Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-18 / 245. szám

1975. október 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 / NINCS VÁLOGATÁSI LEHETŐSÉG A mezőgazdasági szakmunkásképzésről MEGYÉNKBEN HÄROM HELYEN képeznek mezőgaz­dasági szakmunkásokat: Kenderesen és Kunhegyesen mező- gazdasági gépészeket, Jászapátin pedig állattenyésztőket és kertészeket. Kielégíti-e az itt folyó képzés a nagyüzemek igényeit, lépést tart-e a nagyüzemek fejlődésével, felkelti-e a fiatalok érdeklődését? Van-e társadalmi rangja a mező- gazdasági szakmának? Megannyi figyelemre méltó kérdés vetődik fel e téma­körben. Nos, nézzük a tényeket: az intézetek a beiskolázási terveket teljesítik, — de érdemes felfigyelni arra, hogy mi-< ként. A szakközépiskolák az általános iskolát végzett je­lentkezőket kivétel nélkül felveszik, ezért a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek csak tanáraik nagy-nagy agi- tációjára tudnak kellő létszámban új osztályokat indí­tani. A növendékek között igen kevés a jó átlagú, s nagyon gyakori a „sivó kettes”, akiket csak azért nem buktattak meg, azért nem késztettek osztályismétlésre, hogy ne ront­sák az osztály eredményét. A fiatalok érdeklődése a mezőgazdasági szakmák iránt minimális. Mivel magyarázható ez? Mindenekelőtt azzal, hogy ennek a pályának nincs meg mindenhol a társadalmi megbecsülése, nem tekintik a többi szakmával egyenrangú­nak. Emellett a mezőgazdasági szakmákban igen sok helyen nem korszerűek még a munkakörülméftyek, nem -kielégítőek a szórakozási és a művelődési, lehetőségek. Bizonyos érte­lemben az intézetek sem tudják azt nyújtani, amit a termelő üzemek és a fiatalok elvárnak tőlük. Törvényszerű, hogy így legyen? Korántsem az! Mit kel­lene tehát tenni? Mindenekelőtt jobban alkalmazkodni a termelő üzemek igényéhez. A mezőgazdasági gépész szak-, mában — ami tulajdonképpen üzemeltető gépészt jelent — lényegében ugyanarra képezik a növendékeket, mint jó tíz évvel ezelőtt, pedig a nagyüzemi gazdaságok igénye közben megváltozott. Most már kevesebb, de jobban képzett erő­gépvezető kell, ugyanakkor a szállítás — mindenekelőtt a tehergépkocsin történő szállítás is — előtérbe került. A kunhegyesi intézet vezetője szerint ezért kellene a mező- gazdasági gépészképzést jobban a nagyüzemek igényéhez alakítani. Akkor bizonyára vonzóbb volna a fiatalok szá­mára is. Néhányan a mezőgazdasági gépszerelő és a mező- gazdasági gépész szakma valamiféle házasítására gondolnak. Ennek az irányzatnak képviselői sémi tagadják viszont azt, hogy a mezőgazdasági gépészképzés nem teljesen az élet és a fiatalok igénye szerint alakul. A képzés változtatása vi-i szont csak minisztériumi rendeletre lehetséges. A szakmunkásképzés anyagi-technikai feltételei sem adottak még teljesen. Nem arról van szó, hogy milliós ér­tékű gépeket vegyenek az intézeteknek. Ha a termelő üze­mekkel jó a kapcsolat, akkor működés közben be tudják mutatni azokat a növendékeknek. Meggondolandó azonban a kertész és az állattenyésztő szakos hallgatók képzése. Az a tény, hogy a jászapáti intézet nem rendelkezik korszerű állattenyésztési és kertészeti teleppel, esetenként nagyon visszaveti a gyakorlati munkát Ezért is jó volna, ha mi­hamarabb testet öltene az a terv, hogy a jászapáti intézmény korszerű tehenészeti és kisállattenyésztő telepet kap. Az ottani üvegház építése is sürgőssé vált Ezekre a létesít­ményekre nemcsak a korszerű képzés miatt volna mielőbb szükség, hanem azért is, hogy a fiatalok gyakorlatban is lássák hasznukat, s tanulmányaik befejezése után gazda­ságukban mozgató erői legyenek a fejlődésnek. Most még bizony gyakran előfordul, hogy a végzett növendékek kor- szerübbb körülmények közé jutnak kint, mint voltak bent az intézményekben. A szakmunkásképzők munkakörülményei döntőek a pálya megszerettetésében is. A jászapáti intézet igazgató-, helyettese szerint a tanulmányaikat megszakító fiatalok többségét az intézet kifogásolható munkakörülményei kész­tették arra, hogy hátat fordítsanak az iskolának. Mind a mezőgazdasági szakmunkáspálya iránti figye­lemfelkeltésben, mind az ahhoz való ragaszkodásban döntő szerepük van a gazdaságoknak. Ahol törődnek a fiatalokkal, jó munkakörülményeket teremtenek számukra, ott soha nincs baj a beiskolázással Jó például szolgál erre a cibak- házi és a tiszaföldvári termelőszövetkezet A fiatalok ma már nemcsak azt nézik, hogy mennyit kereshetnek, hanem azt is: hogyan élhetnek. A Tiszasülyi Állami Gazdaságba került például gyakorlatra néhány utolsó éves hallgató. A szakmunkásképző intézet igazgatójának egyetértésével szak­munkás-órabért, jó szállási és étkeztetési lehetőséget bizto­sítottak számukra. Ennek ellenére — a szórakozási lehető­ségek hiányára való hivatkozással — máshová helyezésüket kérték a fiatalok. A KORSZERŰSÉGBE VALÓ törekvés mellett az ember­központúság nélkülözhetetlen tehát mindenütt, ahol fejlesz­teni akarják a termelést, s ennek érdekében szakmunkásokat alkalmaznak vagy szakmunkásokat akarnak nevelni. Simon Béla B munkásmüvelődés új formáit kutatják A szocialista brigádok mű­velődési rendszerének kiala­kítására folytat kísérletet a Kulturális Minisztérium, a SZOT és a népművelési in­tézet. Huszonkét üzem — köztük a Csepel Vas- és Fémművek, az Ózdi Kohásza­ti Művek, a jászberényi Hű­tőgépgyár — félezer brigád­jában próbálják ki azokat a módszereket, amelyek az eddigieknél hatékonyabban szolgálják mintegy másfél millió brigádtag művelődé­sét. Előzőleg fővárosi és Szol­nok, Borsod, Győr-Sopron megyei üzemek 3000 brigád­jában két évig vizsgálták a brigádtagok életmódját, a közösségek kialakulásának körülményeit, érdeklődési körét, azt, hogy miként mű­velődnek, mivel töltik sza­badidejüket a brigádtagok. A felmérés során megálla­pították, hogy némelyik bri­gádban élénk, színvonalas a művelődési tevékenység. A közösség szervezi, serkenti, megköveteli és segíti az egyéni művelődést, ugyanak­kor kialakította a közös mű­velődés általánosan igényelt formáit. A szervezettebb kol­lektívákban sok munkás ta­nult tovább, szerzett maga­sabb képzettséget. A kezdeti igyekezet azonban lanyhult, a brigádok többségében a művelődés háttérbe szorult. Ezért olyan művelődési rendszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a szakmai, po­litikai, és az általános mű­veltség fejlesztését is, a tu­datos és rendszeres ismerke­dést a művészettel, az igé­nyes szórakozást, az olvasás­szokás, a kulturált életmód, a szocialista magatartás ki­alakítását. A kísérletbe bekapcsoló­dott üzemekben új gyakorlat szerint a vállalati vezetés tá­jékoztatja a szocialista bri­gádokat a gazdasági felada­tokon kívül a szakmai és politikai képzési, művelődési tervekről, s a brigádok eze­ket figyelembe véve készítik el évi vállalásaikat. Elsősor­ban az egyéni tevékenységet, az aktív közösségi művelő­dést hangsúlyozzák. A gaz­dasági vezetés, a mozgalmi szervek, művelődési intéz­mények pedig terveik elké­szítésekor figyelembe veszik a brigádvállalásokat, s meg­jelölik: miként segítik a vál­lalások teljesítését Az irá­nyító szervek nyomon kísé­rik a vállalások teljesítését, s a művelődés hatását az életmódra, a termelésre. A brigádok pftdig maguk is elemzik kulturális tevékeny­ségüket. A késérietek eredményéről a jövő év első felében szá­molnak be és országszerte al­kalmazzák majd a beváló formákat, módszereket. M ostanában egyre több pályázatot hirdetnek az újságokban veze­tő beosztásokra. Ez meg ez a vállalat keres irányító mun­kára egyetemet végzett szak­embert magas fizetéssel és részesedéssel. Pályázatokat, részletes önéletrajzzal kérik eddig meg eddig eljuttatni. örül az ember lelke, ha ilyet olvas. Lám, az a törek­vés, hogy a lehető legszéle­sebb körből választassék ki a lehető legalkalmasabb sze­mély. Bennfentesek azonban óva­tosságra intenek. Azt mond­ják, egy kis baj van ezek­kel a pályázatokkal. Nem mindegyikkel, de némelyik­kel. Elég sokkal. Sportnyel­ven szólva van itt egy kis bunda. Meghirdetik a pályázatot, a boldogtalan érdekelt elol­vassa az újságban. No, azt mondja, pont egy ilyen ve­zető állás kéne nékem. ,Ne- kigyürkőzik, ír egy életraj­zot. elolvassa, nem tetszik, eldobja, ír egy másodikat, meg egy harmadikat, végre készen van vele. Nagy gond- dal lemásolja, borítékolja, elviszi a postára, ajánlottan feladja. Aztán minden nap lesi a postást. Vele együtt a többi, mondjuk ötven pályá­zó, aki kétség és remény kö­zött ugyanezt végigszóra- kozta. A vállalatnál meg nagy az öröm, hogy jönnek a pályá­zatok. Hadd jöjjenek csak! Minél több, annál jobb. Mert ez az ötven irkafirka beleke­rül majd egy dossziéba, a feladók kapnak egy pársoros levelet, hogy „a pályázatban megjelölt állást legnagyobb sajnálatunkra már betöltöt­tük”. De az a vastag dosszié azért nagyon fontos. Mert vastagon bizonyítja, hogy ezt az állást a legkörültekintőbb kiválasztás útján minden ér­dektől mentesen töltötték be. Mikor aztán minden borí­ték már ott van a dosszié­ban, akkor előkerül a pán­célszekrényből egy ötven- egyedik. Ott lapul az már jóideje. Ebben van annak a bácsinak vagy néninek a pá­lyázata, aki már akkor ki volt jelölve e,rre az állásra, amikor a pályázatot még ki sem írták. Sőt, jószerivel a kedvéért írták ki a pályáza­tot. Ő is kap egy levelet. De abban az áll, hogy a pályá­zatot megnyerte. Erre ugyan nem volna szükség, mert tudta ő már rég. De a játék- szabályokat be kell tartani. Hanem valaki egyszer gondolt egy merészet és na­gyot. Mikor pályázatára meg­kapta az elutasító levélkét, egyenesen felment a válla­lathoz, fel egészen a főnök­höz és azt mondta, hogy ö bizony kétségbe vonja a pá­lyázat tisztességes voltát. Szerinte az ő életrajzát el sem olvasták. Természetesen kikérték maguknak. Jó, mondta az illető, vegyék csak elő azt a pályázatot. Előke­rült a vastag dosszié. Látja, Bunda - pályázat VÉLEMÉNYCSERE Otthon, magunk között, színekről és évekről Beszélgetés Kada István parasztfestővel Zömök, kunfejű öregem­ber, túl a hetvenen... — Azt kérdi tőlem, miért lettem festő, vagy efféle? Nem tudóm én azt. Kérdezze meg a madarat, miért re­pül? Vagy . a napos barikát, miért áll fel az anyja alól... amikor úgy érzi, már lába is van. Mitől fehér ott a kard­virág, miért piros amott a muskátli ? A parányi üvegverandáról a kert színeit látom. Berzen­kednek a virágok, hideget lehelnek a kavargó felhők. Meghalt a nyár. Sárga leve­lekkel csörtet az ősz. Jólesik Kada István nyu­galma. A májusok levegőjét érzem a vásznairól, a küz­désben nyugodt embert a szavaiból. De nem hagy az izgága tudniakarás... — Mégis... hogy lett festő? — Ez így már más. A „hogyot” azt tudom, csak a „miért” sánta. Hatvan éve, vagy több, ülök a mezőtúr- vízközi tanyasi iskola első padjában. A meszelt falon meg ott a kép: Petőfi sza­valja a Talpra magyart. Volt egy pár szn. .s ceruzám, hát berajzoltam az olvasó köny­vembe. Beárultak a tanító­nak. Kihívott a katedrára. No, gondoltam, ebből vagy kormos vagy tenyeres vagy fenekes lesz. Akkortájt su­hogott ám még a nádpálca! De nem, rajzpapírt adott, hogy erre rajzolj, kisfiam... — Mit rajzolt rá? — Csikót, bárányt, lovat, tehenet, mindent, ami körü­löttem volt. Vagy talán nem is körülöttem, hanem ben­nem. A jószágok a barátaim voltak. Az ember meg olyan, hogy mindig azokat akarja viszontlátni, akiket szeret. Hóhért még sohase festet­tem. — Tehát a szeretet kény­szere volt...? — Maga így mondja, én emígy. A szeretet nem teher, nem kényszer. Olyan az, mint a sebes víz. Minél tisz­tább, annál jobban látja benne magát az ember. Az meg jó, ha látjuk magukat a világban, amelyikben élünk. még le is raktuk — hang­zott a feddés. No jó, akkor tessék nekem felolvasni, mit írtam benne. A főnök fenn­hangon olvasni kezdte: „Alulírott X. Y. megpályá­zom az állást. Bár meg va­gyok győződve, hogy bunda az egész és maguknak már régen megvan a jelöltjük. Arról is meg vagyok győ­ződve, hogy maguk ezt a pályázatomat el se fogják ol­vasni. de én majd utána fel­megyek magukhoz és akkor maguk fel fogják olvasni ezt a kérvényt, amit akkor lát­nak először...” — No? — kérdezte a pá­lyázó. — No? — válaszolt a fő­nök hidegvérrel. — Most leg­alább tudja, miért utasítot­tuk el. Aki ilyen ostoba rá­galmakat irkát, az nekünk nem kell... — Ügy? Olvassa csak to­vább! — „És akkor maguk azt fogják mondani zavarukban, hogy azért utasítottak el, mert aki ilyen ostoba rágal­makat irkái, az maguknak nem kell.” Novobáczky Sándor — Mégis, jó időre letette a színes ceruzáit — Le ám, mert a világ nem szeretett engem. Nem adott elég kenyeret. Pestre mentem, segéd házfelügyelő lettem. A gyerekkori rajzok­tól' elmúlt huszonöt év. De egyszercsak a szemétben víz­festéket találtam. Akkor fes­tettem meg az Éhséget. — Ecset alá is nehéz téma.., — Átélni rosszabb volt. Megyek Budán, jön velem szemben egy fiatalember. Olyan furcsa volt... imboly­góit, mint a részeg bakter, majd elvágódott. Odahúztam a fal mellé, éleszgettem. Mi baja?’ Mi baja van? Kinyi­totta a szemét, és csak any- nyit mondott: kenyeret... Otthagytam a, nagyvárost visszajöttem a pusztába, Két- pópa. Segédgépész lettem az uradalomban. — Ezekben az években — ne haragudjék — mintha ta­laját veszítette volna. Kacsa­lábon forgó várakat, bömbö­lő szarvasbikákat, hattyúkat festett... Feláll, végignéz a kertben, a vásznán röpködő galambo­kon. — Ha az ember nem leli őrömét a valóságban, kita­lálja magának az álomvilá­got. Menekül. Mert az em­beri lélek a hajszolt vadnál is üldözöttebb tud lenni. Körülöttem úri ] vadászatok. Horthyék vadásztak. ök nyúlra, a kakastollasok meg emberre. Akkor kezdtem én hattyúkat festeni, mert azok olyan szép szelídek voltak. Mert azt mondom: a tisztítás a művészet értelme. — Ki fedezte fel? A taní­tója után... — A nevét nem tudom. Egy magas rangú szovjet tiszt, aki után annyi volt az aranysar- zsis kíséret, hogy alig fér­tek a szobába. Megnézte a képeimet, biztatott, azt mondta, ha máshol nem, a múzeumban még találko­zunk. Márhogy a képeim­mel. .. A festőállványon falusi ut­ca. Virítanak a házak. A napot nem látni, de érződik, szépen süt. — Igazi önmagot mintha mégiscsak négy-öt éve talál­ta volna meg. — Nem tudom. Utólag könnyű okosnak lenni. De hát nem magyarázkodni kelt,« hanem dolgozni. Azt is ne­héz ám eldönteni, hogy ki­ből, mikor bukik ki a való­ságos énje. Az biztos, most már mindig a nyár él ben­nem, még akkor is, ha be- kojtol ide a hó, a verandára, ahol festeni szoktam. Szere­tem a napsütést. Mindenki szereti. Azért festek olyan embereket, akikre melenge­tőén süt a nap, hogy érezzék, én is szeretem őket. Oda adom nekik a napot. — Hálások ezért az embe­rek? A vásznán kívül... — A szeretet lemondhat a viszonzásról is. Sokszor az elképzelt harmónia is elég. Figyelje meg, a völgyben magasabbra nőnek a fák. Közelebb akarnak jutni a naphoz. A kor, tudja sok mindent megszelídíts lassab­bak lesznek a mozdulatok, de mégis, minden sietősebbé vá­lik. Hatvanvalahány kép van mostanában mögöttem. Az Esküvői menet, a Menyasszonytánc, a Regru­ták, a Szántó ökrök... Erő és harmónia minden képen. — A tűnt fiatalsága sür­geti? — Ösztönöz inkább. Az ember mindig kapaszkodik valamibe. Gazdag, akinek szép emlékei vannak. To­vább él, 'aki többször is új. ra éli önmagát A festmé­nyek meg túl is tudnak élni. A hó se múlik nyom nélkül, beissza a föld, felszívják a gyökerek, szép zöld hajtások­kal virít a tavasz, azok meg majd magot hoznak. Így lesz az élet... Első díj a megyei amatőr képzőművészeti kiállításon, iiagydíj országos kiállításon, három festménye útban a külföldi vándorkiállításra: a színes, kis törökszentmiklósi mézeskalács házikó híre messzire jutott. — Elégedett? — önmagunk ellen minek lázadni? Akkor boldogtala­nok leszünk. Ellentmondók, hiszen Ka-' da István egész élete az ön­megvalósításért folytatott harc volt. — Biztos, hogy így van? — Megmagyarázhatnám, de ezt a fiatalság nem érthe­ti meg. A must még forr. Forrjon is. De aki az óbor­ból mustot akarna csinál­ni...? Azért festem én a természetet, mert attól tanu­lok. A természet mindig tud­ja, mit csinál. — Az ember nem tudja...? — Aki ember, az tudja. — önálló kiállítást nem tervez? — A tavaszra Ígérték. Nem vagyok türelmetlen. Jön a tél, hóval igyekszik majd az északi szél, beszorulok a kertből, begyújtok a kályhá­ba, megfestem a nyarat, a régi lagzikat, a nehéz moz­gású jármosökröket, a vetést, az aratást, a cséplést... Ami­korra készen leszek, eljött a tavasz, összecsomagolom a képeimet és elviszem őket a kiállításra. Ha látni akarják, hát nézzék. Egyszerű, nem...? — Igen... Csak tudnunk kell, a völgyből is messzire látni... Tiszai Lajos j i.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom