Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-20 / 221. szám
VTLÄG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVL évf. 221. sz. 1975. szeptember 20. szombat Jo alapokon S zámot vetni jó dolog, különösen ha eredményekben gazdag négy esztendőről van szó. Jó, mert az eredmények számbavétele egyben életünk Alapvető változásainak, fejlődésének felmérése is. A Magyar Szakszervezetek Alapszabálya szerint az Idén újjá kell választani a szakszervezeti vezetőtestülete- ket, a tisztségviselőket, a bizalmiaktól egészen a Szakszervezetek Országos Tanácsáig. A választást azonban mindig és mindenhol megelőzi a beszámolás, amely akkor éri el célját, ha őszintén, nyíltan, az eredmények mellett a hiányosságokat is szóvá teszi. Ez az „önkontroll” a reális helyzet feltárásán túl a jövő, az előttünk álló öt esztendő feladatait is meghatározza, hogy mit, hol, miért és mikor kell javítani, változtatni, reformálni vagy újból alkotni. A szakszervezeti választások mindig jelentős eseményei a mozgalomnak, társadalmi, politikai életünknek. A jelenlegi választások jelentőségét fokozza, hogy nemrég tanácskozott pártunk XI. kongresszusa, amelyen sok szó esett a legnagyobb tömegszervezet, a szakszervezet munkájáról, érdekegyeztető és érdekvédelmi feladatairól. A politikai légkör, a kongresszus dokumentumai jó alapot biztosítanak a szakszervezeti választások előkészítéséhez és tartalmas lebonyolításához. Fő célkitűzés a demokratizmus növelése, a tagsággal való kapcsolat elmélyítése, az elért eredmények továbbfejlesztése, a politikai nevelő tevékenység javítása, a szak- szervezeti munka színvonalának növeléseA Szakszervezetek Szolnok megyéi Tanácsa mára hívta össze küldöttértekezletét, hogy értékelje az eltelt négy esztendő munkáját, a megye dolgozóinak élet- és munka- körülményeiben végbement változásokat. A megjelölt célok és feladatok megvalósításában — minden területen — tervszerű, következetes munkáról adhatnak számot. Hatékonyabb lett a termelés és az alkotó munka segítése, javultak a szervezett dolgozók szociális körülményei. Erősödött a szakszervezetek tömegkapcsolata, nagyobb lett az érdek- védelmi munka rangja, a tisztségviselők tekintélye és befolyása a munkások, a bérből és fizetésből élők körében, sok színűbb lett nevelő tevékenysége. A szákszervezetek segítik az állami és párthatározatok végrehajtását, szocialista elveink gyakorlati érvényesülését, a törvények, rendeletek betartását. A mai értekezleten teljesebb képet kapunk minden bizonnyal sok egyéb, életünkhöz, munkánkhoz, környezetünkhöz tartozó, ott végbement jelentős változásról. H a csak a főbb célokat és az elért eredményeket vizsgáljuk, nyugodt lelkiismerettel megállapíthatjuk: újabb feltételek teremtődtek meg ahhoz, hogy a következő években tovább léphessünk. A XI. kongresszuson született határozat, a tizenöt—húsz évre előre tekinthető programnyilatkozat céljaink, feladataink megfogalmazásával, összehangolásával jó alapot teremtett építő munkánk eredményének továbbfejlesztéséhez, melyben a szakszervezetekre fontos szerep háruL T. Sz. E. Ligeti napok Kisújszálláson Ifjúsági nagygyűlés a városi parkban Tegnap délután ifjúsági nagygyűléssel nyitották meg Kisújszálláson a ligeti napok háromnapos rendezvénysorozatát. A városi park árnyas fái alatt több mint ezer fiatal gyűlt össze, amikor 6 érakor elfoglalta helyét az elnökség a dísztribünön. Az elnökségben ott volt Vass Lajos alezredes, az MHSZ Szolnok megyei titkára, Barna Károly, a