Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-07 / 210. szám
1975, szeptember 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sípszó előtt Dorog nagy ellenfél Föld felett - " i r Földhöz simítja a fűvet a légörvény. Néhányat bukdácsol a Góbé, aztán kifut alólunk a talaj. Előttünk 3 motoros gép billeg, alattunk a város, Szolnok. A Szolnoki MTE vasárnap Dorogon vendégszerepei. A szurkolók óhaja nem lehet más, mint hogy jó lenne, ha a csapat javítana eddigi idegenbeli mérlegén, és ponttal vagy pontokkal térne haza. A papírforma erre liem túl sok esélyt ad. Az eddigi mérleg két hazai győzelem, — s mindössze két sovány döntetlen. Dehát a jégnek egyszer csak meg kell törnie... A szakvezetés bizakodva várja a mai találkozót, remélik, hogy a csapat ott folytatja Dorogon, ahol a Vasas Izzó ellen abbahagyta a második félidőben. Az MTE összeállításának érdekessége, hogy ismét helyet kap az együttesben Porhan- da, aki Szolnoki helyét foglalja el. A várható összeállítás: Fekete, — Kolláth, Arany, Simon, Kovács, Lódi, Sebők, Porhanda, Magos, Fürtös, Garics. Tartalék: Bartus, Szolnbki, Újvári. — sz — A bajnoki sorsolás érdekessége, hogy ma mind a négy NB III-as Szolnok megyei csapat egymás ellen mérkőzik. A Véső utcában a Szolnoki MÁV az újonc Tisza Cipő együttesét fogadja. A martfűiek legyőzték a KSC-t és a Lehel-t, s ez mindenképpen tiszteletet parancsol. Horváth Ferenc, a martfűi edző, a MÁV egykori válogatott kapusa minden bizonnyal alaposan ismeri a vasutasok hadrendjét, így új taktikai formációval aligha lephetik meg a vendégeket a kék-fehérek. Ráadásul Ku- cser Mátyás, • a MÁV hátvédje Martfűre igazolt, s ha játéklehetőséghez jut a későbbiekben, vele tovább erősödhet a cipőgyári gárda. Himer István edző várható csapata a következő: Fehér — Tóth Gy., Repka, Csontos, Nagy A., Földesi, Varga, Pagonyi, Molnár, Géczi, Papp. Csere: Kovács I. Rácz Tóth Az ellenfél. Martfű újonchoz illő komolysággal készül a MÁV elleni összecsapásra. Hétközben edzőmérkőzést játszottak Kunszent- márton csapatával, s 7:1-re győztek. Horváth Ferenc ennek ellenére gondban van, még mindig sok a sérült és a beteg a csapatban. A Tisza Cipő csapata a következő keretből kerül ki: Szolnoki — Tajti, Sipos, Farkas, Nagy I., Bodnár I., Sütő, Nagy II., Kontér, Vass, Kovács I.. Novak, Kókai, Szöllősi, Miho- vics. — h — A Mezőtúri Honvéd Jászberénybe látogat, ahol a Lehel SC lesz az ellenfél. Ben- csik Gyula szerint a mérkőzés háromesélyes. Magyar eltiltása nem járt még le, Győrfi pedig üzemi balesetet szenvedett. A mezőtúriak emlékezetes 90 percet kívánnak szerezni a herényi nézőknek. Bőséges kerettel utazik a Honvéd a Jászság fővárosába. s a kezdő tizenegy kilétéről csak a mérkőzés előtt dönt az edző. Akik számba jönnek: Farkas — Frák, Neumann, Jancsa, Kirschnerj Lakatos, Papp, Gugyerás, Palla, Czimák, Jakab, Fekete, Szalai, Tóth Dinya. A hűtőgépgyáriak idei rajtja a vártnál gyengébben sikerült. Az eddigi megszerezhető 10 pontból csak hármat tudhatnak magukénak, ami