Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus V. Egyetemkóstoló Gödöllőn Befejeződött a vizsgaidő- szak, lezajlottak a felvételik is, a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem mégsem csen­des. A folyosókon, a büfében beszélgető diáksereg, s a legtöbb szemináriumi terem, előadó is foglalt. Július 20-tól augusztus 2-ig száznegyven Bács, Békés, So­mogy, Heves és Szolnok megyei diák, valamennyien fizikai dolgozók tehetséges gyermekei, egyetemi előké­szítőn vesz részt. Afféle egyetemkóstoló ez... Holnap zárthelyi / A három gazdászcsoport (a mezőgazdaságtudományi karra készülők tanulnak itt) egyike éppen szünetet tart. Két állattan óra között egy cigaretta vagy éppen egy cola, egy szendvics. — Most már biztos, hogy jövőre ide jelentkezem — szögezi le mindjárt a beszél­getés kezdetén Farkas Kata­lin, a Szolnoki Verseghy Fe­renc Gimnázium leendő ne­gyedikes tanulója. Két társa, a szintén verse- ghys Halasi Edit és a török­szentmiklósi mezőgazdasági szakközépiskolás Dankó Ödön egyetértőén bólogat. — Én eddig Keszthely és Gödöllő között ingadoztam — vallja be töredelmesen Edit —, de ez az itt töltött pár nap mindent eldöntött. Visszajövök, mindenáron... Gödöllő tehát csatát nyert. Hogy hogyan ? A három Szol­nok megyei diák nevében Dankó Ödön fogalmaz így: — Csodálatos a környezet, irtó rendesek a tanárok — hát lehet itt rosszul tanulni? Nem elkeserítésként, de megjegyzem, hogy ezek az „irtó rendes” tanárok a fel­vételi vizsgán bizonyára „ir­tó” szigorúak lesznek. — Most is azok — nyug­tatnak meg sietve. — Mate­matikából, kémiából és bio­lógiából (a felvételi tár­gyak) végigvesszük szinte a teljes középiskolai anyagot, s bizony egy-kettőre kiderül, hogy ki mit tud. — És mit tudnak a Szol­nok megyeiek? — Eddig nem vallottunk szégyent, reméljük ezután se... A nagy próba holnap lesz, ugyanis zárthelyit írunk. Zárthelyire készülnek a gé­pészek (a gépészmérnöki kar­ra felvételizők) is. A szol­noki Egyed József és a me­zőtúri Kiss György éppen azon tanakodik, hogy milyen feladatokra számíthatnak. — Minket matekból és fi­zikából gyúrnak, s mondha­tom alaposan — magyarázza Jóska. — Elsősorban a kö­zépiskolai anyagot ismétel­jük át, de egy kevés újat is veszünk hozzá. Az ismétlés se unalmas, itt más a meg­közelítés, a feldolgozás mód­ja. Unatkozni nem lehet — Unatkozni tényleg nem lehet — folytatja Gyuri. — Délelőtt tanulunk, délután sportolunk, játszunk, kirán­dulunk. Voltunk a Mátrá­ban, Budapesten színházban, megnéztük az egyetem tan­gazdaságát, s persze minde­nekelőtt ismerkedünk az egyetemmel. Jóskával bejár­tuk az épületet, benyitottunk minden műhelybe... szobá­ba. .. Nem mondják, de látom, valami hasonlót fogadhattak, mint Edit: visszatérni min­denáron. .. A visszatérésig azonban még egy kemény középisko­lai év van — addig pedig: egy fél szünet. — Hogy telik majd az augusztus? — Nyaralni megyek Űj­szászra, a nagymamámhoz, s utána talán Budapestre is — válaszol Jós Ica. — Az egyetemi előkészítő előtt egy hónapot dolgoztam. S Gyuri? — Én is dolgoztam egy hónapot, a mezőhéki Tán­csics Termelőszövetkezetben, a hátralévő heteket pedig otthon töltöm, a szüleimmel. Pihenek, hisz szeptemberben nagy hajrá kezdődik. Visszavárják őket A száznegyven fős csoport gondnoka, programfelelőse, mindenese: Dezső Ottóné, az egyetem főelőadója. — A megyékkel kötött együttműködési szerződés alapján idén már a negye­dik alkalommal szerveztük meg az előkészítő tanfolya­mot. Mi biztosítjuk a szál­lást, az előadókat, a progra­mot — a megyei tanácsok az étkezést és az utazást fede­zik. (A gyerekek mindössze ötven forintot fizetnek a ki­rándulásokra.) Hogy miért csináljuk mindezt? Szeret­nénk, ha a fizikai dolgozók f tehetséges gyermekei felké­szülten, bátran jönnének a felvételi vizsgára, ha a to­vábbtanulásra itt újabb ösz­tönzést kapnának. Nincs pon­tos adatunk, hogy a koráb­bi előkészítők részt vevőinek hány százalékát vették fel egyetemre — annyi azonban biztos, hogy nagy többségük ma nálunk tanul. Visszavár­juk az idei tanfolyam hall­gatóit is. Hérész Dezső 6TWßlPm­----^ x J^LWYELVMüYELES) Potyaleső Nagyon érdekes jelenségre hívta fel a .figyelmünket a címbeli szóval kapcsolatban egy olvasónk. Szerinte bizo­nyos szavak nagyon „tola­kodóvá” válnak napjaink­ban, a potya szó és szócsalád­ja pedig egyre ritkábban vállal nyelvi szerepet. Van valami igazság az ál-1 lításában. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy minden­napi életünk nyelvhasznála­tában teljesen visszaszoruló­ban lennének a következő szóalakok, szószerkezeti for­mák: potya, potyázik, elpo­tyáz, potyás, potyázó, potyá- zás, potyaóra, potyakérdés, potyautas, potyaleső, potya vendég, potya ember, potya­jegy, szereti a potyát, potya­munka, potya bor, potyára kap mindent stb., stb. A felsorakoztatott nyelvi formákkal az alábbi fogalmi tartalmakban és használati értékekben élünk írásban és szóban: ingyen, ingyenes, po­tom áron, haszon nélküli, ol­csón, nagyon könnyű, meg­erőltetést nem kívánó, fizet- ségnélküli, haszontalan, könnyű munkára számító, arra vadászó stb. A potya szóalak eredetét tekintve a poty, potty, poty- tyan, potyog, potyó hang­utánzó szavak sorába illeszt­hető bele. Eleinte a nép nyelvében s a családias jel­legű beszédhelyzetekben ju­tott elsősorban nyelvi sze­rephez. A potyába tenni (könnyen végezni), potyára ment (elpocsékolódott), min­dent elpotyázott (elfecsérelt) szólásszerű formák is ritkán jutottak el az igényesebb nyelvhasználatba. Próza­íróink, így Jókai, Mikszáth, Móra, Móricz stb. már gyak­rabban emlegetik a potya­bor, a potya fráter, a potya pénz, a potyaleső nyelvi kép­leteket. A szó életútjának alakulá­sára vonatkozólag nagyon jellemzőek azok a példák is, amelyekből az tűnik ki, hogy a szócsalád egy-egy tagját á versekben beszédhelyzeteket jól jellemző stíluseszközként is felhasználják költőink. Reviczky Gyula Potya-nóta címmel megírt ironikus ver­sében nevetségessé teszi azt a szerkesztőt, aki potya mun­katársaitól, potya verseket, potya cikkeket vár, s viszon­zásul potyára tiszteletpél­dányt ad. Gulyás Pál humo­ros hangvételű költeményé­ben azt az embert mutatja be, aki még dicsekszik is azzal, hogy mindent ingyen, potyán kapott az életben: „Egész életem potya volt, Potya voltam, potyán