Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-03 / 181. szám

1975. augusztus 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kosárlabda IBY Szolnok Gondban a magyarok Lélegzet-elállító dobópárbaj Mától ismét labdarúgás Mit várhatunk a Nemzeti Bajnokságban? A martfűi labdarúgó-együttes, álló sor balról jobbra: Hor­váth Ferenc vezető edző, Kosa István, Vass István, Sütő Jó­zsef, Kontér Sándor, Szolnoki János, Kovács József, Novak János, Pál Tibor. Guggolnak: Xyitrai Zoltán, Báli Ferenc, Kovács László, ifj. Kesjár András és Bodnár Péter Balogh József, a magyar felnőtt férfi kosárlabda-válo­gatott edzője pénteken dél­után ott ült a tiszaligeti sportcsarnok lelátóján. Va­lami szívderítőt szeretett vol­na látni a kosárlabdasport jövőjéről, hiszen a magyar IBV válogatottak tagjai né­hány év múlva felnőttként címeres mezben küzdenek majd a sportág porondján. Nos, a két mérkőzés után meglehetősen borús hangu­latban beszélgettünk a Hon­véd egykori edzőjével. — Elkeserítő, ahogy a mi­eink játszottak. Mintha fel­nőttek ellen léptek volna pá­lyára, olyan erőnléti különb­ség mutatkozott a szovjetek és a lengyelek javára. — Hol hibáztuk el a fia­talok felkészítését? — Az erőnléti munkát kell fokozni az egyesületekben, ez már teljesen világos. Vi­déken mind több sportisko­lát kell létesíteni, és ezek­ben oktatni a kosárlabdát, ha azt akarjuk, hogy utolér­jük a nemzetközi élmezőnyt. — Szerencsésnek találja, hogy ennek a sportágnak a centruma is a fővárosban van? — Én visszafordítom a kérdést. Az elmúlt években ■hány vidéki egyesület adott számmottevő játékost a vá­logatottnak? Az én időmben Boháty, Greminger és a többiek a vidéki hátország televényéből nőttek ki. Most hiába várjuk, hogy jelent­kezzenek hozzájuk hasonló vidéki tehetségek. Bár ebben a kérdésben vé­leményünk eltér, idő híján vita helyet visszakanyarod­tunk az IBV közvetlen ta­pasztalataihoz. — Egyébként kit szemelt ki a nagy válogatott számá­ra a magyar'fiatalok közül? — Monok az egyetlen olyan kosaras, akit a fel­építése is alkalmassá tesz Kézilabda Pajtás kupa Véget ért a kézilabda Pajtás kupa országos döntője. Eredmények. Lányok: 1. Inke, 4. Törökszentmiklós. Fiúk: 1. Debrecen, 2. Sárbogárd, 3. Tö- rökszentíiiiklós, 4. Kunhegyes. A legsportszerűbb csapat címet a lányoknál Debrecen, a fiúk- nál Nyírparasznya csapata nyer­te. . Gólkirály: Lakatos Klára (Nyírparasznya) és Bánrévi Jó­zsef (Törökszentmiklós). A kétnapos torna tegnap dél­utáni záróünnepségén résztvet- tek Törökszentmiklós politikai, gazdasági és társadalmi szervei­nek vezetői akik jó házigazda­ként segítették az úttörők or­szágos rendezvényét. Balogh József komolyabb eredmények el­érésére. Én mindenesetre SOS jelzést adok a kosár­labda szövetségnek, és az­tán az edzőbizottságon a sor, hogy a szakemberekkel el­fogadtassa a korszerű felké­szülési módszereket Négy évvel ezelőtt a zadari tor­nán az ificsapatunk még le­győzte a szovjeteket. Most pedig ? — Mi a helyzet a felnőtt válogatottnál? — Az EB-n szerzett tizen­harmadik helyünket sem lesz könnyű megtartani. Számos országban nekilendült a ko­sárlabda. Egyre népszerűbb világszerte a sportág, és ha a hagyományainkhoz mél­tóan akarunk szerepelni, a jól képzett szakemberek so­kaságára lesz szükség. A bolgár—román találkozó kimenetele csak rövid ideig volt kétséges. Aztán kiderült, hogy a románok a kubaiak legyőzésével csak ijesztgették ellenfeleiket. Pénteken már meglepően könnyedén adták meg magukat a bolgároknak. Kosárlabda: férfi Ifjúsági ba­rátsági verseny Szolnok, tiszali­geti sportcsarnok, 14.30. Bulgária — Magyarország ,,B" 16.00: Len­gyelország — Csehszlovákia, 17.30: Románia — Magyarország „A”, 19.00: Szovjetunió — Kuba 20.30: ünnepélyes eredményhir­detés. Tenisz: országos kiemelt ver­seny a Szolnoki MTE rendezésé­ben, Szolnok, tiszaligeti stadion pályáin, 9. Labdarúgás: NB ni: Szolnoki MÁV — Hódmezővásárhelyi MSE Szolnok, MAV-sportlelep 16.30, Nyári, Jászberényi Lehel SC — Nem így a csehszlovákok, akik a hajrában feledhetet­lenül izzóvá tették a mérkő­zésüket a kubaiak ellen. Két nagyszerű játékos vívott em­lékezetes dobópárbajt az utolsó tíz percben. Az egy­szerűség kedvéért — mind­ketten 14-es számot viseltek. Ügy kezdődött, hogy a bar­nabőrű legények tetszetősen játszadoztak, aztán 54:42-es vezetésüknél hirtelen vala­mi csikorogni kezdett a gé­pezetben. Ritkán látható pil­lanat adódott: Fenty Spen- cerék néhány másodperc le­forgása alatt hatszor dobták, ütötték, pöccintették, pofoz­ták, simogatták kosárra a labdát — ám a csalafinta játékszer rendre ellenszegült. Nem tudtak pontot elérni, és a lepattanó labdából a csehek ebben a fontos lélek­tani pillanatban dobtak fö­lényes, távoli kosarat. De ez még csak a ’ kezdet volt. A tengerentúliak pánik­ba esve rohangáltak, szemük előtt táncot járt a gyűrű, és csak egyetlen fiú őrizte meg' a hidegvérét, a 14-es Rodri­guez Cardenas két pontot érő kosarat dobott. Röpke sóhaj — aztán jött a csehek 14-ese, Havlik Vlastimil... Betalált a fél pályáról. Ismét Carde­nas — aztán a válasz: Vlas­timil a „nézőtérről” pottyan- totta a labdát a kosárba. Két perccel a befejezés előtt négy pontra nőtt a kubai előny. Aztán 45 másodperccel a végső dudaszó előtt büntető­höz jutottak a kékmezesek. Havlik Vlastimil mindkettőt elhibázta. A tegnapi versenynap ered­ményei : Szovjetunió—Ma­gyarország ,.,B” 81:55 (38:29); Kuba—Lengyelország 93:59 (52:34); Bulgária—Magyar- ország ,„A” 89:68 (44:33). Palágyi Béla Békéscsabai TASK, Jászberény 16.30 Nagy M., Mezőtúri Hon­véd — Honvéd Dózsa György SE (Orosháza), Mezőtúr 16.30, Tóth L., Tisza Cipő SE — Kecskeméti SC, Martfű cipőgyári pálya 16.30, Mézes. Idegenben szerepelnek: a Szol­noki MTE NB II-es labdarúgói Bábolnán, a megye felnőtt és if­júsági atlétái az országos vidéki felnőtt és ifjúsági összetett baj­nokságon, Pécsen, a megye ser­dülő atlétái a vidéki serdülő baj­nokság „A” korcsoportjában Ka­zincbarcikán. A Szolnoki MTE NB II-es labdarúgó-csapata ma Bábol­nán játssza idénnyitó mér­kőzését. Géléi József vezető edző a várható esélyekről a következőket mondta: — Rövid volt a pihenő idő, pedig az MTE-nek szüksége lett volna még néhány hétre ahhoz, hogy az együttes ösz- szekovácsolódjék. Több új játékos került a csapathoz, így a rendelkezésemre álló idő alatt alig tudtam feltér­képezni képességeiket. Azt máris megállapítottam, hogy a játékosok többsége lelkiis­meretesen, nagy odaadással vett részt a munkában. Re­mélem, Sebők György átiga­zolásával erősödik együtte­sünk. — Első ellenfelünket, a Bábolna csapatát elég jól ismerem. Tatabányai éveim alatt gyakran szerepeltünk ellenük, olykor még kupa- mérkőzésen Ms. Számos jó­képességű játékosuk van. Korsós István pedig, a Rába ETO egykori válogatottja minded bizonnyal ma is ve­zéregyéniség. Ennek ellenére ponttal, vagy pontokkal sze­retnénk hazatérni. Ami a pá­lyára lépő csapatot illeti, kész az elképzelésem. A következő összeállítást ter­vezem: Fekete — Porhanda, Arany, Kovács, Sebők. Si­mon, Márton, Lódi, Fürtös, Szolnoki, Garics. A csapat­tal utazik még Bertus, Kol- láth és Magos is. II Szolnoki MÁV is rajtra kész A Szolnoki MÁV labdarú­gó-szakosztálya komoly célt tűzött maga elé: magasabb osztályba szeretne Jutni az NB III-as csapat! Himer István edző ennek megfe­lelően szabta meg a felké­szülés programját. — Július 14-én kezdtük el a munkát az MLSZ által előírt követelményrendszer alapján. .Hogy jó úton já­runk, azt a Vasutas Kupa el­nyerése is bizonyítja. Az ed­zéseken a nemrég megmű- tött Szabó György és a sé­rüléssel bajlódó N. Szabó Ti­bor nem tudott részt venni. Ott volt viszont az újak kö­zül Holler Ferenc, Tóth An­tal, Zilahi János, Hock Ernő és Tóth Tamás. A sérült Tóth József visszavonult, minden bizonnyal a serdülő csapat edzője lesz. ,A cél a bajnokság megnyerése, s ma a következő csapattal lépünk a Véső utcai sporttelepen pályára a Hódmezővásárhe­lyi MSE ellen: Fehér, — Csontos, Repka, Tóth Gy., Nagy A. Földesi, Pagonyi, Kalmár, Molnár, Géczi, Papp. Készenlétben áll Csé- csei, Holler, Varga S. és Kol­lár. Kupát nyert a Lehel is A-«Lehel SC NB III-as lab­darúgói sikeresen szerepel­tek a nyári kupában, cso­portjukban az első helyen végeztek. Bíró István edző csak rövid pihenőt engedé­lyezett a játékosoknak, s nem kevés gonddal vágnak neki a bajnoki idénynek. Benke, Bugyi és Nagy Ist­ván abbahagyta a játékot. Ambrus Lászlót az MTK VM igazolta le. De a tartalék- * csapatból is többen eltávoz­tak. Az újoncok közül sike­resen mutatkozott be a Me­zőtúri AFC csatára Kupcsok ~ Jenő. A gondokat tetézi, hogy az edző az első mérkő­zéseken nem számíthat Sán- tha és Hajdú István játéká­ra, mindkettőjüket eltiltot­ták. Ma hazai pályán a kö­vetkező tizenegy játékos ve­szi fel a küzdelmet a Békés­csabai TASK csapatával. Vasas — Karkusz, Sárközi, Bérezési, Kátai, Kelemen, Lukácsi, Urbán, Gergely, Kupcsok, Bacher. Juhász, Potemkin és Marczis áll még készenlétben. A Mezőtúri Szabó Lajos SE edzője Bencsik Gyula, minden szezonkezdetkor kí­váncsian várja a bemutatko­zást, hiszen a Honvéd együttesben érvről évre sok az új fiú. A legfrissebb erő­sítés: Czirnák és Magyar a Szolnoki MTE-ből, Dinya és Györfi Békéscsabáról, Hop­pál Törökszentmiklósról és Jakab a Mezőtúri AFC-ból. Az első ellenfél a mezőtúri pályán az újonc NB III-as Orosházi MTK lesz. Várha­tóan foggal körömmel véde­keznek majd, hogy meg­őrizzék kapujukat a góltól. A Mezőtúri Honvéd edzője a következő keretből jelöli ki a pályára lépő csapatot: Farkas — Győrfi, Neumann, Jancsa, Dinya, Szalai, Ma­gyar, Czirnák, Tóth I., Frák és Jakab. Nagy a várakozás Martfűn A magyei bajnokság meg­nyerése után az NB Ill-ban folytatja szereplését a Tisza Cipő SE labdarúgó-csapata. A cipőgyári együttes is ott­honában mutatkozik be, még­hozzá nem kisebb ellenfél­lel szemben, mint a Kecske­méti SC. Horváth Ferenc edző az utánpótlás soraiból tehetséges fiatalokat talált az első csapat számára: Vass István, Báli Ferenc, Kovács József, Nyitrai Zoltán nem­rég még az ifiben rúgta a labdát. Szükség is volt az utánpótlásra, hiszen Mészá­ros és Nagy János a közel­múltban akasztotta szögre a labdarúgó-cipőt. A fiatalok lelkesedését kell az edzőnek ötvöznie majd az idősebbek, a „.törzsgárda” tapsztaltsá- gával. Novák János, Bodnár Péter, Kontér Sándor, Ko­vács László és Sütő József sok szép sikert megért már a martfűi együttesben. A me­gye sportközvéleménye nagy várakozással tekint a szim­patikus martfűi együttes be­mutatkozása elé. Mai sportműsor MAI MŰSOR MOZI Szolnok Vörös Csillag: A szó­rakozott, hétfő: Periszkóp a fjordok között, Kert: A második áldozat, hétfő: Magas szőke fér­fi felemás cipőben (14), Felemelt helyáron, Tallin: Peti kalandjai (matiné), A szórakozott, hétfő: A szép maneken esete (14), Ti­sza: A fekete herceg (matiné), A szép maneken esete, hétfő: Gyilkosság leírása (16), Szanda- szöllős: Terv: Vállald önmaga­dat, hétfő: A Mattéi ügy (14), Jászberény Lehel: Tecumseh (matiné), Jutalomutazás, hétfő: Madárijesztő (16), Kert: Nagyvá­rosi fények, hétfő: özönvíz II. Másfélszeres helyáron, Mopresz- szo: szünnap, hétfő: A sólyom nyomában. Karcag Déryné: Szent Teréz és az ördögök, (ma­tiné), Vérd(j Kovpak fejére, hét­fő: Nagyvárosi fények, Kisúj- szállás Ady: A dunai hajós (ma­tiné), Piedóne, a zsaru, hétfő: Egy kis előkelőség (14), Kunhe­gyes Szabadság: Betyárok, hét­fő: Piedóne, a zsaru, A csoda­bogyó (külön ifjúsági műsor!), Kunszentmártop Körös: Az asz- szony és az «ítélt (14), hétfő: Vanyusin gyermekei. Mezőtúr Dózsa: Halló itt Iván cár! (ma­tiné), özönvíz II. (Másfélszeres helyáron!), hétfő: Vérdíj Kov­pak fejére, Szabadság: Madár­ijesztő (16), hétfő: A második áldozat, Béke: Az ördög ata- mánja, hétfő: A szarvassá vált fiúk! (14), Tiszafüred Tisza: Az lesz majd a nap (14), hétfő: Szertartás (14), Törökszentmiklós Dózsa: Koppányi Aga testamen­tuma, (matiné), Egy kis előke­lőség (14), hétfő: Jutalomutazás, Hunyadi: Ki megy a nő után? hétfő: Az ördög atamánja, Túr- keve Vörös Csillag: Csapda, hét­fő: A szórakozott. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: VASÁRNAP 9.00—10.00: Vasárnapi magazin — Lapszemle. — Egyveleg Fé­nyes Szabolcs dalaiból. — Petri Ferenc versei. — Könnyű hang­szerszólók. — Vasárnapi riport- műsor. — Lemezlovas vetélkedő VII. rész. — 10.00—10.30: Szlovák műsor. Tartalomból: — Egy hó­nap múlva tanítás. — Nagytar- csaiakkal Gyetván — a szlovák nemzetiség hagyományairól. — Hajdúszoboszlói vendégek. — Hí­reink. — 19.00—19.30: Sport és muzsika. HÉTFŐ 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.40: Szolnok megyeiek Szovjet-Közép-Ázsiában. — 17.50: Könnyűzene nyáridőben. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Hét­fői hullámhosszunk. Szerkeszti: Balogh György. Tartalomból: Diákok nyári üzemi gyakorla­ton — zenés riportműsor. — 18.55: Hírösszefoglaló, sporthírek, lapelőzetes. — 19.00—19.30: Szlo­vák műsor (ism.). KOSSUTH RÁDIÓ: VASÁRNAP 7.56: Kellemes vasárnapot! — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.21: Verbunkosok, népdalok. — 9.04: A Rádió Kabarészínhá­zának Hangmúzeuma. — 10.03: Andersen, a nagy mesemondó. A vadhattyúk. — 10.34: Zinka Milanov és Eberhard Wächter énekel. — 11.11: Gyermekkorom tájéka. Vajda János versei. — 11.29: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. — 12.10: .Közvetítés a Kajak-Kenu VB­ről, Belgrádból. — 12.20: Édes anyanyelvűnk. — 13.10: Kényes- kedők. Faragó Vilmos írása. — 13.20: Dunántúli népdalok. — 13.36: Rádiólexikon. — 14.06: Operaéneklés a század elején. VIII. rész. — 14.30: Közvetítés a Kajak-Kenu VB-ről, Belgrád­ból. — 15.20: Pillantás a nagy­világba. — 15.40: Artur Rubins­tein Chopin-műveket zongorá­zik. — 16.00—16.58: Búcsú Len­gyel Józseftől. Mati Unt kisre­génye rádióra alkalmazva. — 17.05: Közvetítés a Kajak-Kenu VB-ről, Belgrádból. — 17.15: A cornevillei harangok. Részletek Planquette operettjéből. — 17.57: Világlíra. Szergej Jeszenyin ver­sei. — 18.12: Nótakedvelőknek. — 19.15: Zenekari muzsika. — 19.51: Slágermúzeum. — 20.38: A főszerepben: Kállai Ferenc. A Rádiószínház bemutatója. Sír John Falstaff. Shakespeare IV. Henrik. — 23.49: Muzeális leme­zeinkből. — 0.10: Operaáriák. HÉTFŐ 8.15: Orfeusz. Részletek Gluck operájából. — 9.07: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. VII. rész. — 9.30: A hét zeneműve. — 10.05: Hang-játék. — 10.25: Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica. — 10.53: Parasztok. Folytatásos rádiójáték. VII. rész. Reymont regénye nyomán. — 12.35: Tánc­zenei koktél. — 13.20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.50; Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.05: Édes anyanyel­vűnk. — 14.10: Banda Ede gordonkázik. — 14.40: József At­tila műhelyei. — 15.10: éneklő világ (ism.). — 15.31: A becsü­letes megtaláló. Részletek Dar­vas Ferenc—Hajnal István zenés játékából. — 16.00: A világgaz­daság hírei. — 16.05: Mozart: d- moll zongoraverseny. — 16.35: Duga Ilona népdalokat énekel, Németh János cimbalmozik. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: A hét rádióhallgatója. — 17.40: Hol járt, mit csinált? Dr. Entz Bélával beszélget afrikai útjáról Sárkány Vera. — 17.55: Sajtókonferencia Nádudvaron. — 19.30: A Rádió Kabarészínházá­nak különkiadása. 30 éves a ,,Ludas Matyi” — I. rész. — 20.55: Fjodor Saljapin énekel.— 21.30: Mikrolánc. — 22.20: Régi magyar dalok és táncok. — 22.40: Klasszikus angol költők versei. — 23.00: Századunk zenéjéből. — 0.10: Kishegyi Árpád operett­dalokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ: VASÁRNAP 7.30: Orgonamuzsika. — 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Mit hallunk? — 9.00: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel, vezényel: Botka Valéria és Csányi Lász­ló. — 9.13: Prokofjev: Romeo és Julia — balettszvit. — 10.00: Ze­nés beszélgetés Czebe Józsefné budapesti népi énekessel. — 10.22: A Lipcsei Rácuó fúvósze­nekara játszik. — 10.40: Szíve­sen hallgattuk! — 12.10: Jó ebéd­hez szól a nóta. — 12.59: Mor­zsa kutya meg a világjáró Jér- cike. Mesejáték. Móra Ferenc meséiből. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Ki ez? Fotórejtvény. — 15.15: Schubert-kórusok. —15.25: Ritmusok Moszkvából. — 15.49: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. — 16.05: Közvetítés a Kajak-Kenu VB-ről, Belgrádból. — 16.15: Sándor György zenekari zongoraestje a debreceni Bar- tók-teremben., — 17.28: Reggel­től estig a Bükkben. — 18.05: Közvetítés a Kajak-Kenu VB- ről, Belgrádból. — 18.15: Verseit elmondja: Hidas Antal. — 18.20: Porgy és Bess. Részletek Gersh­win operájából. — ',8.50: A rock mesterei — 91. rész. — 19.20: Je­lenidőben. Dunai hajósok. — 20.15: Hanglemezgyűjtőknek. — 21.10: Badacsony — Egry Jó­zsef múzeum. — 21.20: A Rádió Dalszínháza. A vándordiák. Le­hár Ferenc dal játéka. — 23.10: Szólómüvek. HÉTFŐ 8.05: Verbunkosok, nóták. — 9.03: Ezeregy délelőtt. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: A Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. — Közben: 12.43: A magyar nyelv tanárai ven­dégtanfolyamon. — 13.03: A szimfonikus zene folytatása. — 13.35: Az európai széppróza klasszikusai. — 14.00: Kettő­től hatig ... — 18.05: Külpoliti­kai figyelő (ism.). — 18.20: Ka­landozás. — 19.24: A rock mes­terei — 92. rész. — 20.13: Szí­nes népi muzsika. — 20.48: Nyá­ri vidámságok. Kérők. Kisfaludy Károly vígjátékának rádióválto­zata. — 22.00: Jörg Demus és Norman Shatler Beethoven négy­kézre írt műveiből zongorázik. — 22.30: A hét zeneműve. — 23.15: Harangozó Teréz, Horváth Attila és az Illés együttes felvé­teleiből. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 9.13: Jókai-sorozat (színes!). A kőszívű ember fiái. Magyar film — I. rész. — 10.30: Országos tűz­oltóverseny. Közvetítés Almás­füzitőről. — 14.38: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. A próbapapa (ism.). — 15.05: Pen­gető. Verses-zenés műsor gyere­keknek. Illa berek (ism.). — 15.25: Reklámműsor. — 15.30: Monsoreau felesége. Magyarul beszélő francia filmsorozat. V. rész: Lorraine rigói. — 16.25: Kajak-Kenu VB (színes!). Dön­tők — II. nap. Közvetítés Bel­grádból. — 18.25: A Maják nyo­mában (színes!). Olasz rövid­film. — 18.35: Reklám-újság. — 18.45: Delta. Tudományos hír­adó. — 19.10: A Közönségszolgá­lat tájékoztatója. — 19.15: Esti mese (színes!). — 19.30: A Hét. — 20.25: Hírek. — 20.30: Az aranyrablók. Magyarul beszélő angol bűnügyi tévéfilm-sorozat. X. rész: Az elterelő manőver. — 21.15: Sporthírek. — 21.25: Ope­rabarátok tévémagazinja. — 22.35; Hírek. j

Next

/
Oldalképek
Tartalom