Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-07 / 210. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 197S. n*ptamb«r 7. Portugália, ' Jobhratolódás az MFA legfelsőbb forradalmi tanácsában HÉTFŐ: Koszigin—Kekkonen találkozó Szvetogorszkban.— Megnyílik az ENSZ közgyűlésének a nemzetközi gazdasági problémákkal foglalkozó rendkívüli ülésszaka — Ecuadorban leverik a jobboldali puccskísérletet. KEDD: Vietnam népe a VDK kikiáltásának 30. évfordulóját ünnepli. — A Hanoiban tartózkodó szovjet pártós kormányküldöttség a laoszi és a kambodzsai vezetőkkel tárgyal. — Súlyos összeütközések Északírországban. SZERDA: Katonai megbeszélések Lisszabonban — fokozódó harcok Angolában. A portugál kormány érvénytelennek tekinti az alvori egyezményt. CSÜTÖRTÖK: A Perui Kommunista Párt pozitív értékelése az országban végbement változásokról. — Genfben aláírták az újabb egyiptomi—szíriai katonai megállapodást. — Élénk tiltakozás az arab világban. — LEMP KB ülés Varsóban. PÉNTEK: Bonyolult körülmények között ülésezik az MFA közgyűlése. — Államcsíny és ellenpuccs Szudánban. — Meghiúsult merénylet az amerikai elnök ellen. — Szociáldemokrata vezetők a portugál helyzetről tanácskoznak Londonban. SZOMBAT: Az interparlamentáris unió közgyűlése a brit fővárosban. Kis lépések, nagy problémák így látja a hetet kommentátorunk: Réti Ervin Genfben aláírták a második egyiptomi,—izraeli csa- patszélválasztási megállapodást, s ezzel — legalábbis a látszat szerint — eredményesen fejeződött be az amerikai külügyminiszter tizedik közel-keleti ingázása. Az aláírási szertartásról azonban hiányoztak a többi érdekelt arab országok képviselői, s távolmaradt a konferencia két társelnöke. Miután a Szovjetunió nem képviseltette magát, hivatalosan az Egyesült Államok küldöttei Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere az ENSZ közgyűlés rendkívüli ülésszakán felszólalásában hangsúlyozta: a világ égető gazdasági kérdéseinek megoldását csak a béke és biztonság megszilárdításával szoros összefüggésben lehet vizsgálni, a nemzetközi légkör javításával képzelhető el a gazdasági kapcsolatok normalizálása. Az NDK segíteni kíván a fejlődő országoknak a múlt terhes örökségének mielőbbi felszámolásában, szuverén gazdaságuk kialakításában. Állást foglal az ellen, hogy a sem voltak jelen. A világ nem ezt a genfi fejleményt várta, hanem olyan békeértekezletet kíván, amely valamennyi fél bevonásával a korábban jóváhagyott elveket valósítja meg. E sarkalatos aiapelvek: a megszállott arab területekről történő izraeli kivonulás, a palesztin nemzeti jogok érvényesítése, s biztonságos lét garantálása a térség minden államának. A jelenlegi megegyezés, amelynek, következtében a tőkés országokban uralkodó válság terheit az elmaradott államokra hárítsák és a' maga részéről anyagi, tudományos-műszaki és pénzügyi segítséget nyújt az erre igényt tartó fejlődő országoknak. leng Sary kambodzsai miniszterelnökhelyettes, aki az ország felszabadulása óta elsőként szólalt fel a dél-kelet- ázsiai állam képviseletében, rámutatott, a kambodzsai gazdaság saját lábán kíván megállni, ugyanakkor elfogad segítséget olyan államoktól amelyek ezt nem kötik politikai feltételekhez. Sinai-félsziget területének 87 százalékai!) még mindig izraeli fennhatóság alatt marad s a többi frontokon nem történik mozgás — valóban nagyon kis lépés csupán, a rész részét képezi. Elfogadható lenne szerény kezdetnek, ha biztosítottnak látszanék a folytatás. A továbblépés reménye azonban nem áll fenn, sőt a csapatválasztás körülményei olyanok, hogy a kis lépéssel meglehetősen nagy bonyodalmak járhatnak együtt. Az egyezkedéssel megrendült az arab front első vonala, nehezebbé válik a szíriai és palesztin