Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-23 / 223. szám

1975. szeptember 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Öntözés térdig vízben Világjáró szolnoki vizesek Szolnoki ember általában a Damjanich uszodában, ■vagy a tiszaligeti strandon, esetleg a Holt Tiszában für­dik, ha egy kis ideje van, s icsak a legritkább esetben jjut hozzá, hogy a Dél-Kínai tenger harmincöt fokos hul­lámaival hűsítse-üdítse fá­radt tagjait. Pedig üdítő-hű- rsítő a meleg víz, ha például ;a levegő hőmérséklete negy­venöt fok fölött van... Íme a példa: minden relatív — tnég á páratartalom is, egé­szen pontosan 88 százalék. Ennyit mutatott a baromé­ter Vietnamban szinte min­iden nap, amikor a két szol­noki vízügyi szakember, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozója, Be- íreczki Dániel és Kapitány József az idén júniustól augusztus végéig a távoli testvéri országban kint járt­ás néhányszor megfürdött a kellemes trópusi tengerben. Persze, a' tengeri fürdőzés ott is jutalom volt. A jó munka jutalma. Merthogy dolgozni mentek a Vietnami Demokratikus Köztársaság­ba. Üttorőmunkára. Moszkva—Bombay- Hanoi A magyar—vietnami víz­ügyi egyezmény keretében már három évvel ezelőtt is jártak kint „vizesek”, ugyan­csak a KÖTIVIZIG-től. Ak­kor elkészítették a Bavi-já- rás öntözési, vízhasznosítási tervét, ezután a magyar kül­kereskedelmi szervek 1973- ban kiszállították a DIGÉP (Diósgyőri Gépgyár) készí­tette MA 200-as szivattyús gépcsoportokat, amelyek az esőztető öntözést biztosítják majd. Eközben pedig a viet­nami szakemberek megtet­ték a műszáki előkészülete­ket a terület öntözésére, s megépítették a vízvezető csa­tornákat is. Hogy a két éve kiszállított gépek mozdulat­lanul hevertek egészen az év nyaráig, abban az amerikai bombázásoknak is része volt. Többek között a Bavi-járás víztároló-völgyzáró gátjait is támadták, szerencsére ered­mény — árvíz előidézése — nélkül. Most nyáron végre meg­jelentek a magyar szakem­berek, a KÖTIVIZIG mű­szaki tanácsadói, akik Moszkván, Bombayn át ér­keztek Hanoiba. Oktatás magyar nyelven Hála a magyar—vietnami kulturális kapcsolatoknak, a két szolnoki gépész szakem­ber nyugodtan oktathatta a Son-Tay-i gépkezelőket a szivattyú beállítására, a cső- szerelési munkált végzésére magyarul, mert egy Buda­pesten végzett vietnami diák vállalta a tolmács' szerepét. S mint az eredmény mutatta: nem is rosszul. Amikor az öntözőgép kezelői „vizsga” napján a vietnami Vízügyi Minisztérium és Ha-Tay me­gye vezetői meglátogatták a hétszáz hektár esőztető ön­tözésre berendezett területet (az első a VDK-ban), a ma­gyar gépeket a vietnami ál­lami gazdaság újonnan ki­képezett szakmunkásai ke­zelték. A két magyar már csak megfigyelő volt. Az akikor magasba törő vízsu­garak a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság mezőgaz­daságának új korszakát, az esőztető öntözéses gazdálko­dás bévezetését jelezték. Dohány — öntözéssel Azon áz augusztusi napon .