Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 204. szám
s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus 31. Ismeretlen ismerősök A 1975. AUGUSZTUS 31, VASÁRNAP ERIKA NAPJA A Nap kél: 5.00 nyugszik: 18.28 órakor. A Hold kél: 23.39 nyugszik: 14.31 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, •néhány órás napsütés. Elszórtan, főként délután és este helyi záporok, zivatarok. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Hajnalban és reggel párás levegő, helyenként köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 22—27 fok között. Besse János Károly Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1765. augusztus 31-én született — és 73 éves korában, 1838-ban halt meg — Besse János Károly utazó, a Kaukázus és Kelet-Ázsia neves kutatója. i Tanulmányai befejezése után az ógyallai születésű fiatalember külföldre utazott, s 1790-ben részt vett a porosz királlyal tárgyaló Habs- burg-ellenes magyar nemesi megmozdulásban. Ezért II. Lipát trónralépte után kénytelen volt külföldre távozni. 1790-től egészen 1824-ig főként Franciaországban, Párizsban élt, ahol élénk irodalmi tevékenységet fejtett ki a Mercure Stranger szerkesztőjeként. Bonapartista volt, s mint Batsányi János (akivel Párizsban különben szoros barátságot is tartott), 6 is Napóleontól várta a Hábsburg-uralom és a magyarországi reakciós rendszer megdöntését. 1824-ben hazatért hazájába, de 1829-ben újból útnak indult, ezúttal Keletre. Alexander Humboldttal beutazta a Kaukázus vidékét, s egész Kelet-Indiát bebarangolta. Legfontosabb tudományos megfigyeléseiről „O GyaTlai tudósításai Kaukázus hegye vidékéről hazafiaihoz” címmel számolt be rendszeresen. Érdekes írásai 1829- ben és 1830-ban, a Tudományos Gyűjtemény hasábjain jelentek meg. 1838-ban úti élményeit francia nyelven, könyv alakban is kiadta. Sokoldalú érdeklődését bizonyítja, hogy francia nyelvű török nyelvtant is írt és ehhez az általa szerkesztett francia—török szótárt mellékelt. Törvény védi a kékmadarat Kékmadár. Kazahsztánnak ezt a ritka madarát állami védelem alá helyezik. A kékmadár a Tien-San nyugati hegynyúlványai között, a hegyi patakok völgyében fészkel. Meglehetősen hangos, de ugyanakkor dallamos éneke különbözteti meg a vidék többi madarátóL A rigónak rokona: rovarokkal, hallal és apró rágcsálókkal táplálkozik. A szigorú óvó-rendszabályoknak köszönhetően az utóbbi években több ritka madár száma jelentősen megnőtt Kazahsztánban, így pL a rózsás flamingóé, a pelikánoké, a hattyúké, a kócsagoké, Lottó tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 35. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy találatos szelvénye 38 fogadónak volt, nyereményük egyenként 145 750 forint. Három találata 4 429 fogadónak volt, nyereményük egyenként 625 forint A két találatos szelvények száma 158 407 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Tfz új egyetem Tíz új felsőoktatási intézményben felvételiztek az idén a szovjet diákok. A távol-keleti Komszomolszk-na-Amu- re városában műszaki egyetem nyílik, első hallgatói szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat a kohómérnöki és a vegyész szakon, — az épülő Rajkái—Amur vasúti fővonal munkálataihoz is képeznek szakembereket ezen az egyetemen. Alma- Ata új egyetemén hatszáz energetikus hallgató kezdi meg tanulmányait. Az Üzbegisztán fiatal városában. Karaiban nyílt egyetemen mezőgazdasági szakembereket fognak képezni. Űj egyetemek nyitják meg kapuikat Volgográdban és Cselja- binszkban is. A szovjet felsőoktatás gyors fejlődését jellemzi, hogy csak az utóbbi négy esztendőben negyven új egyetemet vagy főiskolát alapítottak. Számuk jelenleg 845. A szovjet diákokon kívül 130 ország fiatalja is folytat tanulmányokat a felsőoktatási intézmény valamelyikén. — ORVOSI lakás épül Fegyvemeken. A költségeket — 400 ezer forintot — a nagyközségi tanács fedezi a fejlesztési alapból. Az épület már tető alá került, s szeptember végén lesz készen. Tanárhiány az NSZK-ban Nincs elegendő ember a