Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-05 / 182. szám

ÜÄ XXVI. évi. 182. sz. 1975. augusztus 5., kedd VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fíl1éf / Ünnepélyesen fogadum... Tiszthelyettesek avató ünnepsége Szolnokon Ünnepélyesen fogadom, hogy szocialista hazámat, a fegyveres erők hivatásos állo­mányú tagjához métóan, eskümhöz híven szolgálom! „Az életcélul választott hi­vatás maradéktalan teljesí­tése, a haza feltétel nélküli, odaadó szolgálata, a szo­cializmus ügyével való teljes azonosulást, férfias helyt­állást követel. Segítse Önö­ket elhatározásuk megvaló­sításában dolgoké népünk­nek a mai avatásukkal is kifejezésre jutó megbecsülé­se” — hangzott többek kö­zött a honvédelmi miniszter díszparancsában Egy katonai parádé min­dig sok érdeklődőt vonz. Ért­hető tehát, hogy Szolnokon is vasárnap, már jóval 10 óra előtt ezrek gyülekeztek a Kossuth téren, hogy tanúi legyenek most végzett tiszt- helyettesek fogadalomtételi ünnepségének. Ott voltak az avatandó fiatalok szülei, rokonai is. Pontosan 10 óra­kor felharsant a katonai elöljáró érkezését jelző kürt­szó, és Pásztor Kálmán al­ezredes, vezénylő parancsnok jelentette Pacsek József ve­zérőrnagynak, a honvédelmi miniszter helyettesének, hogy a fiatalok a tiszthe­lyettesi fogadalomtételhez felsorakoztak. Az ünnepség elnökségében ott volt dr. Gergely István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára, dr. Soós István, a megyei tanács el­nökhelyettese, Sándor Lász­ló, a városi pártbizottság első titkára. Kukri Béla, a városi tanács elnöke, [Brassói Tivadar vezérőrnagy, a Ki­lián György Repülő- Műsza­ki Főiskola parancsnoka, seregtest-parancsnokok, is­kola és kiképzőbázis-pa­rancsnokok, szovjet vendé­gek, a megye és a város tár­sadalmi és tömegszervezeti vezetői, közéleti személyisé­gek. A honvédelmi miniszter díszparancsának elhangzása után Kovács László törzsőr­mester olvasta fel a fogada­lomtétel szövegét. Messze- hangzott a feszes vigyázz- ban álló fiatalok szava: ^...ünnepélyesen fogadom, hogy szocialista hazámat, a fegyveres erők hivatásos ál­lományú tagjához méltóan, eskümhöz híven szolgálom!” Ünnepi beszédében Pacsek József többek között arról beszélt, hogy: „A tiszthe­lyettes avatás színhelyéül olyan városokat választunk ki, amelyeknek dicső törté­nelmi múltja, forradalmi hagyományai vannak. Ezek jelentős forrásai a hazasze­retetre, a dolgozó nép tiszte­letére, az eredmények meg­becsülésére irányuló nevelő munkánknak. Szolnok dicső múltja, 900 éves történelme, forradalmi hagyományai és az elmúlt 30 év szocialista építő munkája méltó utat mutat a felavatásra került tiszthelyetteseknek. Ez a for­radalmi szellem, alkotó munka kísérje Önöket, ifjú tiszthelyettesek egész életút- jukon, legyen jellemző élet­vitelükben”. (Folytatás a 3. oldalon.) infcócJiHíreiből Kiállítás az egyiptomi művészet remekeiből A berlini Egyiptomi Mú­zeum és a Szépművészeti Múzeum egyiptomi osztálya között fennálló jó kapcsolat eredménye az a reprezentatív kiállítás, amely október ele­jén nyílik meg Budapesten, a berlini múzeum gyűjtemé­nyéből. A múzeum márvány­csarnokában, előterében és két nagy termében láthatók lesznek majd többek közt festett edények, ékszerek, óbirodalmi domborművek, sírdomborművek — amelyek előkelő sírok falait díszítet­ték — sírkamrák bejáratai. A kiállítás legkiemelke­dőbb emlékcsoportja az eret- nekfáraó Ekhnaton és felesé­ge, Nophretete szobrai, port­réi, az udvari előkelőség stukko-portréi. A késői kor és a görög­római kor emlékei között múmiakoporsók és múmiák, festett halotti díszek, múmia­portrék keltenek bizonyára nagy érdeklődést. Aranyérem Almásfüzitőn Az Almásfüzitőn megren­dezett! 