Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-29 / 151. szám
T975. jflníus 29. SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP India: az Alfaiiabad-krízis Indiában, a világ második legnagyobb lélekszámú országában mesterségesen csiholt politikai válság robbant ki, amelynek középpontjában Indira Gandhi miniszterelnök személye áll. Formailag a krízist az váltotta ki, hogy Allahabad városában a körzeti bíróság a miniszterelnököt „bűnösnek találta”, mert az 1971-es választások során, állítólag törvénytelenül állami segítséget használt fel választási kampányának megszervezéséhez. A bíróság ítélete erre hivatkozva megfosztotta Indira Gandhit képviselői mandátumától és ennek távolabbi következményeként miniszterelnöki posztjától. A miniszterelnök fellebbezett a Legfelsőbb Bírósághoz, s a fellebbezés részeként igényt tartott arra, hogy az eljárás befejezéséig hivatalában maradjon. Lássuk előbb az ügy részleteit. Az 1971-es választásokon Indira Gandhi a Kongresszus Párt centrumára és mérsékelt balszárnyára támaszkodva elsöprő győzelmet aratott. A választáson Gandhi asszony egy Radzs Narain nevű jelentéktelen jobboldali „szocialista párti” demagógot ütött el a mandátumtól, s a pert négy esztendővel ezelőtt a megvert rivális indította a miniszter- elnök ellen. Allahabadban — amely egyébként Indira Gandhi szülővárosa — a bíróság négy éves munkával két szabálytalanságot tudott kibányászni. Az egyik az, hogy a helyi kormányzat emelvényt építtetett és a nagygyűlések idejére villanyáramot bocsátott a miniszterelnök rendelkezésére, hogy a megafonokat működtetni tudják. A másik az, hogy Indira Gandhi választási kampányának vezetője lemondott ugyan korábbi személyi titkári állásáról és már fizetést sem kapott — a kampány kezdetekor azonban még nem törölték az állami hivatalnokok listájáról. Az igazi okokat nem a négyéves per most meghozott elsőfokú ítéletében, nem az allahabadi bíróságon kell keresni. A lényeget abban lehetne összefoglalni, hogy Indira Gandhi annakidején a kongresszus Párt legkonzervatívabb és nagy személyi hatalommal rendelkező politikusainak szövetségét, a úgynevezett „Szindikátust” kiszorította a párt hatalmi pozícióiból. 1976 tavaszán Indiában \ parlamenti választások lesznek és Indira Gandhi politikai ellenfelei elérkezettnek látják az időt arra, hogy visszaüssenek! Az időpont valóban nem kedvezőtlen számukra, miután számos rendkívül bonyolult tényező következtében India sok szempontból hullámvölgyben van. Indira Gandhi számos reformot hajtott végre. Kiterjesztette az állami szektor hatáskörét, megfosztotta kiváltságaiktól a maharadzsákat. Tőkés viszonyok között szükségszerűen korlátozott hatásfokú öntözési és földreformterveket készített. Pozíciója külpolitikailag is rendkívül megerősödött. Az utóbbi néhány évben azonban igen gyenge termés volt és a lakosság robbanás- szerű növekedési ütemét alig sikerült lelassítani. Ez India több vidékén éhínséghez vezetett, az ország egésze számára pedig rendkívül kiélezte a gabonaproblémát. E helyzet következménye volt, hogy nem sikerült államosítani a gabonakereskedelmet, s az élelmiszer ellátás a csalás és korrupció melegágyává vált. A második csapás, ami Indiát érte, az olajárak emelkedése. India gyakorlatilag nem termel olajat, földrésznyi nagysága és az iparosítási folyamat előrehaladása ugyanakkor nagyszabású importra kényszerüli. Ezért a korábbinál lényegesen magasabb árat kell fizetnie, ami katasztrofálisan súlyosbítja az ország pénzügyi helyzetét. Mindez (más gondokkal párosulva) azt eredményezte, hogy az utóbbi években Indiában még csökkent is az átlagos életszínvonal és a „szegénység elleni harc”, amit a miniszterelnök meghirdetett, mindmáig eredménytelen maradt. Politikai nyelvre fordítva ez azt jelentette, hogy a néhány évvel ezelőtt még ellenfelei által is sebezhetet- lennek tartott miniszterelnök támadhatóvá vált. Az allahabadi ítélet csak az „első nyíllövés” volt egy elkeseredett politikai küzdelemben. Az adott helyzetben India, sőt Dél-Ázsia és az egész harmadik világ nyugalmát és egyensúlyát veszélyeztetné, ha az Indira Gandhi ellen indított politikai hajsza eredménnyel járna. A legújabb értesülések szerint Fakhruddin Ali Ahmed az Indiai Köztársaság elnöke rendkívüli állapotot rendelt el az egész ország területére. Indira Gandhi miniszterelnök rádióbeszédében hangsúlyozta, hogy összeesküvést szerveztek a nép demokratikus vívmányai ellen. Köe a tenger? •t mérföld =1.853 knfA; fgyes orszÍ£0~k Igfnye a mérföldben; Rassra 3 •• wzm « . b rrm 12 FWV 5 ’ BKB 12 feleff. III11I11II 6 E-TZ3 meghatározitfálT* Március 17. óta Genfiben ülésezett az ENSZ 3. Nemzetközi Tengerjogi Konferenciája azzal a céllal, hogy az 1974. június 20-án Caracasban megrendezett konferencián felvetett 250 tervet, illetve javaslatot megvitassák és kidolgozzák a Föld 71%-át borító ..Kék Kontinens” alkotmányát. A probléma megoldását a társadalmi rendszerbeli különbségek mellett a tengerhez és a világgazdasághoz való viszony, sokféle csoportérdek sietteti. Eltér a tengerparttal és a tengertől távollevők igénye. más a nagy kereskedelmi, halászati flottával, fejlett bányászati technológiával rendelkező országok, a nagyobb tengeri hatalmak és a fejlődő országok elképzelése. Ez a sokféle nézet jogi rendezést sürget. hogy elejét vegyék a tengereken, egy új kalózkorszak kialakulásának. Tavaly Caracasban a résztvevő 150 ország nagytöbbsége elfogadta a régi „ágyúgolyó szabály” (3 tengeri mérföld) helyett a 12 mérföldes területi víz. illetőleg a parti államok gazdasági előjogokat biztosító 200 mérföldes gazdasági övezethatárt. A rendkívül gyorsan fejlődő ipari technológia lehetővé teszi az ember behatolását a tenger ismeretlen övezeteibe. A nagyüzemi halászat módszereivel évente 65 millió tonna halat fognak ki. Ez a halászat a Föld állati fehérje termelésének 13%-át adja. A világ legnagyobb halászhajó flottájával rendelkező és a lakosság élelmezését nagyrészt a halászattal biztosító Japán évente 10 millió tonna halat visz partra, A zsákmány 45%-á más államok 200 tengeri mérföldes gazdasági övezetéből származik Az utóbbi időben a kőolaj- és földgáz kutatása és kitermelése a szárazföldről a tengerparti sávra (200 m vízmélységig) is áttevődött. A jelenleg kitermelt kőolaj kb. 20, s földgáz 7%-a származik innen. A mai ismeretek szerint az 50—80 m mélységben húzódó tengerfenék alatt fekvő szénhidrogéntartalékot 2 milliárd tonna kőolajra, 14 milliárd köbméter földgázra becsülik. A kitermelési technika további fejlődésével az előrejelzések szerint 1985-ben a világ kőolajtermelésének 44%-át a tenger mélye adja majd. A közelmúltban indult meg a tengermedencék alján található különböző érctelepek feltárása, szovjet, afnerikai, francia, japán és nyugatnémet kutatók segítségével. Jelenleg a tengerfenék kincseinek 3%-áról vannak ismeretek. A Csendesóceánban a Hawaii-szigetek térségében a tengermeder 50 milliárd tonnányi fémtartalmú rögöt rejt, főleg mangán-, réz- és nikkelércet. Mélytengeri bányászattal termelnek ki ón- és cinkércet a Malakka-szoros környékén, gyémántot Afrika déli partjai mellett és ként a Mexikói-öbölben. A tengeri közlekedés szempontjából fontos a tengerszorosokban a hajózás biztosítása. mert a parti vizek határának 12 mérföldre való kiterjesztésével 100 nemzetközileg fontos tengerszoros kerülne nemzeti fennhatóság alá. fgv ezeket csak külön szerződéssel lehetne igénybevenni. A Zöld Európa ígéretei és a valóság Az EGK agrárpolitikájának irányítói számára az elmúlt év nem volt könnyű. Nyáron az EGK tagállamain nagy paraszttüntetések hulláma vonult végig. Az elégedetlen gazdák ezrei követelték termékeik felvásárlási árának felemelését, az értékesítés garantálását és a termelés korszerűsítésének anyagi támogatását. Az EGK tagállamai között sok agrárpolitikai kérdésben fokozódtak az ellentétek. Igen erős vitákat váltott ki Súlyos csapást jelentett a Zöld Európa számára Angliának az a követelése, hogy ■vizsgálják felül az EGK egységes agrárpolitikájának alapelveit, és hogy csökkentsék Anglia pénzügyi hozzájárulását az EGK költségvetéséhez. Az EGK vezetői a Zöld Európa fejlődésében felmerült kedvezőtlen jelenségeket igyekeznek kisebbíteni, viszont erősen hangsúlyozzák az egységes agrárpolitika eddig elért eredményeit. Ezek közé sorolják elsősorban, hogy a legfőbb mezőgazdasági termékeknek egységes közös piaca lett, egységes árakkal. Egyeztették az övezetek közötti és a belső kereskedelem szabályait,' és egységes vámokat állítottak fel a harmadik országokkal szemben. A mezőgazdasági integráció eredménvei közé sorolják a mezőgazdasági alap felállítását. valamint a mezőgazdaság finanszírozásának immár bevezetett egységes alapei- veit is. az 1974/75. gazdasági évre érvényes felvásárlási árak megállapítása. A nagynehezen elfogadott határozat nem bizonyult kielégítőnek: az új árak nem fedezték a gyorsan emelkedő termelési költségeket. Ezért az árakat már az idény kezdetén, 1974. októberében 5 százalékkal emelni kellett. A Zöld Európa fennállása óta most fordult elő először, hogy a mezőgazdasági termékek egységes felvásárlási árait év közben megváltoztatták. Azt azonban az EGK hivatalos szervei is kénytelenek elismerni, hogy a mezőgazda- sági integráció megkezdésekor hangoztatott fontos célok közül igen sokat távolról sem sikerült elérni. Az egységes agrárpolitika egyik legszembetűnőbb következménye a monopoltőke és a széles paraszti tömegek közötti ellentétek erős kiélesedése. A mezőgazdasági integráció a kis- és középnagyságú parasztgazdaságok óriási mennyiségének felszámolását nagyon meggyorsította. 1967-ig a mezőgazdasági üzemek számának csökkenése évi 1,7 százalék volt, az utóbbi években azonban már több mint 4 százalék. A parasztgazdaságok felszámolását a munkaerőnek a városba özönlése kíséri. 1960 és 1973 között az EGK tagállamaiban a mezőgazdasággal foglalkozzék száma 16,6 millióról 9,6 millióra, azaz 7 millióval csökkent. hústermelésre átállítani. Ezek az intézkedések azonban eddig még nem hozták meg a kívánt eredményt. Nem tartották meg az ígéretüket sem, hogy a lakosságot elfogadható árakon fogják ellátni élelmiszerekkel. Az élelmiszerek kiskereskedelmi árai az EGK országaiban állandóan emelkednek. 1974-ben Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban és Angliában ez az emelkedés meghaladta a 15—18 százalékot. Az utóbbi években'' ezért számos termék fogyasztása pl. csaknem 2 kilogrammal lett kevesebb. Jelentősen csökkent a tej és a vaj fogyasztása is. A római szerződés szerint a mezőgazdasági integráció célja az is, hogy hozzájáruljon a mezőgazdasági termékek külkereskedelmének fejlődéséhez. Az egységes agrárpolitika azonban ezzel a céllal sok tekintetben nem egyeztethető össze, mert azon alapul, hogy az EGK tagállamai egymásnak egyoldalú kereskedelmi kedvezményeket nyújtanak, míg a harmadik országokkal szemben erős vámkorlátozásokat léptetnek életbe. Karc az ÜSS és az EGK közűn Ismeretes, hogy a mező- gazdasági termékek önköltsége az EGK számos tagállamában elég nagy. Ezek a termékek a világpiacon gyakran nem 'versenyképesek. Ezért az EGK nagy anyagi támogatást nyújt az exportnak. Ennek következtében a mezőgazdasági termékek hagyományos exportőrök termékeinél mesterségesen kedvezőbb helyzetbe kerülnek. Az EGK igyekszik agrár- politikájával befolyásolni a fejlődő országok gazdaságát is. Például csökkentette a fejlődő országokból származó gyümölcs, bor és egyéb termékek vámját és ennek ellenében különböző előnyöket vívott ki a maga számára. Ezek szerint az EGK a mezőgazdasági integrációt a versenyharc céljaira használja fel. Az EGK és a többi tőkés országok között az elmúlt években folytatott nagy kereskedelmi tárgyalások során az USA változatlanul követelte, hogy az EGK hagyjon fel az egységes agrárpolitika jelenlegi alapelveivel, helyezze hatályon kívül a harmadik országok termékeire kivetett nagy vámokat stb. Az EGK és az USA között a harc ezekben a kérdésekben jelenleg is tart és az EGK-ra az óceán túlsó partjáról nehezedő nyomás nem csökkent. A tények azt mutatják, hogy az EGK egységes agrárpolitikájának számos célja szöges ellentétben áll a valósággal. Csökkent a mezőgazdasági dolgozók jövedelme A parasztgazdaságok egyre hangosabban követelik az anyagi támagatást. Az EGK Bizottságának állásfoglalása szerint azonban ilyen támogatásban csak az „életképes” gazdaságok részesülhetnek, amelyeknek távlatilag is jövőjük van. Az ilyen gazdaságok száma azonban nagyon kevés. A kisüzemek nagy része nem sorolható ebbe a kategóriába, és ezért nem számíthat anyagi támogatásra. A parasztoknak hosszú ideig azt ígérték, .hogy a mező- gazdasági integráció következtében jövedelmük emelkedni fog, és megszűnik majd» a mezőgazdaság és a népgazdaság többi ágai között fennálló jövedelmi diszparitás. Az EGK megalapításáról szóló római szerződés kimondotta, hogy az egységes agrár- politika egyik légfontosabb célja a mezőgazdasági dolgoNehézségek az értékesítésben Igen kedvezőtlenül érinti a mezőgazdaságot az üzemanyagok emelkedése. Drágultak az építőanyagok, a mezőgazdasági gépek és a műtrágyák is. Ez is kedvezőtlenül befolyásolja a mezőgazdasági üzemek jövedelmezőségét. Az NSZK kormányának 1974 évi jelentése szerint a parasztgazdaságok tulajdonosainak csak 31 százaléka ér el más népgazdasági ágak jövedelméhez nagyjából hasonló jövedelmet. Sok gazda nem tud megélni a mezőgazdaságból és kénytelen más munkát is válallni. A római szerződés kimondotta, hogy a mezőgazdasági integráció célja a mezőgazda- sági termékek piacának stabilizálása és a lakosságnak élelmiszerekkel elfogadható áron való ellátása. A valóságban azonban a piac stabilizálása helyett óriási aránytalanságok keletkeztek, s . a kereslet és a kínálat egyensúlya igen bizonvtalan. 1967- ben például az EGK-ban egységes gabonaárakat vezettek be. de már hamarosan igen nagy nehézségek támadtak az értékesítésben. A baj természetesen nem az, hogy feles-; zók jövedelmének növelése, a népgazdaság egyéb ágaiban dolgozók jövedelmének szintjéig. Formálisan tettek is egyet-mást ennek érdekében. A mezőgazdasági dolgozók jövedelme több éven keresztül gyorsabb ütemben emelkedett az ipari munkásokénál. A növekedési folyamat azonban nem volt egyenletes és időnként meglassult. Ennek következtében az előző évek során elért eredmények gyakran semmivé váltak. Franciaországban például 1968 és 1972 között az ipari munkabérek évi 4,7 százalékkal, a mezőgazdaságiak pedig 5,6 százalékkal nőttek. Később azonban a mezőgazdaságban romlott a helyzet, úgy hogy 1974-ben a mező- gazdasági jövedelmek az előző évinél kb. 15 százalékkal voltak kisebbek. Az NSZK- ban is visszaestek a mező- gazdasági jövedelmek 1972/ 73-ban az 1969/70. évi szintre. legek keletkeznek, hanem az, hogy a monopóliumok maximális profit elérésére törekszenek A kialakult helyzetből úgy próbáltak kikerülni, hogy ártámogatást vezettek be a búzának az EGK-n kívüli országokba irányuló exportjára. Ez azonban elégedetlenséget váltott ki az USA-ban, Ausztráliában éa más búzatermelő országokban. A gabonapiacot ennek ellenére sem sikerült teljesen stabilizálni. A profithajhászó monopóliumok nem tartják szükségesnek a gabonagazdaság arányos fejlesztését. Ennek következtében takarmánygabonából az EGK országaiban igen nagy hiányok keletkeztek. Nem sikerült stabilizálni az állati termékek piacát sem. Itt két elég súlyos probléma merült fel, az egyik a tej, a másik pedig a hús piacán. Az előbbi abban áll, hogy tejtermékekből óriási feleslegek keletkeztek, amelyek bizonyos mértékben meg jelenleg is fennállnak. Az utóbbi pedig a marhahús hiány. E nehézségek megoldása érdekében igyekeznek a gazdákat a tejtermelésről a Ellentétek a monopoltőke és a parasztság között