követelések teljesítésé. Miközben , az arab erők közé sikerül éket verni. Izrael a csaknem három- milliárd dolláros amerikai gazdasági segéllyel és katonai szállításokkal nyolc—tíz esztendőre bebiztosíthatja hadászati fölényét. Végül, az ütköző zónában, az elektronikus megfigyelőállomásoknál amerikgi technikai személyzet jelenik meg, ami kísértetiesen hasonlít Vietnamhoz. Vietnamra hosszú idő után először köszöntött békés ünnep : a VDK kikiáltásának 30. évfordulójára emlékeztek. Hanoiba ötven országból érkeztek küldöttségek, s ez lehetővé tett néhány fontos eszmecserét. Így a VDK fővárosában tartózkodó szovjet párt- és kormányküldöttség az indokínai győzelem óta első ízben lépett közvetlen kapcsolatba a legmagasabb szintű laoszi és kambodzsai vezetőkkel. A chilei néppel való szolidaritás nemzetközi hete alkalmából a csehszlovák békebizottság nyilatkozatban követeli Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára és a többi chilei politikai fogoly haladéktalan szabadon bocsájtását. A csehszlovák' békebizottság felhívással fordul a nemzetközi közvéleményhez, hogy fokozzák a szolidaritást a terror megszüntetésért .küzdő chilei hazafiakkal. „Veled vagyunk bátor chilei nép!” E jelszó jegyében folynak Lengyelországban a chilei szolidaritási hét rendezvényei. Varsó és más lengyel városok vállalatainál nagygyűléseket rendeznek a szolidaritási hét keretében. A Német Demokratikus Köztársaság társadalmi szervezetei levelet intéztek Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkáréhoz azzal a kéréssel, Vasco Goncalves tábornok, a portugál fegyveres erők vezérkari főnöke a hadsereg szociáldemokrata, jobboldali szárnyának nyomására lemondott tisztségéről. A tábornokot kihagyták az új legfelsőbb forradalmi tanácsitól is. A fegyveres erők mozgalma közgyűlésének tancosi ülésén, amelyet a hivatalos közlemény szerint végül mégis csak megtartottak, olyan forradalmi tanácsot választottak meg, amelyben helyet kapott az Antunes- féle csoport hat tagja, továbbá Fabiao tábornok, a szárazföldi erők főparancsnoka és Carvalho tábornok, a COPCON főnöke is. (An- tunes és Alves őrnagy tagságának kérdését maga a forradalmi tanács vitatja meg később). A légierőnél megerősítették tisztségében az Antunes-féle dokumentumot ugyancsak támogató Moaris da Silva tábornokot, a haderőnem főparancsnokát. Az MFA 21 tagú legfelsőbb forradalmi tanácsában kissebbségbe kerültek azok, akik a valóban forradalmi baloldalhoz tartoznak. Lényegében csak a haditengerészet képviselőiről lehet azt állítani, hogy a demokratikus népi forradalom hívei. Pinheiro de Azevedo tengernagy, akit Goncalves vezérkari főnökké történt kinevezésével egy napon (augusztus 29-én) kormányfővé neveztek ki — a jelek szerint — megtartja új funkcióját, jóllehet még nem iktatták be tisztségébe. A közgyűlés nem döntött arról, ki legyen az új vezérkari főnök. Egyes megögye-’ hogy használja fel az ENSZ nagy tekintélyét a Chilében lábbal tiport emberi jogok helyreállítására. Portugáliában írók, színészek, a kulturális élet képviselői írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben mélységesen elítélik a Pinochet-re- zsim által folytatott terrort. Finnországban országszerte aláírásokat gyűjtenek annak a kiáltványnak a számára, melyben védelmére kelnek a Chilében megcsúfolt emberi jogoknak. Mexikó-városban az ország ifjúsági szervezetei által rendezett tömeggyűlésen a felszólalók — Pedro Vusko- vic az Allende kormány volt minisztere, Toro egykori chilei szenátor és Isabel Allende, a meggyilkolt chilei elnök lánya — aláhúzták a chilei hazafiaknak nyújtott nemzetközi támogatós nagy jelentőségét. lök valószínűnek tartják, hogy Gomes elnök látja el ezt a funkciót — úgy, mint Goncalves kinevezése előtt. Az MFA legfelsőbb forradalmi tanácsának összetételében olyan jobbra tolódás ment végbe, amely minden bizonnyal éreztetni fogja hatását politikai síkon is. A jobboldal valószínűleg nem fog megelégedni mostani sikerével és újabb hatalmi pozíciók megszerzésére törekszik majd — vélik lisszaboni haladó körökben a közgyűlés tancosi ülése után. A portugál hadsereg konzervatív, szociáldemokrata szárnyának megerősödése és hatalmi pozícióinak megA Trybuna Ludu szombaton közölte a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának a VII. kongresszusa elé terjesztendő téziseit, amelyeket szeptember 4-én hagyott jóvá a Központi Bizottság ülése. A tézisek megállapításai szerint a Lengyel Népköz- társaság az elmúlt öt évben az iparban és a mezőgazdaságban jelentősen fejlesztette termelési potenciálját, miközben műszaki fejlesztést hajtott végre a népgazdaság számos ágazatában, kiszélesítette és korszerűsítette a közoktatás és a káderképzés rendszerét, jelentős előrehaladást tett a lakásépítésnek és a dolgozók életviszonyai általános megjavításának területén. A Lengyel Egyesült Munkáspárt — hangsúlyozzák a tézisek — az állam politikáját és a nép kollektív munkáját irányítva sikeresen teljesítette a VI. pártkongresz- szus programját. A legközelebbi évek legfőbb feladata: a munka minőségének és a lengyel nép életviszonyainak, sokoldalú A szlovén tagköztársaság fővárosában, Ljubljanában egy üzemi ünnepségen, amelyen a szocialista önigazgatás fennállásának 25. évfordulójáról emlékeztek meg, megjelent és beszédet mondott Tito elnök is. Tito nagy elismeréssel méltatta a szocialista Jugoszlávia negyedszázad alatt elért kiemelkedő eredményeit, majd a jelenlegi nehézségekről szólva elmondotta, hogy azokat elsősorban a világerősítése hallatán azonnal támadásba lendült a jobboldal: a demokratikus néppárt (PPD) portói nagygyűlésén felszólalt vezetők követelték az MFA feloszlatását, a legfelsőbb forradalmi tanács megszüntetését és polgári engedetlenségre szólítottak fel a demokratikus ' kormánnyal szemben. A portugál kulturális és művészeti élet neves képviselőinek csoportja kollektív levelet intézett Costa Gomes elnökhöz. Az aláírók határozottan elítélik azt a kampányt, amelyet a portugál forradalom és kiemelkedő katonai személyiségei ellen bontakoztattak ki. javítása. Az 1976-tól 1986-ig terjedő időszakban folytatják és fejlesztik a Lengyel Népköztársaság társadalmigazdasági fejlesztésének a párt VI. kongresszusán kidolgozott stratégiáját. Az új ötéves tervben a nemzeti jövedelem 40—42 százalékkal, a népgazdasági beruházások öszsege 37—40 százalékkal lesz több, mint az 1971— 75-ig terjedő időszakban. Az ipari termelés 1980-ban 48— 50 százalékkal kell, hogy felülmúlja az 1975. évi eredményeket. Minden alap megvan arra, hogy az 1971—1980-as években országunk a szocialista fejlődés új magaslataira emelkedjék és biztosítsa a nép élet- és munkaviszonyai^ nak jelentős javulását. Bátor és nehéz, de reális program ez. A „harc a béke megszilárdításáért, a szocializmus nemzetközi állásainak erősítéséért” című fejezetben a kongresszusi tézisek hangsúlyozzák: Lengyelország Európában és világszerte a szocialista közösség megbonthatatlan láncszeme. viszonylatban tapasztalható válság okozta. A ljubljanai üzem dolgozóival beszélgetve Tito sürgette az ország előtt álló gazdasági feladatok minél jobb megoldását és az infláció ütemének csökkentését. „Az infláció elleni küzdelemben az egyik legfontosabb feladat a munka termelékenységének növelése” — hangoztatta egyebek között Tito elnök. Pravda kommentár Bangladesben továbbra is bonyolult a helyzet MINDENFELŐL ENSZ-közgyulés Az NDK kész segíteni a fejlődi országokat Világszerte Tiltakozások a chilei fasiszta terror ellen A LEMP Központi Bizottságának tézisei Fő feladat a munka minőségének javítása Magyar felszólalás az IPÜ kongresszusán G. Kraszin a Pravda tegnapi számában megjelent kommentárjában megállapítja, hogy Bonglad&sben továbbra is bonyolult a helyzet. Folytatódik az előző kormányban felelősségteljes tisztségeket betöltött személyek letartóztatása. Különleges törvényszékeket alakítottak a fegyveres erők képviselőinek részvételével. Elnöki rendelettel betiltották a Munkás-Paraszt Népi Szövetség és minden más politikai párt tevékenységét. Továbbra is ismeretlen számos neves politikus sorsa. Ilyen viszonyok között „fontos az, hogy a nemzeti felszabadító mozgalommal és a haladó átalakításokkal szemben felsorakozó ellenséges erők számára ne engedjék meg, hogy a köztársaságban támadt nehézségeket felhasználhassák és megakadályozhassák az ország további előrehaladását a társadalmi-gazdasági fejlődés, a béke és a jószomszédság útján”. „Ami a Szovjetuniót illeti, az mindenkor a szuverenitás, a területi sérthetetlenség, a belügyekbe való be nem avatkozás, a politikai, gazdasági és egyéb területeken való kölcsönösen előnyös együttműködés elveire alapozva a Banglades Népi Köztársasághoz fűződő kapcsolatait.” Szeretnénk hinni, hogy a kialakult helyzetben a Banglades Népi Köztársaság megőrzi hűségét külpolitikai irányzatához, folytatja a délázsiai helyzet további normalizálására, a szomszédos országokkal való együttműködésre irányuló erőfeszítéseit a béke ás a biztonság megszilárdítása javára — írja végezetül Kraszm Az interparlamentáris unió 62. londoni kongresszusa szombaton politikai és gazdasági vitával folytatta munkáját. Az általános politikai vita közel-keleti kérdéséhez hozzászólt Darvasi István országgyűlési képviselő, a magyar küldöttség tagja. Felgzólalalásában hangoztatta: változatlanul neuralgikus pontja világunknak a Közel-Kelet, ahol jóformán évtizedek óta súlyos, megoldatlan problémák okoznak porn c-»'” ^ ^ f m-o-»-' 7 A -f „E feszültség oka mindenekelőtt az — folytatta —, hogy egy állam, Izrael megszállva tartja és véglegesén be óhajtja kebelezni más államok, arab államok terüle- leteit, amelyeket fegyveres agresszióval szerzett meg. „Józan ésszel nem tételezhető fel, hogy tiszteletben tartsák Izrael függetlenségét, területi épségét, határait, azok az államok, amelyek területi épségét és határait éppen Izrael részéről érte agresszió” — mondotta DerBEIRUT A Palesztina! Felszabadítás! Szervezet elutasította az egyiptomi kormány ajánlatát, amelynek értelmében a Szuezi-csatoraán áthaladó Izraelnek szánt hajórakományok után fizetett illeték felét a PFSZ rendelkezésére bocsátanak. DAMASZKUSZ Damaszkusziban szíriai egyetemisták, palesztin fiatalok ezrei tiltakozó megmozdulásokat tartottak az új egyiptomi—izraeli megállapodás ellen. Tiltakozó meneteket rendeztek a szak- szervezetek is. A tüntetők a PFSZ damaszkuszi irodája elé vonultak, ahol a Palesztinái Felszabadítási Szervezet egyik szóvivője rövid beszédében elítélte a megállapodás létrejöttét, kimény az arab ügy, a palesztin forradalom ellen irányul. PEKING A nemzetközi kereskede- delem előmozdítására alakult kínai országos bizottság tíztagú küldöttsége utazott Pe- kingből az Egyesült ÁllamokbaQUITO Az ecuadori külügyminisztérium bejelentése szerint elhagyta az országot Roberto Augustin Varas őrnagy, a hétfői elvetélt államcsínykísérlet egyik vezetője. Varas a lázadás leverése után a quitói chilei nagykövetségen keresett menedéket, és most Chilébe távozott. Továbbra is a chilei nagykövetségen tartózkodik Raul Gonzalvez Alvear, az ecuadori hadsereg volt vezérkari főnöke, az államcsíny-kísérlet vezetője. Tito beszéde Ljubljanában