Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-16 / 217. szám
1975. szeptember 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Képesítés nélkül—hivatástudattal Az MHSZ karcagi hajómodellezői a fegyveres erők napja alkalmából rendezendő szolnoki bemutatóra készülnek. Képünkön Török István, Lévai Attila és Török Istvánná versenyképessé teszik a hajókat Középiskola a termelőszövetkezetben Kl£-áru!iáz lászladányban A lassan tető alá kívánkozó hatalmas falakat látva, már a kételkedők is elhiszik: közel az idő, amikor a jász- ladányiaknak sem kell majd a szomszédba utazni, hogy bevásároljanak: ABC-áruház épül Jászladányban. Az áruház 670 négyzetméter alapterületen, 6 millió forintos költséggel épül. Átadásával az ÁFÉSZ piegszün- teti majd a korszerűtlen — a kulturált kereskedelem követelményeinek unem^ megfelelő — üzleteket, így például a szűk helyiségbe zsúfolt háztartási boltot, a papír- és játékboltot, az omladozó falú önkiszolgáló élelmiszer- boltot és a piaci pavilont. A szükséges tárolóhelyiségekkel, megfelelő hűtőkapacitással ellátott áruházban sokféle árucikket vásárolhatnak majd: egy helyen. A megszokott élelmiszereken kívül előrecsomagolt húsárut, zöldséget és gyümölcsöt, papír- és írószereket, valamint háztartási cikkeket árusítanak. Az ABC-áruház építését a kereskedelmi hálózat további korszerűsítése követi. Egy italbolt átalakításával meleg ételt árusító bisztrót hoznak létre, 2 millió forintos költséggel. Több mint 4 millió forintba kerül a következő években épülő vas- műszaki bolt. Ugyancsak 4 milliót költenek annak a peremkerületi mini áruháznak az építésére, amelynek átadása után bezárhatják majd a három, a régi szatócsboltokra emlékeztető, korszerűtlen vegyes élelmiszerüzletet Mindezekre elengedhetetlenül szükség van a nyolcezer lakosú nagyközségben. Az ÁFÉSZ jelenlegi üzlethálózatával egyre nehezebben tudja kielégíteni a lakosság igényeit Húsz kereskedelmi egysége között jelenleg alig van néhány, ahol meg lehet teremteni a kulturált kereskedelem feltételeit. A boltok zöme béreit házakban üzemel, olyan régi, lebontásra ítélt épületekben, amelyek felújítására, javítására nem érdemes — nem is lehet — költeni. A szűk kis üzletekben nincs megfelelő tárolási, hűtési lehetőség. Ezzel is magyarázható, hogy a nágyközség élelmiszerboltjaiban szegényes a választék édesipari termékekből, tésztafélékből. A boltok egy részében nem árusítanak hűtést igénylő, egyébként keresett élelmiszereket. Az űjszászi Szabadság Tsz- ben egy évvel ezelőtt vetődött fel a gondolat: a szakmunkások középiskolájának kihelyezett osztályát kellene megszervezni. Először a helybeli ksz-szel együtt akarták megalakítani az osztályt, gondolva, hogy nem lesz elég jelentkező a tsz-tagok között. Azok viszont éltek a jó kezdeményezés adta lehetőséggel. Így azután huszonnégy tsz-tagból álló osztályban volt tanévnyitó. A létszám mindjárt változott utána: Bajtárs. A mentősök így mondják. Míg várok rá, elhiszem: baj-társ. A bajban az „utolsó szalmaszál”, a segítőtárs. — Ez a csengő!... újból hívják? — Nem, nem megyek. itt a főtiszt, felváltott. — Ne haragudjon, félelmetes itt Önöknél. — Pedig ez egy átlagos, csendes nap. — Hány hívás volt ? Nyolcé van körül... — Balesetek? Frontáitvonulás 7 — is, is..: — Hogy lesz valaki mentős orvos? — Vállalja. Csakis úgy. Egy tizennyolc éves fiatalember érettségi bizonyítvánnyal a zsebében jelentkezett az orvostudományi egyetemre. Orvos akart lenni, nagy szavak, hamis illúziók nélkül. Nem vették feL Majd jövőre — gondolta, de addig is élni, dolgozni kell s elszakadni sem szabad a leendő szakmától. Mentős lett. Nem gondplta, hogy három évig az is marad, mert háromszor próbálkozott makacsul, tántoríthatatlanul, míg sikerült. Az egyetem, a kórházi gyakorlat, a körzeti orvosi időszak csak amolyan kitérő volt. Igazi helyét a mentősöknél lelte meg. — Mennyiben különbözik ez egy körzettől? — Semmiben, mindenben. — Semmiben? — Gyógyítunk. — Mindenben? — Félpercek, pillanatok, alatt döntünk. Fél percek, pillanatok. Sok jó. a betegellátást segítő műszerük van, és még több is lesz... Csak szólni kell, megkapják. Nagy hittel beszél az új, épülő mentőállomásról, ami korszerű lesz, újabb hallgatókkal harmincra alakult. A termelőszövetkezet vezetősége mindenben segíti a tanulásra vállalkozó dolgozókat. Tanulmányi szabadságot biztosít számukra, a foglalkozások kezdete előtt egy órával elengedi őket a munkából,, megvette számukra a tankönyveket. A segítőkészséget látva több hallgató már azt fontolgatja, hogy az érettségi után megszerzi a technikusi oklevelet is. ami nemcsak nekik, a mentősöknek ad helyet, hanem gondolhatnak egyéb helyben gyorsan elvégezhető segítségadásra is. Félpercek, pillanatok. Csak ennyi. Amíg a beteg azt mondja: doktor úr, segítsen, kérem, segítsen!... Amíg nyugtató szavakat ismétel a „másik én” mór diagnosztizál, elköt, injekciót ad, rögzít, mellkast maszíroz, pulzust mér, utasítást ad, kórházat hív. — Egy-egy súlyos baleset megrendíti? — Nem szabad. Orvos vagyok. Csak akkor, ha gyerekbaleset. .. napokig nyomaszt. Este közeleg. Mindenki igyekszik haza, aki túl van a napi műszakon. — Magánélete? — Nincs. Szolgálaton kívül is kereshetnek, megtalálnak. — Fizetés? — Fix. Csak az. — Mégis? — Ez egy külön világ... nagyon-nagyon orvosi feladatokkal. Orvosi feladatokkal. .. Orvosi hitvallással. Egyetértünk abban, hogy az ember tiszta örömének, kiegyensúlyozottságának eredője a választott foglalkozás — hivatás — szeretete. Örömével, gondjával együtt. Elneveti, mert nem szereti a szólamokat. Mondom: nem annak szántam. Elköszön, mert hétvége van, mert indul haza Dunaújvárosba. Egy hónapja házas. Dr. Andics László, a szolnoki mentőállomás főorvosa a szirénához, félpercekhez szokott ember nyugodt, fegyelmezett mozdulatokkal kanyarodik ki a kapun autójával. Hazamegy -pár órára. X, Sz. E. Pedagógusaink tiszteletre méltó erőfeszítése sem oszlatja el teljesen az oktató-nevelő munkában a nevelőhiányból adódó gondokat. Az intézményekben — főleg az általános iskolai hálózatban — krónikus a létszámhiány. A nevelői pályán közismerten sok a nő, gyakori a szülési szabadság, s emellett új napközis csoportok szervezése, ebben a tanévben pedig az alsófokú intézményekben a tanuló- csoportok növekedése nélkülözhetetlenné teszi új nevelők alkalmazását. Igenám, de a pedagógus már régen „hiánycikk". Nem csak szakos nevelőket, hanem tanítókat sem lehet egykönnyen „szerezni”. Nincs más út. mint a képesítés nélküliek alkalmazása. Általában véve nem is olyan rossz vásár ez, mint első pillanatra látszik. Erre a pályára ugyanis a felelősség- teljes munka és a szerény jövedelem miatt általában azok jelentkeznek, akiket fűt a hivatástudat, s akik eltökélték : mielőbb kellő szakmai ismeretekkel is felvértezik magukat, levelező tagozaton megszerzik a főiskolai vagy az egyetemi diplomát. A képesítés nélküliek; döntő többsége tanul is. Nem kell tehát meghúzni