-z öntözés még csak jelkép volt, hiszen senki nem gon­dolta komolyan, hogy egy (ősi meregetős módszerrel) elárasztott rizsföldön, térdig érő vízben szükség van az aláhulló öntözővízre. Azt azonban mindenki tudta, hogy a rizs betakarítása után, a lecsapolt földbe do­hányt ültetnék, az öntözést pedig ennek kedvéért teszik lehetővé. A dolgozók betaní­tásával pedig nem várhattak addig, amíg a terület száraz lesz, hiszen akkor jön az új növény, azt pedig öntözni kell, — s ha nincs aki ön­tözzön ?... Így hát tanultak, gyakoroltak, öntöztek — tér­dig vízben. A vizsga sikerült Viet­namban megkezdődött az esőztető, öntözés. A „tanítók” ideje letelt. Bereczki Dániel és Kapitány József vissza­jött Szolnokra. Útipoggyá­szukban szerényen lapult egy üzenet: „Köszönet a munkáért és elvtársi üdvöz­let a Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóságnak: Viet­nami Vízügyi Minisztérium. L Zs. II kunszentmártoni járás sikere Végei ért a megyei polgári védelmi verseny Dr. Soós István átadja az ajándékot Ozsváth Andrásnak, a győztes kunszentmártoni csapat parancsnokának Vasárnap délelőtt a nyári kánikulának is beillő hő­ségben folytatódtak a jubile­umi polgári védelmi megyei verseny küzdelmei, amikor a hátralévő kilenc szakasz lé­pett pályára. Mind a vegyi mestesítési vagy az egész­ségügyi és műszaki munká­latok értékelésénél néKéz dolga volt a pontozóbírák- nalk, mert sok esetben igen kis eltérések alapján kellett különbséget tenniük a fel­adatokat magas szinten meg­oldó szakalegységek között. Mindemellett a szigorú bírá­kat az is vezérelte, hogy egy hónap múlva ugyanezen a pályán az országos döntő kö- vetemlényeinak kell a ver­senyzőknek megfelelniük, s ennek érdekében már a me­gyei versenyen is magasra állították a mércét. A műszaki mentő szaka­szoknak külön szakmai fel­adatot jelentett egy új, ed­dig még Sehol az országban nem alkalmazott, az emele­tes éjdüléteknél használható sebésültmeritő-kosámak a kipróbálása. Mint Horváth Ferenc alezredes, megyei törzspararicsnok elmondta, az új szerkezet az első pró­bák során bevált, s a polgá­ri védelmi szakaszok is jól vizsgázták kezeléséből, A mentőkosár jelenlegi vagy_ a későbbiekben módosított vál­tozatának széles körű beve­zetése a jövőben leírható lesz. Délre befejeződtek a ver­senyek, s míg a zsűri a két nap eredményeinek összesí­tésén fáradozott, az MHSZ vontato-vitorlásgép kettőse ismét elhúzott a pihenőre tért. versenyzők feje felett, meglengetve a „Honvédelem­mel . a békéért” feliratú trasZparensét. Ezután a két nap talán legszínesebb — és nagy sikert aratott — ren­dezvénye vonzotta magához percek alatt az érdeklődők tömegét; focibemutatót tar­tottak a Szolnoki Varga Ka­talin Gimnázium lányai. A kedves esemény után felsorakoztak az alegységek és a jelentéstételt követően dr. Soós István, a megyei ta­nács elnökhelyettese kiosz­totta a verseny díjait, és a kiemelkedő munkát végzett résztvevőknek odaítélt egyé­ni jutalmakat. A megyei döntőben leg­jobbnak a kunszentmártoni járás csapata bizonyult. A csapatverseny második he­lyezettje Mezőtúr lett, a harmadik helyen pedig a ti­szafüredi járási csapat vég­zett. A szakalegységek teljesít­ményét külön értékelték. Ä vegyi védelmi szakaszok ver­senyét Mezőtúr nyerte, a kunszentmártoni járási és a szolnoki versenyzők előtt A műszaki mentő alegysé­gek közül első helyezett a kunszentmártoni járás lett, míg a második helyre Mező­túr, harmádikra pedig Tö- rökszentmiklós került. Az egészségügyiek verse­nyéből a csapatgyőztes kun­szentmártoni járásiak kerül­tek ki nyertesen Mezőtúr és a tiszafüredi járás alegységei előtt. • Megyénket a jubileumi polgári védelmi verseny or­szágos döntőjén a kunszent­mártoni járás műszaki men­tő és egészségügyi alegysége, valamint