Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-07 / 105. szám
1975. május 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A CTTlKEPERNV&JE ELŐTT Hivatással, szakmával párosulva Közművelődés a hadseregben Nem akarom hinni, hogy nincsenek többé, azaz a képernyőn nem jelennek meg kedvenceink, a Felelet alakjai, akik az elmúlt négy hétben valósággal a szívünkhöz nőttek; akiket a regény lapjairól úgy állított elénk a televízió, hogy sorozatban való megjelenésük mindenegyes alkalommal televíziós eseménnyé vált, bensőséges élményt nyújtva. A televíziós film alkotóinak sikerült úgy megeleveníteniök képekben a két világháború közötti világ jellemző mozzanatát, benne a kistarcsai özvegy házmestemé fiának útja-fejlódését, küzdelmét az élettel az életért, eszmei megerősödését és gondolkodásában is nagykorúvá válását, hogy teljes mértékben átélhettük a hajdani proletárok szebbre, jobbra vágyó emberi küzdelmeinek súlyát és szépségét. Bálintban, akit a legreménytelenebb helyzet is csak elszomorít, de kétségbe nem ejt, a tiszta lelkű, fényes tekintetű fiatalemberben mélységesen emberi módon fogalmazódott meg a proletár öntudat, és a munkásosztály legyűrhe- tetlen optimizmusa. Á Felelet A filmsorozat valóságos nyeresége, hogy olyan Bálintra talált, aki tökéletesen formálta meg az író által kigondolt Köpe-fiút. Ez a Bálint jóllehet a rendezői munkának nagy része van benne, oly természetes volt, indulatai oly egyediek és őszinték, mintha Kuna Károly nem is szerepet játszott volna, hanem egyenesen ő lett volna magamaga Köpe Bálint. A tehetséges amatőr profi módon állította elénk a regény egyik középponti figuráját. Ami a regény és a tévéfilm viszonyát illeti, ez utóbbi hiven követte, olykor talán már túlságosan makacsul is ragaszkodott az előbbihez, az eredetihez. A forgatókönyvíró Bernát Rózsa szinte librettóként fogadta el a regény párbeszédeit, s az események rendjét is készpénznek vette, aminek következtében a jól sikerült televíziós Felelet egy kissé a Nyitott könyv produkcióira is emlékeztetett. Drámaisága ellenére némi epikus ízt hagyott maga után. Különösen a második kötet cselekményének tévésítésében volt érezhető bizonyos elbeszélő terjengősség. A megidézett kor társadalmának e társadalom jellegzetes képviselőinek ábrázolása azzal, hogy olykor túlzottan előtérbe kerültek a részletek, az aprólékos vonások, veszített erejéből, nagyvonalúságából. De miért is beszélek szereplőkről, amikor ezek a foltocskák a televíziós film erényei mellett szinte láthatatlanná törpülnek. Tetszett Zsurzs Éva alkotói alázata, láthatóan őt is rabul ejtette Déry mélységes eánberisme- rete. megfogta jellemformáló ereje, és megihlette mondanivalójának humánus politikuma. Rendezői munkájában önmagát csaknem teljesen háttérbe szorította, úgynevezett sajátos rendezői eszközökkel semmiképp nem tolakodott az író és a tévénéző közé. A regény lírájának, humorának képernyőre mentésében azonban egyéniségének sajátos vonásai is szóhoz jutottak, méghozzá elegánsan; alkotótársként szinte feloldódott a megidézett műben. Köpe Bálint. Farkas Zénó, Neisel szaki, Józsi bácsi és a többiek „visszaléptek” a re-, gény lapjaira, ahonnan vétettek. De emlékezetünkben már örökre megtelepedtek. A mogorva, harapós Farkas professzor, ahogyan Bessenyei Ferenc nagyvonalúan megformálta, a megtört Kö- péné. Törőcsik Mari tökéletes ábrázolásában, a játékos kedvű életvidám Józsi bácsi Garas Dezső tolmácsolásában, a szeretetreméltó Neisel házaspár — Sinkovits Imre és Komlós Juci — és még az olyan epizódfigurák is, mint pl. az álgoromba jéggyáros — Egri István — vagy a gátlásos Sajka — Sinkó László — meg-megje- lennek majd emlékezetünk filmvásznán. A remekül megformált szerepek egész sorával találkozhattunk a televíziós Feleletben. Jobbnál jobb színészi remeklések! Például a Bánki Zsuzsáé is, aki a professzor vénkisasz- szany nővérét formálta meg eredeti módon, vagy Ruttkai Éva pazar alakítása a romlott Eszter szerepében. Talán csak Nagy Júliát képzeltem másként. Erőteljesebbnek, markánsabbnak, mint ahogyan az egyébként tehetséges Esztergályos Cecilia életre keltette. Még a Felelet bemutatásakor említettem, hogy ez a tévéfilm irodalmi szempontból is érdekesség, hisz a regény félbe hagyott szálait Déry ezúttal a televízió számára „elvarrta”, azaz a regény, hőseinek sorsa végére pontot tett. Sajnos, elvarrta és nem továbbszőtte sorsukat. Így óhatatlanul is érződött a befejezésen bizonyos kényszeredettség. Nem túl meggyőző volt például Farkas Zénó öngyilkossága, bár az önpusztitásnak ez a formája a zsákutcába jutott élet törvényszerű megoldásaként elfogadható. És kicsit didaktikusnak hatott a Bálint köré összegyűjtött rokonság biztató kórusa is. Hiába, néhány részletben nem lehet helyettesíteni egy hiányzó kötetet, a trilógiának tervezett Felelet még meg nem írt utolsó darabját. De talán Dérynék ehhez is lesz majd ereje és kedve, épp a televíziós siker biztatja majd rá. S akárcsak egykor Arany, aki Toldijának rajzát évtizedek kihagyásával fejezi be, öreg korában, Déry is megírja a Felelet harmadik kötetét. Végtelenül emberi hangvételű, és formájában jól kimunkált filmet láttunk, belőle egy nagyszerű regény varázsa csapott meg bennünket. Űjra-felfedezése ez a kitűnő regénynek, s egyben bizonyítéka annak is, hogy a mi televíziónk bármelyik külföldi tévé hasonló sorozatával eredményesen , képes versenyre kelni. Röviden Négy csepp, négy egyfel- vonásos egyetlen estén. Cseppek, amelyekben a hétköznapok tengere mutatkozik meg. A mindennapok világa, köznapi konfliktusaivaL Viktor Rozov bevezetőjében maga nyújtotta át a használati utasítást. Cseppek, amelyek orvosságul szolgálhatnak a gondolkodás, a helytelen magatartás bennünk bujkáló betegségei ellen. Formabontó este volt, igazán húsbavágó tanulságokkal. Igaz, a negyedik csepp, az Ünnep, kissé kiagyaltnak tűnő cselekményével valamelyest halványabb volt. Az Ünnep valamennyi szerepét szolnoki színészek alakították — igen jól. Közülük is kivált Ivá- nyi József az apa szerepében, aki okosan kerülte ki a túljátszásra csábító érzelmes- séget. Méltó párja volt Koós Olga. Kevés műsor okozott több bosszúságot eddig, mint a május 1-én sugárzott Önök kérték. Nemcsak azzal, hogy túlbeszélték és telitelefonálták ezt a kívánságműsort, hanem azzal is, hogy a nyújtott produkciók általános színvonala kétségbeejtően alacsony volt. De hát mi kértük, lelkünk rajta — mondja a televízió. Ez a tévénézők ízlésbeli átlaga. Meglehet. csakhogy a kérésnek is sokféleképp lehetett volna eleget tenni. V. M. Túrkevei tárlat A túrkevei Finta Múzeumban dr. Egri Mária művészettörténész vasárnap nyitotta meg Füleki Gábor és Iván Sándor kiállítását. A két túrkevei alkotó 21 festményt és 18 szobrot, plakettet mutat be a közönségnek. Képzőművészeti kultúránk emelkedésével lassan hozzászokunk, hogy egy-egy tárlat megnyitásán az érdeklődők százai jelennek meg, — de a túrkevei kiállítás mégis feltűnő volt: a tömeg a múzeum udvarán is várakozott, bebocsátást remélve. A múzeum termei ugyanis a megnyitás idejére zsúfolásig megteltek. Iván Sándor szobrai még azok számára is a meglepetés erejével hatottak, akik ismerték eddigi próbálkozásait és biztatták. Valaki így jellemezte: „kirobbanó tehetség”. A látottak alapján ezt nem érezzük túlzásnak, még akkor sem, ha úgy gondoljuk: biztató kezdetnek vagyunk tanúi, egy ígéret beteljesedése első grádicsára lépett a kevi szobrász. Iván Sándor munkásságában az elmúlt két-három év döntő jelentőségű volt. Szakmai segítői, Papi Lajos és Nagy István szobrászművész eredményesen irányították és inspirálták fejlődését. A formakészség mély mondanivalóval párosult, egy-egy alkotásban örökérvényű témák sajátos kifejezését kapjuk. Ilyen például a kővel birkózó ember, amely a folytonos küzdésre utal, vagy a Szélben című terrakotta, amely expresszív módon jelzi az emberi test és akarat egységét. Füleld Gábor festményei közül az Udvar kompozíciók félreérthetetlen mondanivalójukkal ragadnak meg, a Rekviem III. színvilága a doni halálkanyarig viszi képzeletünket A Két öreg, az elválás, a szétesés szimbóluma, elvont, de következetetései- ben mégis érthető ábrázolásban. Ez éppen Füleki Gábor festészetének erőssége: a képi láttatással egyensúlyban áll ,a szimbolista hatásokkal megteremtett gondolatiság. A Finta Múzeum jó ügyet szolgál a kevi képzőművészeti kör két alkotója kiállításának megrendezésével. — ezt nemcsak a tárlat nagy közönségsikere bizonyítja. — ti — £ sküvője másnapján Nádházi Sándorné végiglapozta a legfrissebb Művelődésügyi Közlönyt — népművelői állást keresett. Csataszög, Beseny- szög, Űjszász, Tószeg — jegyezte egy papírlapra a Szolnokhoz közeli községeket, majd menetrendet kerített. Rövid töprengés után megszületett a döntés: ideiglenesen tószegi lakos lesz. Ennek már öt éve... — Tószeg volt a legközelebb Szolnokhoz, a szülővárosomhoz. Akkor még azt hittem, nem tudok másutt élni — emlékszik Nádháziné. — Bevallom, dobogott a szívem, mikor először átléptem a tószegi művelődési ház küszöbét, pedig az esküvő előtt Tegnapelőtt este Szolnokon, a városi tanács nagytermében osztották ki a katonai főiskolák fesztiváljának okleveleit és a város emlékplakettjeit. Az ünnepségen Brassói Tivadar vezérőrnagy, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola parancsnokának megnyitó szavai utón beszédet mondott dr. Bán Károly ezredes. a Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökének helyettese és Kukri Béla, a városi tanács elnöke. Ez az ünnepség is a repülőtiszti főiskola és a város szoros együttműködését szimbolizálta. Kukri Béla kérdésünkre erről a kapcsolatról a következőket mondotta : — Főiskolák tekintetében megyénk meglehetősen sze- , gény, mindössze két felsőfokú polgári oktatási intézményünk van. Szolnok életében ezért is játszik kiemelkedő szerepet a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola. Hatása a város társadalmi és szellemi életében jótékonyan érződik Igen jelentős szellemi potenciált jelent a főiskola, melyet az ottani oktató-nevelő nunkán túl a város is hasznosan kamatoztat. A főiskola tanárai tanítanak például a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemen, részt vállalnak főiskolai el őkészítő tanfolyamok munkáiból, igen aktívak a különböző tudományos üléseken. A politikai jellegű tantárgyak mellett a fizikának és a matematikának is jeles művelői vannak közöttük. A repülőtiszti főiskola hatását a kulturális élet minden területén érezzük. Ugyanez mondható el a közéletről. A főiskola képviselői megtalálhatók a megye és a város minden vezető testületében. Megbízásuknak példásan eleget tesznek. A velük való jó kapcsolatnak sokat köszönhet a város. Anélkül — csupán kiragadott példaként említve — az ejtőernyős viegy évié Debrecenben jártam főiskolára, s mint népművelő-könyvtáros szakos hallgató, jó néhány művelődési intézményben megfordultam. — Hogy kezdte a munkáját? — Soha nem felejtem el, a legelső hivatalos levélben arról értesített a megyei művelődési központ, hogy egy országos bemutatón a tószegi irodalmi színpad képviseli Szolnok megye színeit. Nagyon megijedtem — egyetlen szavalom sem volt, nemhogy egy egész irodalmi színpad... Az elődöm fél éve távozott, s e rövid szünet szinte mindent tönkretett. Az első tanulságot már a belépéskor megfogalmazhattam: olyan szakma ez, ahol az eredmények megtartásáért is harcolni kell. Nos, Nádháziné harcolt, egészen 1971 áprilisáig. A költészet napján fia született. — Hat hónapra visszavonultam, a férjem helyettesített. Ma is állitom, jól jött ez a pihenő. „Kívülállóként” felfedeztem egy csomó hiányosságot, és persze egy sereg ötletem támadt. Az utolsó hetekben már alig lehetett otthon tartani. Faluszéli albérletünkből naponta elsétáltam a művelődési házig. Szeptemberben aztán nemcsak a munkát, de a félbeszakadt főiskolai tanulmányokat is folytattam. 1972 a siker éve. Megvalósul a szülési szabadságon megálmodott koncepció, új, klubok, szakkörök, művészeti lágbajnokságot sem tudtuk volna megrendezni. Közreműködésük nélkül a tiszali- geti stadion sem lett volna kész határidőre. A város üzemeivel és intézményeivel is jó kapcsolatot tartunk fenn. Ilyen tények alapján mondjuk, hogy számunkra a repülőtiszti főiskola alapvető társadalmi tényező. * Most hatodízben rendezték meg Szolnokon a katonai főiskolák fesztiválját. Ez indított bennünket arra, hogy megkérdezzük Méreg László ezredestől, a Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének kulturális osztályvezetőjétől, hogy milyen szerepet szánnak a hadseregben a kulturális nevelőmunkának, s hogyan értékeli a mostani fesztivált? — Hadseregünkben nagy figyelmet fordítunk arra, hogy olyan kulturális hatások érjék a katonákat, amelyek maradandó élményt nyújtanak számukra, s amellett elősegítik politikai fejlődésüket és személyiségük kiteljesedését. Ez a törekvés nemcsak a parancsnoki állomány erőfeszítésében nyilvánul meg. Nagyon számottevő anyagi és szellemi kapacitást is biztosítunk erre a célra — főleg a közművelődési párt- határozat megjelenése óta. Pártunk XI. kongresszusa is aláhúzta a hadsereg szerepét a fiatalok nevelésében. — Milyen módszerekkel dolgoznak? — Tevékenységi körűnk igen széles. Az irodalmi neveléstől kezdve kiterjed a technikai jellegű szakkörökig, a klubélettől az öntevékeny művészeti csoportokig. Ez utóbbiaknak a közösségi szellem, az együvétartozás érzésének erősítése, valamint a személyiség kiteljesedése miatt különös jelentőséget tulajdonítunk. — Tisztában vagyunk alcsoportok alakulnak. A művelődési otthon támogatásából részt vállalnak ezentúl a község gazdasági egységei is. — Elégedett volt? — Nem tagadom, igen. Legszívesebben mindenkinek eldicsekedtem volna az eredményekkel. .. A jó hír gyors szárnyakon já-. Nádházinét meghívják a művelődési otthon igazgatók II. országos' konferenciájára, ahol felszólalása sikert arat. Beválasztják a határozati javaslatot szerkesztő bizottságba, a felszólalást közli a „Népművelés”. És mégis... Az elégedettség elveszett a konferencián. ' — Miért? — Először nyílt alkalmam országos összehasonlításra. Ami addig óriásinak tűnt, az egyszerre picivé zsugorodott. Úgy éreztem — s érzem ma is —, hogy az igazán jó eredményekért még nagyon sokat kell dolgoznom. A „nagy munka” a művelődési igények felmérésével kezdődött. A vizsgálati eredmény alapján alakította ki Nádháziné a művelődő csoportok rendszerét. Jelenleg nyolc gyermek és hét felnőtt közösség dolgozik a művelődési házban. Valamennyi kö- ' zül a leghíresebb a „Szivárvány” ifjúsági klub, mely idén elnyerte az aranykoszorús címet. — Két éve a „Szivárvány” még csak dicsérő oklevelet kapott, tavaly már „kiváló” lett... Ezeket a gyerekeket talán elzavarni se lehetne innen. Otthonukat maguk épízal, hogy a parancsnoki állománynak milyen fontos szerepe van a kulturális nevelő munkában. Elsősorban tőlük függ, hogy alakulatuknál hogyan értékelik a köz- művelődést. Szemléletüket befolyásolja az is. hogy milyen indítékot kapnak hallgatói éveik alatt nemcsak hivatásukhoz, szakmai fejlődésükhöz, hanem a kulturális munkához is. Ezért rendezzük meg kétévenként a katonai főiskolák fesztiválját. A számadás és az útkeresés mellett fontosnak tartjuk, hogy1 ezek a seregszemlék a társadalom életében is helyet kapjanak. Örülünk, hogy a szolnoki vezetőknél lelkes fogadtatásra és segítőkészségre találtunk. — S ami a mostani fesztivált illeti? — Jó benyomásokat keltett bennem. Alapvetően eredményes volt a hallgatók szereplése. Figyelembe vették hazánk politikai életének alakulását. A műsorból karakterisztikusan kicsendült felszabadulásunk 30. jubileumának, a Győzelem Napjának, a Varsói Szerződés évfordulójának köszöntése. Kiérződött a törekvés a szocialista hazaszeretetre nevelésre és a népi hagyományok ápolására. A korábbi bemutatókhoz képest növekedett a színvonal. S amit mi különösen fontosnak találtunk: lesz ennek a fesztiválnak tovagyűrűző hatása is a csapatoknál Most is két olyan művészeti csoport lépett fel, amelynek vezetői két évvel ezelőtt még hallgatóként szerepeltek a seregszemlén. — Örülök annak, hogy a katonai főiskolák fesztiválja Szolnok jubileumi készülődésének időszakára esett, s hogy hallgatóink tőlük telhetőén gazdagították a jubileumi programot, — fejezete be nyilatkozatát Méreg László ezredes. tettél:. Falat raktak, parkettáztak, festettek, tapétáztak — ma övék a megye legszebb ifjúsági klubja. "Estéről estére összejön a társaság, s aki csak egy percre is bekukkant közéjük: irigy- li őket, olyan jó a hangulat. Hát ez az én álmom, tucatnyi ilyen közösség... — Szeretik, megbecsülik Tószegen? — A közművelődés sokat emlegetett társadalmi rangját már az elődöm kivívta, nekem csak vigyáznom kellett rá. Hogy sikerült-e? Naponta másként érzem. A siker fellelkesít, a kudarc letör. Személy szerint nem pa- naszkodhatom. Hozzásegítettek a főiskolai diplomához, tavaly szolgálati lakást kaptam. De mindennél többet jelent, hogy naponta érzem az itt élők ragaszkodását, szeretetét. — Nem vágyik Szolnokra? — Néhány hónapja a községi pártve/.etőség tagja vagyok, mellette kongresszusi vitakör vezetője, hogy a többi társadalmi megbízást már ne is soroljam. Annyi mindenbe belefogtam, hogy most igazán nem mehetnék el... Hetente egyszer azért kézen- fogom a nagyfiamat, s beutazunk Szolnokra. Látogatóba... H. B. Lépésről lépésre