kisújszállási városi pártbizottság titkára, Ponyokai Bálint, a városi tanács elnöke és ott voltak a társadalmi és politikai szervek képviselői is. A Himnusz hangjai után Ari Géza, a városi KlSZ-bizott- ság titkára nyitotta meg a nagygyűlést. Elmondta, hogy minden esztendőben a fegyveres erők napjáról való megemlékezés, a függetlenségükért küzdő népekkel Való szolidaritás és a hazafias nevelés jegyében rendezik meg a ligeti napokat — immár negyedik alkalommal. Ezután Stock János vezérőrnagy, az ünnepi nagygyűlés előadója lépett a mikrofonhoz. Beszéde elején méltatta népünk történelmi útját, haladó hagyományait, ezek ápolására kérte a fiatalokat, majd az eltelt harminc esztendő eredményeit, fejlődésünk legfőbb állomásait ismertette. — Népünk az elmúlt 30 év alatt élni tudott a szabadsággal. Az új társadalomért vívott történelmi harcban a nagyszerű győzelmek egész sorát aratta. Szilárd népi hatalmat teremtett, lerakta a szocializmus alapjait és rátért a fejlett szocialista társadalom építésének útjára. A megtett út lelkesítse a fiatalokat mindennapi munkájukban — mondotta, majd a Varsói Szerződés tagállamainak fegyverbarátságát méltatta. — Magyarország most tagja először olyan nemzetközi szövetségnek, amelyben egyenjogú társként a világ haladásának, békéjének őrzőiéként küzdhet fegyvertársaival. Saját történelmi tapasztalataink alapján vallhatjuk: e fegyverbarátságot minden erőnkkel őriznünk kell! A lelkes hangulatú nagygyűlés után a fiatalok szórakoztatásáról a Bojtorján egyetemi beat-együttes gondoskodott. A ligeti napok mai programja 14 órakor sportversenyekkel, vetélkedőkkel folytatódik. A versenyszámok döntőire vasárnap kerül sor. A körültekintően összeállított eseménysorozat tervezetének ismeretében elmondhatjuk, hogy a IV. kisújszállási ligeti napok maradandó színfoltja lesz a város életének. Talajtani vándorgyűlés Szolnokon MA: A java még hátra van Riport 3. oldal Polgári védelem Melléklet 4. oWal Véleménycsere Beszélgetés dr. Kuti Györggyel, a megyei tanács vb-titkárával Hontalanok zsákutcája Nyugat-európai riport- sorozat első része 5. oldal Sport és politika 7. oldal Magyar—szlovén tárgyalások Lázár György, a Minisztertanács elnöke tegnap a Parlamentben fogadta a hivatalos baráti látogatáson hazánkba^ tartózkodó Andrej Marincót, a Szlovén Szocialista Köztársaság kormányának elnökét. A szívélyes, baráti légkörű találkozón ott volt dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes- Jelen volt Halász József, hazánk belgrádi és dr. Ziga Vodusek, Jugoszlávia budapesti nagykövete is. Ezt követően a Parlament delegációs termében sor került a hivatalos, magyar— szlovén tárgyalásokra. A magyar küldöttséget dr. Szekér Gyula, a szlovén delegációt Andrej Marine vezette. A szlovén kormányfő a következő napokban vidéken tesz látogatást. Neves külföldi és hazai szakemberek részvételével tegnap Szolnokon, a TMI— VÍZIG székház tanácstermében megkezdte kétnapos vándorgyűlését a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani Társasága. A tanácskozáson megjelent dr. Gergely István az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Bereczki Lajos, a Szolnok megyei Tanács elnökhelyettese is. Dr. Szabolcs István, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet igazgatójának elnöki megnyitója után dr- Gergely István üdvözölte az egybegyűlteket. — Meggyőződésem — mondotta többek között, — hogy közérdeklődésre érdemes, válogatott előadások hangzanak majd el, hiszen az itt megjelent tudósok, szakemberek valamennyien a szakma neves képviselői. Az élelmiszer-termelés növelése a világ összes országában napirenden van, de nemcsak azért nagyjelentőségű — ez a tanácskozás, hanem azért is, mert a Nagyalföl- dön igen változatos a talaAz elmúlt évtizedben megváltozott Szeged környékének arculata: a búza- és a kukoricatáblák helyén fúrótornyok erdeje, kőolajat és földgázt adó kutak sokasága, új olajipari berendezések, gyűjtőállomások tucatjai jelzik, hogy a bányászok „jó- szerencsével” kutatták itt fel a föld mélyén rejlő szénhidrogén-kincseket. A különféle objektumok építői, a tervezők, a feltárók, a termelésben dolgozó olajmunkások tegnap ünnepeljek összetétele. A mezőgazdaságban minden a talajnál kezdődik. Ezért úgy gondolom, a tudósok tevékenységére a jövőben is nagy szükség lesz. Nekik köszönhető az is. hogy nemcsak jó talajaink váltak termőké- pesebbé, hanem rossz földjeink is javulnak. A mai nap is nagy lépés előre, hiszen a legnevesebb szakemberek véleménycseréje sokat jelent. A külföldi tudosók nevében F. A. van Baren professzor, a Nemzetközi Talaj- múzeum igazgatója és dr. Raikov Loulcho, a Bolgár Talajtani Kutató Intézet igazgatója köszönte meg az üdvözlő szavakatAz előadások sorát dr. Fekete István, a MÉM Ti- szavidéki Mezőgazdaságfejlesztési Iroda igazgatóhelyettesének referátuma nyitotta meg. Elmondta, hogy kutatóink már 15 évvel ezelőtt megállapították: Szolnok, Heves, Békés, Csongrád megyében 1970-től a víz hiánya akadályozza a termelést. Ezért építették fel a kiskörei tek: a Nagyalföldi Kőolajés Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének műhely- csarnokában tartott munkásgyűlésen adták át rendeltetésének a szeged—algyői kőolaj- és földgázipari létesítményeket. Az esemény alkalmából Szegedre érkezett Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, dr. Simon Pál szerét A fejlesztési koncepció 1985-ig 300 ezer hektár öntözést és 12 ezer hektár halastó építését határozta meg. A negyedik ötéves tervben 84 ezer hektár helyett csak 49 ezer hektár vált ön- tözhetővé s, ha ezt az ütemet figyelembe vesszük, akkor az öntözőtelepek. építése legalább 2000-ig elhúzódik. Éppen ezért már a tervezéskor el kell dönteni, hogy az öntözés egyértelműen agrotechnikai eljárás, s az összes további elképzelést ehhez kell igazítani. Az öntözésről továbbra is tudni kell, hogy része a mezőgazdaság fejlesztésének, de csak akkor, amikor a többi agrotechnikai tényező már optimumon van, s ha az üzem nemcsak igényli, hanem fel is készült a víz fogadására. Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese a környezet- védelem aktuális talajtani kérdéseiről beszélt. Megállapította, hogy az elkövetkezendő 25 évben sem képzelhető el a termőtalaj kikapcsolásával nagymennyinehéziparf miniszter. Ott volt dr. Komócsin Mihály, a Csongrád megyei Pártbízott- . ság első titkára, dr. Perjési László, a Csongrád megyei Tanács elnöke, Barta László, a Szolnok megyei Pártbizottság titkára, valamint a Szovjetunió és az NDK budapesti nagykövetségének képviselőjeA vendégeket az „olajosok” központi ipartelepén Varga Béla, a Nagy alföldi (Folytatás a 2. oldalon) vízlépcsőt és öntöző-rend- (Folytatás a 3. oldalon) Felavatták az algyői gázfeldolgozó üzemet Lázár György az ünnepségen A nap híreiből Elutazottt a venezuelai kongresszus elnöke Tegnap elutazott Budapestről Gonzalo Barrios, a Venezuelai Köztársaság nemzeti kongresszusának elnöke, aki küldöttség élén — a magyar országgyűlés meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal az országgyűlés elnöke és Inokai János az országgyűlés al elnöke búcsúztatta. Óvári Miklós Székesfehérvárott, dr. Maróthy László Békés megyében óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Székesfehérvárra látogatott Az MSZMP Fejér megyei bizottságának székházában tájékoztatták a vendéget Fejér megye politikai, gazdasági és kulturális életéről, aki ezután a megye vezetőinek társaságában a VIDEOTON gyárba látogatott. A Politikai Bizottság tagja délután az MSZMP Fejér megyei bizottsága oktatási igazgatóságának székházában aktívaülésen adott tájékoztatást az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Tegnap Békés megyébe látogatott dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Az MSZMP megyei székhazában tájékoztatták a megye politikai, kulturális és gazdasági életéről. Délelőtt Maróthy László találkozott a KISZ békéscsabai városi bizottsága végrehajtó bizottságának tagjaival, majd Orosházára, a KlSZ-védnökség- gel épült üveggyárba látogatott. Dr. Maróthy László, az Ifjú kommunisták előtt álló feladatokról, a KlSZ-kong- resszus előkészületeiről adott tájékoztatást. Tanácselnöki értekezlet Tanácselnöki értekezletet tartottak tegnap délelőtt a SZÓT Dózsa György úti székházában: a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácsok vezetői a szakszervezetekkel való együtt munkálkodás tapasztalatait elemezték. Gál László, a SZOT titkára vitaindító előadásában hangsúlyozta, hogy az együttműködés szükségessége nem új követelmény, a tanácsok és a szakszervezetek közösen végzett munkája az elmúlt esztendőkben jól szolgálta az országrészek gazdasági, kulturális és szociális fejlődését, a szocialista demokrácia kibontakoztatását és érvényesítését. Az értekezleten a továbbiakban megvitatták a tanácsok gyermek- és ifjúságvédelmi feladatait. Tanulmányút Megyénk közművelődési dolgozóinak harminc fős csoportja utazik hétfőn tíznapos tanulmányútra a Szovjetunióba. Felkeresik Moszkvát, Leníngrádot, Tallinnt, és Ismerkednek az ottani közművelődési intézmények munkájával. A szolidaritás jegyében A Hazafias Népfront tiszafüredi járási bizottsága az őszi szolidaritási napok keretében Bolíviából, Etiópiából., Jamenből, Bissau-Gui- neából érkezett, Budaoesten tanuló diákokat látott vendégül. A tegnap és ma tartott ünnepségeken Nagy- ivánban, Tiszaszöllősön és Tiszaburán a diákok hazájuk életéről, harcairól beszéltek, valamint KISZ-ta- lálkozókon vettek részt. Szovjet vendégek Szolnokon Tegnap látogatást tett Szolnokon I. V. Szalimon, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének első titkára és V. G. Szergejev, a fővárosi Szovjet Tudomány és Kultúra Házának igazgatója. A vendégeket fogadta dr. Ger- István, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára, majd dr. Majoros Károlynak, a megyei pártbizottság titkárának kalauzolásával megtekintették a megyeszékhelyet. Egy mondatban — Dr. Stefán Sutka, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi közlekedési minisztere és kísérete tegnap visszautazott Csehszlovákiába. — Az algériai művészet gazdagságából ad ízelítőt az a kiállítás, amely tegnap nyílt meg a Kulturális Kao- csolatók Intézete és a Kiállítási Intézmények közös rendezésében a KKI Gerló- czy utcai kiállítótermében. — Évadnyitó társulati ülést tartottak tegnap a Fővárosi O peret tszí nliá z ban. — Tegnap küldöttség élén hazánkba érkezett F. E. Whelan kanadai mezőgazdam miniszt^;.