Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-13 / 86. szám

e ' S/OLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. április 13. 1 AAI- -ben születtem, Hifii Budapesten, gö- MWW rögkeleti vallása vagyok. Apám — néhai Jó­zsef Áron — háromeszten­dős koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hétéves koromig, rnár ekkor dolgoztam, mint álta­lában a falusi szegénygyere­kek — disznópásztorkodtam. Hétesztendős koromban anyám — néhai Pőcze Bor­bála — visszahozott Buda­pestre s beíratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tar­tott el bennünket, engem és két nővéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltől estig s én szülői feülgyelet nélkül iskolát kerültem, csi- bészkedtem. A harmadikos olvasókönyvben azonban ér­dekes történeteket találtam Attila királyról és rávetet­tem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekel­tek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszülőim Pis­tának hívtak. A szomszédok­kal való tanácskozás után fülem hallatára megállapí­tották, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöb­bentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták két­ségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése, azt hiszem, dönfően hatott et­től kezdve minden törekvé­semre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény telt gondolkodóvá. olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de ma­gában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az., amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják. Kilencéves koromban ki­tört a világháború, egy­re rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a része­met az üzletek előtt való álldogálásból — volt úgy, hogxeste kilenc órakor oda­áll tam az v élelmiszerüzlet előtt várakozó sorba és reg- g 1 fél nyolckor, mikor már sorrakerüllem volna, jelen­tették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítet­téin anyámnak, ahogy tud­tam. Vizet árultam a Világ­moziban. Fát és szenet Inp­tom a Ferenvéroci-pál.vawl- varról, hogy legyen íűteni- vaiónk. Színes papírforgókat csináltam és árultam a jobb Curriculum sorban élő gyerekeknek. Ko­sarat, csomagot hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király-féle gyer­meknyaraltatási akció jóvol­tából. Anyám már beteges­kedett,. méhdaganata támadt s ekkor én magam jelent­kezetem a Gyermekvédő Li­gánál —- így rövid időre Mo­dorra kerültem. Visszatérvén Budapestre, újságot árultam, bélyegekkel, majd kék és fehér postapénzzel keresked­tem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt ke­nyeresfiú voltam az Emke- kávéházban. Közben — öt elemi elvégzése után — pol­gári iskolába jártam. 1919 karácsonyán meghalt az anyám. Gyámommá az arvaszék - sógoromat, a most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Ten­gerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzö­sein szolgáltam. Ekkor vizs­gáztam magánúton a polgári negyedik osztályából. Ezután gyámom és Giesswein Sán­dor dr. Nyergesújfalura küldtek kispapnak a szalé- ziúnusdkhoz. Itt csak két hetet töltöttem, hiszen gö­rögkeleti vagyok, nem kato­likus. Innen Makóra kerül­tem, a Demke-internátjisba, ahol rövidesen ingyenes he­lyed kaptam. Nyáron laká­sért és ellátásért tanítottam Mezőhegyesen. A gimnázium VI. osztályát színjelesen vé- • gezterp, jóllehet, puberlásko- ri zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem előzőleg nem ál­lott fölvilágosító barátként mellettem senki sem. Már megjelentek első verseim is, 17 éves koromban írt költe­ményemet a Nyugat publi- kájta. Csodagyereknek tar­tottak, pedig csak árva vol- tam. im osztály elvégzése után otthagytam a gimnáziumot meg az internátust, mert el- hagyatottságomban nagyon tétlennek éreztem magamat: nem tanultam, mert a taná­rok magyarázata után is tud­tam a léckét, hiszen erről jeles bizonyítványom is ta­núskodott. Kukoricacsősznek, mezei napszámosnak men­tem Kiszomborra és házi­tanítónak szegődtem el. Két kedves tanárom kérésére mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A VII. és VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel előbb végeztem, mint volt osztály- társaitn. Tanulássá azonban mindössze három hónap állt rendelkezésemre s így tör­tént. hogy a hetedikből tisz­ta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyít­ványom már jobb a nyolca­dikosnál: csak magyarból és történelemből kaptam elég­ségest. Ekkor már egy ver­semért istenkáromlás miatt pörbe fogtak. A Kúria föl­mentett. Elhatároztam, hogy vég­képpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglal­kozásra is, amely szoros kapcsolatban van az iroda­lommal. Magyar—francia— filozófia szakra iratkoztam a szegedi egyetem bölcsésze­ti karán. Fölvettem heti 52 órát és 20 órából kollokvál­tam kitűnően. Napokat et­tem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsl Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyil­vánított. De minden kedve­met elszegte az, hogy Hor- ger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt — ma is tudom a nevüket, ők már tanárok — kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre •— úgymond — ki ilyen ver­seket ír” s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példá­nyát „nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. Sok­szor emlegetik a sors iróniá­ját s itt valóban arról van szó: ,ez a versem, Tiszta szívvel a címe, igen neveze­tessé vált, hét cikket Írlak róla, Hatvány Lajos az egész háború utáni nemzedék (do­kumentumának nyilvánítot­ta nem egy ízben „a kései korok számára”, Ignotus pe­dig „lelkében dédelgette, si­mogatta, dünnyögte és mor- molgatta” ezt a „gyönyörű- szép” verset, ahogy a Nyu­gatban írt róla és ezt a ver­set tette Ars Poeticájában az új költészet mintadarab­jává. A következő évben — húszéves voltam ekkor — Bécsbe mentem, beiratkoz­tam az egyetemre, s abból éltem, hogy a Rathaus- Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. Lábán Antal igazgató, mikor tudomást szerzett rólam, ezt megszün­tette, ebédet adott a Colle­gium Hungaricumban, s ta­nítványokhoz juttatott: Haj­dú Zoltánnak, az Angol— Osztrák Bank vezérigazgató­jának két fiát tanítottam. Bécsből — egy szörnyű nyo­mortanyáról, ahol négy hó­napig lepedőm sem volt — egyenesen a Hatyvany-kas- télyba kerültem vendégnek, Hatvanba, majd a ház asz- szonya. Hirsch Albertné, el­látott útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaz- tan^. Itt beiratkoztam a £or- bonne-ra. A nyarat a dél­franciaországi tengerparton töltöttem egy halászfaluban. Ezután Pestre jöttem. Két szemesztert hallgattam a pesti egyetemen. Tanári vizsgát mégse tettem, mert — Horger Antal fenyegeté­sére gondolva — azt hittem, úgysem kapnék állást. Majd a Külkereskedelmi Intézet magyar—francia levelezőnek alkalmazott megalakulásakor — referenciával, azt hiszem, szívesen szoglál Kóródi Sán­dor úr. volt vezérigazgatóm. Ékkor azonban olyan várat­lan csapások értek' hogy bármennyit edzett az élet »nem hfrjtam ki — az OTI előbb szanatóriumba, majd tappénzállománvba utalt, neuraszténia gravisszal. Hi­vatalomtól megváltam, be­láttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intéz­mény nyakán. Ezóta írásaim­ból élek. Szerkesztője va­gyok a Szép szó c. irodalmi és kritikai lapnak. Tudtam gyorsírni Is — egyhavi gyakor- 1 lattal ezt a tudá­somat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatehenikájá- hoz, tudok szabatosan fogal­mazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok. (Részletek József Attila „Curriculum vitae" című Írá­sából.) Ars poetica n Költő vagyok — mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép, a forrás — fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők — mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig. Köbölt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku — cn hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. En nem fogom be poros <számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón e század: rám gondol, szántván a paraszt: engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit. En mondom: Még nem nágy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! 5 < Hz éld lézsef Attila ,... élete, ha van élte még egy, a proletár utókoré? I” A szolnoki hídon Az érc-oroszlán üstökét csóválva riadtan reng a halál-színpadon. A Halál lesi, tárt karokkal várja, hogy Űr legyen a sápadt arcokon. Tenyérnyi hely s a vigyorgó, kapzsi Vég orcájába sápad belé arcod. Alattad a Rém, felül büntető Ég — gyáva Ember! — Neked üzen harcot. A Hold is kacag a nagy gyávaságon és a Tisza lassan bugyborékol. S csak ott tör ki a szó néma ajkon, hol már biztos-távol vagy a hídtól. Azt mondják Mikor születtem, a kezemben kés volt — azt mondják, ez a költemény. Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt: embernek születtem én. Kiben zogokva bolyong heves hűség, azt mondják hogy az szeret. Óh, hívj,öledbe, könnyes egyszerűség! Csupán játszom én veled. Én nem emlékezem és nem felejtek. Azt mondják, ez hogy lehet? Ahogyan e földön marad, mit elfelejtek, - ha én nem, te megleled. Eltöm a föld és elmorzsol a tenger: azt mondják, hogy meghalok. De atfnyl mindenfélét hall az ember, hogy erre csak hallgatok. / 70 éves lenne. Mint a bá­tyám, aki nyugdíjasként is' tárgyal még volt munkahe­lyén, TIT előadásokat tart szerte a megyében, túrákat vezet, érdeklődik a világ dol­gai iránt. Teszi a dolgát — mondja — amíg bírja s tehe­ti­Micsoda életmű állna már akkor e mögött a hihetetlenül gazdag, nyugtalan szellemű alkotó mögött, ha 32 eszten­dősen el nem éri a tragikus vég, ha megérhette volna legalább ezt a tisztes évfor­dulót, s ha tehetné, mint más e korban, amit tennie adatott. Hiszen így, félbetö- tptt életének oly szűkre sza­bott esztendei alatt teremtett müveivel is örökre beírta ne­vét a magyar és az egyetemes irodalomtörténet könyvébe. József Attila költészete ré­gen kinőtt az iskolai tanterv ; szűkre szabott kereteiből. Verseinek, gondolatgazdag­sága, a maga mindennapi harcát hol győztesen, hol vesztesen megvívó, de min­denképpen küzdő emberrel való érzelmi azonosulása meg­ragadja fiataloknak és idő­sebbeknek a lelkét egyaránt. Évek hosszú sorának tapasz­talata bizonyítja, hogy ver­seinek hallgatására különö­sebb „szervezés” nélkül el­jönnek az emberek. így van ez a Tiszasülyi Rákóczi Tsz tanyáján, vagy a Palotási Ál­lami Gazdaságban éppúgy, mint az építőipari munkás- szálláson vagy éppen a me­gyeszékhely művelődési köz­pontjában. (Csak a Költészet Napjára rendezett József At­tila esten közel kétszázán hallgatták itt feszült figye­lemmel másfél órán át a leg­nehezebb gondolati verseiből, eddig nem, vagy alig ismert töredékeiből, leveleiből s más dokumentumokból ké­szült irodalmi összeállítást.) Egy költő népszerűségének azonban csak egyik bizonyí­téka ha verseit szívesen hall­gatják. Ezért kíséreltük meg egyetlen délutánon a megye két, egymástól távol eső na­gyobb könyvtárában néhány adat nyomán meggyőződni arról, hogyan és mennyire él József Attila a mai olvasók körében. Negyven, éppen akkor a könyvtárban megforduló ol­vasóval beszélgettek el mun­katársaink. Közülük har­minchármán nyilatkoztak ügy, hogy szeretik és szívesen olvassák a költő verseit. Ezek mindannyian néhány versé­nek címét azonnal errílíteni is tudták. Huszonheten idézték is egy-egy, tudatukban mé­lyen bennélő, versbe öntött gondolatát, s nem egy akadt, aki egyik-másik kedvenc köl­teményét végig is mondta. A megkérdezettek közül huszonkettőnek otthon is van József Attila kötete. Megkér­deztük azt is, tudják-e, miért' éppen április 11-én van a Költészet Napja. Huszon­nyolcán adtak helyes választ a kérdésre. Nem érdektelen a téma szempontjából, hogy az adott időpontban (április 8) a me­gyei könyvtár 51 József At­tila kötetéből 16 volt bent. E 16 kötet könyvkártyáin 201 olvasó nevét számoltuk össze. 1975 első negyedében a bent­levő 16 kötetet 15 olvasó köl­csönözte már. Gyakorlatilag tehát egy negyedév alatt minden kötet olvasóra talált. Jászberényben az állandó könyvtári tagsági szám alap­ján azt is meg lehetett ál­lapítani, hogy a most pol­con levő 16 kötetnek 4 év alatt 49, évente tehát három­nál több olvasója volt. A bent található művek pedig jobbára régi kiadású, eléggé elhasználódott kötetek. Fel­tehető, hogy az éppen köl­csönzésben levő 14 kötetnek ennél is nagyobb a forgási sebessége. A József Attila iránti ér­deklődésnek az is egyik mu­tatója, hogy a róla szóló 26 monográfia, életrajzi kötet mindegyike 4 év átlagában éveként négy olvasóra talált. A megkérdezett olvasóré­tegben 16—7Ö éves korig a két nem minden korosztálya megtalálható volt, s foglal­kozás szerint is elég' változa­tos a kéo; középiskolai és szakmunkás tanuló, értel­miségi pályán dolgozó, szak­munkás, háztartásbeli, al­kalmazott és nvugdíias kö­rülbelül hasonló arányban szerenelt közöttük. Megkér­deztük tőlük levkedves°bb versük címét külön is. Hu­szonhat József Attila verscím gyűlt így össze, öt olvasó vallotta kedvencének az , (“Mát négy-n“gv a Hazám, a Mama és a Szül.etésnanomra c .verseket. De legalább há­rom olvasó szereti nawon A T>’vnppn1. 07 AT*S a Mann fi ^ vöt:1 “«5«. a 7 a karóval jöttél c. ko1 *amÁnvek^. Hirtelen jött kis felmeré­sünk rögtönzött voltát mu­tatja, hogy a paraszti olva­sók József Attila iránti ér­deklődését ilyen objektív módon tükröző tényanyag összegyűjtésére nem jutott időnk. Ügy vélem azonban, hogy a cikk címében költőnk neve elé tett jelző igazságát egy­részt e néhány, valóban ta­lálomra kiragadott adat is igazolja. Másrészt az okta­tásban, — de főleg a közmű­velődésben dolgozók — to­vábbi tennivalóira is rávilá­gít. Az egyik feladat abban rejlik, hogy József Attila elvontabb, gondolatai lírájá­nak elemző megismertetésé­vel, költészete eddiginél szé­lesebb spektrumának bemu­tatásával tegyük gazdagab­bakká a verseit eddig is ked­velőket. A másik sem kisebb ennél: eljuttatni azokhoz a rétegekhez is József Attila versekbe szőtt gondolatait, akiknek annak idején nem jutott osztályrészükül versei megismerésének öröme. Mindezt nem a jeles év­forduló ünnepi alkalma mondatja velem, s nem is valami József Attila kam­pány meghirdetésének szán­déka. hanem egyfelől az a meggyőződés, hogy Jó­zsef " Attila költészetének mélyebb megismerésével minden ember csak teljeseb­bé válhat, és ezen munkál­kodni hivatásunk is, másfe­lől az a tudat, hogv a mai magyar köitée^et világában való eligazodáshoz József Attila modernségének meg­értésén át v°zet az út. Szurmay btaA ]

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom