Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-06 / 157. szám

/ JX SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. július §. Kultúránk követei SZOLNOKI MOZAIK Fotó: Tabák Lajos OSZTÁLYFÉNYKÉP A tanácsterem hosszú asz­talai mellöl csak egy elté­vedt bogár zümmögése hai­tik. A csend nagy művész. Sokszor többet mond a sza­vaknál. Az emberek az asz­talsor mellett hallgatnak. Meghitt szűkkörű ünnep­ség az állami építőipari vál­lalat igazgatói tanácstermé­ben. Az elnökségi asztalnál va­laki feláll: — A vállalatvezetés nevé­ben nagy szeretettel köszön­tőm ünnepeltejeinket, a deb­receni Péchy Mihály Építő­ipari Szakközépiskolában sikeres érettségi vizsgát tett munkásainkat... Négy évvel ezelőtt kezd­ték. A vállalatvezetöség úgy határozott, hogy kihelyezett építőipari szakközépiskolai osztályt kér Szolnokra. A debreceni iskola teljesítette a kérést. Harminckilencen indul­ták, csaknem egytől egyig fizikai dolgozók. Huszonhe­ten maradtak. Az elnök sorolja a neve­ket. Nehéz mozgású érett fér­fiak . mennek az asztalhoz. Egy gratuláló kézfogás, — a másik kézben ott az érettsé­gi bizonyítvány. Milyen egyszerű ez így? — Nagyon nehéz volt — mondja Lengyel Lukács — különösen a szilárdságtan. Megkínlódtunk a tudásm... — Nekem a magyar volt szörnyű nehéz... — Én az épület-szerkezet- tannal voltam bajban... Boldog panaszok már ezek. Borzas József, a veterán öregdiák jól megtámasztja az asztalt: — Köszönjük a lehetőséget hogy tanulhattunk. Nem volt könnyű... Én is negyven- nyolc éves fejjel... hej, de sokszor úgy voltam, hogy feladom. De nem! Azt mon­dom az utána következők­nek is: tanulni, gyerekek, — ha az „öreg” neki mert vág­ni... Le akarom tenni a technikusi minősítő vizsgát is. — Mindnyájan nekivág­nak? — Neki. — Igen.. I Egyetlen „nem” hangzik el: — Elég ez nekem. Lazíta­ni akarok egy kicsit. Se szó­rakozás, se családi élet, csak a könyv... A többiek nekiesnek: — Nem teheted ezt! Ha négy évet végigtanultál, öt hónapot már kibírsz! — Hát... Újra beszédes csend. Né­zem az arcokat. Velem szem­ben Lengyel Lukács, az egy­kori műköves, — július el­sejétől építésvezető-helyet­tes. Bodnár József kőműves volt amikor az iskolát kezd­te, — most művezető. Takács Imre segédmunkás volt, azóta már műszaki előadó lett. Darabos János üvegező szakmunkásként indult, ma már művezető. Koródi Jó­zsef kőműves volt, — az egyik jelentős szolnoki épít­kezés művezetője. Mind, mind felelős beosztásban, a négy évvel ezelőtti ácsok, kőművesek, asztalosok... Mennyivel lettek többek a hajdani önmaguknál? Lehet, hogy az vizsgázott legjele­sebben, aki szilárdságtanból vagy más szaktárgyból csak közepes eredményt tudott el­érni. A magasugrónak semmi a száznyolcvan centi, de aki először próbálkozik...? Az akaraterő az élet egyik leg­fontosabb tantárgya. A haj­dani kőművesek ebből na­gyon jól vizsgáztak. Varga Bélától, a vállalat személyzeti- és oktatási osz­tályvezetőjétől megtudtam, hogy jövőre újabb érettségi­ző osztályuk lesz, és az ősz­szel beülnek az iskolapadba a „gólyák” is, negyvenöt elsőéves hallgató, egytől egyig fizikai munkások. Az öregdiákok kiállnak a vállalat székháza elé, készül az osztályfénykép. Utána érettségi bankett, van akinek ötvenedik évéhez közel. .. Megemelik a konyakos po­harat: egészségükre. Valaki oldalba lök: — Nézze csak azt az em­bert! Négy évvel ezelőtt megfogadta, hogy amíg le nem érettségizik, egy korty italt meg nem iszik. Megtar­totta a szavát... Huszonhét ács, kőműves, asztalos, üveges, mőköves és segédmunkás érettségizett... — ti — UGYANCSAK nehéz fel­adatra vállalkozik az, aki megpróbálja számba venni, hogy az utóbbi években hány öntevékeny művészeti cso­port járt megyénkből kül­földön. Köztudott, a szolno­ki „Híd” irodalmi színpad tagjai most jöttek haza az NDK-ból, a „Tisza”* tánc- együttes Lengyelországban, a Jászsági Népi Együttes Finn­országban járt néhány hete, a szolnoki „Kodály” kórus énekesei pedig javában cso­magolnak, Drezdába készül­nek. Mindez persze csak - tö­redéke az éves forgalomnak. Néhány éve a művészeti cso­portok legjobbjai rendszere­sen fellépnek külföldön is, reprezentálva öntevékeny művészeti mozgalmunkat. A külföldi vendégszereplé­sek döntően nyolc-tíz évvel ezelőtt kezdődtek. Ugyaner­re az időszakra esik az ön­tevékeny művészeti munka átalakulása,, átformálódása is. A hatvanas évek közepén számos csoport megszűnt, a megmaradók azonban jelen­tős művészi fejlődésen men­tek keresztül. Ez utóbbi eredményben kétségkívül \ ZENE 11 lengyel kuliéra hete A július 21-e és 27-é kö­zött megrendezendő lengyel kultúra hetének rádiós zenei programjában két hangver­seny szerepel. Maciej Szy- manski zongoraestjét közve­títik a VI-os stúdióból 23-án, műsorában Chopin, Prokof- jev és Lutoslawski művek­kel. 25-én sugározzák a varsói rádió jubileumi hang­versenyét. Több érdekes, a Magyar Rádió zenei munka­társainak lengyelországi uta­zásain készült ripoi't és do­kumentumműsor is szerepel műsorban a hét folyamán: például 21-én az Utazás Chopinnel Európában, 24-en a látogatás a varsói nagy­színház operatársulatánál. A könnyűzene kedvelőinek szól a Mikrofonközeiben a Skaldowie együttes című műsor, valamint — a szin­tén 25-én elhangzó — a Mu­ri hanglemezgyár újdonsá­gait bemutató program. Ma­zurka — ezt a címet viseli a Prixe Brno 1975. évi nemzet­közi rádióműsor-versenyének II. díjas produkciója, amely- lyel 27-én ismerkedhetnek meg a rádióhallgatók. szerepet játszik az a tény is, hogy javult az együttesek szakmai irányítása, de a vál­tozás döntő oka, hogy egy­mást követték az erőfelmérő pályázatok, versenyek. Az itt kitűnt csoportokra hamaro­san külföldön is felfigyel­tek. Megérkeztek az első fesztivál-meghívások, a több­nyire sikeres fesztiválszerep­lést pedig hamarosan újabb vendégszereplések követték. Természetesen nemcsak a mieink jártak külföldön, Szolnok megyében is meg­fordult jónéhány külföldi együttes. Ki ne emlékezne például a kjusztendili tánco­sok nagyszerű bemutatkozá­sára, vagy a legutóbbi kórus­fesztiválon szerepelt tallinni, drezdai, stockholmi maribo­ri együttesekre... Milyen haszna van az ilyen találkozóknak? — ve­tődik fel a önkéntelenül a kérdés. Együtteseink külföl­di szereplése mindenekelőtt a megye hírnevét gazdagít­ja. Dalosaink, táncosaink szereplésükkel azt bizonyít­ják, hogy gazdasági eredmé­nyeink mellett büszkék lehe­tünk az itt folyó kulturális tereprendezésnél, csatorna- építésnél vagy utóbb a rizs- termelésnél. De nézzen csak arra! Apukám, Molnár Sán­dor is rizsőr, ott a másik dűlőben. Az öcsém pedig ag- ronómus, igaz, ő kukoricá­val és cukorrépával foglalko­zik. Egy fekete kutya kerül elő. öcsi a neve, mondják. Fel­kötik a kosarat a csomagtar­tóba, öcsi hopp, beleugrik, onnan vigyorog a vidékre, így jár ki a karcagi határba fürödni. A házról is szó esik — Egy szoba konvhás kis házat vettünk Karcagon 1969-ben. Azóta összeraktunk egv alsó épületet. Pár év múlva szeretnénk takaros, nagy házat építeni. Gondol­kozunk autóvásárlásról is. Bár mit tudom én, mikor lesz belőle valami? Lassan azért gyarapodunk.. . Mennek, fölkapják a lapá­tot, öcsi leugrik a kosárból és boldogan rohangál körü­löttük. Szép a rizs, nagy ter­mést, a közös gyarapodását várják. Sokat ígér a kunsági kásaföld. Körmendi Lajos KÖVETKEZIK: Amivel Kovácsék büszkélkednek munkára is, melynek színvo­nala részben a kölcsönös vendégszereplések függvé­nye. Mert kell-e különöseb­ben bizonygatni, milyen pá­ratlan ösztönző ereje van egy-egy külföldi útnak, s hogy mit jelent egy ilyen szakmai tapsztalatcsere. Ér­demes végignézni az együt­tesek repertoárját, egy turné mindig új dolgokat, táncokat eredményez, sőt gyakran még stílusváltozást is. Külföldön rendszerint megújul a cso­port, s az élmények, a ta­pasztalatok kamatozódnak. A MEGYE nemzetközi kul­turális kapcsolatait termé­szetesen nem lehet az önte­vékeny művészeti csoportok vendégszereplésére leszűkíte­ni. Baranyó Sándor finnor­szági kiállítása, Székely Gá­bor prágai színházi rendezé­se, vagy egy Csomós Mari közreműködésével- készült film külföldi bemutatója ugyancsak a megye kulturá­lis életét reprezentálja, s nem is akárhogyan. A ked­ves hangú kritikára ilyen­kor nemcsak a művész lehet büszke, de szűkebb hazája közönsége is. H. D. Az első épület vázlatai már papírra kerültek, s a tervek szerint majd az úgy­nevezett technológiai épület­ben az alföldi nyeregtetős ta­nya formáját megőrző ház­ban — a keltetőnek és az előnevelő részlegnek alakít­ják ki a belső teret. Á Bánk bánnal nyitnak Két hét mtílva, július 19- én Erkel Bánk bán című operájának előadásával kez­dődik a nagy hagyományok­kal rendelkező, évről évre több érdeklődőt vonzó sze­gedi szabadtéri játékok elő­adássorozata. Augusztus 20-ig öt bemutatót, 15 előadást tartanak a Dóm téri szín­padon. Az idei program iránt a közönség érdeklődése a szo­kásosnál is nagyobb. A je­gyek többségét, több mint 66 000 darabot, elővételben megvásárolták. Az eseményekre augusztus végéig félmillió vendéget vár Szeged, Helytörténeti múzeum és túzoktelep Két szolnoki pályamű a hollókői díjazottak között Az Országos Műemléki Felügyelőség és a Heves me­gyei Tanács tavaly hirdetett tervezői pályázatának ered­ményhirdetése idén, az év' elején volt, amiről lapunk is beszámolt. A pályázat első fordulójában nyolc jutott to­vább a hollókői népi környe­zetbe megálmodott hetven­nyolc épület terve közül a meghívásos pályázatra. A nyertesek közt voltak a Szol­nok megyei Tanács Tervező Vállalatának fiatal munka­társai: Tanácsné Soós Erzsé­bet, Nagy István, Kerling József és Pár Nándor —két tervvel. A szolnoki „négyesfogat” a második fordulóban nagy feladatot kapott. A műemlé­ki jelleg megőrzésével to­vábbi hat épületet kellett tervezniük: egy tanácsi to­vábbképző intézetet, helytör­téneti múzeumot, népművé­szeti ajándékboltot, egy há­romszobás, vendégfogadásra / i Az elmúlt harminc esztendőben a Kun­ság az ország legjelentősebb rizstermelő központja lett. A karcagi határban, a Lenin Tsz területén motorozok, rizsföldek között. Elképze­lem a táj néhány száz évvel ezelőtti arcát. Imitt-amott egy-egy bajköti tanya, amúgy mindenhol ősi jussában lus­tálkodik a víz. Buján terem a mocsáron a bordanád, a hijunád, a verestövű nád, sárganád, rókafarkú nád.. . S lakozik közte kócsag, vi- csog, gödény, csík... Kutya­gombolyító téli szelekben, amikor a könnyen öltözött emberek fülét levette a hi­deg, ordasok fenekedtek a kunsági birkanyájakra... Most is ott van a földeken a víz, de haszonba fogva. — Jónapot! Sohajda Sán­dor a nevem már 40 éve. Ö meg a feleségem, Katika. Rizsőrök vagyunk. — Kint is alszanak? — Soha. Eldobandó név ez a „rizsőr”, mivel ma már nem őrizni kell a kását, hanem termelni. Reggel négykor kelünk, van otthon disznó, aprójószág, ellátjuk őket. Hatra meg kint kell lenni a rizstelepen, motor­ral tesszük meg a 8 kilomé­tert. Tudja, 110 hold van a A NAGYKUNSÁG FELFEDEZÉSE Kunsági kásaföldön kettőnk gondjára bízva, itt az Ács-tanya szomszédságá- oan. — Amint kiértünk, kapjuk a lapátot és körüljárjuk a telepet — veszi át a szót fiatal felesége. — Lessük, szökik-e valahol a víz, igen figyeljük a kártevőket is, mert azok egy éjszaka ké­pesek tönkretenni egy kut- ricát. Ha meglepi a szú­nyoglárva. .. — Most éppen egy kísér­leti vegyszerezést csinálunk 12 holdon a kakaslábfű meg a háromélű sás ellen. Ha ez a vegyszer nem bántja a rizsát, akkor jön a repülő és elszórja nagy területen. — Ha árasztani kell, be­indíttatjuk a szivattyúgépe­ket. Utána kaszálunk. — Maga is? — kérdezem a csinos, törékeny szőke asz- szonyt. — Bizony. Annyira ránk nő a gurdin, a kutyakapor, hogy alig tudunk a gátakon menni. És ott tanyáznak benne a szúnyogok, majd meg esznek. — Férfiaknak sem köny- nyű ez a munka. — Bele is fáradok, elhi­heti — mondja Katika —. Jó volna egy kilométerórát a lábamra szerelni, hogy megmérjem mennyit gyalo­golok a gátakon kórászolva. Mert mindig menni kell: át­fúrta-e a kivágást egy va­kondok, vagy egy lóbogár, mert akkor elszökik a víz. Ne is mondjam, otthon is helyt kell állni! Most van az ideje a befőzésnek... — A háztartásban is együtt csinálnak mindent, mint a rizsföldön? — kérdezem az urát. — Nálunk munkamegosz­tás van. Együtt végzünk el mindent: a főzést' a mosást, a jószágetetést, még közösen is tanulunk. — Mit? — Én tanulok — mondja a férj —. Most tettem le a hatodik osztályt, ősszel kez­dem a hetediket. Képzelje el, csak két iskolám volt. Összesen. Most kijárom mind a nyolcat. * — Mi vitte rá? — Jogosítványt akarok szerezni a komolyabb gép­járművekre is. Ezt pedig csak így lehet. — Szabad idő? — Kevés. Egész héten ki­járunk a telepre, esténként keveredünk háza, az ottho­ni munka meg csak gyűlik, gyűlik... Azért tévére, rá­dióra, újságra kerül egy kis idő. El szoktunk ruccanni a hortobágyi lovasnapokra, meg a debreceni virágkar­neválra is... Persze, ha az árasztás nem szól közbe. A rizstermelésben dolgo­zókra jellemző, hogy legtöbb­jük szenvedélyesen szereti munkáját... — Én is — mondja a fe­leség —. Hát kubikolnék, kaszálnék én nő létemre, ha nem szeretném úgy a kása­földet? Amióta 1958-ban ki­jártam az általános iskolát, mindig a víz körül voltam, is alkalmas lakóházat, tu­ristaházat és egy üdülőépü­letet. A, munka sok, az idő ke­vés," mondták' Is' "totíti mint ‘ két hónapig munkaidő után este nyolc-kilencig dolgoztak az újabb tanulmányokon, míg végül (határidőre) si­került elkészülni velük. Jú­nius végén a zsűri megtar­totta az országos pályázat eredményhirdetését, amely a szolnoki tervezőknek — a szakmai hírnév mellett ' — egy húszezer forintos ötödik és egy tizenötezres hatodik díjat hozott. Miközben a második for­duló tervein dolgoztak, a pá­lyázat révén megrendelés ér­kezett a nevükre az Orszá­gos Természetvédelmi Hiva­taltól. Az Európában kiha­lófélben lévő, féltett pusztai madár a túzok elszaporítá- sáf a Madártani Intézet spe­ciális nsvelőtelep létesítésé­vel kívánja segíteni. Ennek a telepnek az épületeit — ugyancsak a tájba illő népi építészeti elemek felhaszná­lásával tervezik most a hol­lókői nyertesek. «I

Next

/
Oldalképek
Tartalom