Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-02 / 180. szám
1975. augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ÚJ FORMÁK, ÚJ UTAK Az amatőr művészeti mozgalmak megújulása AZ IDÉN IS MEGRENDEZIK a nagyvázsonyi lovasjátékokat. A látványos eseményre, amelynek kiemelkedő mozzanatai lesznek a történelmi lovas csatajelenetek — ma és holnap kerül sor a kastély parkjában. Felvételünk még a próbák idején készült. Egy este a Brazilban AZ ORSZÁGOT járva gyakorta hallani: mennyire hiányolják a megcsappant amatőr művészeti csoportok működését. „Mert nemcsak szemmel és füllel kell élvezni a művészeteket — mondta egy tanácskozáson felszólaló szocialista brigádvezető —, de igazi részvevőként mi is ott akarunk lenni a színpadon is, úgy ahogy ez jóné- hány évvel ezelőtt még inkább lehetséges volt.” Sokan emlékezhetnek még a felszabadulás utáni esztendőkre, amikor mindenütt gombamódra szaporodtak; üzemekben és falvakban az öntevékeny művészeti csoportok: színjátszók, tánc- együttesek stb. A legkisebb helyiségekben is működtek a lelkes amatőrművészek. S mit tagadjuk, a kultúrával való közvetlen találkozás sok tízezer embernek adott egész életre kiható élményt. Akkoriban mindezt egyszerűen népművelésnek neveztük! Azóta azonban alaposan megcsappant az amatőr csoportok száma. Nem utolsósorban azért is, mert mindez tömérdek pénzébe került az országnak. Takarékoskodtunk. Természetesen nem mondtunk le az amatőrművészeti mozgalomról. Ma is szép számmal találhatók magas színvonalú együttesek a nagyobb művelődési központokban. A nagyobbakban igen, de a kisebbekben csak elvétve. Az amatőrművészeti mozgalom megteremtette a maga sajátos hierarchiáját! Egyidejűleg hozott fejlődést és sorvadást. Nem lehet nem észrevennünk a kórusmozgalmak vajúdását; az iskolákból még éneklő fiatalók tízezrei kerülnek ki, de az üzemekben már elhallkul az énekszó. Csupán néhány munkáskórus őrzi már a hajdani nagy tradíciókat. A népitánc sem a széles bázisokon alapuló népművelői tevékenység többé. A népművelést menetközben felváltotta a szak- szervezeti művészeti mozgalom. Az amatőrművészetek igyekeztek közelebb emelkedni a hivatásos művészek rangjához. S miközben mérFlamenco-előadás a Rosa- mar klubban, korlátlan pezsgőfogyasztással, kora reggel pedig indulás a híres montserrati hegyi kolostorhoz. Aki az előbbit választotta, rosszul tette, aki mindkettőt, alig győzte szusszal. Monserrat csodálatosan szép. Letekintve a busz ablakából, az ember úgy érzi, mintha repülőgépen utaznék. A kolostorban (a mesz- sze földön nevezetes Mont- serratti Madonnának építették) éppen esküvő zajlott. A spanyol esküvő jellegzetessége, hogy nagyon sokáig tart. A pap a szertartás közben gyakran iszik a serlegből, de az ifjú párnak egy kortyot sem ad. Megnéztük a Montserrati Madonna színarany lemezzel borított szobrát, csak arca és keze barna az időtől. Idegenvezetőnk elmondta, hogy egész Spanyolországból, s a világ sok tájáról zarándokolnak ide, hogy megcsókolják a Madonna almát szorító jobbját, mert ettől szerencsét és boldogságot remélnek. De ezt nekünk természetesen nem javasolja, nehogy szerencse helyett valamiféle baktériumot vigyünk haza. Egyik útitársnőnk a Madonna szentélyében két narancéjük valóban feljebb került, a hajdani tömegbázis összezsugorodott. Egyre kevesebben vesznek részt közvetlenül a művészetek aktív élvezetében. Márpedig „a szocialista kultúra és művelődés lényege, ellentétben más társadalmi rendszerekkel, éppen a közvetlen részvételben, az aktív közreműködésben rejlik. A tömegek csakis így kaphatnak nagyobb részt a kultúra értékeiből.” A Magyar Tudományos Akadémia művelődéskutatási bizottsága éppen ebben a fogalmazásban érezte „a szocialista műveltség és művelődés” magját. MA TEHÁT szükségszerűen vetődik fel a kérdés, tekintettel a közművelődés előttünk álló hosszútávra szóló feladataira, milyen jövő vár a bázisában leszűkült többé kevésbé arisztokratikus színezetet kapott amatőrművészeti mozgalomra? A szakszervezeti művészeti mozgalom jelenleg bizonyos ellentmondásosságról tanúskodik. A kultúrigények ugyanis minden rétegnél demokratikusan jelentkeznek, de ezeket az igényeket csak igen kis mértékben elégítik ki. A nagy többség kimarad. Az ok elsősorban gazdasági jellegű. A kultúra amatőr szinten is pénzbe kerüL Szerencsére azonban e vajúdó időszak új formákat, új járhatónak Ígérkező utakat teremt. Az amatőrművészet spontán kialakuló, nagy erővel szinte robbanásszerűen mutatkozó új formákkal jelentkezik. Ilyenek az egyre jobban szaporodó táncházak is, a közösségi szórakozás talán legideálisabbnak ígérkező forrhája, amely' lehetőséget igér a művészeti nevelő munkára is. A fiatalokat pedig aktivitásra serkenti. Nem túlzás azt állítanunk, hogy az országszerte szaporodó táncházak kapui előtt valósággal sorbaállnak a munkásfiatalok. Hasonló erjedést tapasztalhatunk a munkásszínjátszás berkeiben is. Az új színháztípus jóval kötetetlenebb formák között működik mint régebben. Nem annyira vagyegycsot talált. Felemelte és megkérdezte, ki ejtette le? Senki sem jelentkezett. Azt tanácsolták, tegye csak el jobb időkre, jól jön majd ebben a melegben. — No ha ezzel fizet ki a Madonna, hát nem volt naáltalán nem színpadhoz kötött. A tatabányai színjátszók a bányába is lemennek előadást tartani. A csepeli színjátszók a munkásszállók egy-egy szögletében vagy akár az utcán is bemutatják komédiáikat. A színjátszók is sokkal közvetlenebb kontaktust teremthetnek a közönséggel. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a színjátszás népszerűbb és vonzóbb lett a fiatalok előtt. A hagyományos, vitathatatlanul magasabb színvonalra emelkedett — amatőrművészeti csoportok mellett, szemünk előtt bontakozik ki egy szélesebb alapokon nyugvó, kötetlenebb formákat kereső, friss mozgalom. Még a kezdeteknél tartunk. Ám éppen ebben a stádiumban tehetnénk sokat. A szakszervezetek valóban sokat segíthetnek az új formák felkutatásában. Már eddig is tettek értük. Így kaphatott országos fórumot Salgótarjánban az üzemi fiatalok versmondó találkozója, a munkásszínjátszó fiatalok fesztiválja Tatabányán és a tervek szerint megvalósul az üzemi képzőművész fiatalok találkozója is Ózdon. Az amatőr filmesek közeli szolnoki seregszemléje, vagy á szakmunkáskórusok karcagi országos seregszemléje is ebbe a sorba tartozik. S mindez várhatóan még tovább bővül egy közös körben. AZ AMATÖRMÜ VESZETI mozgalom a biztató jelek és új formák kialakulása ellenére is még több támogatásra tartana igényt. Közösen kell felkutatnunk lehe tőségeit: korszerűbb, populá- risabb és olcsóbb formákra van szükség! A meglévő anyagi eszközök rendszerint soványak. Intézményesebb és koncentráltabb gazdasági támogatásra várnak az új utak, formák keresői és művelői. S a meglévő anyagi eszközöket is célszerűbben kellene felhasználni. Az amatőrművészeti mozgalom, tekintve a közművelődés egyre összetettebb' teendőit, csakis így újulhat meg. Sz. B. gyón bőkezű — jegyezte meg az útitársnő. Szerettük volna ott meghallgatni a híres, üveghangú gyermekkórust is, de az esküvő még nem ért véget. A pap még mindig szorgalmasan kortyolt. Közben egy— Árván nevelkedtem én az utcán. Apám meg anyám szétugrott, engem eldobtak. A kenyeret nem ismertem rajkóként, csak a máiét. Volt egy öcsém, de az kilenchó- napos korában éhen halt. Én 1954 körül már teljesen különálló lettem anyámtól, mert ő jóba jött egy magyar emberrel, aki nem tűrte a gyereket maga körül. Csavarogtam, kéregettem, biciklit őriztem... De lopni sohasem próbáltam. Az iskola első osztályába csak két hónapig jártam... — Mégis könyvesboltba, könyvtárba jár. — Megtanultam magmtól olvasni úgy 14 ésves korom után. Tudom, hogy ezzel én nem mehetek sehova, dehát érdekel a betű. Amúgy analfabétának számítok — hivatalosan. — Sok az analfabéta az északi cigánytelepen? — Szerintem a háromnegyed része az. — Saját könyve van? — Kilencven. Van irodalmi, kaland, bűnügyi... Legutóbb az Ónassziszról szólót vettem meg. — Sokszor eljön ide a Brazilba? Kern lehet inni — Ritkán, nagyon ritkán. Nem lehet inni, pedig én is szeretem a sört. De itt náre többen zsúfolódtunk ösz- sze. Végre a kórusra került a sor. Spanyol szokás, hogy a kisgyereket a szülő a nyakába veszi, hogy jól lásson. Útitársnőm pedig egyik kezében a két naranccsal — oda sem nézve — próbálja visszahúzni a vállára a kardigánt, amit egy nyakonülő csöppség húzgál le róla. A mellettünk álló fiatal apáca egyszer csak hangosan felkacag. Mert útitársnőm már rég nem a kardigánt húzta, hanem a fityulát az apácáról. Megnyugtattuk, hogy lünk, a mi törzsünkben még az asszonyok között is van alkoholista. Azért sem jövök sűrűn, mert szoktak itt balhék is lenni, abból pedig mindig kinéz a sitt, vagy -legalább is pénzbüntetés. — Büntették már? — Soha. — Hány éves? — Harmincegy. A karcagi Városogazdálkodásnál vagyok kubikos. Négy gyerekem van, Natasa egyéves, Sándor hat, Józsi kilenc, Ágnes pedig tizenegy. 1963 eleje óta élek Angival, a feleségemmel. A felesége bejön, igen szép fiatalasszony, a boltban volt, hallotta, hogy itt az ura, Ordas József, hát benézett. Igyon sört. Nem iszik. Jön egy fiatal cigány fiú, ijesztően hátrabicsaklik térdben a lába. Mi baja? — kérdezem Ordas Józsefet. — Ez már sírig kíséri — mondja. — Gyerekkorában nem vette fel a diftériaoltást. — Hol laknak? ,— Harminc centi lefele, közel a sírhoz, a fal vályogból, sártető. Szóval putri. Kis szoba, kis konyha. Veteményes nincs, a többinek se, háziállat nincs, de a telepen akad pár disznó meg kutya. Két és fél ezret keresek havonta. Nehéz a munka, nincsenek gépek, minden nehézséges meló ránkszakad : csatornák, csőfektenem szándékoztunk őt ki- vetkőztetni a rendből... A Montserratból levezető úton megálltunk egy likőrgyárnál. Tíz pezetáért — kb. öt forint — kaptunk egy-egy minipohárkát és végigcsapolhattuk a különféle spanyol likőröket tartalmazó kis hordókat. A buszon aztán ugyancsak emelkedett volt a hangulat. A szállóban két ifjú boy — egyik andalúziai, a másik granadai — üdvözölt bennünket: Serbus! Serbus!” Már fejből tudták valamennyiünk „sobosámát”. Barátságuk jeléül mindketten büszkén hordták VIDEO- TON-feliraíú kulcstartóikat. Letelt a hét. Az utolsó nap megemlítettem, hogy nem ártana előre közhírré tenni, hogy a blanesi botanikuskert pompás délszaki növényeinek, pálmaligeteinek megtekintése kifogástalan kondíciót követel. Kerek egy órán át felfelé vezet oda az út, jó sok lépcsőveL És tűző napon. De azt is közhírré kellene tenni, hogy néhányan azért nem voltak Blanesben, de Montserratban sem, mert szünet nélkül az üzleteket járták... Igaz, joguk van hozzá. De azt már, hogy úgy mondjam, jellemzőnek lehet tartani: azokat, akik a leporellók között válogattak — finoman szólva mosolyogták. — Meg kell tanulni üdülni. .. László Márta (Vége) tés .;: Néha habosra dóig»-' zom magam. De itt a cigánytelepen mindenki kubikos, segédmunkás, rakodó.. Én tudok vagy tíz fiút meg tizenkét lányt, akik kijárták a nyolc iskolát. Azután a lányok férjhezmentek, esztendőre gyereket szoptattak, a fiúk meg segédmunkába szorultak. Tizenheten vannak testvérek — Egyre többen vagyunk a Karcag szélén levő kiskocsmában. Odajön a húszéves Farkas Rudi. Tizenheten vannak testvérek, ö segédmunkás a TÜZÉP-nél — mondja. Fuvarosnál. Akkor az alkalmi munka! Az, nincs róla papír. Velem szemben most leül Színész, azaz Seres István, ő nyolc osztályt járt, de Ordashoz hasonlóan kubikos a városgazdálkodási vállalatnál. Húszéves, szokott olvasni, mesét és regényeket. Ezt mondja. Divatosan öltözött, nagyhajú fiú. Most egy idős ember ^ lép hozzám. — Maga az újságíró? — kérdezi. — Akartam egy olyan dolgot mondani, ami momentán felfedi a valóságot — folytatja választ se várva a kérdésre az idős ember. — Imponálom ön felé azt a kérdési lehetőségemet vonatkozólag ... — Ne diszponáld magadl — szól közbe a fia. Füst, nevetés, tömeg. Ordas József türelmesen vár, hogy folytathassuk a beszélgetést, de ez már lehetetlen. Egy öregasszony tör utat magának, mi van itt? — mondja. — Nekem is fel kell iratkozni? Nem kelL Mihályi Károly jön, 33 éves, ács szakmunkás Pesten, a Lakásépítő Szövetkezetben. Hetente jár haza a putriba. Építeni akartak — Miért nem épít új házat? — kérdezem. — Az ótépé ötezret kér, meg a vályogot, de így csak a putri marad. Három gyerekem van és három testvéremet tartom, mert anyám elhalt. Iskola, ruha, koszt... Ötezer forintot nem tudok összegyűjteni. Pedig a Kis- földek között akartam építeni, tízen voltunk felírva, de kihúzattuk magunkat. — Volt már, aki épített? — Ilyen még nem volt a telepen, egyhamar nem is igen lesz. Így együtt nem tudunk kifejlődni. — Nem igaz, nem igaz! — kiáltják innen is, onnan is. — Záróra uraim, záróra! — harsan a kocsmáros hangi a. Ordas Józseffel megyünk ki. Mondhatna valami biztatót, gondolom magamban, de őt is mintha hasonló gondolatok foglalkoztatnák. — Meg szeretném venni Lakatos Menyhért Füstös képek című könyvét. Cigányember írta cigányokról, már nézegettem. Hátha kicsillan belőle valami, amitől okosabb lehetek... Körmendi Lajos Katalóniai tengerparti strandrészlet KATALÓNIAI UTAKON (3.) Á madonna két narancsa
