Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-04 / 103. szám
ti SZOLNOK MEGYEI NEPLA1» 1975. május t: Trömböczky Péter riportja INKÁBB LÉPCSŐ Éjjel fél ketté. Az ember épp másik oldalára fordulna, mikor a felesége nógatni kezdi. — Kelj fel, csengettek, biztos az ügyeletes kocsi. Kikászálódik az ágyból, ajtót nyit. Az ajtóban a sofőr. — Gyere, ki kell menni az RD—41 -eshez. Leálltak, valószínűleg adagolót kell cserélni az egyik motorban. A sofőrt betessékeli a konyhába. Most rövid fejszámolás következik. Fél kettő van, az RD—41-es szerencsére nincs messze, Ásotthalom határában fúr. Be kell menni a telepre szerszámokért. alkatrészért. Az egy félóra. Az út órányi, ha tényleg csak adagolót kell cserélni, az hamar megvan, vissza az út egy óra, fél hat körül itthon lehetnek. Akkor már nem érdemes lefeküdni. Menni kell műszakba. Gyorsan feltesz egy kávét, a sofőr is örül neki. Közben a felesége is kibújik az ágyból, készít egy kis ennivalót, közben halkan morgolódik: már megint... A férfiak már az ajtóban {vannak, amikor utánuk szól. — A termoszt is vidd, Imre..i ' Somogyi Imre, Diesel-szerelő, harmincéves. A Bihar- nagybajom melletti Nagyrá- béról származik, igazi „olajos" családból. Szülei, testvérei, unokatestvérei, még a felesége is az olajiparban dolgoznak. Gyermekéveinek állomásai is az olajvándorlást követik: Bihamagyba- jom, Hajdúszoboszló, Orosháza, Szolnok, megint Szo- boszló, Üllés és végül Szeged. 1960-ban felveszik a gépipari technikumba, de nem kap kollégiumot. Egy pap gyereke került a helyére. Tudod, mondja, azok voltak a konszolidáció évei, s mosolyog hozzá. 1968-ban megnősült, rá egy évre lakást kap Szegeden, akkor már hárman vannak. A brigádba 1963-ban ke-. eült, még Hajdúszoboszlón. ' . készítettem egy kis teát is, hideg van. Imrének szerencséje van, hamar megtalálja a hibát, csak a fúróberendezéshez vezető úton nagy a sár, lassabban haladnak, így már hat óra is elmúlik, mire hazaér. Gyorsan lezuhanyozik, indul műszakba. — Szerencsére az ilyen éjszakai kiruccanások nem túl gyakoriak — mondja, amikor estébe hajló beszélgetésbe kezdünk. — Persze nem lehet kiszámítani. Van úgy, hogy egy hónap is eltelik, nem kell kimenni, aztán esetleg többször is. Mert a berendezéseknek fúrniuk kell. Egy nap, ha megy, ha áll úgy 18 ezer forint körül van. A gépműhely, azaz a mi dolgunk, hogy minél kisebb legyen az állásidő. Két és fél százalékot engedélyeztek, mi ezt fél százalék alá szorítottuk. Ki lehet számolni, hogy mennyit jelent ez forintban a húsz berendezésnél egy év alatt. Szerintem ez a brigád legnagyobb eredménye. — Sokan vagyunk, mindenféle ember akad közöttünk persze. Vannak súrlódások, viták, de a melóban egymásra vagyunk utalva. Ez nem gépgyár. Egy-egy nagyobb munkára nvolcan- tízen is kimegyünk. Lakatosok, szerelők, műszerészek, s amikor kész, nehéz lenne megmondani kinek van benne több melóig. Emlékszem, amikor az első Ganz-moto- ros berendezést szereltük át. Ez azt jelenti, hogy az egyik fúrási ponton szétszedjük, a másikon összerakjuk. Akkor vagy nyolcán több mint egy hétig elvackolódtunk vele, sok minden új volt. Aztán, nem sokkal ra, egy olyan berendezést kellett átköltöztetnünk, aminek a munkájától függött, hogy tudjuk-e teljesíteni a fúrási tervet. Megszabott időt nem kaptunk rá, azt mondták igyekezzünk. Kétfelé osztottuk a társaságot, az egyik meghatározott sorrendben szétkapta, amit elbontottak a kocsi hordta át az új pontra, már szereltük is. Két napig megállás nélkül csináltuk, amíg láttuk. Negyvennyolc óra múlva már megint fúrt a berendezés. Mi meg egy pofa sör mellett azon huzakod- tunk, hogyan lehetett volna még hamarabb. Biz’ isten megszerveztük, de ott a sör mellett olyan dolgok is eszünkbe jutottak, amivel még vagy hat órát lehetett volna spórolni. — Nos, hát ezért mondom én, hogy itt mindenki függ a másiktól, egymásra vagyunk utalva. Korábban két brgiád volt a műhelyben, de a munkát egyszerűen nem lehetett szétválasztani, hogy most ezt az egyik, azt a másik csinálta. Az eredmény mégis csak együtt jelentkezett. Így aztán egyesültünk. Persze volt, aki ellenezte akkor, például Gál Pista... Gál István. Műszerész csoportvezető, harminchárom éves. Egy kis Békés megyei faluból származik Mezőhegyes mellől. A szegedi Postaigazgatóságnál lett telefonszerelő. A hatvanas évek közepén beiratkozott a villamosipari technikumba, kérte tegyék olyan beosztásba, ami mellett tanulni is tud. Irodára került, havi ezernégyért. Előtte, mint munkavezető ennek a dupláját is megkereste. A fiatal házasok gondjaiban, albérlettel küszködve egyszerűen nem tudtak kijönni ennyiből. Ekkor keresett az olajiparban munkát. Egyetlen feltétele volt: hagyják tanulni. 1969- ben befejezte a technikumot. Két éve lakást kapott, jól is jött az akkor már négytagú családnak. A brigádnak 1967 óta tagja.7 :::neM nem nagyon tetszett. hogy egy legyen a két brigádból. Ma már hajlandó vitatkozni is, hogy ez a brigád azért jő, mert ilyen heterogén, ilyen sokan, összesen negyvenötén vagyunk. — Gál Pistának ezzel a műszerészs éggel egyébként jól meggyűlt a baja. Egyszerre kapott újtípusú műszereket, új műszerész-gyerekeket. Nehezen rázta rendbe a csoportját. A fiatalok cserélődtek, sokan nehezen szokták a sarat, mert ősszel is, télen is ki kell járni a berendezésekhez. Most már kezd összeállni az ő csoportja is. Az csak látszat, hogy nehezen oldódik. Könnyen szót ért az emberekkel. KISZ-titkár volt sokáig, talán azért is. — Nagy őröm volt, amikor lakást kapott. Kivonultunk testületileg, így szoktuk, mentünk pakolni a mo- tyókat a kilencedik emeletre. Aztán, meséli a Pista, hogy a szomszédba a harmadik emeletre tempósok vittek fel egy szekrénysort meg két fotelt 800 forintért. Hát ezt mi megspóroljuk egymásnak. — Mondtam, hogy Pista elvégezte a technikumot. De nemcsak ő tanul, sokan. Engem is a többiek beszéltek rá a középiskolára. Vagy tízen most szereztek második szakmát, kell is az itt, jó az, ha az ember több mindenhez ért. Még az idősebbek közül is sokan rászánták magukat, mint Bohácsi Imre bácsi... Bohácsi Imre. Telefonszerelő, ötvenhárom éves. 1953- ban Mezőkeresztesen került az olajiparba, tizenöt évig vándorolt, míg Hajdúszoboszlón lakást kapott. Négy felnőtt lánya van, kettő férjnél, egy egyetemen, a legkisebb most gimnazista. Régóta foglalkozik szakszervezeti ügyekkel, most a műhelybizottság titkára. A brigád egyik alapítótagja. 7 7. most fejezi be az általánost. No neki sem könnyű. Hajdúszoboszlóra jár haza hétvégeken, meg aztán egy fizetés csak egy fizetés. Most már istenes, de amikor még mind a négy lánya kicsi volt... Tán akkor, vagy húsz éve szokott rá az öreglebbencsre. Otthonról mindig hoz magával kaját, az kitart egy-két napig, aztán házi tésztából öreglebbencset főz magának, néha mezítlábasán, azaz kolbász nélkül, aztán ha futja, akkor vesz is bele valamit. Bri- gádszerte híres a főztje. Maga mondta, hogy eddig már megevett egy hűszköbméte- res tartályra valót az évek során, de még mindig szereti. — Érdekes ám, hogy itt a műhelyben a fiatalok milyen jól megvannak az idősebbek mellett. Tulajdonképpen generációs ellentét nincs is. Megy a szöveg a hosszú hajról, meg olyan bánatuk is van az öregeknek, hogy mi nem tudjuk, meg nem értékeljük, hogy ők honnan indultak, de becsülni mi is becsüljük őket, meg ők is a fiatalokat. Azt is megmondják, épp ők, az idősebbek, hogy van néhány öreg, aki csak az éveiből akar élni, aztán nehezen adják át azt, amit ők már tudnak. Igazán azokat a srácokat szeretik, akik szolgálatkészek, tisztességesen beszélnek. Itt van például Matkó Zoli... Matkó Zoltán, Lakatos, huszonnégy éves. Szolnokon, a Tiszaparti Gimnáziumban érettségizett. Utána egy évig dolgozott fúróberendezésnél, majd katonaideje letöltése után 1972-ben került a gépműhelybe. Tizennégyen vannak testvérek, az apa és három fia az olajiparban dolgozik. Nemrég nősült, most várnak kisbabát. A napokban tudta meg, hogy lakást kap néhány héten belül. A brigádnak 1972 óta tagja, brigádvezető-helyettes. ”7 5 szőfogadó srác. De ne hidd ám, hogy amolyan tutyi-mutyi. Mesélte, hogy egyszer, még a katonaságnál, azt a parancsot kapta az őrmestertől: pucolja meg a hadnagy csizmáját. No jó, parancsot megtagadni nem lehet, de Zoli vastagon kifejtette a véleményét az ilyen puccerságról. Nem is ment szabadságra egy darabig. Ilyen ő köztünk is. Igencsak kerek egész véleménye van a dolgokról. Most, hogy a brigád a szakma kiválója lett és a kongresszusi oklevelet is megkaptuk, jutalom is volt, osztoztunk. Jónéhá- nyan tán úgy gondolták, közös a pénz, osszuk el egyenlően. Többek között Zoli is amellett volt, hogy differenciáljunk. Aki nem jött akkor, amikor meló volt, most se nyújtsa a markát. — De nemcsak ezért van tekintélye, annak ellenére, hogy fiatal. Nagyon jó munkás, s most is tanul. Technikusi ( különbözeti vizsgára készül. Emellett aligha van brigádmunka, amiből kimaradna. Mondtam, sokan vagyunk, ebből van vagy húsz, akire mindenben lehet számítani, aki igazán húz. Sőt, olyan is volt már, hogy a jónéhány vállalás mellé még „szereztünk” is egy kis pót társadalmi munkát. A múltkor Lévai... Lévai Ernő. Tmk-szerelő, harminckét éves. Berekböszörménybe való, a nevelőapja fúrómester volt, így került az olajiparba. 1958-ban szerzett szakmát. Egy kislánya és egy fia van, most már Szegeden laknak, ott kaptak lakást. Néhány évig gépkocsivezető volt, majd visszatért a brigádba. A lakáselosztó bizottság tagja. A brigádban, ha nem is számít alapító tagnak, egyike a legaktívabbaknak. 7.. pedig neki lakása van, azzal állt elő, hogy látott TJjszegeden egy hirdetést, olcsón lehet venni házat bontásra. Ö úgy gondolja, ha valakinek kellene a brigádból, mi szívesen lebontanánk. Jelentkező akadt, neki is álltunk. Egy teljes szombat meg vasárnap ment rá a bontásra, egy másik nap, míg elhordtuk a téglát. De csak jó munkát végezhettünk, mert jöttek a szomszédból, nem ; vállalnánk-e egy másik házat is bontásra, bérbe. Hát pénzért az istennek se, mondtuk, a szabad ideje mindenkinek drága. — Mondom, Lévai Ernő olyan, hogy sok mindenbe beleszól, nem nagyon törődik a következményekkel. Tavaly; ki tudja pontosan kinek volt igaza; ki akart lépni a szakszervezetből, mert volt néhány dolog, amit bírált, ígérték, elintézik, aztán mégse történt semmi. Lehet, hogy Ernő néha hamarabb szól, mint kellene, de az biztos, javítani akar. Azon is joggal háborog, hogy az egyik ember a brigádból a saját házépítését akarta betudni a társadalmi munkába, merthogy neki kevés volt az órája. — Egyébként a társadalmi munkában Ernő volt az egyik, alá legtöbbet dolgozott. Óvodákban, iskolákban, sportpályán, ami adódott A felesége ilyenkor pöröl vele; no nemcsak az övé; hogy későn jár haza, hogy a szabad szombatját is ilyesmivel tölti. Dehát, ha elvállalta, meg is csinálja. Mert azt is joggal utálja, hopr vannak a brigádban azért olyanok is, akik hogyha akad valami társadalmi munka, eljönnek, de már akkor afelé kacsingatnak: ha kap valamilyen címet a brigád, azzal pénz is jár. Ö mondta azt Is, hogy ha elmegyünk közösen egy múzeumba, vagy színházba, ne csak azért, hogy legyen mit beírni a naplóba. — Nézd, vannak még közöttünk, akiknek szinte csak a pénz számít, de olyan is akad nem egy, mint Bönde Jóska... Miután megszerezte a szakmát, Szegeden a textiliparban, majd a húsipari vállalatnál dolgozott. Saját örökölt lakásában lakik, van egy kis műhelye is, szeret fúrni, faragni. A házat is renoválni kell, most várják a második gyereket. Tavaly augusztusban került a brigádba. 7.. neki a húsipari vállalatnál 15 forintos órabére volt. Itt kevesebbet kapott, a pótlékokkal együtt jó, ha a pénzénél van. Mégis idejött, mert azt mondja, ott „kicsi volt a légkör*'. Itt égy gorv dolom, jól érzi magát, hamar felmelegedett. — Jóska népi ülnök, aztán meséli a bírósági történeteket, megvan a jogi továbbképzésünk. No persze nem egyből lett brigádtag, nálunk az nem szokás. Amikor már úgy gondoljuk, ismerjük, akkor kiáll a műhely közepére, mi meg körbe. A brigádvezető elmondja, hogy ez egy ilyen meg ilyen brigád, milyen címeket ért el, s hogy ez nem ré- misztgetés, de ha belép, akkor dolgozni is kell. Aztán ő is elmondja, hogy gondolja, s ha a többiek megszavazzák, felvesszük. Jóska viszonylag hamar lett brigádtag, azért is, mert jó melós, meg szerény. Jellemző, ahogy bemutatkozott, amikor az olajipari párt-vb-be beválasztották. Nem egy, nem kettő volt, aki felállt, aztán sorolta a kitüntetéseit, érdemeit, ami egyébként persze igaz. Jóska, pedig hidd el nagyon örült a megtiszteltetésnek, felállt, megmondta a nevét, hol dolgozik, s hozzátette, hogy igyekezni fog. Ennyit. Pedig egykét dolgot ő is sorolhatott volna. — Van még egy, amiről nem beszéltünk, a sport. Az üzemben rendezünk brigádmeccseket, hatan fociznak, a többiek; mindig vagyunk ott a brigádból vagy húszán; szidjuk, ugratjuk, no nem az ellenfelet, a mieinket. Legnagyobb sikere talán még mindig Lábát apunak van... Lábát Ferenc. Villanyszerelő csoportvezető, 46 éves. Életének állomásai: Abony, Budapest, Abony, Hajdúszoboszló, Üllés és most Szeged. Futballistaként került az olajbányász csapatba, még akkor, amikor a központ Abonyban volt. Aztán, ahogy a gépműhely költözött, 6 is úgy változtatott munkahelyet, lakóhelyet. Huszonkét éven át futballozott, emellett — vagy éppen ennek ellenére —, a többiek véleménye szerint, a brigád egyik legjobb szakembere. 1968 óta szegedi lakos, családos, felnőtt lánya van. A brigád egyik alapító tagja, s egyben motorja. 77.6 az, akin igazán nem látszik meg a kora. De nemcsak a fociban lehet rá számítani, mint villanyszerelő, talán ő végzi a legtöbb társadalmi munkát. Aligha van fúrós-lakás Szegeden, ahol ne segített volna villanyt bekötni, csillárt szerelni. Tudják milyen készéges, ezt talán kis is használják a többiek. Lábát apunak; nem is tudom, hogy ragadt rá ez a név, de mindenki így szólítja; nagy része van abban, hogy ez egy jó brigád lett. Ha valami munka akad, • ő rögtön szervez rá embereket, hallgatnak is rá a többiek. Egyike azoknak, akik most a legtöbb jutalmat kapják, de hidd el, nem is sajnálja tőle senki. Mert minden melóban ott van, nóromkodik is. A múltkor az egyik srác házépítésénél az összes villamosmunkát elvégezték. S mert pénzt sohasem fogad el. egyetlen kikötésük volt, amíg dolgoznak, ne fogyjon ki a sör. — Erről jut eszembe, néhány éve még nagy probléma volt a pia. Ekkora bringában csak akad, aki bekap néha. Ma már nemigen van műszakban ilyen, ez talán annak is köszönhető, hogy ha valakivel előfordult, bizony ki kellett állnia a placcra, megkapta a szöveget. No nem mondom én, hogy sose Iszunk, a névnapokat nenS^ szeresen együtt ünnepeljük, de az mégis más. Nézd, az olajbányászok; talán épp a sok csavargás, a vándorélet is tette; sose vetették meg az italt. Még van ezen a téren korrigálni valónk, s most, hogy ilyen címeket kapott a brigád, még inkább rá kell figyelni. — Persze ez is, más is gyakran szóba kerül. Sok olyan munkánk van, hogy lehet beszélgetni közben. Olyankor aztán szinte minden feljön. A sport, a bér, egy-egy jó brigádbuli, és persze a politika is. Túlzás volna azt mondani, hogy egységes már nálunk az emberek nézete. Mondanak ezt is, azt is, aztán győzködjük egymást. Üjságot majdcsak mindenki rendszeresen olvas, a tévét meg persze nézik. Emlékszem, sokat beszélgettünk a portugál eseményekről. Akkor is voltak különböző vélemények, de egyet azért ki lehetett érezni: hogy melyik oldalon állunk, úgy is mondhatnám, kinek drukkolunk. Talán a fiatalabbak tájékozottabbak, de sok idősebb is van, aki kész akár a vitára is. Gál Miklós bácsi... Gál Miklós. Szerszámkiadó, ötvennégy éves. Huszonnyolc éve dolgozik az olajiparban. Biharnagyba- jómból származik, ott lett olajbányász, azóta az Alföldön szinte minden olyan helyen megfordult, ahol olaj, vagy gáz után kutattak. Eredeti szakmája esztergályos, de orvosi tanácsra könnyebb munkát kellett vállalnia. Két gyermeke van, most már ő is szegedi lakos. A brigád alapitó tagja, egyike annak a hat embernek, akik még a Hajdúszoboszlói brigádalakülás előtt, már Biharnagybajomban is egy brigádban dolgoztak... 7. az, aki szinte elsőként mond véleményt. Lehet, hogy nem mindig sikerül neki pontosan eltalálni az igazságot, de nem haragszik meg, ha vitatkozik valaki vele, még akkor sem, ha esetleg a fia lehetne. Szeret is bennünket, srácokat, úgy érzem. Csak azt mondja, mi már nem érhetjük meg azt, amin ők keresztül mentek. Mesélte, hogy Berekböszörményben ronggyal gyűjtötték a gazolint kannába, aztán elcserélték terményért. Meghogy bab, meg só volt a fizetés a háború után. Azt is mondta, örül, hogy mi így segítünk egymásnak, mert régebben az ilyesmitől jobban húzódzkodtak az emberek. A múltkor az öreg segédmunkásunkat búcsúztattuk, aki itt a műhelyben takarított, rendeztünk egy nagy vacsorát. Miklós bácsinak nagyon tetszett, azt mondta, most látom, hogy kezd már egy család lenni a brigád. — Mondtam, sokan vagyunk, mindenféle emberek. Sokat változtunk, de hazudnék, ha azt mondanám, ez már mindennek a csúcsa. Inkább lépcső. Lendületet ad. ☆ A Nagyalföldi Kutató- és Feltáró Üzem szegedi gépműhelyének Münnich Ferenc Szocialista Brigádja a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére hirdetett munkaversenyben, elért eredményei és évek óta egyenletes fejlődése alapján, elnyerte a Nehézipar Kiváló Brigádja címet, és megkapta az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi oklevelét, 1975. május elsején, « munka ünnepén. Bönde József. Karbantartó lakatos, huszonhét éves. \ gatja a többit is, szép szóval, de ha kell, veszekszik, ká-
