Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-08 / 185. szám
fl közművelődés személyi és tárgyi feltételei Nevelési segély, vasárnapi étkeztetés Tanácsi vb-ülés Mázéira és Tárkevén A közművelődés személyi és tárgyi feltételeinek elemzése volt napirenden Mezőtúron — pontosabban szólva csak a fontosabb^ közvetlenül a tanács irányítása alá tartozó intézmények helyzetét mérlegelte a tanács végrehajtó bizottsága. A személyi feltételeket illetően megállapította, hogy létszámhiány kevésbé, a szakképzettség hiánya viszont számottevően befolyásolja a munkát. A művelődési központban például öten dolgoznak népművelési munkakörben, a tiszteletdíjas művészeti csoport-, szakkör- és klubvezetők száma pedig tizennégy. A népművelői munkakörben dolgozók közül egyedül az igazgató szakképzett. A főelőadók közül egy az idén szerzi meg a szakképesítést, egynek tanítói oklevele van, kettő pedig most felvételizett könyvtár-népművelő szakon. A legjobb esetben Is három év múlva kapják meg a diplomát. A könyvtárosok között három képesítés nélküli, ök ugyancsak felvételi vizsgát tettek. Ilyen tények alapján vetődött fel a végrehajtó bizottsági ülésen, hogy elsősorban a helybeli, a közművelődést élethivatásnak tekintő fiatalokat kell segíteni a képesítés megszerzésében, mert szakképzett embert lakás nélkül nem lehet letelepíteni, esetenként még lakással sem lehet helyhez kötni — erre is van példa megyénk városaiban. Számolás a tényekkel két tett, még mindig nincs kiépítve a kellő létszámú aktívahálózat, s kevés a társadalmi pártfogó is. Ez utóbbi feladatra csak az AFIT, a városgazdálkodási vállalat és a TÖVÁLL dolgozói vállalkoztak. Egy esztendeje a városi tanács rendszeres nevelési segélyt ad a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak. Csökkent az állami gondozottak száma, s a helyzet további javítása érdekében még az idén családvédelmi hónapot rendeznek Túrkevén, amelynek keretében szakmai tanácskozásokat, a lakosság részére pedig felvilágosító előadásokat tartanak. Negyvenöt idős emberről gondoskodnak a túrkevei szociális otthonban, amely évről évre gyarapodott, szépült. Hat éve nyílt meg az öregek napközi otthona, ahol harminc öreg tölti napjait; két szoba, ebédlő, társalgó áll a rendelkezésükre. Ez év április óta vasárnap is biztosítják számukra az étkezést. Az otthon lakóit a körzeti ápolónők rendszeresén 1. gatják, és ha szükséges, gyógykezelik: Az idős emberek közül jelenleg ötvenötén kapnak rendszeresen segélyt, melynek összege július elseje óta eléri a 710 forintot. A túrkevei Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésén szó esett a csökkent munkaképességű dolgozókról is. Elmondták, hogy a háziipari szövetkezetben lehetőség van arra, hogy húsz—húsz főt foglalkoztató részleget hozzanak létre a csökkent munkaképességű nők számára. A könyvtár kedvezői)!] helyzetben A városi könyvtárnak külön felnőtt és gyermek részlege, s két fiókkönyvtára van. Pillanatnyilag egy zenei részleg kialakítását végzik, ahol klubfoglalkozásokat tarthatnak, nyelvtanítást is szervezhetnek. A könyvtár berendezése korszerű. Jó összetételű a könyvállomány, s kétszázharminc kül- és belföldi folyóirat is az olvasók rendelkezésére áll. Bár könyvek beszerzésére meglehetősen nagy összeget — évi 120 ezer forintot — fordítanak, szükséges volna az ilyen célt szolgáló összegek emelése, mert erre a tervidőszakban nem került sor. Nem a körülmények az elsődlegesek A mezőtúri közművelődési intézmények személyi és tárgyi feltételeit tekintve van még kívánnivaló. Ennek ellenére igen élénk közművelődési tevékenység bontakozott ki a városban. Az utóbbi négy évben például az ismeretterjesztő előadások és a kiállítások száma háromszorosára nőtt. Hasonló fejlődés tapasztalható a műsoros estek tekintetében. Gyarapodott a nyelvtanfolyamok, klubok és a szakkörök száma is. A város több ízben adott helyet a megyei és országos rendezvényeknek. Az ottani népművelők, könyvtárosok bizonyságot tettek arról, hogy nem a körülmények az elsődlegesek, hanem a hivatástudattal, felelősséggel végzett munka. ☆ A családvédelem helyzetéről és az öregekről való gondoskodásról adott számot tegnapi ülésén a túrkevei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az első témáról szólva elhangzott, hogy bér a városi gyermek- és ifjúságvédelmi koordinációs bizottság jelentős erőfeszítéseKezdődik az I. magyar—szovjet ifjúsági barátság' fesztivál Ma érkeznek Budapestre a kedves-várt vendégek, a lenini Komszomol 34 milliós tagságának küldöttei, s holnap, augusztus 9-én ünnepélyesen megkezdődik az I. Magyar—Szovjet Ifjúsági Barátság Fesztivál. A fesztivált hazánk fel- szabadulásának, a fasizmus fölött aratott győzelemnek 30. évfordulója jegyében hívták össze, azzal: fejezzi ki a magyar és a szovjet ifjúság békevágyát, demonstrálja a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt békepolitikájának támogatását. Augusztus 8—16. között csaknem ezer szovjet fiatalt látnak vendégül a magyar ifjúkommunisták, közöttük hivatalos politikai delegációt, kulturális küldöttséget, s barátságvonattal érkező, a testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolatokat ápoló utasokat. A magyar fiatalokat 140 tagú politikai delegáció képMA: Minden percet ki kell használni Tudósítás a megyei mezőgazdasági operatív bizottság üléséről , 3. oldal Jövő heti rádió- és tv-műsor 4. oldal Utazás a Tiszán Munkatársunk riportsorozatának első része 5: oldal Az Országos Béketanács ügyvezető elnökségi ülése Tegnap az Országos Béketanács ügyvezető elnöksége a Belgrád rakparti Népfront- székházban ülést tartott. Értékelték a hazai békemozgalomnak az első félévben végzett sokrétű munkáját, meghallgatták delegátusaink beszámolóit több nemzetközi tanácskozásról és kidolgozták a második félévre szóló munkaprogramot. Pethő Tibor, az OBT elnökhelyettese vezette a tanácskozást, amelyen a Béketanács vezető tisztség- viselőivel együtt részt vett és felszólalt Baranyai. Tibor, az MSZMP KB párt -és tömegszervezeti osztályának helyettes vezetője is. Az ügyvezető elnökség — az Országos Béketanács Elnökségének javaslatára — dr. Sütő Gyulát megválasztotta az OBT titkárává. Az ülésen megemlékeztek a hirosimai atomtámadás — augusztus 6-1 — 30. évfordulójáról. Megtárgyalták, milyen új feladatai vannak a békemozgalomnak abban a mostani új szakaszban, amely a Helsinkiben sikeresen — a történelmi jelentőségű okmány aláírásával — zárult európai biztonsági értekezlet után kezdődik. Kiállításnézőben Szántástól aratásig Előbb a szabad térre, a gépudvarba, majd a fedett kiállító terembe invitál Pin- kert Gábor , a Szolnok megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat — az AGROKER — igazgató helyettese. Mielőtt a kiállított gépek hasznáról, új technológiákról beszélne, dióhéjban bemutatja vállalatukat. Mezőgazdasági üzemekkel és kistermelőkkel állnak kapcsolatban, gépekkel, növényvédő szerekkel, műtrágyával, gépalkatrészekkel látják el őket, úgynevezett vegyes tevékenységük pedig a munka- és védőruha, bálázók, kötözők, vontató zsinegek, ponyvák, fóliák és építési anyagok eljuttatása az üzemekhez, kistermelőkhöz. Ügv számolják, hogy idei forgalmuk eléri a másfél milliárd forintot. Százötvenen végzik az ellátó munkát. A kiállítást megelőzte egy ’ kollektív „fejtörés”: mit mutassanak be. ami újdonság is, és kicsi területen, legalább részben tükrözi is 1975. valóságát. Ügy döntöttek, hogy két komplett növénytermesztési rendszert, a permetléke- verőt, — a PEMIX-et, — az „apróságok” közül pedig a kiskerti traktort, növényvédőszereket, védőruhákat és burkolókat, kötöző újdonságokat mutatnak be. Pinkert Gábort arra kértem, hogy a két gépsorról beszéljen részletesebben : — Mindkettő Szolnok megyei eredetű, a cukorrépa iparszerű termesztésében a Héki Állami Gazdaság' a gesztorgazda, a rizstermesz- tési rendszer technológiájának diktálója pedig a karcagi Lenin Termelőszövetkezet. A cukorrépa és a rizstermesztés minden munkafázisához bemutatunk itt gépet, a talajműveléstől a tereprendezéstől, a növényvédelmen át a betakarításig... Kiemelném a legkorszerűbb cukorrépa betakarító gépet, az ÖCS—6-os önjáró, koronaíe- jezőt és az SZK—6-os kisze- dő-rakodót. A rizstemesztés nagy segítője az a módosított gabonakombájn, amelynek kereket helyettesítő fél lánctalpa van, így nedves, felázótt talajon is jól boldogul. Újdonságunk még az automatikus permetlékeverő, ami kiküszöböl sok egészségre ártalmas, eddig kézzel végzeít munkát. Megemlítem még nagyon népszerű kis traktorunkat, aminek látványán „felbuzdulva”, két látogatónk az elmúlt napokban vásárolt is raktárunkból házi használatra. (Folytatás a 3. oldalon.) A nap híreiből viseli. Szombaton reggel a két delegáció megkoszorúzza a Gellért-hegyi Szabadság szobrot, s elhelyezik virágaikat a Szabadság téren, a hazánk szabadságáért hősi halált szovjet katonák obe- liszkjénél. A magyar és a szovjet fiatalok innen vonulnak át a Lenin szoborhoz, ahol ünnepélyesen is bejelentik: megkezdődik a fesztivál. Példás gyorsasággal A földalatti építéséhez nélkülözhetetlen injektáló csövek gyártását kezdte meg a héten a pécsi Fémipari Vállalat györgyaknai műanyagüzemében. Az észak—déli metró munkálatainál ilyen műanyagcsövek segítségével vagy nyomású, képlékeny anyagot juttatnak az alagút falába, ami ha megszilárdul, szigetelő rétegként védi a metrót az ártó nedvességtől, víztől. A megrendelő Közlekedési Építő Vállalat a HVNGAROPLAST ’75 kiállításon figyelt fel a fémipari vállalat termékeire. A pécsi vállalat műszaki kollektívája példás összefogással és gyorsasággal készült fel a sürgős rendelés teljesítésére. A nagy teljesítményű fröccsöntőgép a sikeres próba után már sorozatban adja a műanyagcsöveket. Üj vasúti személykocsik a MAV-nak Az év második felében jelentősen bővül a MÁV személygépkocsiparkja. A győri Magyar Vagon- és Gépgyárban a hátralevő öt hónapban 70, nemzetközi forgalomra is alkalmas vasúti személygépkocsi készül a hazai vasutak számára. A Dunai Vasműből, a Lenin Kohászati Üzemekből eddig csaknem 1000 tonna anyag érkezette kocsik gyártásához. Lakásépítési rekord Pécsett A Mecseki Ércbányászati Vállalat legnagyobb vidéki munkáslakás-építési akcióját szervezte meg tavaly azzal a céllal, hogy a fiatal, családos dolgozói közül kétszáznak mielőbb saját otthont biztosítson. Nemrégiben a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat az első negyven kétszobás lakás kulcsát átadta a tulajdonosoknak. A többi épületet is befejezik még ebben az évben. Egy mondatban — Tíztagú francia munkásküldöttség látogatott Tolna megyébe Bezonsból, Szek- szárd Párizs környéki testvérvárosából. — Ismét palackoznak a pécsi Pannónia Sörgyárban, ahol egy héttel ezelőtt a kazánház kéményének leomlása miatt — éppen a nyár derekán — gőz nélkül maradt az üzem. 4 A képesítés megszerzéséért A művelődési központ negyedszázada kapott helyet az ipartestület régi épületében. Érthető, hogy többszöri átalakítás és felújítás után sem teljesen megfelelő a közművelődés távlati céljainak szolgálatára. Jól jönne tehát egy új művelődési ház, de építéséhez nincs kellő fedezet. Méltán foglalt tehát úgy állást a végrehajtó bizottság, hogy a realitással számolva új beruházás helyett inkább a művelődési ház, valamint a kiállítócsarnok felújítását tűzi célul. Ez utóbbi fűtésének megoldásával sokat javítanának a köz- művelődés helyzetén, hiszen a kiállításokon túlmenően télen is lehetne hangversenyeket, egyéb rendezvényeket tartani benne. Viszonylag nem nagy beruházással elő lehetne tehát segíteni a közösség igényeinek jobb kielégítését. Az érdeklődésre egyébként nem lehet panasz; a művelődési központ és a kiállítócsarnok látogatóinak száma tavaly meghaladta a százhúszezret. A művelődési központ működtetéséhez egyre javulnak az anyagi feltételek —* állapította meg a végrehajtó bizottság. A költségvetési keret az idén eléri a 700 ezer forintot, melyből az állami támogatás összege 437 ezer forint. Az üzemek, termelő- szövetkezetek évente százezer forint körüli összeggél, s körülbelül 40—50 ezer forint értékű társadalmi munkával segítik a művelődési központot.