a mezőtúri vegyi vé­delmi szakasz képviseli. TANÍTÓ MESTEREK Negyédszázados jubileumát ünnepli szak­munkásképzésünk, Az évforduló alkalmából- a napokban tanárokat, szakoktatókat tüntet­tek ki eredményes munkájuk elismeréseként. Szebenyi József, Hámori András, Kántor Ist­ván és Hegedűs Menyhért szinte az indulás pillanatától tevékeny résztvevője a hazai szakmunkásképzésnek. Közülük hárman ma­guk is tanulók voltak. . . fi szakma bűvöletében — Hogy miért szép az esz­tergályos szakma? Képzelje el, a kezenyomán az alakta­lan vasdarábból egyszercsak egy kész munkadarab lesz. Olyan, amilyet a tervező megálmodott. Nem nagyobb, nem kisebb... Igaz, itt a fe­lelősség is nagyobb, mint a többi vasas szakmában. Min­denki egyedül dolgozik, csak a saját szaktudásában bíz­hat. Elég egy pillanatnyi fi­gyelmetlenség, s a selejt máris kész... — Szóval, ha Szebenyi Jó­zsef újra szakmát választ­hatna, akkor újra esztergá­lyos lenne? — Terrriészetesen. Már sráckoromban kiválasztot­tam magamnak ezt a szak­mát. 1954-bén szereztem szakmunikásbiZohyítványt, s hát év múlva ott tanítottam, ahol valamikor magam is tanultam, a 629. sz. jászbe­rényi Szakmunkásképző In­tézetben. Persze közben le­érettségiztem. — A tanítványai is ennyi­re szeretik a szakmát? — Szeretik, szeretik, bár én még ennél is többet vár­nék tőlük. A ma szakmun­kástanulói összehasonlítha­tatlanul jobb feltételek mel­lett tanulhatnak mint mi, az eredmények mégsem job­bak. A szorgalmat hiányo­lom, a képességekkel nem volna baj... — Igazán “nem panaszkod­hat. A jászberényi esztergá­lyosokat a legjobbak között emlegetik. — Való igaz, az utóbbi két évben a mi fiaink nyerték a megyei versenyt, egy kislá­nyunk (!) pedig tavasszal második lett a szak­munkástanulók országos ve­télkedőjén. — Idén? — Alig találtunk eszter­gályostanulót. .. De akik jöt­tek, azokból mestert fara­gunk! Haraaisztrra sikerül! „Jöhet a gyerek. Ha ő is akarja, három év múlva nagyszerű vasúti jármű laka­tos lesz” — olvasta a rö­vid táviratot 1954 nyarán a karcagi Kántor István. Ak­kor még maga se tudta, hogy ez a kétrrtondatos üzenet egész életpályáját meghatá­rozta. .. — Szüleim parasztemberek voltak, én mégis mióta az eszem tudom, „vasas” akar­tam lenni — emlékszik visz- sza a gyermekévekre. — A karcagi intézetbe nem sike­rült bejutnom, így az általá­nos iskola után egy évig a ház körül lógtam. Mikor má­sodszorra sem vettek fel, az egyik rokonunk Dunakeszire hívott. Vasúti járműlakatos lettem... .. .Majd hamarosan vasút­gépészet! technikus. Pár év múlva már szakoktató sőt. .. Harmadszorra a karcagi „felvételi” is sikerült. 1934- ben hazahívták, azóta a 629. számú Szakmunkásképző In­tézetben tanítja a géplaka­tos, a mezőgazdasági gépsze­relő s az esztergályos tanu­lókat. — Számomra nincs szebb annál, mint valakit megtaní­tani egy szakma fortélyaira. Mikor először fogják a re- szelőt a srácok, majd a sze­müket verik ki, annyira ügyetlenek. Aztán három év múlva olyan vizsgaremeket produkálnak, hogy még az idős szakik is csak csodál­koznak. .. Ha jól számolom, legalább háromszáz segédet neveltem már, s szavamra, akadt köztük igazi „mes­ter” is. Htiszonsgv öv Cseretelepvezető, cséplési ellenőr, hivatali írnok ... és még sorolhatnánk tovább Hámori András kényszerű foglalkozásait. Tanító okle­véllel a zsebében évekig al­kalmi munkán tengődött, mígnem 1940 októberében Záhonyba kerül, „ideiglene­sen megbízott helyettes taní­tónak ...” Záhonyból később hazaköl­tözik Tiszafüredre, s a két­éves lekehalmi kitérőt nem számítva itt tanít mindmáig. Előbb általános iskolában, aztán szakmunkásképző inté­zetben ... — ... közben jó ideig mind­két helyen — pontosít. — 1954 szeptemberében indult még Tiszafüreden a szak­munkásképzés, s én mindjárt óraadó lettem. Matematikát és fizikát tanítottam, 1959- től kezdve pedig másodállás­ban igazgáttarh a szakmun­kásképző intézét ügyeit. 1960-ban Karcaghoz kerül­tünk, ekkor én igazgatóhe­lyettesi rangot kaptam — most már főállásban, — Változott-e a képzés az elmúlt huszonegy év alatt? — Hogy változott-e? De még mennyit! Az első évek­ben hetvenen—nyolcvanén voltak a tanulók, most két­száznál is többen. Akkoriban húsz—huszonöt szakmát taní­tottunk, jelenleg mindössze négyet vagy ötöt. S a képzés színvonala! Régen heti két- három délutánnal „elintéz­tük” az elméleti oktatást, az utóbbi években viszont reg­gel héttől este hétig fog­laltak a tantermek. Mérnö­kök, egyetemet végzett taná­rok — egyszóval jól képzett szakemberek tanítják a fia­talokat. — S az eredmény? — Az elmúlt tanévben nvolcvanan végeztek, közü­lük harmincán a szakmunká­sok középiskolájában foly­tatják tanulmányaikat... Nem egy régi szakmunkásta­nulónk ma mérnök. — Elégedett tehát? — Ha arra gondolok, mennyi remek szakembert adtunk a népgazdaságnak, azt kell mondanom, hogy igen. Hogy néha mégis „mor­gók”? Azt szeretném, ha to­vább javulnának az oktatás feltételei. Még mindig csak két tantermünk van, torna­teremről és kollégiumról pe­dig évek óta csak álmodunk. — Ezek szerint ha három kívánsága teljesülne ... — ... ezeket kérném. Rá­adásul pedig azt, hogy most legyek harmincéves. Idén ősz­szel sajnos már nyugdíjba megyek... Mielvböl katedrára — Elmondaná a mai óra­rendjét? — Szívesen. Hét órám volt... Az elsős és a harma­dikos mechanikai műszeré­szeknél szakmai ismeretet adtam élő, utóbbiaknak két órát. Ugyancsak két-két órám volt a harmadikos gépjármű- szerelőknél és a Diesel-moz- donyosoknál szerkezettanból. — Szép program ... — Ezzel még nincs vége.' Bár tizenöt éve tanítok, a holnapi órákra is készülnöm kell. Ez legalább másfél-két óra. Hegedűs Menyhért tehát már tizenöt éve a szolnoki szakmunkásképző intézet ta­nára. Eredetileg mérleglaka- tóskéiit szabadult, később el­végezte a vasútgépészet! tech­nikumot, majd a műszaki egyetem tanárképző szakát. — Univerzális szakemberi könnyű helyzetben van. — Ne gondolja. Néha ma­gam is thegiepődöm, milyen bonyolult, s szerteágazó kér­désekre kell válaszolnom, ar­ról nem is beszélve, hogy a műszaki tantárgyak anyaga állandóan változik. — Nem zavarja ez? — Sőt! Ez adja munkám varázsát. Mikor pár évvel ezelőtt intézetünkben beve­zették a háztartási gépszere­lők képzését, magam kértem, hogy ott is taníthassak. A kezdeményezés érdekes, új­szerű volt. — Úgy tudom, felnőtteket is oktat. — Igen, méghozzá nagyon szívesen. Tudja, magam is felnőtt fejjel . tanultam ... Mikor a deresedő halántékú ..nebulóknak” rftagvarázok, gyakran a régi, járműs mun­katársaim jutnak az eszem­be. Engem ők biztattak, ők segítettek. — Vajon az ön tanítvá­nyaiból is lesz majd tanár vagy szakoktató? — Egészen biztos. Kérész Dezső Fotó: Nagy Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom