Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-04 / 103. szám
ABSZOLÚT INGAÓRA AZ ÉLET SÓJA A muBt szeles Tavasz van • •• óh, de nagy, de lapos, de magyar, de ősi ez a Hortobágy! Én meg de néprajzos lettem egyszeriben, ahogy megálltam Nagyivánban a pusztába vesző betonjárdán. Jaj de megcsapott az ősi magyar élet, a magyar múlt szele ott az oszloptornácos, nádfedeles parasztház tövében, mikor bepillantottam a tenyérnyi ablakon és megláttam azt a jó ősi magyar búboskemencét! Keblemre drága pusztai nép, mondtam, amikor lenyomtam a kapun a kilincset. Ismerkedési vágyamat csak fokozta, hogy a zörgésre már azok a sokat emlegetett pusztai ősmagyar kutyák is felnyüszítettek. Bodri, mondtam a kerítésen kibúvó kutyusnak, mert tudtam, hogy egy igazi, magyar, őshertobágyi pulit csak Bodrinak hívhatnak. De az a hülye csak rohant nekem és nemhogy puli, de még Bodri sem volt! Törpe- schmantzer létére ott sündör- gött a Hortobágy és a kabátom széle között. Ekkor megjelent — még időben — eay igazi pusztai magyar asszony, aki közölte vele, hogy Rex kotródj, mire az a tájidegen dög rámnézett: szerencséd! Így aztán végre mehettem a hamisítatlan parasztudvaron át a hamisítatlan parasztház igazi búboskemencéjéhez, amelyben az a foszlós bélés magyar kalács sült, ami ott foszladozott az- asztalon. Jaj nénémasszony, de romantikus dolog is lesz, ha kend most engem itt a meleg búboskemence és a mestergerenda árnyékában meg- traktál a magasütötte... gondoltam, de a nénémasz- szony megszólalt. Háromhúsz. Tiszafüreden vettem. Csak nem sütkérezek ilyesmivel, mikor fölülről pörköl a gázsütőm. Így aztán csak fűteni használom. Most is de jó meleg van ide be, még ez a kemence is átvette. Import humor — Mit csinált Kolumbusz, miután lábát Amerika földjére tette? — kérdi a tanító néni. — Gyorsan maga után húzta a másik lábát is. ☆ — A nagy író hódolója feltette a kérdést: — Ó, mester, csodálom a műveit. Mondja, hogy írja őket? — Egyszerű kérem, balról jobbra. ☆ — Mivel töltőd a nyári szünetet? — Mind a hét kontinenssel. — Hogy-hogy? — Megbuktam földrajzból. Hát már ez is beletenye- relt az én romantikámba? Hát én már ezen az igazi pusztán sem találok egy kis magyar múltat?... most már akármi jó lenne. De ha hihetek a szememnek, megtaláltam. Hiszen ott a belső szobában egy régi magyar mesterség, régi szerszámát látom. Egy „csikát”, a szíjgyártók börsatúval ellátott ülőkéjét, s éppen ott görnyed fölötte az öreg szíjgyártó, a kihaló szakma tán utolsó hortobágyi mohikánja. Csókolom, mondtam belépéskor. mert közben a gazd- asszony elárulta, hogy szíjgyárt éppen. Sebaj, így még romantikusabb. Mohikánnő a Hortobágyon. És milyen ügyes. Bőrt a bőrhöz szúr, fűz, köt, szúr, fűz, köt. Milyen csodálatos, milyen régi, milyen magyar ... Fél éve csinálom, mondja. Exportra. Bedolgozom a tiszafüredi háziiparnak. Szúr, fűz, köt, bőrt a bőrhöz. Mi lesz ebből, kérdem én. Foci, mondja ö, mire én igen felvidulok. Éljen, megtaláltam. Hát érzem már a nagy magyar élet. a magyar múlt szelét! Merthogy foci- ügyben már csak az fúj ... (-i -d) .. .megérkezett az utolsó zebra is Szolnokra. Nehezen ért ide a távoli Fontológia tengermosta partjairól, s lassú körözés után lustán ereszkedett alá a főútnak erre a zebraéhes szakaszára, a nagyforgalmú csemegebolt elé. Isten hozott zebramadár csakhogy megjöttél. Szeretettel köszöntelek a mi kis balesetveszéllyel (eddig) gazdagon ellátott főutcánkon. Üdvözlettel: Ésszerűség Jenő hivatásos gyalogos Vasárnapi dörmögések E gy kedves, öreg bácsika arról panaszkodott a televízióban, hogy ennek az „érának” a neveltjei letapossák a parkokban a füvet, ott mennek, ahol nincs is út. S a következő képsorban egy hetven év körüli, termetes asz- szonyság vágta a csapást a park közepén. Ebből arra kell következtetnem, vannak öreg parkrongálók is, s hogy ők is ennek az érának a gyermekei. A bácsika logikájából mi következik? Ha nem ez az éra lenne, akkor nem lennének fegyelmezetlenek ennek az érának a neveltjei. Annyit el is fogadnék, hogy ne legyenek fegyelmezetlenek ennek az érának a gyermekei, de tovább okoskodni, már nem látom célszerűnek. Félő ugyanis hogy ha nem lenne ez az éra, akkor egészen más gondunk lenne, nem az, hogy az óbudai lakótelepen és máshol, az éra neveletlen felnőtte! letaposták a füvet. Any- nyiban is vitatkoznék a tv-ben nyilatkozó kedves, szókimondó bácsikával, hogy ha nem ilyen lenne az éra, ha másmilyenek lennének az éra neveletlen emberei, akkor esetleg éra se lenne, meg olyasmi Budapest sem, amilyen van, meg Tisza II. se lenne, szocialista mezőgazdaság se volna, meg Leninváros se. Ez pedig már meggondolandó! Mert ugye, kedves bátyám — ha megengedi — abban nem tetszik velem vitatkozni, hogy jobb egy olyan éra, amelyikben ugyan olykor fegyelmezetlenek a népek, de van nekik mit letaposniuk. Mert csináltak maguknak. S nem is akárhogyan taposnak, hanem izmosán egészségesen, sőt némelyik olyan jó erőben, hogy szinte eret kell rajt’ vágni. Vegyük a fordítottját — volt már ilyen is — a jó nép fegyelmezettebb, egyáltalán nem tapossa le a füvet az új lakótelepek körül, merthogy nem voltak új lakótelepek. S ha netán mégis ráléptek az akkori füvekre, akkor se történt különösebb baj, mert átlag nem nyomtak többet ötven kilónál. ásóval, csajkával, lófasírttal együtt. A kedves, jó bácsikával való polemizálásomat persze senki ne vegye úgy, mintha a parkrongálást hősi tettnek minősíteném, csupán a következtetések miatt gondoltam végig az ügyet. Kézenfekvőnek látszik ugyanis, hogy az éra neveltjei szakítottak a „két pont között legrövidebb egyenes a görbe” elvével. Ebben az érában egyre többen egyenes utakat keresnek és találnak. Valahogy nem szeretnek kacskaringózni az embernek. Ügy vannak vele, hogy most itt vagyunk, ott a cél, oda akarunk menni, no, akkor menjünk, toronyiránt. Jóllehet járatlan még a csapás, amelyiken mennek, toronyiránt, de ha a torony jó helyen van, ha nem mozog, akkor hamarabb a célponthoz érnek. Így tapossák le a füvet; kilép az a jóember a toronyháza kapuján, megcélozza a buszmegállót, és usgyi. Hovatovább olyan tökélyre vitték ezt a kiegyenesítő szemléletet, hogy még a Tisza kacskaringózását is megunták Kiskörénél. Annak is egyenes utat csináltak. Mert Ilyen ez az éra. Csoda, hogy ilyenek az éra gyermekei...? Mit csináljunk. — ti —
