Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-13 / 163. szám
1975. július Í3, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP o A jövő tudósjelöltjei Vezetett ön már bolygójárót? Én mar igen. Képzeletben egy ismeretlen boly- ' gón vagyok, és óvatosan nyomogatom a műszerfal gombjait. A kujbisevi ifjú technikusok Pobeda bolygó- járója készségesen engedelmeskedik minden parancsnak. Fénykép- és filmfelvételeket készítek a bolygóról, amelyre űrhajónk leszállt. De elérkezett az ideje, hogy visszatérjek a Földre, vagyis az ifjú technikusok moszkvai központi állomásának dísztermébe. Itt rendezték meg a Modelisztkonszt- ruktor (Modellező) című folyóirat V. országos űrhajózási versenyét. Százötven fiú és leány ér- , kezett a Távol-Keletről, Szibériából, Ukrajnából, a Baltikumból és a Szovjetunió más vidékeiről Moszkvába, hogy bemutassa az űrhajók és az űrhajózási berendezések modellezése terén elért eredményeit. A kozmikus modellezés nem játék. Olyan tudományos szakismeretre van szükség, amely nem szerepel a tantervben: az asztrofizika, a molekuláris biológia, az automatika, a telemechanika, az elméleti fizika tárgyköréből. A fiatalok szorgalmasan tanulmányozzák a szakirodalmat, figyelemmel kísérik az űrhajózási újdonságokat. A Pobeda bolygój áró egyik tervezője, Szerjózsa Kama- jev, a kujbisevi 2. számú iskola hetedik osztályos tanulója úgy véli, hogy a Naprendszer bolygóinak meghó- d’tása már 15—20 év múlva megkezdődik. Éppen ezért fogott hozzá ő is, társaival együtt, a bolygójárók moA kaunasi iskolások robotembere (első helyezést ért el „Az űrhajózási ismeretek népszerűsítése” kategóriában). deli-szerkezetének kidolgozásához. A versenyen száznál több modellt és makettet mutattak be. A Moszkvai Üttörő- palota csapata nyerte az első díjat: a galaktika bolygóinak tanulmányozására szolgáló tudományos kutatólaboratórium modelljét készítették el. Jutalomban részesültek a batajszki (Rosztov megye) és a kaunasi (Litván SZSZK) iskolások is. J. Dubickij a zsűri elnökhelyettese Jégkorszak Mi okozta a Föld éghajlatának átalakulását? Napkutató hipotézise Nem földi kataklizmák, hanem a Nap fényességének hirtelen változásai okozták Földünk klímájának gyökeres átalakulását a jégkorszakok idején — állítja Grand Kocsarov professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája mellett működő le- ningrádi fizikai-műszaki intézet munkatársa. A profesz- szor számításai szerint néhány millió esztendővel ezelőtt a Nap fényessége, a csillag belsejében végbement folyamatok hatására 4—5 százalékkal csökkent Ez a fénykoronából áramló korpuszkuláris sugárzás intenzitásnak csökkenését, következésképpen bolygónk általános elhidegülését okozta. Kocsarov professzor, a Napkutatás ismert szakértője a világűr fizikájának problémájával foglalkozó le- ningrádi nemzetközi szemináriumon fejtette ki nézeteit. Tudományos kutatócsoportja különböző földtörténeti korszakok fenéklerakódásait elemezte. Az alumínium—26 és bőr—10 izotópok ezekben való eloszlásának vizsgálata alapján vált lehetővé, hogy megállapítsák a Föld kozmikus részecskékkel történő „besugárzásának” dinamizmusát az elmúlt évmilliók alatt. Ennek révén pontosan regisztálták az ára- dási és apadási periódusokat. (Az utóbbi maximuma az analízis szerint mintegy kétmillió évvel ezelőtt ment végbe). A leningrádi tudósok szerint a kozmikus sugárzás intenzitása közvetlenül összefügg a „napszél” erejének és a Nap fényességének változásaival. Kocsarov profesz- szor azt állítja, hogy ennek oka nem egyéb, mint az anyag ugrásszerű változása az égitest méhében. Kocsarov beszámolója a szemináriumon résztvevő szovjet és külföldi szakemberekből nagy érdeklődést váltott ki. A szemináriumon egyébként különös figyelmet fordítottak a Nap és a korpuszkuláris sugárzás természetének vizsgálatára. Feltevés rejtélyek megfejtésére Takahasi Minoru japán tudós olyan, kissé fantasztikus hipotézissel állt elő, amely — beigazolódása esetén — fényt deríthet bolygónk távoli múltjának számos rejtélyére. A magenergiával foglalkozó tudós hipotézisének kiinduló pontjául a vízözönről szóló különféle mítoszok és legendák szolgáltak. Takahasi ezeket valóságos események elbeszélésének tekintette, s arra a következtetésre jutott, hogy naprendszerünk már ismert bolygóin kívül egykor egy másik bolygó is keringett (s talán kering még ma is!) a Nap körül, rendkívül elnyújtott ellipszis alakú pályán. Ez a bolygó azonban a világűr feneketlen mélységéből került naprendszerünkbe, és alapvetőleg vízből és jégből áll. Az elmúlt évezredek során e bolygó nemegyszer került Földünk közelébe, amely a maga vonzerejénél fogva óriási tömegű vizet szabadított ki a bolygó testéből. Ezért nem csupán egy alkalommal volt Földünkön özönvíz. A japán tudós nem tartja kizártnak, hogy az élet megjelenése, a mammutok és dinoszauruszok pusztulása mind-mind ennek az ismeretlen bolygónak a jelenlétével magyarázható. Az együttes kísérlet technikai problémai Az andragin periferikus összekapcsoló szemw-.l-Apollo űrhajó------ Szojuz űrhajó ——-j o rbitális kabin. napelem , ^®Szsüip periszkóp baj tómű egyseg parancsnoki / kapcsoló szerkezet-kabin hajtómuegysés* A Szojuz—Apollo együttes repülés során a két űrhajót összekapcsolják, majd huzamos ideig együtt repülnek. Az összekapcsolt repülés folyamán az űrhajósok átszállnak az egyik űrhajóból a másikba, közös tudományos kísérleteket végeznek. Közelítés és randevú Az együttes űrkísérlet fő feladata, hogy kipróbálják a keringési pályán való közelítés és az űrrandevú egységes rendszerét, a nemrégiben kifejlesztett egységesített összekapcsoló szerkezetet, valamint az átszállás technikai eszközeit. A kísérlet megvalósításától mindenekelőtt azt várják, hogy a szovjet és az amerikai űrhajósok megfelelő tapasztalatokra tesznek szert, melyek birtokában képesek lesznek egymásnak segítséget nyújtani esetleges veszélyes helyzetek — katasztrófák — esetén. Az előkészületek során számos — de főként technikai jellegű — problémával kellett megküzdeni. Ezek jelentőségének felmérésére elegendő megemlíteni, hogy az űrkísérletben részt vevő űrhajók tervezése során nem merült fel ilyen együttes repülés lehetősége, mindkét űrhajót sajátos fejlesztési elvek szerint sajátos feladatokra tervezték. A két űrhajónak különböző a belső légköre, a légkondicionáló, az összekapcsoló berendezése. Az Apollót az ismert Hold-kísérletek végrehajtására fejlesztették ki, a Szojuz pedig földkörüli űrkísérletekre készült. A szovjet és az amerikai fél fejlesztő brigádja azonban úgy módosította a két űrhajó szerkezetét, hogy az előzőkben vázolt feladatok végrehajthatók legyenek. E célból mindenkelőtt ki kellett alakítani egy egységes összekapcsoló szerkezetet és meg kellett oldani a két űrhajó légkörének különbségéből származó technikai problémát. Összekapcsold szerkezei A szovjet és az amerikai mérnök-műszaki állomány leküzdötte az említett technikai nehézségeket, kifejlesztettek egy olyan különleges, úgynevezett androgin periferikus összekapcsoló szerkezetet, mely nemcsak a jelenlegi űrrepülésre, hanem a távlati emberes űrkutatás céljaira is alkalmasnak látszik. Kialakítottak továbbá egy légzsilipet — vagy másként egy adaptert, amelyben az űrhajósok az átszállás előtt bizonyos időt töltve akklimatizálódhatnak a másik űrhajó légköréhez. Az eddigi űrkísérletekben használt összekapcsoló szerkezetek két félből — az aktív és passzív részből — álltak. Az aktív rész mindig a manőverező űrhajón van, a passzív részt pedig a személyzet nélküli űrállomásra vagy holdkompra szerelték fel. A passzív részen van a kúpos vezető hüvely, csúcsában rövid hengeres szakasz- szal, míg a 2 aktív részen egy kúpos, hegyes vagy félgömb véggel ellátott csap. Az összekapcsolási feladat abból állt, hogy a közelítés végső szakaszán a csappal bele kellett találni a hüvelybe, majd pontos manőverezéssel tovább vezették a csapot a hüvely hengeres részébe, egészen az illeszkedő peremek érintkezéséig. Ezután az összekapcsoló horgok működésbe léptek és egymáshoz feszítették a két illeszkedő peremet. Működési elvüket tekintve az Egyesült Államokban kifejlesztett összekapcsoló szerkezet gyakorlatilag megegyezett a Szovjetunióban készültteL Annál inkább különbség volt természetesen a méretekben, valamint a szerkezetek kivitelében. Nyilvánvaló, hogy az ilyen megoldású szerkezetek alkalmatlanok a nemzetközi együttműködési feladatokra, de különösen alkalmatlanok a veszélyhelyzet, vagy katasztrófa esetén szükségessé váló mentésre. Ebben az esetben ugyanis két feltételnek kell kielégül- nie. Egyfelől az összekapcsoló szerkezetek kivételének meg kell egyeznie, másfelől azonban a mentő űrhajó és a mentendő űrhajó összekapcsoló szerkezete „nemének” különböznie kell. Nyilvánvaló ugyanis, hogy aktív felet csak passzív féllel lehet összekapcsolni. A szovjet—amerikai együttes űrrepülés alapvető feltétele tehát egy egységes — két egyforma félből álló — összekapcsoló szerkezet ki- fejlesztése volt. Természetes, hogy az eddigi aktív-passzív vezetőhüvelyes csapos szerkezetet teljes egészében el kellett vetni, teljesen új utakon járva kellett az új szerkezetet kialakítani. Semleges nemfi szerkezei így került sor végül is a jelen kísérletben alkalmazandó periferikus androgin összekapcsoló szerkezet ki- fejlesztésére. Ez az elnevezés azt jelenti, hogy az összekapcsolás nem központosán, hanem a kerület mentén elhelyezett vezető elemekkel történik, azért androgin, mert nem két különböző — aktív és passzív — félrészből, hanem két egymással megegyező félrészből áll, amelyek egyaránt játszhatják mind az aktív, mind pedig a passzív félrész szerepét. Az ilyen egységes összekapcsoló szerkezettel ellátott űrhajók, űrállomások tulajdonképpen megfelelnek a nemzetközi szabványnak és elősegítik a gyors mentést is. Az új androgin szerkezet központja az előzőekben már említett kapcsoló horgokkal ellátott illeszkedő perem. E perem körül helyezkedik el egy hosszirányban elmozdítható és rugós tagokra felfüggesztett gyűrű, melyből kúposán három — 120°-onként elhelyezett, egyenlő szárú trapéz formájú — lapát áll ki. Az összekapcsoló szerkezet vezérlőberendezésével a passzív űrhajón a gyűrűt az illeszkedő perem mögé húzAz összekapcsolt űrhajók zák hátra, az aktív űrhajón viszont a perem elé tolják. A közelítés végső szakaszában a két űrjármű összekapcsoló szerkezetének középpontját igyekszenek egyesíteni az aktív űrhajó összekapcsoló szerkezetének lapátjaival. A megközelítés végén a passzív űrhajó hasonló lapátjait bevezetik addig, amíg a közeledő lapátok egészen ütközésig becsúsznak (közeledőhöz képest mozdulatlan) űrhajó lapátjai közé. Légzsilip Az aktív űrhajó további előrehaladása során a lapátokat tartó gyűrű rugós tagjai összenjromódnak mindaddig, amíg a két illeszkedő perem össze nem ér. Ekkor működésbe lép a peremenként elhelyezett 8—8 aktív és passzív feszítőhorog, her- metikus kapcsolat létesül a két illesztőperem között. A hermetikus kapcsolat ellenőrzése után kezdődhet az átszállás. Ismeretes, hogy míg a Szojuz űrhajó légkörének mind összetétele, mind pedig nyomása a tengerszinten levő levegőével gyakorlatilag megegyező, addig az Apollo „légköre” tiszta oxigén, melynek nyomása mindösz- sze 260 Hgm. A két űrhajó légkondicionáló berendezése sem azonos elven működik. Ezért és az eltérő légkör miatt a két űrhajó légkörét az űrhajók összekapcsolása után sem lehet egyesíteni. Az egyik űrhajóból a másikba való átszállás lehetővé tétele végett a két űrhajó közé egy légzsilipet kellett beiktatni. A hengeres formájú 1,42 m átmérőjű 3 m hosszú, mintegy 2 tonna súlyú légzsilip arra szolgál, hogy fokozatosan növelve a légnyomást és változtatva a légkör összetételét, hozzászoktassa az Apollóból átszálló űrhajósokat a Szojuz légköréhez, illetve fokozatosan csökkentve a légnyomást és növelve az oxigéntartalmat, lehetővé tegye az Apollóba való visszatérést, illetve a szovjet űrhajósok átszállását. A 3,65 köbméter belső terű légzsilipben egyszerre két űrhajós tartózkodhat. A légzsilip a pályára állítás és az összekapcsolás előtt az Apollo űrhajó tartozéka. A henger egyik fele így egy hagyományos összekapcsoló szerkezettel az Apollo parancsnoki fülkéjéhez csatlakozik. A henger másik felére pedig az előzőekben tárgyalt egységes összekapcsoló szerkezet van felszerelve. Ehhez kapcsolódik hozzá a Szojuz. A henger mindkét végét hermetikusan záródó, befelé nyíló kb. 1 m átmérőjű ajtó fedi. A légzsilip önálló légköri és hőmérsékletszabályozó rendszerrel van felszerelve. E rendszerek adagolják a zsilip belsejébe a levegőt vagy oxigént, megtisztítják a zsilip belső légkörét a széndioxidtól, a szükséges mértékben fokozatosan csökkentik, illetve növelik a légkör nyomását. A levegő, illetve az oxigénbetáplálás az űrhajósok átszállásának irányától függ. A levegőt, illetve az oxigént tartalmazó nagynyomású gömb formájú palackokat a zsilip külső felére szerelték és a síkborítólemezekkel zárták. A berendezések többi részét belül közös egységben helyezték el. Az ismertetett két fő berendezésen kívül természetesen az űrhajókon számos — apróbb, nagyobb — tecnikai változtatás hivatott biztosítani e páratlan, nemzetközi űrkísérlet sikerét. Szentesi György
