Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-27 / 175. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. július 27. Tizen’Knencedszer a Rysyre Tátrai randevú Augusztus 7—10-e között ismét elözönlik az ország minden tájáról érkező fiatalok a Magas-Tátra Rysy csúcsára vezető hegyi ösvényt. Ifjúsági szervezetünk „Rysy-akciója” már hagyományossá vált, idén tizenkilencedik alkalommal rendezik meg. Ezúttal azonban nem a megszokott környezetben, Strbské Lukyn kap helyet a fiatalok sátortábora. Az akció iránt évről évre •nagyobb az érdeklődés, ez vezette a rendezőket új, tágasabb táborhely kiszemelésére. Ezúttal a Tatranská Lomnica-i (tátralomnici) Eurocamp FICC táborhelyén állíthatja fel a sátortábort a tátrai randevúra érkező 5400 fiatal. Ez egyben azt is jelenti, hogy idén minden kerületet népesebb csoport képvisel majd, mint az előző években. Ebben az évben sem hiányoznak majd a Tátra alatti találkozóról a baráti szocialista országok — Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és az NDK — fiataljainak küldöttségei. A három napot színes, változatos program is gazdagítja. A kulturális műsorban az ifjúsági népi együttesek és énekesek mellett ismert hivatásos művészek és együttesek is szerepelnek. Ismét megrendezik a gitárosok és énekesek versenyét. A sport- és honvédelmi versenyekre is nagyobb lehetőség nyílik majd az új táborhelyen. Ifjúsági szervezetünk e határainkon túl is ismert rendezvénye nem csupán érdekes turisztikai esemény, s gazdag élményforrás a résztvevők számára, hanem fiataljaink internacionalista érzéseinek elmélyítésére is kiváló lehetőség. Az Üj Szóból Lengve! $!at!sztika A Lengyel Statisztikai Hivatal rendszeres időközökben felmérést készít a lengyel népgazdaságban foglalkoztatottak szakképzettségéről. A vizsgálatok eredményét nemrég hozták nyilvánosságra. Eszerint a lengyel népgazdaságban foglalkoztatott több mint 10,5 millió személy közül 1973-ban 611 000 rendelkezett egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel, több mint 1,6 millió érettségi bizonyítvánnyal, közel kétmillióan végezték el a szakmunkás- képző iskolát, 4,4 millióan pedig az általános iskolát. Azok száma, akik ez utóbbit nem fejezték be, 1,1 millió volt. A lengyel népgazdaságban dolgozók száma 1958-tól 1973- ig 64,6 százalékkal növekedett. Ez alatt az idő alatt a diplomások száma 240 000-ről 611 000-re, tehát 154,6 százalékkal emelkedett, a szakiskolát végzetteké pedig 281,7 százalékkal. Ezzel szemben az általános iskolát be nem fejezett dolgozók száma 1 972 000-ről 1 161 000-re csökkent. Kétezer megawatt A tárgyalóasztalnál: Európa A KGST megállapodás keretében az Erőmű és Hálózattervező Vállalat mérnökei jelölik ki a 750 ezer voltos feszültségű villanyáram útját, amely 1978-ra készül el, s hazánk területén összeköti a KGST országokat a Szovjetunió délkeleti energetikai rendszerével. A Szovjetunió, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok után negyedikként Magyarországon épül ilyen nagy feszültségű, a villamosenergia átvitelére ma a legkorszerűbb létesítmény. — Mi a jelentősége? — A gyorsan fejlődő KGST országok mind több energiát használnak — tájékoztat Kordis József igazgató. — A most tervezés alatt álló 750 kilovoltos villamos távvezetéknek legfőbb jelentősége, hogy a Szovjetunió déli energiarendszeréből, ahol 60 ezer megawatt villamos-energiát termelnek, tetemes mennyiséget átveszünk, egyszerűen fogalmazva: nyersanyag helyett készárut importálunk a hazai energiaszükségletek kielégítésére. — Csak magyar szükségletre vásárolunk energiát, vagy jut exportra is? — A modern hálózaton érkező villamosenergiából jut Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária és az NDK energia rendszerének táplálására is. A Szovjetunióban több órával előbbre jár az óramutató, ezért ott a miénknél korábban szökik legmagasabbra a villamosenergia felhasználás. E fogyasztási fáziseltolódásnak az a következménye, hogy ott akkor használnak fel legkevesebb áramot, amikor nálunk és a szomszédos országokban csúcsfogyasztás van. — Honnan indul, meddig ér, mennyit szállít? — Ukrajna legkeletibb pontjánál. Vinyicánál áll a vezetékrendszer első oszlopa, de ide is messzebbről, Dombasz mellől, a Szovjetunió déli energiarendszeréből érkezik a villamosenergia. Vi- nyicától a Lvov melletti Za- pad állomásáig terjed a szovjet szakasz. Áthoz a Kárpátokon annyi energiát, amennyi két és fél mai Gagarin Erőmű teljesítményével egyenértékű, s a vezeték magyar szakasza 270 kilométer után Albertirsán ér véget. A villamos távvezeték összesen 530 kilométer hosz- szú, s a rajta érkező energia Magyarország villamosáram szükségletének több mint a felét képes lenne fedezni, vagyis 2000 megawatt villamosenergia behozatalára alkalmas. Építésének költsége előreláthatóan ötmilliárd forint. — De bizonyára még mindig olcsóbb, mintha új nagyteljesítményű erőművet kellene építeni. Mennyibe kerülne most egy olyan erőmű, amely annyi energiát termelne, amennyit ez a vezeték hoz? — Tizenöt milliárd forintba. .. — Hol tart jelenleg a nagy munka előkészítése? — Elkészül a 750 kilovoltos távvezeték első tartóoszlopa, amellyel a közönség az idei tavaszi BNV-n megismerkedhetett. A páratlan műszaki újdonság elnyerte a BNV nagy díj át. Jelenleg a gödi' alállomáson magasodik, folynak a kísérletek, a szakemberek kíváncsian vizsgálják, hogyan állja a terhelési próbákat. Ezekből az oszlopokból a Dunai Vasmű összesen 687 darabot készít, közel 12 ezer tonna acélszerkezet fel- használásával. — Mit kell tudnia egy ilyen távvezetéknek? — A 750 kilovoltos távvezeték oszlopának magassága 35 méter, és három vezetékszál függ rajta. El kell viselnie 12 tonna erejű szélnyomást és a vezetékeknek egyenként 18 tonna húzóhatást. — Mikor kezdődik az építkezés? — Az albertirsai transzformátor-állomáshoz már felvonult a kivitelező vállalat, és megkezdte a földmunkákat. Ide, vagyis az albertirsai transzformátor-állomáshoz a 270 kilométeres magyar szakasz után fut be a 750 kilovoltos távvezeték. — békés — Európa és valószínűleg a legszélesebb értelemben vett nemzetközi kapcsolatok történetében is egyedülálló, korszakalkotó pillanat lesz, amikor július 30-án, középeurópai idő szerint délelőtt tizenegy órakor Helsinkiben összeül a nagy európai csúcs- konferencia. Természetesen a találkozó igazi jelentőségét nem az önmagában is egyedülálló formai körülmények adják .meg — hanem a politikai tartalom! Mindenekelőtt arra kell emlékeztetni, hogy a helsinki csúcstalálkozó egy rendkívül hosszú, szívós és a tizenkettedik óra utolsó percéig tartott küzdelem eredménye volt. Nem lehet elfelejteni, hogy az 1989-ben elhangzott Budapesti Felhívás után még azért is heves harcot kellett vívniok a szocialista országoknak a vezető tőkés országok politikusaival, hogy a biztonsági konferencia egyáltalán összeüljön! Amikor az első, mesterségesen emelt politikai gátakat sikerült áttörni, Helsinkiben a konferencia első szakaszán megfogalmazták a legszélesebb alapelveket, s Kék könyv formájában tárták őket a résztvevők elé. Ez rendkívüli elvi jelentőségű eredmény volt, de csak a legszélesebb kereteket jelölhette meg. Hogy mennyire így volt, azt mutatta a konferencia második. Géniben tartott tényleges munkaszakasza; 1973 szeptembere óta szavakig, zárójelekig és pontosvesszőkig menő vitákat folytatott, hogy az általános alapelveken belül létrehozza az európai békés egymás mellett élés gyakorlati kódexét. Voltaképpen már 1975 tavaszára világos volt, hogy néhány tőkésország delegációja csak „hátvédcsatát” vív. A szocialista diplomácia következetes elvi szilárdsággal párosuló türelme képes volt elérni, hogy elvi engedmények nélküli, rugalmas kojmpromisszum jöjjön létre a legfontosabb vitás kérdésekben. Ugyanakkor a nemzetközi helyzet és az erőviszonyok általános változása tagadhatatlanul az eddiginél hajlékonyabbá tette az amerikai és számos nyugat-európai delegáció magatartását is. Ha most, utólag a kedvező fordulatot, a nagy áttörést keressük az eseményekben, akkor valószínűleg a politikai kérdések elsődlegességének elismerését kell kiemelnünk! Az évek óta folytatott vita talán leglényegesebb elvi ellentmondása ott húzódott, hogy a szocialista országok diplomáciája a politikai alapkérdéseket tartotta elsődlegesnek és szüntelenül rámutatott arra, hogy a többi vitatéma (gazdasági és kulturális kérdések, valamint a konferencia intézményesítésének ügye) csak a politikai döntés függvénye lehet. Végső elemzésképpen a különböző magatartást tanúsító tőkés partnerek ellenérvei és manőverei mind akörül csoportosultak, hogy valamilyen részletfeltétel előzetes teljesítésétől tegyék függővé magát a politikai döntést. Végeredményben a legbonyolultabb részletkérdésekben is sikerült megfelelő megoldást találni. A kulturális, tájékoztatási, nevelésügyi, emberi kapcsolatok vitájában éppen úgy, mint a hadgyakorlatok előrejelzésének kérdésében. A kompromisszumos megállapodások azonban mind úgy Születtek, hogy a politikai kérdések elsődlegessége sértetlen és érintetlen maradt. így a konferencia legértékesebb eredménye kétségtelenül a politikai kérdések zömét magában foglaló magatartási kódex. Az illemszabálygyűjtemény egyebek között leszögezi az államok szuverén egyenlőségét; a lemondást az erőszakról és ar, erőszakkal való fenyegetésről; a határok sérthetetlenségét; az államok területi épségének megóvását: a viták békés rendezését; a belügyekbe való be nem avatkozást. Genfben a hosszú munkaviták során e2eket az alapvető politikai döntéseket, valamint a függvényükként kezelt gazdasági, katonai, kulturális problémákat olyan részletességgel öntötték formába, amilyenre eddig nem volt példa. Ez azt jelenti, hogy a vázolt kérdésekben nem az ENSZ Alapokmányban vagy más nemzetközi dokumentumokban már meghatározott gondolatok újrafogalmazásáról van szó, hanem egy hallatlanul sokoldalú, részletes magatartási kódexről, amely a kontinens életének jóformán minden vonatkozására kiterjed, s amilyet a diplomáciatörténelem eddig még nem ismert. Ennyiben a helsinki csúcs által megkoronázott összeurópai konferencia világ- történelmi jelentőségű is. Az európai földrész, ahol a hatalmi súrlódások két világháború lángját lobbantották fel, ezzel a konferenciával történelmének új szakaszához érkezett. Az „össz-euró- pai kódex” szellemében kibontakozó együttműködés, amely a tőkésvilág első számú hatalmának, az Egyesült Államok elnökének aláírását is magánviseli majd, óriási — és talán döntő — lépás abba az irányba, amelyet a szocialista diplomácia így fogalmaz meg: visszafordíthatatlanná tenni a nemzetközi enyhülés folyamatát. / K. S. A repülőtér parancsnoka Nem túlzás azt állítani, hogy Szibériában és a Távol-Keleten, ezeken az óriási térségeken a repülőgép lett a leghétköznapibb közlekedési eszköz. Ha valahol a tajgában olajkutat fúrnak, akkor a bulldózerek, a lakóházak épületblokkjai ugyanúgy, mint a fúrótorony, légi úton kerül a helyszínre. Ha valaki megbetegszik, legyen az bármilyen távoli ponton is, a beteghez repülőgépen, vagy helikopteren siet az orvos, vagy ugyanilyen úton-módon szállítják kórházba a pácienst. Ivan Karamanovval a ha- barovszki repülőtér parancsnokával beszélgetek, ötvenegy éves, hivatásos repülő. Alakja sportosan nyúlánk, napbarnított az arca, nevetős, szeret tréfálkozni. — Miért lett repülő? — Kora ifjúságomtól kezdve mindig a repülésről álmodoztam. A harmincas években a szovjet légiforgalom viharosan fejlődött. Abban az időben olyan kiváló repülők, mint például Va- lerij Cskalov szolgáltak példaképül számunkra ugyanúgy, mint ahogy manapság az űrhajósok a példaképei az ifjabb nemzedéknek. Sok fiatal fiú és leány akart akkoriban repülő lenni. Nekem szerencsém volt, felvettek Zaporozsje város repülőiskolájába. Aztán kitört a háború, önként jelentkeztem a frontra. Az első bevetéseim Sztálingrádnál voltak, a háború utolsó napjaiban pedig Berlin fölött repültem. .. — Hogyan került a Távol- Keletre? — 1945-ben szólítottak fel, hogy utazzam ide. Az élet romantikája vonzza a fiatalokat Szibériába, a Távoli Északra, a Távol Keletre. — Érdekes — folytatja Karapianov, — az összes földrajzi térkép, amelyet kézhez kaptunk, már a nyomtatása alatt elavul. Az élet gyorsabb ütemben halad előre, mint ahogy a térképészek dolgoznak. Itt van- akár a mi repülőterünk. 1929-ben szállt le itt az első repülőgép. Habarovszkból Szahalinig 11 nap alatt vergődött el rajta az ember. Ma ezt a távolságot 2 óra tesz- szük meg. — Hosszú repülési ideje alatt bizonyára akadt emlékezetes repülése is. — Természetesen. Egyszer egy zoológus repült a gépünkön, aki a hátizsákjában kígyókat szállított. Valahogy kiszabadultak az állatok és bemásztak a pilótafülkébe. Az egyik kigyó már a fékemre kapaszkodott fel. A fedélzeti mikrofonba kiabáltam: „Miféle hülye hurcolt kígyókat a repülőre?” Ekkor megjelent a fülke ajtajában a zoológus, egy fiatal nagyszakállú fickó. Olimpo- szi nyugalommal összeszedte Ivan Karamanov, a habarovszki repülőtér parancsnoka. A Bajkál-Amur vasútvonal mentén fekvő falvak között helikopterrel tartják fenn az összeköttetést a csúszómászókat és a pulóverjébe dugta őket. Aztán hozzám fordulva így szólt: „Mit kell olyan lármát csapni néhány ártatlan teremtmény miatt? Egyébként sem mérges kígyók, azonkívül repülőket nem esznek. Nem szeretik őket”... — Volt veszélyesebb kalandunk is. Például, amikor leszálláshoz közeledve a földről közölték velem, hogy lent hóvihar tombol. A látási viszonyok a nullával egyenlők. Nekem azonban mindenféleképpen földet kellett érnem, mert az üzemanyagnak már a végén jártunk. Megkértem a repülőtér parancsnokát, hogy a kifutópályával párhuzamosan rakjon- ki benzineshordókat és gyújtsa meg őket, hogy ezek alapján tájékozódhassam. A nagy viharban azonban nem sikerült meggyújtani a benzint. „Lőjjenek bele a hordóba, majd akkor fellobban a láng”, — tanácsoltam rádión keresztül a repülőtéri ügyeletesnek. Végre fellobbantak a fáklyák. Leereszkedtem, letettem a gépet. Mikor a köny- nyű gépmadár a földhöz ért, megrázkódott. Az üzemanyag-mutató a nullán állt. A leszállás azonban sikerült. .. IAPN) •1
