Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-27 / 175. szám

1973. Július 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s December 15-én átadják az építők a szolnoki megyei Heíényi Kórház új 260 ágyas pavilonját Hagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülést Hogyan élnek Jászjákóhalmán a dolgozó nők? Általában javult Jászjákó- balmán a nők gazdasági és szociális helyzete. A koráb­bi éveknél több asszonynak és lánynak biztosítanak hely­ben megfelelő munkalehető­séget, de még mindig nem kielégítő anyagi megbecsülé­sük. A község üzemeiben és intézményeiben foglalkozta­tott hatszázötvennyolc dol­gozó közül kétszázhetven­négy a nő. Jelentős ezenkí­vül a Jászberénybe dolgozni járó nők száma, több mint ötven asszony pedig bedol­gozóként áll munkaviszony­ban. A nők foglalkoztatottsá­gának aránya legmagasabb az iskolákban és a kereske­delemben, nyolcvanegy nő­nek az asztalosipari szövet­kezetben biztosítanak mun­kalehetőséget. A korábbiakhoz vi­szonyítva több nődolgo­zó szerezte meg a mun­kaköréhez szükséges ké­pesítést. Az elmúlt négy év alatt 25 százalékról 28 százalékra emelkedett a szükséges ké­pesítéssel rendelkező nők aránya. A dolgozók általá­nos iskolájában az elmúlt tanévben huszonketten ta­nultak. Javultak a nők mun­kakörülményei. Az üzemek többségében biztosítják ré­szükre a jogszabályokban előírt kedvezményeket. Né­hány munkahelyen azonban még adósak azoknak a fel­tételeknek a megteremtésé­vel, amelyek megkönnyíthe­tik a nők munkáját. Az ÁFÉSZ boltjaiban dol­gozók 44 órás munkaidejét csak túlmunkával tudják biztosítani. Ez kereseti többlettel jár ugyan, de a szabad idő rovására. Csak részben enyhítettek — a kisebb egységcsomagolás­sal — a nők nehéz fizikai munkáján. A göngyölegmoz­gatás, áruszállításkor a ra­kodás még mindig nehéz megterhelést jelent. A ci­pész ksz-nél több mint négy éve húzódik a mosdó, az öl­tözőhelyiségek építése. Az asztalosipari szövetkezet régi malom épületében dolgozó asszonyainak szociális ellátá­sa sem megfelelő. Emelkedett az elmúlt négy év alatt a dolgozó nők át­lagkeresete. A negyedik öt­éves terv elején a foglalkoz­tatott nők 36 százalékának fizetése 500—1000 forint kö­zött volt. Számuk 1975-re 7 százalékra csökkent. Több mint 30 százalékuk 2000— 2500 forint között keres, 9 százalékuk átlagjövedelme pedig eléri a 3000 forintot, Jóval lassúbb a nők kerese­tének növekedési üteme a cipész ksz-nél, ahol szembe­tűnően nagy különbségek vannak a férfi és nődolgo­zók jövedelme között. Még egy női szakmunkás átlag- keresete alig haladja meg az 1400 forintot, a férfi szak­munkásé a 3000 forintot is meghaladja. Mind több dolgozó nő kap­csolódik be a község társa­dalmi, politikai életébe. Nem egy sokgyermekes anya vál­lalja a közéleti tevékenység­gel járó feladatokat. Külön­böző vezető beosztásokban tizennégy nő dolgozik. Jászjákóhalmán javult a nők szociális helyzete, javultak munkakörülmé­nyeik. Egyre több nő munkájára számítanak az üzemekben, szövetkezetekben, a közélet­ben. Jó lenne, ha mindez a jövőben valamennyi munka­helyen az erkölcsi, az anyagi megbecsülésben is fokozot­tabban kifejezésre jutna. ' Ebéd a Fenyőből a duplájára is lenne vevő Pontosan 350 adag. Eny- nyi ebédet készítenek el na­ponta a szolnoki Fenyő Ét­teremben. Ha valaki ide be­lép, láthatja, az étterem nem valami nagy. Korbenéz az ízlésesen megterített aszta­lokon, vagy a műanyag la­pokkal borított falakon, és elismerően bólint: 350 adag? Ez igen, ez nem kevés! De ha eszébe jut, hogy Szolnok déli iparnegyedében a „Jó falat” éttermen és a cukor­gyári „Kristály” bisztrón kí­vül .csak ez az étterem mű­ködik, akkor rájön — a 350 adag bizony nagyon kevés. Mondhatná valaki — ha az étterem kicsi, akkor még nem biztos, hogy a konyha is az. A kétkedőknek a konyha nagyságáról a szaká­csok tudnának egyet s mást mondani, amikor főzés köz­ben egymásnak koccannak a lábasok — nem a sietség, hanem a helyhiány miatt. A zsúfoltság még nagyobb lesz, ha elkészül — márpe­dig megígérték — az idei esztendő decemberére az új gőzüst. Néhány nap alatt be­építik, s így 150 adaggal többet vihetnek ki a fel­szolgálók. S akkor a Vízgép, a malomipar, a Vasipari Vállalat és a Textil Nagy­kereskedelmi Vállalat dolgo­zóin kívül jut ebéd innen az AFIT-osoknak is. De a „Fenyő” és társai — a kicsi, de „Jó falat” innen jó né­hány kilométer — nem old­ják meg az itt élők ebéd­gondjait. Bővítésre ugyanis területhiány' miatt nincs le­hetőség. Az egyetlen járható útról egy idős asszony így vélekedett, amikor a Fenyő­ből hozott ebéd minősége felől érdeklődtünk: — Az ebéd? Az nagyon jó, bőséges, finom, csak egy ba­ja van, hogy a menyemék már nem ehetnek belőle ... Nekik már nem tudok elő­fizetni. ök a városközpont­ból hozzák maguknak. Má­sik étterem kellene ide, egy új! Maguknak is ez a véle­ményük ugye? Nekünk és Néczin Rudolf­nak, a Fenyő étterem veze­tőjének is, aki elmondta, hogy a nagy forgalom miatt még szünnapot sem tudnak tartani. Véleménye szerint megfelelő feltételek mellett — ha a Fenyő nagysága a mostaninak többszöröse len­ne — ezernél több adagot is elfogyasztanának, vagy el­vinnének a vendégek, ö az az üzletvezető, aki tiszta szív­ből várja a konkurrenciát egy új vendéglő képében, és a gőzüstöt, ami ideiglenesen segít a gondokon. H. J. Heti jegyzeteink Sirls hajsza Való igaz, a tanácsülés kissé elhúzódott. Elkongat­ták már a delet mikor az utolsó napirendre került a sor, melynek témája a nagyközség középtávú közmű­velődési tervének megtárgyalása volt. Az első hozzászóló. gyorsan jelentkezett. A járási hivatal osztályvezetője hosszan méltatta a terv erényeit, ostorozta hibáit majd, mondókáját befejezvén köszö­nés nélkül távozott. Nem mondom, sokan csodálkoztak ezen. „A szakterület legfőbb járási gazdája nem kíván­csi a többi véleményre, sőt a végeredményre, az ösz- szefoglalóra sem? Aztán megnyugodtak a kedélyek. Legközelebb félóra múlva — a tanácsülés végén — találkozhattak a vendéggel a tanácstagok. • A nagyköz­ség jó hírű vendéglőjében ült és szigorú képpel sörö­zött. S hogy milyen hajszás volt az Osztályvezető napja, azt bizonyítja az is, hogy a vendéglőben sem maradt sokáig asztalszomszédja a vitában elfáradt tanácsta­goknak. Fizetett és sietve távozott. „Biztos valami in­téznivaló. .de az is lehet, hogy ezúttal más haj­totta. .. H. D. Sorompó Nem egy utat keresztező, lezárt sorompón lóg a ki­csi tábla, rajta a felirat: „Tíz percen túl is zárva tart­ható”! Mit lehet ilyenkor tenni, mint bekalkulálni az útba a sorompó előtti kényszermegállást. Így voltak ezzel a mezőtúriak is — közel 2000-en, akiknek sorompó állja az útját mindennap munkába menet és jövet. Hosszú évek után nem csoda, hogy tü­relmük fogytán. A tanácshoz fordultak, kérték, javasol­jon, kezdeményezzen valamilyen megoldást. A tanács műszaki osztálya először napokon át figyelte, mikor csukódik le és mikor nyílik fel a sorompó. Kiderült, egy óra alatt kisebb-nagyobb megszakításokkal 35—40 percig zárja el az utat a járművek és a gyalogosok elől. A megfigyeléseket a napokban helyszíni szemle követte, amelyen részt vettek a város vezetői, a Sze­gedi MÁV Igazgatóság, a megyei közlekedésrendészeti osztály és a megyei Tanács V. B. építési-, közlekedési és vízügyi osztályának képviselői. A legjobb megoldás egy gyalogos-felüljáró lenne, — mondták a szakemberek. Sokba kerül, — válaszolt a MÁV képviselője és hozzáfűzte, egyelőre semmit sem tehetnek, a tolatási pályát nem változtathatják meg. Nem maradt más hátra, mint a szükségmegoldá­sok latolgatása. Végül a városi tanács vállalta, hogy a közúttól elzárva 3 méter széles járdát épít, ahol szabad lesz az út a gyalogosoknak akkor is, ha a közutat a gépjárművek előtt sorompó zárja el. Kétségtelen a városi tanács jószándékára vall, hogy segíteni akar, legalább a gyalogosoknak, kerékpárosok­nak, a gyerekkocsit toló kismamáknak. De a lezárt sorompó a vonat közeledtét, a veszélyt jelenti. A gyalogosok csak saját felelősségükre mehet­nek át a túloldalra a lezárt sorompó mellett. Ez a kény­szermegoldás kicsit kockázatos. A biztonságos áthala­dás feltételeit is meg kellene tehát teremteni, mert nem elég csak egy sorompó nélküli járdát megépíteni. K. K. Munkásigazgató H a az ember elvállalja, hogy végigmegy egy úton, azt meg kell tenhi még akkor is, ha tud­ja, hogy az az út göröngyök­kel, kátyúkkal van teli. — Hallgatom, figyelem beszél­gető partnerem szavait, és közben arra gondolok: Gáli Mihály becsülettel járja azt az utat, amit immár huszon­öt esztendeje, a munkásigaz­gatónak kijelöltek. Munkás­igazgató! Vajon a huszonéve­sek tudják-e, értik-e, átér- zik-e a szó igazi tartalmát? Mit jelentett akkor az 1940— 50-es években, amikor szo­cialista tulajdonba vettük addig magánkézben levő vál­lalatokat, üzemeket, munka­pad mellől az igazgatói posztra kerülni? Úgy, ahogy- gyan ez Gáli Mihállyal is történt. — Amikor közölték velem, hogy Szolnokra kell jönnöm, a Gyógyszertár Vállalat igaz­gatója leszek, azt mondtam: csak oda ne! Nagyon sok rossz emlék fűz ahhoz a vá­roshoz. De azt válaszolták: ott van rád szükség. így jöt­tem én Szolnokra, így lettem 1951. augusztus 1-én igazga­tó. — Rossz emlékekről be­szélt. .. — Úgy hozta a sors, hogy mint fiatal házas embert Szolnokra hívtak be 1944. január 19-én katonának, in­nét vittek a frontra, és Szol­nokon vesztegelt egy ideig az a vonat, ami a hadifogságból hozott haza. Nem tudtam, él-e a feleségem, a pici fiam, a szüleim. Mit éreztem én akkor? Ettem a babgulyást, amit az asszonyok adtak a hazatérő katonáknak, és azt mondtam magamban: ezt a várost örökre elkerülöm. — Mit hagyott ott a szol­noki vállalatáért? — Pesten, a Ruggyantában voltam tömlőgöngyölő mun­kás. Három műszakban dol­goztam. Tudja, milyen em­bert nyűvö munka az? Mivel kommunista voltam és va­gyok, szabad időmben szemi­náriumot vezettem. Onnét emeltek ki, mint kádert. Nem jött mindjárt Szol­nokra. Először többed ma­gával végrehajtotta az álla­mosítást az ország több me­gyéjében a gyógyszertárak­nál. „Egyszer azt mondták nekem, ezentúl te leszel a jogi iroda vezetője. Én, a hat elemimmel? Hogyan? Itt vannak a törvények, tanuld meg. Hát én tanultam éjjele­ken át. Aztán megkönyörül­tek rajtam, és kineveztek az se volt könnyű!” De mind­ezt a tudást hasznosíthatta, mert Szolnokra igazgató kel­lett. és Gáli Mihály egy bő­rönddel megérkezett a város­ba, meg azzal a nagy elhatá­rozással, hogy egy évnél to­vább nem marad. — Hogyan fogadták a gyógyszerészek a munkás­igazgatót? — Nem ellenérzéssel, in- inkább kíváncsian, mint va­lami csudabogarat. Aztán volt, aki azt mondta: nem munkás ez, csak egy pesti ficsúr, mivel mindig fehér ingben jártam. Voltak ám akkoriban kedvenc káderek, azok azt mondták, beképzelt vagyok, mert nem ittam meg velük a sarki kocsmában egy fröccsöt. Én dolgoztam, meg tanultam. Sok volt a pótolni valóm. A szüleim házánál nyolcán ültünk egy asztalnál, és apám portás fizetéséből nem sokra tellett. Tovább­képzésre vittek: egy padban ültem egyetemet végzett em­berekkel és nekem lépést kellett tartanom velük. Ke­gyetlen dolog volt. Tudom, hogy közben elvé­gezte a nyolc osztályt, dro­gista vizsgát tett, pártfőis­kolai diplomát szerzett. Múl­tak az évek és már a család­dal együtt ide kötődött a va­lamikor elkerülni akart vá­roshoz. — Igyekeztem becsületesen dolgozni. Soha nem voltam álradikális vezető: aki meg­érdemelte, azt megbüntet­tem, aki jól dolgozott, azt becsültem. Amikor az ellen- forradalom idején közölték velem, hogy az én beosztá­som nagyobb szaktudást igé­nyel, meg, hogy én nem va­gyok alkalmas az igazgatói feladatok ellátására, először valami itt belüL.. egy kicsit megrepedt. Aztán egy éjsza­ka lakásomon felkeresett az egyik falusi gyógyszerész, és azt mondta: hallotta, hogy a kommunistákat ki akarják vé­gezni, menjek vele, majd ő elrejt. Az a repedés örökre elmúlt. Azt mondtam: amit tettem, azért vállalom a fe­lelősséget. Látja ilyen görön­gyök kerültek az én utam­ba huszonöt év alatt. — Az út ma sem sima. — Igaz, de ha ma megnézi a mi kis vállalatunkat, és összehasonlítja a régivel: ég és föld a különbség. Akkor az átlag életkor nálunk 60 körül volt, százharmincöt gyógyszerész és három asz- szisztens dolgozott a kis apró, elavult gyógyszertárakban. Ma is kevesen vagyunk, de az átlagéletkor 40 év, és 75 gyógyszertárunkban, meg a központban százötvenkét gyógyszerész és háromszáz asszisztens dolgozik. Több új gyógyszertárat nyitottunk, és tavaly több mint 200 mil­lió forint értéket forgalmaz­tunk. Ez ennek a kollektí­vának az érdeme, amelyik itt dolgozik velem együtt. Mert nehogy azt higgye, hogy egy influenza járvány csak az orvosnak jelent többlet munkát. A gyógyszerészek­nek is. És a mi gyógyszeré­szeink zokszó nélkül dolgoz­nak, ha arra szükség.van, ne­héz heteken át. — Jubileumra készülnek. — Igen, 25 esztendős a vállalatunk. Fiatal, én meg lassan megöregszem. Még három év. és nyugdíjba me­gyek. Tudja, volt egy autó­balesetem 1968-ban, azóta könnyen fáradok. De az uno­káim, a gyerekeim mindig megnyugtatnak. — Tudom, hogy a fia, a menye gyógyszerész, a lánya gyógyszertári asszisztens. — így sikerült. Csak a fe­leségemnek, meg a vejem- nek nincs köze a szakmánk­hoz. De a gyerekeim itt a vállalatnál nekem ugyan­olyanok, mint a többiek. — Itt sem lehet könnyű az igazgatói poszton eleget ten­ni. — Minden napnak megvan a maga problémája, érdekes­sége, ami legtöbbször még a hét végén is foglalkoztatja az embert. Nálunk a válla­latnál köztem és a munka­társaim között akad nézetel­térés, elvi vita. Nem szégyel­lem kimondani, elismerni, ha én tévedtem, de abból soha nem csinálok személy’ kér­dést, ha nekem volt igazam, és mégis ellent mondtak. Egyre büszke ■ vagyok, és ha rágondolok, nyugodt is: sok tehetséges ember dolgozik itt nálunk. Én már az út vé­géhez közeledem, de van, áld tovább menjen rajta. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom