Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-23 / 223. szám
1975. szeptember 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Öntözés térdig vízben Világjáró szolnoki vizesek Szolnoki ember általában a Damjanich uszodában, ■vagy a tiszaligeti strandon, esetleg a Holt Tiszában fürdik, ha egy kis ideje van, s icsak a legritkább esetben jjut hozzá, hogy a Dél-Kínai tenger harmincöt fokos hullámaival hűsítse-üdítse fáradt tagjait. Pedig üdítő-hű- rsítő a meleg víz, ha például ;a levegő hőmérséklete negyvenöt fok fölött van... Íme a példa: minden relatív — tnég á páratartalom is, egészen pontosan 88 százalék. Ennyit mutatott a barométer Vietnamban szinte miniden nap, amikor a két szolnoki vízügyi szakember, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozója, Be- íreczki Dániel és Kapitány József az idén júniustól augusztus végéig a távoli testvéri országban kint jártás néhányszor megfürdött a kellemes trópusi tengerben. Persze, a' tengeri fürdőzés ott is jutalom volt. A jó munka jutalma. Merthogy dolgozni mentek a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. Üttorőmunkára. Moszkva—Bombay- Hanoi A magyar—vietnami vízügyi egyezmény keretében már három évvel ezelőtt is jártak kint „vizesek”, ugyancsak a KÖTIVIZIG-től. Akkor elkészítették a Bavi-já- rás öntözési, vízhasznosítási tervét, ezután a magyar külkereskedelmi szervek 1973- ban kiszállították a DIGÉP (Diósgyőri Gépgyár) készítette MA 200-as szivattyús gépcsoportokat, amelyek az esőztető öntözést biztosítják majd. Eközben pedig a vietnami szakemberek megtették a műszáki előkészületeket a terület öntözésére, s megépítették a vízvezető csatornákat is. Hogy a két éve kiszállított gépek mozdulatlanul hevertek egészen az év nyaráig, abban az amerikai bombázásoknak is része volt. Többek között a Bavi-járás víztároló-völgyzáró gátjait is támadták, szerencsére eredmény — árvíz előidézése — nélkül. Most nyáron végre megjelentek a magyar szakemberek, a KÖTIVIZIG műszaki tanácsadói, akik Moszkván, Bombayn át érkeztek Hanoiba. Oktatás magyar nyelven Hála a magyar—vietnami kulturális kapcsolatoknak, a két szolnoki gépész szakember nyugodtan oktathatta a Son-Tay-i gépkezelőket a szivattyú beállítására, a cső- szerelési munkált végzésére magyarul, mert egy Budapesten végzett vietnami diák vállalta a tolmács' szerepét. S mint az eredmény mutatta: nem is rosszul. Amikor az öntözőgép kezelői „vizsga” napján a vietnami Vízügyi Minisztérium és Ha-Tay megye vezetői meglátogatták a hétszáz hektár esőztető öntözésre berendezett területet (az első a VDK-ban), a magyar gépeket a vietnami állami gazdaság újonnan kiképezett szakmunkásai kezelték. A két magyar már csak megfigyelő volt. Az akikor magasba törő vízsugarak a Vietnami Demokratikus Köztársaság mezőgazdaságának új korszakát, az esőztető öntözéses gazdálkodás bévezetését jelezték. Dohány — öntözéssel Azon áz augusztusi napon .-z öntözés még csak jelkép volt, hiszen senki nem gondolta komolyan, hogy egy (ősi meregetős módszerrel) elárasztott rizsföldön, térdig érő vízben szükség van az aláhulló öntözővízre. Azt azonban mindenki tudta, hogy a rizs betakarítása után, a lecsapolt földbe dohányt ültetnék, az öntözést pedig ennek kedvéért teszik lehetővé. A dolgozók betanításával pedig nem várhattak addig, amíg a terület száraz lesz, hiszen akkor jön az új növény, azt pedig öntözni kell, — s ha nincs aki öntözzön ?... Így hát tanultak, gyakoroltak, öntöztek — térdig vízben. A vizsga sikerült Vietnamban megkezdődött az esőztető, öntözés. A „tanítók” ideje letelt. Bereczki Dániel és Kapitány József visszajött Szolnokra. Útipoggyászukban szerényen lapult egy üzenet: „Köszönet a munkáért és elvtársi üdvözlet a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnak: Vietnami Vízügyi Minisztérium. L Zs. II kunszentmártoni járás sikere Végei ért a megyei polgári védelmi verseny Dr. Soós István átadja az ajándékot Ozsváth Andrásnak, a győztes kunszentmártoni csapat parancsnokának Vasárnap délelőtt a nyári kánikulának is beillő hőségben folytatódtak a jubileumi polgári védelmi megyei verseny küzdelmei, amikor a hátralévő kilenc szakasz lépett pályára. Mind a vegyi mestesítési vagy az egészségügyi és műszaki munkálatok értékelésénél néKéz dolga volt a pontozóbírák- nalk, mert sok esetben igen kis eltérések alapján kellett különbséget tenniük a feladatokat magas szinten megoldó szakalegységek között. Mindemellett a szigorú bírákat az is vezérelte, hogy egy hónap múlva ugyanezen a pályán az országos döntő kö- vetemlényeinak kell a versenyzőknek megfelelniük, s ennek érdekében már a megyei versenyen is magasra állították a mércét. A műszaki mentő szakaszoknak külön szakmai feladatot jelentett egy új, eddig még Sehol az országban nem alkalmazott, az emeletes éjdüléteknél használható sebésültmeritő-kosámak a kipróbálása. Mint Horváth Ferenc alezredes, megyei törzspararicsnok elmondta, az új szerkezet az első próbák során bevált, s a polgári védelmi szakaszok is jól vizsgázták kezeléséből, A mentőkosár jelenlegi vagy_ a későbbiekben módosított változatának széles körű bevezetése a jövőben leírható lesz. Délre befejeződtek a versenyek, s míg a zsűri a két nap eredményeinek összesítésén fáradozott, az MHSZ vontato-vitorlásgép kettőse ismét elhúzott a pihenőre tért. versenyzők feje felett, meglengetve a „Honvédelemmel . a békéért” feliratú trasZparensét. Ezután a két nap talán legszínesebb — és nagy sikert aratott — rendezvénye vonzotta magához percek alatt az érdeklődők tömegét; focibemutatót tartottak a Szolnoki Varga Katalin Gimnázium lányai. A kedves esemény után felsorakoztak az alegységek és a jelentéstételt követően dr. Soós István, a megyei tanács elnökhelyettese kiosztotta a verseny díjait, és a kiemelkedő munkát végzett résztvevőknek odaítélt egyéni jutalmakat. A megyei döntőben legjobbnak a kunszentmártoni járás csapata bizonyult. A csapatverseny második helyezettje Mezőtúr lett, a harmadik helyen pedig a tiszafüredi járási csapat végzett. A szakalegységek teljesítményét külön értékelték. Ä vegyi védelmi szakaszok versenyét Mezőtúr nyerte, a kunszentmártoni járási és a szolnoki versenyzők előtt A műszaki mentő alegységek közül első helyezett a kunszentmártoni járás lett, míg a második helyre Mezőtúr, harmádikra pedig Tö- rökszentmiklós került. Az egészségügyiek versenyéből a csapatgyőztes kunszentmártoni járásiak kerültek ki nyertesen Mezőtúr és a tiszafüredi járás alegységei előtt. • Megyénket a jubileumi polgári védelmi verseny országos döntőjén a kunszentmártoni járás műszaki mentő és egészségügyi alegysége, valamint a mezőtúri vegyi védelmi szakasz képviseli. TANÍTÓ MESTEREK Negyédszázados jubileumát ünnepli szakmunkásképzésünk, Az évforduló alkalmából- a napokban tanárokat, szakoktatókat tüntettek ki eredményes munkájuk elismeréseként. Szebenyi József, Hámori András, Kántor István és Hegedűs Menyhért szinte az indulás pillanatától tevékeny résztvevője a hazai szakmunkásképzésnek. Közülük hárman maguk is tanulók voltak. . . fi szakma bűvöletében — Hogy miért szép az esztergályos szakma? Képzelje el, a kezenyomán az alaktalan vasdarábból egyszercsak egy kész munkadarab lesz. Olyan, amilyet a tervező megálmodott. Nem nagyobb, nem kisebb... Igaz, itt a felelősség is nagyobb, mint a többi vasas szakmában. Mindenki egyedül dolgozik, csak a saját szaktudásában bízhat. Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, s a selejt máris kész... — Szóval, ha Szebenyi József újra szakmát választhatna, akkor újra esztergályos lenne? — Terrriészetesen. Már sráckoromban kiválasztottam magamnak ezt a szakmát. 1954-bén szereztem szakmunikásbiZohyítványt, s hát év múlva ott tanítottam, ahol valamikor magam is tanultam, a 629. sz. jászberényi Szakmunkásképző Intézetben. Persze közben leérettségiztem. — A tanítványai is ennyire szeretik a szakmát? — Szeretik, szeretik, bár én még ennél is többet várnék tőlük. A ma szakmunkástanulói összehasonlíthatatlanul jobb feltételek mellett tanulhatnak mint mi, az eredmények mégsem jobbak. A szorgalmat hiányolom, a képességekkel nem volna baj... — Igazán “nem panaszkodhat. A jászberényi esztergályosokat a legjobbak között emlegetik. — Való igaz, az utóbbi két évben a mi fiaink nyerték a megyei versenyt, egy kislányunk (!) pedig tavasszal második lett a szakmunkástanulók országos vetélkedőjén. — Idén? — Alig találtunk esztergályostanulót. .. De akik jöttek, azokból mestert faragunk! Haraaisztrra sikerül! „Jöhet a gyerek. Ha ő is akarja, három év múlva nagyszerű vasúti jármű lakatos lesz” — olvasta a rövid táviratot 1954 nyarán a karcagi Kántor István. Akkor még maga se tudta, hogy ez a kétrrtondatos üzenet egész életpályáját meghatározta. .. — Szüleim parasztemberek voltak, én mégis mióta az eszem tudom, „vasas” akartam lenni — emlékszik visz- sza a gyermekévekre. — A karcagi intézetbe nem sikerült bejutnom, így az általános iskola után egy évig a ház körül lógtam. Mikor másodszorra sem vettek fel, az egyik rokonunk Dunakeszire hívott. Vasúti járműlakatos lettem... .. .Majd hamarosan vasútgépészet! technikus. Pár év múlva már szakoktató sőt. .. Harmadszorra a karcagi „felvételi” is sikerült. 1934- ben hazahívták, azóta a 629. számú Szakmunkásképző Intézetben tanítja a géplakatos, a mezőgazdasági gépszerelő s az esztergályos tanulókat. — Számomra nincs szebb annál, mint valakit megtanítani egy szakma fortélyaira. Mikor először fogják a re- szelőt a srácok, majd a szemüket verik ki, annyira ügyetlenek. Aztán három év múlva olyan vizsgaremeket produkálnak, hogy még az idős szakik is csak csodálkoznak. .. Ha jól számolom, legalább háromszáz segédet neveltem már, s szavamra, akadt köztük igazi „mester” is. Htiszonsgv öv Cseretelepvezető, cséplési ellenőr, hivatali írnok ... és még sorolhatnánk tovább Hámori András kényszerű foglalkozásait. Tanító oklevéllel a zsebében évekig alkalmi munkán tengődött, mígnem 1940 októberében Záhonyba kerül, „ideiglenesen megbízott helyettes tanítónak ...” Záhonyból később hazaköltözik Tiszafüredre, s a kétéves lekehalmi kitérőt nem számítva itt tanít mindmáig. Előbb általános iskolában, aztán szakmunkásképző intézetben ... — ... közben jó ideig mindkét helyen — pontosít. — 1954 szeptemberében indult még Tiszafüreden a szakmunkásképzés, s én mindjárt óraadó lettem. Matematikát és fizikát tanítottam, 1959- től kezdve pedig másodállásban igazgáttarh a szakmunkásképző intézét ügyeit. 1960-ban Karcaghoz kerültünk, ekkor én igazgatóhelyettesi rangot kaptam — most már főállásban, — Változott-e a képzés az elmúlt huszonegy év alatt? — Hogy változott-e? De még mennyit! Az első években hetvenen—nyolcvanén voltak a tanulók, most kétszáznál is többen. Akkoriban húsz—huszonöt szakmát tanítottunk, jelenleg mindössze négyet vagy ötöt. S a képzés színvonala! Régen heti két- három délutánnal „elintéztük” az elméleti oktatást, az utóbbi években viszont reggel héttől este hétig foglaltak a tantermek. Mérnökök, egyetemet végzett tanárok — egyszóval jól képzett szakemberek tanítják a fiatalokat. — S az eredmény? — Az elmúlt tanévben nvolcvanan végeztek, közülük harmincán a szakmunkások középiskolájában folytatják tanulmányaikat... Nem egy régi szakmunkástanulónk ma mérnök. — Elégedett tehát? — Ha arra gondolok, mennyi remek szakembert adtunk a népgazdaságnak, azt kell mondanom, hogy igen. Hogy néha mégis „morgók”? Azt szeretném, ha tovább javulnának az oktatás feltételei. Még mindig csak két tantermünk van, tornateremről és kollégiumról pedig évek óta csak álmodunk. — Ezek szerint ha három kívánsága teljesülne ... — ... ezeket kérném. Ráadásul pedig azt, hogy most legyek harmincéves. Idén őszszel sajnos már nyugdíjba megyek... Mielvböl katedrára — Elmondaná a mai órarendjét? — Szívesen. Hét órám volt... Az elsős és a harmadikos mechanikai műszerészeknél szakmai ismeretet adtam élő, utóbbiaknak két órát. Ugyancsak két-két órám volt a harmadikos gépjármű- szerelőknél és a Diesel-moz- donyosoknál szerkezettanból. — Szép program ... — Ezzel még nincs vége.' Bár tizenöt éve tanítok, a holnapi órákra is készülnöm kell. Ez legalább másfél-két óra. Hegedűs Menyhért tehát már tizenöt éve a szolnoki szakmunkásképző intézet tanára. Eredetileg mérleglaka- tóskéiit szabadult, később elvégezte a vasútgépészet! technikumot, majd a műszaki egyetem tanárképző szakát. — Univerzális szakemberi könnyű helyzetben van. — Ne gondolja. Néha magam is thegiepődöm, milyen bonyolult, s szerteágazó kérdésekre kell válaszolnom, arról nem is beszélve, hogy a műszaki tantárgyak anyaga állandóan változik. — Nem zavarja ez? — Sőt! Ez adja munkám varázsát. Mikor pár évvel ezelőtt intézetünkben bevezették a háztartási gépszerelők képzését, magam kértem, hogy ott is taníthassak. A kezdeményezés érdekes, újszerű volt. — Úgy tudom, felnőtteket is oktat. — Igen, méghozzá nagyon szívesen. Tudja, magam is felnőtt fejjel . tanultam ... Mikor a deresedő halántékú ..nebulóknak” rftagvarázok, gyakran a régi, járműs munkatársaim jutnak az eszembe. Engem ők biztattak, ők segítettek. — Vajon az ön tanítványaiból is lesz majd tanár vagy szakoktató? — Egészen biztos. Kérész Dezső Fotó: Nagy Zsolt
