Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-08 / 158. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. JűBüs 8. 1975. JÚLIUS 8. KEDD ELLÁK NAPJA A Nap kél 3.54, nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 3.09, nyugszik 18.54 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Főként nappali felhőképződés, elszórtan helyi záporral, zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél, a zivatarok idején átmenetileg megerősödik. Meleg idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26—31 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK péntek reggelig: Kevés nappali fehőzet, néhány helyen zápor, zivatar. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 14—IS, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Weiner Tibor Tíz évvel ezelőtt, 1965. július 9-én halt meg — 59 éves korában — Weiner Tibor, Ybl-díjas építőművész, a műszaki tudományok kandidátusa. Fiatalon építésznek készült: 1929-ben végzett a budapesti Műegyetemen, majd a németországi Tessauban, a Bauhaus kollektívájában képezte magát tovább; ebben az időszakban kapcsolódott be a munkásmozgalomba is. Eleinte Németországban tevékenykedett, de onnan 1931- ben a Szovjetunióba költözött, s a moszkvai műegyetemen lett tanársegéd. Részt vett a szovjet főváros legnagyobb városrendezési munkáiban és a metró tervezésében is. 1937-ben Párizsba települt át, majd 1939-ben Chilébe vándorolt ki; itt tervező építészként tevékenykedett, 1946-tól a santiagói építészeti egyetem pro fesszora volt. Amikor 1948-ban hazatért, előbb az Építésügyi MiniszNővényvédelemhez Repülőgépet vészeik a tízek I A mezőgazdasági termelés fokozásának, a minőség javításának egyik alapvető feltétele a növényvédelem és a tápanyag-utánpótlás korszerűsítése. Ezért az elhatározás: repülőgépet vásárol két Bács-Kiskun megyei társulás, összesen tizenöt termelőszövetkezet. Az AN—2 típusú repülőgépek 25—30 ezer hektár teljes növényvédelmét el tudják végezni. Bemutatkozik a Taganka Az idei belgrádi nemzetközi színházi fesztiválra, a „bitef”-re — amelyet szeptember 9—30. között tartanak — ezúttal első ízben érkezik a világhíres moszkvai Taganka Színház, amelynek ez lesz első külföldi vendégjátéka. Az együttes Shakespeare Hamletját mutatja be, Jurij Ljubimov rendezésében. A berlini Deutsche Theater Shakespeare III. Richardjá- val lép fel, a nyugat-berlini .Scnauöühne pedig Gorkij Nyaralók-ját viszi a fesztiválra. Dó üzlet — Mivel foglalkozol? — Vadászkutyát árulok. — Hány kutyád van? — Csak egy. De az mindig visszajön hozzám. Szojuz—Apolló bélyeg Bélyegsorozatot bocsátott ki az amerikai posta a Szojuz—Apollo szovjet— amerikai közös űrkísérlet tiszteletére. Az Egyesült Államokban a szovjet és amerikai asztronauták közös űrrepülése alkalmából különleges emlékérme kibocsátására készülnek. — TÁNCRA, MUZSIKÁRA címmel Esztergomban, Tatabányán, Tatán, Dorogon, Salgótarjánban és Ercsiben szabadtéri színpadokon szerepel ezekben a napokban a Magyar Állami Népi Együttes. Három 13 plusz 1-es Totólájékoztaü) A TOTÓ 27. hetén 13-as találat 3 darab volt, amelyek egyben 13 plusz 1 találato- sak is. A nyeremény és a jutalom együttes összege 404 ezer 965 forint. 12 találatos 45 darab, nyereményük 9931 forint. 11 találatos 503 darab, nyereményük 893 forint, 10 találatos 3837 darab, nyereményük 176 forint. A nyereményösszegek tájékoztató jellegűek. — VASÁRNAP KAPOSVÁROTT, a Somogyi Képtárban dr. Juhász Antal néprajzos ünnepélyes, külsőségek között nyitotta meg az Alföldi népi festett bútorok című kiállítást. — „BOLGÁR NAP” volt vasárnap a Pécsi Ipari Vásáron, ahol először rendezett be pavilont a Pécshez testvérváros szálakkal fűződő bulgáriai Szliven város, amely az azonos nevű megye legfontosabb termékeivel mutatkozott be. — BŐVÍTETTE választékát a szolnoki Tejipari Vállalat. Hétfőtől az eddigi egy, valamint fél kilogrammos csomagok mellett negyed kilogrammos műanyag tasa- kokba csomagolt túrót is szállítanak az üzletekbe. Kutyakiállítás Győrött Nagy érdeklődés közepette rendezték meg vasárnap a győri vidám parkban az országos kutvakiállítást, amelyre 700 különböző fajtájú és korú kutyát vonultattak fel. Az estig tartó nagyszabású bemutatón a négylábú „sztárokat” természetesen minősítették, s számos díjat, köztük a tenyésztési nágydíj különböző fokozatait is kiosztották. — JUTALOMUTAZÁS. A tiszaőrsi—nagyiváni Petőfi Tsz harmincegy dolgozód, az IBUSZ szervezésében jutalomként ma hat napra az NDK-ba utazik. Drezda és Lipcse nevezetességeivel ismerkednek és megnézik a meisseni porcelángyárat. i — ÚJ ÜZEMI letéti könyvtár alakult a napokban a szolnoki Ingatlankezelő Vállalatnál. Véget ért az egri nyári karnevál Egerben vasárnap gazdag, vidám műsorral folytatódott, majd este véget ért a színjátszó karnevál. Délután az egri megyei művelődési központban emléklapokat adtak át a karneválon résztvevő együtteseknek. Az egri nyári karnevál bemutatóit több mint húszezren tekintették meg. — GYULÁN a városi tanács dísztermében vasárnap ünnepélyesen megnyitották a tizenharmadik alkalommal megrendezett eszperantó nyári egyetemet — SCHÉNER MIHÁLY festőművész alkotásaiból nyitottak kiállítást vasárnap a Hajdúszoboszlói Művelődési Központban. Balmazújvároson, a Veres Péter Művelődési Házban pedig Würtz Ádám Munkácsy* díjas grafikus-művész alkotásaiból nyílt tárlat. — A MÁV JÁRMŰJAVÍTÓ kocsiosztályának dolgozói a kongresszusi munkaversenyben vállalták, hogy a vasutas napra terven felül felújítanak hat vasúti személykocsit. A több mint másfél millió forint értékű munkát péntekre befejezik s délelőtt 9 órakor futópróbára indítják a kocsikat Viharkórok a Dunántúlon Súlyos áramszolgáltatási zavart okozott szombaton a déli órákban Sióagárd— Szedres térségében tomboló vihar. A rövid ideig tartó, de rendkívül nagyerejű széllökések a pécs—szekszárdi 120 kilovoltos villamos távvezeték egymás után sorakozó hat oszlopát kidöntötték. A huszonöt méter magas vasszerkezetek a kukoricásban hevernek. Ennek következeiében a szekszárdi transzformátorállomás táplálása lehetetlenné vált, harmincháromezer fogyasztó több mint egy órán át nem kapott áramot. A Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat tegnap az alábbi tájékoztatást adta az üzemzavarról, illetve a helyreállításról : A megsérült vezeték helyettesítésére bekapcsolták a .tartalékban lévő 35/20 kilovoltos transzformátor állomást. A megrongálódott távvezetékeknél a műszaki vizsgálat megállapította: a kár olyan nagy, hogy a helyre- állítás három-négy hetet is igénybe vesz. A kidőlt oszlopokat nem lehet megjavítani, helyettük Budapesten gyártanak újakat. tériumban dolgozott. Csakhamar megbízást kapott Dunaújváros városrendezési terveinek kidolgozására, s 1950-től megszakítás nélkül ezeket a terveket — és számos épület tervét — készítette. 1952 és 1957 között szerkesztette a Magyar Építőművészet című folyóiratot. Főbb munkái közé tartoznak még a nagyszabású miskolci és tatabányai lakótelepek, melyeket több mérnöktársával közösen tervezett. PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK TERMELÉSI OSZTÁLYVEZETŐI állás betöltésére. Követelmény: építőmérnöki, ill. közlekedésépítő mérnöki végzettség, 8—10 éves kivitelezői gyakorlat. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban, részletes önéletrajz benyújtásával Közúti Építő Vállalat, Kecskemét Bocskai út 5. Személyzeti osztály. ^ — NDK BARÁTSÁGI ÉS KULTURÁLIS NAPOKAT rendeznek. Könnyűzenei együttes lép fel több Bala- ton-parti üdülőhelyen. A füredi galériában Frank Ruddigkeit lipcsei festőművész kiállítását rendezik meg. — MOTORKERÉKPÁRRAL vezetői engedély nélkül közlekedett Makai Ferenc (Besenyszög, Palotási Állami Gazdaság). A szolnoki Járási-Városi Rendőr- kapitányság szabálysértési előadója 3 ezer forintra büntette. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, jóbará- toknak, ismerősöknek, akik szeretett édesapánk, drága nagyapa temetésén megjelentek, részvétükké! fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Reichart János Szolnok, Cukorgyár Vasárnap délután fél ötkor Martfű külterületén a 442-es úton ifj. Bencsik István (Kunszentmárton, Érpart u. 1/b), nagy sebességgel vezette, a CX 17—48 forgalmi rendszámú személygépkocsiját. Lesodródott a menetirányszerinti útpadkára. Megijedt, kapkodott, elvesztette uralmát a volán felett és a baloldali útárok- ban egy fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsi utasai, idős Bencsik István és felesége (Kunszentmárton, Garai út 3), könnyű sérülést szenvedett. Gyászhir Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUN JANOS, a Ságvári üti iskola dőlgozója hosszú szenvedés után elhunyt. — Temetése f. hő 8-án 15.3Ó órakor lesz a Munkásőr úti református temetőben« A gyászoló család Szolnok, Fogoly u. 1. A személygépkocsiban mintegy 15 ezer forint anyagi kár keletkezett. Ifj. Bencsik István ellen szabálysértési eljárás indult. Hétfőn reggel fél hét után Szolnok belterületén az Áchim András úton, Mága Emil (Tiszabő, Akácos út 6.) féktávolságon belül egy szabályosan haladó motorkerékpár elé lépett. Az összeütközés következtében Mága Emil nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A figyelmetlen gyalogos ellen szabálysértési eljárás induL Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, édesapánk, PATAI JANOS rövid szenvedés után Júl. 5-én elhunyt. Temetése f. hó 9-én 15.30 órakor lesz a római katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család Szolnok Bálvány u. 25. IV. 1h. II. em. 5. A tévé és a rádió mai műsorából ajánljak A POSTAMESTER. Szovjet film. Puskin liraian szép elbeszéléséből készített filmet Szergej Szolov-jov szovjet rendező. A film jöhőse, a kedves, életén eltöprengő öregember, a postamester. (Nyikolaj Pasztuhov játssza, szinkronhangját kiválóan adja vissza Suka Sándor.) A postamester feleleveníti fiatalsága napjait, s megismerjük öregedése történetét, csendes elmúlását. így az igazi főszereplő nem is az öreg postamester, hanem az elmúlás, a furcsa talányos idő, amelynek megjelenítését művészien szép képekkel érzékelteti az operatőr, Leonyid Kalasnyikov. A filmet 20.05 órakor láthatjuk a televízióban. A XXI. kerület régi vágya, jogos kívánsága teljesül; szeptemberben, a tanév elején itt kezdi meg működését, 156 pedagógusjelölt tanítását, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozata. A kerület számára oly fontos eseményről, az új oktatási intézmény terveiről, tanári karáról, célkitűzéseiről beszélget Sípos Béláné, a csepeli párt- bizottság titkára dr. Bencédy József főiskolai tanár és Totn- kai Judit. A Csepel főiskolája című adást 19.20 órakor hallhatjuk a Petőfi adón. Színház A Sz^iigeü Színház Kunhegyesen este fél 8 órakor: Víg övegy. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Az utolsó töltény (14), Kert: Üveg- ház (18), Tallinn: Az utolsó töltény (14), Tisza: Saint Tropezbe költözünk, Szandaszcllős Terv: Bredow lovag nadrágja, JászbeKert: Özönvíz I. (Másfélszeres í.oxy áron..), V-S&-. Karcag Déryné: A vizsgálat lezárult, felejtse el (14), Kisújszállás Ady: A szép maneken esete (14), Kunhegyes Szabadság: A farkassziget rejtélye, Kunszentmárton korcs: Olsen tervez — a banda végez, Mezőtúr Dózsa: Elátkozottak (18), Szabadság: A Gejzírvölgy titka, Béke: A gamma sugarak hatása a százszorszépekre (14), Tiszafüred Tisza: Betyárok, Törökszentmik- lós Dózsa: A négy muskétás újabb kalandjai, Hunyadi: Az édes szó: szabadság I—II. Dupla bulváron! v^-ös '"v«1lag: A rendőrség csak áll és J.9.Z (it). Rádió ■ 1 ——— SZOLNOKI RADIO: 18.00—19.00: Alföldi krónika. — Népdalok, csárdások. — Terveztük — megvalósítottuk — riport- műsof. — Alan Price énekel. — Üzemi lapszemle. — A nyelv a p^do!*«- w;7Vetfiőiö — tnid-, János előadása (I. rész). — Szerkesztik a naiigutOK. Körzeti Időjárás. — 14.5«: Irányítószám — 1800, Boros Anikó műsora. — Közben: 15.30—15.33: Hírek. — 16.00: Könnyűzenei Híradó. — 16.30: Hírek. — 16.33: Műsorismertetés. — 16.36: Csúcs- forgalom. Találkozóhely: Kőbánya, Pataki István tér — 9-es busz végállomása. A műsor te- lefonszáina: 343—732. Közben: 17.30—17.33: Hírek. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Titkon innen, titkon túl. III. rész. — 18.50: Holnap közvetítjük... — 19.20: Új tanárképző főiskola. — 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. — Kb. 21.20: Uj könyvek. — Kb. 21.23: Az Orbita állomástól a házi telefonig. Riport. — Kb. 21.43: Operettdalok és kettősök. — 22.20: Daloló, muzsikáló tájak. Kiskunság. — 23.15: Gonda János szerzeményeiből. Televízió BUDAPEST: 17.08: Hírek. — 17.15: A vilit Hadriana romjai. NSZK dokumentumfilm. — 17.55: Óvodások filmmüsora: Kisfilm összeállítás. 1. Kaland az erdőben. Lengyel rajzfilm. — 2. Vigyázat! Vonat (színes), Lengyel rajzfilm. — 3. A vadász, a kisfiú és a kutya. Szovjet bábfilm. — 18.25: A világ nagy cirkuszai (színés), HL rész: „Az oroszlánok cirkusza”. — 18.50: Folyékony kristályok. Szovjet ismeretterjesztő kisfilm. — 19.10: Reklám. — 19.15: Esti mese (színes). — 19.30: TV-híra- dó. — 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: A postamester (színes), Magyarul beszélő szovjet film. — 21.10: Szojuz—Apollo színes), Riport-' műsor III. rész. — 21.50: TV- híradó 3. — 22.00: Arany Mokka Nemzetközi Kerékpáros Pályaverseny. Közvetítés a Millenáris pályáról, felvételről. KOSSUTH RÁDIÓ: 2. MŰSOR: 8.20: Madaras Gábor és az OTP Bartók Béla kamarakórusa népdalokat énekel, vezényel Tóth Béla. Bige József furulyázik. — 8.51: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. — 9.27: Gluck: Orfeusz. Háromfel- vonásos opera. — 10.05: Gyerekeknek! — 10.25: Az operaközvetítés folytatása. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — 14.00: Kórusfelvételeinkből. — 14.17: Az álomlátó fiú. Mesejáték (ism.). — 14.49: Éneklő Ifjúság. — 15.10: Barokk muzsika. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Sugár Rezső műveiből. — 16.18: Törődni kell velük. Riport. — 16.38: A Magyar Rádió népi zenekara játszik Lakatos Sándor vezetésével. — 17.05: Fiatalok stúdiója. Horgolmányok. Jelenet Simonffy András elbeszéléséből. — 17.25: Fúvószene táncritmusban. — 17.34: Vendégségben — Horváth Lászlónál, a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatójánál. — 17.59: Bartók: II. zongoraverseny. — 18.30: A Szabó-család. — 19.25: Sanzon-tükör Párizsból. — II. — 19.55: Nóták. — 20.25: A Swingle együttes műsorából. — 20.49: Thomas Mann évei. XI. rész: A „Doktor Fausztus” — 22.20: Burnusz és Cadillac. Ütijegyzet I. rész. — 22.30: Gidon Krémer hegedűestje a Zeneakadémia nagytermében. — 0.10: Hajdú Júlia táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Beethoven: Prométheusz — balettzene. — 9.03: Slágermúzeum. — 9.50: Kritikusok fóruma. Pass Lajos: Első rekviem. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Magyar táncokról. Erdélyi csárdások (ism.). — 12.23: Bolgár előadóművészek felvételeiből. — 13.03: Törvény- könyv. — 13.20: Ernest Blanc énekel. — 13.40: Föld. Nikola Jonkov Vapcarov versei. — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Tánczenei koktél. — 14.4o : m.cií. Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSERFALVI CSASZTVAN PÁL 1975. július 5-én elhunyt. 3 Búcsúztatása 1975. július 9- i] én 16.30 órakor lesz a szol- h noki Munkásőr úti temető halottasházából. A gyászoló család Szolnok, Vasvári Pál út 5. 20.00: Műhely. Társadalomtudományi Figyelő. A társadalomtudomány és az Akadémia. — 20.55: TV-híradó 2. — 21.15: Ho- r-^l-’b"-'» Magyarul beszélő amerikai film. POZSONY: 17.00: Csehszlovákia—Lengyelország—USA atlétikai verseny. — 18.40: Esti mese. — 18.50: A Szövetségi Bűnügyi Központ nyomoz. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Ami nyugtalanít. — 20.15: Az Andok titka. NDK tv-soro- zat. — 21.40: Tv-híradó. — 22.00: Csehszlovákia—Lengyelország— USA atlétikai verseny. BUKAREST: 15.00: Románia—Jugoszlávia női kézilabda-mérkőzés. — 16.35 : Kulturális újdonságok. — 17.00: Mezőgazdaság. — 18.00: Tv-glóbusz. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Szárnyaló melódiák. — 19.30: Tv- riport. — 19.50: Színházi est. — 20.50: Nemzetközi csillagok. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja ep"" hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Hétvégi balesetek