Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. május 1. TISZAI LAJOS RIPORTJA Arcok ablakkeretben A műhely zajos. Az egyik gép d urban mondja, a má­sik mollban. Dávid Ferenc üzemvezető Taryékat keresi. — Gyerekek, most tegyetek csodát! Öszes, tagbaszakadt férfi számolja az ablakkereteket, Tary Zoltán, a brigádvezető. Egy, kettő... tíz... húsz... — Csodát? Az nem megy ... de amit ígértünk, azzal meg­leszünk. Körülnéz, mit szólnak hoz­zá a többiek. Ebben a mű­helyben egy nyelven beszél­nek az emberek. Péntek, szombat, vasárnap Egyszerű történet: ebédnél arról beszélgetnek, ki merre megy szombaton meg vasár­nap. Csak jó idő legyen, kém­lelték a felhőket. A műhelyben a brigádve­zető elébük állt. — Dolgoznunk kellene, em­berek, holnap, holnapután is. Éjszaka is. Hétfőre az óvodá­val készen kell lennünk. — Tanulni akartam — mondta Fehér Feri kedvetle­nül. — Vizsgád jön? — Az. — Akkor te maradj. Ti... ? — Ha kell... Vasárnapra virradóra már hamuszín volt a brigád. — Emberek, kétóránként felváltva alszunk... Az egyik teremben össze­söpörték a forgácsot. Ez volt a párna. Vasárnap este hazamen­tek. Hétfőn reggel jöhettek a szerelők. Az asztalosok végeztek. A következő hét péntek­jén voltam náluk. — Mondják, hány abla­kot, ajtót tettek már helyé­re? Ügy körülbelül. — Még csak körülbelül se tudjuk. A vállalati kimuta­tás szerint 7 ezer lakás épí­tésében vettünk részt. Virágh István, a legöre­gebb brigádtag megkont­rázza : — Hát a Vegyiművek, a Hűtőgépgyár, a MÁV-re- konstrukció, a törökszent­miklósi Mezőgazdasági Gép­gyár, a mezőtúri, a karcagi, a tiszafüredi ipari üzentek, az iskolák, az óvodák, a kór­házak, a VIZIG-székház, a Szigligeti Színház, a ..., a . .. estig mondhatnám. Ezeken nincs talán ajtó, meg ablak? Hát az árvizes házak Fehér- gyarmaton ... ? Az „öregek” majdcsak 15 éve vannak együtt. 1962 óta Tary Zoltán a „Május 1.” asztalos brigád vezetője. Ta­valy lettek aranykoszorúsok, néhány napja megkapták a megyei pártbizottság kong­resszusi oklevelét és a vál­lalat kiváló brigádja címet. A konok kölyök Fehér Ferenc asztalos szakmunkás a brigád Ben­jáminja. Róla Rontó Béla főépítésvezetőtől tudok egyet s mást. — Konok egy gyerek — a brigád kölyöknek is mondja — nem enged a huszonegy­ből. Bejön a múltkoriban, hogy ö erdőmérnök szeretne lenni, jelentkezne a soproni erdőmérnöki főiskolára. Jól van, Ferenc, hagyd itt a pa­pírt, azután majd megbe­széljük, én egyedül nem dönthetek. Néhány nap múl­va összeült a főépítésvezető­ség: elutasítottuk Ferenc ké­rését. Behívattuk és meg­mondtuk neki, hogy mint er­dőmérnököt nem tudjuk al­kalmazni. Rendes gyerek vagy Ferenc, meg vagyunk nagyon elégedve a munkád­dal, de ezt a terhet nem ve­hetjük a nyakunkba. Nekünk asztalos kell, nem erdőmér­nök. Meghallgatott, bólintott, kiment a szobából. Hanem az ablakon át láttam, hogy igen morzsolgat valamint a szeme alatt. Másnap vissza­jött, majd újra, meg újra ... Hogy legalább arról adjunk neki igazolást, hogy ő itt jól dolgozik — ha már nem is ajánljuk. Az nem elég, Fe­renc, mondtam neki. Nyu­godj már bele a döntésbe. Eltelt megint egy pár nap, lesem a gyereket: mintha búskomor lenne. Nem ha­gyott aludni a dolog. Szól­tam a párttitkárnak, az szb- titkámak: idefigyeljetek, aki ennyire akar valamit, azt tisztelnünk kell. No, szóval itt az ajánlás Ferencről. Most meg már azért szurko­lunk, hogy jól érettségizzék, hogy felvegyék... Aztán, ha sikerül neki — akkor se Ka­nadában lesz erdőmémök. Reszeli László asztalos szakmunkás, Kiváló dolgozó, alacsony, javakorban levő mokány magyar. A felesége — így mond­ja: az uram keze alá dol­gozom — barna kis asszony­ka. Betanított munkás. El­vált volt mindkettő, amikor összekerültek. Nevetve jönnek kezet fog­ni. Tary Zoltán rájuk kér­dez: — De jó kedvetek van! — Az ám! Ma éjszaka nem folyt a hasunkra a víz. — Hogy-hogy? — Mert nem esett az eső. Hétéves kislányukkal há­romszor kétméteres lyukban laknak. Pisti, Tercsi, Feri a nagyszülőknél, rokonoknál, otthon nem férnének el! — Hét év alatt kétszer voltam bent a lakáshivatal­ban. Elmondtam a bajomat, panaszomat, elébük raktam a kitüntetéseimet... aztán el­jöttem és vártam. Az asz- szony igencsak bemegy min­den évben. Tavaly a 36. he­lyen álltunk, az idén már a 37. helyre csúsztunk vissza. Nehéz ... Higgye el, meg kell magam fékeznem, ami­kor örökkön-örökkön kér­nek tőlem — nem felhányás­ból mondom. mert amíg erőm van, szívesen adom — hogy ne kérdezzek egyszer vissza: hát amikor én kérek, miért nem segítenek raj­tam. Nem ... Nem ... aka­rom, hogy azt higgyék, hoci, nesze alapon dolgozok. Na­gyot rántok ilyenkor az öve- men, megyek, és csinálom... Reszeliné is csendes: — Tudja, az a rossz, hogy építjük a lakásokat — már- hogy az asztalosmunkát — egyik ezret a másik után, mennek az évek, én meg hiá­ba rendezem be gondolatban a nagyszobát a kisszoba után ... Hiába építjük eze­ket a házakat, nekünk nem jut belőle. Mert eddig még... A „kölyök” beleszól Re­szeliné szavaiba: — Legalább négy falat, meg egy tetőt adnának ne­kik! A többit mi megcsinál­nánk ... Délben brigádgyűlés volt: — Emberek, vasárnap me­gint dolgoznunk kellene! Húsz lakás sürget bennün­ket. Kik tudnak jönni? Reszeli László elsőnek emelte fel a kezét. Utána a felesége. Nem írott malaszt Lapozgatom a brigádnap­lót, rágyújtok. Tary Zoltán rám szól: — Ne tessék itt dohányoz­ni, mert a tűzoltóparancsnok veszett egy ember, ilyen szempontból nem ismer tré­fát... Olvasom: „A szolnoki Dé­libáb úti iskola köszönetét fejezi ki a Május 1. szocialis­ta brigádnak a szép, új fo­gasokéit ...” „A Koltói An­na úti iskola úttörői nagyon köszönik...” „A Rákóczi úti iskola tanulói és tanári kara köszöni...” 250 óra, 300 óra, 600 óra, társadalmi munká­ban. — Ez meg a fiunk! Szalai Jóskának ez a bri­gád lesz az apja. „Mi, a Má­jus 1. brigád vállaljuk Szá­lai József ipari tanuló, álla­mi gondozott fölött az apai kötelességek és jogok gya­korlását.” Olyanok nevét is látom a brigádnaplóban, akikkel a műhelyben nem találkoztam. — ö, meg ő, meg ő, a bri­gád neveltjei. Már műveze­tők! — mutatja a neveket büszkén Tary Zoltán. Gyászkeret a naplóban: — Szegény barátunk, két éve elment... A brigád saját halottjának tekintette, elte­mettük tisztességgel. Színházbérietek: — Itt tartjuk a naplóban, mindig megbeszéljük, ki mi­kor megy. Másnap aztán mindig összekapunk — ba­rátok módjára persze — ki hogy értette a darabot. De menjünk be a klubba! A brigádvezetők klubja: tiszta, szépen berendezett szoba, rádióval, televízióval, újságokkal... A falakon, a mennyezeten intarzia. Mes­termunka. — Mi csináltuk. Örülök, hogy tetszik. Itt már rá is gyújthatunk. Kínáljuk egymást. Nevet a szeme a füstben. — Nem is kérdezi meg, lei az a „veszett” tűzoltópa­rancsnok? — Ki? — Én... Gyárak helyeftT kézzel A tervezők palotákat álmod­nak. A közgazdászok viszont kiszámolják, hogy mennyibe kerülhet egy lakás, egy bérház, a középület. Általában komp­romisszum születik: az épü­let nem lesz olyan szép, de valamivel olcsóbb. A terve­ket jóváhagyják, eljuttatják a kivitelezőhöz. Látszólag minden rendben van. Látszó­lag. ..! De az építőipar ber­keiben