Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-27 / 175. szám
1975. július 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP *7 „A halhatatlan kedves" 200 éue Brunazwik Terez Az olvasás iskoláfa Á könyvtár dicsérete Nem iárok könyvtárba, inkább könyvet veszek! — e mondat hallatán mindig fészket ver bennem a gyanú: lehet, hogy az illető könyvet vásárol, csak kérdés, mivégre? Talán inkább szobadísznek szánja, semmint olvasásra? Az igazi olvasó ugyanis valamiképpen mindig kapcsolatban áll egy vagy több könyvtárral, elsősorban azért, mert minél igazibb, annál kevésbé tart lépést mohóságával a pénztárcája. Ám tételezzük föl, hogy jól keres, kicsi a családja, megveszi, amit szeme szája kíván. Meg ám, ha kapja. Vannak könyvek, melyeknél a keresletet a terjesztők elképzelni sem tudják. Ezek elfogynak a megjelenés pillanatában aztán ütheti bottal a nyomát, akinek nem jutott. Ilyen esetben csakis a könyvtár segít. És ha a kívánt könyv régebben megjelent, és se égen, se földön nincs olyan antikvárium, aki előteremtené? Megesik az is, hogy kíváncsiak vagyunk valamire, ami nem tartozik a gyűjtőkörünkbe, eleve tudjuk, hogy csak egyszer fogjuk elolvasni. de egyszer igen, tehát nem terheljük vele skatulya-méretű lakásunkat, a könyvtárból azonban kikölcsönözzük... Aztán a folyóiratok! Ki győzné valamennyit (ami érdekli!) megvenni, még inkább tárolni? Hiszen némelyiket csak átlapozzuk, hogy megleljük azt az egyetlen cikket, amit azonban sajnálnánk elmulasztani. Ha mégis talál leleményünk némi üres teret a lakásban — pincében, padláson, garázsban, ágyneműtartóban — heves megőrzési lázunk éppen azt teszi lehetetlenné, amiért az egész ötletes tárolás folyik: a visszakeresését. Mert amikor éppen szükségünk van arra az adott folyóiratcikkre, visszariadunk a keresgéléstől és inkább beszaladunk a könyvtárba, ?üipl perceken belül kezünkbe nyomják a kért számot. A könyvtár f oly óiratol vasó szobája sokkal tágabbá teszi látóhatárunkat, mint hogyha akár 4—5 folyóiratra is előfizetnénk. Nem is volna könnyű kiválasztani, hogy melyik legyen az: a szakmai persze, a hobbynkról szóló szintén de az irodalmi periodikák közül melyik a kedvünkre való? Hiszen az írók már nem csoportosulnak egy-egy folyóirat körül (mint hajdan, amikor az olvasó tudhatta, melyik kedvencét hol keresse), mindenki ír ide is, oda is. így nincs mit tenni, figyelni kell valamennyit. Az elmélyült olvasó valahogy úgy van a könyvekkel, mint a borissza ember az itókával; minél többet iszik, annál szom- jasabb lesz. A könyvek némiképp hasonlítanak a kémiai elemekhez: mint azok, több „vegyértékűek” vagyis új, meg új kérdéseket kpltve sodornak magukkal könyvről könyvre. Ismeretterjesztő munkánál az író által említett, idézett művek, a könyv végén közölt irodalomjegyzék: szépirodalmi alkotásoknál az író (költő) többi művei, kortársai, a kör amelyhez tartozott, vagy a másik, mely- lyel vitában állt; történelmi regény esetén a hős, a kor vagy az esemény, útleírásnál a táj — mind megannyi csábító lehetőség, hogy többet, még többet, sokat és sosem eleget akarjunk megtudni róla Dehát honnan is sejthetnénk, hogy kik és hányán írtak pl. Napóleonról, hogy járt-e még valaki Marco Polo korában a mesés keleten: hogy milyen művekben válogathatunk, ha a magyar nyelvű magyar költészet kezdeteiről akarunk képet alkotni, és így tovább, ha nem léteznék szakkatalógus, amelynek szellemes szám- rendszerében, az Egységes Tizedes Osztályozási rendszerben a könyvtáros pillanatok alatt elkalauzol bennünket a kívánt könyvekhez? Eligazítanak bennünket a bibliográfiák is, az adott téma irodalomjegyzékei; * szakkérdéseinkben pedig segítségünkre sietnek a témadokumentációk (esetleg idegen nyelvű tanulmányok teljes vagy kivonatolt magyar fordításai is.) Napjainkban a könyvtár kitágítja falait és befogadja a testvérmúzsá- ka is. Elsősorban a zenét. Nagy könyvtárakban már mindenütt találunk „fono- tékát”, hanglemez és magnószalaggyűjteményt, fülhallgatóval hallgathatjuk a kívánt lemezt. De nem ritka a képzőművészet jelenléte sem: kiállítások, tárlatok is sokfelé kapnak helyet könyvtárakban; a szebbnél szebb reprodukció kötetek, albumok pedig minden nagyobb könyvtárban rendelkezésünkre állnak, hogy gyönyörködtessenek és vizuális kultúránkat fejlesszék. A különféle rendezvényekről, irodalmi műsorokról, szavalóestekről már nem is szólunk, mindenfelé ismeretesek. Bozóky Éva Elkészült a Kopjások Magyar—szovjet film Zalka Mátéról Szorgalmas munka a filmstúdiókban A martonvásári kastély A nyári hónapokban is szorgalmas munka folyik a budapesti fimstudiókban. Megkértük Köllő Miklóst, a Hunnia Filmstúdió igazgatóját, tájékoztasson, milyen filmeket fejeztek be, milyen filmeket forgatnak. — Elkészült Palásthy György „Kopjások” című filmje, amelyet Berkesi András regénye alapján készített. Kész Mészáros Márta „Örökbefogadás” és Maár Gyula „Déryné hol van?” című filmje. Ezekről a filmekről már sok előzetes híradás volt, a közönség tudja, miről szólnak. Gyakorlatilag ugyancsak készen van — az utószinkron még folyik — a fiatal televíziós rendezőnek, Csányi Miklósnak az első filmje. Címe: „Kenyér és cigaretta”. Szántó Erika forgatókönyvéből készült, és azt mutatja be egy idős papírgyári munkás és egy fiatalember sorsán keresztül, hogy a fiú hogyan ébred felelőssége tudatára. A két főszerepet Szirtes Ádám és Fried Péter játssza. Hasonlóképpen hamarosan elkészül Grünwal- szky Ferenc első filmje, a „Vörös requiem”. A forgató- könyvet —■> amelynek témája Sallai és Fürst drámája — Hernádi Gyula írta. Szorgalmasan dolgozik új filmjén Zolnay Pál. A „Szélmalom”, hasonlóan a rendező „Fotográfia” című alkotásához, azzal a módszerrel készül, hogy nincs előre elkészített forgatókönyv. A stúdió több alkotás forgatókönyvét elfogadta, s így rövidesen megkezdheti a munkát Fazekas Lajos, aki Deme Gáborral közösen írta a „Szülőföld” című filmet. Palásthy György „Kakasszó” címmel szatirikus vígjátékot tervez. és filmrendezőként mutatkozik be a kitűnő operatőr, Zsombolyai János. Témául. Bertha Bulcsú „Kenguru” című kisregényét választotta. Szabó István „Budapesti mesék” címmel készül filmre. Tervei szerint a film illeszkedik eddigi munkásságába: lírai hangvételű lesz, és a háború utáni időkből választja témáját. Tárgyalásokat folytatunk a magyar—szovjet kooproduk- cióról a MOSZFILM stúdióval. A téma: Zalka Máté életének a spanyol polgár- háborúban játszódó szakasza. A tervek szerint a rendező Immanuel Zacharias görög származású szovjet rendező lenne, az operatőr pedig magyar, Kende János. A Budapest Filmstúdiónak két produkciója vár bemutatásra. Elkészült Bacsó Péter „Ereszd el a szakállamat” című szatírája. A filmet Zsombolyai János fényképezte, a főszerepeket Helyey László, Kállai Ferenc, Major Tamás és Bánsági Ildikó játssza. Gyöngyössy Imre alkotása, a „Várakozók” a második világháború utolsó heteiben játszódik, operatőrje Kende János, főszereplői a lengyel Maja Komarowska és Törőcsik Mari. A készülő filmekről Ne- meskürthy István, a stúdió igazgatója beszél: — Körülbelül tíz nap múlva teljesen elkészül Elek Judit „Egyszerű történet” című filmje. A rendezőnő ebben az alkotásban az Isten mezeje hőseinek további útját kíséri. Alkotói módszere is hasonló. Talán így határozhatnám meg: dokumentumfilmes eszközökkel készített játékfilm. Rényi Tamás „Az idők kezdetén” címmel készített filmet. A forgatókönyvet Hollós Ervin és Köllő Miklós társaságában írta. A történet 1947-ben játszódik, s egy fiatal leány és férfi szerepében Bordán Irén és Cserhalmi György — a főhősök. Az utómunkálatoknál tart Kabay Barna első nagyjátékfilmje. A fiatal rendező — aki mint Gyöngyössy Imre alkotótársa közismert — Tersánszky Józsi Jenő „Legenda a nyúlpapri- kásról” című kisregényét választotta témául. A filmet Illés György fényképezte. Főszereplők: Halász Judit, a lengyel Wojcziech Simenion és Garas Dezső. Nemrég fejezte be a forgatást Kézdi Kovács Zsolt. Filmjének címe: „Ha megjön József”. Főszereplői Ruttkai Éva és Monori Lili. Három rendező kezdi el egy héten belül a forgatást Fejér Tamás — Hildebrandt István operatőri közreműködésével — Fekete István „Ballagó idő” című regényét viszi filmre. A rendező most keresi a gyermek-főszereplőt. Gábor Pál tervezett filmjének a címe „Járvány”. A film az 1831-es, úgynevezett koleralázadás idején játszódik. Megfogalmazza, hogy ez a lázadás valójában az utolsó nagy parasztlázadás volt abban az időben, amikor a magyar királyság területén élő nemzetiségek öntudata már ébredezett. Egy elsőfilmesnek is lehetőséget biztosított stúdiónk a bemutatkozásra. Lugossy Gyula hamarosan hozzáfog „Azonosítás” című filmjének elkészítéséhez. Érdekessége: közvetlenül a háború utáni időkkel foglalkozik, holott ebből a korszakból nincsenek élményei. Tehát a mai fiatal generáció véleményét fogalmazza meg az új társadalom kezdeteinek éveiről. M. I. Kétszáz éve, hogy megszületett Pozsonyban Brunszvik Teréz. Neve ott szerepel minden magyar és külföldi lexikonban, mert ő alapította Magyarországon és az európai kontinensen az első kisdedóvókat, és mert sokan benne sejtették Beethoven halhatatlan kedvesét. A halhatatlanság igaz akkor is, ha azok a rejtélyes Beethoven-levelek nem hozzá íródtak. Nem volt művész, sem tudós, igazában még nevelőnek is műkedvelő maradt mindvégig. Egyes- egyedül érzelmeiben volt rendkívüli, abban, ahogy a sorssal küzdő embert szeretni tudta. A leendő embert óvjuk, szeressük a gyermekben az emberiség jövőjét — ez életének és művének legfontosabb tanulsága, legfőbb szellemi hagyatéka. • • • „A Brunszvik név mindörökre Beethoven nevéhez kapcsolódik, aki maga írta fel két legszebb művének homlokára” — írta Romain Roland, utalva arra, hogy Beethoven 1810 augusztusában utasította kiadóját, hogy a Fisz-dúr szonáta ezzel a dedikációval jelenjék meg „Die Fis-dur Sonate á Madame la comtesse Therese Bruswick”. A mű novemberben jelent meg, ugyanakkor, amikor a Brunszvik Ferencnek ajánlott „Phantasie” zongorafantázia. Beethoven és a Brunszvik család ismeretségéről így ír Barabás Tibor. „Az özvegy Brunszvik grófnő, egykor a császámő udvarhölgye, két lányával kopogtat be Beethovenhez, az Ezüst Madárház harmadik emeleti bútorozott, rendetlen szobájába. A két lány ismeri már a szerző variációit. Az idősebbik, Teréz, hatéves korában már Rosette egyik versenyművét játszotta, de mind a négy Brunsz- vik-gyerek vérbeli zenész volt, akik égtek, versenyeztek egymással a muzsika szeretetében: Teréz, Jozefin, Ferenc és Sarolta. Jozefin szép volt és vidám, Teréz huszonegy éves, komoly és mélyérzésű, ügyes ruhákkal leplezte kissé ferde vállát. Rövid beszélgetésük után Beethoven arra kérte Terézt, hogy üljön a zongorához, hallani akarja ... Teréz tehetséges volt és megindító. Ludwig tizenhat napon át minden déli tizenkettőkor pontosan megjelent a grófnő szállásán és öt óráig fáradhatatlanul tanított. Teréz írja: „A nemes mester nagyon meg lehetett velem elégedve, mert tizenhat nap után egyszer sem talált kifogásolni valót. Akkor történt, hogy megkötöttük Beethovennel az őszinte, gyengéd barátságot, mely haláláig tartott.” Beethoven a család bizalmasa, barátja lett. Éveket töltött a család martonvásári kastélyában, s a környezet nem egy remekművének ihletője lett. • * • Amikor Beethoven meghalt, sárgult papíron három, soha el nem küldött levelet találtak ládájában. Sem címzés, sem dátum nem ad útbaigazítást, kihez is írhatta e szenvedélyes hangú szerelmes leveleket. Talán Brunszvik Terézhez? A halhatatlan kedves kilétének titkát nem sikerült eddig — és talán soha nem is sikerül — kétségtelen bizonyossággal felderíteni. A könyvtárra terjedő Beetho- ven-irodalomban megoszlanak a vélemények e titok kutatói között. A. W. Thayer, az egyik legtekintélyesebb Beethovenkutató szerint Brunszvik Teréz volt a halhatatlan kedves. A titok azonban rejtve maradt, csak a vélt halhatatlan kedvesek száma szaporodott. A sokat kutatott kérdés lényegére Romain Rolland tapintott rá legjobban, abban a levélben, amelyet 1927-ben Hajnal Istvánnal, Észtéi házy herceg akkori levéltárosának küldött: „Nem az a fontos — írta —, hogy tudjuk azt, hogy Beethoven kit szeretett, hanem az, hogy negyvenedik éve elmúltával az A-dúr szimfónia (VII.) és Goethével való találkozása idején a szenvedélyes elragadtatás ilyen állapotában volt.” • • • Brunszvik Teréz nővére, Jozefin gyermekeinek nevelése érdekében utazik Svájcba, a Pestalozzihoz, a modern pedagógia úttörőjéhez. Útjáról így számol be édesanyjának írt levelében: „Amikor elindultunk Pepivel, hogy a drága kicsiknek nevelő- intézetet keressünk, nem sejthettem, hogy az én számomra hoz mérhetetlen hasznot ez az utazás, hogy én fogok újjászületni! Munkás életet akarok élni, mint Édes Anyám. Szántani és vetni szeretnék, mocsarakat lecsapolni, mint Édes Anyám tette azt Martonvásárott. A történelem menetére, az emberiség jövőjére csakis úgy hathatunk, ha a jövő nemzedéknek szenteljük figyelmünket. Ha jól neveljük a gyermekeket, ha megelőzzük a bűnt, a mértéktelenséget, ha olyan embereket nevelünk, akiknek kívánságai, igényei egyensúlyban vannak tehetségükkel, munkájukkal, akik kormányozni tudják önmagukat és helyesen használni erőiket. __ Az igazi jóság erő; aki erőtlen, nem lehet jó, csak áltatja magát. Aki gyenge, az minden szándéka ellenére terhére van másoknak, ahelyett hogy embertársai hasznára, örömére vagy éppen segítségére lenne. Ha az ember nem elég erős, szenvedélyei uralkodnak rajta, akarata ellenére.” * • » Pestalozzival való találkozása sorsdöntő volt életére; elhatározza, hogy a gyermeknevelésnek szenteli életét. 1821-ben Budán a Krisztina városban, szülei házában megalapította hazánk első kisdedóvodáját, az Angyalkertet. kezdeményezése nyomán 1861-ig összesen 116 óvoda létesült Magyarországon. Tizennégyet Brunszvik Teréz saját költségén tartott fenn — személyes vagyonát, ingóságait és 10 ezer forintnyi kelengyepénzét költötte azokra az intézményekre, amelyeknek támogatására kora arisztokratáit is meg akarja nyerni. Az első magyar óvoda megnyitása után néhány évvel felkérték, hogy személyesen vegyen részt az első bécsi kisdedóvó megalapításában. 1936-ban és 37-ben Brunszvik Teréz Németországban, Genfben, Párizsban és Londonban tanulmányozta a gyermeknevelés ügyét • * • A kisdedóvók intézményes fenntartására ő alapított hazánkban először nőegyleteket, hogy társadalmi úton is elősegítse új óvodák felállítását. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy egyik legkövetkezetesebb híve volt a női nem egyenjogúsításának. Egy 1820-ban papírra vetett vázlata elárulja, milyen mélyen foglalkoztatták a nőemancipáció kérdései: „.Milyen helyet foglalhatnak el a nők egy államban, ha ehhez kedvük van? Mik lehetnek s alkothatnak ilyenkor többet s általánosabbat? Milyen a nők felfogása, műveltsége országok és társadalmi osztályok szerint?” A felháborodás hangján ír a nők elnyomatásáról; méltatlankodik amiatt, hogy míg a férfiak szabadon követhetik hajlamaikat,. s kibontakoztathatják tehetségüket, addig a családanyák négy fal közé vannak zárva, s egész tevékenységük kimerül a család, a háztartás szolgálatában. A nőkérdésről vallott nézetei minden bizonnyal segítették benne kiérlelni azt az elhatározást, hogy 1817-ben tervezetet dolgozzon ki egy pesti és budai nőegylet alakításáról, és ezáltal a háziasszonyokat, családanyákat közhasznú tevékenységre, a népnyomor enyhítését célzó karitatív és pedagógiai intézmények támogatására mozgósítsa. Brunszvik Teréz a női nemet „az emberiség fontosabb felének” tartja, és a leányok mint leendő családanyák nevelését az embernemesítő munka kulcskérdésének tekinti. A nőnevelés Brunszvik Teréz pedagógiai programjának gerince és kiinduló pontja. Ezt a koncepciót akkor sem adja fel, amikor a kisdedóvó intézetek szervezésén fáradozik. Írásaiban többször hangsúlyozza, hogy tevékenységének végső célja az emberiségnek a családanyák által való megnemesí- tése és az intézményes kisdedóvás ennek előkészítő eszköze. * * « Életének utolsó éveiben gyakran gondolt a martonvásári parkban és kastélyban töltött szép napokra. Emlékezete a múlt messzeségéből ilyenkor mindig felidézte a mestert, Beethovent. „Beethoven olyan, mint egy álom, hogy házunk barátja volt” — írta naplójában. összeállította: Kádár Márta r<
