Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-31 / 178. szám
Köszöntő E lső alkalom Szolnok megye életében, hogy iparunk, mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk 30 éves fejlődését, az elért eredményeket reprezentatív kiállításon bemutatjuk. A kapuit ma megnyitó kiállítás a fennállásának 900. évfordulóját ünneplő Szolnok jubileumi eseményeinek egyike, ahol a több mint 150 kiállító termékeinek legjavát vonultatja fel. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntjük az ipar, a mezőgazdaság a kereskedelem, a kiállító vállalatok minden képviselőjét, a kiállítás látogatóit. Alapos előkészítő munka, hosszú hónapok szervező, tervező, építő tevékenységének eredménye ez a kiállítás a szolnoki Tisza- parton. Méltán remélhetjük, hogy több száz ember fáradsága nem volt hiábavaló, a kiállítás elnyeri a látogatók tetszését. A várhatóan sok ezer látogató mellett természetesen kiállításunk a szakembereket is várja, a kiállítók a szakmai napokon vállalatukról, üzemükről részletes tájékoztatókat adnak majd, és lehetőség nyílik üzleti, kereskedelmi tárgyalásokra is. Egy ilyen kiállítás jó alkalom arra, hogy a vállalatok, üzemek bebizonyítsák: nemcsak termelni, gyártani akarnak egyre korszerűbben, hatékonyabban, hanem termékeiket ízlésesen is tudják propagálni. Ügy gondolom, ennek jelentőségét nem kell különösebben hangsúlyozni. Az utóbbi két évben a világgazdaságban alapvető változások történtek. A tőkés gazdaság válságjelei nálunk is érezteti hatásukat, a létfontosságú, nyugatról behozott nyersanyagok árai növekedtek. Az egyensúlyt úgy tudjuk tartani, ha egyre több terméket tudunk kivinni, ha megszerzett exportpiacainkat megtartjuk, és ha újakat is szerzünk. Ehhez viszont jó minőségű, korszerű termékekre van szükség. Nem túlzás : világszínvonalon álló termékekre. Joggal kérdezheti bárki, hogyan függ mindez össze Szolnok megye jubileumi kiállításával. Nos, az összefüggés abban van, hogy egy ilyen kiállítás — legalábbis mi ezt reméljük — ösztönzi a vállalatokat, gazdaságokat, üzemeket termékeik minőségének javítására. így a kiállítás végső fokon a termékek színvonala emelésének egyik eszköze lehet. De összefüggés van az elmondottakkal abban is, hogy meg kell tanulni az árut propagálni, népszerűsíteni. A kiállítók kirakataiban a kiállítás sok ezer látogatója gyönyörködhet majd, láthatja, hogy a rendezők, kiállítók célja nemcsak az volt, hogy egymás mellé rakják a termékeiket, hanem az is, hogy kellemes látványt nyújtsanak az érdeklődőknek, a szakembereknek, a fogyasztóknak egyaránt. A jubileumi kiállítás tehát méltóképpen reprezentálja az egész megye ipari fejlődését. Bár ipari kiállítások rendezésében még nincs gyakorlatunk, reméljük, hogy azok a kiállítók, akik más megyékből jöttek, szintén jól érzik majd magukat nálunk, és búcsúzóul őszintén mondhatják: érdemes volt Szolnokra jönniök. Tudjuk azonban, hogy a Szolnok megyei jubileumi ipari és élelmiszer- ipari kiállítás forgatagában nemcsak az elismerés szava hallik majd. Várjuk is a kiállítók, a látogatók hasznos észrevételeit, folyamatos segítségét, hogy ezek felhasználásával mégin- kább biztosítani tudjuk kiállításunk sikerét. A fennállásának 900 éves jubileumát ünneplő, nagymúltú város és környezete e. kiállításon mai arcát igyekszik megmutatni. Azt szeretnénk, ha minél többen megismerkednének városunk, megyénk szocialista jelenével. Abban bízunk, hogy aki e kiállítás ideje alatt városunkba látogat a 900 éves Szolnok barátjává válik, mint ahogy mi is minden hozzánk érkezőt barátként fogadunk. Azt reméljük, hogy vendégeink megállapíthatják majd: jóleső érzés volt látni, hogy a Középti- szavidék, hogy Szolnok megye ipara, mezőgazdasága és élelmiszer- ipara dinamikusan fejlődik, s hogy e kiállítás ezt méltóképp mutatja meg mindenkinek. Végezetül minden közreműködőnek, a kiállítás valamennyi résztvevőjének köszönjük a megrendezésben nyújtott segítséget, köszönjük a látogatók érdeklődését. Fáradozásuk, fáradozásunk — reméljük — nem volt hiábavaló. Dr. Soós István Szolnok Megye Tanácsának általános elnökhelyettese Szolnok megye jubileumi kiállítása Több mint százötven kiállító Lakás életnagyságban A televízió története Gépek, géprendszerek Divatbemutató hétszer A Szolnok megyei jubileumi ipari és élelmiszergazdasági kiállításon a megye 30 éves fejlődését az életforma változását 99 vállalat, a KI- SZÖV összefogásával 62 kisipari szövetkezet, a szolnoki Kereskedelmi Szakbizottság gondozásában 7 kereskedelmi vállalat, és a KIOSZ vezetésével 14 magánkisiparos kívánja a 900 éves jubileum rangjához illően bemutatni. Együtt rendezi kiállítását