Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-02 / 153. szám
\ u SZOLNOK STEG TÉT NÉPLAP 1975. július 2.’ A munkaerkölcstöl a közösségi magatartás formálásáig Népfrontakciók a szocialista közgondolkodás fejlesztéséért Több új kezdeményezést valósít meg a népfront óbból az' előtérbe került társadalmi, politikai feladatból adódóan, hogy a mozgalomnak minél több fizikai dolgozót, fiatalt és nőt kell felkészítenie a közéleti cselekvésre. A munkások közéleti tevékenységének serkentésére, sokirányú tájékozottságának elősegítésére a Hazafias Népfront — együttműködve a szakszervezetekkel — az,idén is megrendezi a lakóterületi munkásvezetők politikai továbbképző tanfolyamát. Várhatóan az őszi időszakban: tíz munkás tanfolyam indul. Szervezési módjukat illetően szakszervezeti tanfolyamok lesznek, ám a részvevőkre a népfront tesz javaslatot, de az üzemektől, munkahelyektől való kikérés, beiskolázás az üzemi és területi szakszervezeti szervek feladata lesz. A tanfolyamokat kéthetesre tervezik. Hasonló tanfolyamok indításáról tárgyalnak a szövetkezeti szervekkel, központokkal is. fgy lassanként kialakul — a népfrontban társult szervezett politikai erők újszerű együttműködésével — a lakóterületi vezetők politikai továbbképzésének egész rendszere. A vezetők hozzáértésének munkálása igen fontos feladat, de — amint a HNF országos elnökségénél elmondták — legalább ilyen jelentőségű a lakosság közéleti hozzáértésének növelése is. Ezért a népfrontmozgalom — a Csongrád városában korábban szerzett jó tapasztalatok alapján — az őszi-téli időszakban 40 vidéki városunkban megszervezi az állampolgári ismeretek tömegméretű terjesztését. Ez nem teszi feleslegessé az eddig is — nem kis érdeklődéssel és sikerrel — végzett jogpropaganda munkát. Az új vállalkozásnak ugyanis új formája is lesz. A szervezők arra gondolnak, hogy az általános állampolgári ismeretek kapcsán a majdani népfront-rendezvények részvevői előhozzák a helyi konkrét problémákat, egyes jogszabályok hatókörébe tartozó ügyes-bajos dolgaikat is. A jövőben tehát a HNF jogi tömegpropagandája „két lépcsős” lesz: változatlanul folytatják az egyes fontosabb jogszabályok ismertetését — a mozgalom jogászaktivistáinak segítségével, — de méginkább arra törekszenek, hogy egész szocialista berendezkedésünket az alapelvekben és a szervezeti formákban is mind jobban megismerjék az érdeklődők, a helyi közélet mai és holnapi munkásai. A szocialista gondolkodás fejlesztéséhez — mondták a népfrontnál — az is szükséges, hcfgy az együttélés szocialista értelmezése mind több alkalommal szóba kerüljön a népfront rendezvényein. Társadalmi életünk nem* egy gondjának a gyakorlati megoldása jelentette már népfrontviták tárgyát — a környezeti ártalmak elkerüléséről a család szocialista értelmezéséig. A HNF országos elnökségének elméleti munkaközössége most új kísérletet tesz a helyes emberi magatartás normáinak tudatosítására. Elsősorban a népfrontklubokban indít vitát a közösségi magatartásról, az emberi együttélés szocialista szabályairól. Az akcióhoz számos új, elsősorban értelmiségi aktivistát toboroznak. Örömmel fogadták ezért az országos ügyvédi tanács felajánlását az állampolgári ismeretek terjesztésében való részvételre. Mások — személyek és szervezetek — csatlakozását is várja a nép- frontmozgalom az új kezdeményezésekhez. Válságban egy ezüstkoszorús énekkar Ha Jászladányban valaki érdeklődik a néhány évvel ezelőtt még 60—65 taggal fellépő „Ezüstkoszorús diplomával” minősített kórus után, megkérdezik: melyikre gondol? A „maradékra” vagy az új énekkarra? Ugyanis kettéváltak, egy jóból két rosszat csináltak. Titkos szavazás Gavaldik Mihály az énekkart támogató, vegyesipari szövetkezet elnöke. Maga is énekelt, a néhány daloskedvű emberből összeverbuvált, egykori dalárdában és ott volt a virágkorát élő, a kórusművészet ügyét eredményesen szolgáló hatvanöt tagú vegyeskórus próbáin, fellépésein. — Elkeserítő — mondta —, hogy idejutottunk. Szövetkezetünk tagjai szeretnek énekelni, felüdülést jelentett nekik minden fellépés. Mégis- kinéztek bennünket az énekkarból, nem a dalostársak, velük jól megértettük egymást, hanem a karnagy. — Hogy miért?! Olyan nehéz erről beszélni, mint amilyen nehéz megérteni, hogyan lehet azon vitatkozni, hogy az énekkar fenntartóinak — ami egyben az énekkar tagjait is jelenti — joguk van-e vagy sem, közösen tervezni, dönteni az énekkar programjáról, fellépéseiről, az énekkar fejlődésével kapcsolatos tennivalókról. Mint jászladányi lakosok és a szövetkezet dolgozói szerettük volna, ha fellépünk a község ünnepségein, szívesen énekeltünk volna a szövetkezet rendezvényein. Természetesen örömmel vettünk volna részt a megyei vagy országos jellegű találkozókon is. Egyszóval, énekelni akartunk mindenütt, ahol szívesen hallgatnak bennünket. — Sajnos, nem így gondolkodott a karnagy — folytatta —. Tavaly és ebben az évben is meghívást kaptunk az Ipari Szövetkezetek Országos Dalostalálkozójára, örültünk a meghívásnak, a karnagy azonban be akarta bizonyítani, hogy az énekkar tagjai ellenzik a részvételt, ezért titkos szavazást tartott. Hatan szavaztak a szereplés ellen, ezt nem tartotta elég „meggyőzőnek”, újabb szavazást rendelt el. Akkor mar tizem; egy ellenzéki szavazat volt. A ktsz-ben dolgozó énekkari tagok végül megelégelték a fondorlatokat, és kiléptek az énekkarból. Az érieklé-t azonban nem hagyták abba, énekkart alakítottak, a szövetkezeten belül, újból a régi szorgalommal járnak a próbákra. Dr. Baranyi Imre, a nagyközségi tanács vb-titkára is az énekkaron belüli súrlódásokban látja az okát annak, hogy az országosan is elismert kórus már csak árnyéka önmagának. — Tavaly — kezdte a beszélgetést — végrehajtó bizottsági határozat alapján hoztuk létre az egységes ifjúsági és népművelési alapot. A gazdasági szervek — az ipari szövetkezet, az ÁFÉSZ, a tsz és az idetelepült varróüzem vezetői — egyetértettek ezzel a döntéssel. Évi 45—50 ezer forinttal járulnak hozzá annak a közös alapnak a megteremtéséhez, amelyből a népművelési munkát, az ifjúsági, a sport- és az MHSZ- tevékenységet támogatjuk. Ezzel nagyobb lehetőséget akartunk teremteni az énekkar fejlődéséhez is. Figyelemreméltó kezdeményezés. A megvalósítás azonban nem úgy sikerült, ahogyan tervezték. Ezért még inkább elítélendő, hogy ott, ahol az állami és a gazdasági szervek szívügyüknek tekintik a népművelést, személyi ellentétek, egy kollektíván belüli súrlódások meghiúsíthatják a nemes szándékot. A helyi. ÁFÉSZ is alapítója és egyik fenntartója az énekkarnak. Mit mond a kórusban kialakult háborúskodásról Bagi István, az ÁFÉSZ elnöke? — Nem titok, hogy az énekkar egykori alapítói, a karnagy miatt váltak ki az énekkarból. Bántotta őket az a hang, az a mellőzés, ami véleményem szerint sem megengedett egy kollektívában, ahol végeredményben barátok, munkatársak vannak együtt, kultúrában töltik el szabad idejüket, élvezik a közös éneklést. Mit mond a karmester? — Hogy mi a tennivaló? Béküljenek ki a haragosok, s ez nem lesz nehéz, ha felidéz zik a sok szép élményt, a közös sikerek örömét. Végül Kalmár Istvánt, a kórus * karnagyát kérdeztük meg, mondja el, mi juttatta „holt vágányra” az annyi szép sikert elért, nagymúltú és eddig jó nevű énekkart. — Ismerem az énekkarnak azt az igényét, hogy minél gyakrabban lépjenek fel, hogy énekeljenek munkahelyük rendezvényein is. Egyet is értek az ilyen kívánsággal, és a lehetőségekhez mérten fel is lépünk csaknem minden rendezvényen, ahová meghívnak bennünket. Nem tudok viszont egyetérteni azzal, hogy akár a kisipari szövetkezet, akár mások éreztessék velem, hogy ők a gazdái az énekkarnak, mert ők adják a pénzt a fenntartáshoz. Ami az Ipari Szövetkezetek Országos Dalostalálkozóját illeti, tavaly a dalos találkozó előtt betegedtem meg, az idén ... egy kicsit későn kaptuk a meghívást. Vélemények egy énekkar körűig— nem tévedés, nem énekkaron belül — kirobbant háborúskodás okairól. Az igazi okokról azonban egyértelműen és világosan senki sem beszélt. Még kevésbé a megoldásról, arról, hogyan lehetne megszűntetni a tarthatatlan állapotot. Keresni megoldást Pedig keresni, sürgősen keresni kell a megoldást. Senki előtt nem lehet vitás, Rogy az egységes népművelés ügyét Jászladánvban is az összefogás — jelenesetben — az eddigi nagy énekkar közös munkája, eredményes működése szolgálhatja. Helyénvaló az ÁFÉSZ elnökének a megállapítása is, hogy tekintsék kötelezőnek — az énekkar fenntartói, tagjai és a karnagy —■. az egységes népművelés megteremtéséről szóló vb-határozatot. A határozatot, amely minden bizonnyal abból a felismerésből fogant, hPgy a dolgozók azért adják pénzüket a népművelés „közös kasszájába”, mert igénylik a népművelés „ajándékait”, jelen esetben egy szépen daloló énekkar élményt nyújtó produkcióit. Hisz a kórus — nem önmagáért való. Illés Antal KiPERfflföJE ELŐTT Félidőben az olvasási projjram A Hazafias Népfront, az Országos Széchenyi Könyvtár, valamint a Könyvtártudományi és Módszertani Központ ez év januárjában hirdette meg a felszabadulásunk 30. évfordulója tiszte- leétre létrehozott olvasási programot. Az olvasási mozgalomban résztvevőknek legalább hat könyvet kell elolvasni 1975. végéig. A választható könyvek jegyzékét az elmúlt harminc év legjobb magyar és világirodalmi könyvterméséből állították össze. Az olvasásban élenjáró megyék az értékelés végén jutalmat kapnak. A szolnoki Verseghy Ferenc megyei könyvtár dolgozói eddig közel 1500 olvasót „nyertek meg” a mozgalomban való részvételre. Főként a szocialista brigádok körében talált népszerűségre az olvasási program. A város gyárainak, üzemeinek 58 szocialista brigádja nevezett be. Ebből a legtöbben a Ti- szamenti Vegyiművek dolgozói. Élenjár a megyeszékhely két szakmunkástanuló intézete is, de sokan vállalkoztak a hat könyv elolvasására a könyvtár rendszeres látogatói közül is. A könyvjegyzékből a legkeresettebbek Eric Knight: Légy hű magadhoz, Ray Rigby: A domb, Graham Greene: Csendes amerikai, James Jones: Most és mindörökké, valamint Konsztan- tyin Szimonov: Élők és holtak, Nem születünk katonának című regények. Az utóbbi harminc év magyar alkotásaiból legtöbben Németh László: Égető Eszter, Cseres Tibor: Hideg napok, Sánta Ferenc: Húsz óra, Kertész Ákos: Makra című művét választották. Az olvasási programban való sikeres szerepléshez hozzátartozik az irodalmi rendezvényekért való részvétel is. Az idei könyvhéten erre bőven kínálkozott lehetőség, hisz közel harminc író, illetve költő látogatott el Szolnokra, akikkel találkozhattak az irodalom barátai. A Verseghy könyvtár kéthetenként szellemi TOTÓ-t rendez, amelyen szintén pontokat szerezhetnek az olvasási versenyben résztvevők. A múlt hónapban az olvasási program meghirdetői összegezték az eddigi tapasztalatokat. Megállapították, hogy Szolnok megye az elsők között van a szervezésben. Hogy ezt az eredményt megőrizhessék még további munkára van szükség, s elsősorban azokat az üzemeket, vállalatokat kell megnyerni, amelyek eddig még nem jelentkeztek a pályázatra. A televízió éppúgy nem szereti a konvenciókat, a megszokottságot, a rossz beidegződéseket, mint más művészet. Itt is minden egyes program tartalma más-más formai megoldást, ha úgy tetszik egyedi tálalásmódot igényel. Az egyszeri és megismételhetetlen esztétikai követelményének eleget kell hogy tegyen, mert csak az a televíziós alkotás hagy nyomot emlékezetünkben, annak van a képernyőn kívül és túl is utóélete, amely valamiben más — de nem erőszakos kitalációs módon — mint a többiek, a hozzá hasonlók. Emlékezetes portré Mindezt azért mondhatom most el, akár igényként felvetve, akár egyszerű megállapításként ideillesztve, mert vasárnap este a Nagy Lászlóról készült portréfilm éppen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rendezője, Zolnay Pál olyasmire vállalkozott, amire eddig a képernyőn a portré-alkotás műfajában nem volt még példa. Szinte mozdulatlan kamerával, egy teljes órán át Nagy László a költő, arcát láttatta, csupán néhány ; áttűnés és némi világítási hatás közbeiktatásával. Szokatlan merészség, hisz ez a fajta képi monotónia könnyen unalmassá, egyhangúvá válhat. De nem olyan lenyűgöző egyéniség esetében, mint amilyen Nagy Lászlóé! Aki prózában is költőnek bizonyult ezen az estén, s akinek lassan, de tisztán csordogáló szavaiban egész világok tárultak fel, akinek egyéni mondanivalója volt, van és lesz is mindarról, ami vele és ami körülötte történik. Akinek fanyar, bujkáló mosolyában valami ősien emberi fejeződik ki, s akinek fegyelmezett őszintesége varázsos erővel bír. Nos, Zolnay Pál ehhez a költői egyéniséghez szabta hozzá a méltó és megfelelő formát. S munkája ettől emelkedett az elmúlt hetek programjainak fölébe. Egyébként ideje volt már, hogy akit nemzedékek zártak és zárnak szívükbe, a költőt, aki évtizedek óta kiénekli fájdalmait és örömeit, végre így is megismerhessük a képernyőn, „talár” nélkül, személyes valójában. A másik ok, hogy bevezetőben az újszerű megoldások igényéről és szükségességéről szóltam az, hogy a szombat esti összefoglalóból, amelyet a televízió a veszprémi találkozó eseményeinek summájaként nyújtott át a nézőnek, majd a díjkiosztás egyenes közvetítéséből, illetve a díjnyertesekkel készült beszélgetésből is valami ilyesféle derült lei: a sajátos, csak ,',önmagukra ütött” televíziós alkotásoknak vap jövőjük. A III. Richard például — egy részletét az alkotójával Fehér Györggyel készült riport “kapcsán fel is villantották — azzal vált revelációs erejű tévéjátékká, mert szakítva mindenféle hagyományokkal, nem színházi előadás a képernyőn, hanem dráma rákomponálva a szereplők, a figurák arcára. Alkotója nem a szokásos külső jellegzetességekkel operál, hanem belülről ábrázolja a lelki nyomorék tragédiáját. A közelképek olyan tudatos alkalmazásával állunk itt szemben a gazember-király és környezetének leleplezésére, amely kivételes eset a képernyőn. A nézőkhöz oly közel hozza így a tragédia szereplőit, hogy szinte belelátunk sötét lelkűje feneketlen mélyeibe. Ezért is ajánlom a nézők figyelmébe, hisz a díjnyertes alkotások sorában a közeljövőben ismét bemutatja majd a televízió. Fehér György vagy Zolnay Pál azt fedezte fel munkájában amire a televízió a maga sajátos eszközeit tekintve képes: a nézővel való kapcsolatteremtésnek újszerű, sajátos formáját. A közeli képekkel, mint a televízió egyik sajátos lehetőségével gyakran operálnak a képernyő mesterei. De hányszor tapasztalhatjuk, hogy ok nélküli alkalmazása csupán divat, kultusz kérdése. Mert igen is a közelképeket is le lehet járatni, ha nyakra-főre, ok nélkül alkalmazzák őket. Röviden A Színházi Albumra nem lehet ráfogni, hogy ismételné önmagát. Mindig más és más. Egy valami azonban most már egyre jobban kiütközik rajta: az elmélyült- ség hiánya. Még pontosabban az, hogy az egyes riportok vagy a bevezető, átvezető, összekötőszövegként elhangzó megjegyzések, szavak, csupán a dolgok felszínét borzolják. Legutóbb azt ígérte az Album, hogy az elmúlt évek jeles alakításairól szól majd egy-egy művészszel készült riportjában. S az eredmény mi lett? Többnyire beérte semmitmondó színészi sztereotípiákkal a válaszokban. És még egy megjegyzés. Ha egy vidéken élő és játszó színészt vallatnak, miért válik súlyponti kérdéssé a főváros és a vidék összevetése, hisz ezzel akaratlanul is a kettő közötti minőségi különbséget sugallják a nézőben, s talán a művészben is ilyen gondolatokat erősítenek. (Lásd a Csomós Marival készített beszélgetést.) A széppróza kitűnő propagandája a Nyitott könyv. Ez bizonyította újra Tóth Benedek díjnyertes regényének „fellapozásával” is. Okosan úgy olvas bele egy-egy könyvbe, ezt tette, most is, hogy mindig a legérdekesebb részeknél áll meg, s ezzel valójában étvágyat csinál az olvasáshoz. A Nincs visszaút drámai epizódjaiból olyan kép, állott össze ezúttal is, — rendező Hajdúffy Miklós — amely szinte ingerel, hogy kezünkbe vegyük Tóth Benedek regényét. V. M. Rajzoló számítógép Rajzoló automatát állítottak munkába a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet számítóközpontjában. A különleges segédeszköz, egy R 10-es számítógéppel együttműködve, rövid idő alatt bármilyen műszaki rajzot elkészít. Például helyszíni adatok alapján geodéziai térképet rajzol, vagy házgyárak adatainak felhasználásával megrajzolja a gyártható lakások változatait. A rajzoló automata jelentős szerepet játszhat a beruházások meggyorsításában