nem adhat okot túl nagy optimizmusra. Ennek ellenére a pénteki szakosztályi értekezleten bizakodó volt a hangulat. Sárközi tíznapos katonai szolgálata szerdán letelt, de játéka még, bizonytalan. Sánta és Karkusz hetek óta sérült, így az ő szereplésük sem tisztázódott még. Éppen ezért a Mezőtúri Honvéd elleni találkozóra Biró István edző csak tizen- ötös keretet jelölt ki, melyben a következők kaptak he- helyett: Vasas — Potemkin, Karkusz, Hajdú I., Lukácsi, Kátai, Kelemen, Sárközi. Urbán, Bacher, Sánta. Mar- czis, Szaffián, Kupcsok, Bér- cesi. Közülük kerül majd ki a pályára lépő tizenegy. A Mezőtúri Honvéd SE-t nehéz ellenfélnek tartják. Ezt bi- nyítja eddigi eredményeik is. Ennek ellenére a vezetés és a szurkolótábor is bizakodó. Milánóban a ’»unzetközi sakkverseny elődöntőjében a 3. fordulót játszották le a mérkőző felek. A Ljubojevics (jugoszláv) —Portisch játszma 5 órás mérkőzés után, az 55. lépésnél függőben maradt. A Reuter jelentése szerint a jugoszláv nemzetközi sakk-nagymester mindenáron döntetlenre ment, Portisch viszont az egész játszma alatt idegesnek tűnt, szemmel láthatólag győzni akart. A másik elődöntőben a Karpov—Petroszj an játszma újabli döntetlent hozott., A Costa Brava nemzetközi sakkverseny 3. fordulójában a magyar Szabó László döntetlenül mérkőzött a spanyol Paressal. Vízilabda OB I. SZEOL—Szolnok Vízügy- Dózsa 5:4 (1:2, 3:1, 0:1, 1:0), Szolnok, Damjanich uszoda, 600 néző. V: Kántor. SZEOL: Esztergomi — Max, Lutter, Zámbó, Dr. Kiss, Vezsenyi P., Szittya, csere: Borzi: Edző: Koncz István. Vízügyi Dózsa: Pintér F — Pintér I., Varga, Urbán, Cseh, Dr. Hecsei, Pásztrai, csere: Kozák. Edző: Kanizsa Tivadar. A sikeres első .negyed a labda elhozásával kezdődött. Emberelőnyös helyzeteit a Vízügy-Dózsa kihasználta, ezeket ' először Pásztrai, majd dr. Hecsei értékesítette. A SZEOL-nak is volt emberelőnyös heiyze- zete, melyet Szittya értékesített. A második negyedben lassult a hazaiak játéka, sok rossz leadás volt, mely. legtöbbször ellenfélhez ment. A Szegedből Vezsenyit kipontozták és helyette Borzi állt be. Szeged ekkor ötletesebben és gólveszélyesebben játszott. Ennek eredménye 3 gól volt. A Vízügy-Dózsa erejéből pedig csupán egy emberelőnyös helyzet kihasználására futotta, amit Pintér értékesített. A harmadik negyedet dulakodások és kiállítások sora jellemezte. A játékvezető először Zámbót megjegyzésért végleg (cserével) kiállította. A hazaiaknál pedig Dr. Hecsei pontozódott ki. A sok kiállításból a negyed egyetlen egy gólját emberelőnyből’ 'Pásztrai szép lövéssel küldte a hálóba. A negyedik negyed sem hozott sok örömet a Vízügy- Dózsának. A mérkőzést pontosabb összjátékkal megnyerhették volna. Sajnos ennek az ellenkezője történt. A véghajrában Pintér fölé lövése, majd Urbán kapufája a haziak javára dönthette volna el a mérkőzést, azonban Szeged Pintér kiállítását kihasználva Lutter révén megszerezte a győztes gólt. A viadal élén Pares és Garcia (ugyancsak spanyol) áll 2,5 ponttal, őket követi Szabó és a jugoszláv Csirics 2—2 ponttal. A Bayern München—Dinamo Kijes ...Superkupa” mérkőzésekre szeptember 9- én, illetve október 6-án kerül sor. Az első találkozó Münchenben lesz, a játékvezető az olasz Sergio Gonella. A visszavágót október 6-án Kijevben a török Dogan Ba- bacan vezeti. A tiroli nemzetközi tenisz- bajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében Benyik 6:3, 6:0-ra győzött az osztrák Krajcik ellen, ugyancsak továbbjutott ebből a fordulóból Machán, aki Wimmert (osztrák) verte 6:3, 6:0-ra. Hasonlót érezhették azok is, akik 40 éve először emelkedtek a' levegőbe Szolnokon. — Az volt nz első síkvidéki vitorlázó repülés az országban, — mondja D. Kiss Béla. az MHSZ repülős szakosztályának titkára. — 1935- ben honosodott meg itt a repülés, s a felszabadulás után indult igazán fejlődésnek. A megtett úttal, az eredményekkel a szandaszőllősi MHSZ-sportrepülőtéren ismerkedtem. — A szolnoki repülős szakosztály ma az ország legjobbjai közé tartozik. Valamikor — 27 éve — két vitorlázó géppel szálltak fel, s egész évben ösz- szesen 45 órát repültek. S most? • — Ma egyetlen napon több mint 50 órát repülünk — válaszol Molnár István, a repülőtér parancsnoka. — Korszerű hangárunk van, két motoros és 14 vitorlázó génünk. — Ezeken tanulnak repülni a szakosztály tagjai — fűzi hozzá D. Kiss Béla. — JeAsztalitenisz: NB II. férfi: Jászberényi Lehel SC—Salgótarjáni Bányász, Jászberény, hűtő- gépgyári sportcsarnok, 9.30. NB II. női: Szolnoki MÁV—Salgótarjáni Spartacus, Szolnok, Baj- csy-Zs. úti iskola, 9.30. Megyei bajnokság: Jászapáti Gimnázium —Honvéd Kilián FSE II., Jászapáti, 9.30. Jászapáti Tsz SE— Honvéd Kilián FSE II., Jászapáti, Jászberényi Lehel SC II.— Szolnoki Volán, Jászberény, 9.30, Karcag—Abádszalók, Karcag, 9.30, Kisújszállás—Törökszent- miklós, Kisújszállás, 9.30, Honvéd Kilián FSE m.—'Tiszafüred, Szolnok, Rep. Műszaki Főiskola tornacsarnok, 9.30. Kézilabda: NB II. női: Szolnoki MTE—Dunaújváros, Szolnok, tiszaligeti stadion, 9.30, Faggyas—Kovács A., NB II. férfi: Szolnoki Olajbányász—Tisza- fqldvári Tsz SE Szolnok, tiszaligeti stadion, 10.30, Ácsai—Dzsi- poff. Megyei női felnőtt: Jászberényi Tanítóképző—Mezőtúri AFC. Jászberény, 15. Mezőteleki, Jászboldogháza—Törökszentmiklósi BARNEVÁLL, Jászboldogháza, 10, Jakab B.—Farkas J., Sz. Traktor—Jászivány. Szolnok, Tiszaliget, 15, Szekeres—Búzás, Tiszafüred—Jászladány, Tiszafüred, 11, Bene M.—Cserháti. Női ifjúsági: Tiszafüred—Jászladány. Tiszafüred, 10, Bene M.—Cserháti, Sz. Traktor—Jászapáti, Szolnok, tiszaligeti stadion, 14, Szekeres—Búzás J., Jászboldogháza—Törökszentmiklósi Székács, Jászboldogháza, Jakab B.—Farkas J.. Szolnoki MTE—Tisza Cipő SE, Szolnok, tiszaligeti stadion, 16. Búzás J.—Szekeres. Férfi felnőtt: Mezőtúr—tJjszász, Mezőtúr. 10, Nagy S,—B. Szűcs J., Kunszentmárton—Jászladány, Kunszentmárton, 11.30, Gálik— Sándor, Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó—Kunhegyes, Tö- rökszentmiklós, 10, Szekeres— lenleg SO-an vagyunk. Lá nyok, fiúk — idősebbek. Köröskörül végtelen tér. Csend és nyugalom. A motorossal összekötő köldök- zsinórt már rég leoldottuk. A gép lágyan hullámzik, s ha nem pillant le az ember, úgy tűnik, egyhelyben lebeg. Félelmetes és gyönyörű. — Semmi máshoz nem hasonlítható világ ez, — nevet rám Varga József a Góbé pilótája. ö biztosan tudja. Pedig csak „átrándult” a botkormány mögé, hiszen valójában ejtőernyős. Csaknem háromezerszer nézett farkasszemet az ernyő alól a földdel. — Nézze, milyen határtalan itt minden, — int ki a fülkéből. — A szeretet is ilyen; ki egyszer felemelkedett, az mindig szállni akar. Ki emelkedhet fel? — Bárki — mondja Molnár István, — aki kedvet és erőt érez hozzá. S persze megfelel a nagyon szigorú orvosi vizsgán. Az általános iskola elvégzése után már be lehet iratkozni a szakosztályba, vitorlázó-repülőnek. Motoros reSPORT ESEMÉNYEK Hudra I., Tisza Cipő SE—Tisza- püspöki, Martfű, cipőgyári pálya, 10, Farkas G.—Nagy K., Zagyvarékas—Sz. Spartacus, Zagyvarékas, 11, Gorgyán—Sajtos D., Túrkevei AFIT—Jászberényi Lehel, Túrkeve, 10, Ko- már J.—Simon I. Férfi ifjúsági: Mezőtúr—XJjszágz, Mezőtúr, 9, Nagy S.—B. Szűcs J„ Kunszentmártoni TE—Jászladány, Kunszentmárton, 10.30, Gálik J.— Sándor M., Törökszentmiklósi Székács—Kunhegyes, Törökszent- miklós, 15, Komár—Simon I., Sz. Olajbányász—Tiszaföldvár, Szolnok, tiszaligeti stadion, 8.30, Búzás—Bicskei, Tisza Cipő SE*-Ti- szapüspöki, Martfű, cipőgyári pálya, 9, Farkas G.—Nagy K., Zagyvarékas—Sz. Spartacus, Zagyvarékas, 10, Gorgyán J.— Sajtos D., Túrkeve—Jászberényi Lehel SC, Túrkeve, 9, Komár— Simon I. Teke: NB II, női: Szolnoki MÁV—Bp. Beloiannisz, Szolnok, MÁV Járműjavító tekecsarnoka, 9.30. NB III. férfi: Mezőtúri Fogyasztási Szövetkezet—Szolnoki MÁV II., Mezőtúr, városi tekecsarnok, 10. Sakk: megyei csapatbajnokság I. osztály: Karcagi Vörös Meteor—Kisújszállási MÁV MTE, Karcag, úttörőház, Dózsa Gy. út, 9. Szolnoki MTE II.—Tiszaföldvári Tsz SE. Szolnok, József Attila u. (ÉPSZER V.), 9, Mezőtúri ÁFÉSZ—Lehel SC (Jászberény), Mezőtúr, ÁFÉSZ klub, 9. Megyei II. osztály: Cibakháza— pülőgépvezetők — mert ilyen tanfolyam ;s van — érettségizett fiatalok lehetnek. — ősszel és télen elméleti foglalkozásokat tartunk — sorolja D. Kiss Béla. — A repülés tavasszal kezdődik. Természetesen először oktatóval — s úgy ötven felszállás után már önállóan is. A motoros repülőgépvezető tanfolyam sikeres elvégzése után jelentkezni lehet a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára. Az a fiatalember, aki az ottani magasabb követelményeknek is megfelel — idővel nagy sebességű gépeket vezethet. Hirtelen felhő takarja el a napot. Esőcseppek kopognak a gépen. Elsiklunk a felhő alól, s a napsugár újra felszikrázik. A város még száraz. Lassan tereli fölé a felhőket a szél. Egy mozdulat a botkormánnyal és csökken a magasság. Megcsillan a Tisza sárgás-szürke sávja, a Zagyva vékony csíkja. Még egy pillanat, s már a repülőtér zöld mezején rohan a gép árnyéka, messze megelőzve a vitorlást. A földön pöttömnyi alakok integetnek. Gyerekek. Belőlük lesznek a jövő pilótái, sportrepülői. Constantin Lajos Kenderes, Cibakháza, Ktsz klub, 9, Kunhegyes—Tószeg, Kunhegyes, művelődési központ, 9, Jászapáti—Sz. Olajbányász II., Jászapáti, művelődési ház, Damjanich u. 9, Jánoshida—Túrkeve, Jánoshida, Fő út 29., 9, Rákó- czifalva—Kunmadaras, Rákóczi- falva, tsz-központ, 9, Tiszafüred —Jászladány? Tiszafüred, MHSZ* székház, 9. Üjszász—Lehel SC H., Újszász, művelődési ház, 10. Labdarúgás: NB III.: Szolnoki MÁV—Tisza Cipő SE, Szol* nők, MÁV-sporttelep, 15.30, Szai- ler, Jászberényi Lehel SC—Mezőtúri Honvéd, Jászberény, 15.30, Tátrai. Megyei bajnokság I. osztály: Karcag—Jászjákóhalma, Karcag, 15.30, Szántó, Jászfény- szaFu—Jászberényi Vasas, Jász- fényszaru, 15.30, Asztalos, Mezőtúri Főiskolai AFC—Túrkevei AFIT, Mezőtúr, 15.30, Füzessy, Fegyvernek—Szolnoki Cukorgyár, Fegyvernek, 15.30, Ary, Tószeg-Szolnoki Olajbányász, Tó* szeg, Koppány, Kenderes—Jász* apáti, Kenderes, 15.30, Tombor, Törökszentmiklósi Vasas—Honvéd Kilián FSE, Törökszentmik- lós, 15.30, Hajdú megyéből. Megyei II. osztály: Jászladány— Kunszentmártoni TE, Jászladány, 15.30, Csák I., Kunhegyes-^—Jász- órokszállás, Kunhegyes, 15.30, Horváth I., Tiszaföldvár—Rákó- cziújfalu, Tiszaföldvár, Cs. Szabó, Szajol—Sz. Vegyiművek, Sza- jol, 15.30, Puskás, Tiszafüred— Jászkisér, Tiszafüred, 15.30, Tó- vizi, Szászberek—Abádszalók, Szászberek, 15.30, Szabó I., Ti- szabura—Kisújszállás, Tiszabura, 15.30, Sándor J., Jászberényi MEZŐGÉP—Kengyel, Jászberény, 11, Grámán. NB-s tartalék és ifjúsági bajnokság: Mezőtúri Honvéd II.—Tisza Cipő SE II., Mezőtúr, 9, Mezőtúri Honvéd ifi— Tisza Cipő SE ifi, Mezőtúr, 9. Sporthírek MŰSOROK •tt'VrVßL'''A-': /•••vV W#' MOZI Szolnok Vörös Csillag: Szerelmi bűntény (14), hétfő: Kop- jánsok, Kert: Ö, maga rettenetes (14), hétfő: Robinson Crusoe, Tallinn: Zsuzsi és a varázsgyü- rű> (matiné), Kopj ások, hétfő: Szerelmi bűntény (14), Tisza: Egy taxisofőr halála (matiné), Szerelmem, Moszkva, hétfő: A vörös sivatag (16. filmbarátok műsora), Szaadaszöllős Kert: A fekete herceg, hétfő: Két férfi a városban (14), Jászberény Le*- hel: Huszáfkisasszön-y (matiné), Mr. Süket trüKkjoi (14), hétfő: Szerelmem, Moszkva, Kert: öten, akiket leírtak, hétfő: Merénylők (J4), Mopresszó: szünnap, hétfő: Onibaba (16), Karcag Déryné: Ezeregy kéz, hétfő: A fej nélküli lovas, Kisújszállás Ady: Ordasok között (matiné), Egy királyi álom (14), hétfő: Ezeregy kéz, Kunhegyes Szabadság: A nagy érzelmektől jókat lehet zabáim (14), hétfő: Egy királyi álpm (14), Kunszentmárton Körös : Illumináeió (14), hétfő: Régi falak, Mezőtúr Dózsa: Perisz- köp a fjordok között (matiné), Tjbbs és a szervezet (14, fel- erpelt helyáron), hétfő: Hajnal a Dráván I—II. (dupla helyáron), Szabadság: Vádol a felügyelő (14), hétfő: A vörös sivatag (16, filmbarátok műsora), Béke: C§ermen (du.), Uvegház (13), hétfő: léi pere A befejezetlen mondatból I—II. (16, dupla helyáron), Tiszafüred Tisza: Nagyvárosi fények, hétfő: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (14, felemelt, dupla helyáron), Tö- rökszentmiklós Dózsa: Elefántkirály (matiné), Hajnal a Dráván I—II. (dupla heíyáron), hétfő: Mr. Süket trükkjei (14), Hunyadi: Hárem a sivatagban (du.), 141 perc A befejezetlen mondatból I—II. (16, dupla helyáron), hétfő: Az Olsen banda nagy fogása, Túrkeve Vörös Csillag: Otthon, édes otthon, hétfő: Vádol a .felügyelő (14). RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ: VASÁRNAP: *9.00—10.00: Vasárnapi magazin. (A tartalomból: Szemle az alföldi napilapokból. — Könnyű hangszerszólók. — Csongrád megyei körkép. — Riportműsor. — Csongrádi népdalok. — Lemezlovas vetélkedő. — 10.00—10.30: Szlovák műsor. A tartalomból: Az első héten « másodikosoknál Békéscsabán. — A szlovák nyelv történetéből. Főszerkesztő a szlovák lapról. — Hírek, ■*■* Szerkeszti: Zelman Ferenc. — 18.30—19.00: Sport és muzsika. HÉTFŐ: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.40: Terveztük, megvalósítottuk — Kosa Judit riportja. ■** 17.50: Hanglemezbarátoknak. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Hétfői hullámhosszunk — zenés, aktuális Fiportműser. *** 18.55: Hírösszefoglaló, lapelőzetes, mű* sorzárás. — 19.08—19.30: Szlovák műsor (ism.). KOSSUTH: VASÁRNAP: 8.21: Az elégedetlen kis hangya. Rády Judit mesejátéka (ism.). — 9.09: Szivárvány. — 10.30: Vasárnapi koktél. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Tisza szívvel. — 13.10: Simándy József operettdalokat énekel. — 13.30: Kozmosz. Tudományos magazin. — 14.39: A vörös tartomány. Ütijegyzet Olaszországból. — 15.08: Magángyűjtemény. — 16.05: A Magyar Rádió versmondó fóruma, t- 17.05: Színes népi muzsika. — 17.58: Világlíra. 18.13: Közös slágerszemlénk. — 19.15: Tüzet viszek. Hu- bay Miklós hangjátéka. — 20.36: Verdi operáiból. — 21.20: Nóták. — 22.20: Lemezmúzeum. — 23.15: Rip van Winkle. Részletek Planquette operettjéből. — 0.10: Spielhaus: Vidám apróságok — szvit. HÉTFŐ: 8.15: Mit üzen a Rádió? — 8.50: OpeFanégyesek. 9.08: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. XXI. rész. =— 9.30: A hét zeneműve. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Romantikus zene. — 12.S5: Tánczenei koktél. — 13.20: Ifj. Ma- gyari Imre népi zenekara játszik, Bodor Blanka nótákat énekel. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Édes anyanyelvűnk. — 14.10: Sárközy Tst- ván műveiből. — 14.29: A Bolgár Rádió műsorából. — 14.39: Szabó Lőrinc . . . vagy boncoljuk-e magunkat elevenen? Ily- lyés Gyula előadássorozata. V. rész. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Éneklő Ifjúság. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 16.25: Kemény Klió és Madaras Gábor népdalokat énekel, Jónás Mátyás néoi zepekara játszik. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: A hét rádióhallgatója. — J7.40: Iskolai no- tesz. —»13.00: Huszas stúdió. — 19.40: A Rádiószínház bemutatója. Körön kívül. László Anna hangjátéka. — 20.48: örökzöld dallamok. -=■ 21.27: Mikrolánc. ■**• 22.20: Joe Farrell együttese iát* szik. — 22.40: Levél Graham Green-hez. A pilóta — Róbert László írása II. rész. -=■ 23.00: Sztravinszkij=mű vek. — 0.10: Dunajevszkij filmzenéiből. PETŐFI: VASARNAP: 7.00: A református egyház félórája. — 7.30: Magyar orgonaművészek felvételeiből. — 8.00: Érdekességek a jövő hét műsorából. — 8.30: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 8.41: Beethoven: ciszmoll vonósnégyes. Op. 131. — 9.20: „Nyitnikék” postája. — 9.50: Népdalcsokor. — 10.25: Hogyan éltek elődeink a századokban? — 11.65: Régi híres énekesek műsorából. — 11,32: Nagy mesterek — világhírű előadód művészek. — 13.05: Csodaesikó. Sumonyi Zoltán mesejátéka. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Mit üzen a Rádió? — 15.35: Solomon Chopin-műveket zongorázik. — 16.05: Zenekari muzsika. — 18.05: A vasárnap sportja. — 18.35: Pilar LorengeF és Flaviano Labo énekel. — 19.20: Népi zenekar játszik. — 19.50: Jó estét, gyerekek. — 20.10; Sporthírek. — 20.15: Slágermúzeum. — 20.59: Láttuk, hallottuk — a kiállítód termekben. — 21.19: Pánik. Zer nés játék. — 23.10: Kései virágénekek. 23.15: A VDK Kultúrájának Hete. HÉTFŐ: 8.05: Népdalcsokor. — 9.03: Ezeregy délelőtt. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.50: Véleményem szerint. Nemes György írás». — 12.00: Bachmüvek. — 13.03: Ki fizet a papáért? — 13.20: Régi híres énekesek műsorából. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: ötórai tea. — 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). — 18.20: Cigánydalok, nóták. — J8.30: ,,A kereszténység ellensége”. Emlékezés Thököly Imrére. — 19.00: Miller Lajos énekel. — 19.19: A rock mesterei — 97. rész. — 20.13: Msztyiszlav Rosztropovics és Emil Sauer lemezeiből. — 20.53: Híres történetek — nagy egyéniségek (ism,). — 21.52: Nóták. — 22.30: A hét zeneműve, — 23.15 : Gül Baba. Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc daljátékából. TELEVÍZIÓ 8.48: Felsőfokú matematika. Vektoralgebra. I. — 9.30: Pengető. Verses-zenés műsor gyerekeknek. Udvaromtól az égig (ism.). — 9.55: Ciwyl kutya kalandjai. .Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. III. rész: Túl a határon. — 10.25: Pele (színes). Filmsorozat. I. rész: Labdakezelés és cselezés. II. rész: Lövőkészség (ism.). — 10.55: Vasárnapi koncert. Arthur Rubinstein zongorázik (színes). — 15.28: Pedagógusok fóruma. A továbbképzésről — négy tételben. *- 16.05: Csempészek. Magyarul beszélő dán bűnügyi filmsorozat. I. rész: A keménykalapos férfi. — 16.55: Reklámműsor. — 17.00: OSC—Vasas bajnoki vízilabdamérkőzés. Közvetítés a Sportuszodából. — 17.55: Műsorainkat ajánljuk! — 18.15: Delta! Tudó* mányos híradó. — 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. 20.05: A Fejvízvédelmi Kutató Intézet jelentései. Rajzfilmsorozat. VI. rész: Kerti törpe, házi törpe, mezei törpe. — 20.10: Az ügyfél feje, avagy .,,Vendégségbe nem illik revolverrel menni”. Magyarul beszélő francia fim vígjáték. — 21.45: Sporthírek. *- 21.55: Az idős Verdi. Othello. Részletek az operából. — 22.55: Hírek.