Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
1975. április 4. SZOLNOK. MEGTEI NÉPLAP 13 Három évtizede alakolt a Magyar írók Szövetsége A felszabadulás — mint minden téren — irodalmi életünkben is teljesen új korszakot nyitott. A jó művészi közérzetnek, az alkotói szabadságának azonban nemcsak szubjektív, de szervezeti feltételei is voltak, ezért számíthatjuk fordulópontnak az írószövetség 30 éve történt megalakulását. Hogyan kezdődött, miért tekinthetjük korszakváltásnak ezt a pillanatot? — kérdem Simon Istvánt, a Magyar Írók Szövetségének helyettes főtitkárát. — Óriási vérveszteség után éledt újra irodalmi életünk, hiszen egy nemzedék a háborúban pusztult. A későbbi író- szövetség magva nagy lélegzetvétellel kezdte szervező munkáját; Bálint Lajos, Bcfc- ross Elemér és Gergely Sándor vezetésével. Az első székházat Budapest varosparancsnoka, Zamercev tábornok utalta ki, az akkori Vilma királynő úton, a mai Gorkij fasor 10-ben. Hallomásokból tudom, hogy a szovjet parancsnokság irodalomszere- tetből fakadó ügybuzgalma, segítőkészsége nagyszerű hatással volt az emberekre. — Milyen irányzatok képviselőiből tevődött össze az írószövetség tagsága az első időkben? — A két háború közötti haladó magyar irodalom — mint köztudott — nem volt egységes, irányzataiban eltért egymástól. Három jelentős erőt képviselt: a szocialista irodalom, a népi írók s a haladó polgári irányzat táborát. E háromszámyú irodalom képviselőiből alakult a Magyar Írók Szövetsége. Végre napvilágot láthattak a fasiszta megszállás ellen tiltakozó verses és prózai naplók, elítélően vallott a fasiszta barbárságról a líra és a novellisztika. Előtérbe került a Horthy- rendszer — világnézetileg különbözőképp árnyalt — kritikai ábrázolása. — Hallatlan gyorsasággal, néhány hónap alatt új könyvek kerültek a romos Budapest utcáira, az Írószövetség szervezésében már 1945-ben könyvnapot tartottak. Megjelent Nagy Lajos PincenapGizi egy pillanatra magához tért: közvetlen közelről meglátta a katona nagy kék szemeit. Ilyen kék szemeket eddig csak a samponrekla- mokon látott. Aztán újból elveszítette az eszméletét. A katona a maga sebét is bekötözte. Arrafelé nézett, ahol hű baj társa a földre zuhant, de már csak a maradványait látta. Az éhes pestiek már fejszével darabolták a lótetemet. — Hé, emberek! kiáltott oda nekik. Hanem ezzel csak megijesztette őket, visszabújtak a pincékbe. Egyedül egy sildes sapkás fiú maradt ott. A katona nagy nehezen ösz- s; »szedte néhány szavas ma- r„T tudását és me-kérdézte te.iő: j — Hol lakni kislány? A fiú az Apponyi tér felé mutatott. Gizi az anyjával és a nagyanyjával lakott a pincében. A nők megrémültek, amikor a katona belépett, karjában a kislánnyal. — Ez a ruszki kötözte be — mondta a kisfiú. A katona is megszólalt a maga nyelvén: — Minek engedik egyedül az utcára?! Hiszen har. ok folynak! . lója, Illyés Gyula Egyéb című verseskötete. Déry Tibor Alvilági játékok című írása. Hamarosan utcára került Tersánszki Józsi Jenő teljes Kakukk Marcija, Gelléri Andor Endre elbeszélései, Veres Péter Gyepsoron című novelláskötete és Pályamunkások című önéletrajzi regénye, Déry Tibor Befejezetlen mondata, Gergely Sándor Dózsája... Az írószövetség szerepe akkor főleg abban nyilvánult meg, hogy a'haladó irodalom elhatárolhatta magát a fasiszta és más gondolati eltévelyedésektől, amelyek utórezgásekben még megmaradtak, s amelyek ellen harcolni kellett. A gyógyítás és a rendtétel volt tehát az elsődleges szerepe az Írószövetségnek. Rendezte az írók sorait. — Mennyiben változott később az írószövetség szerepe, feladatköre? — A személyi kultusz éveit, a dogmatizmust, a torzulásokat. az Írószövetség a maga módján jól átvészelte. A fia- talpkat nagyszerűen segítetté 'szárnypróbálgató időszakukban — ezt a magam bőrén is tapasztaltam. Óriási élmény volt számunkra, hogy megismerhettük Szabó Pált, Veres Pétert, Illyés Gyulát. Érdekes volt Szép Ernő mellett ülni, aki az Ady-nemzedék- hez tartozott, vagy hallgatni Heltai Jenőt, amint elmeséli, hogyan ballagott Arany János koporsója után. Hiszen még egy kézfogás és már Vö- rösmartyéknál vagyunk. — Ez akkoriban csak az írószövetség keretein belül volt lehetséges. Szerepe tehát gjDban az időben többek között az volt, hogy az új nemzedéket az életművük nagy részét már megteremtett régebbiekkel "kapcsolja össze. Számomra legalább is ez nagyon fontos volt. Azon kívül beláthattunk az Írószövetség kertéin belül a politikai és irodalompolitikai élet olyan kulisszái mögé is, mint a sematizmus vita, az 1952-és Felelet-vita, a folyóiratok körüli viták. A közéletbe kap- csolódottan éltünk ezáltah Az 1960-as évektől a párt műA két nő egyszerre kezdett beszélni, ám a katona nem tudott annyi magyar- szót. Csak akkor értette meg, mit beszélnek, amikor a nagymama megcsókolta a kezét. A katona indulni készült. Odakint egyre sűrűbben lövöldöztek. Az asszonyok megpróbálták visszatartani, de hiába. vészetpolitikája lehetővé tette, hogy minden nem ellenséges írói szándék teret kapjon az írószövetség keretein belül. Ez felszabadította az alkotó erőket; nagyon sokszínű, gazdag irodalmat eredményezett. — Hogyan fogalmazhatnánk meg ma a harmincas Írószövetség szerepét, jelentőségének lényegét? — Érdekvédelmi, társadalmi szervezet. Nem szakszervezete az íróknak, de majdnem az. Célja és feladta: támogatni az írói alkotó munkát. Mint tanácsadó szerv segíti a kulturális törvények megszületését, képviseli az írótársadalmat az őket érintő szerzői,, jóléti, és pénzügyi kérdésekben. Felépítése is rendeltetésének megfelelő: a legszélesebb bázis, amin a- szövetség nyugszik, a szakosztályok : szépprózai-, költői-, drámái-, műfordítói-, gyermek és ifjúsági- s a kritikai szakosztály. A választmányt, amely 45 tagú, a közgyűlés választja, a választmány pedig az elnököt, a főtitkárt és a titkárokat. Darvas József halálával az élnöki szék a legközelebbi közgyű- 'ésig üres maradt. A választmány beszámoltatja a szakosztályokat, jóváhagyja a munkaterveket, s a tagfelvételi kérelmeket. Ma 243 tagja van az Írószövetségnek. — Munkatervet említett. Milyen főbb feladatok szerepelnek az ideiben? — A költői szakosztály például József Attila hetvenedik születésnapjának jegyében készítette idei tervét, a prózai szakosztály Jókai születésének 150. évfordulóját ünnepli meg. Irodalmunk természetesen méltó módon kívánja megünnepelni a felszabadulás évfordulóját. Testvérszövetsá* geinkkel, a kilenc szocialista ország íróival, közös munkaterv alapján tanulmányuta- kat, nyelvtanfolyamokat szervezünk, s ezektől a kapcsolatoktól is irodalmunk és Szövetségünk további fejlődését várjuk. Ónody Éva :. .Az Apponyi téren lakik a kis Gizi, szemei szombrú kis fekete mazsolák. Az ágya fölötti samponreklámról nagy kék szemek néznek le rá. Gizi csak meg- mentője nagy kék szemére emlékszik. Igazi fénykép nem maradt a katonáról. (RÉSZLET) R eggel fél kilenc után néhány perccel alacsony katona sétált be az udvarra, hátán keresztbe átvetett géppisztoly- lyal, kerek kucsmáján ötágú vörös csillag. Kényelmesen lépegetett, minden hivatalos merevség nélkül, kíváncsian forgatta fejét, nézelődött, mint egy külföldi utas, aki valami érdekes épületet talált, aztán fesztelenül megállt az udvar közepén. A ház népe egy perc alatt körülvette. Húszán is tolakodtak, hogy a közelébe kerüljenek, keze után kapkodlak, megérintették ruháját, fegyverét, .kucsmáján a vörös csillagot. És kézzel-láb- bal magyaráztak, kiabáltak neki, szlovákul, ruszinul, németül, románul, franciául, még\görögül is: ki mit tudott. A lakók másik része nem mert elöbújni a pincéből. Sinkovicsot, a keresztény kereskedőt küldték fel, nézze meg, mi van. Az öles termetű férfi előbb csak az orrát dugta ki, de amikor látta, hogy a világ nem dőlt össze, ő is odamerészkedett, egész a közelébe furakodott, és hatalmas, ■ vörös öklével verni kezdte a mellét: — Kommuniszt, kommuniszt! A katona csak állt az embergyűrű közepén, állt, komolyan csöndesen, mit is válaszolt. volna, hiszen e soknyelvű zűrzavarban egy szót sem érthetett. Ferde, keleti metszésű szeme meg-megpi- hent valakin, vékony, barnás arcáról azonban nem lehetett leolvasni, mire gondol. Nyugalom ült ezen az arcon, s szemhéjain a fáradtság, amelyet, ki tudja, mióta hordoz — de karcsú, inas testének" tartása könnyed és fiatalos volt: minden mozdulatában a készség, hogy ha kell, rögtön harci állásba ugorjék. Hallgatása lassan a többieket is lecsöndesítette. — Nyemet katona?... — kérdezte végül, lágyan felhúzva a szó végét. Két kézzel is bizonygatták, hogy nincs, nincs, nincs német. Egy asszony nevetve a tenyerébe fújt, úgy mutatta: elszeleltek. A katona lássan megindult, nyomában a lakók kis csapata: féllépés távolságban követték, akár egy előkelő vendéget, aki a házat jött megtekinteni. Pintér Zoltán addig a pince lejáratnál állt, nem akart közelebb lépni. ajtd, mindnyájan a közeledő lépéseket figyelték. Az idegen súlyos léptekkel jött lefelé a lépcsőn. Margit odabújt a bátyjához, Szaniszló félreállt az ajtóból. A csinos Erikát a vaságy alá bújtatták. Lépcsőhyikorgás. Csizmatalp dobogása. Zseblámpa fénye hasít a bunker sötétjébe. Elsőnek Attila kelt fel a vaságyról, utána sorban a többiek. Maguk sem tudták, miért tesznek így. A szürke köpenyes katona figyelmesen végigfürkészte a pincét, aztán mondott valamit. Senki sem értette, és egyszerre sajnálni kezdték, hogy már nincs itt a zsidó Schneider-úr, aki nyolc nyelven beszélt. A katona újból mondott valamit. A bunker hallgatott. Ekkor az ajtóra- mutatott, a beáradó fényre, aztán intett, mintha elköszönne, és elment. Megértették, hogy vége a szenvedésnek. Az orosz katona kitárta a bunker ajtaját. Zahemszky László fordítása * Enver Bikcsentáj szovjet- baskír író. 1913-ban született Ufában. Irodalmi főiskolát végzett. Részt vett Magyarország felszabadításában. Elbeszéléseiben, regényeiben a szovjet katonák hősiességéről, valamint a munkások életéről ír. — Ha száz évig élek is.. — morogta halkan maga elé, s olyan könnyű, forcsa érzés volt, hogy ez a múló pillanat, amelynek mindjárt vége: a börus reggel, a törmelékkel telt szűk udvar, a kiabáló, mutogató emberek most már örökössé váltak benne, és elkísérik, amíg lélegzik. Mikor a katona elment mellette, kinyújtotta felé kezét, és megérintette a könyökét, mintha arról akarna meggyőződni: valódi-e? Amaz ránézett, de nem csodálkozva, inkább elgondolkozva, aztán tovább indult. Végigjárta az óvóhelyet, sehol nem állt meg. A pince egyik helyiségében tizenhét magyar katona tanyázott: két nappal ezelőtt ugrottak meg, hogy ne kelljen Budára vonulniok, s behúzódtak az első házba, ahol nem láttak németet. Nem is voltak ezek igazi katonák, csak, zenészek, ezüst lanttal a hajtókájukon, sok fekete hangszeres, ládával, amelyet most sem hagytak el, s mindössze egvetlen ócska puskával. Az orosz a puskát rögtön kettétörté a kőpadlón, -a zenészeket pedig felvitte az udvarra. Még az emeleteken is körülnézett, de csak Markóék laktak most fent./ Amikor a szobába lépett, a fiúk egyszerre fölálltak. Vár- konyi elvörösödött és köhögött, Verébnek, a hallgatag Verébnek könnyek folytak le mozdulatlan arcán. Markó a hideg kályhának dőlt, ajkába harapott, és vádolta magát, miért nem tanult meg oroszul. — Sze- reda Gábor — mondta halkan. Ez volt az igazi neve. G azsó felült az ágyban, és megbűvöl- ten nézte a katonát, olyan kimeredt szemmel, hogy abban is földerengett valami, és lassan közelebb lépett. Gazsó elkapta az brosz bal kezét, újra érezte a tenyér érdes tapintását: a kisujj utolsó íze hiányzott. — Ugye, hogy ő az! Tudtam! ö az a ruszki! — kiáltotta, és hangosan nevetnie kellett; két karral magához húzta a kezet. E pillanatban a katona is rájött, hogy ez csak az a sebesült magyar fiú lehet, akit az ostromlott banképület lépcsőjén látott. Ferde vágású szeme fölcsillant, örömében ő is hangosan, gyerekesen elnevette magát, és kutatni kezdett vattás zekéjének zsebében: mit is adhatna neki? A háborúban ritkán szokott az ember ismerőssel találkozni, fcsak egy megkezdett csomag kekszet talált: letette Gazsó lába mellé az ágyra, két ép sor foga villogott. — Nyem ruszki, kirgiz! — mondta, és csonka kezével a mellére ütött. — Turumbek! A zenészek közben az udvaron vártak ládáikkal. Ütött-kopott, szomorú külsejű lgeények voltak, soványak, piszkosak, szakállasok; ócska, foltos, lerongyolt egyenruhában, ‘ s cigarettát kunyoráltak mindenkitől. Később egy szovjet tiszt is bejött, egy őszülő, de egyébként fiatal, borotvált arcú főhadnagy: Turumbek parancsnoka. Kérdezgetni kezdte a katonákat, hogy kicsodák, hová tartoztak, miképpen kerültek ide, de azok nem tudtak válaszolni, csak hangszereiket mutogatták. Tolmácsra volt szükség, s most már senki sem akart jelentkezni: Zoltán vérvörös arccal előre lépett. — ön beszél oroszul? — kérdezte a tiszt, rávetve szürkéskék szemét. — Beszélek, kicsit — felelte Zoltán is oroszul, halkan. A főhadnagy arcát a levegő pirosra, egészségesre edzette, annál meglepőbb volt őszülő haja a ránctalan halántéka fölött. Szemöldöke is szürkült. — A fronton tanulta? — Nem voltam a fronton. Diák vagyok. — Önöknél a diákok tanulnak oroszul? — Nekem a munkámhoz kellett. A magyar nyelvben sok a szláv szó... — ön nyelvész? —f Igen — mondta Zoltán még jobban elvörösödve. A tiszt újra megnézte szürkéskék, acélszínü szemével, de nem kérdezett többet, csak a zenészek parancsnokát hallgatta ki néhány kurta szóval. Bólogatott, valameny- nyiüket Turumbekra bízta, s már sietett is tovább. Az alacsony szovjet katona szétosztott a zenészek között egy doboz hosszúszo- pókás orosz cigarettát, és kivezette őket az utcára: olt sorba álltak a kocsiúton. Turumbek hangosan magyarázta, aztán a két kezével is mutogatta, hogy szedjék elő a hangszereiket. — Muzika! — kiáltotta. — Szabad te, magyar!.1.. A katonák vállukat vono- gatva, immel-ámmal kiszedték a trombitákat, sípokat, a fényes cintányért, Turumbek nevetve, szemmel-kéz- zel biztatta őket, hogy rajta, csak rajta! — De mit játsszunk? — Hiszen kottánk sincs..." A rongyos, éhes zenészek fejüket összedugták, tanakodtak. Az egyik kürtös, akinek vastag, 1 piszkos kötés volt a nyakán, a Himnuszt ajánlotta, de leszavazták, mert az istennel kezdődik, még baj lehet belőle. A Kos- suth-nótát nem tudták hangjegyek nélkül; a dobos, egy kis cingár, cigányképű őrvezető bizonygatta, hogy ugye ő mióta mondja, meg kellett volna tanulni az In- ternacionálét. Végül is a Rákóczi-indulóban egyeztek meg. A szakállas karmester — valaha kövér, vörös fickó' lehetett, de most csak lötyögött rajta a zubony — kiállt a sor élére, botját magasba emelte: a menet síppal-dob- bal, eget földet hasogató csinadrattával megindult az Apponyi tér felé. A trombiták a hosszú hallgatásban berekedtek, hamisan szóltak, a dob is elrepedt, de azért csak fújták és, verték, mintha az életükért muzsikálnának. Kiégett üzletek és szétrobbantott betontorlaszok, lu- dögök, szakadt huzalok között vonult, a tépett, sánti- káló kis csapat a szürke, hi-, deg téli reggelben, egy ledőlt házat a túlsó járdán kerültek meg, de a hang magasan szállt, és csattogó, harsogó dallamokkal töltötte meg a Belváros gyászoló utcáit. Az emberek kibújtak a pincékből, fázva, soványan, piszkosan a kapuk alá álltak, kihajoltak a vakszemű ablakokon. Olyan rég nem szólt itt zene: nézték hallgatták ezt a' csodát, férfiak és nők a szemüket törölget- ték, nevettek és sírtak. Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz A katona kitárja a Mer áltálát Margit azelőtt a negyedik emeleten lakott, Attila a másodikon. A környező házak lakói a tűz után költöztek le a bunkerbe. Cementfalali. Pelenkaszag. Gyertyája csak Margitnak van. A bunker kilenctized része sötét, csupán a szemek fehérjének sápadt fénye látszik. Minduntalan egyről folyik a szó: — Mikor lesz már vége? Már megszokták a robbanások zaját. Már az a szörnyű, amikor csönd van. — A József körúton a németek felrobbantottak egy házat — tárgyalták suttogva az asszonyok. — Mindenki odaveszett a pincében. Attila, aki az ostrom előtt egy tölténygyárban dolgozott, a robbanások hangjáról már szakszerűen meg tudta állapítani, ki lőtt. I— - Német... Orosz... Német. .. Orosz.., — sorolta egymás után, mialatt a töb- biék a robbanások nyomán aláhrlló kövek zajára fúlt'hk. Reggelre egyre távolabbról hallatszottak a robbanások. Senki sem tudta, kik jönnek: oroszok, németek? Délben Szaniszló, ’ Margit fivére óvatosan felmerészkedett a lépcsőn. Néhány perc múlva már hozta is a hírt: — Oroszok! Nem tudták, mitévők legyenek : örüljenek-e vagy féljenek. Túlságosan hosszú ideig ijesztgették őket az oroszokkal. És ekkor hirtelen megnyikordult a pince-