Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-16 / 192. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus %6. Lottósorsolás Szolnokon TEGNAP DÉLELŐTT a szolnoki szabadtéri színpadon tartották meg a lottó 33. heti nyerőszámainak sorsolását. Ezen a héten azok örülnek akik minél többet találtak el a 13, 44, 47, 75, 86-os számok közül. Képünkön Boda Já- nosné adminisztrátor a negyedik nyerőszámot húzza ' 1975. AUGUSZTUS 16. SZOMBAT ÄBRAHÄM NAPJA A Nap kél 4.40, nyugszik 18.56 órakor. A Hold kél 15.19, nyugszik —,— órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, a Dunántúlon lehet szórványosan zápor, zivatar. Délnyugati, nyugatira forduló szél. A hőmérséklet tovább emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 25—30 fok között. Gabriel Lippmann Százharminc évvel ezelőtt, 1845. augusztus 16-án született — és 76 éves korában, 1921. júliusában halt meg — Gabriel Lippmann, Nobel- díjas francia fizikus, a színes fényképezés egyik úttörője. Középiskolai, majd egyetemi tanulmányai befejezése után W. Kühne berlini intézetében dolgozott, s ott ismerkedett meg az elektro- kapilláris jelenséggel, amelynek törvényszerűségeit később ö maga adta meg. 1878- ban a párizsi egyetem előadója lett: tanításnak és kutatásnak szentelt élete végéig a természettudományi fakultás professzora maradt. 1883-ban nevezték ki a fizika tanárává, majd a Francia Tudományos Akadémia tagjává és a Sorbonne fizikai laboratóriumának igazgatójává választották. Eredeti és önálló eszmékkel gazdagította a fizika számos területét, különösképpen az elektromosságtant, a termodinamikát, az optikát és a fotokémiát. Az 1908-ban Nobel-díjjal jutalmazott színes fényképezési módszerét először 1891-ben ismertette. 1912-ben a Francia Tudományos Akadémia elnöki székével Lippmannt hazája is a legnagyobb tudományos elismerésben részesítette; az elnöki tisztet haláláig töltötte be. A kiváló tudóst kana- 'dai előadói körútjáról hazatértében a tengeren érte a halál 1921 júliusában. A fizikai Nobel-díjat 1908-ban kapta az interferencia jelenségén alapuló színesfényképezési módszeréért. Olajkutatás a város alatt Ismeretes, hogy Szeged határában, jórészt a Tiszama- ros szögben, csaknem 100 négyzetkilométeres területen húzódik hazánk legnagyobb szénhidrogén medencéje, amelyen a kitermelés már egy évtizede tart Ezenkívül a geológusok közvetlenül a város lakott területe alatt is felfedeztek egy olaj- és gázmezőt Ennek négy éve tartó, tervszerű felkutatása eredményesen befejeződött, ösz- szesen tizenöt kutat fúrtak, s megállapították, hogy a jelentős olaj- és földgáztelep mintegy tíz négyzetkilométeres területet foglal el, közvetlenül a város lakóházai, középületei, gyárai alatt. A város alatti olajkutatások befejeztével elhárultak az akadályok Móraváros fejlődébe elől, ahol az elmúlt években építési tilalmat rendeltek el. Ezeket a korlátozásokat részben már feloldották: egyes területeken ismét engedélyezik családi házak építését. — GÁZCSERETELEPET épít Öcsödön a TIGÁZ. Az építés előkészítését rövidesen megkezdik, amelyből mintegy 15 ezer forint értékű társadalmi munkát vállal a nagyközség lakossága. — KÉTNAPOS tapasztalatcserére jönnek Szolnokra az orosházi művelődési központ kertész I szakkörének tagjai. Ma ellátogatnak a kertvárosi klubkönyvtár kertészeti szakkörének mintakertjeibe, utána szakmai beszélgetést rendeznek a klubkönyvtárban. Vasárnap a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ növénykedvelők szakkörének a vendégeként dísznövénytermesztőkkel ismerkednek. — VASÁRNAP nyolcnapos cseh—NDK körútra utazik az IBUSZ szervezésében a jászalsószentgyörgyi ÁFÉSZ negyvenkét dolgozója. — SZABADON választható tantárgyként az idei tanévtől Törökszentmiklóson, a Bercsényi Miklós Gimnáziumban bevezetik a népművelési ismeretele oktatását. — ELSŐ FÉLÉVI tervét 102,2 százalékra teljesítette a tiszafüredi Háziipari Szövetkezet. A csaknem kizárólag exportra készülő fűzbútorokból a tervezett 6 millió 836 ezer forint helyett 6 millió 991 ezer forint értékben készítettek. Tokaj Expressz A MÁV Vezérigazgatóság befejezte a Tokaj Expressz július 30-i balesetével kapcsolatos vizsgálatot Nyék- ládháza állomáson — mint ismeretes — a nagy sebességgel haladó vonat bisztró- kocsija és a mögötte levő személykocsik kisiklottak. A kocsikban 498-an utaztak, közülük 28-an könnyen, négyen súlyosabban megsérültek. A súlyosabb sérülteket három, illetve öt napig kórházban ápolták. A baleset vizsgálatára alakult szakértői bizottság közvetlen személyi mulasztást nem állapított meg. A járművek és a pálya vizsgálatai Karbid ágyúkkal a seregélyek ellen A balatoni történelmi borvidéken, ahol már érnek a korai szőlőfajták, csapatokba verődtek a seregélyek, kártételük veszélyezteti a termést. A balatonmenti szőlős vidéken valóságos riasztó lánc alakult ki. A leghatásosabb riasztó eszköznek a vadász- fegyver, a karikás ostor, a kolomp és a kerepelő bizonyul, de a Badacsony környéki táblákban néhol sorozatlövésre beállított karbid ágyúkkal is igyekeznek távoltartani a rendkívül falánk madarakat Iskolaépítő mozgalom „Építsünk iskolát!” jelszóval új mozgalmat indított az idei nyáron a székesfehérvári Vörösmarthy Mihály Szakmunkásképző Intézet. A kezdeményezés célja, hogy a Fejér megyei középiskolás diákok önkéntes táborozás során egv-egy általános iskola felépítéséhez elegendő blokkot, betontéglát készítsenek. A megye egyik községében — Soponyán — hamarosan meg is kezdik a székes- fehérvári építőtáborban készített blokkokból az új iskola építését — SZÁZ SZOLNOK megyei pajtás táborozik augusztus 15—27-ig a zánkai szakmai táborban. A gyerekek jutalomból kapták a beutalót a táborba a szaktárgyi versenyeken nyújtott kimagasló eredményeikért. — HARMADIK díjat nyert a Nyíregyházán rendezett II. Országos népművészeti pályázaton és kiállításon Varga Gábor mezőtúri fazekas népművész. Kiállított tárgyainak a többsége locsoló, kanna, korsó és bütykös volt. — A SZOLNOKI üzletek kedden, augusztus 19-én a rendes hétköznapi nyitvatar- tás szerint árusítanak, a vendéglátóhelyek az ünnepek előtt szokásos rend szerint lesznek nyitva. Augusztus 20-án minden üzlet zárva, piac nem lesz, a vendéglátóhelyek az ünnepi nyit- vatartás szerint várják a vendégeket. — HANGVERSENYT rendeznek holnap este hat órakor a karcagi Déryné Művelődési Központban. Fellép a szakmunkásképző intézet egyesített kórusa. — A SZÁSZBERKI napköziotthonos óvodában a nyári szünidő alatt játszóteret és pancsolót készített, bevezette a vizet társadalmi munkában a Szolnok megyei Vasipari Vállalat akkumulátor üzemének TMK szocialista brigádja. egyértelműen azt bizonyították, hogy a kisiklást műszaki okok idézték elő. A bisztrókocsi hátsó forgó vázának lengéscsillapítása — rejtett hiba következtében — nem működött megfelelően. Ezenkívül a kisiklás helye előtti vágányrészben — önmagukban nem balesetveszélyes — pályahibák is voltak. A két műszaki hiba kölcsönhatása következtében a jármű fokozott lengésbe jött és kisiklott. Hasonló esetek megelőzése érdekében a pálya- és járműkarbantartás területén összehangolt és szigorú intézkedéseket hozott a MÁV Vezérigazgatósága. Közérdekű közlemény A Szolnok megyei Tanács Hetényi Géza Kórháza szülészeti osztályán a mai naptól megszűnt a látogatási tilalom. Űj kiadásban az első magyar Werther Hajdanvolt műfordítók tüköré — így is lehetne nevezni az Európa Kiadó új vállalkozását, amelynek lényege, hogy különböző, világhírűvé vált irodalmi művek első magyar fordításait tárják a nézők elé. Elsőként az egykori erdélyi jurátus Kissolymosi Simó Károly Goethe-fordítása, az első magyar Werther jelent meg. Ugyancsak ebben az esztendőben tervezik megjelentetni) a XVIII. század nagy angol különcének, Sterne- nek könyvét, az érzelmes utazást, Kazinczy Ferenc fordításában. Előkészületben van Dugonics András királyi oktatótól ősmagyar regék és kalandregények szerzőjétől származó Voltaire-ma- gyarítás kiadása. Irodalmi csemegének ígérkezik a XVI. századi olasz széphistóriákból korabeli fordításban közreadandó válogatás is. Jubileumi rendezvény A VI. Országos Ifjú Gárda Szemlén ma reggel 6 órától holnap délelőtt 10 óráig a harci túra napja Szolnok környékén. Korszerű dohánytermesztés Országos dohánytermeszté- si bemutatót, tapasztalatcserét tartottak tegnap a Sza- bolcs-Szatmár megyei Nyír- tassi Állami Gazdaságban. Az ország mintegy 150 nagy dohánytermelő gazdaságának, továbbá a kutató intézetnek és a feldolgozó vállalatoknak a szakemberei tájékoztatót hallgattak meg a dohánytermesztés időszerű kérdéseiről, a gépesítésről, a termelési technológia korszerűsítéséről, a magasabb hozamú, betegségeknek ellenálló fajták nemesítéséről, az inarszerű termelés feltételeinek megteremtéséről stb.' Ezt követően bemutatták a megjelent szakembereknek a Nyírtassi Állami Gazdaságban alkalmazott korszerű do- hánvtermesztési és szárítási módszereket, a dohánybetakarító gépeket. Megújul a debreceni kollégium Debrecen egyik legrégibb, legjellegzetesebb épületének, az ősi Református Kollégiumnak restaurálásához kezdtek hozzá a szakemberek. Különösen nagy figyelmet és szakértői munkát követel a több mint négyszáz éves épület homlokzatának rendbehozatala. Újra kell alkotni a tudományokat ábrázoló figurákat és emberfejeket — szám- szerint huszonnégyet. Antal Károly budapesti Munkácsy- díjas szobrászt bízták meg a munkával. A művész régi fényképek és rajzok alapján alkotja újjá a figurákat. Bevált módszer A neves német kémikus, Robert Wilhelm Bunsen egészen eredeti módszert alkalmazott kellemetlen látogatók eltávolítására. Egyszerűen süketnek tetette magát. Amikor egy alkalommal bejelentés nélkül felkereste egyik kollegája, akiről Bunsen vajmi keveset tartott, véletlenül éppen a lépcsőn találkoztak. A váratlan vendég felismerte Bunsent, megemelte kalapját és élénk szavakkal ecsetelte a váratlan találkozás feletti örömét, — Nem kérem — rázta fejét értetlenül Bunsen, amikor végre szóhoz jutott — a bábaasszony a mellettünk levő házban lakik. És még mielőtt a megdöbbent látogató egy szót szólhatott volna, Bunsen eltűnt az ajtó mögött. Erdöiüz Alsó-Szászországban tovább pusztít az erdőtűz. A nyugatnémet rádiók szerint szerdára virradóra éjjel további három településről kellett kiköltöztetni a lakosságot. A tűzvész sújtotta körzetekben sok helyen megszakadt a vasúti és közúti közlekedés és számos helység között megszűnt a távbeszélő és távirókapcso- lat is. Thököly- ünnepségek A szeptember végére tervezett Thököly-emlékünnep- séggel már az év őszén megkezdődik a Rákóczi jubileum Szabolcs-Szatmár megyei rendezvénysorozata. A Thö- köly-ünnepség színhelye Vaja. A megnyitón tájékoztató hangzik majd el k Vajai Múzeum Rákóczi és kuruckori kutató és gyűjtő munkájának eredményeiről, majd országosan ismert szakemberek tartanak előadásokat Thököly irodalmi szerepéről, hadvezetési módszereiről, Thököly Imre és Vay Ádám kapcsolatár ÓL Verseny a zsákszövödében A Szegedi Jutagyár már nem győzte kielégíteni a mind nagyobb gabonás-, illetve terményeszsák megrendeléseket, ezért-eperjesi kendergyárának területén új zsákszövödét létesített. A jórészt a mezőgazdaságból odakerült szövőnők most elhatározták: megszervezik életük első munkaversenyét, hogy korábbi jó mezőgazdasági munkájuk után most a gyári „vetésben” se valljanak szégyent. Gyakran munkaidő után is a gép mellett maradnak, tanulnak, segítik egv- mást, hogy mielőbb túlszárnyalják az előirányzott tervet. Erre az esetre jelentős összegű pénzjutalmat is kitűzött a gyár vezetősége. Ki a jó taxisofőr? Melyek a jó taxisofőr legfőbb jellemzői? Talán még soha senki sem tette fel magának a kérdést, holott van öt olyan „aranyszabály”, amelyet a taxisofőröknek mindig szem előtt kellene tartaniok: biztonságos vezetés, udvarias modor, tökéletes helyismeret, a közlekedési szabályok maradéktalan ismerete, idegen nyelvtudás. Minthogy a taxisofőr munkája közben állandó kapcsolatban áll az utassal, ez utóbbinak is tiszteletben kell tartania néhány íratlan szabályt: ne dohányozzék a kocsiban és legyen türelmes, ha a sofőr netán idegességében kifakad. Egy felmérés során érdekes dologra derült fény: az olasz taxisofőrök 80 százaléka sárga kocsit szeret csak vezetni. Oroszlányban Vájárképzés indul Az oroszlányi szakmunkásképző intézetben, amelyet eredetileg vájárképzésre hoztak létre, az utóbbi években már nem oktatták ezt a mesterséget. A bányászatnak nem volt vonzereje, így a fiatalok nem választották élethivatásul. Az idén szeptemberben viszont több éves szünet után, ismét megindul a váj ároktatás. A vájártanulók havi 500 forint társadalmi ösztöndíjat kapnak. 50 vagon vasts fémhulladék Vas- és fémhulladékokkal megrakott irányvonatot indítottak útnak tegnap Tatabányáról Dunaújvárosba. Ebben a szerelvényben vitték a kohászoknak a KlSZ-fiata- lok által gyűjtött vasat is. A KISZ KB felhívása óta már 50 vagon vas- és fémhulladékot gyűjtöttek a tatabányai fiatalok, s az akciót szeptember közepéig folytatják. Néprajzi kalandozás Hazai és külföldi vendégeknek egyaránt érdekes kiránduló programot kínál a Siótur. „Néprajzi kalandozás” elnevezésű autóbusz túráin népi hagyományokkal, szokásokkal, játékokkal ismerteti meg az érdeklődőket. Az első „Néprajzi járat” augusztus 17-én indul a buzsá- ki búcsúba. Ezt követően minden vasárnap indítanak néprajzi programú autóbusz- járatot a siófoki Hungária Szálló parkírozó helyérőL Megbüntették a „bánatos“ garázdát Tóth József gépkocsivezető (Karcag, Kerekes István u. 40. sz. alatti lakos) július 2-án a Balatonra szeretett volna menni. A kiránduláshoz gépkocsit kért kölcsön, de nem kapott. A tervezett víkend elmaradása . miatt — bánatában — leitta magát a karcagi Torony presszóban. miután parázs vitát, veszekedést provokált, kizavarták. Innen a Szivárvány cukrászdába ment, ahol ösz- szeveszett Kerekes Sándorral, munkatársával. Kerekest ütlegelni akarta, aki menekülés közben felborogatta az asztalokat, székeket. Üvegek, poharak törtek, folyt az ital a padlóra és a vendégek ruháira. Teljes volt a rémület. Tóth Józsefet kivezették a helyiségből. Az utcán az őt kivezető személyeket megtámadta, és ütlegelni kezdte, amíg a rendőrség hamarosan ártalmatlanná nem tette. A karcagi városi rendőr- kapitányság Tóth Józsefet garázdaságért 2500 forintra büntette. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanáca lapja. Főszerkesztős Fábián Péter Főszerkesztő-helyettesi Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pt 105 Igazgató: Virágb Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja e<* hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Á balesetet műszaki hiba okozta