a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat ás az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, amelynek egyik érdekessége az étlap-történeti bemutató. A szolnoki MEZŐGÉP Vállalat termékeit a kiállítás bejáratánál, a Galéria mellett állította fel, maga a bejárat is a vállalat könnyűszerkezetes programját dicséri. A Szolnok megyei ÁÉV szintén könnyűszerkezetes termékeket vonultat fel, felépítettek egy óvodának is használható vázpavilont. Bemutatja a vállalat a Szolnokon épülő Széchenyi lakótelep G000 lakásának egyik kétszobás típusát is teljes életnagyságban. Az A épületben a VIDIA— VIDEOTON kiállítása ígér érdekességet, .bemutatják a televíziózás fejlődését az „őskortól” a modern színes tv-ig. Mellettük a LEHEL Hűtőgépgyár vonultatja fel immár világhírű termékeit. A BIOGÄL egy ódon, csodálatos szépségű „kőszegi patikába” invitálja a kiállítás látogatóit. A Tiszamenti Vegyiművek kiállításán feltehetően a TOMI mosóporok két és fél kilógrammos változatainak lesz sikere. Bizonyára sokan érdeklődéssel nézik majd meg a tűzoltóság bemutatóját is, amelyen a régi tűzoltófelszereléseket láthatjuk. Szerepelnek a kiállításon Szolnok megye vállalatai közül a MEZŐGÉP-Vállalatok, az Olajipari vállalatok, a GANZ Villamossági Művek, az Alföldi Szilikátipari Vállalat, a Vasipari Vállalat, a Magyar Hajó- és Darugyár, a KONTAKTA, a Híradás- technikai Vállalat, kiállításukon legmodernebb gyártmányaikat, gépeiket ajánlják megtekintésre. Kiállít az Anyagmozgatási és Csomagolási Tanácsadó Intézet is, s várható, hogy a tervezett bemutatóknak is sikerük lesz. A karcagi SZIM modern esztergagépeket vonultat fel. A B épületben, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság kiállításán részt vesz a Békés megyei Űj Alkotmány Tsz is Mezőkovácsházáról. Itt mutatja be az AGROKER, hogyan törekszik a mezőgazdaság intenzív fejlődését elősegíteni. Láthatjuk a Magyar Dohányipar már jól ismert és új termékeit, és itt állítanak ki megyénk állami gazdaságai és termelőszövetkezetei is. A rákóczifalvi—sza- joli Rákóczi Tsz gyümölcs- faiskoláját, az abádszalóki Lenin Tsz a Tisza II. vízlépcsőhöz kapcsolódó öntözési programját, a tiszaföldvári Lenin Tsz szakosított állattenyésztését és növénytermesztését ismerteti meg a látoga- tókkaL A Baromfifeldolgozó Vállalat kiállítása azt akarja bizonyítani, hogy például csirkéből nemcsak paprikást vagy rántott csirkét lehet készíteni. A törökszentmiklósi MEZŐGÉP Vállalat dohány- termesztő gépsorával jelentkezik, a Békés megyei Vegyesipari Vállalat az ismert kazántípusok új változatait kínálja. A C épület talán a legtöbb érdeklődőt vonzza majd. „Modern háztariás, több szabad idő” hirdeti a felirat, s bizonyítja ezt a Alumíniumgyár a Tüzép, a Tisza és Szatmár Bútorgyár kiállítása. A TITÁSZ az energiaszolgáltatás fejlődését mutatja be, a Víz- és Csatorna- művek a jó ivóvíz jelentőségét hangsúlyozza, s igyekszik is meggyőzni a látogatót, hogyan lehet valóban tiszta vizet biztosítani. Az ÁÉV mellett megyénk építőiparának fejlődését a K1SZÖV koordinálásában az építőipari szövetkezetek, az ÉPSZER Vállalat, valamint a Tégla- és Gserépipari Vállalat igyekszik bizonyítani. A KHV kozmetikai cikkeinek és a bemutatóval egybekötött tanácsadásnak feltehetően a nők körében lesz sikere. A C épület udvarán a KÖTI- VIZIG modern partvédelmi bemutatóját láthatjuk, itt állít ki a VOLÁN Vállalat is. Az E épületben a ruházat és öltözködés kapott helyet. Itt mutatkozik be a Fővárosi Kézműipari Vállalat, az endrődi Cipész Szövetkezet és a jászberényi Háziipari Szövetkezet is. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa kiállításán az újító-mozgalmat propagálja. Hét alkalommal divatbemutató is lesz a szabadtéri színpadon, ahol a Május 1 Ruhagyár, a Pannónia Szőrmefeldolgozó Vállalat és a Tisza Cipőgyár termékeit mutatják be a manekenek. A KISZÖV a ruházati szövetkezetek termékeit az E épületben vonultatja föl. Aki a séta során megéhezett, elfáradt, az a vendéglátó vállalat birkacsárdájában, a Kassai sörözőben, az ÉKV büféiben pihenhet, étkezhet. A több mint százötven kiállító közül azok arrielyeknek termékei ízlésesek, praktikusak, korszerűek, díjat is kaphatnak. A társadalmi zsűri véleménye alapján mintegy 30 termékdíjat és hat nagydíjat ítélnek oda a résztvevőknek, és a látogatók szavazatai alapján közönségdíjat is lehet nyerni, (x) kiállítás helye Szolnokon A jubileumi kiállítást a Szolnokra vonattal érkezők különjáratú autóbuszokon érhetik el. A szolnokiak a rendszeres járatok mellett különjáratú (autóbuszokkal is eljuthatnak a kiállításra. Különjáratok a Vosztok útról és a Vegyiművek lakótelepéről indulnak. i i i