1. országos tűzoltó­verseny a jászárokszállási önkéntes tűzoltó egyesület gépjármüfecskendő szaka­sza a bemutatón szerzett 395 pontjával első helyezést ért el. A nyolcfős szakasz kivá­ló teljesítményét a díszes plakett mellett 4 ezer fo­rinttal jutalmazták. Üj gyógyszálló Hévízen Az impozáns épület erdő szélén, páratlan panorámájú környezetben emelkedik. A hotel üvegfalain át közelről szemlélhető a tófürdő is. A tíz­szintes épület hét szintjén 31—31 többségében egy- és kétágyas szobát, továbbá két-két lakosztályt képeznek ki. Minden szobához loggia tartozik majd. Az új szálló egyidejűleg csaknem négy­száz vendéget fogadhat. A hotel a terv szerint 1975. végére készül el. Szolnoki gimnazista sikere Moszkvában Az orosz nyelvet és iro­dalmat tanító tanárok nem­zetközi szövetsége három- évenként nemzetközi olim­piát rendez az orosz nyel­vet idegen nyelvként tanuló diákok számára. A Moszk­vában 1975. július 20—28. között megtartott II. nem­zetközi orosz nyelvi olimpi­án 27 országból összesen 152 tanuló vett részt két cso­portban: általános iskolai és középiskolai fokozatban. Beszélgetéssel, ismeretlen szöveg elolvasásával és ér­telmezésével, versmondás­sal és országismerettel ösz- szesen legfeljebb 150 pontot szerezhetett egy-egy ver­senyző. Az olimpián részt vett Sénká Gyula, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanulója (tanára: Szép Fe­rencnél és a középiskolai fokozatban aranyérmet nyert. Kevesebb planta tea A planta tea alapanyagá­nak lelőhelyeit, a Duna- menti szedreseket 'elöntötte a nyári áradás. Így nehéz megközelíteni a „teacserjé­ket” s lassú a zsenge leve­lek gyűjtése. Eddig mind­össze ezer kilogramm érke­zett a Herbaria bajai tele­Az első üzletkötés Megyei vezetők látogatása Tizenháromezer vendég Pillanatképek a szolnoki jubileumi kiállítás negyedik napjáról Megyei tanácselnök-helyet­tesek, ipari, kereskedelmi osztályvezetők voltak tegnap Szolnokon, hogy megtekint­sék a jubileumi ipari és élel­miszergazdasági kiállítást. Huszonheten fogadták el dr. Soós Istvánnak, a Szolnok megyei Tanács általános el­nökhelyettesének meghívá­sát. A vendégeket megyénk ve­zetői tájékoztatták a bemu­tató céljáról, az alapgondo­lat megszületésétől a kiállí­tás megnyitásáig eltelt idő­szakban végzett munkáról. A meghívottak között volt Kovács Imre, Csongrád Me­gye Tanácsának elnökhelyet­tese is. ő — mint mondta >— a rutinos kiállítók szemé­vel nézett körül, majd így nyilatkozott: — Jól vizsgáz­tak Szolnok megyei baráta­ink! Az alkalom és a hely szerencsés volt, jó a rende­zés, mindenből a legjobbat látni, külön öröm. — Jó ilyet hallani a híres szegedi „kiállító gazdától” — szólt közbe dr. Soós István. — Igen, majd ha Szolnok is a századik kiállításra ké­szül, mint Szeged, akkor rá­döbbennek, hogy nemcsak az első, hanem a többi kilenc­venkilenc is ugyanolyan erőt, energiát követel. Szathmáry Elemémé dr. Pécsről látogatott hozzánk, öt kérdeztem meg a ven­dégek közül, mi tetszett leg­jobban mint nőnek, mint há­ziasszonynak? — A könnyűipari pavilo­nokból sok mindent haza vinnék. A Tisza Cipőgyár ci­pőit már otthon, a mi kiál­lításunkon is megcsodáltam, de mint asszony, a bútor­gyár konyhaberendezéseire szavazok — mondta. A CHEMOLIMPEX Kül­kereskedelmi Vállalat és a Tisza Cipőgyár vezetői teg­nap délelőtt, a szakmai na­pon írták alá tíz évre szóló szocialista szerződésüket. Kerekes Istvántól, a CHE­MOLIMPEX vezérigazgató­helyettesétől kértem infor­mációt kapcsolatkötésük cél­járól: — A martfűiek régi jó partnereink. A jó kapcsola­tot még jobbá, eredménye­sebbé tesszük így. Elsődleges célunk a tőkés importból származó cipőalapanyagok; helyettesítése, szocialista, il­letve hazai megfelelőkkel, ugyanakkor a tőkés export növelése is célunk. Export- szerződésünk már régebbi keletű, nos, itt lesz módunk: niég többet adni. A nagy gyár fölös kapacitását úgy használjuk ki, hogy tőkés pi­acot szerzünk ezeknek a ter­mékeknek is. Sokszor hangzott már el eddig is a kérdés. Természe­tesen a nézők, a látogatók érdeklődnek, főleg ha eddig még nem ismert, alig látott áru előnyeiről, divatos for­májáról hall, olvas a vitrinek előtt — ön melyik cipőt vá­lasztaná? — Azt a vászon felsőré­szű, mintás gyerekcipőt. Meg ezt. Mennyit kerestük a ka­masz fiammal a boltokban... (Folytatás a 3. oldalon.) Kétmillió ember évi cukorszükséglete Augusztus 28-án kezdődik a kampány a Szolnoki Cukorgyárban Lüley Lajos, a cukorgyár főosztályvezetője már a né­hány hét múlva kezdődő munka lázában ég. Pontos terveket mutatott: mikor, hány vagon répát dolgoznak fel a gyárban. Színié percnyi pontossággal A kampány augusztus 28- án kezdődik, de a cukorrépa átvételét már 22-e és 25-e között megkezdik, 27-én es­tére 2300 vagon cukornak­pére, és még mintegy 2000 kilogrammra lenne szükség ahhoz, hogy ki tudják elégí­teni a hazai gyógytea-fo- gyasztókat. A planta teát Baján dolgozzák fel, s cso­magolják tasakokba. Egy „termőévben” két-három millió csomag teát kap in­nen a kereskedelem. Egy mondatban — A Szovjetunió Közpon­ti Népi Ellenőrzési Bizottsá­ga elnökének meghívására dr. Dabrónaki Gyula állam­titkár vezetésével tegnap a Szovjetunióba utazott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság küldöttsége. — Dél-vietnami sebesül­tek 16 fős csoportja utazott haza gyógyultan tegnap ha­zánk bóL ! — Kecskeméten tegnap 'megnyílt a III. Kodály-sze- minárium, amelyen a meg­hívott hazai és külföldi szakemberek Kodály Zoltán zenepedagógiájának elsa­játításával, alkalmazásával, foglalkoznak. — A KISZ Központi Mű­vészegyüttese egyetemi énekkara Tóth Béla Liszt­díjas karnagy vezetésével hazaérkezett az NSZK-ból, ahol sikeres nemzeti koncer­teket adtak. való vár feldolgozásra. A gyár átlagos napi kapacitása 460 vagon, s így október el­sejéig 15 200 vagon cukorré­pából készítenek cukrot. A dunántúli cukorgyárak mun­káját azzal segítik Szolno- ról, hogy szeptemberben át­adnak nekik 4500 vagon ré­pát. így ott is hamarabb kezdődhet a kampány, és a szolnoki gyárban sem halmo­zódik fel a cukorrépa. Az ütemterv szerint no­vember 10-én fejeződik be a 40—50 napo6 átvételi idő­szak. Ekkorra 77 ezer vagon répát szállítanak el a gépko­csik a termőhelyekrőL A 150—160 napos kampány ilyenkor még javában tart, hiszen a cukorgyári gépek előreláthatólag február vé­gén térhetnek pihenőre. Eb­ből is látható, hogy milyen hosszú ideig kell tárolni a répát, s ez csak akkor lehet­séges, ha az állami gazdasá-i gok, termelőszövetkezetek tiszta cukorrépát szállítanak a gyárba. Jó termés várható A Szolnoki Cukorgyár két­hetenként a termelési körzet mintegy 30 termőhelyéről mintát vesz, s az ádatokát feldolgozza. A terméskilátá­sok a legutóbbi — július 21— 22 — mérések alapján is biztatóak. Csak néhány ösz- szehasonlítás: az idén az át­lagos répasúly 428 gramm, tavaly a hasonló időszakban csak 288 gramm volt. A ré­pa cukprtartalma most 10,4 százalék, az elmúlt évi 9,3 százalékkal szemben. Az elő­becslések szerint a termelési körzet átlagtermése 375— 400 mázsa lesz hektáronként. A várható nagy termés mi­att a szállítás is nagyobb feladat. A munkát úgy szer­vezik, hogy a gépkocsik vál­tott műszakban legalább na­pi 20 órát dolgozzanak. A cukorgyár a honvédségtől október 1-én 200 szállító jár­művet kap. Ezek elsősorban a termelőhelyekről az átadó helyekre szállítják majd a répát. A MÁV és a Volán járművei pedig az átvevő helyekről a gyárba fuvaroz­nak. 11 cukorgyáron ne múljék — Nem véletlen, hogy nagy szervezés előzi meg az idei kampányt, — mondta Mala- tinszky György, a gyár fő­mérnöke. Tavaly 4082 vagon cukrot állítottak elő, az idén körülbelül 7800—7900 vagon cukor gyártását tervezik, s ez az átlagos fogyasztást figye­lembe véve kétmillió ember cukorszükségletét fedezi. A gondot csak fokozza, hogy az elmúlt évi kampány át­húzódott 1975-re, és a kezdés is előbb lesz. A felkészülésre több mint egy hónappal ke­vesebb idő maradt. Ezért a Szolnoki Cukorgyárban ide­gen beruházókat is foglal­koztattak, jelenleg is 15 vál­lalat dolgozik a gyártelepen. Átalakították és bővítették a belső répafogadó állomást, a tavalyi tapasztalatok alapján sok szennyeződés eltávolítá­sára számítanak. A létisztító állomásokat is korszerűsí­tették, nagy teljesítményű NDK centrifugákat szereltek fel. A cukor csomagolásánál is új gépeket állítanak üzem­be, s így az üzletek nemcsak papír, hanem polietilén zacs­kókba csomagolt cukort is árusíthatnak majd. A gyár a felkészülés fini­séhez érkezett. A főpróbát augusztus 22—23-án tartják, amikor a karbantartást és az új beruházások hatékonysá­gát is lemérhetik. Az itt ész­lelendő hiányosságok kijaví­tására még marad néhány nap, hogy utána a Szolnoki Cukorgyáron ne múljék az onszág hazai cukorellátása. B. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom