Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-30 / 177. szám
1975. július 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ~7 p>0Stäjäträl Qlvasobnk Kék túra A rokkantsági nyugdíjról A Hetényi kórház természetjáró szakosztályának 13 fős csoportja — 9 éves kortól 69 éves korig — júliusban 10 napon át egyhuzamban teljesítette a Tolna—Baranya—Somogy megyei természetbarátok által rendezett 156 km-es dél-dunántúli jelvényszerző kék túrát. Ennek kapcsán nemcsak hazánk legszebb tájait ismerték meg, hanem a három megye gigantikus létesítményeit, az ott élő embereket, életüket, szokásaikat. A túra tanulságos, élményekben, ismeretekben gazdag sportteljesítmény volt. Hasonló vállalkozásra bátran biztatunk minden hazáját szerető sporttársunkat. Igaz, az út nem volt mentes kisebb-nagyobb bosszúságoktól, amelyet a hiányos, nem megfelelően alkalmazott és kihelyezett átjelzések, térkép és bélyegzőhiányok okoztak. Mindezeket azonban elfelejttette a lakosság vendégszeretete, segítőkészsége. Szívesen eligazítottak bennünket; megkönnyítették az élelembeszerzést. Talán tudatlan is arra törekedtek, hogy minél többen megkedveljék a természetjárást, s nem utolsó sorban megyéjüket. Sánta Kálmán Szolnok kor, amikor a medence zsúfolásig van fürdővendégekkel? Száraz állapotban dobálták a rézgálicot a medencébe. fgy nem csoda, ha sok gyermek, felnőtt szemébe is jutott belőle, mint nekem is, alig tudtuk kimosni, vérbe borult a szemem. S. K. Törökszentmiklós: Az Mt. 48. §-a szerint a 25, a 40, illetőleg az 50 évet munkaviszonyban töltött dolgozó részére jubileumi jutalom jár. A jubileumi jutalom a dolgozó egyhavi alapbére. Aranygyűrű adományozásáról jogszabály nem rendelkezik. Egyes vállalatok, intézmények, hivatalok a munkahelyhez való hűséget ajándéktárggyal — egyes helyeken aranygyűrűvel — jutalmazzák. S. L. Jászberény: A munkaviszonyban állók nyugdíj- járulékot fizetnek. Ennek mértéke a munkabér összegétől függően emelkedik. Legkisebb összege a munkabér 3 százaléka. Fizetése úgy történik, hogy a munkáltató a bérből levonja. Sz. A. Szolnok: A lakásépítő szövetkezetek alakításáról szóló 6/1971. Korm. sz. rendelet szerint a szövetkezet tagja lehet minden állampolgár, aki az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elismeri, az előírt készpénz befizetését és egyéb kötelezettségek teljesítését vállalja. Ha a tag az építkezés befejezése előtt kilép a lakásépítő szövetkezetből, új tag felvételéről a szövetkezet igazgatósága köteles gondoskodni. A kilépett taggal a lakásépítő szövetkezet az új tag felvételét követően — 30 napon belül számol el. A lakásszövetkezet és tagja között felmerülő jogviták elbírálása bírósági útra tartozik. N. B.-né, Karcag: özvegyi nyugdíjat a feleség, az elvált nő, az élettárs és a férj kaphat. Az özvegyi nyugdíj ideiglenes vagy állandó. Ideiglenes özvegyi nyugdíjra az a feleség jogosult, akinek a férje a haláláig az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi nyugdíjasként halt meg. A feleségre előírt feltételek fennállása esetén özvegyi nyugdíjra jogosult az a nő, aki élettársával annak haláláig a) egy év óta megszakítás nélkül együtt él, és gyermekük született, vagy b) megszakítás nélkül 10 év óta együtt élt. öt éves együttélés — ha az együttélésből gyermek nem született — özvegyi nyugdíjra nem jogosít. Egyáltalán nem értem ezt az eljárást. Mindenképpen nagyobb óvatosságra van szükség. Tudomásom szerint máshol akkor fertőtlenítik a medencéket, amikor a fürdő- zők már elmentek... Gy. J.-né Tiszaörs Gy. J. Törökszentmiklós: A Szövetkezeti Törvény 72. §-a szerint háztáji föld használatára a termelőszövetkezet tagja akkor jogosult, ha a termelőszövetkezet által meghatározott munkameny- nyiséget teljesítette. Ennek mértékét tehát a szövetkezet határozza meg. A megállapított munkaidő tagonként évi 150, nők részére 100 tízórás munkanapnál kevesebb nem lehet. Panaszával a szövetkezet döntőbizottságához fordulhat. L. M. Jászberény: A Polgári Törvénykönyv 339. §-a szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A bíróság a kárért felelős személyt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a felelősség alól részben mentesítheti. G. J. Túrkeve: Az Mt. V. 55. §-a szerint a pótszabadság csak egyféle címen jár. A fiatalkorúak, az egészségre ártalmas munkakörülmények között dolgozóknak járó pótszabadságot a munka- viszony alapján járó pótszabadsággal együtt évi 12 nap szabadság mértékig össze kell számítani. Egyéb esetben a dolgozó, ha egyidejűleg többféle címen illeti meg pótszabadság, a kedvezőbb mértékű pótszabadságra jogosult D. M. Szolnok: Aki másnak testi épségét megsérti, ha az okozott sérülés 8 napon belül gyógyult, könnyű testi sértés vétségét követi el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A feljelentést a cselekmény elkövetésétől számított 30 napon belül lehet a városi-járási ügyészségen megtenni. A feljelentéshez mellékelni kell orvosi bizonyítványt is, melyben az orvos leírja a testi sértés következményeit. A becsületsértést is bünteti a törvény. Emiatt is a cselekmény elkövetésétől számított 30 napon belül lehet az illetékes ügyészségen feljelentést tenni. A szóban tett feljelentés jegyzőkönyvbe foglalása előtt 100,— Ft összegű okmánybélyeget kell az eljáró ügyészségen leadni. A rokkantsági nyugdíj-jogosultság korábbi szabályai nem voltak egységesek. Más volt a feltétele a bérből és a fizetésből élő dolgozóknál, és más a mezőgazdasági szövetkezeti tagoknál. Az új társadalombiztosítási törvény a rokkantsági nyugdíj feltételeit egységesítette. Rokkantsági nyugdíjat kaphat, aki egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét legalább 67 százalékban elvesztette, s állapotában egy évig nem várható javulás. Feltétele a rokkantsági nyugdíjnak az is, hogy az igénylő a szükséges szolgálati időt megszerezte, és rendszeresen nem dolgozik, vagy ha dolgozik is, keresete a megrokkanását megelőzőnél lényegesen kevesebb. A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő nem változott: 22 éves életkor betöltésekor két év; 22—24 éves életkorban négy év; 25—29 éves életkorban hat év, korkedvezményre jogosító munkakörben négy év; 30— 34 éves életkorban nyolc év, korkedvezményre jogosító munkakörben hat év; 35 éves életkor betöltése után tíz év, korkedvezményre jogosító munkakörben pedig nyolc év. A fiatal korban megrokkantak érdekében a törvény úgy rendelkezik, hogy két évnél rövidebb szolgálati idő esetén is kaphat rokkantsági nyugdíjat az, aki iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül szolgálati időt szerzett, és ezt követően, de még 22 éves kora előtt megrokkant. A szolgálati idő megállapításánál nem az igénybejelentés — hanem a megrokkanás időpontjában betöltött életkort veszik figyelembe. A rokkantsági nyugdíj-jogosultság szempontjából az nem számít rendszeresen munkát végzőnek, aki a munkakörére megállapít- törvényes munkaidőnél rövidebb munkaidővel dolgozik, vagy az igénybejelentést megelőző 180 nap alatt keresőképtelensége miatt 72 napon át nem dolgozott. Annál a dolgozónál a rendszeres munkavégzés sem akadály, akinél a megrokkanást követően az elért kereset a megelőzőnél legalább húsz százalékkal kevesebb. Az AUTÖKER autókereskedelmi üzletága 1975. augusztus 1—10-ig minden telepén leltárt tart.' (Nyíregyháza, Túrkeve, Páty, Maglód, Szentendre, Budapest, XIII. Gogol u. 13.) Ez időszak alatt a gépkocsik átAz ismertetett feltételekkel — jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve — az kaphat rokkantsági nyugdíjat, aki a nyugdíj iránti kérelmét 1975. június 30 után terjesztette elő. Korábban előterjesztett kérelmek esetén is az új törvény alapján kell megállapítani a nyugdíjat például az esetben, ha az június 30. követő időponttól jár, mert a dolgozó táppénzes segélyezése áthúzódott 1975 július hónapjára is. A rokkantsági nyugdíj összege a megrokkanás időpontjában betöltött életkortól, a nyugdíj megállapításáig szerzett szolgálati idő tartamától, a rokkantság fokától és az igénylő átlagkeresetének összegétől függ. A rokkantság fokának megfelelően az I .rokkantsági csoportba tartozó az, aki teljesen munkaképtelen és más gondozására szorul, a II. rokkantsági csoportba azok tartoznak, akik munképessé- gük több mint 66 százalékát elvesztették, de nem teljesen munkaképtelenek. Az említett feltételnek megfelelően a jogszabály táblázatos kimutatással állapítja meg azt, hogy rokkantsági nyugdíjként az átlagkereset hány százaléka jár az igénylőnek. A rokkantsági nyugdíj legkisebb összegét is meghatározza a törvény. A bérből és fizetésből élőknél a korábbi havi 807 forint helyett 1975. július 1-től a III. rokkantsági csoportban havi 910 forint, a II. rokkantsági csoportban havi 870 forint. Ha az igénylő a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt mezőgazdasági szövetkezeti tagsági idő beszámításával szerezte meg, a rokkantsági nyugdíj legkisebb összege a III. rokkantsági csoportban havi 810 forint, a II. rokkantsági csoportban havi 840 forint, az I. rokkantsági csoportban havi 810 forint, a II. rokkantsági csoportban havi 840 forint, az I. rokkantsági csoportban havi 870 forint. Az öregségi korhatár elérése után a jövőben nemcsak felemelni, hanem leszállítani sem lehet a rokkantsági nyugdíjat és a rokkantsági nyugdíj megszüntetésére sem kerülhet sor állapotváltozás címén. adása és az ügyfélforgalom szünetel. A Széchenyi úti 42 lakás energiaellátását biztosító, a Tejipari Vállalat transzformátor-állomásából érkező földkábelt 1975. július 22-én feszültség alá helyeztük. Szolnok megyei ÁÉV Baromfíteivészti szakmunkástanulónak az általános iskolát az idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött fiúkat és lányokat VESZ FEL A BÁBOLNÁI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINAT KÖZPONTI GAZDASÁGA A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés személyesen, vagy levélben, az oktatási osztályon. CÍM: 2943 BÁBOLNA Lótenyésztő és sportlovas szakmunkástanulónak az általános iskolát az idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött fiúkat VESZ FEL A BÁBOLNÁI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT KÖZPONTI GAZDASÁGA A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés személyesen, vagy levélben az oktatási osztályon CÍM: 2943. BÁBOLNA Adatfeldolgozó Központunk felvesz érettségizett és általános iskolát végzett, de 16 évet betöltött női dolgozókat ADATRÖGZÍTŐ MUNKAKÖRBE. Felvételi vizsga: minden szombaton 10 órakor az Adatfeldolgozó Központnál, (Szolnok, Liget u. 36.) Az 1975-ben érettségizők jelentkezését is várjuk sikeres felvételi vizsga esetén tanulmányaik befejezése után alkalmazásukat biztosítjuk. rzuv 625 mázsa méz A szolnoki méhészek nevében szeretném megköszönni a zagyvarékasi Béke és a besenyszögi Kossuth Termelőszövetkezetnek, hogy ez év tavaszán a hatalmas repcevetésükre engedték lepakolni a környék méheit, így a szolnoki méhészekét is. Ezzel hozzájárultak a tavaszi fölfejlesztéshez. Mi mézhez, ők maghoz jutottak. Tehát mindannyian jól jártunk. Köszönjük, a jövőben is számíthatnak ránk. Szívesen megyünk hozzájuk „legeltetni”. Végső soron a népgazdaság is jól jár, mert 1975. évi szerződésünk teljesítése — 625 mázsa méz — biztosítottnak látszik. Sándor János Szolnoki ÁFÉSZ Méhész Társulás, a szakcsoport elnöke Szerkesztői üzenetek Dr. Cs. i. Hirdetmények Megérdemelte a kitüntetést Fertőtlenítés — tiszaörsi módra Talán el sent hiszik, milyen örömmel olvastam a július 13-i Néplapban a „Fáradhatatlanul, az emberekért” című írást. Ebben az újságíró dr. Galaczi András főorvos urat mutatta be az olvasónak. Milyen jól tette! Megérdemli ezt csakúgy, mint a kiváló orvos kitüntetést! A riportról csak annyit: őszinték, tiszták az újságíró sorai, amit csak megerősíteni tudok, hisz nekem és családomnak évek óta körzeti orvosa dr. Galaczi András. Azért fogtam tollat, hogy önöknek köszönetét mondjak a szép cikkért, a főorvos úrnak pedig gratuláljak a kitüntetéshez. Kívánom neki, hogy jó erőben, egészségben még sok-sok éven át hasznosítsa tudását Tiszafüreden, Bodó Lajos Tiszafüred Július 23, igazi nyári hőség. A tiszaörsi strand nagy medencéjében „csúcsforgalom” — rengeteg gyermek és felnőtt hüsöl a vízben. A fürdőgondnok kiadja a parancsot _ a dolgozóknak: fertőtlenítsék a nagymedencét rézgáliccal. Ez eddig rendben is van. De épp, ak