Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-07 / 132. szám
) IX SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. június 7. Levél Túrkevére Nemrég érkezett ez az egyszerű szavakkal is spkat mondó levél a Szovjetunióból, amely a harminc évvel ezelőtti harcok egyik „névtelenjére” emlékeztet bennünket, Szolnok megyeieket, — Kedves magyar barátaim! 1975. április 4-től 9-ig Túrkeve városában tartózkodtam, ahol a városi temetőben nyugszik testvérem-, Valentin Bandurenko, a szovjet hadsereg katonája, aki az önök földjén áldozta fel fiatal életét 1944 novemberében, amikor Túrkeve felszabadításáért harcolt. Szomorú látogatásra érkeztem Magyarországra. Köszönetét mondok azért a meleg fogadtatásért, melyben a város vezetői részesítettek, elsősorban a városi pártbizottság első titkára, Száraz László és a városi tanács elnöke, Koszna Mihály. Az említett elvtársak figyelmesek és jó házigazdák voltak. Megmutatták nekem a fővárost, Budapestet és Gyulát, Kecskemétet is (a mi Szimferopolunk testvérvárosát). Megtekintettem Túrke- vén a harminc év eredményeit bemutató kiállítást. Meglátogattam a túrkevei városi múzeumot. Jártam az autójavító üzemben, találkoztam magyar kommunistákkal. Szívből jövő köszönetemet fejezem ki azért az albumért, melyben megörökítették a magyarországi látogatásaimat, s azt a helyet, ahol a fivérem elesett és azt is, ahol nyugszik. Köszönetét mondok az édesanyámnak küldött kenyérért és sóért, és Koszna Mihálynak, valamint őszinte nagyrabecsülésemet fejezem ki a túrkevei általános iskola igazgatójának, Farkas Dánielné elvtársnőnek, kedves útitársamnak, aki magyarországi kísérőm rótt. Nagyezsda Ivanyejeva Szovjetunió, Keres Müieejsztszkij utca 25—27. Propagandistáknak ajánljuk A nőkérdés össztársadaiml jellegéről fi nők harca kivívásáért nem a marxizmussal kezdődött. Már kétszáz évvel ezelőtt az amerikai függetlenségi háborúban, majd a francia forradalomban megfogalmazódtak azok a polgárjogi célok és követelések, amelyeket az úgynevezett feminista mozgalmak előzményének tekinthetünk. Ezeknek a lényegüket tekintve, polgári mozgalmak-' nak közös jellegzetessége volt, hogy a nőkérdést önmagában szemlélték és emancipációs követeléseiket többé-kevésbé elszakították a kor más, nagyfontosságú gazdasági, társadalmi és politikai problémájától. A feministák szenvedélyesen és áldozatkészen küzdöttek a nemi felvilágosításért, a fiúk és lányok koedukált oktatásáért, a nők egyetemi felvételének engedélyezéséért, az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének elfogadtatásáért és valóra váltásáért, — de anélkül, hogy mindezt összekapcsolták volna a magántulajdonra és a birtokos osztályok uralmára épülő társadalmi rend átfogó bírálatával és támadásával. A marxizmus és a marxi eszméktől áthatott munkás- mozgalom nőpolitikája azáltal és annyiban is újat hozott a feminizmushoz képest, hogy kezdettől fogva elvetette a nőkérdés elszigetelt, önmagában való szemléletét. Megmutatta az összefüggést a nőkérdés és a kor egyéb nagy problémái között és beillesztette a nőemancipáció programját az elnyomott és kizsákmányolt társadalmi osztályok, s rétegek általános felszabadításának programjába. A marxizmus, majd a leninizmus azt hirdette, hogy a munkásnőnek —■ a férfi proletártestvérével együtt — előbb a tőke és a nagybirtok uralma alól kell felszabadulnia és csak azután szabadulhat fél a családi elnyomás, a hagyományos családapaférj i uralma alól. Nos, az elmúlt három évtizedben nálunk a történelem elvégezte a nagybirtokosok és a nagytőkések uralmának, a magántulajdon mindenhatóságának felszámolását. Azonban a marxizmus ama tanítása, hogy a nők tényleges egyenjogúsításának feladatát az ország, a társadalom egyéb jelentős problémáival összefüggésben kell szemlélni, és hogy a noemancipáció folyamata szüntelen kölcsönhatásban van a társadalom gazdasági, szociális és tudati változásainak alapfolyamataival. Vegyünk egy példát és mutassuk be azon az előbbi megállapítás érvényét. Itt van a nők otthonon kívüli munkavállalása. Századunkban, különösen annak második felében ez a folyamat Magyarországon is jelentősen előrehaiadt. Amíg a századfordulón az összes keresőnek mintegy 25 százaléka volt nő, 1949-ben pedig kereken 30 százaléka, addig napjainkban az összes aktív keresőnek csaknem a fele, pontosan 44 százaléka leány és asszony. Köztudomású, sősorban az iparosítás, különösen az utolsó negyedszázad gyorsított ütemű iparosítása tette lehetővé, és ösztönözte a gazdasági függetlenségre vágyó, magasabb egyéni-családi életnívó felé törekvő nőket, hogy kereső foglalkozást vállaljanak. Csakhogy iparosítani többféleképpen lehet. A fejlődő ipar növekvő munkaerőszükségletét, amint ez az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek tapasztalataiból ismerjük, többféle módon lehet kielégíteni. Lehet ipart telepíteni oda, ahol a nőlakosságnak jelentős munkaerőfeleslege van. Az ilyen iparosítás akként teszi keresővé a nőket, hogy aközben megmaradnak otthonukban, megszokott környezétükben, támaszkodva a gyermekgondozás, oktatás,' közétkeztetés ama intézményeire, amiket a község vagy a kisváros nyújt nekik. E megoldás azzal, hogy lakóhelyükön hagyja a nőket, egyszersmind mentesíti őket az életformaváltoztatással együttjáró feszültségektől, a különféle urbanizációs ártalmaktól. Lehet a munkaerőt (nőket és férfiakat) akár családostul is , a nyersanyagok és energiaforrások közelében újonnan létesített ipari központok köré telepíteni. Ez esetben az otthonukból elköltözött nők beilleszkedési feladatai annál súlyosabbak és fárasztóbbak lesznek, mennél többet késik az ipari centrum életműködéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra: a lakóépületek, a közlekedés és egészségügy, a közoktatás és gyermekelhelyezés, a közétkeztetés és szórakozás intézményeinek létrehozása. És lehet az ipar munkaerő- igényét ingázás révén kielégíteni. Azon az áron, hogy családapák és családanyák napi 2—4 órát utaznak otthonuk és munkahelyük között, vagy ami még rosszabb: hétről-hétre, sőt hónapról- hónapra alig néhány napot töltenek együtt családjukkal, mert munkanapjaik éjszakáit albérleti szobájukban, ágybérletükben, vagy munkás- szálláson töltik. A családjával otthon maradó asszony" megterhelése ilyen esetben gyakran emberfeletti: a kereső foglalkozás gyakorlása mellett egymaga látja el a háztáji gazdálkodást, az otthon teendőit, a gyermekek gondozását és nevelését, sőt részben még a távollévő férj élelemmel való ellátását is. A irprripc tehát- hogy'a IVEI UCo nők otthonon kívüli munkavállalása menynyiben segíti elő az igazi, az emberhez méltó emancipációt, a nő személyiségének kitel.iesedését. — csakis a munkavállalás körülményei- ' nek és feltételeinek ismeretében dönthető el. Íme, a nőkérdés egyetlen fontos problémájának elemzése is meggyőzően mutatja: mennyire elengedhetetlen, hogv a nőemanciöáeió folyamatát a szocialista építés egészének keretébe illesszük és összhangba hozzuk az ország gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális fejlődésének többi alapfolyamatával. L. P. Elektronikus diszpécser A külszíni fejtésű bányák üzemmenete viszonylag könnyen figyelemmel követhető és ellenőrizhető. A mélyművelésű bányákban folyó munkáról annál nehezebb egységes áttekintést kapni a termelésirányítás, valamint a balesetelhárítás számára. Persze a technika mai fejlettségi szintjén ki lehet építeni egy olyan automatizált információs rendszert, amely pontos és folyamatos tájékoztatást nyújt a bánya műszaki folyamatairól, minden, a szabályostól eltérő mozzanatról. Ilyen rendszert hoztak most létre a Szovjetunió Lvov-Volinszki szénmedencéjének egyik bányaüzemében. A képen látható helyiségbe fut be minden adat a szénkitermelés folyamatáról, a fejtőgépek munkájáról, a termelés mennyiségi és minőségi mutatóiról. A termelésirányítók a legkisebb üzemzavarról, rendellenességről is azonnal értesülnek az elektronikus rendszer útján, s a legrövidebb időn belül be tudnak avatkozni a folyamatba, segítséget tudnak nyújtani a több száz méter mélyen dolgozók számára. Ai EKG—kinoi viszony Bár az EKG-országok és Kína kereskedelme gyors ütemben emelkedik, még Gyurkd un: Három folytatás a lorizmosról Az első Gyalogolni jó. Állította ezt riport- könyve címében Móricz Zsigmond megmosolyogtatóan. Gyalogolni csodálatos lehet. Állította e sorok írója, úgy a kétezredik kilométeren túl, keserű rezignációval és fájós üleppel emlékezve vissza egykori pökhendi mosolyára a riportkönyv címpt illetően. Mint annyiszor máskor, úgy ím most is a klasszikusnak volt igaza, s nem a világot végig loholni akaró, néha bizony csak nézni tudó mintsem látni is képes zsurnalisztának. A Mercedes autóbusz azonban mit- sem törődve önkritikus gondolataimmal, szinte a farán fordulva vette az újabb szerpentin-kanyart, hogy feljebb és egyre feljebb kapaszkodjon a Lovcsen oldalán az aluli-ól kecskecsapásnak tűnő, de rajta haladva mérnöki munkának is precíz országúton. Felettünk az immárpn kék ég, alattunk vagy ötszáz méterre a völgy felett ezer méteren szálló repülőgép, még alantabb a felhők és, ha a réseken bepillantást enged a mély, akkor ott, legeslegalul a másfélezer méter mélységben a kotori öböl. Az egykori Kattaró. A tenger öböl kékje a repülőgép ezüstje, a felhők komor szürkéje, a sziklák zord fehérje, s az inkább cserjés, mint erdős táj mord zöldje fölé harangként boruló pasztelszínű ég, — így együtt csak a természet palettáján kikeverve nem hat ez a giccs erejével. Ettől a szépségtől kicsi lesz az ember, még ha az önmaga létrehozott technika -egyik csodáján, egy modern autóbuszon is ül. Ettől az ötök valóságig mozdulatlannak tűnő tájtól felgyorsul bennünk a tü- hő idő és nemcsak kicsinységünk, de gyors múlandóságunkat is érezzük. Különösen, ha lenézünk, az ezerötszáz méter mélységbe, éppen ott. ahol egy kis kőemlékműn — szokás szerint — koszorú és fénykép iga-, zol ja, hogy egy pillanatnyi megfe- ledkezés elég, mert a Lovcsen oldala nem lágy, lankás vidék és nincs is több pillanat. A táj szépségével és e szépség miatt oly annyira szükséges — éber figyelem nélkülözhetetlenségével Jugoszláviába érkezésem első estéjén volt szerencsém már találkozni. Miután a szervezés nem éppen erős oldalunk, az az újságíró csoport, amely meghívást kapott, hogy a Split melletti Makarskában részt vegyen egy nemzetközi tanácskozáson és utána némi kis (?) országjáráson is, az olasz partok felől jövő és mind viharosabb szélben ott állt egymást bámulva esté tíz" óra tájt amár kiürült spliti pályaudvaron. Öten is lehet az ember magányos. Próbálják ki: ahová mennek az ismeretlen vidék. Este van. Vihar. Üres pályaudvar. Bezárt információs irodák. És emberek sehol. Se sétálók és ez még a kisebb" baj. se ránk- várók. és ez a nagyobb. Olyan árva és gyáva lesz ötödmagával is az ember, hogy hosszú percekre megbénítja a tanácstalanság. Nos, a hosszú percek, a bénító tanácstalanság után, egy Mercedes taxi jött és a közlekedési szabályok teljes felrúgásával öt magyar és egy jugoszláv sofőr, valamint vagy tíz csomag zsúfolódott össze az ötszemélyes gépkocsiban. A vihar körben teljes erővel kitört és az eső úgy zuhogott, hogy az ablaktörlő sziszifuszi munkát végzett. És ekkor az egyik, kanyarban, túl már Spliten, de még az út elején, egy vakítóan fényes villám jóvoltából bepillanthattam az örökkévalóságba. Az örökkévalóság a jobb hátsó kerék mellett és alatt, mintegy száz méterre tajtékzott: az Adria vitatkozott tombolva ím már a sziklákkal. Látszólag a sziklák voltak az erősebbek! De ki lát a sziklák tenger fölé hajló íve alá? Oda ahová már bemarta a makacs és soha meg nem pihenő tenger. A gépkocsivezető az utat bámulta, csendesen kérődzte a rágógumit és időnként unottan ásított. Mindig akkor — úgy éreztem — amikor a kerekek és a szakadék széle között, nekem tűnőén centiméterek voltak csupán. Űristen, ez az ember unta ezt a csodálatosan félelmetes, és félelmetességében is pompás utat. Mint a ragvogó nőt, akit mindenki kíván, de akit unja a férje a néhány évi házasság után. De nem én untam. Az utat. Én csak féltem ezen az első leckén, ezen a szoktatón a dalmát, majd montenegrói, kosevói utakhoz. Csendben és fölényes pofát mutatva féltem. Ha már egy viharos éjszakán, villámfénynél kell meghalnom a bömbölő tenger és a maró sziklák gyilkos ösz- szefogása miatt, haljak meg férfihez méltóan. ' — Előfordul itt gyakran baleset? — Elő ... — Meghalnak az utasok? — Meg ... — Maga nem fél? — Mitől? — tette jobb oldalról balra a rágógumit a gépkocsivezető és úgy nézett vissza rám csodálkozva, mintha azt kérdeztem volna tőle, szokott e félni otthon, ha sötét a szobája és nem gyújt villanyt. Igen, ami számunkra szokatlan, sőt riasztó, ami szájtátó és emlékezetes, mindaz azok számára, akik, benne és vele élnék, sőt általa és miatta: megszokott, természetes. A tengerpart több százki.Vométeres íve Pulától, le egészen Kotorig manapság százezreknek. ha nem millióknak ad megélhetést, gyarapodó életszínvonalat Jugoszláviában és közvetve, sőt talán közvetlenül is, jelentékenyen járul hozzá az a csodálatos szép alkotása a természetnek egész Jugoszlávia gazdasági, következésképpen politikai élete fejlődéséhez. Nem véletlen hát, hogy ott, ahol a táj, a lehetőségek kihasználása nyomán az idegenforgalom, a turizmus egyik alapvető nemzeti iparággá vált, ott, ahol a nemzetgazdaság számára Dubrov- nyik szépsége nem szívlágyító ro- manticizmus, hanem valutát keményítő realitás, — nos, nem véletlen hát, hogy ez az ország vállalja el Immáron már évek óta a nemzetközi idegenforgalommal foglalkozó újságírók európai találkozójának megrendezését. A makarskai újságíró találkozó egyik és nem is titkolt célja, legalábbis a házigazdák részéről az volt, hogy a turizmus, az idegenforgalom általános, nemzetközi érvényű kérdései mellett és között, alapvető helyet kapjon a Jugoszláviába irányuló idegenforgalom növekedésének elősegítése. Más szóval, vendéglátóink bölcs előrelátással, az „egyéni” és a „közösségi” érdekek összehangolásával tudatos propagandát fejtettek ki a nemzetközi feladatok megoldásán belül saját hazájuk idegenforgalmi érdekében. Tanulni ebből nekünk sem lenne megvetendő. Ezt a mondatot először a tanácskozáson fogalmaztam meg magamban, aztán útközben néhányszor még. Közhely? Igen. De ez a közhely igazságot fejez ki. Még akkor is, ha ostobaság lenne a Balatont és lehetőségeit egybevetni az Adriával, Montenegró, Kosovó hófödte csúcsait a Mátra, a Bükk tájaival. Nem összevetni kell, nem összehasonlítani! A különbözőségben van a lényeg és a lehetőség. (Folytatjuk) mindig rendkívül szerény a közösség más államokkal folytatott árucseréjéhez képest. Az EGK Kínából származó importja 1973—1974 között 570 millió dollárról 1.07 milliárdra, exportja 570 millióról 1,23 milliárd dollárra emelkedett. Az OECD adatai szerint az. EGK-országok szovjet exportja tavaly durván 4 milliárd, importja mintegy 3,6 milliárd dollár volt. KGST-kapcsolatok A KGST csaknem. 30 nemzetközi szervezettel tart fenn kapcsolatot. A KGST külső partnereinek száma egyre növekszik: míg 1973-ban 14 nemzetközi szervezet 10 rendezvényén vettek részt képviselői, 1974-ben már 22 nemzetközi szervezet hívta meg tanácskozásra. Ezeket az adatokat a KGST titkárságának most induló bulle- tinja közli. A KGST szakértői részt vesznek egyebek között az ENSZ kereskedelmi s fejlesztési szervezetének konferenciáján, s részt vettek az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének, az UNI- DO-nak szemináriumain és szimpóziumain. Felszólalásaikat, tapasztalataikat különösen a fejlődő országok és ezek regionális szervezetei kísérték figyelemmel. Más nemzetközi szervezetek kén- viselői rendszeresen részt vesznek a KGST állandó bizottságának ülésein. Az elmúlt évben csaknem 30 nemzetközi szervezetet hívtak meg a KGST által szervezett rendezvényekre. Eredményesen fejlődnek a KGST és Finnország üzleti kapcsom latai. Mint Ismeretes, Finnország volt az első kapitalista ország, amély a szocialista gazdasági közösséggel együttműködési megállapodást kötött.
