Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-12 / 188. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus 12. 1975. AUGUSZTUS 12., KEDD KLÁRA NAPJA A Nap kél: 4.35 nyugszik: 19.02 órakor. A Hold kél: 11.0 nyugszik: 21.17 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nappali felhőképződés. Néhány helyen déli, délutáni zápor, zivatar. Napközben kissé megélénkülő északi, északkeleti szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 30 fok körül. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK péntek reggelig: nappali felhőképződés, elszórtan záporok, zivatarok. Mérsékelt, változó irányú szél. Meleg idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 14—19 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. William Gallacher Tíz évvel ezelőtt, 1965. augusztus 12-én halt meg — 84 éves korában — William Callacher, az angliai és o nemzetközi kommunista mozgalom ismert harcosa, Nagy-Britannia Kommunista PártjánaV egyik vezetője. Hét éves korában már kenyeret kellett keresnie. Fiatal rézmunkásként bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba s 1912—13-ban J Macleannel együtt megszervezte a Brit Szocialista Pártot. Az első világháború idején antimilitarista álláspontra helyezkedett, s a skot műhelymegblzottak mozga mának egyik vezetőjekent 1915 februárjában szervezte a Clyde-vidéki sztrájkmozgalmat. A háború alatt bebörtönözték: 1919-ben ismét a munkások forradalmi megmozdulásának élére állt. A következő esztendőben — a műhelymegbízottak mozgalmának képviseletében — résztvett a Kommunista In- ternacionálé 11. kongresszusán. Lenin hatására feladta parlamentellenes szindika- lizmusát és 1921-ben csatlakozott Nagy-Britannia Kommunista Pártjához, melynek központi bizottsági tagja lett. 1935-től másfél évtizeden át parlamenti képviselő volt, aki a háború előtti években hevesen bírálta a „müncheni politikát ’, a fasiszta hatalmak előtt való meghátrálást. 1943-tól haláláig a kommunista párt elnöke volt; önéletrajzi írása a Vihar készült címmel magyar nyelven is megjelent. Halálos baleset Szombaton délután háromnegyed hatkor Rákóczifalva belterületén, a Vörös Hadsereg és a Rákóczi út kereszteződésében Varga Sándor (Kengyel, Széchenyi út 3.) gyorsan vezette az OS 27—16 forgalmi rendszámú motorkerékpárját, összeütközött a 37 éves Dósa Dezsővel (Rákóczifalva, Rákóczi út 113.), aki kerékpáron vele azonos irányban haladva, az úttest felezővonalához húzódva, kanyarodni akart. A baleset következtében Dósa Dezső olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A motorkerékpár vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrség megkezdte a baleset körülményeinek a tisztáftácát. — SEGÍT a mosonmagyaróvári gépgyárnak a szolnoki MEZoGEf Vállalat. Élvonaluk es Szolnokon készítik a Lajta eke egyik fontos berenuezesét, a Hidraulikus munkahengereket. — A SZOBI NAPOKAT az idén augusztus 18—20. között rendezik meg, gazdag programmal. A Börzsöny- múzeumban kiállítás nyílik a szlovák nemzetiségű lakosság életéről, a nemzetiségi művészeti csoportok felvonulást rendeznek a városban és megnyílik a csehszlovák képzőművészétét kedvelők klubjának, tárlata. — A MAGYAR Állami Népi Együttes napok óta Szolnokon tartózkodik és készül a megyében tartandó műsorokra. Az „Ecseri lakodalmas” című kétrészes ének-, zene- és táncműsorukat tegnap este Fcgyver- neken mutatták be, ma este Runszen.martonban lepne* fel, holnap este nyolc órakor pedig Szolnokon, az ifjúsági parkban szerepelnek. — KERÉKEN gurítható, a kukáknál tízszer nagyobb űr- tartaimu szemetgyujiokonte- nereket helyez el a József Attila úti lakótelepen a szolnoki varosgazdálkodási intézmény. Összesen harminc konténert, és hozzá két, szemetet tömörítő és szállító gépkocsit vásárolnak, csaknem 2 millió forintért. — EMELETET építenek a martfűi általános iskolára. A megyei tanács másfél millió forintot adott a bővítéshez, az építést az EPSZER vállalta. A jelenlegi egyemeletes iskola újabb szinttel és hat tanteremmel bővül. A vázak összeszerelését szeptember elsejére elkészítik, a végleges átadás egy év múlva lesz. Mutatós meghívó adta tud- tul az elmúlt napokban Jászberény lakosságának, hogy a közművelődési intézmények Lehel vezér téri kiállítótermében vasárnap, augusztus 10-én a jászsági alkotók munkáiból kiállítás nyílik. A kiállítás megnyitójának részvevői és azok, akik azóta tértek be a kiállítóterembe, nem csalódtak. Jakkel Sándor, a Jászapátiban élő, nyolcvankét esztendős kékfestő-mester kiállított termékei szép, és praktikus kiegészítői az emberek ruházatának, a korszerű lakások berendezéseinek. Érdeklődéssel nézték végig a látogatók Muhari László és Varga József faOriásgomba Koós Frigyes és Dimitras- kó Viktor félméter átmérőjű, 12 kilogramm súlyú óriási császárgombát talált Szentsimon község határában. Tizenkét család lakott jól belőle. Ismét szabad a nádpálca Az oxfordi grófságban a hatóságok ismét engedélyezték az iskolai tanulók testi fenyítését. Oxford egyike volt annak a két angol városnak, ahol 18 hónappal ezelőtt, kísérleti jelleggel, megtiltották a diákok verését. A grófsági tanács azonban most úgy ítélte meg, hogy „néhány rendbontó diák” fegyelmezése érdekében a tanárok, belátásuk szerint nádpálcával is megvesszőz- hetik a kilenc évnél idősebb tanulókat, és az ennél fiatalabbaknak is adhatnak „nevelő Dofont”. — ÜDÜLNEK a tsz-tagok. A szolnoki Lenin Tsz dolgozói közül júliusban negyvenen jártak Jugoszláviában SZOT beutalóval pedig több mint húsz család pihenhet ezen a nyáron. A szövetkezet csaknem tízezer forinttal támogatja a tagok üdültetését. — FÁSÍTÁS JÁSZKISÉ- REN. A nagyközségi tanács az idén 30 ezer forint értékű facsemetét vásárolt a Nagykőrösi Erdőgazdaságtól a fásítási program megvalósításához. — A TISZÁN Nagykörűtől Szajolig, mintegy 27 kilométer szakaszon gumimatracon ereszkedett le vasárnap R. Ferenc 16 éves budapesti középiskolai tanuló. A vízirendészet járőre „fülelte” le az engedély nélküli „csónakázót”. A tanuló szü. lei ellen szabálysértési eljárást Indítanak. — MEZÖHÉK lakossága erre az évre 300 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlott fel, amelynek már 6 százalékát teljesítették. Elsősorban a község szépítésében vettek részt, fásítottak, parkosítottak, járdát építettek és árkot tisztítottak. . — NÖVELI a porszívógépekhez használható papír- porzsák gyártását a szolnoki Papírgyár. Ügy tervezik, hogy az Egészségügyi Minisztérium díjával és a szolnoki jubileumi kiállítás aranypla- kettjével kitüntetett termékből az eddigi 2 millió helyett évente 10—12 milliót gyártanak. — A TOLNA megyei Tamásiban vasárnap megnyílt az országos néprajzi fotópályázat és a Tolna megyei fafaragók kéthetes kiállítása. Mindkét kiállítást nyári alkotótáborozás előzte meg. faragók alkotásait is. Muhari László kiállított szobrai, domborművei elárulják: a Jászberényben élő fafaragó túljutott az útkeresésen. Népi ihletésű díszítő fafaragásai a „sárospataki iskola” jegyeit hordozzák magukon. Az egyértelműen felismerhető dunántúli építőelemek, a falusi ember életéből kiragadott pillanatok, a fafaragó gyermekkorának életképeit tükrözik. Varga József fafaragásaiban gyönyörködve, alig hiszi el a kiállítás látogatója, hogy a fafaragó mindössze öt éve próbálkozik, hogy életet leheljen a fába. A kiállítás augusztus 26-ig lesz nyitva. Nyergesújfalun Termel az eternitgyár Nyergesújfalun nemrégiben kezdődött meg a folyamatos tömeggyártás a 850 millió forintos beruházással létesített új eternitgyárban. Ezzel egyidejűleg folytatódik a termelés a régi üzemben is, ahol most lehetőség nyílt az egyedi, különleges igények kielégítésére. Most például az országház épületéhez szállítanak eternitet. Belefullad« a medencébe Halállal végződött a fürdőzés vasárnap a berekfürdői strandon. Szabó László 23 éves ács, Karcag, Erdei út 23. szám alatti lakos, délután 4 és 5 óra között belefulladt a medencébe. A rendőrség megkezdte a halál körülményeinek a tisztázását. Jászsági tárlat Kánikulában a strandokon A rekkenö • hőségben igazi csúcsforgalom volt a hét végén a fürdőhelyeken. A megye öt nagyobb strandján csaknem 30 ezer ember keresett enyhülést a medencékben. Legtöbben ezúttal a berekfürdői strandon voltak, több mint 7 ezren. Berekfürdőn azonban nemcsak a vízről gondoskodtak, hanem jó ételekről is: egy önkiszolgáló és egy hagyományos étterem várta a vendégeket. A strand területén még zöldség-, gyümölcsbolt is van. Majdnem ugyanennyien voltak a szolnoki tiszaligeti strandon, itt azonban már több a probléma a medence partján. Az étterem későn nyit, és nagyon lassú a kiszolgálás. Emellett a vidékről érkezett vendégek joggal panaszkodnak, hogy az étterem nyitásáig sehol sem tudnak megreggelizni, vagy éppen bekapni egy pár falatot a késői ebédig. Tiszta víz és szép környezet várta a strandolókat a MÁV uszodában, amely elsősorban a vasutasok pihenését szolgálja. Annak ellenére, hogy itt ugyanannyian voltak, mint, a kétszer nagyobb tiszaligeti strandon, az ellátás zökkenőmentes volt. A cserkeszöllői fürdőnek is több mint ötezer jegy kelt el a hét végén. Felkészülten várták a fürdőzőket, akik gyorsan, kulturált körülmények között ebédelhettek, és jégbehűtött üdítőitallal olthatták szomjukat. Földmunkagépek versenye Pontosabban fogalmazva: földmunkagép-kezelők versenyét rendezték meg az elmúlt hét végén a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnál, ahol a fiatal szakemberek és a vizsgázott, betanított szakmunkások földnyeső és földtológépeiken bizonyították elméleti és gyakorlati felkészültségüket. Elhatározás — Elhatároztam, hogy 25 éves koromig nem megyek férjhez. — Én meg azt határoztam el, hogy amíg férjhez nem megyek, 25 éves maradok. Totó nyeremények A Sportfogadási és Lottó igazgatóság közleménye: a TOTÓ augusztus 10., 32. fogadási hetére 1 946 715 darab szelvény érkezett be, a nyereményalap 2 745 438 forint, a jutalomalap 606 521 forint. Az 1—4. nyerőosztályra 823 631 forint, a 2—3-ra 549 088 forint jut. A nyeremények : 13 plusz 1 találat 2 darab 242 608 Ft; 13 találat 41 darab 16 071 Ft; 12 találat 1518 darab 289 Ft; 11 találat 28 915 darab 19 Ft; 10 találat 69 416 darab 12 Ft. Kétszáz éves lakóház Üjabb értékes műemlékkel gazdagodott a szombat- helyi múzeumfalu. Farkasfáról mintegy 200 éves „L” alakú, boronafalú lakóházat szállítottak a területére. Az 1925-ig füstöskonyhás, az öt helyiségből álló ház fából készült szerkezeti elemeit vegyszerekkel pácolták, konzerválták. A Nagykunsági Főcsatorna III. építkezési szakaszán a nem mindennapi verseny győztese Kun Béla lett, míg a második és harmadik helyen Győr Lajos és Adám István osztoztak. Ók oklevelet és pénzjutalmat kaptak, néhány további versenyző elnyerte a rendezőség kü- löndíját. Szüreti készülődés Csaknem két hónap van még hátra Simon-Juda napjáig, amikor évszázados hagyomány szerint a világhírű tokaj-hegyaljai borvidéken megkezdődik a szüret, de a nagyüzemek már most megkezdték a felkészülést. A pénteken befejeződött határszemléken megállapították, hogy az utóbbi idők záporos-zivataros időjárása nem okozott számottevő kárt a termésben. A tőkéket több mint háromezerötszáz hektáron nyolcszor permetezték helikopterről. A „légből kapott” permetezőszer hatására sikerült elkerülni a peronoszpora és a lisztharmat kártételét. A fürtök több mint arasznyi hosszúak, s egy-egy tőkén huszonöt—harminc fürt található. Tíz percig piros Szokatlan módon szeretné leszoktatni az angliai Nottingham rendőrsége az autóvezetőket arról, hogy a város belterületén közlekedjenek. A belvárosi kereszteződéseknél levő közlekedési lámpákat úgy állították be, hogy a zöld fény mindössze 30 másodpercig, a piros viszont 10 percig világít. Az intézkedés óta máris észrevehetően megnőtt a helyi autóbuszjáratok utasforgalma. Ha esfe Hangverseny a Galériában „Régi muzsika kertje” címmel, francia barokk zeneestet rendez a Verseghy könyvtár ma este hét órakor a Galériában. Közreműködik a Collégium Musicum Együttes, Zeger Vanderstee- «3 kontratenor (Belgium) és a Szolnoki Bartók Béla női kar. A műsorban francia klasszikusok művei szerepelnek. Ünnep Gorsiumban Szeptember 12-13—14- én rendezik meg a Tácnál levő egykori római város, Gorsium romjainál a „Ludi Romani"-t (a római játékokat). Ez alkalomból irodalmi bemutatókat és a győri Kisfaludy Színház ősbemutatóját tekintheti meg a közönség. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093, 12-320, 12-0*9, 11-932 Telex: 23 357 tndex-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 8001 Szolnok. PL 10S Igazgató: Vlrágb Iván Telelőn: 12-094 Az előfizetés díja er hónapra 20,— torint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Fóka a Garonne-ban Nem mindennapos túrista látogatott a dél-franciaországi Garonne folyóba. Az Atlanti-óceán északi vizeihez szokott fókát észleltek a halászok a folyóban, amely kb. Rijekával azonos földrajzi szélességben torkollik az óceánba. A mintegy 120 centiméter hosszú állat 200 kilométert úszott felfelé a vízi úton, a felfedező útjának egy völgyzáró gát szabott iuiíárt-