Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-08 / 106. szám

1975. május 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az alkotás tiszta öröme Jegyzetek a VII. mezőtúri művészeti kiállításról Elisény! ígérő programok fiz Országos Filharmónia koncertjeinek sikere megyénkben Csikós Józsel élete és munkássága A törökszentmiklósi helyismereti füzetek új száma Csikós József élete és te­vékenysége a Tanácsköztár­saság idején címmel Németh Lászlóné tanulmányát közli a törökszentmiklósi helyisme­reti füzetek legfrissebb, ne­gyedik száma. Csikós József 1884-ben Tö- rökszentmiklóson született, majd a tanítóképző elvégzé­se után itt tanított. Az I. vi­lágháború alatt a fronton szolgált. A Tanácsköztársa­ság idején kezdetben a köz- oktatásügyi népbiztosság Pest vármegyei művelődés- ügyi osztályán dolgozott, ké­sőbb Vácott telepedett le, ahol a helyi művelődésügyi osztály helyettese vezetője, valamint a Karolina iskola felső tagozatának igazgatója lett. Részt vett a Váci Vörös Újság szerkesztésében. 1919. augusztusában a román csa­patok bevonulása után le­tartóztatták és több társával együtt a város határában, a Hétkápolnánál kivégezték. Németh Lászlóné negyven oldalas tanulmánya — me­lyet dr. Kende János, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének tudományos munkatársa lektorált — szá­mos új eredménnyel gazda­gítja a forradalmár pedagó­gus portréját. KÖT tábor Szolnokon Évente mintegy 35 ezer középiskolás üdül az Exp­ressz Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda nemzetközi és belföldi táboraiban. A tábo­rok behálózzák az egész or­szágot. Az Expressz Szolnok megyei Irodája az idén — Szolnok fennállásának 900. évfordulójához kapcsolódva — középiskolás üdülőtábor felépítését tervezi a város­ban. A tábornak az Idegen- forgalmi Hivatal adott he­lyet a tiszaligeti kemping­jében, a „sátorvárost” a Ki­lián György Repülő Műszaki Főiskola építi fel. A világítás bevezetését a TITÁSZ vállal­ta, az étkeztetésről a Jász- Nagykun Vendéglátó Válla­lat gondoskodik. A táborban június 15-től augusztus 23-ig egyhetes tur­nusokban háromezer közép- iskolás tanulót látnak ven­dégül. A fiatalok nem csak a jubiláló várossal, hanem a megyével is megismerked­nek. H ol volt, hol nem volt, élt egyszer egy cser­fa. Ez a mi kedves öreg fánk épp a Perc utca és a Lajos utca találkozásánál magaslott. Valamikor régen talán egy kert sarkában vagy az is lehet, hogy egy tornácos családi ház előtt díszelgett. De előbb a ház, majd ké­sőbb a kert is eltűnt körülöt­te. Csak ő maradt ott azon a helyen, múltat idézőn, magá­nyosan. Szembe vele nagy magas lakóházak emelkedtek és ha eljött az este, ablakszemük­ben fények gyúltak. Az öreg cser ilyenkor kíváncsian ágaskodott, de bárhogy is erőlködött még a párkányig sem ért fel. Ezért hát bosz- szús lett, de csak magában ban zsörtölődött. Hova nőnek ezek a házak, bezzeg a régiek még az ágai alatt lapultak meg. Az új házak lakói regge­lente, munkába indulva ag­gódva fürkészték az öreg csert, vajon meddig hagyják ott az utca közepén. Este pe­EZ A KIÁLLÍTÁS beletar­tozott abba az országos prog­ramba, amely a június 22 és július 13 között Szekszárdon megrendezésre kerülő IX. Országos Amatőr Képzőmű­vészeti Kiállítást megyénként kívánta előkészíteni. A fel­hívás megdöbbenésünkre a címben meghatározott kép­zőművészeti jelleg ellenére iparművészeti alkotások be­küldését is lehetővé teszi. Érthető tehát, hogy az or­szágos bemutatót megelőző mezőtúri képzőművészeti ki­állítás zsűrije kifejezetten iparművészeti alkotáso­kat, batik munkákat, fali kerámiákat, ötvös faliképe­ket is bevett az anyagba. Ré­szükről indokolt; nem akar­ták, hogy az országos kiál­lításról lemaradjanak a Me­zőtúron bemutatott iparmű­vészeti alkotások. Ám a me­gyei kiírás képzőművészeti alkotásokra szólt, s csak né- hányan értesültek a válto­zásról. (Ugyanis Mezőtúron majd októberben lesz ipar- művészeti kiállítás). Másik észrevételünk egy olyan elvi tisztázatlanságból ered, amely már évekkel ez­előtt felmerült a Nemzeti Galéria naív művészeti ki­állításával kapcsolatosan, s amelyet a szakemberek az­óta is elfelejtettek megfelelő módon megoldani. S itt azok­ra a fogalmakra, esztétikai kategóriákra és határvona­lakra gondolunk, amelyek lé­nyegében elválasztják egy­mástól a népművészet, né­pi iparművészet, valamint a naív képzőművészet és a hivatalos művészeti oktatás­ban részesült képzőművészek naív stílusirányzatának pro­duktumait. (Utóbbi alternatí­vát variálhatjuk még az is­kolázatlan, de műveikkel az Jászberényben tegnap több jelentős rendezvénnyel elkez­dődtek az 1975. évi Székely Mihály zenei napok. Az idén kilencedszer ' sorra kerülő rendezvénysorozat megnyitó­ján Kárpáti József, a városi tanács elnöke mondott ünne­pi beszédet, majd a város la­kói, diákjai megkoszorúzták a művész nevét viselő általá­nos iskola falán elhelyezett emléktáblát. Ebből az alkalomból Szé­kely Mihály állandó kiállítás nyílt. Az emlékszobában ezentúl naponta megtekint­hetők Székely Mihály emlék­dig rrtunkából jövet meg­könnyebbülten látták, hogy háborítatlanul él még szo­kott helyén. Széles törzsével dacosan elállta az utat, meg­álljt parancsolva az arra ha­ladó autóknak. Télutóján az agyagos föld fölengedett és a félbehagyott utak építését tovább folytat­ták. Egyik délelőtt fűrésszel, csákánnyal és még sokféle szerszámmal felszerelt mun­kások népesítették be a kör­nyéket. Az öreg cser csendes közömbösséggel szemlélte őket. Hisz volt ideje meg­szokni a körülötte zajló vi­lágban sürgő-forgó embere­kig De most valami más ké­szült. Hipp-hopp és két mun­kás máris az ágai között ter­mett. Mit akarnak ezek, hökkent meg. Néhány pillanat és szép díszes koronája a földre zu­hant. Mint egy angol király, kinek leütötték fejéről fény­lő koronáját, hajadonfőit di- dergett a hűvös szélben. akadémikus irányok szabá­lyait követő, naivnak egy­általán nem nevezhető alko­tók tevékenységével.) A má­sik kérdés abból ered, hogy népművészet-e a naív képző­művészet, illetve a népmű­vészet fogalmát klasszikus értelmében, vagy tágabb kör­ben alkalmazzuk-e? Ezeket a fogalmakat a hivatalos zsű­rik, a pályázatokat kiíró szervek, a rendező, kiállítá­sokat összehívó szervek álta­lában egymással keveredve alkalmazzák. EZEK A PROBLÉMÁK érintik a helyi rendező szer­veket, az alkotókat s a rosz- szul tájékoztatott közönséget egyaránt. Ha viszont elvo­natkoztatunk mindezektől az elvi kétségektől és csupán a Mezőtúron most bemutatott anyagot tekintjük, akkor a kiállítás igazi élvezetes él­ményt nyújt.' Az alkotókedv­nek, az alkotásban őszinte, tiszta örömet lelő, s ezt a műbe sűríteni képes képes­ségnek olyan tág körét mu­tatja a kiállítás, amibe mű­vészetkedvelőknek ritkán le­het részük. Kezdve az I. díj­ra méltán érdemes Kada István szívet-lelket gyönyör­ködtető naiv, elbeszélő ké­peitől, Kupái Sándor ugyan­ebben a világban fogant fa­szobraitól Szabó Ágnes leg- tanultabbak tollára is méltó két nagyszerű tusrajzáig, Kiss Imre bájos-humoros fa­li kerámiáiig, Kiss Irnréné elragadó batik figuráiig. (Mindketten a Városi Ta­nács különdíját kapták.) Az ötleteknek, stiláris-technikai megoldásoknak meglepően friss forrása buzog megyénk különböző pontjain, alkotó­köreiben. Ezt már a megelő­ző mezőtúri kiállítások is igazolták. Elég itt csak a tú~ és személyi tárgyai, kitünte­tései, feljegyzései, a sikeres fellépéseiről szóló plakátok, fényképek, kritikák. A Székely Mihály alapít­ványt az idén Mihályi Ildi­kó, a Székely Mihály Általá­nos Iskola 8. osztályos tanu­lója kapta meg szorgalmáért, kiváló tanulmányi eredmé­nyeiért, és kiemelkedő közös­ségi munkájáért. A nap má­sik jelentős rendezvényeként a Liszt Ferenc Zeneművésze­ti Főiskola növendékei be­mutatták Donizetti Don Pas- qale című operáját. De ezzel még nem érték be. Csákánnyal törték körötte a földet, erős láncot kötöttek törzsére, majd rángatni kezd­ték, egyszer jobbra, másszor balra. A rángatástól szédülés fogta el. Majd egyszer csak iszonyú fájdalma£ érzett... Még látta a suhanó torony­házakat és a szomszédos gyárkéményből fölszálló füs­töt... Este a lakók hazaérve, fá­radt tekintettel keresték a cserfát. S meghökkenve vet­ték éézre, hogy annak már hűlt helye. Az utat tovább építették, fekete fényes sza­lag, friss bitumen ragyogott a higanygőz lámpák fényé­ben. Távolról földübörgött egy későig dolgozó buldózer motorja, amint egy üszkös gerendája földszintes ház fa­lát döntötte be. A hegyek fölött telihold ragyogott és az utak mellett sorakozó gyönyörű, modern házakban vacsorához ültek a családok. Orosz László ri, vagy a túrkevei alkotó- közösségre gondolnunk, ahol a törekvések, a szellemi meg egyezések tartják össze a kör alkotóit, stilárisan ki-ki a maga egyre biztosabb hang­ján szól. Említsük például a keviek közül Ivánné Mihalik Magdolna virágzó fali ken­dőit, Füleki Gábor és Pro- hászka Antal egymástól tel­jesen különböző színvilágú, festői megoldású és temati­kájú képeit, és Iván Sándor nemes anyagba vert szob­rait, melyekből a jelenlegi kiállításon is láthatunk né­hányat. De ha ötletességről beszélünk, feltétlen meg kell említeni Faragó Imre „Épít­jük hazánkat” című kismére­tű fa kompozícióját. S ugyancsak szólnunk kell György József különös, szug- gesztív színvilágú munkái­ról, melyek között a groteszk „öreg hölgy” vonzott legin­kább. De beszélhetnénk Szenti Ernő következetesen vallatott, s ritmikus kompo­zíciókba sűrített népi motír vum-variációiról, vagy a II. díjas Csikó Sándor gazdag színvilágú pasztell tájairól, csokrairól, Jeszenyi Mihály- né egy színben tartott, még­is líraian árnyalt féstőiségű, Kovács László megkapó fi­nomságú, tónus munkáiról. AZ ÖRÖM, az alkotás ön­feledt, érdek nélküli szerete- te legtöbbjük munkájából, az egész mezőtúri kiállításból sugárzik. S öntudatlanul a látogatók is örülni kezdenek és mosolyogva hagyják el a mezőtúri kiállítócsarnokot. Hogy ez a találkozás a lel­kes alkotók művei és a kö­zönség között évről évre lét­rejöhet, ez mindenképpen a helyi rendezők kitartó mun­kájának köszönhető. Egri Mária Tizenöt dal a ballagásra Hamarosan befejezik utol­só félévüket a középiskolák végző tanulói, s az érettségi felkészülés megkezdése előtt megtartják hagyományos ballagásokat A Zeneműki­adó — igen alkalmas időben — 15 ballagási dalt adott közre Aczél Zsuzsa szerkesz­tésében. A kottákat és a szövege­ket egyaránt tartalmazó ki­adványban a többi között megtalálhatjuk, a Gaudea­mus igitur kezdetű, XVII. századbeli latin nyelvű né­met diákdalt, az Elindultam szép hazámból — Bartók Béla gyűjtése — összesen 15 dalt az ünnepi alkalomra. A gyűjtemény ajánl néhány olyan darabot is, amelyet ed­dig nem nagyon énekeltek ballagáskor, de talán jólen­ne ezeket is a hagyományok közé iktatni. így például Csokonai Vitéz Mihály két versét, az Elfogadtam száz- meg száz-szőr kezdetűt és a Szerelem dal a csikóbőrös kulacshoz című verset. Mind­kettő dallama a XVIII. szá­zadból származik. Jókai kiállítás Baiatonliireden Balatonfüreden befejező­dött a Jókai-emlékház kül­ső-belső tatarozása. Az író születésének 150. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodal­mi Múzuem és a Veszprém megyei Múzeumi Igazgatóság felújítja a házbeli kiállítást is: a Jókai-dokumentumokat úgy rendezik át, hogy azok teljesebb, képet nyújtsanak az író munkásságáról. Nem hivalkodó, de annál inkább említésre méltó ese­ménye volt á közelmúltban megyénk kulturális életének Szolnokon. Az Országos Fil­harmónia 1974/75. évi hang­versenyeinek értékelésére, illetve a jövő évad program­jának megbeszélésére került sor a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában. A megyei és városi tanács művelődésügyi osztályának vezetőivel foly­tatott tárgyaláson jelen volt Lakatos Éva, az Országos Filharmónia igazgatója, Ko­vács János művészeti igaz­gató. továbbá Strém Kálmán osztályvezető-helyettes. Megyénk zenei referensei — a zeneiskolák, a művelő­dési központok igazgatói, a tanácsok művészeti vezetői elismeréssel szóltak az el­múlt év hangversenyeinek magas színvonaláról. A kö­zönség véleményének hangot adva egy-egy kiemelkedőbb produkciót avagy zeneművet még külön értékelve is mél­tattak. Ez igen nagy ered­ménynek tekinthető. Bár nyugodtan hozzátehetjük, hogy a koncertek egyenletes jó színvonala egyben sojpa nem mellőzhető alapfeltéte­le a szervezés hatékonyságá­nak és természetesen ezzel párhuzamosan a látogatott­ság mértékének. Egyszóval a meggyőzés erejének biztosí­téka. Ma már tények igazolják művészetpolitikánk helyessé­gét, realitását. Ezt mutatja hangversenysorozataink kü­lönböző irányú kiszélesedése, mind minőségi, mind meny- nyiségi fejlődése. Mindez pe­dig az Országos Filharmónia vezetőivel együtt végzett erőteljes, megfeszített peda­gógiai munkának és nem utolsó sorban a nagyszerű együttműködésnek ered­ménye. Örömmel szólhatok arról, hogy a következő szezonban már Martfű, Tiszaföldvár és Kunszentmárton is bekap­csolódik az ifjúság — első­sorban a szakmunkástanulók, A címben nem véletlenül került egymás mellé a kétfé­le ejtésváltozat. A latin nyel­vet tanuló diákok nyelvéből került a szélesebb körű nyelvhasználatba az ő, az ő maga személyesen, az illető, az egyvalaki jelentéstartal­makat hordozó latin ipse (la­tinos ejtéssel: ipsze) névmás hímnemű alakja. A magyar nyelvbe bekerülve, a ma­gyarországi latinság s-ező ej­tésének megfelelően az ipse írás- és ejtésmód vált általá­nossá. A következetesen s-sel ej­tett névmással bizalmasabb beszédhelyzetekben az éppen emlegetett személyt nevez­ték meg. Később rosszalló ki­fejezéssé vált, mint azt ezek' a nyelvi formák is bizonyít­ják: nem tetszik az ipse, nyakon csípték az ipsét, nem becsületes emberek sorába tartozik az ipse stb., stb. Ugyancsak lekicsinylő mi­nősítéssel a tolvajnyelvben, a cinikus, a nyegle szóhasz­nálatban a férfi megjelölésé­re szolgál, s ilyen szerepével ebbe a szósorba illeszthető bele: az ipse, a manusz, a krapek, q pacák, az ürge, a pasas, a muksó, a pali stb. Újabban még versbeli szere­pet is vállalt Ladányi Mihály Az ember című költeményé­nek e humoros kicsengésű sorában: „.. .és azt mondják rá, ez az ipse már halhatat­lan. ..” Meghökkentett, hogy a La­dányi költeményét szavalok általános iskolák, gimnáziu­mok fiataljai — számára rendezett hangversenysoro­zatba. Sajnálatos azonban, hogy megyénkben van olyan nagy város, ahol évek óta nem mutatnak különösebb érdeklődést, aktivitást a fil­harmóniai koncertek, hang­versenysorozatok' rendezésé-, re. Úgy érzem, ezzel egész kulturális életünk lett sze­gényebb, és ez már nem le-< hét mellékes senki számára,’ Néhány kivételes élményt ígérő programra szeretném felhívni a figyelmet. Először is a Leningrádi Filharmoni­kusok zenekari estjére, to­vábbá a budapesti és debre­ceni MÁV-szimfonikusok hangversenyére gondolok. A szólisták közül Gabos Gábor, Kocsis Zoltán, Perényi Mik­lós nevét említeném. A ka­marabérletben szinte vala­mennyi szereplő műsoráii érdemes meghallgatni. Az ifjúsági sorozatban szerepel többek között a KISZ Köz­ponti Művészegyüttes (Bar­tók-, Kodály-művek), a Szol­noki Szimfonikus Zenekar (Beethoven-koncert) és ai Szolnoki Bartók Béla kqma- rakórus (Barokk-hangver-j seny). Talán a legtöbb az, ami­re igazán büszkék lehetünk,’ hogy a komolyzene már le­het mindenkié, s csupán az eszközt kell megtalálni, il­letve mindig megragadni,’ hogy a zenei nevelés még hatékonyabb, még eredmé­nyesebb legyen. A hatékony­ság pedig — hangsúlyozta Lakatos Éva igazgató — mindenekelőtt szellemi jel­legű, nevelő, aktivizáló, po­litikai, pedagógiai munka legyen, mert csak ennek egyenes követkéz piénye a számszerű fejlődés. Majd a tárgyalások befeje­zése után Majoros Károly, a megyei pártbizottság, titkára fogadta Lakatos Évát és megbeszéléseket folytatott vele Szolnok megye zenei életéről. Egyed Ferenc egyike sz-ező ejtéssel emle­gette a versben szereplő ipse szóalakot. Ez sem véletlen. Egyre gyakrabban tapasztal­juk, hogy a latin eredetű szavakat a hazai s-ező ejtés­sel ellentétben „visszalatino- sítják”, s a klasszikus ejtés­nek megfelelő sz-szel han­goztatják. Ha azonban az eredeti la­tin nyelvi formákat’ szólaltat­juk meg, akkor ragaszkod­nunk kell a latin ejtésmód­hoz. Erről pedig azért szó­lunk, mert ezt a latin név­mást néhány szólásszerű nyelvi formában ma is gyak­ran vesszük toliunkra és aj­kunkra. A hírlapok, a folyó­iratok cikkeiből, az előadá­sokból, a hozzászólásokból ezeket a példákat jegyezhet­tem le: ipso facto (ipszó fak- tó: a tényből kifolyólag, kö­vetkezően); ipso iure (ipszó jure: a jog erejénél fogva); ipse dixit (ipsze dikszit: ő mondta). Kolozsvári Grand- pierre Emil a Kritika hasáb­jain (1975. 4. sz. 20.) megje­lent cikkének befejező mon­datában is szerephez jutott az eo ipso (eo ipszó: magától érthetődően, természetesen, éppen azért) latin kifejezés. Félsorakoztatott példáim ar-, ról árulkodnak, hogy újab­ban elég gyakran juttatunk nyelvi szerephez latin szava­kat, mondatokat és szóláso­kat. A baj azonban az, hogy nem mindig megfelelő ejtés­ben és fogalmi értékben. Br. Bakos József m CSERFA HÜLALA Jászberényben Székely Mihály zenei napok Wßfpm-—^ OímVMPYELES) Ipse, ipsze... (!?) «*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom