Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-10 / 160. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Á MEGYEI PÁ RT B I ZOTT SAG ÉS A ,MEG Y El TAN ÁCS LA P JA XXVI. évf. 160. sz. 1975. július 10., csütörtök ünnepélyesen megnyílt a bolgár nemzeti kiállítás fodor Zsivkov és Losonczi Pál beszéde Á BKP Központi Bizottságának első titkára elutazott Budapestről Tod or Zsivkov megnyitja a bolgár nemzeti kiállítást Az V. ötéves tervben Tizennyolcezer lakás építését tervezik Tegnap délelőtt a Buda­pesti Nemzetközi Vásárköz­pontban megnyílt a bolgár nemzeti kiállítás. A megnyitó ünnepségen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és Németh Ká­roly, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Megjelent Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztár­saság Államtanácsának elnö­ke és kíséretének tagjak Ott voltak továbbá Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Ka­tona Imre, a Budapesti Párt- bizottság első titkára, dr. Bíró József külkereskedelmi. Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari, dr. Pollnszky Ká­roly oktatási, dr. Simon Pál nehézipari miniszter, vala­mint a politikai és a gaz­dasági élet több más veze­tője, és a budapesti diplo­máciai képviseletek számos vezetője és tagja. , Az ünnepélyes megnyitón Különösen örvendetes szá­momra, hogy a legszívélye- sebben köszönthetem önöket, a „Bulgária 30 éve a szocia­lizmus útján” cimű jubileu­mi kiállításon. Olyan érzé­sünk van, hogy hazai földön állunk, hiszen a kiállítást azon a testvéri magyar föl­dön rendezték meg, amelyet sajátként szeretünk. Köszön­tőm önöket e földön, szocia­lista testvériségünk terüle­tén, amelyen most egész Bulgária van jelen dióhéj­ban. Fogadják hálás köszöne- tünket azért a lehetőségért, hogy Bulgáriát itt mutathat­juk be a változatlanul szép Budapesten, — a szocialista Magyarország politikai, gaz­dasági és kulturális köz­pontjában. Arra törekedtünk, hogy a kiállításon bemutassuk leg­jobb részét annak, amit né­pünk a szocialista építés éveiben elért. Vendégségbe, közeli ismerősökhöz, mindig a legjobbat visszük ma­gunkkal. Önök közel állnak hozzánk, népeink századok óta ismerik egymást, s évti­zedek óta eleven kapcsola­tok fűznek össze bennünket. A mai kiállításon önök egy korszerű Bulgária arculatát láthatják egy fejlett, mo­dern iparral és mezőgazda­sággal rendelkező szocialista országét, amely megbecsült és aktív részvevője a nem­zetközi politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életnek. Mi büszkék vagyunk ha­zánk anyagi és szellemi fel- emelkedésére, erre a való­a magyar és a bolgár him­nusz elhangzása után Vladi­mir Videnov, budapesti bol­gár nagykövet üdvözölte a nagykövetség és a bolgár ke­reskedelmi és ipari kamara nevében a vendégeket. Ez­után Todor Zsivkov emel­kedett szólásra. ságos csodára közel 1300 éves történelme során. Önök is tudják, saját tapasztalatból, hogy a földi csodák nem az égből jönnek, hanem mun­kások, tudósok és alkotó em­berek millióinak erőfeszíté­se árán születnek. Ma már híre-hamva sincs a régi, csupán mezőgazdasá­gi termékeket és nyersanya­gokat exportáló Bulgáriának. Ezen a kiállításon bő válto­zatban mutatjuk be korsze­rű ipari termékeinket — elektronikus-számítástech­nikai gépeket, emelő-szállító berendezéseket, különböző mezőgazdasági gépeket, auto- matizációs eszközöket és még sok más korszerű ter­méket. Ma a gazdag bolgár föld még gazdagabban ontja termékeit mert komoly anyagi-műszaki bázissal ren­delkező agráripari komp­lexumok foglalkoznak mű­velésével. A látogatók érzékelhetik a kiállításon Bulgária kultu­rális és szociális fejlődésé­nek, a nép növekvő anyagi és szellemi jólétének jegyeit, láthatják mennyire megnöve­kedtek a lehetőségek olyan teljes, harmonikus személyi­ségek nevelésére, akik építői és gazdái a szocialista társadalmi életnek. Mivel barátok előtt állok, nem sze­retném elkendőzni, hogy ná­lunk még nem minden megy úgy, ahogy szeretnénk, még mindig vannak megoldatlan problémák, nehézségek és hiányosságok is. De nem ez a legfontosabb. A legfonto­sabb, amit a kiállításon is szeretnénk bemutatni — ipa­runk és mezőgazdaságunk legfontosabb ágazatainak növekvő termelési és kivi­teli lehetőségei, a modem Bulgária növekvő lehetősége az egyenrangú és még szé­lesebb körű gazdasági és tu­dományos-műszaki együtt­működésre, a nemzetközi szocialista munkamegosztás­ban való még teljesebb rész­vételre. Most, a Bolgár Kommunista Párt XI. kong­resszusa előestéjén, népünk a fejlett szocialista társada­lom felépitését célzó párt­programban kitűzött felada­tokat valósítja meg, s felso­rakozott a hatodik ötéves terv teljesítésére és túltelje­sítésére. Sikereinket nem lehet el­szakítani testvéreink sikerei­től, akikkel közösek eszmé­ink és céljaink. Minden, amit elért és a jövőben elér Országos meliorációs tanácskozás Pécsett A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium ter­melés és műszaki fejlesztési főosztálya, valamint fejlesz­tési és propaganda irodája, a Baranya megyei Tanács és a Magyar Agrártudományi Egyesület rendezésében teg­nap — több mint 600 rész­vevővel — kétnapos orszá­gos meliorációs tanácskozás kezdődött Pécsett. A megnyitó plenáris ülé­sen dr. Kovács Imre, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályveze­tője tartott bevezető előadást a melioráció helyzetéről, cél­kitűzéseiről. Külföldi pél­dákkal is bizonyította, a meliorációs beavatkozások eredményeit. Nehéz az aratás Megindultak a kombájnok. Az első tapasztalatok szerint a termés átvétele mindenhol zavartalan. Az előző év­hez hasonlóan, idén is 630 községben és városban 1400 a tehetséges, munkaszerető magyar nép a szocializmus építésében, minket bolgáro­kat is örömmel tölt el. Részt vettünk az MSZMP XI. kongresszusán és ismételten meggyőződhettünk arról mi­lyen osztályharcokban edzett és az új társadalom építésé­ben kipróbált vezetője van a magyar népnek. Az MSZMP az a megmá­síthatatlan erő, amely a mai Magyarországot sok száza­dos történelme legmagasabb fokára emelte. Elvtársi, ba­ráti kapcsolatban lenni a szocialista Magyarországgal — minden ország, minden nép számára megbecsülés. Mi büszkék vagyunk az MSZMP-vel, a Magyar Nép- köztársasággal és a magyar néppel való elvtársi, baráti (Folytatás a 2. oldalon.) átvétel! helyen szervezték meg a gabona fogadását. Az aratást lassítja, hogy nemcsak az őszi árpa dőlt meg a viharos esőzések nyo­mán, hanem a búza is, ez sem állta úgy a szélrohamo­kat, mint a korábbi évek­ben. Egyes helyeken a ter­més több mint fele megdőlt, s a kombájnokra fel kell szerelni a kalászemelő be­rendezést, mert csak ilymó- don tudják learatni a gabo­nát. Mindent egybevetve úgy látszik az idei aratás az utóbbi évek egyik legnehe­zebb szezonmunkája lesz. A Gabonatröszt vállalatai a ké­ső esti órákig fogadják a gépektől érkező termést, sokfelé éjszakai műszakot tartanak. Néptánc fesztivál Szegeden A nyári szegedi ünnepi hetek egyik kiemelkedő ese­ményeként tizedik alkalom­mal rendeznek az idén né­pitánc fesztivált Szegeden. A Nincs olyan ember az or­szágban, akit ne érintene közvetlenül vagy közvetve a lakáskérdés. Sokan várnak új lakásra, egyesek szeret­nék a meglevő kicsit na­gyobbra cserélni, többen építkezésbe fognak. Szolno­kon és a megyében is köz­ponti téma ez. Erről tanács­kozott tegnap a megyei ta­nácsnál dr. Szabó János épí­tésügyi és városfejlesztési ál­lamtitkár, Barta László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke és dr. Soós István, a megyei tanács el­nökhelyettese. A megyei pártbizottság irányelvei alapján Szolnok megyében az V. ötéves terv­ben 15—18 ezer lakás építé­sét tervezik. A tervezett la­kóházaknak egyharmada többszintes épület lesz. A megyei vezetők szóltak arról, hogy a házgyári ele­mek egy részét jelenleg Deb­recenből szállítják. Az V. öt­éves tervben is számítanak a Debreceni Házgyárra, de szeretnének a kecskemétitől 1970-ben alakult ki a szol­noki Városi Tanács appará­tusának jelenlegi ügyfélfo­gadási rendszere. Azóta kér­dőívek, személyes beszélge­tések, véleménycserék alap­ján már többször vizsgálta a végrehajtó bizottság, meg­felel-e az ügyes-bajos dolgai­kat intéző embereknek a ta­nácsi ügyfélfogadás mecha­nizmusa. A tegnapi vb-ülésen Ismét napirendre került a tanács jogpropaganda tevékenysé­ge, az ügyintézés színvona­la. A bizottság elé kerülő jelentés hat heti vizsgálódás, a szakigazgatási szerveket és találkozón immár ötödik éve külföldi együttesek is bemu­tatkoznak. A fesztivál prog­ramja a július 12-i, szombati Széchenyi téri megnyitó ün­nepséggel kezdődik. Az új­szegedi liget szabadtéri szín­padán négy este, július 12- én, 13-án, 15-én és 17-én ki­lenc magyar, valamint Bul­gáriából, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelor­szágból, az NDK-ból, Ro­mániából és a Szovjetunió­ból érkező egy-egy együttes mutat be színpompásnak ígérkező folklór műsorokat Megnyílt a soproni nyári egyetem Ünnepi külsőségek között megnyitották tegnap a sop­roni nyári egyetemet. A* idei nyári egyetemnek a magyarokon kívül NDK-beli NSZK-beli, finn, lengyel és jugoszláv hallgatói vannak. A szerdai előadások a ma­gyarországi környezetvéde­lem helyzetéről adtak átfogó képet és ismertették a ter­mészetvédelem és környe­is vásárolni. Ennek feltéte­lei: a gyár milyen időpont­tól tud szállítani és milyen típusú házakat lehet termé­keiből tervezni. Jelenleg a megye részére két típus ter­vei készülnek Kecskeméten, amelyeket az év végére meg­kapunk. Építnek még a me­gyei állami építőipari válla­lat poligon üzemében ké­szült elemekből is. Ezekből készülnek a Zagyva-parti la­kótelep épületei. Felvetődött a tanácskozáson, hogy túlsá­gosan egyhangúak a lakóte­lepeink. Ezen változtatni sze­retnének. A megyei állami építőipari vállalat termelési kapacitá­sa is szóba került a tárgya­láson. Hat megyei építőipari vállalat, szövetkezet 163 mil­lió forintos fejlesztést akar végrehajtani a következő időben, amelyhez 78 millió központi támogatást kér. A tanácskozás végén dr. Szabó János elmondta, hogy a felvetett főbb kérdésekben megegyezik a minisztérium és a megye vezetőinek véle­ménye. az információs irodát felke­reső emberek véleménye alapján készült. A megkér­dezettek 77,5 százaléka meg volt elégedve a tájékoztatás­sal, udvariasnak tartotta az ügyintézőt és úgy érezte, hogy lelkiismeretesen, sza­bályosan jártak el ügyében, 18 százalék közömbösnek, 4 százalék fölényesnek, 0,5 szá­zaléka türelmetlennek ítél­te meg az ügyével foglalko­zó tanácsi alkalmazottat. Nem vitás, az emberek személyes tapasztalataik, be­nyomásaik alapján ítélik (Folytatás a 3. oldalon.) zetvédelem szerepét az erdé­szeti és faipari egyetem ok­tatási és kutatási rendszeré­ben. j Bővítik a szociális otthont Negyvenöt férőhellyel bő­vítik jövőre a tiszazugi szo­ciális otthont. Az új épület­ben lakószobákon kívül tár­salgó, orvosi rendelő és nő­vérszoba is helyet kap. A ki­vitelezési munkákat a kun­szentmártoni járási építő­ipari szövetkezet fogja vé­gezni. Egy mondatban — Tizenkettedik alkalom­mal nyitották meg tegnap Hajdúböszörményben a nem­zetközi művésztelepet, amely­re a hazai művészeken kívül hét szocialista országból hu­szonegy festő- és grafikus- művészt is meghívtak. — Rigában tartották jú­lius első hetében tanácsko­zásukat a szocialista orszá­gok kulturális és művészeti szakszervezeteinek vezetői. Todor Zsivkov beszéde ^HÍREIK R K Tájékoztatás, ügyfélfogadás Építkezések határidcmédosítással Ülést tartott a szolnoki és a mezőtúri Városi Tanács VB

Next

/
Oldalképek
Tartalom