tudják, milyen ellen­tét feszül a tervezés és a ki­vitelezés között. Példa: — Halló, itt az építőipari vállalat anyagosztálya. MSz— 6-os házgyári elemekről ér­deklődnénk. A harmadik ne­gyedévben kellene. A tár­gyalások előtt előzetes in­formációt kérünk. — Jöjjenek, megbeszéljük. Rendben lesz... Űjabb telefon, máshová. — Halló, B—a—4-es nyí­lászárók után érdeklődnénk... — Elvileg van. Még gyárt­juk valameddig... Az anyagosztály szakem­berei elmennek a házgyárba, megkötik a szerződést... Minden rendben. Szállítják az elemeket. De jön a levél a Nyílászárókat Előállító Vál­lalattól, a nevek, címek és a jelzések fiktívek — hogy a B—a—4-es áruk gyártását a vállalat gazdaságossági szem­pontok miatt beszüntette, — sőt hasonló típust, méretet, a továbbiakban nem készít. Sajnálják... Sűrűn előfordul az ilyes­mi. Az építőipari vállalatok a megmondhatói, milyen gyakori jelenség... Az asztalosüzemben elsza­badul a pokol. „Le kell gyártani” a szabványméret­től eltérő ajtókat, ablakokat, egyedi darabokat. A gépek vágják, szabják, gyalulják, simogatják a fát, a laikus számára érthetetlen rendeltetésű oszlopok, desz­kák, lécek, halmok, kötegek sokasodnak. A gépeken a Táncsics bri­gád dolgozik. Taryék a „le­szabott” anyagot összeszere­lik ablaknak, ajtónak, tucat­szám, százszámra, és viszik ki a helyszínre, állítják be a falakba. Sokszor, nagyon sokszor rajtuk múlik, hogy a • válla­lat tudja-e tartani a határ­időt, — be tudnak-e akkorra költözni a lakók, amikorra megígérték nekik. A brigád leterhelé­sének lényege: valahol, valakik nem a valós építőipari szükségleteknek megfelelően dolgoznak, ezért — sakk-matt helyzetben — a korszerűtlen, nagy munka­erő-ráfordítást igénylő mű­helyben kell elkészíteni az ajtókat, ablakokat. Mibe ke­rül? Kerül, amibe kerül. Kell! Az építőipari gépezet munkája *— egy-egy lakóte­lepen — néha éppen a kü­szöbnél akad el... — összolnoki vagyok én, kérem. Asztalos volt nálunk az egész család. Apám is nyugodjék, az öcsém, nyu­godjék ... Az öregemnek műhelye volt, abban szaba­dultam, épület- és műbútor­asztalos lettem. Aztán jöt­tek azok a nehéz évek. ami­kor megforgácsolták a kis­ipart. Üzembe mentünk mindnyájan. Én voltam a Tisza Bútorgyár első párt­titkára. 1949-ben megnősül­tem, vettem egy házat, rész­letre. Jöttek a gyerekek, ne­hezen éltünk. Már az árverés is ki volt tűzve, amikor va­lahogy fizetni tudtam. így maradt meg a házam. — A bútorgyárból ide jött? — Nem ... Nehéz erről beszélnem ... Felvittek funk­ciókba. 1956-ban kicsorbul­tam, mint a gy’alum éle, ha görcsbe szalad. Kimaradtam a pártból... Sajnos . .. — Azóta se kérte a felvé­telét? — De ... Volt egy ember — évekkel ezelőtt, de már itt az építőiparnál — aki kígyót, békát kiabált rám. Nem mondom, nekem is volt tévedésem bőven, ö meg még tett a tűzre néhány lapáttal. Benne égtem, mint a fűrész­por. Nem vettek vissza. Ak­koriban nagyon szerencsét­lennek éreztem magam, az se vígasztalt, hogy ezt a jó­1 akarómat másnap elvitte a rendőrség és börtönről bör­tönre ment. Mert ilyen em­ber volt. Mindegy, no! A brigádban van már néhány olyan fiatal, akit most már nyugodt szívvel mernék ja­vasolni a pártba Majd ők ... Mert jelenleg még nincs párttag a brigádban. Én meg ... ami fából van, azt megcsinálom. Erre is meg­tanítottam őket. Csináltunk mi már mindent, álmeny- nyezetet, színházi orches- tert... No, meg VIZIG-szék- házat. Az is veszett munka volt. De megcsináltuk. Jól mondta az egyik felszólaló a pártkongresszusunkon, hogy a legjobbak nem egyszerű munkások, hanem nagysze­rű munkások. Én a brigádra is értettem ... Magam nem tartom „nagyszerűnek”, de becsülöm, amit csinálok, igyekszem jól végezn,, tehát magamat is megbecsülöm. — Mire vitte? 1958 óta brigádvezető, nem kereshet rosszul... — Nézze... Nem. Tényleg nem. De mégis nehezen él­tem. A nagyobbik lányom alighogy leérettségizett, elé- bem állt: Apám, férjhez me­gyek. Eredj, lányom, ha jól gondolod. Adtam neki ... A kisebbik lányom építőipari szakközépiskolát végzett Debrecenben. Csak lakbérre 24 ezer forintot fizettem ki. Nem felhányásképpen mon­dom. Mindig eltettem az utalványt, ha pénzt küldtünk neki. Hatvannégyezer forint­ról van nyugtám. Megnéz­heti. Ennyibe került a tanít­tatása. De most már jó. Itt van ő is a vállalatnál. Ke­res, szépen élnek .. . Nekem is könnyebb lett. Most már csak anyácskámat kell segí­tenem. Egy éve vettem meg a Zsigulit. — Kocsikáznak, kirándul­nák? Hétköznapok, ünnepnapok lük vagyok, amikor nem a brigáddal. Mert lassacskán itt is gondolnom kell az utó­domra, nem mindegy, ki jön utánam... — Milyen emberre gondol? — Komoly, megfontolt va­lakire, aki minden helyzet­ben becsületes, aki igazsá­gosan tud bánni az embe­rekkel, s akinek magas szak­mai műveltsége van. Mert én még nem szégyenkeztem itt a munkák miatt, soha. Akkor sem akarok, ha nyug­díjas leszek. Ha valami baj lesz, mit kérdeznek az em­berek? Rögtön azt, hogy ki tanította ezeket? Tary Zol­tán? A kulacsváró ember Szolid házikó Zagyvaréka- son. A Virágh-porta. A szomszédok így mondták. Egy fürge veréb kétszerre át- ugraná. — Nekem már hamarosan megveszik a csikóbőrös ku­lacsot. Virágh István asztalos szak­munkás, kétszeres Kiváló dolgozó, a „Május 1.” legöre­gebb tagja. Tíz évig pedálo- zott Rékas — Szolnok — Ré- kas között, naponta kétszer. Néhány éve már vonattal jár. — Mi van azzal a kulacs­csal? — Az a divat nálunk, hogy­ha valaki nyugdíjba megy, csikóbőrös kulacsot kap. De teli ám, a jobbikból! Még három évem van hátra. — S aztán? — A fiam most harmadikos gimnazista. Vegyész akar len­ni. Majdcsak segít neki a vállalat is. A.két lányt már kitaníttattam. Az egyik igaz­gatóhelyettes a jászalsószent- gyürgyi iskolában, a másik meg könyvelő. Mondtam már, hogy a fiam mi akar lenni? — Igen. —: Akkor jó. Én meg? Űj házát'akarok. Rossz kis viskó ez. Szépet akarok, kényelme­set, nagyobbat. Ha öregsé­gemre, hát öregségemre. Csak lassan jön össze a pénz, pe­dig a nehezebbik végét fog­juk a melódiának. — Mennyit keresnek? — Az öregebbjének 14—15 forint körül jön ki az órabér, a fiatalnak meg úgy tizenkét és fél, tizenhárom... Jó pénz, nem mondom... dehát aki ad, kapjon is. Nem igaz? Megszolgált tróíeák Bim, bim-, bim, bim... pattog a szegezőgép. Nagyhajú le­gény rázkódik az ütemmel. Fordít egyet a deszkán... — Látta már a trófeát? Még vagy hárman megkér­dezték. A brigád megnyerte az építőipar országos tekebaj­nokságát. A „trófea” — egy szép váza — a szocialista brigádveze­tők klubjában van. Abban a szekrényben, amelyet a bri­gád készített. Találkozni akartam Űjfa- lusi Sándorral is — Kiváló dolgozó ő is — de nem sike­rült. A feleségét baleset érte, otthon maradt, majd egy má­sik nap, amikor kerestem, az új kocsiját vitte a szervizbe. A többiektől tudom, hogy igyekvő, jó szakember. Né­hány éve 30 ezer forintért megvett egy romos házat. Jó isten, Sándor, mit csináltál, ebbe belebuksz. Ebből sohse lesz ház, sajnálták, amikor meglátták a romokat. Palota lett belőle, mondják. Igaz, néha le kellett fektetni egy- egy órára a fiatalembert mű­szak közben, mert olyan ki­merült volt. Addig a többiek dolgoztak helyette. Meg... Meg olyan helyre tették, ahol dupla pénzt keresett. Most rakja a fészkét, kell neki, mondták... Halász István csak néhány hónapja tagja a Május 1-nek, de 25 éve a vállalatnál dol­gozik. — Nemigen birom már a külső munkát, hiába, no... Volt olyan hónap, hogy 360 órát dolgoztam, odafagyott a kezem a vashoz. A régiek kö­zül már nem is igen vagyunk. Englert Jancsi, a komám vol­na még, de egyik nap még birja, a másikon már beteg. Sokat cipekedtünk: nehéz már a légzés, rosszul ver a szív, előjön néha a lumbágó. Asztalos betegségek. Ezt már a maiak nemigen értik, — hogy lekopogjam... Mert csak könnyebb azért a mun­ka... — Család van? — Két fiam. Mind a kettő építészmérnöknek készül. Az egyik már végez a főisko­lán. Rájuk keresek. Meg la­kást vettünk, mert eddig al­bérletben éltünk. De milyen­ben! Amikorra kifizettem az OTP-nek a bútor árát, vehet­tem a másikat, mert elrohadt. Olyan vizes volt a ház. Há­romszor vettem bútort öreg­ségemre... És a többiek? Várják a gépektől a fél­kész anyagot, hordják a „kézi-műhelybe”. — Gyertek már ide — szól be a gépek zajába Tary Zol­tán. Nekitámaszkodnak az ab­lakkereteknek, várják, mit akar mondani a brigádvezető: — Gyerekek, meg kellene csinálni, műsoron kívül per* sze, a vállalat május elsejei dekorációját. Márhogy a fa­részét. Elvállaljuk? Bólintanak. Sorban, egy­másután: Urbán Szabó Im­re, Antal Sándor, Szabó Jó­zsef, Blaskó Ferenc, Topics István, Takács Mihály, Bubu Károly, Tasi Pál... Szóval a brigád. Tary Zoltán, a brigádvezető A Reszeli házaspár — Ha időm lenne rá. öt­ezer kilométer van benne. Egy év alatt! Mert tudja, ha nem kell bejönni, otthon kísérletezgetek. Van égy kis műhelyem, abban mindig ki­spekulálom, hogy a követ­kező munkát hogyan csinál­juk, hogy jó legyen, gyors legyen ... Hogy keressenek az emberek. — Szórakozás? — A színház, meg a ró­zsáim. Van egy kis rózsa­kertem. Jöjjön el egyszer, majd ha nyílnak, nézze meg, milyen szépek. Mert a ró­zsákhoz is érteni kell. Fa az is! Meg ... Két kisunokám van. Drága teremtések. Ve­Jót, csak jót. Tíz év alatt egyetlen selejtes munkada­rabot nem adtak ki a ke­zük közül. Pedig volt „haj­tás ...” 1963-ban a VIII. kongresz- szus tiszteletére indított munkaversenyben kiemelke­dő munkát végeztek. A me­gyei pártbizottságtól elisme­rő oklevelet kaptak. A IX. kongresszusra vállalták a szolnoki tervező iroda, a me­zőtúri ÁFÉSZ-áruház, az AFIT-gépkocsiszerviz, egy 16 tantermes iskola — és még mennyi más — asztalosmun­káinak minőségi elvégzését, Zöldkoszorús szocialista bri­gád lettek. A X. kongresz- szus újabb sikereket hozott számukra. 1974. április 12-én felhí­vással fordultak az állami építőipari vállalat szocialista brigádjaihoz: szocialista munkaversenyre hívták ki őket. Az első kommunista szombat is a nevükhöz fű­ződik. Elvégezték a szolnoki MÁV pályaudvar, az Ady Endre úti paneles házak, a Járműjavító Vállalat óvodá­ja, a VIZIG-székház, a Pe­likán Szálló — és az év so­rán átadott 860 lakás aszta­losmunkáit. Külön vállalásban elké­szítették a második jubi­leumi óvoda „asztalos szer­kezeteit”. Csak úgy — „bal kézről”, mondta valaki. „Jegyzőkönyv. Készült 7975. január 23-án a Szolnok megyei AÉV 5. számú fö- építésvezetöségén. Tárgy: a Május 1. szocialista brgiád 1974. évi munkájának érté­kelése. 1. A brgiád 110 szá­zalékos teljesítmény elérését vállalta, ezzel szemben a tényleges teljesítmény 113 százalék. 2. A brigádból nyolcán tanulnak valamilyen iskolában, tanfolyamon. 3. Igazolatlan hiányzás, fegyel­mezetlenség nem fordult elő."

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom