Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-12 / 162. szám
I 1975. július 12. SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 5 Hz alkotókat dicséri Idősebb bácsika álldogál a szolnoki új pályaudvar utascsarnoka előtt. Akkurátusán szemügyre vesz, megkopogtat minden egyes falburkoló kőkockát. Végigsimítja a hatalmas üvegablakokat, kü- lön-külön megvizsgálja a csarnokba vezető lépcsőfokokat. Egyszercsak odafordul a feleségéhez. — Ilyen nagy házat, meg ilyen szépet még nem láttam. Kíváncsi volnék azokra az emberekre, akik kitalálták, meg felépítették... Mi is kíváncsiak voltunk ki mindenki dolgozott éveken át azért, hogy Szolnokon felépülhessen az új személypályaudvar. Az átadás előtti napokban találkoztunk a tervezővel, a belsőépítésszel, beszélgettünk munkással, építésvezetővel, beruházóval, <3k mondták, el, hogyan is készült a város új büszkesége. és a százszemélyes éttermi teraszt. A csarnok másik végén az ország legkorszerűbb postahivatalát helyeztük el. A belsőépítészt, Szerdahelyi Laurát dicsérik a nemes egyszerű, de mégis egyedülállóan szép berendezések. — A formai kialakítás közösen készült a tervezővel — jegyzi meg szerényen. — A legfontosabb az volt, hogy minden berendezés, falkárpit, bútor megfeleljen funkciójának. Elsősorban a jól tisztítható anyagokat használtuk fel, például az üveget, műanyagot, gipszet, fát. Vigyázni kellett az anyagok és a színek harmóniájára, szóvátetták, hogy nem elég színes. Valóban a szürke, a fekete és a fehér színek dominálnak, A gránit és a márványkövek szürkék és feketék. A mennyezet fehér gipszből készült. Az utascsarnok onnan kapja a fűtést. A legkedvesebb „helyiségem” az emeleti külön terem. Harminc személyre tervezték. A falakat faburkolat védi és a terem érdekessége a patkó alakú asztal. Az étteremben már a piros, sárga és a kék színeket is felhasználtuk. Kip-kop..szól a kalapács Eszes Béla kezében. Villámgyors mozdulatok és a hiányzó márványkőtáblák már is a helyükre kerülnek. Négy éve dolgozik a pályaudvar építésénél. — Nehéz lenne összeszámolni, hogy hányadik négyAz új állomásépület, háttérben a 22 emeletes magasház F zetméter követ rakjuk le. Biztosan megvan ez 4—5 ezer is. Én már 19 éve vagyok a Budapesti Kőfaragó és Szobrászipari Vállalatnál műköves. Sok építkezésnél ott voltam, de ilyen ked- vemrevalót még nem láttam. Jöttem is dolgozni bár mikor hívtak. Ha kellett hajnalban, ha kellett éjszaka. Nem számított a távolság, hiszen Jánoshida nincs mesz- sze Szolnoktól. Megállítottak többször a faluban, hogy mire haladtunk, mikor leszünk készen. Mondtam, hogy meglesz- időben. Maceráltak is, hogy nem lesz abból semmi. Hát mégis készen lettünk! De mostmár sietek, mert takarítani kell... Sárfészek és jegenyék Tóth Pál, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat kubikos brigádjának vezetője az építkezés megkezdésének első napjától itt dolgozott. — Hat éve, február elsején vonultunk ide — emlékezik vissza. — Nem volt itt más, csak sárfészek, meg egy csomó öreg jegenye. Kivágtuk a fákat, meg valahogy eltüntettük a sarat. Aztán következtek a mérések. Mérnökök jöttek, mutatták, hogy hová szúrjuk a cölöpöket. El sem hiszem, hogy már itt tartunk. Alapot ástam, betonoztam, most még ablakot is tisztítottam. El sem tudom mondani, milyen büázké vagyok erre az 'állomásra. Igaz, nem Szolnokon élek, hanem Jánoshidán, de majd járok én itt. Mint utas. És akkor elmondhatom, hogy az én két kezem munkája is benne van a falakban. Elalszik egy villanykörte, kiég egy biztosíték, hibás valamelyik villanyvezeték — azonnal Jánosi Mihály villanyszerelőt keresik. — Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden egyes vezeték helyét ismerem. Eleinte több kiló tervrajzzal járkáltam a hónom alatt, de most már kapásból tudom, hogy hol vgn a hiba, pedig 28 kilométer vezeték hálózza be az épületet. Élvezet volt felszerelni a 3500 lámpát, mert annyira különlegesek. Égy- egy csillár 2 ezer forint, de van olyan is, ami 4 ezerbe került. Az építőipari vállalatnál dolgozom, de már félig vasutasnak számítok. Hiszen itt vagyok ’68 óta, s úgy néz ki, hogy 1980-ij* amíg a rekonstrukció befejeződik, itt is maradok. Az átadás napján én is beállók a tömegbe, s végignézem a pályaudvart, de most már az utas szemével... Az építkezésen mindenki ismeri, ő is mindenkit a nevén szólít. Búzás Károly, az építésvezető. — Tizenhat éve dolgozom az építőiparban, de azt hiszem a pályafutásom csúcsa ez a munka. Nem is remélem, hogy mégegyszer ilyen izgalmas és szép feladatot kapok. Jelen voltam minden betongerenda beszerelésénél. Előfordult, hogy éjszaka is bentmaradtunk, amikor valami nem úgy sikerült, ahogy mi elképzeltük. Együtt éltem ennek az épületnek a gondjaival, bajaival, megismertem minden kis zegét-zugát. — Nagyon szép munkát végeztek a tervezők, az építők is. Jó volt ez a néhány esztendő arra is, hogy barátságok szövődjenek, kollektívák kovácsolódjanak össze. Németh Mihály állomásfőnököt sem találni az irodájában. Napjában többször végigsétál a vasutasok „új birodalmán”. — Szolnok a felszabadulás óta és különösen az utóbbi öt évben nagyot fejlődött. Naponta több ezer ember jár vonattal Szolnokra dolgozni, és számuk egyre növekszik. Hiába, kinőttük a régi pályaudvart, az állomásépülettel együtt. Nem beszélve a nagyfokú baleset- veszélyről. Az új állomás méltó Szolnokhoz, s megfelel a jövő követelményeinek is. Utas aluljáró készült, ahol mindenki biztonságosan közlekedhet. Az állomás műszaki berendezései a legmodernebbek. Eddig kézzel állították a váltókat, ehhez hat-nyolc ember munkájára volt szükség. Most a szerelvénynek egy mozdulattal, egyetlen ember 8—10 másodperc alatt zöld utat tud adni. Teljesen megszűnt nálunk a nehéz, megerőltető fizikai munka. Felépült az új vasúti csomópont, a szép utascsarnokkal együtt. A feladatunk most már, hogy hosszú esztendőkre megtartsuk ilyennek. Ehhez hozzá kell járulni az utasoknak is. Gallovich Jenő, a MÁV szolnoki beruházási kirendeltségének vezetője. ö irányította, ellenőrizte kezdettől fogva ezt a hatalmas építkezést. — Az új pályaudvarra 33 vágányon futhatnak be a belföldi és külföldi szerelvények. Minden egyes vágány olyan teherbírású, amely megfelel a jelen és a jövő követelményeinek. A legújabb vasúti elveket, híradástechnikai berendezéseket alkalmaztuk itt. A forgalmat a 30 méteres irányítótoronyból „vezényelik”. A torony dolgozói a pályaudvar forgalmistáival URH adó-vevőkkel tartják a kapcsolatot. Ha a forgalmistának valami gondja akad, azonnal visszaszólhat. Az utasokat vizuális tájékoztató igazítja útba, amely Csehszlovák gyártmámyú. Reméljük beválik, eddig még nem volt semmi baj vele. Elkészült a nagy mű, ma avatják. Az alkotó embert dicséri az új szolnoki személypályaudvar. Szekeres Edit Eszes Béla műköves Ahogy az átadás napja közeledett, úgy sűrűsödött a tervező és a belsőépítész látogatása Szolnokon. Ismerkedtek az eddig csak papíron kész alkotással. — Az utóbbi időben már a vonat étkező kocsijában laktam — mondja Sehne tllef Vilmos építészmérnök, a tervező „brigád” vezetője. Most ünnepiek egy különös jubileumot, ugyanis kétszáz - ötvenedszer vagyok Szolnokon. Sokszor végiggondolom a munkánkat. Kilenc évvel ezelőtt hirdettek egy pályázatot, amelyet a MÁV tervező intézetének építész munkaközössége nyert meg. A tervezés több mint három évig tartott. A legnehezebb időszak a vázlattervek elkészítése volt. Olyan állomást akartunk, amely beleillik a szolnoki városképbe. Ügy érzem, hogy egy komplex alkotás született. Nem szeretek nagy szavakat használni, de ez az állomásépület kaput nyit a világra. — Az utascsarnok, ahol most állunk 1300 négyzet- méter alapterületű, 8,5 méter magas. Magyarországon ez az első csarnok, amely áttekinthető. Az eddigi gyakorlat ugyanis az volt, hogy minden állomásépület kacs- karingós folyosókra tagolódott. Ez az épület viszont zugoktól mentes. Ha a Cegléd felöli oldalát nézzük, ott találjuk a százötven személyes önkiszolgáló-bisztrót, mellette az eszpresszót. Az emeleten rendeztük be a kétszázszemélyes éttermet, 33 vágány fut be a pályaudvarra Az utascsarnok Gallovich Jenő. a beruházás vezetője Jánosi Mihály villanyszerelő ^ Az utasaluljáróban A forgalmat az irányítótoronyból „vezényelik” * Különös jubileum