egy hétig kint az utcán, pavilonban is árultuk a könyvet, a forgalom itt közel kilencezer forint volt. Nos, ha ehhez hozzászámoljuk a benti vásárlásokat és persze a bizományosok eladásait, akkor egész csinos összeg kerekedik ki. Pedig különösebb újdonságokat most nem kínálhattunk. .. A „nyilatkozó” Kollár Mihály, a könyvesbolt eladója. Amikor rányitottam, egyedül sétált a polcok között — én lennék ma az első vásárló? — Dehogyis! Vittek ma már Jókait, Arany Jánost, de meséskönyvet, kifestőt, sőt hanglemezt is. S amit legalább nyolcán kerestek: az új KRESZ-könyv. Sajnos, ezzel még nem szolgálhatok... Ajtónyitás, s Kollár Mihály az utóbbi mondatot még kétszer megismétli. A nyolcas szám tízre nőtt... — Valami újdonság a kedvenceim közül? — lép be a következő vásárló, dr. Olasz Antalné, s „csodák csodája”: az eladó tudja, hogy a vendég mire gondol. A második világháború irodalmára. Míg Kollár Mihály a polcon keres — „A fasizmus végnapjai Európában” című könyvet —, addig én Olasznét faggatom: — Törzsvendég? — Igen, minden héten bekukkantok. Nemcsak a háborús könyveket keresem, érdekel a mai világirodalom is — elsősorban a próza... Martfű várja a versmondóhat A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére ötödször hirdette meg országos szavalóversenyét a martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központja és a Népszava szerkesztősége. A versenyt november 2-án a Tisza Cipőgyár művelődési központjában rendezik meg. Célja olyan forradalmi és munkástémájú versek felkutatása és magas szintű bemutatása, amelyek meggyőző erővel ábrázolják a forradalom, valamint a munkásember életét, harcát, a munka szeretetét és emberformáló erejét. A versenyen minden 16. életévét betöltött amatőr versmondó részt vehet. A nevezéseket október 25-ig kell elküldeni a martfűi művelődési központ címére. A legjobb versmondó elnyeri a szavalóverseny vándorserele- gét, valamint a Népszava különdíját. Értékes jutalomban részesítik a helyezetteket, illetve a legszebben beszélő versmondót. Kiállítás Tiszafüreden Kiállítás nyílt tegnap a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban a „Debreceni Déri Múzeum kincsei” címmel. A kiállításon a híres Déri-gyűjtemény legszebb darabjairól készült fotókon kívül néhány képzőművészeti alkotás reprodukciója is szerepel. Sajnálatos, hogy a Kiss Pál Múzeum időszaki kiállítóterme — nem először — kicsinynek bizonyult a szép tablóanyag teljes bemutatásához. — Elégedett a választékkal? — Hát bizony nem mindig, de ez nem az eladókon múlik. .. Sajnos, négy-hat hét is eltelik, míg egy új könyv ide megérkezik. — így igaz — bólint a visz- szaérkező eladó, s máris az új vevőhöz fordul: — lyiit adhatok? Végh Lászlóné, a kunszentmártoni Mátyás király úti Általános Iskola tanárnője, verseskönyveket, irodalmi műsorfüzeteket keres. — Sikerrel? — Műsorfüzetet ritkán találok, pedig nagyon kéne, hisz irodalmi szakkört • vezetek. Most például november 7-re, aztán az úttörő Ki mit tud-ra készülünk. Pár perc alatt hirtelen megtelik a bolt. Egy újabb KRESZ-könyv kereső, két mesebarát apróság a nagymamival, s két csépai pedagógus — Csetényi Mihályné és Pataki Györgyné —, akik pillanatok alatt egy egész könyvcsomagot válogatnak össze. — Csépán nem lehet könyvet kapni? — Elvben lehet, három helyen is... De a választékot mindenütt húsz-húsz porosodó könyv jelenti. — Most mit vásárolnak? — Gyenes István Mi illik, mi pem illik című könyvét, a „Táborozzunk” legújabb füzetét, egy Csontváry albumot. .. — Van-e, amit hiányolnak a könyvpiacról? Az általános iskolások ismeretterjesztő könyveihez szinte lehetetlen hozzájutni. Az Uránia-sorozat egy-egy példánya, vagy mondjuk a gyermekenciklopédia valóságos kincsnek számít. Vajon miért nincs utánnyomás, esetleg újabb kiadás? Zzzüüü!... — hasítja a hűvös levegőt egy autó. Tábla tűnik fel, rajta felirat: „Békés megye”. Jobbról halastó, balról vasúti őrház. Az autó lassít, vezetője kémlel erre is, arra is, fékez, az őrház elé kanyarodik. „Nem látom Jani bácsit a víznél, csak nem beteg?” — érdeklődik az autós. Telik az idő, újabb autó tér be, majd a harmadik is. Kérdezősködnek Jani bácsi felől. — Harminhét év hetvenöt nap alatt, amíg a vasútnál volt, sohasem szedett táppénzt az uram — fogad Balogh Jánósné Kisújszállás és Ecsegfalva közötti otthonukban, amely itt Szolnok megye utolsó háza. — Most pedig az ágyat nyomja. — 1941 óra lakunk itt — mondja Balogh áJnos. — Kisújszállás—Dévaványa mirkói őrház. — Hová lett a sín? — 1970-ben felszedték, éppen szilveszterkor sirattuk el a vasútat. — Azt tudja, hogy Túrkevében is ?... — Kevi vagyok én, hogyne tudnám. Megszűnt a kevi Julis is. így van ez mindennel, ami idejét múlta... — Én még most sem tudok aludni, mert az idegeimben van hogy hajnali 4 óra körül adni kell a jegyet az utasoknak — szól a felesége. — Előmunkás voltam, a pályát javítottuk az emberekkel, krampácsoltunk is. Nagyon sokan jártak a vonattal a Nagykunsági Állami Gazdaságba dolgozni, a tanyasiak pedig vitték a kisúji piacra a finom tejfelt, túFizetnek, távoznak a vendégek — magunkra maradunk. — Mióta dolgozik a könyvesboltban? — fordulok újra Kollár Mihályhoz. — Jövőre lesz húsz éve, előtte könyvtáros voltam. Tudja, nekem mindenem a könyv... — Ezek szerint nemcsak eladó, vásárló is... — De még mennyire! Főleg az életrajzi regényeket, az útleírásokat szeretem, bár belelapozok, beleolvasok szinte minden könyvbe. Ha nem ismerem, nem tudom ajánlani.. . Már pedig nekünk kínálni, ajánlani kell — akár a könyvtárosoknak. Rajtunk sok múlik. Két, időközben beállító új vendég, gimnazista lányok arra kérik „Miska bácsit”, hogy segítsen választani. A pultra kirakott könyvek közül melyiket adná egy tizenkilenc éves fiúnak? Margaret Volker, Eric Knight, R. P. Warren, Pas- suth László — futok végig a szerzőkön, s magamban egyetértek a tanáccsal: Kollár Mihály Eric Knight „Légy hű önmagadhoz” című könyvét ajánlja. Vásárló jön vásárló után, a kért, s a vásárolt könyvek listáját már nehéz lenne pontosan közzétenni. Illvés Gyula, Hemingway, Jorge Amado, Bihari Klára..., de fogynak a hanglemezek is. Koncz Zsuzsa, Kovács Kati. .. Az újságíró maga is böngészni, válogatni kezd, aztán vásárol is: egy régóta keresett Updike művet, a Nyúlcipőt. Aztán búcsú az eladótól, aki tapasztalataim nyomatékéül hozzáteszi még, hogy egy év alatt csaknem másfél milliós forgalmuk van. Sok, vagy kevés, nem latolgatom. Elfogadom örvendetes ténynek. H. D. rót, baromfit... Most nincs vonat, de sok embernek van kocsija, még többnek motorja, a többi meg busszal jár. Igen sűrűn megfordul az is... — Az autósok miért a víz mellett keresték? — Nagy pecás vagyok én, örökké a Kakati főcsatorna partján ülök. Most töméntelen ezüstkárászt lehet fogni. Még Pestről is járnak ide pecázhi. Hej, de szeretem én is!... — A halat? — Azt nem. Elajándékozom. Hanem a víznél lenni jó. Amikor megszűnt a vasút, halőr lettem itt szemben, a halastónál. Két évig kerülgettem a tavat, lestem, dézsmálják-e. Akkor jött egy infarktus, azóta otthagytam a munkát. Nyugdíjas vagyok, 68 esztendős. Most pedig megfáztam azért fekszem. — Tudja, szeretnénk megvenni az őrházat — jön be felesége —, hogy itt tölthes- sük el a hátralévő időt. Itt jó nekünk. Petrót égetünk, de megszoktuk. Gyerek sincs... — Már hogyne lenne! Minden nyáron egész csapatot veszünk ide. Vasutasok gyerekei. .. Jön a tejesautó, ivóvizet hoz Balogh Jánoséknak. — Rossz a kút vize... Személyautó kanyarodik be, „miért nem szólnak, beviszem Jani bácsit az orvoshoz!” — mondja a vezető. Kisújszállás felé robogunk. Jobról töltés, teteje kopasz, nincs rajta talpfa, nincsen 6 ín. K. L. A mirkói őrház