Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-23 / 197. szám

1975. augusztus 23. SZOLNOK MEG TE! NÉPLAP » T A tömegsport megszállottja Ha valaki a tömegsport versenyek résztvevői közül azt állítja, hogy nem ismeri Balaskó litvánt, nem hiszem sl neki. Egy-egy spartakiá- ion, városi vagy üzemi baj­nokságon hiányozhat a labda, a mérőszalag, a magasugró- állvány, de nem hiányozhat sgy zömök, kopaszodó férfi. Reggel sporttal kel, este sporttal fekszik. Fél ötkor már a vasárnapi szakszerve­zeti bajnokság versenyjegyző­könyvét rendezgeti, és este lábujjhegyen oson a lakásba, mert elhúzódott valamelyik összecsapás. A család pedig nyugodt, mert tudják, ha ott van, ha nincs, a sporttal, ;sakis a sporttal foglalkozik. Együtt keressük a magya­rázatát miként részegült meg ennyire a mozgás, a versen­gés örömétől. A felszabadulás előtti karcagi ökölvívó múlt, mint mondja, nem hagyott túl mély nyomot benne. Ké­sőbb Kunszentmártonban is tevékenykedett a röplabda­csapat körül, de az igazi indí­ték nem ez volt. — A kibicsaklott emberi sorsok láttán döntöttem el, hogy a sportélet sodrába igyekszem terelni mindenkit, aki az utamba akad. Tisztes­séges keretek között levezetni az indulatokat. Az első lehetőség 1968-ban kínálkozott számára munka­helyén, a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában. A vonat gázolta el a labdarúgó­csapat intézőjét Az utód Balaskó István lett. Ettől kezdve a sportban „tombolta ki magát”. A városi bajnok­ságban 16 csapat indul, s ő egyre több részt vállal a tennivalókból. — Igen, akkor még széles bázisa volt Szolnokon a lab­darúgásnak. Aztán a szakszö­vetség vette a kezébe az irá­nyítást — s a következő év­ben már ki sem hirdették az eredményeket. Az érmek most is ott porosodnak valamelyik szekrényben... Táskájából hatalmas paksa- métát vesz elő. A városi sportfelügyelőség tömegsport bizottságának „haditervét” tartalmazza az iratköteg. Év­ről évre kimutatás készül a résztvevő csapatok számáról. Egyre növekvő számoszlopok. — Engem még az ered­ménytelenség is doppingol. Itt van az asztalitenisz: 1971- ben a városi bajnokságon ösz- szesen két csapat indult. Tör­tük a fejünket a tömegsport bizottság tagjaival, miként le­het, hogy az emberek nem szeretik a ping-pongot? Az­tán elővettem az előző évek jegyzőkönyveit, felkerestem az időközben lemorzsolódott intézményeket, s megkértem őket, kapcsolódjanak be is- méf a versenyrendszerbe. Az idén már 41 csapat nevezett. Kérdem, miért csinálja? Értetlenül néz, hiszen eddig erről beszéltünk: a sport örö­méről, s olykor a kudarc okozta feszültség feloldásáról. Hogy pénzért is? Számolni kezd. — Évente 4—500 forint ju­talom a sportfelügyelőségtől, ugyanennyi a szakszervezet­től. Az idei esztendő kivétel volt: április 4-én SZOT-okle- velet kaptam, a napokban pedig a testnevelés és sport érdemes dolgozója lettem. Dehát ez nem nekem szól, hanem Szolnok egyre terebé­lyesedő sportmozgalmának. Arról érdeklődöm, mi a plafon egy tömegsportszerve­ző munkájában: talán akkor lenne elégedett, ha az egész város futólépésben közleked­ne az utcán? Olyat nevet, hogy kishíjján leesik a szék­ről. — Akkor lennék elégedett ha a fiatalok épp úgy a sport­pályán nőnének fel, mint ahogy az én öt gyerekem ne­velkedett a Damjanich uszo­dában. Hogy mire vitték? Sze­retik a sportot. Az egyik lá­nyom a balettintézet népitánc karán végzett. Most a Nép­hadsereg Művészegyüttesének tagja. Ha megkérdi, hogy ju­tott odáig, azt mondja majd: a sportnak köszönheti. Balaskó István is a sport­nak köszönheti mindennapi jó közérzetét. Azt, hogy isme­rik azok, akik fordultak már meg sportpályán. A sport pe­dig — köszöni a tömegsport megszállottjának a szervezés­sel töltött megszámlálhatatla­nul sok órát. Palágyi Béla Labdarúgás Újpesti Dózsa vegyes Tm. Vasas 2:2 (1:1) Törökszentmiklós, 1000 n. v.: Varga. Végig jó iramú mérkőzésen a Dózsa szerezte meg a vezetést Hegyesi ré­vén, majd Nagy II. egyenlí­tett. A 60. percben ismét Hegyesi volt eredményes, az egyenlítő gólt a 80. percben szép akció után Stummer szerezte. A közönség sokszor tapsolt a végig nagy iramú, érdekes mérkőzésen. Törökszentmiklós öregfiúk —Mezőtúri öregí’iúk 4:1 (1:1). Élvezetes mérkőzést vívott a két együttes. A visszavágás a törökszentmiklósiaknak si­került, Mezőtúron ugyanis a túriak nyertek. Idegenben szerepelnek: me­gyénk serdülő atlétái az or­szágos serdülő „A” és „B” korcsoport összetett baj­nokságon Budapesten, a Népstadion edzőpályáján, a Tisza Cipő NB I B-s női ké­zilabdázói a Bp. Postás ellen, a Szolnoki TITÄSZ NB Il-es röplabdázói a fővárosban a Budaörsi úton a HBNA el­len, a Honvéd Kilián FSE asztaliteniszezői a Csepel SC idénynyitó I osztályú verse­nyén. KISZÖV kézilabda kupa Szombati sportműsor 4 Szegény, szegény atlétika A Jászberényi Lehel SC atlétikai szakosztálya Alkotmány ünnepét egy jeles versennyel kíván­ta emlékezetessé tenni. Lelkes beharangozójuk- ban az állt, hogy az or- i szagos meghívásos ver­senyükön az ifjabb kor­osztályúak legjobbjait üdvözölhetjük majd a Jászság fővárosába. Miért ne hittük volna el a nagyratörő elkép­zeléseket, hiszen a Hű­tőgépgyár egyesülete ép­pen a közelmúltban bi- "zonyította be a Lehel Kupa röplabda nemzet­közi tornával, hogy ha értő emberek veszik ke­zükbe a dolgot, akár a nemzetközi közvélemény is hajlandó -rájuk fi­gyelni. Az augusztus 20-i at­létikai verseny azonban csálódást okozott a né­zőknek és a résztvevők­nek egyaránt. Egy-egy számban egy-két induló rajtolt, és olyan ered­mények is elégségesek voltak győzelemhez né­hol, amivel spartakiád verseny községi döntő­jén sem lehet nyerni. A rendezők a verseny után keseregtek: nem figyel rájuk senki, nincs pénz — és egyáltalán, még a szolnoki Sportiskola ver­senyzőit sem tudták megnyerni a részvétel­re. A kifogások — már visszaköszönnek, hiszen a sikertelenség „előre­gyártott elemeit” hozták fel mentségként a házi­gazdák. Pedig ezúttal alig hibáztathatnak mást, mint a saját te­hetetlenségüket. Jászbe­rényben nagyszerű ver­senypálya áll az atléták rendelkezésére. Az egye­sület azon kevesek közé tartozik, ahol függetlení­tett edző foglalkozik a versenyzőkkel. Azt pe­dig, hogy pénzszűkében lennének, éppen a járá­si sportfelügyelő cáfolta meg. Az atlétika a kiemelt sportágak közé tartozik. Nyilvánvalóvá vált, hogy az atlétikus képes­ség elengedhetetlen alapja valamennyi ver­senyágnak. A fokozott figyelem ezért terelődött a „sportok királynőjé­re”. „Az augusztus 20-i jászberényi verseny azonban rossz hírverése volt az atlétikának. Egy versenyt ugyan kipipál­hattak a versenynaptár­ból a rendezők — félő azonban, hogy ezzel együtt a sportág néhány csalódott hívét is „leír­hatják”. P b Labdarúgás — Pécs Csalódást okoztak a Szolnok megyei ifik Évék óta kísérjük immár figyelemmel a megyei válo­gatottak ifjúsági tornáját. A Szolnok megyei fiatalok érv­ről évre kudarcokkal tér­nék haza az utánpótlás e seregszemléjéről. A sportág szakemberei pedig a követ­kező tornáig elgondolkodhat­nak: vajon valóban olyan szegényes labdarúgó-után- potlásunik, .ahogy azt az ifjúsági válogatottak torná­jának eredményei mutatják, vagypedig a válogatással és a felkészítéssel van valami baj? / Ezekben a napokban Pé­csett csapott össze tizenki­lenc megye és a főváros ifi válogatottja. S a Szolnok megyeiek bemutatkozása is­mét balul sikerült. Kedden 3:l-es vereség a somogyi fiataloktól, szerdán 5:0-ás fiaskó a vasmegyeikkel szemben. A folytatás sem ígér túlsók jót, így hát is­mét kezdődhet a találgatás: hol hibázzuk el az ifjúsági válogatottunk felkészítését... A szolnoki válogatott ered­ményei : Somogy—Szolnok 3:1 (1:0). Pécsújhegy, 300 néző. V: Futó. Somogy: Molnár Zs. — Kele, Pável, Kovács J., Kovács Z., Laczkovics, Gö­cseji, Horváth, Otartics, Szir­mai (Hideg), Petrinovics (Molnár J.). Edző: Herbei József. Szolnok: Jagodics — Hubai, Szántó, Tímár, Her­mann (Vékony), Molnár, Holló, Szabó, Zákar, Sipkó (Tasi), Magyar. E: Magyar Zoltán. Vas—Szolnok 5:0 (2:0). Pécsújhegy, 300 néző. V.: Szőke. Vas: Tóth — (Gasz- tonyi), Kovács L. (Polgár), Biczó. Molnár, Vermes, Szá­lai (Búzás), Szekeres, Mó- rocz, Kiss G., Viszked (Ma­rácsi), Kardos. Edző: Ekler József. Szolnok: Németh — Hubai, Szántó, Molnár (Vé­kony), Tímár, Holló, Szabó, Máté (Sipkó), Zakar, Ma­gyar, Papp (Tasi). Edző: Ma­gyar Zoltán. „Kiütéses” győ­zelem . A vasiak minden te­kintetben felülmúlták ellen­felüket. G.: Viszked (3), Bi­czó, Szekeres .Jó: Biczó, Molnár, Vermes, Mórocz, Viszked. ill. Szabó. Régi idők válogatottja A közelmúltban a tiszaligeti stadionban a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat tömegsportnapján kispá­lyás labdarúgó-döntő mérkőzésen a már nyugdíjas örök­ifjú Kolláth Ferenc (csikós mezben) a régi idők magyar válogatottja gólt lő Férfi és női kézilabda­mérkőzésekkel folytatódott a KISZÖV Kupa megyei versenysorozat. Szolnokon, a tiszaligeti sportkombinát­ban találkoztak a csapatok, hogy eldöntsék, melyik fér­fi és női együttes kerül majd a szeptember 15—16- án, Szolnokon a tiszaligeti sportcsarnokban sorra ke­rülő OKISZ Kupa döntőbe. A férfiaknál ezúttal is a tavalyi bajnok tiszafüredi Járási Építőipari KTSZ együttese bizonyult a leg­jobbnak, a .nőknél pedig a Jászladányi Vegyesipari Szövetkezet neve került fel a kupára. Eredmények: Férfiak: Ti­szafüred Járási Építőipari Szövetkezet — Jászladány Vegyesipari Szövetkezet 14:12, Jászladány Vegyes­ipari Szövetkezet — Jász­berény Műszeripari Szövet­kezet 13:8, Tiszafüred Járá­si Építőipari Szövetkezet — Jászberény Műszeripari Szövetkezet 14:8. Helyezési sorrend: 1. Tiszafüredi Já­rási Építőipari Szövetkezet, 2. Jászladány Vegyesipari Szövetkezet, 3. Jászberény A férfiak döntő mérkőzésén a. sőtétmezes tiszafürediek gólt szereznek a jászladányiak ellen Műszeripari Szövetkezet. Nők: Mezőtúri Túrkeve Háziipari Szövetkezet — Mezőtúri Szőnyegszövő MTSZ 9:3, Jászladány Ve­gyesipari Szövetkezet — Mezőtúri Szőnyegszövő HTSZ 10:2, Jászladány Ve­gyesipari Szövetkezet — Túrkeve Háziipari Szövet­kezet 11:4. Helyezési sor­rend: 1. Jászladány Vegyes­ipari Szövetkezet, 2. Túrke­ve Háziipari Szövetkezet, 3. Mezőtúr Szőnyegszövő HTSZ. MAI MŰSOR MOZI Szolnok Vörös Csillag: Hogyan kell egy szamarat etetni, Kert: Váltságdíj egy halottért, Tal­linn: Otthon, édes otthon, Ti­sza : Cimborák. Szandaszöllős Terv: A négy muskétás. Jász­berény Lehel: Egy királyi álom (14), í Kert: Fogadó a Törött Patkóhoz, Mopresszo: szünnap. Karcag Déryné: özönvíz II. (Másfélszeres helyáron). Kisúj­szállás Ady: Charly (14), A re­pülőszázad. Kunhegyes Szabad­ság: Játszd újra, Sam! (14), Szelíd motorosok (16, felemelt helyáron! Éjszakai előadás.) Kunszentmárton Körös: Jeffer­son utolsó menete (14, éjszakai előadás), A betörés (14, felemelt helyáron). Mezőtúr Dózsa: A hattyúk ideszállnak, Szabadság: Sivatagban, őserdőben I—II. (Dupla helyáron), Béke: A lá­togatók (16). Tiszafüred Tisza: Mi van doki? Petulia (16, éjsza­kai előadás). Törökszentmiklós Dózsa: Túl sovány a szerelem­hez, Mit csinált felséged 3-tól 5-ig (16, éjszakai előadás), Hu­nyadi: Rákóczi hadnagya. Túr­keve Vörös Csillag: Szerelmem Moszkva. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 18.00—19.00: Hétvégi kaleidosz­kóp. Szerkeszti: Kutas János. — A tartalomból:: Takarékos­kodó fazekasok — riportműsor. A hét alföldi eseményei zenével. — Szerkesztik a hallgatók. KOSSUTH*. 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Musicalekből. — 9.20: Gö­rög mitológiai tárgyú operákból. — 10.05: A román kultúra hete. A Rádiószínház bemutatója. Ház a lövészárkok között. Victor Birladeanu rádiójátéka. — 10.47: A párizsi nemzetközi Ravel zon­goraverseny győzteseinek hang­versenye. — 11.32: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Schumann kórusaiból énekel. — 11.45: A magyar népköltészet hete. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyarán szól­va... — 13.30: Szemforgatás nélkül. — 13.40: Fiataloknak! — 14.25: Üj Zenei Üjság. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Bangó Margit cigánydalokat énekel, Balogh Elemér cimbal- mozik. — 15.27: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operett­jéből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: A Román Szocialista Köztársa­ság nemzeti ünnepén. A műsor keretében elhangzik: A gépko­csi. Dumitru Radu Popescu el­beszélésének rádióváltozata, Réz Pál fordítása alapján. — 18.10: A zongoraművészet első arany­kora. — 19.30: A Rádió Kabaré­színházának különkiadása. 30 éves a „Lúdas Matyi”. — III. rész. — 20.55: Kürthy Éva és Béres Ferenc népdalokat énekel. Burka Sándor klarinétozik. — 21.23: Krimikedvelőknek. John Smith balesete. Stephen Wasy- lyk elbeszélésének rádióváltoza­ta. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Századunk mestermű­veiből. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Walter Gieseking zongo­rázik. — 9.03: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 9.20: Berki Ist­ván népi zenekara játszik, Győ- ry Márta és Merán Lajos nótá­kat énekel. — 10.00: Zenés mű­sor üdülőknek. — 12.03: Zene­kari muzsika. — 12.50: „Jelképek erdején át...” (ism.). — 13.03: Tannhauser. Részletek Wagner operájából. — 14.00: Napraforgó. — 14.48: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. — 15.05: Bach: V. brandenburgi verseny. — 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 16.05: Karel Valdauf fúvószene­kara játszik. — 16.18: A hét mű­sorából. — 17.44: Szuhay Havas Ervin írása. — 18.15: Közkívánat­ra! Alberto Moravia: Ne vedd a szívedre fiam. — 20.18: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskola zenekarának Mozart hangversenye aKiscelli Múzeum­ban. — 21.33: Népdalok. — 22.18: Portrék az operaszínpadon. — 23.15: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Tévétorna (ism.). — 9.05: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 9.30: Aranyrablók. Magyarul beszélő angol bűnügyi tévéfilmsorozat. XII. rész: A két­arcú férfi (ism.). — 10.20: Já­ték a betűkkel (ism.). — 10.45: Balzac nagy szerelme (színes). Magyarul beszélő lengyel—fran­cia tévéfilm-sorozat. III. rész: A grófné (ism.). — 11.45: Tízen Túliak Társasága (ism.). — 12.35: Tájak, városok emberek. Város a Galánon (ism.). — 14.43: Flugos futam. Amerikai rajz­filmsorozat. V. rész: ó miért vagy oly messze Messze-Falva. — 15.05: Az „összeesküvők”. Magyarul beszélő NDK tévéfilm­sorozat. III. rész. — 16.20: Hírek. — 16.25: A sétáló szobor. Bol­dizsár Iván útinaplója. — 16.50: Reklámműsor. — 17.00: FTC— OSC. Bajnoki vízilabda-mérkő­zés. Közvetítés a Sportuszodá­ból. — 17.50: A Román Szocia­lista Köztársaság nemzeti ünne­pén. — 18.10: Magyar tudósok. Kardos Lajos egyetemi tanár. — 19.00: A szocialista képzőművé­szet jelképei. I. Anyaság. — 19.20: Cicavízió (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A Fejvíz- védelmi Kutató Intézet jelenti. Rajzfilmsorozat. — 20.10: Micso­da idők voltak (szines). 3. Mi­csoda figurák. — 21.25: Maina Gielgud műsora (szines). — 22.05: Tv-híradó. 2. — 22.15: Éj­szakai előadás: Mouchette. Ma­gyarul beszélő francia film. (18 éven felülieknek!) Á világ sportja A milánói nemzetközi sakkversenyen, amelyen 12 nagymester vesz részt, sor került a második fordulóra, a magyar színeket képviselő Portisch Lajos a jugoszláv Gligoriccsal ült asztalhoz és világossal nyert. A versenyen Portisch és Ljubojevics áll az élen 2—2 ponttal. • • • A jugoszláviai Tjentistjé- ban a junior sakk-világbaj­nokság ötödik fordulójában Grószpéter Attila világossal nyert a görög Kokkinos el­len. «• * * Kansas Cityben az ameri­kai úszó-bajnokság második napi versenyeiben is szüle­tett egy új világcsúcs: Bruce Furniss a 200 méteres gyors­úszásban 1:50.37 percre javí­totta az általa július 9-én 1:50.89 perccel felállított ré­gi világrekordot

Next

/
Oldalképek
Tartalom