Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-06 / 104. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973 mái íj* M' IX a győzelem gyökerei és virágai Megvédtek a várost Moszkva készül a 30. évfordulóra Moszkva: Május 1-én a Vörös téri felvonulás tablóin cs transzparensein már ott voltak egy másik évforduló emlékeztetői. Ezen a hétén ünnepük a Szovjetunióban és mindenütt a világon a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 30. évfor­dulóját. A Szovjetunió 1940-hez ké­pest közel húszszorosára nö­velte ipari termelését, s meg­sokszorozta teljesítményét a mezőgazdaság is. Az ország nemzeti jövedelme — az év­forduló alkalmából a Moszk­vában közzétett statisztikai adatok szerint — -ma tízsze­rese az 1940. évinek. A szo­cializmus vezető országa 1974-ben a világtermelés 20 százalékát adta. A győzelem egyik történel­mi következményeként létre­jött ■ szocialista tábor ipari terrúelése tavaly tizennyolc- szorosa volt annak, amit ugyanezek az országok 1937- ben termeltek. A tőkés országok termelése ebben az időszakban csak 5.5-szeresére nőtt. A szocia­lista országok együttes ter­melése 1974-ben a világter­melés 40 százaléka volt. s el­érte a tőkés világ összter­melésének 75 százalékát. A szocialista építésben el­ért eredmények nem feled­tethetik. hogy a Szovjetunió 20 millió emberélettel, mér­hetetlen anyagi áldozatokkal fizetett a győzelemért. Ezekben a napokban a szovjet sajtó, a hadsereg ve­zetői érthető módon külön­leges gondot fordítanak ar­ra. hogy megakadályozzák a második világháború valósá­gos történetének eltorzítását. A Krasznaja Zvezda, a Prav­da. az Izvesztyija cikkei, Grecsko marsall, szovjet hon­védelmi miniszter beszéde a legutóbb Moszkvában meg­tartott tudományos ktnfe- rencián mindenekelőtt azt idézik az emberek emléke­zetébe, hogy a hitlerista hadsereg és haditechnika több mint háromnegyed ré­sze ,.a keleti fronton” sem­misült meg. A szovjet történészeknek nincs különösebben nehéz dolguk ebben a vitában, amely lényegében már har­minc éve eldőlt. Hivatkoz­nak például Churchill brit miniszterelnök nyilatkozatá­ra a teherviselés kérdésében: ,.Oroszország — mondotta Churchill — halálos csapást mért a német hadigépezetre. Erre egyetlen más erő sem lett volna képes a világon”. Amerikai szerzők a szov­jet—amerikai kölcsönbérleti egyezményről szóló könyve­ikben most azt állítják, hogy csak az amerikai gyárakban készült szöges drótakadályok tették lehetővé Moszkva, Le­ningrad és Sztálingrád meg­mentését, csak az amerikai gépkocsik biztosították a szovjet hadsereg mobilitását, amerikai és angol vadászgé­pek és könnyűbombázók pe­dig döntő szerepet játszot­tak a szovjet légi fölény megteremtésében. A tények — írja a Krasznaja Zvezda — nem igazolják ezt a be­állítást. A háború legnehezebb idő­szakában, 1941-ben a szov­jet hadsereg fegyverzetének és felszerelésének csupán egy százaléka származott a szövetségesektől. Az Egye­sült Államok és Anglia a há­ború idején összesen 18 700 repülőgépet szállított a Szov­jetuniónak. Ugyanebben az időszakban a szovjet ipar 137 000 repülőgépet bocsá­tott ki. B. P. Korai szép tavasz köszön­tőt az idén Leningrádra. Áp­rilis elején, amikor ott jár­tam, a tenger felől állandó­an fújó szél is szelíd-szolíd volt, a parkokban rügyet bontottak a fák, takarították, mosták, festették, csinosítot­ták az egész várost. A pa­dokon, a Péter-Pál erőd fa­lainál, a szelíden hullámzó Névéről visszavert napsuga­rak özönében napoztak a fiatalok, a sirályok fölényét átvették a galambok, a hi­deg, a tél uralmát i a tavasz. Az Erdei sugárúton a pisz­kai’j óvói emléktemetőhöz igyekeztünk, ahol több. mint hatszázezer leningrádi alussza örök álmát, amikor a. egyik ház falán megpillantottam a fehérrel festett feliratot, amelyet emlékeztetőül hagy­tak meg: „Polgártársak! Tü­zérségi tűz esetén az utcának ez az oldala a veszélyesebb!” A felirat a történelemben példátlanv Leningrad 900 na­pos blokádját idézi. Az ott élők azonban a súlyos bom­batámadások, az állandó tü­zérségi tűz; az éhség, a víz­hiány ellenére sem engedték be a német betolakodókat Leningrádba. Drága árat fi­zettek 'ezért, de megvédtek városukat. Most, a győzelem 30. évfordulójának előestéjén sokan zarándokolnak el a piszkarjovói emléktemetőbe, amelynek gránitfalán olvas­ható: „Senkiről sem feledke­zünk meg és semmit sem fe­lejtünk el!” A forradalmi hagyományai­ról híres Putyilov-gyárban (ma Kirov nevét viseli) ta­lálkoztam Konsztantin Va- sziljevics Govorusinnal, aki itt kezdte munkásútját, itt kapta meg a Szocialista Munka Hőse kitüntetést. Ma, 58 évesen is itt dolgozik, a leningrádi városi pártbizott­ság, a Béke-Világtanács tag­ja. Govorusin könyvet írt életéről. így emlékezett: — A legkeserőbb időszak 1941—42 tele volt. Gyárunk­tól 3—4 kilométerre húzódott a front, sűrűn bombáztak és szinte állandóan tüzérségi tűz alatt tartottak bennünket. Az élet azonban nem állt meg. Pedig a blokád ideje alatt akkor volt a legkisebb a ke­nyérfejadag, a munkások 250, a gyerekek és eltartottak 1 '0 grammot kaptak naponta. És milven kenyeret! Csak 40 százaléka volt rozsliszt, a t^bbi cellulóz, nanraforgóno- gácsa-hszt és oelyva. Ilyen élelmezés mellett védték a várost a katonák, dolgozott a lakosság a védelmi vonalak kiürülésén. Mi pedig az üzemben, ahol harckocsikat, önjáró lövegeket gyártot­tunk, annvira legyengül­tünk. hogy, gyerekek fogtak minket munka közben és már az se volt érdekes, ha férfiak és nők együtt, egy időben törődtek. Igen. ez így volt! Tizennégy órákat dol­goztunk naponta és jófor­mán a gyárban laktunk, mert nem volt értelme hazamenni. — Engedje meg és kérem, hogy írja meg — folytatta Konsztantin Vasziljevics —, hogy elbeszéljem életem leg­nehezebb, legkeservesebb szilveszterét. Az 1941. évet a temetőben búcsúztattam. Húszfokos hidegben, sírok között. Barátom és munka­társam keresett meg este, hogy segítsek eltemetni az apiát. Jól ismertem Mihail Kazmirovics Reiszet, ezt a magas, vékony termetű idős embert, és nagyon sajnáltam a barátomat. Koporsó nem volt, lepedőbe, pokrócba burkoltuk az elhunytat, szánkóra kötöttük és elindul­tunk a * nagy hóban a Vol­kov temetőbe. Éppen hogy csak vonszoltuk magunkat, s útközben sok ityen szomorú menettel találkoztunk. De nem volt mindenkinek ereje el vánszorogni a temetőig, út­közben sok gazdátlan szán­kót, rajtuk gazdátlan halot­tat láttunk! — Fagyos volt a föld, még­is úgy temettük el az öreget, ahogy abban az időben keve­seket, hiszen tömegsírok vol­tak. Éppen éjfél volt, ami­kor a fagyos földrögökből emelt sírhantot fenyőággal megjelöltük. Aztán leültünk a sírhalom mellé, ittunk egy kevés ibolyaszínű denaturált szeszt, haraptunk egy szelet kenyérkét és havat ettünk rá. Tudtuk, nem szabad itt elaludni, mert megfagyunk, de sehogysem akaródzott el­menni innen. Csak ültünk a hóban és beszélgettünk a ba­rátommal arról, hogy mit hoz az új, az 1942. esztendő. Tudtuk, éreztük, hogy ki kell tartanunk minden körülmé­nyek között és mindenhol támogatni kell a frontot, mert ebben a kritikus hely­zetben is hittünk ügyünk győzelmében... És a leningrádiak a nagy áldozatok ellenére kitartot­tak. harcoltak és dolgoztak. Áttörték 1944 januárjában a blokádot. Győztek. (FOLYTATJUK) Konsztantyin Govorusin (jobb oldalt) a leningrádi Kirov Gyár múzeumának munkatársával, P. N. Filipoviccsal be­szélget Oraveez János Rudolf Kobaly Kétezer-százkilencvennégy nap statisztikája 0 második világháború számokban Mezőkövesden Dombóváron meg Hajdúnánáson is sok-sok ember gondol mostanában, a fasizmus leverésének har­mincadik évfordulóján a második világ­háború nagy csatáira. De van-e akár egyet­len ember is Mezőkövesden, Dombóváron vagy Hajdúnánáson, akinek eszébe jutna! hogy a második világháború 2194 napja alatt, minden egyes napon körülbelül any- nyi ember halt meg a fronton, a bombá­zott városok és falvak égő romhalmaza alatt, vagy a náci megsemmisítőtáborok szögesdrótjai mögött, mint amennyien 1975-ben Mezőkövesden, Dombóváron, vagy Hajdúnánáson laknak... Másszóval: azon a huszonhétmillió négyzetkilométernyi te­rületén, amelyen 2194 nap és éjszaka dúlt a második világháború, naponta 17 000 ember pusztult el. Félelmetes és fájdalmas ez a számsor, amelyet történészek és statisztikusok állí­tottak össze a második világháborúról, összesen hatvanegy ország vett részt a háborúban és a mozgósítottak száma vala­mivel több, mint száztízmillió volt. Csak Európában hárommillió volt a partizánok, ellenállók száma. A legtöbb partizánhar­cos szovjet földön küzdött a betolakodó fasiszták ellen; a jugoszlávok, lengyelek után a franciák és az olaszok következtek a sorban. Azok a veszteséglisták, amelye­ket természetesen csak jóval a második világháború befejezése után lehetett ösz- szeállítani (mert hiszen az elesettek, el­tűntek, légitámadások által elpusztítottak, a koncentrációs táborokban meggyilkol­tak számát csak a fasizmus megsemmisí­tése után lehetett összeállítani), hozzáve­tőlegesen harminckétmillió katona halott­ról beszélnek ... Készült egy ugyancsak nem pontos összeállítás a sebesültek szá­máról is. Azok a sebesültek, akik kötözés­re, orvosnál jelentkeztek, (tudnunk kell, hogy a nácik megszállta Európában száz­ezrek nem mentek a németek orvosaihoz, mert okkal-joggal féltek a gyilkosságban is részes náci orvosoktól) mintegy har- mincötmillióan voltak. A legtöbb vért a szocializmus országa, a Szovjetunió veszítette: a Nagy Honvédő Háborúban, amely egyúttal a fasizmust megsemmisítő győztes háború is .volt, húsz-; millió szovjet polgár adta életét a hazá­ért, a győzelemért. A fasizmus ellen küz­dő Lengyelország hatmillió embert veszí­tett, a hősies partizánharcot vívó jugo­szláv nép vérvesztesége egymillió hétszáz­ezer ember volt. Tisztelettel és kegyelet­tel emlékezik meg a győzelem napján az emberiség az antifisiszta koalíció többi or­szágának áldozatairól is: Anglia veszte­sége például 375 000 ember, az Egyesült Államoké pedig — ott polgári áldozat egy­általán nem volt — 405 000 ember. (A há­borút kirobbantó támadónak, a náci Né­metországnak is nagyon sokba került a „hódítás”. Szerte Európában, meg az afri­kai homokban és a szétbombázott német városok romjai alatt és a tengermélyben 13 600 000 német halott feküdt — mind- annyiukért a fasizmus, Hitler és bandája volt a felelős.) Ma már kiszámítható, hogy a hadviselő államok közvetlen katonai kiadásai vala­mivel több, mint ezeregyszáz milliárd dol­lárra rúgtak; csak Európában több mint kétszázhatvan milliárd dollár értékű épü­letet, üzemet, hidat, utat pusztítottak el a hadviselők. (Érdekes egyébként itt a há­borús pusztítás országonként, — a Szov­jetunió 128, Lengyelország 20, Anglia pe­dig 6,8 milliárd dollár kárt szenvedett...) A hadviselő államok katonai kiadásai­nak és a háborús pusztítás következtében megsemmisült értékeknek összege az ösz- szes hadviselők nemzeti jövedelmének mintegy 76—79 százaléka volt. Van egy számsor, amely szerint a hadviselők a 2194 háborús nap alatt 287 000 harckocsit, valamivel több mint egymillió löveget és 653 000 repülőgépet gyártottak. Ebből a hadfelszerelésből meg­oldható lett volna az egész világ közle­kedési gondja, vasúti kocsik, teherautók, utasszállító repülőgépek formájában, és ha azt az energiát, amelyet hadfelszere’tísi eszközök gyártására fordítottak, az ember javára használták volna fel, körülbelül száztizenkét Szahara területű sivatagot te­hettek volna termővé és talán ötven-, vagy százmillió éhes embernek adhattak volna minden nap elegendő ételt... a Bt TSrténefmi felvételek NÁCI TÁMADÁS LENGYELORSZÁG El,LEN. A Schleswig- Holstein csatahajó 1939. szeptember 1-én hajnali 4 óra 45 perckor lőni kezdte a Gdanski-öböl kis félszigetét, a Wester- plattét. A Lengyelország elleni támadással kezdődött a máso­dik világháború. Képünkön: náci katonák a tüzérségi előké­szítés után behatolnak a Westerplatléra LONDONT BOMBÁZZÁK A HITLERI LUFTW AFFE GÉPEI. 1940. szeptember 15-én hajtotta végre az első bombatámadást az angol főváros ellen a náci légierő, a hírhedt Luftwaffe. Képünkön: romok London központjában A LENINGRÁDI BLOKÁD. Csaknem 900 napig tartotta blo­kád alatt a szocialista forradalom városát, Leningrádot a hit­leri hadsereg. A város hős népe a legnehezebb napokban is helytállt, igaz, hallatlan nagy áldozatokat hozott, de segítette a fronton harcolókat. A leningrádiak a különösen kemény 1942-i télen fűtetlen üzemcsarnokokban javították a sérült harckocsikat, amelyek a műhelyekből azonnal a frojitra indultak AZ ELSŐ NAGY FORDULAT A MÁSODIK VILÁGHÁBO­RÚBAN. Történelmi tény, hogy a második világháború ki­menetelében első nagy fordulatot a sztálingrádi csata hozta. A Vörös Hadsereg sztálingrádi frontjánj küzdő hadseregcso­portok 1942. július 17-től 1943. februáryS-ig tartott védelmi, illetve támadó hadműveleteinek közös elnevezése a sztá­lingrádi csata, amely magában foglalja Sztálingrád (ma Vol­gograd) hősi védelmét és az ott összpontosított nagy német haderők bekerítését, majd megsemmisítését. Képünkön: a rommá lett város felszabadulása után ismét vörös zászló leng a lőtéren .

Next

/
Oldalképek
Tartalom