halok. A vén dajkám potyán vett meg, a papok potyán temet­nek” (Gulyás: Potya-ember). Elítélő álláspontját is meg­fogalmazza Váci Mihály e versbeli mondatában: „A potyalesők hada hömpölyög szét”. (Váci: Aljnövényzet.) Dr. Bakos József Oj könyvek Így élt Jókai Mór— Dokumentumok Magyarország felszabadulásáról A Táncsics Könyvkiadó gondozásában jelent meg a Küzdelmes évszázad. Feje­zetek a magyar munkásmoz­galom történetéből. Az MSZMP KP Párttörténeti Intézete gondozásában ké­szült hézagpótló kiadvány főszerkesztője Vass Henrik. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó megjelentette a Nagy emberek élete sorozat­ban, új kiadásban Fodor András könyvét; a Szólj költemény József Attila éle­tét és költészetét ismertéti. Az Így élt... sorozat leg­újabb kötete az Így élt Jó­kai Mór. A sok képpel, rajzzal illusztrált életrajzi könyv szerzője Lengyel Dénes. Pálos Rozíta versei­nek kötete az Ütőn. A Móra Ferenc válogatott művei az ifjúságnak sorozatban ismét megjelent A Hatrongyosi kakasok, Móra állatmeséi­vel, gyermekverseivel; a pompás kötetet Reich Ká­roly illusztrálta. A világ legszebb meséiből váloga­tott össze egy kötetre valót Schindler Anna. Arany Já­nos verses képeskönyve az Este van, este van; a köte­tet Reich Károly rajzai dí­szítik. A kisebbeknek szól Varga Katalin sokadik kia­dásban ismét megjelentetett könyve, a Mosó Masa moso­dája,, mesékkel, versekkel, F. Győrffy Anna illusztrá­cióval. A Tudod-e már? németből fordított, az apró­ságok ismereteit játékosan gyarapító kis lapozókönyv. A Kozmosz könyvek sorozatá­nak új kötete, az Oázis ra­kétákkal, elbeszéléseket, ri­portokat közöl a katonaélet­ről. (Berkes Péter válogatá­sában és szerkesztésében.) A Corvina Kiadónak a felszabadulási évforduló al­kalmából megjelentetett könyve az 1944—1945. Do­kumentumok Magyarország felszabadulásáról. A kötet anyagát Esti B|]a válogat­ta, a könyv elé Kállai Gyu­la írt bevezetőt. Restaurálják Feszty Árpád körképét Feszty Árpád híres körképe ■— A magyarok bejövete­le — a II. világháború alatt Budapestes súlyosan megsé­rült. Megmaradt részeit az elmúlt évtizedekben különféle raktárakban őrizték. Csak a közelmúltban határozták el, hogy a 115 méter hosszú, 15 méter magas festményt res­taurálják és később a Csongrád megyei Ópusztaszeren tervezett nemzeti emlékparkban helyezik majd el. ÉPÜL ÁZ ÚJ KOSSUTH ADÓ Solt mellett a Bács-Kiskun megye! Állam! Építőipar! Vállalat dolgozói építik az új Kossuth adót. A szovjet tér* vek alapján és szovjet segítséggel épülő adó teljesítménye 2000 kW lesz. (A jelenlegi lakihegyi mindössze 300 kW teljesítményű.) Az új Kossuth adó középhullámon az egész ország területén fifogástalan minőségben vehető. A tervek szerint jövő év végén már megkezdi a próbaadást. Képün­kön: Lepljhin Mihail, Benjada Jenő építésvezető és Kules Nyikolas megbeszélése az adótoronynál. Újra etjiyitját a Károlyi Mihály emlékszobákat Zene az ifjúsági parkban Osztatlan sikert aratott szerdán a szolnoki ifjúsági parkban az Apostol együt­tes. Széles skálájú, választé­kos műsorukra hétszáz fia­tal volt kíváncsi. S, hogy mennyire jól érezték magu­kat, bizonyítja