nyugatnémet általános iskolák és gimnáziumok tanári katedráin. A szomorú jelenség fő oka a népművelésre fordított eszközök csökkentésében rejlik. Észak-Rajna- Vesztfália tartomány kormányzatának adatai szerint az új tanévben csupán ennek a tartománynak a gimnáziumaiban 850, különböző tárgyakat oktató tanárral lesz kevesebb a szükségesnél. Hétlön Fórum a szolnoki stúdióban A vakáció után először jelentkezik újra holnap, szeptember elsején a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának élő, egyenes fórum műsora. Ezúttal az új tanévről lesz szó. A stúdió meghívott vendégei tanárok, iskolaigazgatók, az ifjúsági szövetség vezetői — és természetesen az oktatásügy vezető szakemberei. A műsor szerkesztői hétfőn délelőtt 9 órától az adás végéig, tehát 19 óráig tele- íonügyeletet tartanak. A fórum hívószáma: Szolnok, 11-903. — Hány duplát iszik naponta? — Egyet. — S hányat főz? — 6—700 körül... Négy kilót. így pontosabb. — Gyakran élcelődnek a kávéfőző kisasszonyokkal... — Pedig munka ez a javából. És nem is mindig „kis- asszonyos”. — Vannak törzskávézók? — Sokan ... köztük maguk, újságírók ... — Kedvencek is? — A férfiak ... mert türelmesebbek. — Elégedett? — Igen. Tudok örülni. Kis dolgoknak is. — Köszönöm a kávét, finom! — Egészségére! — Ki főzte? — Sütő Istvánná... a 60-as üzletből. T. SZ. E. Harminchárom védett kép az aukción A MOM Szakasits Árpád Művelődési Központ kupolatermében szombaton megnyílt a Bizományi Áruház Vállalat őszi képaukciójának kiállítása, amelyen összesen 242 festményt kínálnak a műértő közönségnek. Az aukció legrégibb darabja a XVI. század elejéről származó — a német későgótika jegyeit mutató — fatábla, amely az utasok védőszentjét Szent Kristófot ábrázolja. A legmagasabb kikiáltási áron kínálják megvásárlásra Gulácsi Lajos alkotását, a kiállításokról és a reprodukciókról ismert női képmást, a „Li- dó”-t. A kiállításon bemutatott festők közül Vaszary János szerepel a legtöbb alkotással: 10 képpel. Öt követi Rudnay Gyula, 9 Iványi Grünwald Béla 7, és Szőnyi István 6 képpel. 4 képet kínálnak Csók István, Glatz Oszkár és Koszta József alkotásaiból. A magyar történeti festészet egyik neveztes darabja Szemlér Mihálynak Hunyadi János halálá-t ábrázoló festménye. A különlegességek közé tartozik Lotz Károly munkája, az allegorikus nőalakot, a „Forrás”-t ábrázoló műve. A szakemberek véleménye szerint ilyen gazdag anyagot még nem muta— KEREKASZTAL beszélgetést rendeznek kedden délután 4 órakor a Járműjavító Üzem szocialista brigádklubjában. A beszélgetésen — amelyet Káplár József, a városi tanács művelődési osztályának vezetője irányit — Szolnok általános iskolai oktatásáról, és az oktatást segítő tárgyi feltételekről, valamint az általános iskolai felnőtt oktatásról lesz szó. — Drágám, téged csak a foci érdekel. Engem teljesen elhanyagolsz. Biztos azt is elfelejtetted, mikor találkoztunk először. — Dehogy, drágám. A Jugoszlávia — Magyar- ország mérkőzés után. tott be a BÁV őszi képaukciója. Jellemző, hogy a 242 festmény közül 33 védett. A kiállítást szeptember 7- ig tekinthetik meg az érdeklődők, naponta délelőtt 10 órától, délután 6 óráig. A képek árverését szeptember 9- én és 10-én délután 5 órakor tartják a művelődési központ színháztermében. A TISZA MENTI FIATALOK TALÁLKOZÓJÁNAK részvevői tegnap szakmai napon vettek részt, ahol meghallgatták Budavári Kurt, az OVH vízhasznosítási osztály vezetőjének a Tisza II. vízlépcső, valamint az öntözőfürtök építéséről, a KISZ-védnökség szerepéről szóló előadását Az előadás után megvitatták a hallottakat, megbeszélték a húsprogramban és a környezetvédelemben vállalt Közfeladatokat Délután a kisújszállási Tisza II. Termelőszövetkezetbe, majd Kiskörére látogatott. Ma a találkozó utolsó napján sportrendezvényeken vesznek részt a tiszaligeti táborban. Képünk a szakmai nap programjának egyik szünetében készült őszi — téli divat Mélyen bevarrott karóitok, bő, Japán illetve denevérszabású ujjak, egyenes vonalvezetésű szoknyák, jellemzik az őszi—téli női divatot. Erről az Okisz Labor és a Budapesti Ruházati Szövetkezetek divatszalonjainak vezetői szombaton tájékoztatták a sajtó munkatársait, akiket 120 legszebb modelljük bemutatójára hívtak meg. A Duna Intercontinental bál-termében vonultatták fel a jól viselhető, praktikus női-, férfi- és gyermek öltözékeket Ügy tűnik — háttérbe kerülnek — legalábbis egy időre — a bő szoknyák, de továbbra is tart a nadrágok divatja. A modellek zömét jereeyből, puha karakterű szövetekből, sima és kordbársonyból készítették. A nadrágok szára az eddiginél szűkebb, a csizmán kívül és a csizmaszárban egyaránt viselhető . Szerződés alma szállítására Szocialista együttműködési szerződést kötöttek a szovjet és magyar vasutak, valamint a Hungarofruct képviselői az idei almaszállítás zavartalan lebonyolítása érdekében. A szerződés jelentőségét aláhúzza, hogy legnagyobb almaátvevőnk a Szovjetunió, ahova évenként 180—200 ezer tonna almát szállítunk. Ebből 4500 tonnát már elszállítottak a tuaséri hűtőházból. A nagymennyiségű gyümölcs túlnyomó részét a Záhony térségében lévő hűtőházakban készítik elő és rakják be széles nyomtávú vagonokba, kisebb hányadát a csapi állomáson. A termelőszövetkezetek és a közúti szállító vállalatok mellett e három szerv szoros együttműködése biztosíthatja a zavartalan szállítást. — TÁRSADALMI munka a Délibáb utcai iskolában. A szolnoki Fodrász Szövetkezet Május 1. és Angela Davis szocialista brigádjának tagjai társadalmi munkában segédkeztek az iskola felújítás utáni kitakarításánál. Jegy Az elmúlt hét szombatján Jászberénybe utaztam a 14.20-as autóbusszal. Hétvégi idegesség, ingerült kalauz, tömény stressz a panorámás buszon. Néhány zagyvaré- kasi utas a Szolnokhoz közelebb eső megállóig kért jegyet. — Ott nem állunk meg, — közölte a kalauznő, és kérlelhetetlenül „mérte” a hosz- szabb jegyet. A „miért”-re nem szolgált felvilágosítással. A rékasi utasok a buszvezetőnél „fellebbeztek” aki meglepődve közölte, hogy „természetesen ezúttal is megállunk!” És megállt a Szolnokhoz közelebb eső megállóban. Az utasok leszálltak — a „hosszabb" jeggyel. A drágább jeggyel! A kérdésre, hogy miért kellett a néhány utast indokolatlanul többletfizetéssel büntetni, a kalauznő meglepő választ adott: „Én is tévedhetek' nem?” Valóban, tévedni emberi dolog. De mások rovására — már nem annyira emberi... — Pb — Alkohol és nikotin Szöveg nélkül A friss belkereskedelmi gyorejelentés — az első hét hónapról — ismét erősen növekvő keresletről közöl adatokat, főleg az iparcikkek terén. Tekintélyes mértékben nőtt a vendéglátás bevétele is, s bár erre vonatkozólag még nem láttam a számokat, az italforgalom nyilván nem csekély szerepet játszik ebben. Komoly probléma ez. Ezért is ragadta meg a figyelmemet egy szakmai kutatási jelentés, amely — a korízlésnek megfelelően — illatosabb, zamatosabb, alkoholban szegényebb borokat ígér. (Más kérdés, hogy a kutatók ízléséről van-e szó, vagy valóban a ’közönségről?) Mindenesetre, elgondolkoztatott az a minap nálunk is ismertetett külföldi tanulmány, amely kimutatja, hogyan támadja a májat, a szívet és az agyat az alkohol, s szerzője néhány gyakorlati tanácsot sem rest adni olvasóinak. Eszerint ne lépjünk túl a napi fél liter boron; iktassunk be egy-egy „száraz” napot is; kerüljük a tömény alkoholt; s ne igyunk üres gyomorra! Ezek után nem hallgathatok a cigaretták minőségéről a héten nyilvánosságra hozott jelentésről sem. Nem részletezem ugyan a minősítés fokozatait a meglehetősen elmarasztalt „Munkás”- tól jj, kiválónak talált „Goidig Smart”-ig, hiszen — ami «ngem illet — egyikkel sem élek, nekem, vagy nekünk, nemdohányosoknak. tehát teljesen mindegy. De mégsem. Hisz a jobbakat csupán szagolni is elviselhetőbb. ■ B. X A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztős Fábián Péter Főszerkesztő-helyettest Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 108 Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja ep" hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc