Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-06 / 183. szám

Ära: 80 fillér XXVI évi. 183. sz. 1975. augusztus 6., szerda VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ft talccarelkGi^sscisi ífíziraBcESztőjci H e magyarázkodjunk: manapság takarékoskodik az egész világ. Például a svéd parlament júniusban tízéves energiatakarékossági programot fogadott el, s ebben egyebek között meghatározta az energiafelhasz­nálás évi növekedési ütemének mérséklését — az eddigi négyről két százalékra —, a munkahelyek és lakóépületek fűtésének korszerűsítését, s július elsejétől tetemesen emel­te a magánfogyasztók villanyáram, benzin stb. díjszabását. Nem azért utalunk erre, hogy azt mondhassuk, no lám, a gazdag svédek Is. Sokkal inkább annak érzékeltetésére: a jelenlegi világgazdasági helyzetben törvényszerű jobban sáfárkodni mindazzal, amit emberi kéz alkotott, amit föl­dünk nyújthat. Számunkra e törvényszerűség még nyoma­tékosabb, hiszen anyagaink, energiaforrásaink javát vásá­roljuk, s hogy megvehessük, ellenértékét meg kell termel­nünk. A jobb energia- és anyaghasznosítás követelménye szorosan összefonódik az ésszerűséggel, akik tehát kerül, amibe kerül alapon akarnak takarékoskodni, azok nem értik, vagy félreértik az ésszerű gazdálkodás lényegét. A párt Központi Bizottsága 1974. december 5-i ülése, s a XI. kongresszus határozata, miközben erőteljesen fi­gyelmeztetett a takarékosság szükségességére, többszörösen aláhúzta annak fontosságát, hogy ez terveinkkel összhang­ban, minden esetben a hatékonyságot segítve menjen végbe. Nem a lényeggel törődnek azok, akik „legyünk túl ezen a kampányon is” felkiáltással csak látszatintézkedéseket tesz­nek, s közben hagyják, hogy továbbra is hulladékba kerül­jön a nagy értékű acélötvözet sok-sok tonnája a forgá­csolóüzemből, kilowattok százait nyeljék el a szükségtele­nül forgó villanymotorok, a senkinek se világító égők. Persze, nagy baj lenne, ha csudán a takarékosság cím­kéjével ellátott csacskaságokra figyelhetnénk fel, s nem ke­rülnének szemünk elé nagyon is biztató tények. Mint pél­dául az, hogy az ország erőműveiben mérséklik a fajlagos hőfelhasználást, hogy az idén már — tekintélyes tőkés be­hozatalt fölöslegessé téve — az ipar teljes petrolkémiai ter­mékigényét 58 százalékban fedezi a hazai gyártás, hogy kimozdult a holtpontról a másodlagos nyersanyagok, a hul­ladékok hasznosításának — főként összegyűjtésének — ügye. Az ésszerű, az érdekeket jól egyeztető takarékosság­ra nagy számban lelhetünk tényeket á gyógyszer-, a mű­anyagiparban, — így a röntgenberendezések eddig Im­portból származó bizonyos alkatrészeinek hazai előállítása egymillió devizaforint kiadásának elkerülését teszi lehető­vé —, azaz előre halad, bővül, s mindeközben szilárdul a takarékosság szemléletének, , gyakorlatának frontja, de ... de ne feledkezzünk el azokról, akik csupán felmutatni akarnak valamit. Megelégednek bármivel, csak hivatkozni lehessen rá, nem veszik észre — vagy nem akarják? —, hogy a náluk jól mutató takarékosság más vállalatoknál, iparágakban zavart, esetleg többszörös kárt okoz. ök azok, akik „leállí­tanák az importot”, akik számlálatlanul sorolják a tippe­ket, mit kellene a takarékosság érdekében másutt tenni, ám saját munkahelyükön a legelemibb dolgok sem kapnak figyelmet, ott pazarlódik anyag, energia, munkaerő,, még egy műszakban is akadozva dolgoznak a gépek... Nem ilyen ötletadókra, nem kíbicekre van szükség, hanem cse­lekvőkre, józan mérlegelőkre, elemzőkre, akik értik az ösz- szefüggéseket, társítják az utakat és módszereket, akik tud­ják, hogy a takarékosság folyamat, állandó kísérője min­denfajta — azaz nemcsak a termelő — tevékenységnek. S okan vannak ilyenek? Igen, sokan. Csak nem mindenütt kérdezik őket, s ha kéretlenül monda­nak valamit, süket fülekre találnak. Munkások, mérnökök, tisztviselők, szövetkezeti tagok nagy tábora ez, vezetőké és beosztottaké, akik jól érzékelik, hol húzódik a vízválasztó ésszerűtlen és ésszerű tényleges és látszat kö­zött. Figyelmet az ő szavuk, szabad utat az ő cselekedetük érdemel. M. O. I. Magyar-szovjet ifjúsági barátság lesztivál Harminc ész! fiatal Szolnok megyében Első alkalommal rendezik meg hazánkban augusztus 8. és 16. között a magyar—szov­jet ifjúsági barátság feszti­vált, amelyet az idén Ma­gyarország felszabadulása és a fasizmus felett aratott győ­zelem 30. évfordulójának szentelnek. A KISZ és a Komszomol közös megmoz­dulására több mint nyolc­száz szovjet komszomolista jön hozzánk vendégségbe és vesz részt a nagyszabású, egész országba kiterjedő poli­tikai rendezvényen. A feszti­vál augusztus 8-i budapesti nyitása és kezdő programjai után a szovjet delegáció ki­sebb csoportokra oszlik és a magyar—szovjet testvérkap­csolatoknak megfelelően a megyékbe látogatnak a ven­dégek, ahol a legkülönbözőbb helyi programokon vesznek részt, így például Mezőhe­gyesen lovasbemutatón, Sze­geden lövészversenyen, Mi- kófalván magyaros falusi la­kodalomban. Az eseményekben gazdag napok Szolnok megyében sem maradnak el. Megyeszékhe­lyünk már a fesztivál első napján, ha rövid időre is, de kapcsolódik a két nép fiatal­jainak nagy seregszemléjébe, ugyanis Szolnokon utaznak át az országos megnyitóra ér­kező szovjet vendégek, s a város és a megye KISZ-esei itt köszöntik őket. Augusztus 8-án délelőtt az állomáson fogadják a fesztivál politikai küldöttségét, délután pedig a Tiszaligetber. üdvözlik az autóbuszokon érkező, és Szol­nokon .rövid pihenőt tartó komszómolistákat. A főváro­si program után — melynek fontos politikai eseménye lesz a közös ifjúsági szeminári­um és a KISZ—Komszomol újabb ötéves együttműködési szerződésének aláírása — a fiatalok vidékre utaznak. Megyénkbe a hagyomá­nyos testvérkapcsolatoknak megfelelően észt fiatalok ér­keznek. A küldöttséggel tart az észt Komszomol díjával kitüntetett Barátság tánc- együttes, amely műsort is ad. A harminc tagú küldöttséget húsz fiatalból álló magyar csoport kíséri négynapos itt tartózkodásuk során. Hétfőn, 11-én délelőtt Abony—Szolnok közt a me­gyehatáron népviseletbe öltö­zött fiúk, lányok fogadják a vendégeket a barátság jelké­pével: kenyérrel és sóval. Az első napon a szokásos város­nézés, múzeumlátogatás mel­lett érdekes eseménynek Ígérkezik a szolnoki nagyüze­mek MSZBT tagcsoportjai szervezte családlátogatás, melyek keretében szolnoki munkások fogadják ottho­nukban az észt vendégeket. Kedden a megyéről és Szol­nokról készült filmek teszik élményszerűvé a szűkebb ha­zánk életét ismertető beszá­molót. E nap kiemelkedő rendezvénye lesz a Járműja­vítóban sorrakerülő üzemlá­togatás és magyar—szovjet röplabda és futball villám­torna. Még ezen a napon megkoszorúzzák a fiatalok a Felszabadulási emlékművet, majd Rákóczifalván közös barátsági est zárja a sort. Rákóczifalva lesz a küldöt­tek szerdai első állomása, ahol a szajoli—rákóczifalvi Rákóczi Tsz munkájával is­merkednek az észt fiatalok, majd ezt követően Martfűre utaznak. Itt a Tisza Cipő­gyárban üzmelátogatáson te­kinthetnek be a korszerű ci­pőgyártási munkafolyama­tokba. Martfűn lesz a Szolnok me­gyei program legnagyobb po­litikai eseménye: a cipőgyár művelődési házában nagy­gyűlést tartanak a fasizmus felett aratott győzelem tisz­teletére. A nagygyűlésen, amely egyben a fesztivál me­gyei záróünnepélye is lesz, részt vesznek többek között a kunszentmártoni járás fia­taljai is. A negyedik napon az utol­só szolnoki városnézést köve­tően a — négy nap előtti fo­gadóhelyen — a megyehatár­nál búcsúztatják a Szolnok megyei KISZ-esek a Buda­pestre utazó észt komszomo- listákat, megyénk vendégeit. MA: Amíg a búzából liszt lesz Publicisztika Sok még a hibás bútor Javult a háztartási gépek minősége A vevők többet reklamálnak A KERMI minőségellenőrző vizsgálatairól (3. oldal) A szerkesztőség postájából A jogszabály szerint Tájékoztató a rokkantsági nyugdíj ró’ Kodály kórus az NDK-ban Sorozatunk 3., befejező része (4. oldal) A/képemyő előtt Visszatekintés a tv mij^theti műsoraira Önművelődéssé! a közművelődésért Művelődéspolitikai publicisztika (5. oldal) Bandi, fogjál nekem fácánt Riport a Sz.MÁV atlétáiról (7. oldal) Új szakmunkásokat köszöntöttek Tizenhat kiállító szakmai napja Társvállalatok találkozója A Magyar Hajó- és Daru­gyár tiszafüredi gyáregységé­ben évek óta hagyomány, hogy a gyár ösztöndíjasaként sikeres szakmunkásvizsgát tett fiatalokat háziünnepsé­gen köszöntik a gyárt párt- és gazdasági vezetői. A teg­nap megtartott ünnepségen az idén végzett harminc he­gesztő, forgácsoló és szerke­zeti lakatos szakmunkásnak gratuláltak a sikeres vizs­gákhoz, és átadták a „vizs- gapénz”-nek nevezett jutal­makat. Az ünnepség —■ a hagyományokhoz híven — a vezetők és az új szakmun­kások klubszerű keretek közt lefolyt, kötetlen beszélgeté­sével zárult. Félidejéhez közeledett a megyei- és élelmiszergazda­sági kiállítás. Tegnap tar­totta több nagyvállalat, ál- larhi gazdaság, szövetkezet a szakmai napját. Filmvetí­tésekkel, tájékoztatókkal, ahol lehetőség nyílott kósto­lókkal színesítették a prog­ramot. Az AGROBER — Mező- gazdasági Tervező és Beru­házási Vállalat — két szak­embere Baranyai József ag­rártervező és Oros László gépésztechnikus a termelő- szövetkezetek és állami gaz­daságok állattenyésztési szakembereivel találkozott. A mezőpanel épületszerke­zetekről érdeklődtek legtöb­ben tőlük. Vállalatuk több tsz-szel és állami gazdaság­gal közösen a közelmúltban létrehozta .Nyékiádházán a panelgyártó üzemet. Az előregyártott elem újdonsága, hogy jórészt szereléssel állítható ösz- sze, tehát gyors korsze­rű építést tesz lehetővé. Megyei példaként említet­ték a kunhegyes! Kunság Népe Tsz már elkészült, zárt konstrukciós 460 férőhelyes kocaneveldéjét. Mezőpanel­ből épült, dán technológia szerint működik. A szarvas­marha-program változást hózott Szolnok megyében is, egyre több helyen térnek át az intenzív tejelő tehenek tenyésztésére, A fajtaválto­zás kihat a tenyésztési kö rülményekre, technológiák­ra. Az AGROKOMPLEX — a rendszergazda, — elő- tervei alapján a terve­ket, de a kivitelezést is az AGROBER szakem­berei végzik. Erre is találunk megyénk­ben példát: a Héld Állami Gazdaság 1040 férőhelyes te­henészete készült ilyen mó­don. A Békés megyei Vegyes­ipari Vállalat mellett hét ál­lami gazdaság: a mezőtúri, a jászsági, a héki, a törökszentmikló­si, a paiotási, a karcagi és a nagykunsági közö­sen tartott szakmai na­pot. A különféle termesztési rendszerek tapasztalatiról esett közöttük a legtöbb szó. A törökszentmiklósi ba­romfifeldolgozó és az Állat­forgalmi és Húsipari Válla­lat kóstolóval egybekötött találkozóra invitálta a szak­embereket, a TITÁSZ, a Ganz Villamossági Művek, a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat képviselőit is sokan megke­resték. Délután a Háztartási és Kozmetikai Vállalat szak­emberei — a kozmetikusok — is tanácsokat adtak, gya­korlati bemutatót tartottak a legérdekel tebbeknek: a nőknek. T, SJ6, V. Amatőrfilmesek országos fesztiválja Szolnokon Augusztus 8—10 között rendezik meg Szolnokon a II. Munkáspórtrék Országos Amatőrfilm Fesztiválját. Az előzsüri 40 filmből válogat­ta ki azokat, melyeket a fesztivál alatt műsorra tűz­nek. Huszonegy film indul a versenyben, négyet pedig versenyen kívül mutanak be. A vetítéseket pénteken és szombaton esté a Mini klubban bárki megtekinthe­ti. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés és a díjnyertes fil­mek bemutatása vasárnap délelőtt lesz a Tallinn Film­színházban. A zsűri tanács­kozása nyilvános lesz, ta­pasztalatszerzési lehetőséget biztosítva az amatőrfilme- seknek. A társadalmi zsűri­ben két fiatal és két idősebb munkás is részt vesz. Sza­vuk döntő súllyal esik latba, hiszen a fesztivál témája a munkásélet ábrázolása, s azt legjobban mégis csak ők is­merik. Az országos amatőrfilm fesztivál már csak a témája miatt is megérdemelné, hogy két év múlva — ugyenebben a témakörben fogant alkotá­sokkal — külföldi amatőr­filmeseket is meghívjanak a fesztiválra. Megnyitották a II. nemzetközi Kodály-szimpoziont Csaknem 20 ország képvi­selőinek részvételével ked­den a Zeneakadémián ünne­pélyes keretek között meg­nyitották a 11. nemzetközi Kodály szimpoziont. Rosta Endrének, a Kulturális Kap­csolatok Intézete elnökének megnyitó szavai után Pozs- gai Imre kulturális minisz­terhelyettes méltatta Kodály Zoltán szerepét a nevéhez fűződő zenepedagógiai rend­szer megalkotásában. Ezt követően Kodály Zoltánná, majd a californiai Oakland- ban megrendezett I. nemzet­közi Kodály szímpozíon szer­vező bizottsága nevében Mary Alice Hein köszöntötte a részvevőket. Az ünnepi ülé­sen dr. Űjfalussy József, az MTA zenetudományi intéze­tének igazgatója tartott elő­adást Kodály és a Zeneaka­démia címmel. Az ülést a Kodály műveiből összeállí­tott hangverseny zárta. A szimpozion szerdától Kecskeméten folytatja mun­káját. A szimpozion két he­te alatt több rangos hang­versenynek ad otthont Kecs­keméten, s ugyanitt nyílik meg a Kodály Zoltán mun­kásságát, életét szemléltető kiállítás is. Vállalatvezetők értekezlete a tervhivatalban Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyete- sének, az Országos Tervhi­vatal elnökének vezetésével kedden az Országos Tervhi­vatalban értekezletet tartot­tak mintegy 80 nagyvállalat vezetői részére a tervezéssel kapcsolatos időszerű fela­datokról. Az értekezleten részt vet­tek a vállalatok felügyele­tét ellátó minisztériumok, országos hatáskörű szervek és a szövetkezetek országos tanácsainak vezető munka­társai is. Dr. Hetényi István terhivatali államtitkár az V. ötéves népgazdasági terv ki­dolgozásának heivzetérőt Madaras! Attila pénzügymi­nitériumi államtitkár a sza­bályozási rendszerek 1976. január 1-én bekövetkező változásainak indokairól és várható hatásairól adott tá­jékoztatót. Kétszáz tonnával több Nagyarányú rekonstrukció kezdődött a Budapesti Fi­nomkötöttárugyár debreceni üzemében. Üj épületbe, kor­szerű gépeket szerelnek be. Mindez lehetővé teszi, hogy a jelenlegi 300 tonna helyett évente ötszáz tonna kötött árut állítsanak elő. Korszerű, a divathoz gyorsan igazodó termékeket gyártanak majd, s ehhez egyre több hozzá értő munkásra van szükség. A fejlesztési tervekkel pár­huzamosan megkezdődött a szakmunkások képzése is. Egy mondatban — Dr. Németh Péter és dr. Magyar Kálmán régészek irányításával kedden Nagy- ecsed Sárvár elnevezésű ha­tárrészében újabb Árpád­kori nemzettségfő központjá­nak feltárása kezdődött meg. — Dr. Lénárt Lajos me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes vezetésé­vel kedden küldöttség uta­zott Leningrádba a nemzet­közi halászati kiállításra. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom