Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 15. Betonból öntött történelem Beszélgetés Gyurcsek Ferenccel, a Tanúhegy alkotójával « Építők Mit ér a munkás, ha művelt? A kilencszáz éves város méltó emlékművet akart állítani történelmének, azaz önmagának, s a sok közül egy szokatlan, de első pil-> lantásra is megragadó terv nyerte el a megrendelők és a zsűri tetszését. Tízegynéhány méter magas szabálytalan formájú építmény, amelynek kilenc rétege egy- egy évszázadot jelképez, egy- egy évszázadról mutatja meg a leglényegesebbet. A felület rétegenként is tagolt, kisebb táblákra oszlik, amelyeken önmagukban is „ké^z”, befejezett domborművek sorakoznak. Aki azonban körbejárja aZ építményt, felfedezhet bizonyos összefüggéseket egy-egy rétegen belül, érzékelheti a történelem folyamatosságát is. Amikor felbontották a jeligés pályázatoknál szokásos borítékot, amely a döntésig őrzi -az alkotó nevét, s olvasták, hogy „Gyurcsek Ferenc”, bizonyára többen is megkérdezték, hogy ki ez a művész ? — A főiskolát 1968-ban végeztem. Somogyi József volt a mesterem. Most Vácon élek, ott kaptam műtermet, lakást. — Bár Vác úgyszólván a főváros határában van, mégis biztosan megfordult a fejében, hogy jó lesz-e vidéken? — Pesten ketten dolgoztunk egy műteremben. Megpályáztam a lakást, bár korábban sohasem voltam Vácon. Nem bántam meg. Többek között azért sem. mert csupán a műtermes lakás havi rezsije kétezer forint, s ezt ábrándozással nem lehet előteremteni. Dolgozni kell, s ez megóvja az embert, hogy úgynevezett presszóművésszé váljék, »zaz olyan művésszé, ha ugyan ez a szó illik Ide, aki mindig a készülő nagy műről beszél, de ez a mű a valóságban sohasem készül el. — Jírzett talán csábítást az ilyen magatartás iránt? — Én nem éreztem, de a körülményeim bizonyos mértékig ebbe az irányba vontak. Három évig nem kaptam megbízást, önmagámnak dolgoztam, és sok díjat nyertem a különböző pályázatokon. Szükségből kisplasztikát csináltam, és sikerült is ilyen módon némi nevet szereznem. Kezdtek beskatulyázni ebbe a „műfajba”. holott ezt soha nem éreztem igazán a sajátomnak. > — Mit szeretett volna csinálni? — Olyasmit, amit nem sajátíthat ki egy ember, vagy egy család, esetleg egy múzeum vagy galéria. hanem ami közösségi funkciót tölt be. olyan értelemben, hogy a legszélesebb tömegekhez szól. — Köztéri szoborra gondol? — Igen. A közösségi funkció betöltésének egyik feltétele, hogy a szobor valóban a legforgalmasabb helyen álljon, sok ember nézze. A másik pedig az, hogy ne csak dekoráljon, ne csak szép legyen, hanem még közvetlenebbül is mondjon valamit. — Mit sikerült megvalósítani ebből a szolnoki Tanúhegy előtt? — Vépen és Baján van egy köztéri szobrom, a szolnoki a harmadik. A negyedik pedig Vácon lesz. —■ A szolnoki Tanúhegy ideális feladat olyan szobrásznak, aki ilyen művészi elveket vall. — összegzésre ad lehetőséget, hiszen az itt megformált figurák többségét korábban már elkészítettem kisplasztikában. — Nem lett volna kifejezőbb, drámaibb, ha egyetlen figurával vagy konstrukcióval ábrázolja a 900 éves várost? — Nem hiszek a jelképben, illetve nem hiszem, hogy egyetlen jelkép képes ábrázolni is. Jelvény lehet esetleg, vagy plakát... — így viszont az a veszély fenyegeti, hogy képeskönyvet készít, illusztrációgyűjteményt a város történetéhez. — Ez lenne a másik véglet. Ha valódi személyeket mintáztam volna meg. például Kossuth Lajost, amint beszédét tartja a mostani Kossuth téren, az valóban csak illusztráció lenne. Ehelyett ott vannak a dómbor- műveken, a honfoglalók, Dózsa parasztjai, a törökök, a kurucok, a szabadságharc honvédéi, a Tanácsköztársaság vöröskatonái, a szovjet katonák, vannak építők, földmunkások, van fűrésztelep, mozdony. Mindezek együtt jelképezik a várost kbnkrét utalások nélkül is. Amikor ismerkedtem Szolnok múltjával, az volt az alapélményem, hogy Magyarország története és Szolnok története olyan szoros egységet alkot, hogy a dom-, borműveken tulajdonképpen Magyarország története jelenik meg. Ez is segített a szükséges mértékű elvonatkoztatásban, a képeskönyvjelleg elkerülésében. — A Műcsarnok jubileumi kiállításán két munkája szerepel: egy Uitz-portré és egy Siqueiros-szobor. Példaképeinek tekinti Uitzot és Siquei- rost? — Igen.* És Derkovitsot említem harmadiknak. Mindhármuk művészete közösségi, agitatív művészet. — Beszélgetés közben azt mondta, hogy a Tanúhegy összegezés, hiszen minden fontosnak tartott korábbi munkáját beleépítette. Nem korai még a szintézis hétévi munka után? — Ez nem csak tőlem függ, most jött a megrendelés. Egyébként lehet, hogy korai is, úgy érzem, egy kicsit — jobb szó híján mondom — kiüresedtem. Arra azért jó ez a szintézis, hogy nyilvánvalóvá tetté: most valami mást kell csinálni, mert egy korszak ezzel befejeződött. — Van-e már valami jele annak, hogy mi lesz az a „más”? v — Most a szkíta, avar művészet formavilága, ritmikája izgat. Ez a formarend bizonyos értelemben már ott van a Tanúhegy tábláin is. Talán ebből alakul ki valami: valóban más és szerves folytatás is 'egyúttal. Bistey András A szocialista forradalomért Új könyvek i A Kossuth Könyvkiadó újdonságát között első helyen kell említenünk A szocialista forradalomért című kötetet, amely a magyar forradalmi munkásmozgalom 325 kiemelkedő harcosának portréját ismerteti. Lenin a munkásosztály történelmi szerepéről a címe A. A. Ma- tyugin tanulmánykötetének. A Watergate-ügy és ami mögötte Van a cime Vajda Péter kötetének. A Móra ferenc Ifjúsági Könyvkiadó újdonságai között találjuk Illés Sándor könyvét: a Bakonyi legények Sobri Jóska regényes életét ismerteti, Benkp Sándor illusztrációival. Thomas Mayne Reid: A fehér törzsfőnök című regényét Szinnai Tivadar dolgozta át az ifjúság számára; a könyv a Delfinsorozatban jelent meg. lyte- séket, verseket, kitalálós játékokat közöl — Réber László kedves illusztrációival — Végh György könyve, A Nyugalmazott Elefánt Űr Birodalma. Az Utazz velünk! lapozókönyv verseit Varga Katalin írta, rajzait Kondor Lajos készítette; az Éhes vagyok! lapozókönyv szövegét Mosonyi Aliz írta. míg az illusztráció Heinzelmann Emma munkája. A Kozmosz könyvek is új kötettel gazdagodtak: P. G. Wodehouse Hűbele Sámuel című regényével. A Szépirodalmi Könyvkiadó Illyés Gyula munkái 11. és 12. köteteként megjelentette a költő tanulmányainak két vaskos kötetét: az Iránytűvel illusztrációját Borsos Miklós készítette. Mesterházi Lajos cikkeinek, tanulmányainak kötete a Szólni szó- lítatlan. Hámori Ottó regénye a Fogd kézzel a halat. Kertész Ákos regénye, a Sikátor második kiadásban látott napvilágot, ez alkalommal a népszerű Szépirodalmi Zsebkönyvtárban. A Diákkönyvtár új kötete Mikszáth Kálmán elbeszéléseiből közöl válogatást, Tót atyafiak címmel. Az Európa Könyvkiadó a századunk mesterei sorozatban megjelentette Thomas Mann válogatott elbeszéléseinek kötetét. Az Európa Zsebkönyvek sorozatban látott napvilágot — immár harmadik kiadásban — Daniel Keyes nálunk is népszerű regénye, a Virágot Algernon- nak. Manuel Hűig új regényének címe: Rúzsos kis ajkak. A Janus-könyvek sorozatban látott napvilágot — párhuzamosan az eredeti angol szöveggel, mellette a magyar fordítással — Ernest Hemingway világhírű regénye, Az öreg halász és a tenger. (Ottlik Géza fordításában.) A Századok — emberek sorozat új kötete Kasimir Edschmid Simon Bolivárról szóló történelmi regénye, A szabadító. Második, átdolgozott kiadásában jelent meg Ölvedi Ignác és Száva Péter két kötetes műve, A második világháború képei 1939— 1945. Magyar— csehszlovák közös kiadásban látott napvilágot — a pozsonyi Madách kiadóval együttes gondozásban — Jan Otcenásek nagy nemzetközi sikert aratott regénye, a Rómeó, Júlia és a sötétség. Bár a címben föltett kérdés fölöttébb egyszerű választ sugall, mégsem köny- nyű pontosan megfogalmazni' rá a feleletet. Nyilvánvaló: két munkás közül a műveltebb ér többet, de ezt persze, nagyon nehéz a számok nyelvén kifejezni. Egyszerűbb volna, ha ki lehetne mutatni azt, hogy a munkás műveltsége mennyivel teszi értékesebbé mindazt, amit nap-nap után a gyárban csinál. Más szóval: műveltsége mennyi hasznot hajt a közösségnek. A pontos választ ugyan ezúttal sem ismerjük, mégsem kell bizonygatni: a „szakbarbár” munkás sokkal kevésbé képes gazdaságilag-társadal- milag hasznossá válni, mint műveltebb társa. A munkás ugyanis csak akkor képes alkotó módon dolgozni, ha nemcsak a munkadarabot és a gépet látja maga előtt, hanem arról is fogalmat tud alkotni: miféle szálak kapcsolják őt gépével, munkadarabjával együtt a gyár, a vállalat, az egész termelés rendszeréhez, a társadalmi viszonyokhoz. Ebben az értelemben —• közgazdasági szóhasználattal élve — az irodalom, a zene, a képzőművészet is termelőerővé válhat. József Attila, a költő, Bartók a zeneszerző, Derkovits á festő, olyan készségeket oldhat az emberbe, amelyik kihatása az élet minden területén mindenkinek javára válik. Gondoljunk például arra: a tudományos és technikai forradalom korában mennyire Aligha véletlen: a legkülönfélébb reformelképzelések egytől egyig az általános műveltség emelésének szükségességéhez kapcsolódnak. Közhelynek számít, hogy enéíkül nem lehet a fokozódó szakmai követelményeknek eleget tenni. Enél- kül képtelenség az úgynevezett alapszakmák ismeret- anyagának oktatása, s ingataggá válik az a speciális — az előbbinél jóval szűkösebb — tudás is, amely egy-egy szakma sajátja. Ritkán esik róla szó, pedig rendkívül lényeges: a fönt említett alaptudás tulajdonképpen ez év szeptemberétől kezdve válik a hazai szakoktatás általános jellemzőjévé. Az 1975—76-os tanévtől ugyanis egységes lesz a szakmunkásképzés. Valamennyi iskolatípusban azonos elvek alapján történik az oktatás. Erre 1884, azaz a kötelező tanoncokta- tást előíró első törvény élet- beléptetése óta nem volt példa. Szinte fölbecsülhetetlen annak a jelentősége, hogy az általános műveltség alapjait megvető, úgynevezett közismereti tárgyakban minden leendő munkásnak azonos tanterv alapján, ugyanannyi tanulmányi idő alatt kell jártasságot szereznie. A magyar nyelvre például összesen 64 óra jut, az irodalomra 101, a történelemre 113. Ez a kísérlet azért volt figyelemre méltó, mert bizonyos fokig nálunk is hasonló a helyzet. Az általános iskolát befejező diákok közül azokból lesz munkás, akik — elsősorban tanulmányi eredményük miatt — nem tanulhatnak tovább. Elgondolkodtató helyzet. Kell-e bizonygatni : a mai fiatalok alkotják majd az ezredforduló tájékán .annak a modern gépekkel, automatákkal dolgozó munkásosztálynak a derékhadát, amelynek mai értelemben úgyszólván műszaki értelmiségi feladatokat kell ellátnia. Szakmunkás- képzésünk tehát nem nyugodhat bele abba, hogy a ma még gyönge tanulók gyönErről nem sokat tud a statisztika. . Igaz, szovjet közgazdászok kiszámították: a Szovjetunió nemzeti jövedelmének körülbelül 30 százalékát tulajdonképpen a dolgozók szakképzettsége „termeli”. Ebben a számban tér- mészetesen benne van az általános műveltség is: nélküle ugyanis semmiféle szakismeret nem létezhet. Mennyi az ő része abból a bizonyos 30 százalékból? Sok vagy kevés? nélkülözhetetlen az a szellemi felfokozottság, amit a művészet ad. Enélkül a munkás aligha képes a rohamosan változó világgal lépést tartani. Márpedig ismeretei a mai körülmények között 10—15 év alatt hasznavehetetlenné öregszenek. Ennyi időnél tovább ugyanis nem fog tartani a szakmák többségének „élettartama”. Csakhogy évtizedenként új szakmát elsajátítani ' szinte képtelenség annak, akiből hiányzik a fogékonyság, a széllé-, mi készenlét a friss ismeretek befogadására. Mindezek alapján kézenfekvő: új munkástípus van kialakulóban. Ez a folyamat, persze csak papíron fest ennyire egyszerűen. A valóságban korántsem. Egyelőre sokkal többet sejtünk, mintsem tudunk róla, hiszen 1973-ig a magyar szakmunkásképzésnek nem volt tudományos-pedagógiai gazdája. A többi között épp ez indokolta a Szakoktatási Pedagógiai Intézet létrehozását. A Szakoktatási Pedagógiai Intézet munkatársai az Akadémia tudósaitól kezdve, irodalmárok, nyelvészek, történészek seregétől kértek tanácsot, segítséget a tan tervek összeállításához. A többi között figyelembe vették azokat a svájci tapasztalatokat is, amelyeket az iskolából kimaradt, bukott diákokkal végzett kísérletek során szereztek. Egyik csoportjukkal nem a szokásos módon sajátíttatták el a szakmunkássá váláshoz szükséges ismereteket, hanem sajátos módon leegyszerűsített tan- terv alapján. A javarészt tizenéves fiatalok csak a legszükségesebbeket tanulták meg iskolaszerű körülmények között. Minden mással tapasztalatok útján ismerkedtek meg, javarészt játékos-ötletes gyakorlati feladótok megoldása során., Még az irodalmi és történelmi ismereteket is igyekeztek lehetőség szerint valamiképpen összekapcsolni a gyakorlati feladatok során szerzett tapasztalatokkal. A kísérleti csoport tagjainak kétharmada beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és semmivel sem lett kevésbé képzett szakmunkássá, mint azok a nem bukott diákok, akik iskolavégeztével szintén szakmát, tanultak, ám a' hagyományos módon. gék is maradjanak. Meg kell találni a módját: miként hozhatják be — egyebek között éppen a munka. emberformáló hatásának segítségével! — elmaradásukat. Másrészt a mi társadalmunkban a munkásnak korántsem csupán gazdasági értéke van. A szocialista állam számára a munkás sokkal több, mint értékteremtő erő. Ö mindenekélőtt a nemzet vezető osztályának a tagja. Mind kezemunkájának, mind élettapasztalatának, világszemléletének társadalmi kisugárzása fölbecsülhetetlen jelentőségű, mert meggyorsíthatja történelmi utunkat a fejlett szocializmus építéséi. Veszprémi Miklós Vöröskatonák A művészet „termelőerővé" válhat Egységes szakmunkásképzés Felbecsülhetetlen jelentőségű
