Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

\ s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus 1. 1975. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK PÉTER NAPJA A Nap kél: 4.21, nyugszik: 19.19 órakor. A Hold kél: 23.12, nyugszik: 13.51 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: főként nappali felhő- képződés, ma szórványosan inkább csak északkeleten néhány helyen záporral, zi­vatarral. Mérsékelt, időnként élénk, északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—30 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK kedd reggelig: időnként meg­növekvő felhőzet, záporok, zivatarok. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: 12—17 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 25—30 fok között. Jelentős mennyi­ségű (legalább 5 mm) csa­padék az ország területének 40 százalékán várható. Csortos Gyula Harminc évvel ezelőtt, 1945. augusztus 1-én halt meg Csortos Gyula színmű­vész. A színművészeti akadémia elvégzése után, 1903-ban vi- déki társulatoknál lépett színpadra, többek közt Deb­recenben és Szegeden, majd 1907-ben az akkor megnyílt Népszínház-Vígoperához ke­rült. A következő évben a Magyar Színházhoz szerző­dött, ahol páratlan munka­bírásával egyetlen színházi évadban 121 főszerepet alakí­tott. Nehéz lenne nyomon követni azokat a színpado­kat, amelyeken részben éves szerződést, részben egy-egy szerepet vállalt. Két évig a Vígszínházban aratott sike­reket, de vándorösztöne me­gint visszavitte a Magyar Színházhoz, aztán újból a Vígszínházhoz. 1922-ben a Renaissance Színházban, a következő évadban a Belvá­rosi Színházban játszott. Vé­gül 1927-ben a Nemzeti Szín­házhoz szerződött, azután megint a Vígszínház könnyű vígjátékaiban aratott sikert. Művészetéhez méltó felada­tokhoz újból a Nemzeti Színházban jutott, de 1938 után már egyre kevesebbet szerepelt. Szerepei változatosan szí­nesek voltak, a tragikustól a bohózatokig. Gazdag, sok színű művészi erő élt benne, amely még a bohóctréfák alakjaiból is tudott mindig valami újat formálni. Szug- gesztív emberábrázoló ké­pessége a legnagyobb ma­gyar színészek sorába emel­te. Hajszolt életmódja (62 évet élt meg. s a róla ké­szült adattár 250 szerepet so­rol fel) megviselte egészsé­gét. A felszabaduláskor már súlyos beteg volt. Utoljára 1945 májusában Csehov: A medve Szmirnov szerepében lépett színpadra. Munkanélküliség New Yorkon New York városában júni­usban 11,7 százalékra emel­kedett a munkanélküliségi arány. Az 1930-as évek vi­lággazdasági válsága óta nem volt ilyen nagy New York­ban a munkanélküliség. A hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma 1973 májusában 185 000, idén má­jusban 349 100, júniusban 379 000 fő volt. New York az Egyesült Ál­lamok válsága által legjob­ban érintett nagyvárosainak egyike. Lengyel fiatalok a megyében Lengyelország egyik ipari városából, Lódzból érkezett fiatalok voltak a megye ven­dégei július 26-tól 30-ig. A negyvenhárom lengyel kö­zépiskolás fiatal az Electrom Technikum középiskola ta­nulói — előzőleg kéthetes építőtáborozáson vettek részt hazánkban. Ugyanebben az időszakban Szolnok megyei fiatalok dolgoztak csereak­ció keretében Lengyelország­ban. A lengyel fiatalok meg­ismerkedtek Budapesttel és Egerrel, majd felkeresték a megye nevezetességeit, va­lamint megismerkedtek a megye társadalmi és politi­kai életével, a megyei KISZ- bizottság munkájával. — JUTALOMÜDÜLTE­TÉSRE 80 ezer forintot for­dítanak az idén a tiszapüs- pöki Rákóczi Tsz-ben. Tíz dolgozónak külföldi utazásra fizettek be, ötven család pe­dig Harkányban pihenhet. — TÉRÍTÉSMENTES vér­adást rendeztek kedden a megyei rendőr-főkapitánysá­gon, ahol negyvennyolcán 