az is, hogy együtt énekeltek a zenekar­ral — mint legutóbb a Sprint együttes koncertjén. Az ifjúsági parkban au­gusztus 1-től 10-ig, a jubi­leumi kiállítás ideje alatt különféle kulturális rendez­vények lesznek, Így az el­ső négy napon divatbemu­tatók; augusztus 3-án a Continental, 4-én pedig a Vastaps együttes lép fel. Augusztus 5-én a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola fúvószenekara, 6- án pedig az MHSZ olaj­bányász fúvószenekar ad műsort. Augusztus 7-én a mezőtúri Röpülj páva kör és a citerazenekar mutatkozik be, 8-án a CÉ-CÓ együttes, 9-én a Tisza táncegyüttes, s végül 10-én az Integrál ze­nekar szórakoztatja a kö­zönséget. A parkot csak a kiállításra váltott jegyekkel kereshetik fel az érdeklő­dők. Feiőfi-eniiékünnepségek Petőfi Sándor szülőföldjén, a költő ereklyéit őrző kis­kunsági településeken — mint minden évben júljus 31-én — most is megemlé­keztek Segesvár nagy halott­járól. A forradalmár költő halálának 126. évfordulóján koszorúkat, virágokat helyez­tek el szobrainál, emléktáb­láinál. Szülőhelyén, Kiskőrö­sön a városi népfrontbizott­ság rendezett emlékünnepsé­get, amelyen a társadalmi és tömegszervtezetek, a Pe­tőfi nevét viselő intézmé­nyek, ipari és mezőgazdasági szocialista brigádok, az ifjú­sági szervezetek képviselői vettek részt. A hagyományos ünnepség keretében megko­szorúzták a költő szobrát a Petőfi téren. Augusztus közepén újra megnyitják a Károlyi Mi- hály-emlékszobákat, amelye­ket a hatvanas években ren­deztek be a Károlyi-palotá­ban. Tavaly, amikor meg­kezdték az épület javítását a födémcserét, az emlékszo­bákat és az ottani állandó kiállítást bezárták, s az idén Károlyi Mihály születésének 100. évfordulójára újították fel. Az átrendezés azért is szükséges volt, mert időköz­ben értékes dokumentumok­kal, személyes tárgyakkal gyarapodott a nagy állam­férfiú életpályáját, politikai tevékenységét bemutató gyűjtemény. Az agyag professzora Napokig beszélgettünk, de sohasem a cikk témájáról. Ifjú Szabó Mihály karcagi fazekast nem lehet „.kikér­dezni”, ki kell várni türe­lemmel, amíg magától ki­buggyan belőle a mondan­dó. Nehezen indult, azután egyik késő este megeredt a nyelve. Közbeszólni nem akartam, félvén, hogy el­apad beszélő kedve, így hát egy monológot vetettem pa­pírra. Kántor Sándor műhelyé­ben dolgozott a papa, én pe­dig beleszülettem a műhely­be. Három évesen már kis állatfigurákat csináltam agyagból, mert a szomszéd­ban sok állat volt, s én azo­kat mintáztam, hogy „gaz­da” legyek. Korábban az agyagban hagytam az ujjle­nyomatomat. El is teltek az iskolás évek agyagozással, galambászással, j átékkal: ta­nuló lettem a Kántor mű­helyben, majd szakmunkás és darabbéres korongozó. Húsz esztendősen önálló gondolatok kezdtek foglal­koztatni. Tíz éve, hogy saját műhelyt építettünk a papával, pedig azt tartották, hogy mi csak korongozni tudunk, díszíteni nem. Mégis vettünk szalmát, az udvaron kivetettük a vá­lyogot, építkeztünk. 1966 februárjában már Szabó cse­repek készültek. Én a díszí­tést kezdtem tanulgatni ma­gamtól, de volt hogy egész napi munkámat összetörtem a kudarc miatt. De az évek során magabiztos lettem az íróka kezelésében, s kime­részkedtem a tiszafüredi ke­rámia motívumvilágából. Ügy 6—7 éve kezdtem fog­lalkozni a néprajzzal, s föl­fedeztem Győrffy Istvánt. Utánanéztem az alföldi ha­gyományoknak is. Először a mezőtúri kerámiát újítot­tam föl sikeresen, ezért kap­tam meg a „Népművészet if­jú mestere” címet 1970-ben, amikor első ízben adomá­nyozták. De szakadékot érez­tem a füredi és a túri cserép között, hát keresni kezdtem a füredi őseit. A szálak Deb­recenbe vezettek, ahol a múlt század elején ragyogó faze­kasság volt, de a szá­zad végére kihalt. Ezt száz éve letették, azóta senki nem nyúlt hozzá, gondoltam. Ma is egyedül én csi­nálom ezt a stílust: nyu­godt, gazdagon díszített, szí­nes kerámia ez, nincs pár­ja az országban. Nos. 1972- ben, a Gerencsér Sebestyén pályázaton ilyen cserepek­kel nyertem nagydíjat. Szeretném mélyen megis­merni a paraszt kultúrát, mert csak az nyúlhat biztos kézzel a fazekashagyomá- nvokhoz, aki az egész ha­gyománynak ura, s tudja, hogy ezen belül milyen he­lyet foglal el a cserép. Ása­tásokat nézek, járom a mú­zeumokat, bújom a kerámia­gyűjteményeket. Rájöttem, hogy a debreceni cserépnek is lehet elődje, úgyhogy most a törökkorig, a középkorig ásom magamat, tanulmányo­zom a kerámiakultúrát Deb­recenben, Egerben, Kecske­méten, Sárospatakon... Vár­ásatások leleteit nézem. A török-korabeli anyagot még senki sem dolgozta föl. Egy- egy múzeumban többszáz cserépdarabot átnézek: egy tányér széléből már látom az egész tányért. Az a kérdés, hogy mennyi itt a török ha­tás, mennyi a magyar. Ez hajt most Törökországba: el­dönteni a kérdést, vérfrissí­tést hozni. Amikor ennyi év­század után nyúl vissza az ember a gyökerekig, óriási a felelősség. Ezzel a munká­val persze senki sem bízott meg, mégis csinálom, igaz, remegő kézzel. Sokszor jönnek hozzánk emberek "egy-egy mintada­rabbal, hogy ezt meg ezt ké­rik, csináljuk meg. Ha nem igazi népművészetet kérnek, akkor ez nálunk nem megy. El kellene választani a gyá­ri, szövetkezeti termékekben a jót a rossztól, s csak az igazán jót csinálni. Az ilyen alkotómunkához pedig sza­badság kell, s ez megvan a mi népművészeti szövetkeze­tünkben, ahol az idén veze­tőségi tag lettem. Amit elő­deink, a papa, Kántor Sán­dor csináltak, ezt nekünk to­vább kell vinnünk, de a tisz­taságra ügyelni kell. Hát ez a munkám. De a fazekasságban valahogy nem tudom magamat eléggé ki­élni. Ebben az alsó épület­ben kis házi múzeumot ren­dezek be: paraszt bútorok, tárgyak, stb. Nádtetőt sze­retnék rá tenni, de nem en­gedélyezik. Ezenkívül első osztályú galambász vagyok, most is öt galambom került listára. A galambtenyésztés izgalmas állattenyésztési tu­domány, valóságos kis kuta­tóintézet ez nekem. Meg aztán szeretek itt elkomáz- gatni a jóbarátokkal estén­ként. .. Az agyag professzora 31 éves. Szép barna felesége, két fia van. Misiké 3 éves lesz, hetente többször, sok­szor naponta órákig agyago- zik a műhelyben minden szülői biztatás nélkül. Piciny kezével kis / állatfigurákat csinál: nagyapja s apja bol­dogan figyeli a kis fazekast, , Körmendi Lajos | <

Next

/
Oldalképek
Tartalom