a vészharangot, ha a képesítés nélküliek viszonylag magas, helyenként — például a tiszafüredi járásban — egyáltalán nem csökkenő számáról van szó. De örvendezni, s ebbe a helyzetbe belenyugodni sem szabad. Főleg az olyan helyeken, mint Karcag, ahol diploma nélkül évről évre több nevelőt alkalmaznak. A hivatástudat, a maximális erőfeszítés ellenére sem lehet ugyanis szakismeretek hiányában, kollokviumokra, szigorlatokra való felkészülés közben teljes értékű oktatónevelő munkát végezni. Emellett a tantestületek egy részének figyelme is megoszlik a tanulók és képesítés nélküliek között, hiszen pályakezdő kollégáikat istápol- ni kell. Csorbát szenved ezáltal az az erőfeszítés, hogy az általános iskola mindenhol azonos értékű képzést biztosítson, egyformán készítsen fel a további tanulmányokra. Ezért volna jó a képesítés nélküliek számát a minimumra csökkenteni. Persze, más az igény és más a lehetőség. Adott létszámú új szakképzett tanerővel számolhatunk csak, — ez természetes. Az is természetes viszont és a főiskolákról kikerülők hivatás- tudatával egyáltalán nem ellentétes, hogy saját igényeiknek megfelelő helyen kezdik pályafutásukat. Ezt figyelembe véve előrelátó, megfontolt munkával lehet tehát enyhíteni a pedagógushiány okozta gondokon. A kunszentmártoni járásban például jó kapcsolatot építettek ki a szarvasi Óvónőképző Intézettel. Az erre a. pályára hajlamot érző középiskolásokat tudatosan az ottani továbbtanulásra serkentik. Nem a véletlen műve tehát, hogy a járás negyvenhat óvónőjének 95 százaléka felsőfokú képzettséggel rendelkezik és szó sincs nagymérvű óvónőhiányról. Sőt, főhivatású állandó helyettesítő óvónőket is tudtak munkába állítani. fihi kerss, taiái — tartja a közmondás. Nemcsak a középiskolások tudatos pályairányításával, hanem egyéb módon is lehet új nevelőket „szerezni”. Példáidba főiskolai hallgatókkal való kapcsolatteremtés és ápolás útján. Igaz, ez külön fáradtsággal jár, de eredményre vezet A kunmadaras! iskolában ilymódon sikerült most három utolsó- éves főiskolást alkalmazni. Persze az 'sem mellékes, hogy közülük a házaspárnak: lakást biztosított a helyi tanács. Egyéni érdekük is volt tehát az ottani munkavállalás. Több helyen — így például Nagyréven — viszont éppen a lakáshiány nehezíti pedagógus házaspár letelepítését. Persze a pályakezdők többsége még nem házas, albérlet helyett — bár a bérleti díjhoz való hozzájárulás kisebb községekben eredménnyel járhat — igen vonzó számukra a pedagógus szálló. Építése főleg ott célszerű, ahol sok a fiatal nevelő. Sajnos, építésére, vagy más t épületből való átalakítására kevés helyen szentelnek kellő figyelmet. Karcagon például már korábban erre ösztönözte a városi tanácsot a pártbizottság, s kötelezte az e témába vágó elképzelés párt-végrehajtóbizottsági ülés elé terjesztésére, mégsem született kellően kimunkált terv. A napokban tartott párt vb- ülés nem is fogadta él, újabb tervek kimunkálását kérte. Az ilyen tények arra mutatnak, hogy megyénkben helyenként nincs minden rendben a pedagógusokkal való foglalkozásban, S ez nemcsak lakásgondokat jelent, hanem egyebeket is. Az például érthető, hogy kis községek nevelőhiánnyal küzdenek, hiszen a pedagógusok jó része is városba igyekszik. Az viszont már elgondolkodtató, hogy Karcagon tömegével kell alkalmazni képesítés nélkülieket, a szomszédos Kisújszálláson meg alig. Pedig anyagi és egyéb juttatási lehetőségek tekintetében nincs érdemi különbség a két város között. Más példákat is említhetnénk azzal a következtetéssel, hogy a képesítés nélküliek tömeges alkalmazásához vezető nevelőhiány nem mindig kizárólag az anyagiak függvénye. Érdemes lenne több helyen felülvizsgálni a pedagógusokkal való foglalkozást és szocialista demokrácia szempontjából az intézmények vezetését is. Ahol jó a tantestületi lég-, kör, ott általában szívesen maradnak a nevelők, nincs nagymérvű fluktuáció. Az iskolavezetés színvonala, s ha úgy tetszik: hangulata viszont jórészt az intézeteket közvetlenül irányító tanácsi szervektől függ. A pedagógusok nem követelnek maguknak külön jogokat, másoknál előnyösebb megkülönböztetést, de emberszámba vételükét számtalan skálán joggal mérik. Elgondolkodtató például, hogy Karcagon éveken át a nevelőknek mindössze 15 százalékát vonták be a pártoktatásba, ugyanakkor a város dolgozóinak mintegy 60 százalékát. Megyeszerte nem egyértelmű tehát a nevelőkkel, főleg a pályakezdőkkel való foglalkozás. Egyéb objektív tényezők mellett az is hozzájárul ahhoz, hogy ebben a tanévben ■ megközelíti a kétszázat a képesítés nélküli nevelők száma. Lényegében annyi mint tavaly. Éppen ezért, hogy jövőre kedvezőbb legyen a helyzet, már most munkálkodni kelL Simon Béla kJ emrégiben vi* ’ dám írásom jelent meg, melynek negatív hőse egy Branyiga nevű maradi, gyáva, részeges fickó volt. Ezenfelül még dadogott is. Azért választottam ezt a nevet, mert úgy véltem, ha létezik is egy Branyiga nevű ember, Branyiga Előd biztosan nincs. De volt... A cikk megjelenése után ugyanis látogatóm érkezett és így mutatkozott be: — Branyiga Előd vagyok... — Lehetetlen — csodálkoztam. — Tessék, itt a személyazonossági igazolványom. — Foglaljon helyet. Ha óhajtja, megírom, hogy nem azonos az általam elképzelt ■Branyigával. — Kérem-, az kevés! Én elégtételt akarok. Én nem vagyok gyáva, részeges, maradi és nem is dadogok. — De mondom, hogy.. — Ne igyekezzék meggyőzni. A maga Branyigája is szarukeretes pápaszemet viselt. Na, akkor megírom, hogy lehordta a bejárónőt, mert porosán hagyta az íróasztalát. Bátorság — Tudja mit, új írásom főszereplőjévé teszem és hősnek ábrázolom. Azt is megírom, hogy nem maradi, hiszen a mai fiatalok divatja szerint váltig érő hajat visel. Az új Branyiga csak vizet fog inni és lendületesen beszél, mint egy szónok. Hősi mivoltának jellemzéséül megemlítem, hogy 1944-ben pofon ütött egy SS-tisz- tet. — De kérem, én 1944-ben még csecsemő voltam. .. — Persze, persze. Van bejárónőjük? — Van. — Hogyne, hogy a bejárónő faképnél hagyjon bennünket? A feleségem inkább elviselné, ha én hagynám el őt. — Akkor megment egy fiatal lányt két huligán támadásától. — Kérem, én csak ötvenegy kiló vagyok. — Kiment egy csecsemőt az égő házból. — Ez }ó, de kevés. — Két csecsemőt ment ki. — Jó, de ott van a többi negatív vonás. — Józan lesz1 Messzire elkerüli az italboltokat. — Nem bánom, de talán mégis jó lenne még valamit a hősiességemről. — Alaposan megmondja a véleményét az igazgatónak. — Elgondolni is gyönyörű. Hogy én jól a diri szemébe! Hiszen még a csoportvezetőm is remeg tőle. — Akkor megegyeztünk. Mindjárt lediktálom a karcolatot... És ha egy órán belül eszébe jut valami jó hősiesség, akkor telefonáljon. — Egy órán belül? Lehetetlen! Most vissza kell mennem az irodába és a csoportvezetőnk is a mi szobánkban dől-, gozik. — Na és? — Nem mer éli kikezdeni vele. Mindig nagyon murizik, ha valaki magánügyben, telefonál. Palásti LászM A mentőfőorvos