14 liter vért adtak. A jövő hé­ten szerdán a Tisza Cipő­gyárban az idén harmadszor lesz térítésmentes véradás, amelyre mintegy háromszá­zan jelentkeztek. — JÁSZLADÁNYBAN, a Baross úti Általános Iskola tornatermének építéséhez a helyi Egyetértés Tsz százezer forint készpénzt adott, segít­séget nyújt az építőanyagok szállításában is, a szövetke­zet szocialista brigádjai pe­dig több száz óra társadalmi munkát vállaltak. Augusztus 1—2—3-án Értesítjük az utazóközönséget, hogy augusztus 1-én, 2-án és 3-án a szolnoki Kossuth téren megrendezésre kerülő országos jellegű ünnepségek miatt az autóbusz-közlekedésben kisebb forgalomkorlátozások, útvonal­változások lesznek. Augusztus l-én 21.30 órától, augusztus 2-án 16.30-tól 18.30 óráig és augusztus 3-án 8.30-tól 12 óráig a Kossuth tér lezárá­sa miatt a 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, 8-as, 13-as és 18-as járatok a Beloiannisz útról (MSZMP-szék- líáztól) a Ságvári krt.—Ady End­re út—Arany János útvonalon át, illetve vissza a Dózsa Gy. úton át közlekednek. A 2-es jel­zésű járat a Vosztok útról in­dulva a Dózsa Gy. u.—Ady E. u.—Ságvári krt.—Beloiannisz u. —Petőfi u.—Üttörő u.—Mártírok u. stb. útvonalon közlekedik mindkét irányban. Az ÁFÉSZ-ek három évtizede A 68. Budapesti Mezőgaz­dasági Kiállításon a fogyasz­tási szövetkezetek is az utób­bi 30 év fejlődésének tükré­ben mutatják be sokoldalú tevékenységüket. A doku­mentációs anyag egyebek kö­zött számot ad arról, hogy az elmúlt három évtizedben az AFÉSZ-ek bolthálózatá­nak ruházati forgalma 13- szorosára, a vegyesiparcik­keké 38-szorosára, a vendég­látásé pedig 37-szeresére emelkedett. A kiállítás láto­gatói képet kapnak arról is, hogy milyen mértékben nőtt a boltok, áruházak hálózata, amelyben ma már 7105 élel­miszerbolt, 259 áruház, 743 ruházati szaküzlet, 252 ve­gyicikk- és háztartási bolt, 612 műszaki szaküzlet, 499 kultúrcikk- és 472 egyéb szakbolt szolgálja a szövet­kezetek működési területén élő mintegy 5 millió fogyasz­tó egyre kulturáltabb ellá­tását. — CSATORNÁZZAK T1- szaföldvárt. Jövőre csaknem 14 millió forint költséggel megkezdik a 4 kilométer hosszú szennyvízcsatorna, va­lamint a tisztítótelep . építé­sét. A nagyközségi tanács a fejlesztési alapjából 660 ezer forintot ad a tervezési költ­ségekre. — ÁTTÉRNEK az ügyvitel ' gépesítésére a Szolnok me­gyei Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalatnál. Kétmillió forintért már megvásárolták az ügyviteli gépet, amellyel egyelőre kilencven cikkcso­portra kapnak adatokat. A gépesítéssel csökken a bolt­vezetők adminisztrációja is. Augusztus l-én 9-től 13-ig a Jubileumi Kiállítás megnyitása miatt a Ságvári krt. Tisza fe­lőli szakaszát lezárják. Ez idő alatt a 2-és jelzésű autóbuszjá­rat vonala a következő lesz: Vosztok út—Szabadság tér—Be­loiannisz út—Petőfi út—Üttörő út—Mártírok út stb. A járatok a terelő útvonalon érintett va­lamennyi megállóhelyen megáll­nak. A kiállítás színhelyére a vasútállomástól (szükség szerint a Vegyiművektől és a Vosztok útról) „K” jelzésű járatokat köz­lekedtetünk. A „K” jelzésű já­ratokon a bérletjegyek nem ér­vényesek. A terelőútvonal miatt előálló kényelmetlenségekért &2 utazó- közönség szíves elnézését kérjük. VOLÁN 7. SZ. VALLALAT SZOLNOK AUGUSZTUS 15-IG TART a Sport-, Játék, írószer Áru­házban a kedvezményes tan szer vásár, amelyen húszszá­zalékos árengedménnyel lehet vásárolni táskákat, toll­tartókat és az általános isko la valamennyi osztályának füzetcsomagjait Módosul egyes autóbuszjáratok útvonala Szolnokon Ülésezett a MÉSZÖV elnöksége A Fogyasztási Szövetkeze­tek Szolnok megyei Szövet­sége tegnap délelőtt ülést tartott a MÉSZÖV székház­ban. Megtárgyalták a szö­vetségi ajánlások, állásfogla­lások érvényesülését a tag­szövetkezeteknél, majd az AFÉSZ-ek és takarékszövet­kezeti -belső ellenőrzés hely­zete volt a következő napi­rendi pont. Végül ajánlást fogadtak el az MSZMP XI. kongresszusa határozataiból, a megye fogyasztási szövet­kezeteire háruló feladatok végreha j tásához. JllhÜGURli rentSezváiiyeh A Szolnok megyei jubileu­mi ipari és élelmiszergazda­sági kiállítás és vásár a Ti- szaparti Gimnázium és a Ga­léria közötti területen. Dél­előtt 10 órakor megnyitja Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter. A nagy- közönség részére nyitva Iá­tól 20 óráig. A Május 1. Ru­hagyár. a Tisza Cipőgyár és a Pannónia Szőrmekikészítő Vállalat műsoros divatbemu­tatója a szabadtéri színpa­don 11 és 15 órakor. A Galéria emeleti részén délelőtt 10 órakor nyílik a megyei ipartörténeti kiállí­tás. — A SZOLNOKI Állami Fodrászat Barátság nevű szo­cialista brigádja egynapi fi­zetését ajánlotta fel a szol­noki belvízkárosultaknak. — JÁSZÁROKSZÁLLÁSON kedden országos állat- és ki­rakodóvásárt tartanak. > \ — FILMBARÁTI kört szervezett júliusban a kun- madarasi József Attila mű­velődési ház. Havonta két­szer vetítenek, legközelebb szerdán a harmadik előadá­son az Éjszaka című filmet tűzik műsorra. Győri gengszterek Győr közvéleményét né­hány hónappal ezelőtt fel­háborította egy rendkívüli durva és erőszakos bűncse­lekmény, amelynek hét vád­lottja volt. A bűnbanda tagjai egy éjszakai mulato­zás után két kislányt — 14 és 15 éveseket — felcsaltak egy lakásba, ott megverték és megerőszakolták őket. A bűnügyben már az elsőfokú bíróság is szigorú ítéletet hozott, amelyet a napokban a másodfokon, a Győri Me­gyei Bíróság helyben ha­gyott. s ezzel az ítéletek jogerőre emelkedtek. A héttagú banda tagjai —• Lakatos József, Csonka Ká­roly, Ravasz Jenő, a fiatal­korú P. Erik, B. László, H. József és V. Árpád — győ­ri lakosok összesen több mint 25 évet kaptak. A leg­többet, hat és fél évet Csonka Károly kapta, míg a legenyhébb büntetés — két év két hónap — V. Árpádé volt, aki az erőszakos cse­lekményben nem vett részt, mint tettes, hanem mint bűnsegéd működött közre. Az ő lakására csalták fel a lányokat. A bíróság, bár megállapí­totta azt is, hogy a sértettek is könnyelműen viselkedtek, súlyosbító körülményként ítélte az elkövetés módjának rendkívül brutalitását, azt, hogy tipikus gengszter mód­szereket alkalmaztak. Szabadég alatt Amszterdamban tavaly megengedte a városi tanács, a nyári hónapokban a város köznontiában a szabad ég alatt alhassanak a fiatalok és a turisták. Most a város közelgő 700. évfordulójára valószínűleg rendelet korlá­tozza majd. hogy hol és mennyiért éjszakázhatnak a parkban. Szerkesztőségi közlemény Kedves Olvasóink! Közismert mindenki előtt, hogy a népgazdaság a változó, egyre növekvő nyersanyagárak miatt ta­karékosságra, — egyebek között szigorú papírtaka­rékosságra kényszerül. Eh­hez a szerkesztőség is hozzájárul a maga mód­ján, miként az ország más napilapjai is hasonló­an teszik. 1975. augusztus 1-től, te­hát a mai naptól kezdve hetenként négy oldallal csökkentjük a Szolnok megyei Néplap terjedelmét, azaz hétköznap és vasár­nap egyaránt nyolc olda­lon jelentetjük meg újsá­gunkat. Minden törekvésünk az, bár bizonyos változások a vasárnapi lap oldalszámá­nak csökkentése miatt elengedhetetlenek, hogy ol­vasóink kívánságait mesz­Magyar-NSZK kooperációban Gyermckbútorok Az ARTEX külkereskedel­mi vállalat és á győri Car- do Bútorgyár gyermekbúto­rok előállítására kooperációs szerződést kötött NSZK-beli partnerével, a Paidiwerk cég­gel. A megállapodás értelmé­ben a nyugatnémet ifjúsági és gyermekbútorgyár ezek­ben a hetekben komplett technológiákat, gépeket, gép­sorokat ad át magyar part­nerének, s ugyancsak nyu­gatnémet tervek alapján kez­dődött meg a napokban a < gyártás. Pontos idő — Lenne szíves meg­mondani, hány óra van? — Pontosan nyolc. — Biztos benne? — Természetesen. Az órám már második nap­ja mutatja ezt az időt. Bűcsü Esztergomtól Tegnap elbúcsúztak Esz­tergomtól a Duna-kanyar nyári művészeti egyetemé­nek hallgatói. A 11. stúdium, a régi hagyományokat foly­tatva, a Kodály tanítása alapján kialakult ének- és zenei meveléssel foglalko­zott. A korábbiaktól eltérően az idén külön angol, francia, német és olasz nyelvű cso­portokat szerveztek, s ezek több mint 40 gyakorlati fog­lalkozására alapozták a ta­nítást. fllmásiüzitön Országos tíizoltóversenv Augusztus 2-án és 3-án 9 órai kezdettel Almásfüzitőn a Timföld SC sporttelepén ren­dezik meg a X. országos tűz­oltóversenyt, amely egyben a felszabadulásunk 30. év­fordulója tiszteletére indí­tott és több hónap óta tar­tó szakmai versenysorozat fináléja lesz. Szombaton a járási, a megyei, valamint az országrészi elődöntőkön legjobb helyezést elért csa­patok versenyszerelését bo­nyolítják le, a vasárnapi zá­róünnepélyen ügyességi és gyorsasági versenyszámokat, tömegtornát és nagyszabású tűzoltási bemutatót láthat­nak a nézők. A bemutatón a bányamentő szolgálat, va­lamint a hazánkban tartóz­kodó és az első nemzetközi úttörő tűzoltóversenyen részt vett külföldi csapatok is köz­reműködnek. szemenőcn figyelembe ve­gyük. Szűkebbre szabott ke­reteink között még inkább törekszünk tartalmi színes­ségre, mozgalmasságra, frisseségre. Ennek érdeké­ben a lap szerkezeti fel­építése is módosul vala­melyest, de az új vonások mellett régi jól bevált ha­gyomány inkhoz is ragasz­kodunk. Szeretnénk, és a lap szerkesztésekor erre is törekszünk, hogy olvasó­ink minden fontosat meg­találjanak a Néplapban, ami a bel- és külpolitiká­ban, az országban és a megyében történik. Célunk változatlanul az, hogy a megye újságja a jövőben is hatékonyan töltse be szerepét a párt politikájának szolgálatában és kielégítse olvasóinak igényeit. Kérjük olvasóin­kat. hogy a takarékosság szülte elhatározásunkat fo­gadják megértessek Oklaíssépek a tengerentúlra Gépek utaznak Eszter­gomból Peruba. A távoli or­szág ifjú szakmunkásai ma­gyar gépeken tanulják a fémmegmunkálást. A Szer­számgépipari ‘Művek eszter­gomi gyára készíti a maró­gyalugépeket, valamint a pantográf másológépeket. A perui közép- és felsőoktatá­si intézmények mellett a magyar gépek eljutnak más országokba is. Egy vietnami szakmunkásképző intézetnek például tizenhárom különbö­ző maró- és gyalugépet szál­lítottak a SZIM gyáraiból. Augusztus 31: tincsei vásár A világ ötvén országából hatezer külkereskedelmi vállalat vesz részt az idei őszi vásáron Lipcsében. A hagyományos nemzetközi vásárt augusztus 31-től szeptember 7-ig rendezik meg. A világ száz országából érkeznek majd a vásárra vevők, szakemberek és tu­dósok. Csatazaj Nagyvázsonyban Csatazajtól hangos ezek­ben a napokban a nagyvá­zsonyi kastély parkja. A lo­vasjátékok szereplői — mintegy százötven lovas — már harmadik napja próbál­nak, hogy a szombati és a vasárnapi előadásokon kor­hű képpel idézzék a törté­nelmi múltat. A felszabadu­lás 30. évfordulója jegyében sorra kerülő rendezvény színvonalát emeli Sinkovits Imre és Gombos Katalin színművészek közreműködé­se is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virág h Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja ehónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető : minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Félelős vezető: Kozák Ferenc i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom