Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-06 / 104. szám
XXVI. évi. 104. sz. 197o. május 6., kedd VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Harminc éve szabadult fel Csehszlovákia Nagygyűlés Budapesten Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából hétfőn Budapesten nagygyűlést rendezett az MSZMP Központi Bizottsága, a budapesti Pártbizottság és a Hazfias Népfront Országos Tanácsa a Danuvia Gorkij művelődési házban. A nagygyűlés elnökségében foglalt helyet Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, dr. Polinszkv Károly oktatási miniszter, Somogyi Sándor, az MSZMP budapesti bizottságának titkára, Ros- ka István külügyminiszrer- lielyettes, dr. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi BizAl- ságának osztályvezető helyettese, Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, lllisz László, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke és Duschek La- josné, a SZOT titkára, s ugyancsak az elnökség tagjai voltak a XIV. kerület, valamint a Danuvia gyár párt- és gazdasági (Vezetői, munkáskollektívájának képviselői. A csehszlovák és a magyar himnusz elhangzása után Hegedűs László, a Hazafias Népfront országos tanácsának titkára nyitotta meg a nagygyűlést. Ezután Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese lépett a mikrofonhoz: Huszár István beszéde Bevezetőben Huszár István az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében köszöntötte a nagygyűlés részvevőit, majd rámutatott: — Csehszlovákia annak idején az első államok között vált a hitlerista fasizmus \i- láguralmi törekvéseinek áldozatává, és 30 évvel ezelőtt, éppen azon a napon — a győzélem napján — szabadult fel a fasiszta rabság alól, amikor a második világháború az európai kontinensen befejeződött. 1939 sötét napjaiban, miután a náci fasizmus előbb megcsonkította, majd elfoglalta, darabokra szakította Csehszlovákiát, sokak előtt talán kétségessé vált a csehszlovák államiság helyreállításának, a cseh és a szlovák nép függetlensége, szabadsága kivívásának még a reménye is. Beszélt arról is a szónok, hogy a fasiszta uralom kezdetén, 1939-ben ragadott fegyvert a szlovák népi ellenállási mozgalom, és az évek során a partizánháború mind szélesebb méreteket öltött. Soraiban ott harcolt Gustáv Husák, testvérpártunk első titkára és Ladisláv Novomesky, a kiváló költő és közéleti személyiség is. Az ellenállási mozgalom a párt kezdeményezésére megalakította a szlovák nemzeti tanácsot. Ez a politikai szervezet vezette az ellenállás történetének egyik legnagyszerűbb küzdelmét, a szlovák nemzeti felkelést. A szovjet hadsereg azonnal a felkelés segítségére sietett, az I. ukrán front harckocsi-alakulatai bámulatos gyorsasággal átkeltek az Érchegységen. A szovjet katonák harc közben szétverték a megszálló fasiszta alakulatokat, felszabadították Csehszlovákia újvárosát, 1945. május 9-én beteljesedett Csehszlovákia nemzeteinek vágya: szabad és független lett az ország. » Szólt Huszár István arról is, hogy a magyar nép figyelemmel kíséri a három évtizede szabad testvéri Csehszlqvákia szocialista építőmunkáját. Megemlítette, hogy a világ lakosságának alig 0,4 százalékát képviselő cseh és szlovák dolgozók a világon megtermelt összes nemzeti jövedelem 1,3 százalékát adják. A szocialista Csehszlovákia külkereskedelmének 70 százalékát a szocialista országokkal bonyolítja le. Örömünkre szolgál, hogy hazánk a negyeik helyet foglalja el Csehszlovákia külkereskedelmi partnerei sorában. — Magyarország és Csehszlovákia kapcsolataiban is új fejezet kezdődött a fasizmus fölött aratott győzelemmel. A testvéri együttműködéshez kedvező alapul szolgált az 1949-ben megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet később meghosszabbítottunk. A magyar—csehszlovák kapcsolatokat a bensőséges elvtársi viszony jellemzi. Hangsúlyozta a Miniszter- tanács elnökhelyettese, hogy a két szocialista ország, a baráti Csehszlovákia és Magyarország immár három évtizede közös úton jár. A kapcsolatok töretlen fejlesztését kedvezően befolyásolják a párt- és állami vezetők rendszeres eszmecseréi. — Barátságunk a szocialista Csehszlovákiával megbonthatatlan. A magyar— csehszlovák barátság szocialista meggyőződésünkből fakad. Népeink három évtizede kialakult új típusú barátságának, egymásra találásának olyan keretet ad a szocialista államközösség, amelyet semmiféle más társadalmi-politikai rendszer nem adott és nem is adhat. Szívből örülünk annak, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagyszerű sikereket ért el a szocialista építésben, az anyagi és szellemi erőforrások gyarapításában. Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulóján őszinte szívvel, igaz testvéri barátsággal kívánjuk, hogy minél előbb érjék el azokat a célokat, amelyeket saját boldogulásuk érdekében és az egész szocialista közösség javára és megbecsülésére Csehszlovákia Kommunista Pártja kitűzött — jelentette ki Huszár István. Beszédét a cseh, a szlovák és a magyar nép szocialista alapokon kialakult és erősödő barátságának, Csehszlovákia szocializmust építő népeinek éltetésével fejezte be. Vacláv Moravec mondott ezután beszédet. Vacláv Moravec beszéde teli napokat, amikor a legendás hírű szovjet seregek a felkelő Prága megmentésével betetőzteK Csehszlovákia felszabadítását — hangsúlyozta Václáv Moravec. — Soha nem felejthetjük el — mondta — a szovjet nép történelmi felszabadító misz- szióját. A dicsőséges szovjet hadseregnek a fasizmusra mért győztes csapásával Csehszlovákia szívében ért véget a II. világháború Európában és 1945. május 9. a fasizmus feletti győzelem és Csehszlovákia felszabadításának napjaként íródott be a történelembe. A továbbiakban Václáv Moravec hazája szocialista építőmunkájának nagyszerű eredményeit ismertette. — Munkásságunk, szövetkezeti parasztságunk és dolgozó értelmiségünk áldozatos és lelkiismeretes mupkájának mindmegannyi nagyszerű eredménye megerősíti azt a meggyőződésünket — jelentette ki —, hogy helyes úton járunk. — Az elkövetkező dicső májusi napok alkalmával népünk ismételten kifejezésre juttatja szilárd elhatározását, hogy továbbra is mindent megtesz a szocialista közösség egységének erősítése, erejének szüntelen fokozása érdekében. Ennek a közösségnek szilárd láncszeme a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Nép- köztársaság. A májusi évfordulók napjaiban Csehszlovákia dolgozó népe megemlékezik a testvéri Magyar- országnak a szocialista társadalom építésében elért sikereiről, amelyekről a közelmúltban büszkén adhatott számot az MSZMP XI. kongresszusa. Befejezésül a csehszlovák nagykövet népeink barátságát, testvérpártjainkat, a szocialista államok közösségét és annak vezető erejét, közös felszabadítónkat, a Szovjetuniót és lenini élcsapatát, az SZKP-t éltette. S. Hegedűs László elnöki zárszava után a nagygyűlés — amelynek programjához kulturális műsor is tartozott — az Internacionálé hangjaival ért véget. Megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia jubileumi közgyűlése fiz Elnöki Tanács a Glinka Vörös Zászló értfemrentMel tüntette ki az Akadémiát—Káüár János köszöntő levele Tegnap a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megkezdődött a másfél évszázada fennálló Akadémia jubileumi közgyűlése. Az elnökségben foglalt helyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Aczél György, a kormány elnökhelyettese, a tudománypolitikai bizottság elnöke és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia elnöké, Köpeczi Béla, az Akadémia főtitkára. Az ünnepi közgyűlést Erdey-Grúz Tibor nyitotta meg. Köszöntötte a közgyűlés külföldi és hazai vendégeit, majd megnyitó előadásában áttekintést adott az Akadémia másfél évszázadáról. Ezután Losonczi Pál üdvözölte a közgyűlést. Losonczi Pál felszólalása — Engedjék meg, hogy tolmácsoljam a jubileumi közgyűlésnek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és kormányának: üdvözletét, s köszöntsem a megalapításának 150. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének valamennyi résztvevőjét. — Az Akadémia 150 éves múltja progresszív tartalmú reformkori alapítása óta máig azt tanúsítja, hogy a tudomány akkor fejlődött, a tudósok akkor alkottak igazán maradandót, amikor a társadalmi haladás érdekeit szolgálták tevékenységükkel. A magyar progresszió ügyét súlyos vereségek is érték az Akadémia történeté(Folytatás a 3. oldalon) fiz első negyedév végén Kiiinyüíéitiszerkezetek a MEZŐGÉP-böl Aprítógépek exportra — Lakóházak a Pelyhesparton A szolnoki MEZŐGÉP Vállalat tevékenyen kiveszi részét a könnyűfémszei-keze-1 tes elemek gyártásából. Az elmúlt esztendőben 6 ezer tonnát készítettek ebből a termékből, az idén pedig 8 ezer tonna szerkezeti elemet gyártanak. Az eltelt negyedév azt mutatja, hogy az elmúlt évihez hasonlóan ebben az esztendőben is sikerül teljesíteniük a tervet. Az 1975-ös év első három hónapjában árbevétele ugyanis 146 millió forint. Az idén 25 millió forintért különböző gépeket vásárolnak, s ezzel az ilyen szerkezetekhez szükséges elemeket, tartozékokat önállóan és zárt rendszerű gyártási technológiával tudják elkészíteni. A vállalat 1976-tól központi felújító bázisa lesz a mezőgazdaságban használatos . Diesel-motoroknak, s hogy még jobban emeljék a javítási munkák színvonalát, a javító berendezések egy részét még ebben a felévben felújítják. A jászberényi Aprítógép- gyár gyártmányainak jelentős része kerül exportra. Forgókemencék alkatrészeit és billenőplatókat nyugati piacra, hűtő- és szárítódobokat pedig szocialista országokba szállítanak. Az előbbieket az idei év első három hónapjában teljes mértékben sikerült elkészíteni, az utóbbiak gyártásánál azonban némi lemaradás van — ka- zánlemezhiány miatt. Ettől függetlenül jelentősen túlteljesítették a ta- , valyi első negyedéves eredményeket. Akkor a termelési érték 78 millió most pedig 86 millió forint volt. A Jászsági Építőipari Szövetkezet dolgozóinak munkáját jelzik Jászberényben a Pélyhesparton, az egyre sokasodó emeletes lakóházak. Az elmúlt esztendőben 86 lakást adtak át, jelenleg pedig -33 lakást építenek Tavaly március végére 14 millió forint értéket ‘termeltek, amit most anyagbeszerzési nehézségek miatt 400 ezer forint híján tudtak csak teljesíteni. De a sok éves tapasztalat szerint így is sikerül a tervteljesítés, mert az építkezések átadása az év második felére esik. Most tehát teljes erővel dolgoznak, hogy a jászberényi 42 lakások KISZ-ház, a 12 lakásos Volán-ház, az Aprítógépgyár 14 lakása, s még sok más épület határidőre elkészüljön. Ezzel sikerül teljesíteni az ez évi 86 millió forintos termelési értéktervet. H. J. Köszönetét mondott a nagygyűlés megrendezéséért és a Huszár István által tolmácsolt, Csehszlovákia népének szóló üdvözletért, a felszabadulásának 30. évfor-. dulójához kapcsolódó jókívánságokért. — Népeink sohasem felejtik el az 1915 májusi oromTi DÚSÍTÁSOK - HÍREK- TI DÚSÍTÁSOK—mm Púja Frigyes hazaérkezett Vasárnap délután Kairóból hazaérkezett Budapestre Púja Frigyes külügyminiszter, aki Iszmail Fahminak, az Egyiptomi Arab Köztársaság külügyminiszterének meghívására hivatalos baráti látogatáson járt az EAK-ban. Púja Frigyest fogadta Szadat egyiptomi elnök is. A magyar diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren Marjai József külügyminisztériumi államtitkár és Garai Róbert külügyminiszterhelyettes fogadta. Fogadás az NDK nagykövetségén Gerhard Reinert. a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete a fasizmus alóli felszabadulás 30. évfordulója alkalmából tegnap koktélt adott a nagykövetségen. Részt vett a koktélon Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Karakas László munkaügyi miniszter, dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Marjai József külügyi államtitkár, s a politikai, a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet sok más vezető személyisége. A csehszlovák-magyar barátsági hét megnyitója A királyerdei művelődési - és ifjúsági házban hétfőn nyitották meg a csehszlovák —magyar barátsági hét rendezvénysorozatát. Megjelent az ünnepségen dr. Vaclav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Oldrich Tesarik, a csehszlovák kultúra igazgatója nyitotta meg a csehszlovák—magyar kapcsolatok című fotódokumentum kiállítást. Az ezt követő baráti találkozón a csehszlovák vendégeknek átadták a Csepel felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére alapított emlékplaketteket. Hangverseny Karcagon Hangversenyt rendeztek vasárnap délelőtt Karcagon. A Szolnok megyei ének- és zenetagozatú általános iskolák a Déryné Művelődési Központ színháztermében léptek közönség elé. A megyei és a karcagi tanács művelődési osztálya, a megyei úttörő elnökség és a helyi Arany János úti általános iskola által rendezett hangversenyen öt iskola kórusa szerepelt. Kerekasztal konferencia A megyei műszaki hetek egyik rangos eseményeként kerekasztal konferenciát rendezett tegnap Szolnokon a MTESZ megyei szervezete, a MTESZ Tájékoztatási Tudományos Társaságának közreműködésével a szervezet Ságvári körúti helyiségében. A konferencián a MTESZ tisztségviselői, elnökségi tagok, egvesüleli titkárok, a Tájékoztatási Tudományos Társaság képviselői mellett részt vett Mohácsi Ottó a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője is. Az érdeklődők előtt Ludmilla Rudakova a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában megrendezett szovjet műszaki tájékoztatási kiállítás szakértője tartott előadást „A szovjet műszaki tudományos tájékoztatási rendszer és annak továbbfejlesztése” címmel, majd válaszolt a résztvevők'' kérdéseire. Egy mondatban — A Radnóti Miklós nevét viselő brigádok, ifjúsági közösségek és iskolák képviselőinek tegnap Győrött megtartott találkozójával megkezdődtek az ifjúsági béke és barátság hét Győr—Sopron megyei eseményei. — A próbák sikeres befejeztével tegnaptól üzemszerűen termel a Zala megyei Tejipari Vállalat zalaegerszegi központi telephelyén felépített tejporgyár. — Az ENSZ környezetvédelmi program (UNEP) igazgató tanácsának III. ülésszakáról Nairobiból hazaérkezett a magyal- küldöttség.