Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-08 / 133. szám

1973. Június 9. SZOLNOK SIEGTET NÉPLAP . T Kulturális szemle a szocialista országokból Nagy sikerrel mutatta be a moszkvai Szovremennyik Színház Mihail Satrov új színművét, „A holnapi idő- járás”-t. Témája Togliatti autógyár építőinek és fejlesz­tőinek az élete. Satrov színművének témá­ja egyetlen nap eseményeit ábrázolja abban az időszak­ban, amikor az ötszázezredik gépkocsi gurult le a futósza­lagról. A színpadon megele­venednek a mai szovjet em­berek, akik már a jövőt ost­romolják: Volisin, az üzem vezérigazgatója, Arhangelsz­kij, a lelkesedő, csak a kö­zösségért élő, de ugyanakkor minden döntést a saját kezé­be összefogó üzemvezető, Lavrov mérnök, a tudomá­nyos-műszaki forradalom megszállottja, aki mégis egy­oldalú értelmiségi, mert csak technikai és technológiai fo­galmakban tud gondolkodni. Moszkvai kritikusok sze­rint Satrov műve a legjobbak közé tartozik, noha a művé­szi-dramaturgiai sztemponto- kat elhomályosítja a színmű sokszor információs jellege. Bihari Hapló A Bihari Napló, a nagyvá­radi Fáklya című magyar nyelvű napilap huszonnégy oldalas negyedévi mellékleté legutóbbi számát a képzőmű­vészetnek szentelte, mégpe­dig a nagyváradi s a Bihar megyei képzőművészetnek. A színvonalas, érdekes, doku- mentáris értékű anyag ösz- szeállításában a szerkesztő­ség elsősorban a város jelen­kori képzőművészeti életének bemutatására és ennek múlt­ba nyúló hagyományaira he­lyezte a hangsúlyt. Festők, grafikusok, mflkri- tikusok, tanárok, építészek közreműködésével, sok érde­kes fotóval és illusztrációval készült el ez a lapszám, amelyben többek között Hor­váth Imre, Robotos Imre, Al. Andritoiu, Cs. Erdős Tibor, Dankanits Ádám, Köteles Pál, Fábián Sándor, dr. Mai- or Nicolae jegyez értékes írá­sokat, verseket, rajzokat. Megemlítjük a Nagyvárad a képzőművészetben című montázst, Boros Endre írását Nagyvárad szecessziós mű­emlékeiről, a Bihari Napló ankétjét a képzőművészet társadalmi funkciójáról, a Tárlatlátogatás című mon­tázst, Mózes Teréz sorait a képzőművészet és népművé­szet kapcsolatáról. Irodalmunk évszázadai „Irodalmunk évszázadai” címmel jelentette meg Bori Imre összefoglaló művét az újvidéki Fórum Könyvkiadó. A kötet abban a sorozatban látott napvilágot, amelyben a nálunk is ismert szerző „A jugoszláviai magyar irodalom története 1918-tól 1945-ig” című műké, továbbá az ál­tala összeállított „Irodalmunk kiskönyve” és az „Irodalmi hagyományaink” című anto­lógiák az olvasók kezébe ke­rültek, ezzel teljes lett a nagy jelentőségű vállalkozás. A képmelléklettel — írói arcképek, művelt, kéziratok fakszimiléi — ellátott, több mint 280 oldalas könyv há- 'rom részre oszlik. Az Előtör­ténetben a szerző a kezdetek­től, tehát a középkortól 1918- ig mutatja be a magyar iro­dalmat A második részben — a történelmi változások előidézte helyzet alapján — a jugoszláviai magyar irodal­mat mutatja be Bori Imre; a két világháború közötti ju­goszláviai magyar irodalom az akkori időszerű avantgar- de-dal indult, azután a Ka­langya, illetve a Híd köré csoportosuló írók jelentik a jugoszláviai magyar irodalom két fő vonulatát, legjelentő­sebb alkotói pedig, -eltekint­ve az irányzattól, melyhez tartoznak, Szenteleky Kornél, Szirmai Károly, Kázmér Er­nő, Herceg János, Majtényi Mihály, Laták István, Gál László. A jugoszláviai ma­gyar irodalom legújabb kora 1944-ben kezdődött; a Híd újjászületése, az újabb nem­zedékek jelentkezése, egy egész sor kiemelkedő mű fel­tüntetése, jelentős irodalmi korszakról tanúskodik. R. T. Huh István versel Szívrepedésig Ki kéne ruccattni egy cseppet Dáridózni egy hétig Játszani a sorssal egy meccset Száz éj erejéig Rá kén kiáltani azokra Kik az aljasát védik Rálépni a ficsur gazokra Egy perc erejéig Zabrálni kéne. nagy sietve Minden jót ami késik S ordítani az istenekre Verekedésig A porbahagyotthoz lehajolni S felemelni az égig A jog zászla ját vinni-vinm Szívrepedésig Félek Tizenhat évszak Egyikén sem Látogattam meg Anyám Rég jártam A rozmaringszinti Házak szűk során Indulni vágytam Ki tudja Hányszor volt már Hogy megyek De félek a simogatása Nem lesz már meleg Ai ünnepi könyvhét keretében kedden este a Szolnoki Galériában tar­tották a Szolnokról el­származott művészek ta­lálkozóját. Szerelmünk, Szolnok őszülő férfi a csupa-üveg palota tövében. Köszönget, köszöntik. — Ez itt mi lesz.. . ? — Az új állami áruház. — A hotel, a Pelikán is vadonat új, ugye? Szép. És a kettő között? Látom, ás­sák a fundamentumot. — Az új művelődési ház. — Sétáljuk körül... — Más látnivaló is van. Miért pont ez a környék ennyire fontos...? —1 Tudod ... Volt itt vala­hol egy kis házikó. Abban laktam, — ha szabad így mondanom — Szolnokon in­nen indultam. — örülünk, ' hogy vissza­jött erre a találkozóra. Kö­tődésre következtetek... — Volt egy kis kert a ház előtt. Az egyik este a rádió­stúdióból kölcsönkértem egy magnetofont... Nem is tu­dom, hogy miért ... Beszél­ni akartam ... verset mon­dani, prózát... önvizsgála­tot tartani. Elindítottam a gépet, és mondtam, mond­tam, amíg csak Je nem járt a szalag. Meg akartam hall­gatni magam. Tudod mi tör­tént? Neked már elmond­tam: egyetlen egy hangot fel nem vett a gép . .. Nem hall­gatott meg. — De nem sokkal később, százak, újra és újra hallgat­ták az Árkád irodalmi ká­véházban. — Igen, a XX. század cí­mű műsorom itt, Szolnokon született... A „premier” is itt volt. Most mi van az Árkáddal ? — Nincs... nem, igen.„ — Miért... — Nem tudom... „Csak”.„ — Kár! Kiszalad a teraszra a ho­tel portása: — Mensáros művész urat a filmgyár keresi... — Látod, mindig így megy. Jaj, ha én egyszer még, csak egyszer az életben, eltölthet­nek Szolnokon egy nyugodt nyarat...! — Bemehetnénk, mit gon­dolsz ... Vannak bent pa­dok .. .? — Nemigen, nem hiszem. Kollégium... ágyakat látok... — Ez volt a tantermünk. Előttem ültél... Hogy utál­tuk Tamást, mert mindig volt vajaskenyere! — Ne erre gondolj, — ha­nem Csíki tanító úrra... Akit megírtál. Szegény jó öreg... u sírját se tudjuk, hol van. ö volt az első tanítónk... Ugye, te is úgy emlékszel rá, hogy nagyon becsületes ma­gyar ember volt, és nagyon jó tanító. ‘ T- Több regényemben fel­bukkan az emléke. Tudod, megvan otthon:.. Pesten ... az első vonalas irkám... „Szilvási Lajos állami elemi népiskolai tanuló...” Csíki bácsi aláírásával. A beszélgetést a reformá­tus templom előtt jegyeztem, . a mai gépipari szakközépis­kolai diákotthonról, ahonnan Szilvási Lajos, az egykori szolnoki állami elemi népis­kolai tanuló annyi mindent magával vitt. — Kicsit rosszul esett, hogy a néptánc fesztivál után meg­kérdőjelezted a koreográfiá­mat . .. Alapjában véve iga­zad van, de sok más, olyan körülmény is van, amiről nem tudsz ... — Nem sikerülhet mindig, minden nagyon jól. Merre jártál...? — A Szovjetunióban, Mon­góliában turnéztunk. Most már kitört a „vakáció”. Mi újság itthon? Mensáros László Dobozi Imre: Holnap folytatjuk című drámájában 1962-ben CL — Vagyunk. Jól,„ Mikor Jössz végleg haza? — Majd ... talán ... A jö­vő titka. Mindig itthon va­gyok ... Lehet elfelejteni: az első fellépésünknél véresre törte a lábamat a csizma. — De veszettül jártad! „Jókedvem van, az ördög bánja, az ördög fog búsul­ni...” — „Sej a mi lobogónkat.. A falujáró korszakunk volt. Hányadikosok is voltunk? Ötödikesek, hatodikosok. Gimnazisták, itt a Verse- ghyben. — Nem is rossz kölyök­kor- gyerekfejjel alapítottad meg a Tisza Táncegyüt­test ... ^ — Áh ... nemcsak én ... — Persze... Tímár Sanyi, Várhelyi Lajos, Molnár Pu- bi... Mind táncosok marad­tak... Hanem... jövőre csi­nálsz ugye egy újabb kore­ográfiát a Tiszának... Perdül a kép, konferálják a műsort: „... előadja Sajti Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes szólótáncosa. — Megvan még a nagy fám ... ? — Az a bizonyos? — Igen, a jegenye. Min­den premierem előtt kisé­táltam alája: „Te nagy fa, meg ne bukjak”! — A fa nem válaszolt. Mondom én helyette, kedves Győri Ilona: akit tizenkét évig, míg nálunk játszott, — és most is —, annyira sze­retett és szeret a szolnoki közönség, az nem félhet a „nagy fától”. Nem mondja: „megbuktál”. Sokat halljuk a hangját, rádióban, televí­zióban. — Igen, szinkronizálok. — Szolnokon kapta a Já- szai-dijat, ugye? Utoljára O’Neill Boldogtalan hold-já- ban láttuk. Upor Péterrel... — Szegény Peti ... 6 vég­leg „elszármazott” ..; Hege­dűs Ágnes is... Győző Laci bácsi is __Sok fiatal van... — A színházban? Igen La­dy Millford, igen: Stuart Má­ria, igen: Goneril, igen: Ol- ffa.,. — Jaj... — ne mondja. Ilyen jó memóriája van? Így emlékszik a szolnoki szere­peimre? — Igen, művésznő. Valaki odaszalad hozzá: — Nem jön vissza ... Csak legalább vendégnek ... — Csoda nekem ez a vá­ros ... Akik most nem jöhettek el. Levélidézetek: „...filme­zek, megyek, amikor tudok. Horváth Sándor”. „Nagyon köszönöm meghívástokat, de akkor Csehszlovákiában le­szek egy nemzetközi vers­es prózamondó fesztiválon. Nagyon köszönöm, hogy em­lékeztek rám. Én is rátok, ti ott, szolnokiak. Keres Emil”. „Mennék, de külföl­dön leszek. Benedek Jenő”. „Tv-szinkron, próba, nagyon sajnálom... Szolnok nekem Szolnok marad. Somogyváry Rudolf’. „Kimondhatatlanul bánt, hogy nemi tudok men­ni szülővárosom. De üze­nek a régi társaknak: Bár zord a hare, megéri la világ. Ha az ember az marad, [ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű ldiák. Ezt üzenem haza Szolnok­ra Ady Endre révén, én Ger­ries János”. Mi is így gondoljuk, itt­hon. Tiszai Laios ♦ „Dodó”: azaz Varga D. József vallomása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom